Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-03-21 / 12. szám
53Felmegyünk Jeruzsálembe” Lk 18, 31—43. Részletek Detre László esperes rádiós igehirdetéséből A MOSTAM TÉL VÉGE ÉS TAVASZ KEZDETE valamennyiünk számára az emlékezés napjait hozza el. Nemcsak a rettegés és borzalmak átszenvedett napjaira emlékezünk, amikor egy esztelenül megindított és kegyetlenül végigvitt háború egész nemzetünk létét a megsemmisülés katasztrófájának veszélyébe sodorta. Engem sokkal inkább emlékeztetnek arra a hallatlan erőfeszítésre és felmérhetetlen munkára, amely a húsz év előtti tavaszon megindult a földeken, hogy legyen elég kenyér, a romok helyén új családi otthonok épüljenek, az üzemekben meginduljon a termelés, a hivatalokban a tervező és irányító munka. Népünk egészét elismerés és megbecsülés illeti. De különös tisztelet és megbecsülés azoknak, akik ebben a munkában szorgalmukkal, önzetlenségükkel és nem utolsó sorban a jövőbe vetett hitükkel jó példát és ösztönzést adtak mindnyájunknak. EVANGÉLIKUS EGYHAZUNK az ige hirdetésével igyekszik utat mutatni híveinek. Az utat azonban nem elég csak látni. Járni kell rajta! Nem elég tudni, hogy „Jézus Krisztus engem, elveszett és megítélt embert megváltott ...”. Nem elég tudni, hogy erős híd épült Isten és köztem, hanem „közlekedni” kell ezen a hídon. Meggyőződni Isten szeretetéről, hogy az rajtunk keresztül — áradjon a világba, magunk köré, a családba, a munkatársak közé. Ez pedig akkor fog megtörténni, ha a mai evangélium szavait: „Felmegyünk Jeruzsálembe ...” nemcsak hallgatjuk, hanem végigkísérjük Urunkat szenvedésének útján, odaállunk keresztje alá és azt a húsvéti nyitott sír és pünkösd felől nézzük! Csak így értjük helyesen a keresztet, amelyet az emberek szégyenfának szántak. Isten pedig szeretetét rejtette mögé, és szeretetének jelévé formálta. Jézus Krisztus keresztje az a „híd”, amely örökre összekötötte a földet a mennyel, az embert az Istennel. Ezt a „hidat” az Isten készítette. A világ legdrágább „hídja” Isten egyszülött Fia életébe került. Mi csak használhatjuk. Szabad menetelünk van rajta az Atyához! A MAI EVANGÉLIUM második része elmondja, hogy Jézus útban Jeruzsálem felé Jerikó előtt egy szánalomra- méltó vak koldussal találkozott, aki segítséget kért tőle. Jézus előtt ott a jól ismert lövő: Rá halál és feltámadás, gyalázat és dicsőség vár, a mennyei Atya akarata iránti engedelmességben befejezni a megváltás nagy művét, szaBúcsúztató? „OLYANNAK’ KELL LENNIE a gyászbeszédnek mindig, amilyennek a gyülekezet várja, vagy pedig Isten igéjének hirdetése legyen az? — olvas tűk néhány hete lapunkban, a Botrány a temetésen című cikk vége felé. Hadd szélesítsem ki a kérdést: Az egész temetési — és minden más — szolgálattal vajon okvetlen meg kell-e felelnünk a velünk szemben támasztott, esetleg vallásos megfogalmazású követelményeknek? Az egyház és általában a keresztyénség szolgálata nem lenne más, mint az egyháztagok igényeinek kiszolgálása? Romain Rolland regényében, a Colas Breugnon-ban „az istenadta nép” azt követeli Chamaille plébánostól, hogy amolyan hernyóüző körmenetet rendezzen a kártevő rovarok ellen. De ő nem megy bele a pogány ügyletbe. — Hát nem te vagy a pap? Felelj! Igen vagy nem? Ha te vagy, pedig te vagy, akkor azért vagy, hogy bennünket szolgálj! — Én Istent szolgálom, nem pedig titeket... ISTEN EMBEREK SZOLGÁLATÁRA RENDELT mindannyiunkat. De hogy ezt az életünket betöltő feladatot hogyan kell végeznünk, azt Tőle tudjuk meg, az igéből, a rajta tájékozódó lelkiismeret és megszentelt értelem segítségével. Az ápolónő is a betegekért van, de bármilyen kívánságukat mégsem teljesítheti, még ha meg is haragusznak érte. Neki ugyanis úgy kell szolgálnia a betegeket, hogy azzal gyógyulásukat segítse elő. Melyik beteg merné azt mondani; Azért fizetem az orvost, hogy olyan gyógyszert adjon nekem, amilyet én akarok! . Minden egyháztagnak van beleszólása sok dologba az egyház életében, főleg a megválasztott tisztségviselőknek. És számos olyan kívánalom is elképzelhető, amelyeknek helyt lehet, sőt kell is adni. De mindennek van határa, amelyet az érvényes törvények és rendelkezések jelölnek meg. Főként pedig a Szentirás betűje és szelleme. Ha ezen túlmenően feszünk engedményt, az gyávaság, mely emberek tetszését keresi, nem pedig az Istenét. MIÉRT TÖRÖLTÉK EL püspökeink az úgynevezett temetési búcsúztatókat? Mert nem egyszer Ízléstelen és teljesen keresztyénietlen túlzássá fajultak. Mert ettől függetlenül is elvonták a figyelmet a fődologról: az igehirdetésről. Hiszen a nagyobb érdeklődés inkább a nevekre és azok sorrendjére irányult. Mert a fájdalmat nem enyhítették, hanem fokozták. Egyes vidékeken a közfelfogás feltétlenül elvárta a gyászolóktól, hogy nevük említésekor hangos jajveszékelésben törjenek ki. Ez sokakat kényszerített méltatlan színészkedésre, hiszen némelyek igen ferde véleményének nem volt elég a szív fájdalma, hanem jelenetet akartak látni, sőt több jelenetet egymás után, s azok közül is a „legmeghatóbbat” elismeréssel jutalmazni, a többiekét pedig talán meg is szólni. Ennek jegyében várták el nem egyszer a lelkésztől a minél ér- zelgősebb, ríkató „gyászbeszédet” s természetesen a ha- lottmagasztalást is, melyet olykor — igen szomorú dolog ez — a stóla mennyiségével is összefüggésbe hoztak. De bármily sok helytelen nézet és gyakorlat fonódott is össze a búcsúztatóval és akármennyire nincs is köze a feltámadásról tanúskodó, testvéri vigasztaló szolgálathoz, sokszor úgy tűnik, hogy a SZOKÁS hatalmas sziklatömbje mozdíthatatlan, s legalábbis némelyek számára Isten igéjének jobb megértésénél is fontosabb. Nem mintha ez részükről szándékos értetlenség lenne — dehogy is! Csak éppen nem fontolják meg kellő komolysággal a lényeget, s így még „jobb” esetben is egy szomorú „sajnos”- sal veszik tudomásul a kötelező érvényű püspöki rendelkezést. El akarjuk talán homályo- sítani a személyes gyász tiszteletreméltó érzését? Szó sincs róla! De félreérthetetlenül biztosítani akarjuk a minden mást meghatározó első helyet a Krisztusban elnyert megváltás, a vigasztalás igéjének. Ami pedig ezt háttérbe szorítaná, kétségessé tenné, azt kirekesztjük szolgálatunkból, még ha ezzel a magyarországi egyházak körében az úttörés hálátlan és nehéz feladatát kell is vállalnunk. EGYÜTTÉRZÉSSEL ÁLLUNK A GYÁSZOLOK MELLÉ, de nem azért, hogy fájdalmukba még jobban belemerüljenek, hanem azért, hogy a mélységből fel tudjanak nézni a mindennél Hatalmasabbra. Az örök élet igéjét hirdetjük. Ha valakinek ez kevés, azt mélységesen fájlaljuk. De tudjuk, hogy a szolgálatunkkal szemben támasztott különböző igényektől függetlenül csakis így adhatjuk a legtöbbet. És szolgálatunk csak így lesz testvéri, keresztyéni és vigasztaló. Bodrog Miklós baddá tenni az utat az ember számára Istenhez. A nagy cél szem előtt tartása azonban nem teszi érzéketlenné az emberek szenvedése, ügyes-bajos dolgaik iránt. Miközben „Jeruzsálem” felé megy, meggyógyítja a jerikói vak koldust. — vagyis egészen az ember, a rászoruló mellé áll. Mert ilyen az a különös alakú „híd”, amelyet Isten épített. Miközben önmagával kapcsol össze, ugyanakkor odaállít a másik ember mellé a segítő szeretet indulatával. És ez a szeretet sem puszta szó — bár sokszor az is jól esik —, hanem törődés a másikkal, gondjainak felvétele, a bánkódók vigasztalása. JÓL TUDOM, hogy nem könnyű dolog így élni az emberek között, de azt is tudom, hogy lehet így élni. Akik Isten szeretetét a Jézus Krisztusban megtapasztalták, nem is élhetnek másképpen! Akik Isten bűnbocsánatából élnek, lehetetlen, hogy meg na tudjanak egymásnak bocsátani! Akik csak egyszer is megtalálták az utat Istenhez, lehetetlen, hogy meg ne találják az utat a másik emberhez. Akik azt mondják: szeretem az Istent, lehetetlen, hogy gyűlöljék; a másik embert! Nincs hazugabb szó'annál, aki magát keresztyénnek tartja és legszívesebben kivonulna a világból, vagy „elefántcsont toronyba” zárkóznék. A keresztyéneknek az emberek között a helyük, akik az emberek jobb, igazabb, gazdagabb, emberibb életéért küzdenek. Erre kötelez bennünket Istenünk szeretete, aki Jézus Krisztusban nemcsak önmagával kapcsolt össze, hanem egymással is, mint testvérekkel. s Dr. Sigg püspök Magyarországon Február 10-én dr. Sigg Ferdinand zürichi metodista püspök mind az Európai Egyházak Konferenciája, mind a Prágai Keresztyén Békekonferencia tanácskozó bizottságának tagja, Magyarországra érkezett, hogy mint a Magyar- országi Metodista Egyház vendége egy teljes hetet töltsön hazánkban. Sigg püspök évekkel ezelőtt több ízben volt Magyarországon, utoljára az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága ülésén 1956-ban. Mostani látogatását felhasználta arra is, hogy baráti eszmecserét folytasson a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Elnökségével, Szamosközi István református püspökkel, a Magyarországi Református Egyház Zsinata alelnökével és a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa Elnökségének tagjaival. Itt tartózkodásának nagyobb részét Budapesten töltötte, ahol a felsőerdősori metodista gyülekezetben háromszor végzett igeszolgálatot. Közben tájékoztatót adott a hazai metodista lelkészeknek a metodista egyház mai teológiai kérdéseiről, a metodista egyháznak a békéért folyó küzdelemben és a faji kérdésben elfoglalt álláspontjáról és a keresztyén egyházak ökumenikus mozgalmában betöltött szerepéről. Budapesten kívül a miskolci és a nyíregyházi gyülekezetei is meglátogatta Sigg püspök, ahol igehírdetői szolgálatot végzett. Miskolcon alkalma volt Ráski Sándorral, a Ti- száninneni Református Egyházkerület nemrég megválasztott püspökével rendkívül szívélyes hangú eszmecserét folytatni. Nyíregyházán találkozott a helybeli református, evangélikus és baptista lelkészekkel is. Európai, ázsiai, amerikai keresztyének a vietnámi háború ellen Az Egyházak Világtanácsának sajtószolgálata jelenti, hogy az Egyesült Államok Egyesült Egyháza fölszólította Johnson elnököt, hogy fogadja el az ENSZ főtitkárának a javaslatát és kezdjen tárgyalásokat a vietnami konfliktus megoldása végett. Ugyancsak fölszólította az amerikai kormányt a tárgyalások megkezdésére a Japán Egyesült Egyház vezetője, dr. Isamu Omura is, aki Johnson elnökhöz intézett levélében a japán gyülekezeti tagok „nagy aggodalmát” fejezi ki az amerikai megtorló támadások miatt, amelyek nemcsak rengeteg ártatlan ember életébe kerülnek, hanem „teljesen megfosztják hitelétől” az amerikai kormánynak azokat a kijelentéseit, hogy védi a békét, a szabadságot és az igazságot. Ismerteti azután a genfi sajtószolgálat a Prágai Keresztyén Békekonferencia regionális bizottságának a kölni határozatát is, amely többek között ezt mondja: „Hisszük, hogy egyik világhatalom sem akar háborút, de meggyőződésünk, hogy nem lehet veszélytelenül nyugtalanságot szítani egy szomszédos országban, mesterségesen fönntartani egy reakciós és korrupt rezsimet, vagy bombákat ledobni külföldi városokra.” Magyarországi megemlékezés James J. Reeb amerikai lelkész mártír-haláláról A budapesti unitárius egyházközség március 14-én, vasárnap délelőtt ünnepélyes gyászistentiszteleten emlékezett meg JAMES J. REEB amerikai unitárius lelkészről, akit március 11-én az Egyesült Államok-beli alabamai Selmában, a négerekre kiterjesztendő polgárjogi törvény alkalmazása érdekében tartott békés tüntetéskor a brutálisan beavatkozó rendőrök halálosan megsebesítettek, és aki a kórházban meghalt. A mártírhalált szenvedett J. Reeb lelkész az Egyesült Államok fővárosa, Washington unitárius gyülekezetének társlelkésze volt. 1953-ban szentelték lelkésszé. Rövid gyülekezeti szolgálat után két évig az YMCA néven ismert keresztyén ifjúsági világszervezet igazgatója volt. Az ifjúság körében végzett lelkészi munkája nyomán közismertté lett az ifjabb amerikai nemzedék szélesebb köreiben is. 1959-ben választották meg a washingtoni nagy unitárius gyülekezet társ-lelkészének. A négy gyermekes, szolgálatát szerető és mások sorsát felelősen szívén viselő lelkész lelkiismeretének engedelmeskedett, amikor negyven fehérbőrű lelkésztársával együtt részt vett az Alabamában levő Selmában abban a békés tüntetésben, amelyik a négerek érdekében szót emelt. A fehérbőrű lelkészek testvéri tüntetése tulajdonképpen természetes kifejezése volt annak az együttérzésnek, emberiességnek, amit nemcsak a keresztyén szeretet parancsol, hanem amit az egész világ lelkiismerete és testvéri emberiessége ma mindenütt kinyilvánít. Megdöbbentő dolog, hogy a testvéri együttérzés békés útjára most a mártírhalál árnyéka vetődött. Megdöbbentő dolog, hogy ma Amerikában az egyetemes emberi és polgári jogok mindenkire egyformán kiterjedő alkalmazásáért még mindig a martíromság és a hősi önfeláldozás harcát kell megvívni. Megrendültén mondjuk el mi is együttérzésünket testvéreinkkel, akiknek harca természetes tiltakozás a faji és emberi megkülönböztetés minden brutális és embertelen erőszakával szemben. Mi, magyarországi evangélikusok a testvéri szív sze- retetével imádkozunk azoknak az életéért, ügyéért és békéjéért, akikért Reeb lelkész halálával áldozott. KOMMÜNIKÉ A Keresztyén Béke Konferencia (KBK) Munkabizottsága a bolgár orthodox egyház és Őszentsége Kyrill patriarcha meghívására 1965. március 2—6-ig a Bolgár Népköztársaságban, Szófiában gyűlt össze ülésére. Az ülésnek a KBK elnöke, dr. Hromádka professzor által történt megnyitása után Maxim lofcseni metropolita, a Munkabizottság tagja áttekintést adott a jelenlegi ökumenikus és nemzetközi politikai problematikáról. E referátum alapján a Munkabizottság foglalkozott a tartós világbékéért vívott harc jelenlegi állásával és azokkal a feladatokkal, amelyek jelenleg várnak a KBK-ra. A Munkabizottság megelégedéssel vette tudomásul, hogy a hidegháború eddigi politikája, amely különösen Európában, a népek közötti megértés útjában állt, irreálisnak bizonyult és egyre inkább veszít a történelmi fejlődésre gyakorolt hatásából. A Munka- bizottság ugyanakkor késznek nyilatkozott minden olyan nagyobb konferencia támogatására, amelyik lényegesen hozzájárulhat a nemzetközi feszültség enyhítéséhez. Szó van itt az afro-ázsiai országok májusi konferenciájáról, a júniusban Accrában tartandó „Bomba nélküli világ” konferenciáról, az Afrikai Egység Konferenciájáról, amelyet szeptemberben tartanak, ugyancsak Accrában, valamint valamennyi államfőnek a Kínai Népköztársaság által javasolt konferenciájáról az atomfegyverek eltiltása ügyében. A Munkabizottság — Maxim metropolita előadását követően — ugyancsak különös figyelmet szentelt az Egyesült Nemzetek Szervezete helyzetének. Az ENSZ olyan vezető nemzetközi fórum, amely megléte révén húsz éve lehetőséget nyújt minden bonyolult nemzetközi kérdés és konfliktus tárgyalások útján való megoldásához. Az ENSZ jelenlegi helyzete azt mutatja, hogy ez a szervezet olyan válságban van, amely megbéníthatja szükséges akcióképességét és jövőjét is veszélyeztetheti. Türelmesen és őszitén kell keresni e válság legyőzésének lehetőségeit, hogy ez a fórum megmaradjon a legmagasabb nemzetközi szinten folytatott megbeszélések és tárgyalások számára. Emlékeztettek arra, hogy az 1965. esztendőt az ENSZ a nemzetközi együttműködés évének jelentette ki. A délkelet-ázsiai események az egész világ számára rendkívül nyugtalanítóak. Vietnamban, ahol bombák hullanak és háború folyik, éppenséggel a robbanásig feszültek. Itt megmutatkozik, hogy vannak a világon olyan érdekcsoportok, amelyek a legszélesebb köröket habozás nélkül teszik ki a háború veszélyének. Ezért egyesíteni kell és meg kell sokszorozni minden békefáradozást, hogy véget vessenek ennek a politikai hazárdjátéknak, amely az emberiség jövőjét kérdésessé tevő háború kockázatával jár, Ezzel összefüggésben foglalkozott a Munkabizottság1 a leszerelési tárgyalások eredményeivel és jelenlegi állásával. Sajnálattal kellett megállapítania, hogy ez a munka lassan és hanyagul folyik. Meg kell keresni és meg kell találni az általános és teljes leszerelésre vonatkozó megegyezéshez vezető legmegfelelőbb utat, sőt talán olyan részleges intézkedéseket is kell tenni, amelyek elősegítik az előhaladást a célhoz vezető úton, és ezzel megszilárdítják és biztosítják a világ békéjét. Továbbra is ellenezzük az atomfegyverek elterjedését, bármilyen formában történjék is. Ezért különösen veszélyesnek tartjuk a sokoldalú atomhaderő megalakítását. A Munkabizottság örömmel állapította meg, hogy növekszik a jóakaratú emberek fáradozása azért, hogy elhárítsa az emberiségnek egy új világháború által való fenyegetettségét. Isten gondviselése iránti hálával vette tudomásul a Munkabizottság, hogy állandóan fejlődik az egyházak- és keresztyén grémiumok tevékenysége is politikai téren. Ezzel kapcsolatban különös megelégedéssel kísérte figyelemmel a Munkabizottság1 az összafrikai Egyházi Konferencia fáradozásait, mely konferencia külön konzultáción kidolgozott egv dokumentumot „Afrika és a nemzetközi ügyek” címmel, s ebben reálisan méri fel a jelenlegi helyzetet. Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága által a nemzetközi ügyekről Enuguban kiadott dokumentumban különösen azt fogadta örömmel a Munkabizottság, ami elősegíti a békét és a feszültség enyhítését a mai világban. Az utóbbi időben VI. Pál pápa is nem egyszer pozitívan foglalt állást a nemzetközi béke megszilárdításának kérdésében. Egy résztvevő beszámolt a „Pacem in terris” nemzetközi konzultációról, amely ez év február 18-tól 22-ig folyt le New Yorkban. J. N. Ondra, a KBK főtitkára beszélt a mozgalom munkájának fejleményeiről a Munkabizottság legutóbbi, nagy-britan- niai ülése óta. Tájékoztatta a Munkabizottságot azokról a többnyire pozitív válaszokról, amelyeket a KBK a II. Keresztyén Béke-Világgyűlés által kiküldött dokumentumaira, a kormányokhoz intézett felhívásra és az egyházakhoz és keresztyénekhez intézett üzenetre kapott. Ezzel kapcsolatban részletes jelentést adott a KBK delegációjának Mikoján, a Legfelsőbb Szovjet Elnökségének elnöke részéről történt fogadásáról... Mikoján biztosította a KBK delegációját, hogy a Szovjetunió kormánya továbbra is kész támogatni mindent, ami a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttéléséhez a jó kapcsolatok megteremtését, a feszültség enyhítését és az emberiség békés jövőjét szolgálja. A Munkabizottság ezt a jelentést nagy figyelemmel és örömmel vette tudomásul. A Munkabizottság ülésezése alatt meghallgatta dr. Bartha Tibor püspöknek, a KBK alelnökének jelentését az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága enugui (Nigéria) ülésén való részvételről. Bartha püspök ez alkalommal átnyújtotta a II. Keresztyén Béke-Világgyűlés üzenetét az egyházakhoz és keresztyénekhez ... Tájékoztatta a Munkabizottságot az összafrikai Egyházi Konferencia főtitkárával történt gyümölcsöző találkozásról, valamint különböző nyugat-afrikai nemzeti egyháztanácsokkal és keresztyén személyiségekkel való találkozásokról az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának ülése és Nyugat-Afrika néhány országában ezt követően tett utazása alkalmából. Foglalkozott még a Munkabizottság más, a béke fenntartását illető kérdésekkel és ezzel kapcsolatban elhatározta a KBK küldöttségének részvételét egy sor nemzetközi konferencián, többek között a Béke-Világtanácsnak ez év júliusában Helsinkiben tartandó kongresszusán. Különös figyelmet szentelt a Munkabizottság a KBK Tanulmányi Osztálya első ülésének. Megtárgyalta a Tanulmányi Osztálynak az öt nemzetközi tanulmányi bizottság első üléseinek témáira vonatkozó javaslatait. Ezen kívül megvitatta a Munkabizottság a római katolikus keresztyénekkel folytatandó együttmunkálkodást és ezzel kapcsolatban pozitív határozatot hozott. Foglalkozott a Munkabizottság a KBK Tanácsadó Bizottsága ülésére vonatkozó előkészületek állásával, mely ülést ez év októberében Magyarországon kell megtartani. Az ülés időpontjául 1965. október 11—13. napjait határozta meg. Az ülés témája: „Szolidaritás és együttmunkálkodás az igazságosságért és békéért”. A Munkabizottság a következő jelenlegi problémákkal kapcsolatban készített állásfoglalásokat: ENSZ, Délkelet-Azsia, a nemzetiszocialista bűnök elévülése. Ez utóbbi ponttal kapcsolatban felhívással fordult az NSZK kormányához és parla- mentjéhez, hogy ne érvényesítsék a nemzetiszocialista bűnök elévülését. A Munkabizottság elhatározta, hogy következő ülésén részletesen megtárgyalja a faji kérdéseket, különösen az apartheid politikáját a Délafrikai Unióban. A Munkabizottság végül foglalkozott a KBK pénzügyi kérdéseivel.
