Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-08-07 / 32. szám

Engedelmes szívvel

I. Kor 10,1—13.

Mi, evangélikus keresztyének, Istentől kinyilatkoztatott könyvnek tekintjük a Szentírás mind a kéj; könyvét. Egyformán értékes a számunkra mind az Ószövetség, mind pedig az Újszövetség. Hitünk erősítésére szükséges mindkettőnek az ismerete, Isten üzenetének elfogadása. Isten kegyelmének tekintjük azt, hogy kezünkben lehet, olvasgathatjuk és igehirdetéseken túl is táplálkozhatunk igéjével. Esti óráinkban, betegágyakon elénk áll a nyomtatott betűn keresztül Isten kegyelme és ítélete. Úgy ahogyan azt a Bibliából olvashatjuk.

Bibliaolvasásunk azonban nem elégedhetik meg csupán az Újszövetség lapozgatásával. Hogy valóban megértsük Isten kegyelmét és szeretetét, ahhoz elengedhetetlenül szükséges, hogy a választott nép történetét is ismerjük. Ezért értékes számunkra az is, ami az Ószövetségben van megírva. Természetesen ezt a könyvet nem magában, azaz az előbbitől elválasztva kell olvasnunk. Mi már Istennek abban a kegyelmében részesedtünk, hogy Krisztus meghalt és feltámadt értünk.

Ha ezzel a hitbeli alapállással vizsgáljuk a választott nép életét, az ebben megmutatkozó isteni szeretetnek a nagyságát, akkor feltárul előttünk a kegyelemnek egy olyan gazdag tárháza, amely elegendő ahhoz, hogy bennünket is megvigasztaljon és hitünkben megerősítsen. Ugyanakkor azonban figyelmeztetnek is mindazok az események, amelyeket hallunk a választott nép életében.

Isten kegyelmében lehet élni. Ügy, hogy ez a kegyelem életté válik. De jaj, ha valaki visszaél ezzel a kegyelemmel.

Istennek csak engedelmes szívvel lehet szolgálni. Az alkudozó, mellébeszélő, maga igazát védő sosem fogja igazán követni Urát, és nem lesz hűséges gyermekévé soha. Az engedelmes szív, amely elfogadja és befogadja Isten üzenetét, átéli azt, magáénak vallja és aszerint- él, a legnagyobb ajándékunk;

Isten hűsége a legbiztosabb záloga annak, hogy ne éljünk vissza jóságával, méltatlanok ne legyünk kegyelmére, könnyedén el ne játszuk szeretetét. A hűséges Isten, aki „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”, nem hagy bennünket elveszni. Erre a hűségre csak hűséggel válaszolhatunk; E kettő találkozásából örök élet fakad számunkra.Izráel hűségben és hűtlenségben gazdag élete még az ítéletében is magán viseli Isten hűségének életet adó jeleit

— os —

IMÁDKOZZUNK

Mennyei Atyánk! Tudjuk, hogy előtted folyik le életünk és Neked tartozunk érte számadással. Amikor Jézus Krisztus örömüzenetével megkeresel bennünket, nemcsak azt kéred számon, hogy helyes gondolataink vannak-e Rólad, hanem azt is, hogy helyesek-e a cselekedeteink. Önző emberek vagyunk és ezért sokszor helytelenül ítéljük meg cselekedeteinket. Te egész embert kívánsz, kérünk azért, segíts minket, hogy testestől-lclkestől Neked éljünk és viselt dolgaink ne cáfolják meg szánk bizonyságtételét.

Jézus Krisztus Urunk! Te nemcsak lelki dolgokkal törődtél, amikor emberi testben éltél az emberek között, hanem magadénak tekintetted a kenyérkérdést és minden más kérdést is, amivel az embernek szembe kell néznie. Semmi sem idegen számodra az ember mindennapi életéből. Megmutattad, hogy Istennek érvényes akarata van az élet minden területére. Köszönjük, hogy nemcsak jó példaként állsz előttünk, hanem erőnk forrása is vagy az új életben. Nemcsak ntat nyitottál az Atyához, hanem Magad vezetsz Hozzá. Kérünk, vezess ma is.

Szentlélek Isten! Kérünk, Te légy a bátorítónk, hogy ezen az úton ki ne dőljünk. Segíts, hogy becsülettel rászolgáljunk a mindennapi kenyérre és azt meg is kapjuk. Koronázz sikerrel minden jó szándékot szerte a világon, hogy az emberek kezemunkája által is nyilvánvaló legyen az Atya szere- tete.

Ámen.

HIMK

Szentháromság utáni 9. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap délelőtti istentisztelet oltári igéje: Lk 16, 1—9: az igehirdetés alapigéje: 1 Kor 10, 1—13: a délutáni istentisztelet alapigéje: Lk 8, 19—21.

— BLÄZY LAJOS, az Újpesti Egyházközség lelkésze, aki az elmúlt tanévben az Egyházak Világtanácsa ösztöndíjasaként Nyugat-Berlin- ben az evangélikus egyházi főiskolán teológiai tanulmányokat folytatott, hazaérkezett tanulmányútjáról és átvette szolgálatát. Tanulmányi ideje alatt a nyugatnémet egyház meghívására látogatást tett a würzburgi Sanct Johannis gyülekezetben, Berchtesga- denben és a nyugat-berlini schlachtensee-i gyülekezetben, ahol egyházunkról előadásokat tartott és igehirdetői szolgálatokat végzett.

INDONÉZ ESKÜVŐ A FASORI TEMPLOMBAN. Pande- laki Paul Hendrik és Ronodi- hardjo Soegiarsih július 30-án tartották esküvőjüket a fasori templomban. Az esküvő előtti héten a mohamedán menyasszony keresztyén hitre tért s istentisztelet keretében megkeresztelkedett. A szertartásokat Koren Emil esperes végezte.

HALÁLOZÁS

özv. Kirchner Rezsőné szül. Petheő Klára, néhai Kirchner Rezső püspöki titkár, — sám- sonházi lelkész özvegye, öó éves korában elhunyt. Július hó 5-én temették el Tar községben a sámsonházi gyülekezet tagjainak nagy részvété mellett. Koporsójánál Gartai István esperes-lelkész hirdette az Igét s Szende Miklós imádkozott. „... örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van.” (I. Ján. 5, 11.)

ISTENTISZTELETI REND

Budapesten, 1966. augusztus 7-én

Deák tér de. (úrv.) Hafenscher Károly de. 11. (úrv.) Dr. Kékén András du. 6. Hafenscher Károly Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán du. 6. Szirmai Zoltán Dózsa György u. de. fél 10. (Urv.) Szirmai Zoltán Üllői üt 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. de. 12. Thaly Kálmán u. de. 11. Dr. Rédey Pál Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zuglő de. 11. Baranyai Tamás du. 6. Baranyai Tamás Fóti út de. 11. (úrv.) Solymár Péter Váci út de. 8. Solymár Péter Üjpest de. 10. Kosa László Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula Soroksár-újtelep de. 8. Virágh Gyula Pestlőrinc de. 11. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota nagytemplom de. 10. Rákospalota kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Gelencsér Zsigmond Sashalom de. 9. Gelencsér Zsigmond Rákoscsaba de.

9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákoslíget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Ruttkay Levente de. 11. (úrv.) Várady Lajos du. 7. Ruttkay Levente Torockó tér de.

8. de. fél 9. Schreiner Vilmos Óbuda de. 9. Fülöp Dezső de.

10. (úrv.) Fülöp Dezső XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Takács József de. 11. Takács József du. fél 7. Csengődy László Pesthidegkút de.

HARANGOK újraöntését, harangkoronák, ha- $ rangállványok készítő- $ sét, átalakítását újrend- | szerűvé vállalja

DÚSAK ISTVÁN

harangöntő. örszentmik- lós, Dózsa György út 28.

fél 11. Filippinyi János Kelenföld de. 8. Bencze Imre de. 11. (úrv.) Bencze Imre du. 6. Bencze Imre Farkasrét de. 9. Rezessy Miklós Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Albertfalva de. 7. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11.

GÉPESÍTETT HAZTATASBA 3

és 6 éves kisfiam mellé segítséget keresek. Esetleg bentlakással. Vidékről is. Cím: Bp. XIII., Róbert Károly krt. 12/a. V. 20. (Dagály fürdő mellett.) Este 6 órától. Telefon: 200—198.

MODERN, sima vonalú, műbútor diplomata íróasztal, háromrészes szekrénnyel együtt, igényesnek eladó. Cím a kiadóban, vagy telefon: 138—504. Négy óráig.

BUNDÁK átszabása, irha tisztítás, festés Somogyi szűcsnél, Bp. V., Kossuth Lajos u. 1. az udvarban.

TEMPLOMOKON és TORNYOKON végzendő karbantartási munkákat, toronysisak javítását, festését, villámhárítók szerelését soron kívül vállalom. Rózsássy József, Debrecen, Gólya u. 15.

EVANGÉLIKUS ELET

A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András

Szerkesztőségi telefon: 342—423 Szerkesztőség: Bp. Vili., Üllői út 2« Kiadóhivatal és Sajtóosztály: Budapest, VIIL Puskin u. 12.

Telefon 142—074 Csekkszámlaszám: 20412—vm. Előfizetési ára egy évre: 60,— Ft Árusítja a Magyar Posta

INDEX 25 211

66.02642/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest Fv.: Bolgár L

HÉTRŐL—HÉTRE

Hallgatni és cselekedni

Lk 8,19—2L

Legbensőségesebb kapcsolat rokonok között szokott kialakulni. Azok között, akiket a vérségi kapcsolat köt össze. Ezt a kapcsolatot ápolnunk kell. A szeretet láncával kell szorosra fűznünk egymást, hogy mindig érezzük azoknak a szeretetét és hűségét, akik hozzánk vér szerint is a legközelebb állnak.

Igénkben Jézus ennek a kapcsolatnak egy egészen új viszonyulását tárja elénk. Azt mondja, hogy „Az én anyám és testvéreim azok, akik az Isten igéjét hallgatják és cselekszik”. Kitágítja az előbb említett vérségi kapcsolatot. Tágabb körbe állít bennünket. Űj és új arcokat állít elénk a „családban".

Ebbe a szélesre tárt közösségbe tartozók ismérvét is meghatározza: akik hallgatják és cselekszik Isten igéjét. Nem választja szét e kettőt, ami a mi életünkben sokszor kettősség. Az első cselekvésénél elfeledkezünk a második kötelező erejéről.

Krisztus nagy „családjába” akarunk tartozni? Igen. És ehhez az odatartozáshoz elegendő az, ha hallgatjuk Isten be szédét? Azaz, ha passzív szemlélői vagyunk mindannak, am ó tett értünk? Nem. El lehet ezt a „rokonságot" azzal intéz ni, hogy üres szívvel ülök a teruplom padjaiban?

Tágabban vett rokonainkat időről-időre fel szoktuk kr resni. Azért, hogy a kapcsolat teljesen meg ne szűnjék. F • többet már nem teszünk annak megerősítésén. Isten igsj- nem lehet „csak” hallgatni. Ez volna a legkényelmesebb mc: amiről csak álmodhat az ember, aki szeretne bűneitől szabadulni. Azt cselekedni is kell!

Hallgatni és cselekedni. Meghallani, amit nekem üzen személy szerint és ennek elfogadása után megnyitni szívemet, késznek mutatkozni az elküldő parancsnak. Ez az engedelmesség munkálja Isten „családjának” az életét. És van mit tennünk, hiszen testvérek között élünk. És kell cselekednünk, hiszen annak a „rokonai” vagyunk, aki erre hív el bennünket. És mi itt élünk e földön testvérek között!

— rn —

NAPRÖL-NAPRA

VASÁRNAP: ÉZSAIÁS 54,10

— 2. TIMÓTHEUS 2, 19 — A

kísértés hitpróba, hogy meglássák, jól hiszünk-e, Istenben magában-é vagy valami másban. Urunk a kísértések között is meg tud szabadítani a gonosztól. 1. Korinthus 10, 1— 13 — Zsolt 119, 161—176 — Efezus 5, 15

HÉTFŐ: ZSOLT 42, 12 —

JÁNOS 16, 20 — Isten Krisztust adta bölcsességül a világnak, hogy az ő vezetésével találjuk meg Istent, mennyei Atyánkat és tudjunk eligazodni a földi élet dolgai között. Prédikátor 9, 13—18 — 1. Királyok 5, 1—18 (Máté 12, 6) KEDD: PÉLDABESZÉDEK 3, 7 — 1. KORINTHUS 10, 12

— Urunk sokszor csak keveset bíz ránk, kicsiny • feladatot ad, de megvizsgálja, hűségesen elvégeztük-e a ránkbí- zottakat. Lukács 16, 10—13 — 1. Királyok 6, 1—13 (1. Korinthus 3, 16)

SZERDA: ÉZSAlAS 17, 14

— CSELEKEDETEK 5, 19 —

Lehetünk bölcsek a magunk feje szerint és mennyei Atyánk szerint. Az isteni bölcsesség ismertetőjelei: tisztaság, békesség, szeretet. Jakab 3, 13—18 — 1. Királyok 8, 22— 30, 54—61 (Cselekedetek 17,

24—25).

CSÜTÖRTÖK: ZSOLT 24, 1— ROMA 10, 12 — Aki megáll, az lemarad, ez igaz a ke- resztyénségre is. Ezért parancs minden hívőnek, hogy a hitben, keresztyén életben mutasson előrehaladást és fejlődést. 1. Timótheus 4, 12—16 1. Királyok 10 (Máté 12, 42).

PÉNTEK: ZSOLT 135, 14 — JÁNOS 12, 31 — Jézus a tanítványaitól kígyó-okosságot és galamb-szelídséget követel, hogy Uruk küldetésében helyt tudjanak állni, Máté 10, 16—

23 — 1. Királyok 11, 1—13 (Máté 6, 24).

SZOMBAT: 5. MÓZES 10, 14 — KOLOSSÉ 1, 17—18 —

Nemcsak az időjárási változásoknak, hanem az Isten országa eljövetelének is voltak és vannak jelei. Boldog, aki ezeket fölismeri. Lukács 12, 54—59 — 1. Királyok 12, 1—

24 (1. Korinthus 10, 11—12).

if j. Harmati Béla

Irodalomtörténeti értékelését elvégzik mások. Ez a kisléleg- zetű írás nem alkalmas arra, hogy szélesebb körben kevésbé ismert művét megmintázzam benne. Az augusztus 5-i évforduló alkalmából hadd írjak kötetlenebbül, élményszerűb- ben róla.

Ilyen oldottabb megközelítése első pillanatra megtorpan verseinek patinás, cizellált falán, erősen intellektuális, gondolati líráján, férfiasán zárkózott mondatain. Noha költészetében a gondolaté és a kifejezésé az elsőbbség, maga is tudja és egy filozófiai költeményében kissé fájó sóvárgással meg is vallja, hogy az élmény a döntőbb, a „meztelen darab élet”, amit a forma csak tartalmaz és hordoz. És mégis, márványszerű, zárt, csiszolt, tökéletes formára törekvő lírájából az érzések, legtöbbször tragikus érzések, úgy moráljának elő, mint fűtött katlan falán át hallatszik a forrásban levő víz zubogása. Élményszerű megközelítése megfelel költészete legtitkosabb, de legvalóságosabb érverésének.

Pár évvel ezelőtt jártam esztergomi nyaralójában. Egyszerű házacska a várost kelet felöl övező dombok, az Előhegy oldalában. Varázsos kilátás •nyílik onnan a városka háztetőire, a távolba vesző Duna csillogására, az alkonyi nap fényétől bíborszínű nyugati látóhatárra. Az egykori nyaraló ma a költő emlékét őrző kis irodalmi múzeum. Nyári ott- {honának kegyelettel megőrzött (bútorai, tárgyai veszik körül

Babits Mihály halála negyedszázados évfordulóján

a mai látogatót. 1924-től halála évéig, 1941-ig minden nyarát itt töltötte.

Utolsó hónapjaiban is itt betegeskedett. Kis antik íróasztalának üveglapja alatt cédulácskák a kézírásával: ezek útján érintkezett környezetével, amikor gégerákja miatt beszélni már nem tudott. Felesége át akarta helyezni az ágyát, hogy lássa a kertet és a Napot. A nagybeteg kézzel írt válasza megrázó igazság: „Nekem csak békesség kell. A fuldokló nem nézi a fákat.” Aztán mégis lerajzolta a szoba átrendezését: a Duna felé néző ablakok mentén helyezkedik el a fekvőhely, beljebb a megárvuló íróasztal.

E cédulák tanúskodnak testi-lelki kínjairól, de változatlan irodalmi szomjúságáról és felesége iránti szeretetéről: „Az Isten engem céltudatosan bele akar hajtani az öngyilkosságba. Tűrhetetlenné akarja tenni a dolgot. Megharagudott, hogy mindig azt mondtam, semmi okért nem lennék öngyilkos! Megmutatja, hogy ez nevetséges gőg volt. Mindennap valami újat talál ki, hogy gyötörjön”. „Nagyon nagy fájdalmaim * vannak. Prousttal (század eleji francia író) és a jó borral vígasztalom magam, amennyiben olvasni és nyelni tudok, de minden kínok közt is sok-sok csókkal köszöntelek. Most kapom a gyönyörű csokrot. Szebb már

nem is lehetne. Köszönöm, köszönöm.”

Körül a falakon üveg alatt verskéziratok, amelyek itt keletkeztek a szülőföldjéhez, a szekszárdi dombokhoz hasonlónak érzett tájon. Egyiken a lemenő napot énekli: „Búcsúzik, s a Dunába mártja hosz- szú rózsaszín evezőjét; rózsaszín csöppeket freccsent, s visszaint ablak és mezőség. Nézd, hogy hull a lomb árnya meszelt, rózsaszín falainkra kékes-szürkén, gazdagon, virágosán, ingva-ringva!”

Két fényképen is látható mellette kedves kutyája, Ádáz. Róla írta az első esztergomi nyáron a nagy hasonlatot a keresztyén ember gyötrődő és mégis bizakodó Isten-látásáról. E vers — Ádáz kutyám — befejező sorai: „... Bölcs belátás, bízni abban, kit nem értünk, Ádáz. Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál, bizalommal tudnék én is Annál megpihenni, aki velem játszik, hol apámnak, hol kínzómnak látszik, égi gazda, bosszú, megbocsátás, s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!”

A költő betűivel szembenéz velem a falról az ugyancsak 1924-ben íródott vers: „A sziget nem elég magas”. Szigetnek szánta magának ezt a kies helyet, ahová visszavonulhat az emberek közül, a mindennapok, a jelen szennyes és küzdelmes hullámverése elől. Ez a menekülés jellemző volt egész életérec érzékeny lelke

nehezen viselte az élet tülekedését, lármáját A magány szerelmese, az „elefántcsonttorony” költője ő. De éppen abban van a nagysága, hogy ez a visszavonuló, zárkózott lélek, a latin kultúra örököse, akinek legelső megjelent verssora Horatius mellett tesz vallást: „Gyűlöllek: távol légy, alacsony tömeg”, élete során újra meg újra — kínlódva és szenvedve, de — kitört individualizmusából, átérezte a történelem lüktetését és népe, az emberiség sorsát. A sziget valóban nem volt elég magas: „Házam a napban énekel, és szerelem vet fátyolt kandi szemeknek pitvara oszlopain. De az én arcom borús. Óh, tán érzem: csak sziget ez! Tán távoli tengerek ádáz sója zavarja ízét a virágillatnak. Előttem sanda jövő, körülöttem népek nyomora, tikkadt gyűlöletek hálója, önös kormányok öröklő versenye, vér, vér, vér..

Befelé forduló költészetének varázsköréből hét évvel azelőtt porondra kényszerítette az első világháború iszonya. Akkor, 1917-ben írta a háború ellen Fortissimo című versét, amelyért perbe fogták és tanári állásából felfüggesztették. Akkor dobolták sorai egy másik, Húsvét előtt című versében a béke-riadót: „Én nem a győztest éneklem, ... hanem azt, aki lesz, akárki, ki először mondja ki azt a szót, ki először el meri mondani, kiáltani, bátor, bátor, azt a varázsszót, százezrek várta, lélegzetadó, szent, embermegváltó, visszaadó, nemzetmegmentő, kapunyitó, szabadító drága szót, hogy elég! hogy elég! elég volt! hogy béite! béke! béke már! Legyen vége már!” És élete utolsó nagy művében, a Jónás könyve megszólaltatásában saját életét ösz- szegzi, a menekülés és a küldetés-vállalás tragikus feszültségében, a második világháború felé rohanó végzetes órákban, halála előtt. Így vall magáról e hosszú költeményt befejező Jónás imájá-ban:

.....hogy ki mint Jónás, rest

sz

olgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a halban leszálltam a kínoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam, mielőtt egy még- vakabb és örök Cethal szájában végképp eltűnök, a régi hangot, s szavaim hibátlan hadsorba állván, mint ö súgja, bátran szólhassak, s mint rossz gégémből telik ...”

Ekkor már évek óta várta a halált. Ott vannak a nyárilak falán az 1936-ban írt sorok: „... jön-jön a sötétség, a hegy árnya egyre nő, s szemem előtt mind szőkébbre zsugorodik a mező”. Vagy egy másik kéziraton: „Búcsúznunk kell újra, kicsi ház, s egyre nehezebb a búcsúzás. Hányszor látlak, ki tudhatja, még? Hány nyarat fog adni még az ég?” Nem volt újság neki az elmúlás. Régebben is annak látta az egész életet. Nem idézem, mert az

egészet el kell olvasni az 1928 —1933 közötti évek terméséből: Olyan az életünk...

Még egy kézirat előtt állok meg a kicsi szobában. A Balázsolás első fogalmazványa, négy évvel halála előtt. Itt írta nyaralójában, 1937 nyarán a fojtogató orv betegség és a ráváró gégeműtét réme alatt a világirodalom egyik legmeg- rendítőbb versét.

Kilépek a házból. Az augusztusvégi késő délután csendes napfényében fürdik a táj, melytől örökre megvált. De a ház fehérre meszelt falán, a tornácon, nevek élnek. Aláírások, odafestve. Azok a pályatársak hagyták itt kézjegyüket még életében, akik felkeresték. Írókból, költőkből és más művészekből álló baráti körének tagjai, akik a Nyugat folyóirat élő nemzedékének legnagyobb alakját, a mestert látták benne. Néhány név a sűrűn teleírt falról: Szabó Lőrinc. Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Weöres Sándor, Reményik Sándor. Szabó Pál, Tóth Árpád, Szerb Antal...

A „sziget” mégsem volt sziget. Amiről ő úgy írt, „ez lesz az én kriptám, pincém és templomom”, hegyorommá vált, amelyen a két világháború közötti nemzedék legjobb írói találkoztak, hogy tanuljanak és indítást kapjanak. Különösek Isten útjai: a menekülő „Jónás prófétát”: Babits Mihályt, a magányosság emberét, az elefántcsonttorony lakóját gyertyatartóba állította.

Veöreös Imre

t