Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-08-28 / 35. szám

KP. RÉRSL BP. 72.

Mit tenne Jézus?

Az egyházi világsajtó nagy figyelemre méltatta a Magyar- országi Egyházak ökumenikus Tanácsának ismeretes felhívását, amelyben a hazai protestáns és ortodox egyházak kormányunknak a vietnami nép megsegítésére irányuló tervének támogatására szólított fel. Az Egyházak Világtanácsának sajtótudósítója a felhívás leglényegesebb részeit feltűnően kihangsúlyozta. Szó szerint idézi, hogy mi bensőséges együttérzéssel tekintünk a hős vietnami népre, melynek életét és munkáját a hatalmi önzés és az erőszak pusztítja, s szabadságát fenyegeti, és hogy az agresszor útját mérhetetlenül sok könny, szenvedés és gyász követi. Szól a közlemény arról is, hogy a magyar nép erkölcsi és anyagi támogatásul egy kórházat és egy iskolát ajánlott fel, végül, hogy keresztyén kötelességünknek tartjuk, miszerint ebben az Istennek tetsző jó tettből kivegyük a részünket. Megemlíti a sajtóközlemény azt is, hogy a lelkészek ezt a felhívást felolvasták a gyülekezeti istentiszteleteken.

Ügy látjuk, a magyar ökumenikus tanácsnak ezt a lépését a keresztyén világközvélemény összhangban levőnek érzi a saját álláspontjával. Hiszen magában az Amerikai Egyesült Államokban vezető keresztyén személyiségek foglaltak állást kormányuk agresszív politikája ellen. Ez év februárjában az Egyházak Világtanácsa ugyanezt tette. VI. Pál pápa ismételten jobb belátásra igyekezett juttatni az amerikai kormányt. — Szomorúan kell megállapítanunk, hogy ezek az egyházi állás- foglalások és intelmek ez ideig semmiféle eredményre nem vezettek. Fokozódik a vietnami háború. Már szinte világháborús katonai költségvetés megszavaztatásával vannak elfoglalva az amerikai politikusok. Működésbe kezdett újra a hírhedt amerikaellenes tevékenységet vizsgáló bizottság, hogy megfélemlítse, elfojtsa, lebunkózza a békét kívánó nagyon erős amerikai ellenzéket.

Aggodalmaskodva vetjük fel magunkban újra meg újra a kérdést, vajon mi lesz ennek a vége? Van-e még lehetőség a háborús erők békés megfékezésére? Lehet-e remélni, hogy az amerikai kormány végre jobb belátásra jut, s felismeri, milyen mérhetetlenül veszélyes játékba kezdett, amikor Vietnamban eloldozta láncairól a háború fúriáit.

Hromádka professzor, a Keresztyén Békekonferencia nagyon tapasztalt elnöke, aki a második világháború alatt az Amerikai Egyesült Államokban egyetemi tanárként működött, s nagyor; sok híve-tanítványa van ott, legutóbb a vietnami helyzettel kapcsolatban a következőképpen nyilatkozott: „Ha az USA kormánya meg akarja félemlíteni azokat, akik vietnami politikáját ellenzik, ennek ellenkezőjét érheti el, — milliókból és milliókból fokozott haragot vált ki. A világ közvéleményének nagy része erkölcsileg fel van háborodva. Nemcsak mint hivő keresztyének, hanem mint ennek a világnak a polgárai is, akik békére és békés együttélésre vágyakozunk, nagy komolysággal vagyunk kénytelenek nyugtalanságunknak kifejezést adni s az USA és más országok államférfiait felhívni, hogy mindent tegyenek meg a katasztrófapolitika megszüntetése, a hadi cselekmények leállítása s a valóságos és felelős tárgyalások érdekében.”

Barth Károly, a világhírű svájci protestáns hittudós, 80. születésnapja alkalmával felszólította a német egyházakat, hogy foglaljanak határozottan állást az USA vietnami politikája ellen, s felhívását a világ többi egyházai is nagy figyelemben részesítették.

Így folytathatnánk még tovább, szinte vég nélkül azokat a megnyilatkozásokat, amelyeket egyházi világszervezetek és neves keresztyén személyiségek intéztek az USA háborús vietnami politikája ellen. Megállapíthatjuk, jó táborban vagyunk, amikor ökumenikus tanácsunk felhívására támogatjuk kormányunknak a vietnami nép megsegítésére irányuló elhatározását. A legfontosabb azonban a mi számunkra annak a bizonyossága, hogy Jézus példája kötelez bennünket a szegény szenvedő emberek és népek szeretetére. Jézus Krisztus a hatalmi önzéssel és erőszakkal szemben a szegények és szenvedők pártját fogta. Ezt tesszük mi is. Erre törekszünk mi is. Ügy érezzük, igaza van a világhírű Toynbee angol filozófusnak, aki dél-amerikai körútja során kijelentette a minap, hogy Észak-Vietnam máris erkölcsi győzelmet aratott az Egyesült Államok felett, mert ez a háború talán az egyetlen példa a történelemben arra, hogy egy kicsi és szegény, nem nyugati ország ilyen hosszú ideje ellenáll a nyugati civilizáció legnagyobb hatalmának.

Az úgynevezett amerikaellenes tevékenységet vizsgáló hírhedt bizottság üldözni akarja az amerikai nép „ellenségeit”. Ellenségnek tekinti azt, aki szóval vagy tettel a szenvedő, hős vietnami nép mellé áll. Nem úgy van-e inkább, hogy azok igazán az USA s egyáltalában Amerika barátai, akik helytelenítik az USA kormányának háborús katasztrófa-politikáját? És nem azok-e az amerikai nép igazi ellenségei, akik az USA kormányának vérengző hatalmi politikáját továbbviszik s minden eszközzel igazolni akarják?

Mi becsüljük, szeretjük az USA népét. Sok jó keresztyén s evangélikus testvérünk él ott is. Vajha konkrétan, éppen a vietnami háborúval kapcsolatban ők is felvetnék mindnyájan lelkiismeretük előtt a kérdést: mit tenne Jézus? A válasz nem lenne más: Urunk a szegény és szenvedő, távoli kicsi ország, Vietnam népe mellé állna, szemben azokkal, akik mérhetetlen gazdagságuk dollármilliárdjait háborús pusztításra és vérengzésre fordítják.

Dr. Vető Lajos

Kevés így jellemezni a hazánkban járt finn egyházi csoportot, hogy lelkészek, papnék és egyházi alkalmazottak. Ebben a kedves, mosolygó, sokat lelkesedő közösségben vannak, akik most mérlegelik: azonos-e a kép, amit eddig alkottak egyházunkról azzal, amit most ta- I

nak ki előttük s szinte érzem, | hogyan fonódik egyre erősebbre a kötelék a két testvéregyház között. Szinte örülök, hogy oly mértékben csökken a kedves rajongás, amilyen mértékben melegednek a kézfogások és mélyülnek az élmények.

I Hosszú utat lehet tenni két

I Orosháza, Békéscsaba, Debrecen bizonyára olyan stációk, amelyek felejthetetlenné válnak északi testvéreink számára. Gyülekezeti istentisztelet, templomjubileum, szórványkonfirmáció, szeretetintézmé- nyek, találkozások lelkészekkel és hívekkel bizonyára

Finn lelkészek, lelkésznék és egyházi alkalmazottak Budapesten

pasztaltak. Sokuknak ez a válasza: el sem tudtuk képzelni... Mások élénk szemmel figyelnek mindent, jegyeznek s cikkek születnek belőle. íme, ez a szőke, szemüveges, csinos riporternő, akiből ömlenek a kérdések. Kíváncsian várom

hét alatt tájak, városok, de emberek és érzések között is. Tájakban a bőség, emberekben és érzésekben a mélység az, amivel mérhető ez a két hét.

Tájban, történelemben, jelenben sokat láttak, de egynyomot hagyó emlékek maradnak.

De nyomokat jelentenek az ő lépteik is. A két testvéregyház új kapcsolatainak nyomait, amelyek gyümölcsözőn bontakoznak ki szívekben és intézkedésekben, eseményekA finn egyházi csoport látogatása a fasori templomban

cikkei tükrét, vajon mit látott meg a kéthetes úton. Ismét mások kedvesen rajongók: belépnek a szállodai szobába Siófokon s mosolyogva visszaszólnak, hogy eddig azt hitték nem itt van az Éden, s íme! Tájak, városok, gyülekezetek, templomok, paplakok tárul- I

házunk dolgaiban is. Buda-1 pesten templomok, szeretetin- tézmények, Teológiai Akadémia, könyvtár az állomások, s a találkozás egyházunk vezető lelkészeinek szélesebb rétegével. Vidéken Balatonszárszó, Gyenesdiás, Keszt- I hely, Bonyhád, Pécs, Szeged,

I ben és tanulságokban egyaránt. Turistaútra jöttünk és tanulmányút lett belőle — mondta egyikük. Mi pedig sze- retetünkbe fogadtuk őket s ünneppé lett a pillanatnyi kézszorítás s az együtt töltött két hét egyaránt.

K. E.

NYITOTTAN

Ismerünk zárkózott embereket. Zárkózottak Isten előtt és emberek előtt. Lakat alatt a fülük, az ajkuk, a szemük, a szívük. Többé-kevésbé mindannyian ilyenek vagyunk.

Lehet ez velünk született adottság, magunk sem tehetünk róla, mint a süketnéma nem tehet veleszületett nyomorúságáról. De lehet ez tervszerű, szándékos, önzésből eredő; nem akarunk másról tudni, csak ami érdekkörünkön belül van.

Akár így, akár úgy: mindenképpen eltorzulása ez az Isten akarata szerinti emberségnek. Isten teremtési rendjében az ember nyitott Isten előtt, embertársai előtt.

Isten maga is nyitott. Nem visszahúzódó, elzárkózó hatalmasság, hanem a kinyilatkoztatás Istene, aki megszólalt, kitárta szívét, hogy megismerhető és megszerethető legyen. Ö beszélni akart az en berrel, tanácsolni, vezetni, szeretni. Elérhető közelségbe jött hozzánk, mikor Krisztusban „lakozott mikö- zöttünk” és feltárta szerete- tének, kegyelmének teljes gazdagságát.

Isten teremtési rendjében az embernek is nyitottnak: kell lennie Isten és embertársai előtt. Készen arra, hogy figyeljen Istenre, értse, ismerje, szeresse Öt és engedelmeskedjék neki. De készen arra is, hogy részt vegyen embertársai örömében, sikereiben, eredményeiben, de bajaiban, nehézségeiben, gondjaiban is. Együtt érezzen, együtt gondolkodjon, törődjön a másik emberrel, felelősséggel éljen mellette, szeresse, védje és készen legyen minden jó szolgálatra érette.

Ha nem így van, — s legtöbbször nem így van —, akkor Isten küzdeni kezd velünk, ellenünk és érettünk, mert Ö a torzulást helyre akarja igazítani.

Sokféle lehetősége van erre mennyei Atyánknak, mégis úgy tetszett neki, hogy az egyházban az igehirdetés szolgálatát használja fel kiváltképpen e cél érdekében. Embereket hív el és tesz alkalmassá arra, hogy igéjének tolmácsai legyenek. Ahol ez a szolgálat folyik, ott a Szentlélek munkálkodik. Ö nyitja meg a lezárt ajkakat bizonyságtételre. ö nyitja meg a bezárt füleket, hogy figyeljenek Isten szavára. Mindent Isten cselekszik és mindent az emberért cselekszik. Ezért „dicsőséges szolgálat” ez. Isten kegyelme, szeretete keres általa, hogy kegyelemben és szeretetben részesítsen.

így visz zárkózottságból nyitottságba, így helyez bele örök teremtési rendjébe is. De megigazításunknak e részmunkáján túl, így visz át kegyelemből a teljes megiga- zultság állapotába is.

Szakáts László