Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-10-23 / 43. szám
KP. RÉRM, BP. 72. A DIAKÓNIA EGYHÁZA V idéki barangolások közben, amikor Sztánáről Körösföre igyekeztünk. Kos Károly ezzel igazított el: elvezetem magukat oda, ahol útban tudnak lenni. Aztán rándított egy útra s mondta: erről le ne térjenek s célhoz érnek. Hosszú esz mélkedésekkel valami ilyen történt egyházunkban közvetlenül a második világháború után. Ráálltunk az útra. Nem mindig volt könnyű a haladás, de útban, útközben, úton voltunk és vagyunk. A híres finn népeposzban, a Kalevalában olvassuk ezt a két sort: ■ Ágat nyestem, utat lellem, innen megy az út ezentúl. Erre az út-találásra, irányvételre látszólag külső körülmények késztetlek. Megkötöttük az állammal az Egyezményt s adva volt a meder, amelyben államunk és társadalmunk keretei között az egyház élete folyik. Valójában hosszú eszmél- kedés, belső tusakodás előzte meg, míg az egyház önmagával és helyzetével számolni tudott. Azt világosan láttuk, hogy az addigi népegyházi forma alkonyát, sőt késő estéjét éljük. Annak minden kényelmével és kisértésével együtt leáldozott a napja. Amikor belső döntéseink eredményeképpen utat leltünk, voltaképpen az történt, hogy nem akartunk hideg toronyban, felülről irányitó kényelmességben élni., Észrevettük, hogy hol a helye az egyháznak. Az „uralkodó egyház” addigi törekvései után ez sokaknak az „utolsó helynek” tűnt. Vállaltuk, mert ismertük Jézus szavát: ülj az utolsó helyre. Az egyház dicsősége nem. ott van, amikor maga keresi az elöl-iilést, hanem amikor rátekint az Ura s azt mondja: barátom, ülj feljebb. A belső döntésre a „fehér mezők” is késztetlek. Társa- ** dalműnk útkeresése forrón indult és voltak, akik azt tanácsolták, hogy „most bölcsen gyáva lenni merj”. De ismét nem tudtuk fölülről nézni az eseményeket. Nem csak azért. • mert az egyház küldetésében akkor félreállni roppant lemaradást jelentett volna, hanem mert az egyház népe maga teljes existenciájával, les testöl-le Ikes töl részese volt ennek az átalakulásnak s ha az egyház akkor félreáll, a hűtlen pásztor sorsára kerül. Nem mindig volt híveink bizonyos rétegeinek véleményével egyértelmű az, amit az egyház akkor mondott, de az eligazító szó keresésében nem magától értetődő dolog az egyértelműség. Körülöttünk pedig a világ nagy kérdései olyan dörömbölve jelentkeztek az emberiség ajtaján, hogy nem lehetett, kitérni sem a felelősség, sem a szólás elől. A küldetés belső felismerése miatt nem lehetett kitérni. Voltak, akik akkor azt mondták: nem a mi dolgunk. Miért beszél az egyház béke melleit, fegyverkezés ellen, háborúk ellen, gyarmati felszabadítás mellett: Az egyház pedig szólt. mert. nem ' akart „belső körre” visszahúzódó „egyesületecske” lenni, — szólt, mert a tiszta, evangéliumot akarta hirdetni, s amit akkor mondott, azt ma visszhangozza szerte a világon az egyházak lelkiismerete. De az itthoni kérdésekben is észrevettük, hogy hol a helyünk. Régen úgy hangzott a kérdés: „mit szól ehhez az egyház”. Ma így: „mit tud ebben segíteni az egyház” — s ahol ez elhangzott, ott az egyház igyekezett megkeresni a cselekvő szeretet tevékenységét. Ennek a lázában éltünk, itt voltunk úton. Voltak, akik számonkérték az egyházon belül az „igen es a nem.” mondásának „tiszta elviségét”. Az útban lévő ember azonban a cselekvő szeretet, az előrehaladás kérdésével van elfoglalva s mi vem értünk és nem érünk rá az „igen és a nem” kérdésben kényeskedni. A negatívumok és positi- vumok egyszerre-hatása rövidzárlatot okoz, mi pedig nem lefékezni akarjuk a társadalom fejlődését, hanem segíteni. Czolgáló egyház, a diakónia egyháza akarunk lenni s ** annak tudjuk magunkat. Ez a kifejezés még ma is sokaknak csupán a szeretetszolgálat egyéni, individuális beállítottságát és irgalmas cselekedeteit jelenti. Sőt: a könyör- adományok légkörét, kinőtt kabátok és elnyűtt játékok „dia- kóniáját”. Nem akarunk nagyzolók lenni, ismerjük a szeretet nyelvét és mozdulatait ezen az úton is — egyéni bajok segítésében is — erről tanúskodik sok szeretetintézményünk s bennük ápoltjaink. De meghallottuk a tágabb hívást is. Nyitott szemmel állunk benne a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális élet világában s ott ismertük fel az egész egyház számára a szolgálat helyzetét és küldetését s noha tudjuk, hogy eredményeink még gyarlók, botladozók, de mozgat, megindít, szólásra és cselekvésre késztet a szolgálat látóhatára, igehirdetéseinkben és egyházi tevékenységünkben hozzáállásra kényszerít. Küldetésünk így diakóniai jellegű. Idézem D. Káldy Zoltán püspök írását: „az evangélium örök mondanivalóját szembesíteni kell azokkal a problémákkal, amelyekben a mai ember él, mert csak így tudunk valóságos segítséget adni az eligazításra és segítségre váróknak.” A latolgatókkal, az óvatoskodókkal és aggodalmaskodókkal nem voltunk és nem akarunk egyértelműek lenni. De egyértelmű választ akarunk adni korunk feladott kérdéseire, olyan választ, amely az egyház Urának követéséből ered s ebben a hazában, a szocializmust építő Magyarországon segítő szeretettel és előrevivő hozzáállással hangzik. Koren Emil Az evangélikusok párbeszédei folytainak más konfessziókkal is A Lutheránus Világszövetség párbeszédet kezd az ortodoxiával is. Dr. A. Appel főtitkár jelenti, hogy a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka szívesen venné, ha az ortodox és evangélikus teológusok találkoznának egymással és a Lutheránus Világszövetség is örül az ilyen találkozásoknak. Beszélgetések folynak már régóta a református teológiával, amelynek első eredményeit a jövő évben akarja a bizottság az egyházak elé terjeszteni. A tagegyházaktól azt a felhatalmazást is megkapta a Lutheránus Világszövetség, hogy vizsgálja meg az anglikán egyházzal folytatandó dialógus lehetőségeit. Egyházunk vezetősége az Állami Egyházügyi Hivatal elnökénél Október 14-én PRANTNER JÓZSEF, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke fogadta egyházunk vezetőségét: MIHÄLYFI ERNŐ egyetemes felügyelőt, D. DR. VETŐ LAJOS és D. KÄLDV ZOLTÁN püspököket. Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke tájékozódott zsinati előkészületeinkről, s egyete- temes egyházunk elnökségének javaslatára hozzájárult ahhoz, hogy az egyetemes felügyelő a zsinatot 1966. december hó 8-ra összehívja. ZSINATUNK KÜSZÖBÉN TÖRTÉNETI TÉNYNEK SZÁMIT már az is, hogy küszöbön álló zsinatunk minden eddig ismert egyházi törvényalkotó gyűlésnél demokratikusabb felkészülés után fog összeülni. Hiszen az is elegendő lenne, hogy a zsinat többé-kevésbé körvonalozott programmal ösz- szeül. Azután hetekig üléseznek-vitatkoznak a zsinati „atyák". Majd a zsinat elnapolja magát. Néhány hónap múlva újra összeül. Megint viták és javaslatok következnek. Lehet, hogy megint kénytelen elnapolni magát, mert még mindig nincs kézzel fogható eredménye munkájának. Míg azután pár év alatt mégis csak létrejön valami, ami egy-két vonatkozásban tisztázza egyházi életünk feladatait és problémáit jogi szempontból. Végül a zsinat azzal ér véget, hogy hamarosan újra össze kell hívni, mivel csak töredékesen és hiányosan tudta rendezni a problémákat, s voltaképpen nem is tudott megbirkózni velük. Mindez korábban rendszerint így zajlott, le. Egyházunk népe, s még közvetlenül érdekelt lelkészeinek a többsége se tudott sokat arról, hogy tulajdonképpen mivel is van elfoglalva egyházunk legfőbb szerve, a törvényalkotó zsinat. NEM LEHET VITÁS, hogy népünknek a fel- szabadulás óta bekövetkezett politikai fejlődése és demokratizálódása következtében is: a régi értelemben vett zsinatolás célját tévesztené. Mi nem a puszta zsinatolásért akarunk zsinatot. Hanem azért, mivel a zsinatra egyházunknak égetően szüksége van. Még- inkább: szüksége van egyházunknak arra az egységes törvénykönyvre, mely az elmúlt időkből származó, bár tiszteletre méltó, de töredékes, s ma már semmiképpen sem korszerű törvényeket leváltja, s teológiai és jogi szempontból kifogástalanul igyekszik rendezni és szabályozni egyházi életünk egészét. MIRE EZEK A SOROK NAPVILÁGOT LATNAK, zsinatunk tagjai már megkapták azt a törvénykönyv-tervezetet, mely egyetemes alkotmány- és jogügyi bizottságunk határozata értelmében az összehívás előtt álló zsinat elé kerül. Hogyan jött létre ez a tervezet? Ha ismerjük a választ erre a kérdésre, akkor különösen világos lesz előttünk mindaz, amit előzőleg zsinatunk előkészítésének a módjáról megállapítottunk. Közel egy évtizeden át gyűlt az anyag, jöttek a javaslatok. Az élet valósága termelte ki őket. Amikor azután már nyilvánvalóvá lett, hogy zsinatot pedig föltétlenül tartanunk kell, s ehhez az elhatározáshoz államunk is hozzájárult, a meglevő sok javaslatot, ezt az óriási „anyag”-ot rendezni és rendszerbe foglalni kellett. Természetesen régi s még érvényben ievő törvényeinket is a legmesszebb- menően figyelembe vettük s beleépítettük az új törvénykönyvtervezetbe. Eleinte úgy látszott, hogy elég, ha csupán egy-két törvényt hoz egyszerre tető alá az összehívandó zsinat. És ha ez meglesz, akkor újra következik néhány törvény előkészítése, s megint a zsinat. És így tovább. Hamarosan világossá lett azonban előttünk, s. a közelmúltban tartott zsinatjaink története is ebben erősített meg bennünket, hogy egész és egységes törvénykönyv megalkotására van szükség, s nem résztörvényekre, nem ún. novelláris zsinatra. A felgyülemlett javaslatok s előmunkálatok olyan természetűek voltak, annyira kiterjedtek egyházi életünk minden vonatkozására, hogy csupán rendszerbe kellett foglalni őket, s máris kibontakoztak az új törvénykönyv körvonalai. Az egyetemes jog- és alkotmány- ügyi bizottság által létesített törvényelőkészítő munkaközösség természetesen nem kevés munkával és fáradsággal létre is hozta ez év elejére a törvénykönyv-tervezet első változatát. És ml történt ezután? A törvénykönyv-tervezetet még a tavasz folyamán megkapta minden lelkészünk. Egyházmegyei lelkészi munkaközösségeink a törvénykönyv-tervezetet mindenütt megvitatták. Javaslataikat és észrevételeiket, amelyek egész lelkészi karunk állásfoglalását jelentik, szeptember hó folyamán a zsinati előkészítő- bizottság s az egyetemes alkotmány- és jogügyi bizottság tüzetesen áttanulmányozta. Elmondhatjuk, hogy valamennyi javaslatot áttanulmányozta. Milyenek voltak lelkészi karunk észrevételei és javaslatai? LELKÉSZI KARUNK ÖRÖMMÉL FOGADTA a törvénykönyv-tervezetet s annak első változatát is igen jónak és nagyjelentőségűnek tartotta. Lényegbe vágó módosítási javaslat, vagy ellenvélemény még elvétve is alig akadt. Inkább arra irányultak lelkészi karunk javaslatai, hogy a munkába ők is besegítsenek. Hogy a használt kifejezések és megfogalmazások még világosabbak, precízebbek legyenek, s magyar nyelvünk követelményeinek is irodalmilag minél jobban megfeleljenek. Voltak olyan javaslatok, amelyekkel az előkészítő bizottság tagjai már korábban találkoztak, amelyeket ismételten megvitattak s tisztáztak. És voltak újak is, amelyek tüzetes vitára és állásfoglalásra indították egyetemes alkotmány- és jogügyi bizottságunk tagjait. Konkrété minden előkészített törvényünknek megvan a „gazdá’-ja, a gondozója. Nekik volt a föfeladatuk, hogy az egyes törvények szerint osztályozott javaslatokat külön is tanulmányozzák s majd az alkotmány- és jogügyi bizottság előtt rendszeresen ismertessék őket, s egyúttal indítványt tegyenek a javaslat sorsáról. Nincs rá lehetőség, hogy ebben a cikkben részletesen ismertessük azt a lelkiismeretes munkát, amelyet a lelkészi munkaközösségekből be érkezett javaslatok feldolgozása terén az egyes törvények gazdái s maga a bizottság végeztek. Aki az első törvénykönyv-változat szövegét összehasonlítja a most szétküldött tervezettel, lépten-nyomon észlelheti e lelki- ismeretes munka eredményeit EGYETEMES EGYHÁZUNK ELNÖKSÉGE azt kéri a zsinati atyáktól, hogy a törvénykönyv-tervezetet tanulmányozzák s esetleges észrevételeiket e hó végéig küldjék be. Természetes, hogy alkotmány- és jogügyi bizottságunk ezeket is az eddigi alapossággal fel fogja dolgozni. Így kerül majd a törvénykönyv-tervezet mint javaslat az összeülő zsinat elé. Zsinatelőkészítő-munkánk messzemenő demokratizmusához tartozik az is, hogy lapunk hasábjain időről időre tájékoztatjuk egész egyházunk népét. Amikor zsinatunk összehívásának küszöbén az elmondottakat jelentem egyházunk népének, felügyelőinek, lelkészi karának, kérem őket, imádkozzanak továbbra is zsinatunk jó és eredményes munkájáért. Erre nézve is hasznos és szükséges az igazak buzgó könyörgése. Dr. Vető Lajos Gádor András 1914-1966 Lapzártakor megrendült szívvel vettük a hirt, hogy GÁDOR ANDRÁS lelkész, az Evangélikus Élet felelős szerkesztője és kiadója hosszú és súlyos betegség után Isten akaratában megnyugodva október 18-án reggel elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Lapunk elhunyt szerkesztőjéről következő számunkban emlékezünk meg. Q Hollandiai Evangélikus Egyház 400 éves jubileuma Ezekben a napokban ünnepük a hollandiai evangélikusok egyházuk megalapításának 400 éves jubileumát. A holland evangélikus egyház semmiféle kapcsolatban nem volt az álammal és a belgiumi Antwerpenben tömörültek, amely akkor Hollandiához tartozott. De a spanyolok nyomására 1580-ban Amsterdamba kellett áttelepülnie a gyülekezetnek. Az ünnepség csúcspontja az az istentisztelet volt, amelyet az amsterdami régi evangélikus templomban tartottak szeptember 2-án, amelyen a Lutheránus Világszövetség is képviseltette magát. Az amsterdami egyetem professzora, J. Kooiman és a Lutheránus Világszövetség küldötte, Hoffman lelkész, egyértelműen kiemelték, hogy milyen nagy jelentőségű lépés volt ennek a holland evangélikus gyülekezetnek a megalapítása, amelv azután a XVII. század közepén követőkre talált New Amsterdamban, a későbbi (New Yorkban is. A ma 53 000 lelket számláló egyház más szempontból is úttörő szerepet tölt be a világ evangélikusságának a nagy családjában. Ez az első evangélikus egyház, ahol női lelkészeket is fölszenteltek és lelkészi állásba helyeztek. Ugyancsak ez az első evangélikus egyház, amely úrvacsorái közösségre lépett a református egyházzal. A pápa békefelhívása értelmében A kelet-németországi Pots- damban gyűlést tartottak a katolikus keresztyének és VI. Pál pápa legutóbbi békefelhivásá- nak a szellemében teljes szolidaritást vállaltak a vietnami néppel. „Megvetéssel és felháborodva ítéljük el az USA vietnami agresszióját” — mondja a határozat. „A naponként egyre hangosabbá váló tiltakozások ellenére fokozzák az amerikai imperialisták barbár háborújukat a vietnami munkások és parasztok, védtelen aszonyok, gyermekek és öregek ellen.” Ilyen körülmények között keresztyén emberek nem hallgathatnak és a nyugatnémet keresztyéneket is fel fogják szólítani, hogy harcoljanak az ellen, hogy a bonni kormány támogassa az amerikaiak vietnami háborúját. I i I
