Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-02 / 1. szám
KP. BÉRM. BP. 72. fl huszonegyedik kilométerkő felé Az 1966. esztendő beköszöntése népünk és egyházunk szá- “ mára több mint egy megszokott „évforduló". Nem egyszerűen arról van szó, hogy „egy év eltűnt, másik vár ránk’’, hanem egy olyan év letűnéséről van szó, amely bizonyos értelemben lezár egy időszakot és olyan év kezdését jelenti, ami sok vonatkozásban különbözik majd az eddigiektől. Egy olyan újesztendő kezdődik, mely mögött az a húsz esztendő van, amelyben népünk és egyházunk teljesen új történelmi körülmények között élt és dolgozott. Ennek a húsz esztendőnek megvannak a tanulságai, amelyeknek figyelembe vétele nélkül nem tudja evangélikus egyházunk jól betölteni szolgálatát a következő években. Érdemes megállni a huszadik kilométerkőnél, amikor elindulunk a huszonegyedik felé. Mi jellemezte az első húsz kilométert egyházunk életében. Első renden az, hogy megtaláltuk a helyünket és szolgálatunkat az új társadalmi és politikai körülmények között. Ha csak azt mondanám, hogy „megtaláltuk helyünket", akkor ezzel nagyon statikusnak minősíteném egyházunk magatartását. Ezzel azt mondanám, hogy amolyan „álló víz’’ helyzetet sikerült biztosítanunk magunknak. De, ha azt mondom, hogy „megtaláltuk szolgálatunkat”, akkor ezzel magatartásunk dinamizmusát jelölöm meg. Vagyis azt, hogy lendítő erő is van egyházunkban, amely megnyilatkozik az evangélium hirdetésében és a szeretetszolgálat számos formájának a végzésében népünk között. Tehát olyan életformára vezetett bennünket a Szentlélek, amelyben nem „vegetálunk”, hanem szolgálunk. Az elmúlt húsz esztendő alatt nem az „egyensúlyozást” tanultuk meg, hanem azt a mozdulatot, amelyet az első tanítványok Jézusnál láttak, amikor az utolsó vacsora asztalától „felkelt, kendőt vett és körülkötötte magát”, aztán megmosta a tanítványok lábait. Megértettük, megtanultuk és gyakorolni igyekeztünk azt, amit Jézus — kendővel a derekán — így mondott: „Mert példát adtam nékiek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is aképpen cselekedjetek". He jellemezte az első húsz kilométert egyházunk életében az is, hogy ismételten kijelentettük: Krisztus mozdulatával abban az új politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális rendben akarunk szolgálni, amely a szocializmus felépítését tűzte ki feladatának. Es ez nem egyszerűen azt jelentette, hogy „úgy sem volt más lehetőségünk, mint elfogadni az adott helyzetet”, hanem sokkal inkább azt, hogy — az ideológiai különbség hangsúlyozásával — vállaltunk minden olyan „mozdulatot”, amely népünk javát segítette elő és vállaltuk, hogy kivesszük részünket — a magunk eszközeivel és módján — ennek az igazságosabb társadalmi rendnek a kiépítésében. Bár voltak, akik idézgették nekünk egyik-másik régebbi költőnek a „pisztrángok”-ról írt verseit, mely szerint ezek „szembe úsznak az árral”, az volt a meggyőződésünk, hogy a „pisztrángok” magatartását akkor kellett volna gyakorolnia egyházunknak, amikor a második világháborúban tízezreket vittek a Don- kanyarba, vagy amikor a „keresztyén Magyarországon” a gettókat állították fel. Mégis arra is vállalkoztunk, hogy az új rend építése közben elmondjuk bírálatunkat is, mint, akik tudták, hogy ez a rend övéké és gyermekeiké lesz. Ezt a kritikát nem minden esetben kiáltottuk el a „hegytető”-ről, de sokszor találtunk rá módot és alkalmat. Mindenesetre nem kevesebbszer, mint bármelyik nyugaton élő egyház a maga államával szemben. Jellemezte ezt a húsz esztendőt az is, hogy kisebb-nagyóbb csoportok egyházunkban — lelkészek és gyülekezeti tagok egyaránt — sehogy sem akarták Isten kezéből elfogadni az új helyzetet. Ellgfie voltak az állam és egyház közötti Egyezmény megkötésének, mert szerintük „az új állam úgyis nagyon rövid életű lesz”. Mások kijelentették, hogy „addig nem mennek templomba, amíg nem lesz fordulat”. Voltak, akik „árulók”-nak mondották azokat, akik arról beszéltek, hogy az új társadalmi rendben helyet, és szolgálatot kell találnunk, mert ebben a rendben fogunk „hosszútávon” is élni és szolgálni. Mennyi váddal, gyanúval és megnemértéssel kellett megküzdeniük azoknak, akik nem a hamis illúziók, hanem a realitások talaján álltak és legalább úgy szerették evangélikus egyházunkat, mint a „hősök”, akik ellenállást javasolgattak. Es most vegyünk két példát a lelkészek életéből. Ha valaki 40 éves volt, amikor a második világháború után elkezdődött ennek a társadalmi rendnek az építése, most húsz év után 60 éves, vagyis nyugdíjazás előtt áll. Ha a két évtized alatt mindig csak „fordulat”-ra várt és nem tudott felszabadultan szolgálni az új rendben, nem szomorú-e, hogy letelt a szolgálati ideje és már nem fogja megtapasztalni, mit jelent örömmel és reménységgel szolgálni az új történelmi körülmények között. Es, ha valaki 25 éves volt akkor, az most 45 éves, tehát már csak másfél évtizede van vissza a szolgálatból. Vajon ezt az utolsó 15 évet is úgy akarja szolgálni, hogy tele lesz „görcsökkel”? Es, akik „dátumokhoz” kötötten akartak templomba menni, nem az utolsó dátum: a halál fogja-e őket megakadályozni, hogy valaha is átlépjék a templom küszöbét? De talán már nincsenek is ilyen lelkészek és gyülekezeti tagok. Vagy, ha igen „ritkák, mint a fehér holló”. A huszonegyedik kilométerkő felé haladva, nincs többé időnk a ,,merengés”-re, sem a „visszafelé húzás”-ra, sem „restaurációs gondolatok” melengetésére. Aki egyházát igazán szereti, az csak egyet tehet: célegyenest előre haladva, egész mellel neki feszül azoknak a feladatoknak, amelyek egyházunk és népünk előtt vannak. Az nem vitás, hogy az előttünk levő kilométerkövek felé is csak a diakónia útján mehetünk. Az sem vitás, hogy a diakónia útján még az eddiginél is sokszerűbben és még áldozatosabb szeretettel kell szolgálnunk az egyházban es az egyházon kívül egyaránt. Meggyőződésem szerint utunk következő szakaszán egyre aktuálisabb lesz ez az ige: „Es, aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj vele kettőre” (Mt 5, 41). Vagyis jobban kell szeretnünk, mint azt várják tőlünk és’többet kell adnunk, mint amennyit kérnek felebarátaink. Mindez akkor lesz lehetséges, ha Isten törvényét és evangéliumát csonkítás és elegyítés nélkül hirdetjük, de úgy, hogy az konkrét segítség legyen, konkrét helyzetekben és az emberiség nagy családjának problémái között. Tehát segítse a békét és megértést munkátokat és az egyes embereket is, akik bűneikkel küzködve békességre vágynak. Céltudatosan és hittel induljunk a huszonegyedik kilométerkő felé. C. Iiáldy Zoltán Qiíkh if ejzt&időt! Üjesztendő küszöbén szeretettel köszöntjük Olvasóinkat s kívánunk áldott, Isten szeretetével teljes újévet. Köszöntésünket Jézus nevében mondjuk el. Nem csak azért, mert egyházi örökségünk szerint ez a nap Jézus névadásának napja, hanem azért is, mert ebben a névben békesség van s szerte a világon a keresztyének békevágya benne kap erőt, tartalmat és indítást. Ez a név örömöt rejt s arról boldog tapasztalatunk van, hogy ez az öröm naponta megvalósuló s erősödő öröm. Ennek boldog megtapasztalását kívánjuk Olvasóinknak is. Ez a név áldást jelent s akik benne bíznak, azokat arra indítja, hogy maguk is áldássá legyenek embertársaik életében, hogy egymás szeretete áltál szebb legyen az élet. Békés, örvendező, áldásteli új esztendőt kívánunk! ANNA Rövid hét évig éltem urammal. Ma nyolcvannégy év terheli vállam. Addig is égi fényre figyeltem. Ebben is felsőbb hivogatást láttam. Se férj, se gyermek nem köt a földhöz; Nem áll utamba jó barát, rokon. Özvegyen, árván hová mehetnék? Az Űr hajléka lett otthonom. Itt vár a reggel. Itt ér az este. Itt könnyül, tisztul búm és örömöm. Itt hozzák, itt, itt az Isten fiát, Most léptek vele át a küszöbön. Itt ég az oltár. Itt száll a tömjén. Agg Simeonnal itt térdelek én. Hála szívemben, hála szavamban; Nincs boldogabb, nincs a föld kerekén! Szalay Mihály Pj év — új lehetőségek ÚJÉV KÜSZÖBÉN tele vagyunk kíváncsisággal és várakozással. Van, aki úgy gondolja, hogy csak egy dologban lehetünk bizonyosak: abban, hogy semmi sem bizonyos. A bizonytalanságban vergődő léleknek ilyenkor ez a bizonyosság is jól jön: Van valami, amiből ki lehet indulni, ami talajt jelent alattunk, ami valahogy mégis pozitívumot jelent. Ennél azonban nagyobb bizonyosságunk is van: újév új lehetőségeket jelent. Az, hogy minden bizonytalan, azt is jelenti* hogy minden lehetséges. Isten igéje ilye? látásra tanít bennünket: „Minden lehetséges a hívőnek” (Mk. 9, 23). Lehetséges a rossz is és a jó is? Ügy van. De az a helyes, ha a rosszra úgy nézünk, mint a jónak a lehetőségére. Alkalomra ahhoz, hogy ha nehéz feladatok elé kerülnénk, megbirkózzunk velük. Ha mások rosszak lennének, mi jók legyünk. A rosszat jóval győzzük le. A szenvedést türelemmel. A gyűlöletet szeretettel. A háborút békességre igyekvéssel. A széthúzást összefogással. A pusztítást építő munkával. A tagadást igenléssel. A csüggedést reménységgel. A hazugságot igazsággal. A negatívumot pozitívummal. Minden bűnt és rosszat az ellenkezőjével: több igazsággal és minden jóval. A halált élettel. A Világosság annál becsesebb, minél nagyobb a sötétség. „És a világosság a sötétségben fénylik” (János 1., 5.). Nekünk is szól az ige: „Ti vagytok a világ világossága” (Mt. 5, 14). Az a fő, hogy először is helyesen gondolkodjunk. A „megtérés” gondolkodásunk megváltoztatását jelenti. Változzunk meg gondolkodásunk megújulása által (Róm. 12, 2). Ügy, ahogyan arról szó volt, hogy a jóra való lehetőségeket idejében felismerjük még akkor, amikor az lehetséges. Megújult lélekkel gondoljuk át teendőinket újév küszöbén minden vonalon. EGYHAZUNK neveljen a gondolkodásmód megújulására, igaz megtérésre. Menjen át a vérünkbe, hogy az egyház nem öncél. Hogy nem önmagunknak élünk. Hogy csak a szeretet boldogít: Isten szeretete, embertársaink szeretete. Hogy az árulja el keresztyénségünket, hogy olyan szeretet van bennünk, mely soha el nem fogy (1. Kor. 13, 8.). HAZÁNKBAN népünk soraiban kifogyhatatlan szeretetünk adjon erőt a jóra. A nagyobb jólét, a magasabb életszínvonal és műveltség több munkával, önfegyelemmel és felelősségvállalással jár. Azért, amíg időnk van, tegyünk jót mindenekkel (Gál. 6, 10). Lelki szemeinkkel nézzünk hazánk és népünk joggal remélt szebb jövőjére, arra a művelt népre, mely élni tud szülőföldje gazdag lehetőségeivel. A NAGYVILÁG képe sok nyugtalanságra ad okot 1966 küszöbén. Ez is nagy lehetőség a jóra. Arra, hogy még nagyoob odaadással, türelemmel küzdjünk, imádkozzunk és fáradozzunk a békéért. Nemcsak a magunk és hazánk, hanem más népek békéjéért, jólétéért és szabadságáért is. Jövőt fürkésző lelkünk értse meg és higyje el: a jövendő a béke emberéé. Dr. Vető Lajos Egyházunk a háború ellen Részlet az Egyetemes Közgyűlés határozatából Hazánk és egyházunk népe nap mint nap bizonyságot tesz békeszeretetéről, s kimondjuk, hogy a háborút Isten és ember elleni bűnnek tartjuk. A háború ellen a békéért küzdünk fáradhatatlanul. Elítéljük a tömegpusztító fegyverek használatát és síkraszállunk a békés egymás mellett élés és leszerelés mellett. A közgyűlés az egyházmegyék és az egyházkerületek közgyűléseivel összhangban mélységesen elítéli az Eszakamerikai Egyesült Államok vietnami agresszióját. Elítéli a kegyetlenséget, amellyel a dél-vietnami szabadságáért küzdő népet emberi méltóságának gyakorlásában megakadályozza. Egyben elítéli a hazáját építő és a békéért harcoló Vietnami Népi Demokratikus Köztársaság területe ellen irányuló agressziót, az ország, a városok és falvak kegyetlen bombázását. A közgyűlés örömmel üdvözöl minden olyan lépést, amelyet hazánk és népünk a béke ügyének jó szolgálatában tesz. A közgyűlés örömmel veszi tudomásul azokat a jó kapcsolatokat, amelyek magyarországi egyházunk és a külföldi egyházak, valamint az egyházi világszervezetek között kialakultak. A közgyűlés örömét fejezi ki a Keresztyén Békekonferencia munkájáért és azt a maga részéről minden lehető eszközzel és igyekezettel támogatja. A közgyűlés köszönetét mond államunknak a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak és az Állami Egyházügyi Hivatalnak a rendes és rendkívüli államsegély biztosításáért, valamint azért a jó kapcsolatért, amely államunk és egyházunk között fennáll. Egyházunk készségét fejezi ki a tekintetben, hogy a jó viszony érdekében a jövőben is mindent megtesz. .. A közgyűlés köszönetét mond Mihályfi Ernő egyetemes felügyelőnek fáradozásáért és felelősségvállalásáért, amit egyházunk ügyeinek intézésében tanúsít. IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyánk! Életünk új esztendejében gyermeki hálával borulunk le ©lőtted. Mindent a te kegyelmednek köszönünk meg, amit az elmúlt esztendőben velünk, egyházunkkal és népünkkel cselekedtél. Az új esztendő küszöbén emberi szívünk a jövőt kutatja Szeretnénk látni azt, ami jön, de te Atyánk elrejtetted előttünk a holnapot. Tudjuk, hogy ezt is atyai bölcsességed cselekszi velünk. Kérjük, adj nekünk benned bízó szívet, hogy reménységgel tudjuk letenni életünket a te kezedbe. Engedd, hogy gyermekeidként tudjunk élni és amit adsz, a magunk életének hasznára és neved dicsőségére tudjuk használni. Áldunk azért, hogy az új év küszöbén is az Űr Jézus Krisztus nevét ragyog- tatod fel előttünk, akiben eggyé lehetünk mindnyájan. Áldd meg magyar hazánkat és annak vezetőit. Engedd, hogy békében és alkotó munkában tölthessük az új esztendőt is. Védd meg hazánkat minden bajtól és add meg a mi kenyerünket. Csendesítsd el a háborúk zaját a világban és engedd meg, hogy megbékéljenek a népek egymással. Kérünk, adj boldog új évet mindnyájunknak. Ámen. I í t k
