Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-11-28 / 48. szám

Gondolatok az „Erős Var"-ról

Isten telte! nyomában

Az evangélium „partraszállása

&Lim ünnepi

Élim volt a neve annak a helynek, amelyen Izrael népe vándorlása során hetedízben táborozott. A megfáradt vándorok tizenkét forrásnál csillapíthatták szomjúságukat és hetven pálmafa árnyékában pihenhettek meg.

E kis oázis nevét — (Mózes II. könyvének 15. rész 27. versében és Mózes IV. könyvének 33. része 9. versében olvashatunk róla) — vette fel a nyíregyházi egyházközség gyermekotthona évtizedekkel ezelőtt. A régi bibliai nevet felidézve nyugodt lelki oázist készítettek itt fogyatékos gyermekek részére. A városszéli kis tanya akkoriban adományként jutott az egyház- község, a diakóniai munka részére. Idők folyamán egyre több gyermek befogadása vált szükségessé s a múlt esztendőig már három nagyobb toldalék-épülettel egészült ki az otthon. A legújabb feladatok ellátására azonban a meglevő épületek és helyiségek nem bizonyultak megfe- lelőeknek. A súlyosabb beteg gyermekek elhelyezése és a velük való foglalkozás nagyobb teret igényelt.

Folyó év márciusában kezdődött meg az otthon utcai frontján a toldalék-épület alapjainak kiásása és április 16-án, nagypénteken megtörtént az alapkőletétel. Az egyházközség vezetői azt remélték, hogy ez esztendő végéig elkészülhetnek a falak és az épület teteje n. belső terek kiképzése a jövő év feladata lesz A munkálatok azonban sokkal jobb ütemben haladtak, mint azt várták és már októberre készen állt az egész toldalék-épület. Megépült a gyermekfoglalkoztató és hálóhelyiség, megépült a gondozó nővérek szobája, valamint a mosókonyha, előtér és fürdőszoba is. Így kerülhetett sor november 14-én már arra, hogy az új épületrészeket s a harmincnégy fogyatékos gyermek megszépült, megbővült otthonát ünnepélyes formában is átadják rendeltetésének.

A felszentelő ünnepi istentiszteletet Bcnkóczy Dániel, a hajdú-szabolcsi egyházmegye esperese, Muncz Frigyes, a Diakóniai Osztály ügyvivő lelkésze és Joób Olivér, a nyíregyházi egyházközség lelkésze, az Élim igazgatója tartották.

Benkóczy esperes Máté evangéliumának 25. része 31—46 versek alapján hirdette az igét. Prédikációjában a segítő szeretetről szólott, mely Isten ítéletének közeledtekor vonakodás és halogatás nélkül keil* hogy megvalósuljon, mint á keresztyén egyház helyes magatartása a világban.

Joób Olivér lelkész az isten- tisztelet után a gyülekezettel az építkezés történetét ismertette. Szólott arról az éveken keresztül folytatott céltudatos és takarékos gazdákodásról, amelynek révén az otthon jelentős összeget tudott tartalékolni e fejlesztés céljára. Az otthon törekvését az egész egyházközség és Élim dolgozói is hathatósan segítették. Az adakozók között rendszeresen szerepeltek a gyermekek gondozói, akik tiszteletreméltó áldozatkészséggel vették ki ebből is részüket.

Az épület tervezését Balczár István, az egyházközség felügyelője végezte, aki ezt a tevékenységét szeretetmunka- ként ajánlotta fel Élim megszépítésére.

Az építkezés munkájában a gyermekek nagyrésze is tevékenyen részt vett. Játékvedreikkel és lapátjaikkal segítettek a homok közreadásában, sőt az erősebbek még a téglák átrakását is végezték. Nemcsak a mozgóképes gyermekek kívánták munkájukkal az ügy elősegítését, hanem az ágyhozkö- tötteket is gyakran ki kellett tenni az udvarra, kezükbe adni a kis lapátokat, hogy fekvőhelyzetben is szállításra készítsék el a homokos vödröket. Mindezt pedig lelkesedéssel, nagy örömmel, haznosságuk és értékük boldog érzésével tették meg.

Muncz Frigyes ügyvivő lelkész a Diakóniai Osztály nevében köszöntötte az egyházközséget és az otthont, mely mostantól kezdve nagyobb és szebb helyet tud biztosítani a leggyengébbeknek, akik legjobban rászorulnak a gondoskodó szeretetre.

A szép nap programját a

délutáni szeretetvendégség tette teljessé. Az egyházközség lelkészei közül Endreffy János, Smid Lehel és Joób Olivér szolgáltak. Élim dolgozói munkáját dicsérték a gondozott gyermekek, akik ez alkalommal karénekkel, zenével és szavalatokkal szerepeltek. Muncz Frigyes ügyvivő lelkész előadása hangzott még el: „Az egyház életének alaptörvénye a diakónia” címen..

Találja meg a nyíregyházi egyházközség, de egész egyházunk is az újjá alakult Étimben örömét és Élim is az örömöt a további szolgálatban.

IMÁDKOZZUNK

Kegyelmes Istenünk, megköszönjük Neked irgalmad és hűséged új bizonyságát, az új egyházi esztendőt. Tudjuk, tapasztaltuk, hogy eddig is velünk voltál, jó akaratodat megmutattad, bőséges magvetéssel tápláltál és gondoztál minket, most mégis hálás várakozással tekintünk kegyelmed új esztendeje elé, hiszen azt ígéred, hogy közel leszel hozzánk. Bizonyára sok tanulás, sok próbatétel is vár ránk, de tudjuk, hogy Te erőt és bölcsességet is adsz mindezekben. Szerte a világon sok millió gyermeked kéri ezt az erőt és bölcsességet, örömök és szomorúságok között, a jó és igaz ügyekért, az ember életéért és békességéért folytatott minden fáradozásban. Jó nekünk, hogy ezen a vasárnapon ismét arra a Jézusra tekinthetünk, aki elhozta nekünk a váltságot, aki megtanított jeruzsálemi bevonulásával bennünket is az alázatosságra, a Neked engedelmeskedő hűségre, az emberek felé forduló szeretetre. Minden vasárnapon és hétköznapon erre a Jézusra lesz szükségünk ez esztendőben is, szavaira, cselekedeteinek példájára, megbocsátó irgalmára és hosszútűrő szeretetére, amellyel a jó vincellér módján ápolgat és segít bennünket, bogy gyümölcsöket teremjünk. Már ezen a vasárnapon is arra tanítasz, hogy az éjszaka és a sötétség elmúltával a nappal és a világosság elközelgett. Mi szeretnénk Jézusunk után menni múlandó napjaink során. Tudjuk, hogy a világosság cselekedeteit várja tőlünk minden embertestvérünk e világon. Segíts nekünk elhagyni hát a sötétséget, szenvedélyeink, önzésünk, irigységünk és szeretetlenségünk sokféle bizonyságát és járni a szeretetben, békességkeresésben, alázatosságban, hitben.

Tudjuk, hogy az új kegyelmi esztendő erre való. Ezért adsz nekünk még életet és gyümölcstermő erőt, ezért hirdetteted közöttünk igédet, ezért fogadod el imádságunkat.

Legyen minden ajándékodért Tied a hála, a dicséret és a magasztalás. Ámen.

FONTOS LÁNCSZEME ISTEN EMBERMENTÖ MUNKÁJÁNAK Isten nagy tetteinek hírüladása, az igehirdetés. ,,De hát hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hittek? Hogyan higgyenek pedig abban, aki felől nem hallottak? Ámde hogyan halljanak igehirdető nélkül?” — teszi fel a kérdést Pál apostol a Római levélben. Az igehirdetés szolgálata nélkül csonka maradna minden, amit Isten tett értünk, hiszen nem tudnánk róla. Az igehirdetés az a „vezeték?’, amelyen keresztül elérkezik hozzánk az evangélium. Éppen ezért Isten nagy tettei közé kell sorolnunk Istennek azt a fáradozását, amellyel évezredeken keresztül gondoskodott arról, hogy az igének legyenek hirdetői. Az igehirdetés tehát nem emberi vállalkozás, Isten hívja el és teszi alkalmassá az embert erre a szolgálatra. Minden igehirdetőnek személyes tapasztalata az, hogy szolgálata és annak eredménye egyedül Istentől függ. Nem találhatott volna Isten erre a hírközlésre alkalmasabb eszközöket? Bizonyára találhatott volna, de szeretete ezt a módot választotta. Ahogy isteni lényét Krisztus keresztje alá rejtette, úgy rejtette el üzenetét a törékeny, esendő emberi szóba. Isten szerető tapintata ez. Ügy jön közel hozzánk, hogy nem kell megsemmisülnünk közelében, úgy szól hozzánk, hogy azt mi bűnös emberek is megérthetjük.

Istennek egyik legnagyobb hatású eszköze a hírközlő munkában Pál apostol volt. Egész élete ebben a szolgálatban ivódott fel. Az egyház szerteágazó tevékenységében ezt tekintette Istentől kapott megbízatásának. (lásd: I. Kor. 1, 17.) Ezt a szent egyoldalúságot Pál a damaszkuszi élményre vezeti vissza. Ott nyűgözte le őt megdöbbentő erővel Isten ingyen kegyelme, hiszen rajta is, az egyházüldözőn is könyörült. Ha ő is belefért ebbe a kegyelembe, akkor belefér mindenki, még a pogányok is. Ezért tudja az evangéliumot tisztán és erővel hirdetni, s ezért érzi elkötelezve magát a pogányok- nak. Belső kényszer hajtja: „Jaj nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem, mert erre szükség kényszerít.” (I. Kor. 9, 16.) Az idő pedig sürgeti, mert közelinek tudja az Ür eljövetelét.

Ezek vezetik Pált szolgálatában, de a megvalósításukban nagy gyakorlati érzékről tesz bizonyságot. Nagy távolságok lebegnek szeme előtt, amelyeket az evangéliummal be kell futnia. Ezért gondosan kiválasztja azokat a jelentősebb városokat, amelyek a közlekedés, a kereskedelem és a kultúra gócpontjai. Általában első útja a zsidó zsinagógába vezet, s az oda vonzódó isten- kereső pogányokon keresztül keres kapcsolatot a többi po- gánnyal. De felhasznál minden más lehetőséget is. Athénben például, ahol szokás volt az utcán csoportokba verődve az emberi élet kérdéseiről vitatkozni, ő is csatlakozik ezekhez a csoportokhoz. Céljainak elérését, bár sok emberi rossz- indulattal találkozott, megkönnyítette. hogy jó utak álltak rendelkezésére, s görög nyelven mindenütt megértették. Szinte az egész akkor ismert világ a hatalmas római birodalom területe volt.

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEIRŐL ÍROTT

KÖNYVBŐL és Pál leveleiből kibontakozik előttünk Pál egyre nagyobb szabású és egyre tágabb ölelésű munkája. Először Damaszkusz, megtérésének helye, térítő munkájának középpontja. Innen menekülnie kell s a kisázsiai Tarsusba, szülővárosába megy. Onnan a szí- x-iai Antiokhiába, a birodalom harmadik legnagyobb városába került, ahol nagy és eleven keresztyén gyülekezet volt. Innen indult Barnabással együtt első nagyobb missziói útjára Kisázsiába. Onnan Jeruzsálembe megy az apostolok gyűlésére, hogy tisztázzák a pogányok megtérése miatt felmerült vitás kérdéseket. Innen Antiok- hián keresztül visz második útja Kisázsiába. Ezen az úton különös dolgok történnek, s Pál eredeti tervétől eltérően az evangélium új és nagy lendülettel Kisázsiából átcsap és „partraszáll” Európa földjén.

Ezt az eseményt nemcsak mi, európaiak közel kétévezredes keresztyén múlt után visszatekintve érezzük Jelentős mérföldkőnek a keresztyén egyház történetében. Maga Lukács, az Apostolok cselekedeteiről írott könyv szerzője is, mit sem sejtve az elkövetkező századokról, nagy fontosságot tulajdonít neki. Isten terveinek megvalósulását látja ebben, és különös isteni vezetésnek tulajdonítja. Pál meglátogatva az előző útján született keresztyén gyülekezeteket, Galáciában és délnyugat Frigiában prédikál. Innen E- fezusba készül. „De a Szentlélek eltiltotta nekik, hogy Ázsiában hirdessék az igét”. (Csel. 16,6.) Valószínűleg a Ga- latákhoz írt levelében említett betegség akadályozhatta meg eredeti tervének megvalósulásában. Erre észak felé Bythi- niába akar menni, „de nem eresztette őket Jézus Lelke.” (Csel. 16,7) Így nyugat felé tart, míg el nem éri Ázsia legnyugatibb pontját, Troást, a nagymúltú kikötővárost. Itt világosodik meg Isten szándéka előttük. Pálnak álmában egy a túlsó, az európai partról való macedóniai férfi jelenik meg, s kéri őt: „Jöjj át Macedóniába, légy segítségül nekünk.'” (Csel. 16,9.) Pál és kísérete gondolkodás nélkül hajóra szállnak., s Neápolisnál európai földre teszik lábukat.

ELSŐ EURÓPAI ÜTJA RÖVID ideig tart, de bővölködik jelentős eseményekben. Filip- piben érik meg missziói munkájának első gyümölcse. Az első európai keresztyén nő! Istennek azzal a világos útmutatásával kezdődik az európai keresztyénség története, hogy szeretetében egyforma hely Jut az akkor még társadalmilag háttérbe szorított nőnek a férfivel. Majd egy rabszolgalányban a jóslás lelkét némítja el Pál, és az evangélium ereje áttöri egy durvasággal edzett börtönőr szívét is. Thessaloni- kában is eredményes a munkájuk, de a meg nem tért zsidók féltékenységükben fellázítják ellenük a csőcseléket. Béredben jobb szivvel fogadják őket, de a thessalonikai ellenfelek keze ide is elér. Béreából Athénbe hajóznak, az akkori világ szellemi központjába. Ott mondja el az Aeropaguson híres beszédét, amelyben a filozófusok nyelvén a görög szellem fegyvereivel tesz hitet az ismeretlen Istenről, aki Fia által megismertette magát és akaratát. Athénből Pál és kísérete Korinthusba megy. Hírhedt kikötőváros volt abban az időben, amelynek erkölcstelensége közmondásos volt. A feladat nagysága alatt elcsüggedő Pálnak Isten tudtára adja, hogy neki sok népe van ebben a városban. Erre hosz- szabb tartózkodásra rendezkedik be. Munkája nyomán nagy és eleven gyülekezet támadt.

ÍGY „SZÁLLT PARTRA” AZ EVANGÉLIUM EURÓPÁBAN. Isten útjai kikutathatat- lanok. A meg nem érdemelt kegyelem alázatával kell hálásnak lennünk azért, hogy Európa népei az evangélium világosságába kerülhettek. Történetieden dolog feltenni a kérdést, hogy mi lett volna, ha Isten nem felénk kényszeríti Pált. Mégis el kell gondolkoznunk ezen a lehetőségen, hogy Isten kegyelméből ne kovácsoljunk fegyvert felsőbbrendűségünk bizonygatására. Kétségtelen, hogy az álombéli férfi kérése Nyugat sorsát évezredekre összekapcsolta a ke- resztyénséggel. Az európai kultúra nem képzelhető el a keresztyénség hatása nélkül. Viszont nyomot hagytak az európai keresztyénségen nemcsak az európai népek gondolkodásmódja, hanem ..űnei is. Bár a keresztyénség súlypontja Európára esett, az európai keresztyénség csak egyik történél mileg kialakult formája a keresztyénségnek. Ezért nem kényszerithetjük a mi európai típusú keresztyénségünket más népekre, mint azt sokáig gondolták és gyakorolták az európai egyházak. Ma már egyre világosabban látjuk, hogy Pál apostol második missziói útja sorsdöntő út volt, elsősorban Európa számára, de Istennek vannak más sorsdöntő lépései is.

Cserháti Sándor

Az Egyesült Államokban havonta — néha kéthavonta — jelenik meg az amerikai magyar evangélikusok lapja, az „Erős Vár”. Valahányszor egy-egy példánya kezembe kerül, az a jóleső érzés támad bennem, amelyet minden magyar betű kivált belőlem, amely távol idegenben — talán magyarul sem értő nyomdászok szedésében — lát napvilágot Igen, bevallom, izgatott érzéssel lapozgatok minden külföldön megjelenő magyar lapot át. És mielőtt olvasásba fogok, azon merengek, milyen gondolatok tölthetik el a külföldön élő magyarokat, milyen érzések égnek még bennük a hazai rög iránt, mennyi a közös gond, a hűség az anyaföld, az otthon iránt, vagy milyen szálak kötik őket hazai ügyeinkkel ösz- sze. Ezeket a gondolatokat keresem, mert ezeknek kellene tükröződniük a lapok hasábjain. Nem mondom, néha megható, a honvágytól és a magyar nép és föld őszinte szeretetéről tanúskodó sorok is akadnak e magyar lapokban. De mindig nagyobb azoknak a cikkeknek a száma, amelyek érthetetlen módon csak a rosszat, az eltúlzott hibákat, a bántó dolgokat hozzák napvilágra. Mintha azok, akik „odakinn” élnek, másra sem vágynának, mint a hazai dolgok ócsárlására, szidalmazására, rosszindulatú beállítására. Pedig — és elöljáróban húzzuk alá! — minden tisztességes szándékú ember, s köztük magyar testvéreink előtt is nyitva áll az ország kapuja, eljöhetnek, hazajöhetnek és betekinthetnek életünkbe és mi nem mondjuk azt, hogy minden jól van, vagy jól megy, de korántsem olyan torz a valóság, mint amilyennek néhány „jóakarónk” lefest bennünket.

Külön is elgondolkoztat bennünket azután az hogy kik és milyen szándékkal mártják méregbe tollúkat, hogy írjanak ellenünk, életünk, munkánk és dolgaink ellen. Mert itt van pl. az „Erős Vár” c. lap szerkesztője és kiadója: Juhász Imre. Megváltjuk őszintén, tőle nem is várunk túl sok jót. Mert valószínűleg eszébe sem jutott a szerkesztő úrnak lemérni azt, hogy évek óta bántóbbnál bántóbb és sértőbbnél sértőbb cikkeket közölt rólunk s mi elnéztük abban a reményben, hogy az amerikai magyar olvasók, akik közül azóta sokan fordultak meg hazájukban, úgyis másként látják az igazságot és sokkal megértőbbek dolgaink iránt, mint Juhász szerkesztő úr. ö ugyanis megfeledkezett a jó ízlésről és sok mindenről, ami azzal együtt jár. Persze bizonyára megfeledkezett a saját viselt dolgairól is. Mi is szívesen megfeledkeznénk arról, amit Juhász úr idehaza csinált 1944— 45-ben. De mert azokról a jóindulatú olvasókról van szó, akik lapján keresztül akarnak kapcsolatot tartani a magyar élettel, néhány sorban bemutatjuk őt.

1944 a magyar történelem legválságosabb szakasza. Március 19-én megszálltak bennünket a németek, október 15-én pedig elkezdődött a nyilas rémuralom. Csak egy szót idézek Juhász szerkesztő úr emlékezetébe, amelyet plakátokon olvashattunk, rádióban és minden szónoklatban hallhattunk: „felkoncol- tatik". Ez a szó különben jellemző az egész nyilas-rendszerre. Nos, év végére a nyilas rendszer „fennhatósága” alá már csupán az ország jelentéktelen része tartozott, sőt a következő év pár hónapjában a nyugati határsávban „gyakorolhatták” a felkonco- lást. Teológiánk akkor Sopronban volt. Juhász úr pedig hallgatója volt a teológiának. De hacsak hallgatója lett volna! Szálasinak volt egy s né- 'hány elképzelése a magyar „vérrög”-ről és az ezt betöltő „faj”-ról. Juhász mindenesetre ezt jobban megtanulta, mint a teológiát, amely a Krisztusban kapott testvériségre tette a hangsúlyt, mert az „Esvházlak Hivatásrendje” vezetője lett, mint dicső főnöke, a „nemzetvezető”. A ..Hivatásrendi Államra” talán emlékezni fog a szerkesztő úr'’ Mert ebben a „hivatásrendben” igen előkelő pozíció várt .Juhász testvérre” — akkor így szólíttatta magát — és díszelgett a nyilasok rosszemlé kezetű egyenruhájában.

Tévedni emberi dolog — tartja a közmondás. — De mi félünk, hogy Juhász úr még ma is a tévedések útján jár és magával ránthat sok jószándékú, becsületes embert, akik rettegve emlékeznek vissza e gyászos időkre és vágyódnak arra, hogy rendeződjék népek és nemzetek között a kapcsolat a kisemberek javára.

De a gyászos időkre nem ilyen érzésekkel gondol az Erős Vár című lap egy másik állandó jellegű „megbecsült” írója, ö sem vette észre, hogy milyen türelemmel hallgattunk dolgairól. Szerényen kívánjuk kifejezni magatartásunkat: a keresztyének reménységével. Hogy majdcsak egyszer eszébe jut Egyed Aladárnak is azt írni: „Odahaza az egyházat szeretik a lelkészek és a hívek, megbecsülik az Istentől kapott lehetőségeket az evangéliumhirdetésre, a szentségek kiszolgáltatására, és diakónia gyakorlására.” Nem! Egyed Aladár, aki 1944- ben elhagyta ceglédi gyülekezetét, tábori egyenruhát öltött és hatalmas, „paphoz illő” pisztollyal az oldalán arról szónokolt, hogy — „utolsó csepp véréig harcol a hazá- . jáért”. — Harcolt is, de mindig úgy, hogy a hátát fordította az ellenség felé. De a hazafias frázisok, szóvirágok, ízesítve a divatos hungarista jelszavakkal, nem mentették meg számára az „élettért”. A magyar munkások és parasztok másként vélekedtek és hála Istennek nem hajtatták magukat vágóhídra Egyed Aladár frázisaiért. Az az érzésünk, hogy a józan gondolkodású külföldi magyarok, akik régen messze vetették maguktól a hazafias frázisok csalóka szemüvegét, nem ezt kívánják Egyed lelkésztől. Hanem valami mást. Talán ilyesmit, hogy idehaza kellett volna megtanítani a gyülekezetét, vagy az egyházát, hogyan kell jól csinálni a dolgokat, munkát és kenyeret, lakást és otthont adni a nincsteleneknek. De valójában furcsa íze van annak, hogy Egyed olyan messziről hinti ellenünk a métely igéit Nem áll ’ jól neki „Kossuth köpenyében” díszelegni a távoli Amerika földjén. A történelmi szituáció — ezt nagyon sokan tudják! — egészen más.

Bevallom — ha esetleg amerikai magyarok kezébe kerülnek e sorok — kissé elönt a pír, hogy e két illusztris íróval ennyit foglalkoztam. Talán meg is bocsátanak. De néhány hete egyik számában az Erős Vár arról kesergett, hogy kevés az előfizető, kevés az olvasó. Mi lehet ennek az oka, amikor köztudomású, hogy Amerikában sok magyar és köztük sok lutheránus él? Akkor sokat gondolkodtam ezen. Talán nem tévedek, ha azt írom, hogy az Erős Vár nem találja meg a hangot, a témát, amelyet az olvasó igényel. Ilyen sivár hazai intrikákkal, vádaskodásokkal és primitív „leleplezésekkel” ma már kevés embert lehet olvasótáborba csalni. Vagy megfeledkezik arról az Erős Vár, hogy a becsületes emberek ezrei már' hazajöttek, körülnéztek és sok mindent másként tapasztaltak, mint azt az elfogult „írók” állítják? Azután negatívumokból sokáig nem lehet élni! Nem lehet az érdeklődést lekötni költött dolgokkal, mesékkel, áligazságokkal.

Ami pedig bennünket illet, azt mi őszintén megmondjuk, hogy sok javítanivalónk van. Hogy^nem minden megy úgy, ahogy szeretnénk. Hogy sok gondunk van nemzeti és egyházi vonatkozásban egyaránt. De ezek mind a mi hibáink, a mi hiányosságaink, a mi gondjaink. Mindig öröm volt az számunkra, ha valaki megértett bennünket, megértő szándékkal közeledett felénk. De mindenkor bántott, sőt elutasítottuk azoknak a kritikáját, akik „páholyból” akartak tanítani bennünket. Akik lebecsülték jószándékú fáradozásunkat. Elítéltük azokat a papokat, akik hűtlenül elhagyták nvájukat. aztán né- hánv ezer km távolságból lövöldözték mérgezett nvilaikat felénk. Németországból, vagv Skandináviából, vagv Amerikából „leckéztettek” bennünket. hogyan kell egyháznak ’ennünk a szocializmusban. Ezt itthon kellett volna nekik Svakéról niuk és tanítaniuk. Mögöttünk Isten kegyelméből

húsz esztendő van. Botlado- zás, keresés, vívódás, figyelés Isten akaratára; a vétkezés és bocsánatnyerés nagyszerű élményeivel gazdagon állva jelentjük ki: „becsületesen csináltuk végig”. Becsülettel hordoztunk el vádakat, sértéseket, becsületesen álltunk meg népünk előtt és ki fogjuk vívni — ha eddig még nem vívtuk volna ki — a testvéregyházak megbecsülését is.

De a rosszindulatú „magyar testvérhangok” mellett más

hangok is vannak rólunk. Nem kértük őket. Spontán fakadtak fel, mint a lelkiismeret hangja. Ajánljuk az Erős Vár olvasóinak a „Lutheran” c. folyóirat 1965. szeptember 29., vagy az „Europäische Begegnung” 1965 10 számát, hogy csak egyet-kettőt említsünk. Lapunk legközelebbi számában pedig kommentárt fűzünk az Erős Vár „Húsz év után” c. cikkéhez, amely az augusztus—szeptember összevont számban jelent meg.