Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-11-27 / 48. szám
— Advent első vasárnapján az oltárierítő színe: lila. A vasárnap délelőtti istentisztelet oltári igéje: Mk 1,1—5; az igehirdetés alapigéje: 1 Pét, 1, 22—25. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. November 27-én, vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus vallásos félórát közvetít a Petőfi Rádió. Igét hirdet: Koszorús Oszkár orosházi esperes- lelkész. D. ADOLF WISCHMANN A németországi Protestáns Egyháztanács elnöke D. Adolf Wischmann néhány napos látogatásra feleségével együtt hazánkba érkezett. Vendégeinket szeretettel köszöntjük.' — KISTARCSA. A kistar- esai Evangélikus Papnék Otthona most ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Ebből az alkalomból az otthon épületén nagymérvű renoválás történt. November 27-én délután 5 órai kezdettel hálaadó isten- tisztelet lesz az otthon kápolnájában, melynek szolgálatát D. Káldy Zoltán püspök végzi. — MEZŐBERÉNY. Október 30-án szeretetvendégség volt a Mezőberény II. kerületi gyülekezetben, amelynek szolgálatát Mekis Ádám esperes végezte. Október 31-én Kun-Kai- ser József lelkész hirdette az igét. — GYÉKÉNYES. A gyülekezet november 20-án ünnepelte fennállásának 153. évfordulóját. Ebből az alkalomból a megújított templomban D. Káldy Zoltán püspök hirdette az igét. — BUDAPEST-KÖBÄNYA. Novemberben egyházzenei est volt a templomban. Orgonáit Sulyok Imre orgonaművész, kórusműveket adott elő a budavári gyülekezet énekkara, vezényelt Csorba István karnagy. Az áhítatot Koren Emil esperes tartotta. — Szeretet- vendégségen szolgált Sárkány Tibor hartai lelkész, a gyülekezet volt segédlelkésze. Előadásának témája: „Látogatás a hartai gyülekezetben”. — BUDAVÁR. A gyülekezetben advent heteiben a Várban minden pénteken délután 6 órakor, a Torockó téren hétfőn este fél 7 órakor ádventi áhítatokat tartanak. Az igehirdetések összefoglaló címe: „A várakozás ideje alatt”. — KELENFÖLD. A Farkasréti kápolnában (XI., Németvölgyi út 138.) november 27- én, advent első vasárnapján délután 5 órakor szeretetvendégség lesz. Előadást tart: dr. Gárdonyi Zoltán Bach Kreutz- stadt kantátájáról. — gvémAntdiploma. Oppel Imre gyenesdiási lakos, a volt fasori gimnázium nyugalmazott tanára, festőművész gyémántdiplomát kapott. — KOMÄROM. A komáromi gyülekezetben november 13-án egyházzenei áhítat volt. Közreműködtek : Heine Albert, Heine Albertné, Hegedűs Zsuzsanna és Szebik Imréné. Sze- bik Imre, a gyülekezet lelkésze Bachról tartott előadást. — ANGYALFÖLD. A gyülekezet advent első vasárnapján, november 27-én, délután 5 órai kezdettel szeretetvendég- séget tart a templom alagsori helyiségében. A szeretetven- dégségen „A mai család néhány kérdése” címen előadást tart a gyülekezet énekkara. — SZÜLETÉS. Dedinszky Tamás nagybánhegyesi lelkészéknek 1966. november 5-én második gyermekük született. Neve Tamás, Péter. — HALÁLOZÁS. Salkovits Andrásné, született Grenyó Julianna hosszú betegség után november 2-án Miskolcon elhunyt. Benne Salkovits András, a diósgyőri gyülekezet felügyelője és a Borsod-Hevesi egyházmegye pénztárosa feleségét gyászolja. — MAJOR ENDRE, a tapolcaiéi gyülekezet gondnoka november 8-án 68 éves korában elhunyt. Sírjánál dr. Ferdi- nánd István lelkész hirdette á feltámadás evangéliumát. 4 Kalota partján fíem, nem á fafomyes, VárJ kerítéses templom vonzott, amely a domb tetején állt büszkén belefurakodva az ég kékjébe, mintegy bocsánatért esedező kéz, hanem az egyszerű, időrágta deszkapad az óriás hársfa alatt, amelyen egykor Ady Endre ült és ahol megszülettek a felejthetetlen sorok: „A Kalota partján”. A Stina-de-Vale lankáin, Bánfihunyadtól délre, azon a vidéken van Kalotaszentki- rály, amelynek népművészete pompás gazdagságban tobzódik, és amelynek folklórja a világon is ritkaság számba megy. Nem is tudom, a folklór gyakorolt-e rám nagyobb vonzást, vagy az a néhány község, ahová Ady miatt zarándokoltam. Jártam már Nagyváradon, s megnéztem a volt „kanonok sort”, melynek gőgös ablakai egykor a kálvinista újságírót ingerelték. Megnéztem már a Csucsa-i kastélyt, a volt Boncza-féle kúriát, ahol 1915-től időzött Ady a háború alatt s ahol meleg barátság szövődött Octavian Goga, román költő (Ady román fordítója) és a mi Adynk között. De mindennél jobban vonzott ez a kalotaszegi kicsiny falu. S csak akkor jöttem rá, amikor magam is letelepedhettem néhány percre a „padra”, amely alatt mintegy harminc lábnyira szeszélyes kanyaréval hasítja ketté a falut a Kalota. Késő ősz volt. Festőművész barátomnak, Ady rajongójának nem kellett a harsogó színekre felhívnia figyelmemet. Tolakodó erőszakkal festette lel- kemet is millió színűre az ősz. S átkanyarodva a hídon, elénktárult a domboldal a hatalmas hárssal és alatta a páddal. Ünnepélyessé lett a pillanat és átadtam magamat egy költemény varázsának: „Pompás magyarok, templomból jövet Mentek át a Kalota folyón B a hidat fényben majdnem fölemelte Az ölelő júniusi nap.” A híd akkor fahíd volt, most beton. S az országúton fekete bivalyokvontatta szekerek helyett gépkocsik, autóbuszok és traktorok verik fel a port. Korunk dinamizmusa minden formában szétfeszíti a régi falu kereteit. A folyó medrében alig csörgedezik víz, de mélysége felidézi a tavaszi áradások robaját. Mégis sietve rohan, mint az idő. Mint az idő, — állok meg magam is a gondolatnál —, mert bizony a költemény fogalmazásától már több mint fél évszázad rohant el. Csuda, hogy a pad még áll és nem esett áldozatul az enyészetnek. Fél évszázad. És peregnek lelkemben is az évek. 1914 nyarán ült itt a költő és ezt írta: „Mily pompás vonulások a dombon. O, tempós vonulás, állandóság, Biztonság, nyár, szépség és nyugalom”. Tévedett volna Ady, akinek prófétikus lelkében annyiszor felrémlett a végzett? Vagy valami nosztalgia diktálta'a szavakat a biztonságról, állandóságról, és nyugalomról, holott a korszak már hevesen vajúdott és világra akarta hozni szörnyszülöttét a vasból és acélból kovácsolt „húsdarálót”? 1914 júniusában írta e sorokat, s nem telik bele két hónap és a világ szédítő vitus- táncba kezd. m Térjetek megl Márk 1, 1—5. Az ember ha valamit elront az életben, mindig azt szeretné, hogy még egyszer újból elkezdhesse. Az egyházi esztendőben az ádvent is ilyen újra-kezdésre hív fel, mégpedig a lelki életünk újrakezdését akarja. Azt akarja, hogy a „megszokott” keresztyénségünkből serkenjünk fel. Térjünk meg! Az evangélium szerint Jézus Krisztus előtt jártak követek, akik hirdették az Ö eljövetelét, egyengették ösvényeit. Keresztelő János is ezt a szolgálatot végzi. Megtérésre hív. Mit jelent ez a mi számunkra?: Talán nagyon sokszor hallottuk ezt az ádventi igét, s mégis tétlenül állunk felette. Lakásunkkal, időnkkel, terveinkkel tudunk mit kezdeni, de a megtéréssel kevésbé. És mind ez azt jelenti, hogy kevés szál fűz bennünket Istenhez. Alszik a „lelki életünk”. De „itt van már az óra, hogy álomból felserkenjünk” és Jézus Krisztust várjuk, mert Jézus útban van felénk, nem maradhatunk a bűnben, új »emberré kell lennünk. Miért kell megtérnünk? Ha vendéget várunk, igyekszünk rendet teremteni otthonainkban. Jézus Krisztus ilyen nagy vendég számunkra, aki bármikor beléphet hozzánk, bejelentés nélkül. Ha ezt tudjuk, akkor megtérve — a „lelki otthonaink” rendbetételével — kell várnunk. Hogyan kell megtérni? Az ige szerint a judabeliek és a jeruzsálemiek nemcsak megkeresztelkedtek, hanem vallást is tettek bűneikről. Ez a legnehezebb dolog. Nehéz azért, mert az ember nem szívesen ismeri el magáról, hogy hibázott valamiben, még- kevésbé, hogy bűnös valamiben. Bennünk van, hogy szépítsük bűneinket, mentsük magunkat. Nehéz dolog megvallani a bűnt, mert ej új életet követel. De a bűn megvallása azt is jelenti, hogy nem emberi mértékhez mérem az életemet, hanem oda állok az Isten mértéke alá. És ez a cselekedet az, amely a legbiztosabban vezet a megtérésre, Jézus Krisztus segítségével. Ha bekövetkezett a megtérés, akkor ezt is mondja az ige: Készítsétek az Ür útját, vezessetek másokat is Jézus Krisztushoz. Az új egyházi év küszöbén adja Isten, hogy minél több lélek egyengesse az ö ösvényét Kll. A 124-ES SZOBÁBAN Jót nevetett Péter bácsi, amikor 60. születésnapján Katika a könyvelésből így köszöntötte fel: — Na Péter bácsi, jó lesz ám vigyázni, mert ma elkezdi felváltani a hetedik tízest! Péter bácsi megköszönte a puszit, az ajándékot és a jókedvet. Persze nagyon jól tudta, hogy az a bizonyos „hetedik tízes” azt jelenti, hogy hat tízest már elköltött. Hatszor tíz év már elmúlt az életéből és most már a hetedik tízest tartja a kezében. A hatvan- egyedik év már első része a felváltott hetedik tízesnek. Jókedvűen nevetett, mint mindig, valahányszor emberekkel találkozott a könyvekkel megrakott raktárban. Valaki egyszer azt. mondta róla, hogy Péter bácsi a legderűsebb, a legkiegyensúlyozottabb ember, akivel valaha találkozott. Jó vele együttlenni, mert még akkor is, amikor elkomolyodik az arca, a szeme akkor is mosolyog. És ebben a mosolyban, ebben a derűben, ebben a tekintetben olyan sok reménység van, mint egy gyönyörű ünnepi nyári reggel fiatal napsugarában. Sokan, akik a közelében éltek, a titkát is tudták ennek a mosolynak. Ennek az egyformán nyugodt és megnyugtató egyensúlynak. Péter bácsi fiatalos és egészséges valaki volt. Rend, szépség és szeretet szőtte át mindennap az életét. Szerette a munkáját és ezt mindig az alkotás lázának belső lelkesedésével végezte. Ügy dolgozott, mint aki sohasem fogja abba hagyni. Úgy dolgozott, mint aki a legnagyobbat csinálja. Ügy dolgozott, mint aki a legszebbet a legkedvesebbnek készíti. Ügy dolgozott, mint aki örök parancsnak engedelmeskedik és ezzel az engedelmességgel boldogságot és örömöt készít. Szerette az embereket. Különös látással és különös szenvedéllyel. Nem visszhangból szeretett. Mindig ő mondta az első szót, mindig ő adta az első ajándékot, megértést és bocsánatot. Minden szomorú szóra, megbántó mozdulatra, hirtelen haragra és önző irigységre volt valami magyarázata, betakaró bocsánata. — Ki tudja mi történt ma reggel vele? — mondta mosolyogva, valahányszor valaki indulatosan közeledett feléje. És szerette az életet. A fiatalság és a reménység gondtalan és beárnyékolhatatlan látásával. Ügy készült a következő napra, mint az élete legszebb napjára, amikor egész biztosan történik valami olyan, ami szép, színes és érdekes, amiért érdemes élni, ami mosolygó meglepetése lesz az ajándékba kapott gyönyörű életnek. Így nézett eljövendő esztendőkre, közeli és távoli időkre, örök fiatalsággal, csillogó szemmel. Temetőkön át is tavaszról álmodott. Ez a tavasz csillogott a szemében, a szavaiban, a szívében. Most mégis, amikor Kati kiment a raktárból, egy pillanatra elkomolyodva megállt. Nem a virágot nézte és nem az ajándékokat. Az asztalára meredt megbűvölten ... — Igen, mintha hét tízforintos lenne az asztalán. Aztán következik a káprázat és már eltűnik belőle hat papírpénz Csak 10 egyforintos érme van az asztalán Ez az utolsó pénze! Vajon ez az utolsó 10 esztendő?! És egyáltalán el lehet-e majd költeni, meg lehet-e élni a hetedik tízes esztendeit? \ésnap Meddig tart az élet?! Milyen jó lenne tudni, van-e még egy nyolcadik tízes is? Vagy pedig ez a hetedik az utolsó? És ebből a megkezdett, „felváltott” pénzből még mennyi az övé?! Egy-kettő? ... Vagy any- nyi sem?! Még soha sem foglalkozott a halállal. A saját halálával! Olyan szépen, egészségesen, fiatalosan és boldogan élt, hogy erre a napsugaras útra nem kerülhetett, oda még a halál árnyéka. — Hát igen! Persze! A halál! Az én halálom! Az a nap, amikor minden és mindenki tovább lesz, és én már nem leszek! Jó, hogy éppen most lépett be másik munkatársa János, akivel egy szobában dolgozott. Ő is ajándékot hozott. Selyempapírba csomagolt üveget és cigarettát. — A kedves cigarettám — mondta —, és rágyújtott a piros Daru-ra. Fújta az illatos füstöt és a füst elvitte a komor gondolatokat. Szállt az illatos füst és a szürke szoba újra tele lett szépséggel, reménységgel, határtalan holnapok ismeretlen örömével, közeledő boldog meglepetéseivel. — Gyerünk, János, „húzzunk rá"! Hadd menjenek a csomagok! És újra megindult a munka mindennapi lázas lendülete. Délben fél háromkor Péter bácsi letette a munkát. — Nagyon fáradt vagyok. Lemegyek ebédelni! A mosdóban kezet mosott, de annyira nem érezte jól magát, hogy utána neki vetkőzött, az arcát és felső testét is jól megmosta a friss, hideg vízben. Az ebédlő felé menet el kelfáost elnézem a dombra épült falut. A legmagasabb dombon áll az Isten háza. Nézem az embereket. A szomszédos iskolában éppen szünet van. A fák alatt gyerekek ker- getőznek. Kipirult arccal, gondtalanul, felszabadultan. Némelyik uzsonnáját majszolja. A szülék valamelyik határban dolgoznak. Hordás van. Majd csak este felé kerülnek haza és villanyfénynél olvassák el az újságot, vagy hallgatják meg a híreket. Kalota- szentkirály is ugyanabban a pillanatban értesül arról, mi történt a nagyvilágban, mint New York, vagy Moszkva. Egyetlen hatalmas idegszálnak utolsó dúca, mint mindenütt a nagyvilágon a maroknyira zsugorodott földön. Ady még abban a korban élt, amikor el lehetett menni a „világ végére”, ide a Stina- de-Vale tövébe, mi abban, amikor összehajtogatták a világ négy sarkát, mint házi- • asszony a „túrósbatyut”. És most tudtam meg, miért kellett nekem ide eljönnöm. Valamit meg kellett éreznem a Föld lüktetéséből, a lázból, amely a szervezet betegségéről árulkodik. Egy kalotaszegi falucskában éreztem, hogy lázas a nagy test. Mert míg zsongtak bennem az idézett költemény zárószavai: „S e percben a Kalota partján Biztonság, nyár szépség és nyugalom” van, addig világunk egyéb részein bizonytalanság, kétely, félelem és háború dúl. Szerettem volna az idő roharíó kerekét megállítani és kiterjeszteni Ady eme percét térben és időben Keletre és Nyugatra, Északra és Délre egyaránt és elfelejtettnek tudni mindr azt, ami szenvedés, pusztulás, háború és rombolás. A Kalota partjának békéjét kiterjeszteni az egész világra. Dr. Rédey Pál A Sajtóosztály értesíti a j Gyülekezeteket, hogy az j 1967. évi ÚTMUTATÓ és \ NAPTÁR előjegyzések be- : küldhetők. Mivel e két : kiadványból a Sajtóosztály j visszavételezéseket nem j fog teljesíteni, kéri a Gyű- • lekezeteket, hogy csak a : szükségesnek megfelelő j mennyiséget rendeljenek. ■ lett mennie az üzemi orvosi rendelő előtt. Péter bácsi sápadtan lépett be a doktor elé. — Tessék adni egy injekciót — nem jól érzem magam! Az orvos megvizsgálta és nem adott injekciót. Egy kísérővel átküldte az SZTK-ba, hiszen éppen a szomszédban volt, nem kellett messzire mennie. Péter bácsi végigfeküdt az EKG szívvizsgáló asztalán. Drótokat kapcsoltak rá és elkezdett búgni a gép. — No, még egy-két perc és megyek vissza ebédelni — mondta magában. Mire megszólalt az orvos. — Nem kell megijedni! Szívinfarktusa van! Ez most divatos betegség! Mindjárt jönnek a mentők, addig mozdulatlanul feküdjön. — Meddig kell majd ezzel kórházban lenni? — Hát pár hétig! — Legalább jól kipiheni magát. Péter bácsival megérkeztek a mentők a kórházba. Orvosok, ápolónők fehér köpenyben nyüzsögtek a sok ágyas kórteremben. Az osztályos orvosnő határozottan, de szelíden szólította: — Mozdulatlanul feküdjön! Nagyon fontos! Ha valamire szüksége van, csöngessen! Péter bácsi nagyot sóhajtott, amikor meglátta a számozott szobát: 124-es! A szeme előtt újra megjelent a felváltott hetedik tízes ... és ő számolni kezdte: egy—kettő? ... Azt mondták mellette a betegek: — Nagyon fényes volt a szeme, amikor behozták, biztosan lázas volt! Friedrich Lajos Jelkívánás Luk 11, 33—36 Heti igénk első része arról szól, hogy a Jézus köré gyülekezett sokaság lelkében a téves hitnek az a vágyakozása ébredt, hogy Jézus mutasson valami olyan jelt, amiből Isten jelenlétét minden kétséget kizáróan igazolni lehet. Valami olyan jelre gondol a sokaság, amely a megszokottól teljesen eltérő, rendkívüli! Jézus kihangsúlyozza, hogy jelet nem ad. Annál inkább nem ad, mert egy jel már van és ez a Jónás jele. E jel tehát maga Jónás! És pedig nem a cethal gyomrában való utazás és a csodával határos, feltámadásszerű megszabadulása. A ninivebeliek számára maga Jónás volt a jel! Heti igénk második részéből azt értjük meg, hogy Jézus is jel volt kortársai számára! Jézus megjelenése és igéje volt a jel. Ebben az összefüggésben értjük meg a Dél királyné asszonyára való utalást. Ugyanis Dél királynője Salamont azért kereste fel, hogy igéit és bölcsességét hallgassa. Jézus kortársai nem ismerték fel Jézust szeretetgyakor- lásában, gyógyításaiban, igehirdetéseiben, cselekedeteiben Isten szeretetét. Pedig Jézus nagyobb volt, mint Jónás, vagy Salamon. Hogyan értsük Jézusnak azt az állítását, hogy a pogányok lesznek az ítélettartók? Mivel a zsidók közül Jézus ellenségei nem ismerték fel Jézusban a jelet, addig a pogányok közül Jézus szavára sokan megtértek! A zsidók tehát hátrányosabb helyzetbe kerültek, mint a pogányok! Itt cseng ki az igéből ádvent első hetére és az egész ádVent- re az a tanítás, hogy figyeljünk hát Jézusra, aki nem látványos jelül érkezett az első karácsony titokzatos éjszakáján ide a földre, hanem, hogy szavára megtérjünk és higy- jünk! Fülöp Dezső VASÁRNAP: ZSOLTÁROK 138,8. — MÁTÉ 1,21. — Feloldozni magát a bűnei kötelékéből senki sem tudja. És mégis van szabadulás, mert Isten megkönyörült minden bűnösön, amikor elküldte a Szabadítót, Jézust. Róma 13, 11— 14. — Zsoltárok 24. HjpTFŐ: JEREMIÁS 17,10. — II. KORINTUS 5,10. — Minden rejtett dolog ismert az Isten előtt. Aki Istennel megbékélt, az azért kívánkozik a Krisztus ítélő széke elé, mert tudja, hogy Isten bocsánata is ott van bűnei mellett. II. Ko- rintus 1,15—22. — Ézsaiás 40, 1—11. (János 1,14.) KEDD: ZSOLTÁROK 14,7. — JÁNOS 12,13. — Hiába minden jóigyekezetünk, a bűn újra meg újra foglyul ejti az embert. Ezért örül mindig Isten népe Ura „ádventi hírének”. — Mikeás 2,1—2. 9—13. — Ézsaiás 40,12—26. (Máté 11, 27.) SZERDA: I. MÓZES 24,12. — I. KORINTUS 16,9. — Életünk nagy és ígéretes lehetősége, hogy nálunk találják meg Istent az ő ajándékaival együtt. II. Sámuel 7,4—16. — Ézsaiás 40,27—31. CSÜTÖRTÖK: ÉZSAIÁS 66, 14. — II. TIMOTEUS 4,1. — Azért mehetünk örömmel az ítélet felé, mert mindig azt tapasztaltuk, hogy Isten irgalmas hozzánk a Jézusért. Ézsaiás 64,1—3—41, 8—14. (János 10,27.28.) PÉNTEK: I. MÖZES 3,9,10. — JELENÉSEK 3,18. — Az utolsó ítélet iránti bizalmunk felszabadít minden félelemtől és cinizmustól, és „fellelkesít” minden jó cselekvésre. Zsidók 10,19—25. — Ézsaiás 42,1—9: (Máté 11,2—6.) SZOMBAT: ÉZSAIÁS 53,11. — EFEZUS 5,25—26. — Mi mindannyian szentek vagyunk, de nem azért, mert „olyan jók” vagyunk, hanem mert Jézus halála árán Isten tulajdonosai vagyunk. Jelenések 22, 12— 21. — Ézsaiás 43,1—7. (Róma 8,28—30.) Szita István
