Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-12-26 / 52. szám
Karácsonyi képek KARÁCSONY A „M Ha valaki kimondja ezt a szót: — Karácsony, az emlékezés lassan meggyújt előtte egy illatos karácsonyfagyertyát és a szíve egyszeribe megtelik kicsorduló szeretettel és a szeme mosolygó könnyekkel. Ha valaki kimondja ezt a szót: ™ Karácsony, egyszerre ott találja magát a legszebb szobában, egy olyan otthonban, amit a boldogság bútorozott be a számára. Ha valaki kimondja ezt a szót: — Karácsony, egyszerre szívéhez szaladnak az élete legszebb örömei és az arcát mosolyra csókolják. Ha valaki kimondja ezt a szót: — Karácsony, akkor egyszerre meg keli hallania, hogy ez a szói tanította meg örülni, és ez a Ázó dalolta el, hogy milyen szép a szeretet és milyen jó, hogy az emberek földjén néha átszállnak a karácsonyi angyalok! Ha valaki kimondja ezt a szót: — Karácsony, akkor a múlt ködéből, vagy a jelen napfényéből arcok ragyognak elé, akik valaha is szerették, akik valaha is nagyon boldoggá tették. Karácsonykor boldogan kell bevallanunk, hogy egy ilyen estén értettük meg először és igazán, hogy mit jelent ez a két szó: édesanyám és édesapám. Emlékeznünk kell arra, hogy az édesapánk kézszorítása sohasem volt ilyen mámorosán meleg, és az édesanyánk csókja sohasem volt olyan könnyesen forró, mint egy ilyen felejthetetlen karácsonyestén. A párunk arcát is ilyenkor látjuk meg igazán a karácsonyfagyertyák tündöklő lángjában. Sőt nemcsak közeli, de távoli emberarcok is ilyenkor vannak legközelebb hozzánk. Ezen az estén igazán boldogok vagyunk és szeretnénk, ha közelben és távolban minél több embernek jutna ebből a csodálatos boldogságból, békéből. örömből és karácsonyi otthonból. Népünk és emberiségünk közeli és távoli tájait is betakarja ilyenkor egy-egy :mádságunk. Karácsony estéjén emberi cok keresése és köszöntése közben azonban arra is gondolnunk kell, hogy Istennek is van karácsonyi arca. Hiszen hitünk szerint emberi arcunk minden karácsonyi szépsége, ragyogása valójában Isten karácsonyi arcáról kerül az arcunkra. Nyugodtan el lehet mondani, hogy azért tudunk szeretni, mert Ö már előbb szeretett minket, és a szeretet mozdulatát Tőle tanultuk. Nyugodtan el lehet mondani, hogy azért vagyunk jók, mert Ö mindig jó volt hozzánk és ennek a jóságnak az arcára és hasonlatosságára teremtett minket. Nyugodtan el lehet mondani, hogy amikor valakire karácsonyi arccal nézünk, akkor mindig az Ö arcával állunk egy-egy ember elé, mert a karácsonyi arcunk nem más, mint az Ű arcának gyönyörű karácsonyi tükörképe. Hivő otthonokban karácsony estéjén bizonyára elmondják mindennapi imádságunkat,! a Miatyánkot. És mialatt mondani fogjuk a karácsonyfa alatt a Miatyánkot, vajon ennél a szónál Mi Atyánk, fogjuk-e látni igazán Istennek a karácsonyi arcát. Azt az örökszép atyai arcot, amelyik a karácsonyt megálmodta, készítette és ezen a földön mindenkinek ajándékba adta. Mert látnunk kell ezt az arcot, legalább néhány villanásban. Ügy, ahogy Karácsonykor reánk néz. A Miatyánk karácsonyi arca olyan atyai arc, amelyik szeretettel néz a gyermekeire. Sohasem lett volna Karácsony, ha Isten nem a legdrágább atyai szív szeretetével nézett volna a gyermekei után. De Isten karácsonyi otthonnak teremtette a világot, és benne minden gyermekét egyformán szerette. Persze a gyermek sokszor elfelejti az otthon sze- retetét, az atyai szív csendes dobbanásait. Isten ekkor és ezért határozta el a Karácsonyt. De ezért a Karácsonyért oda kellett adnia a Fiát. Számára nem volt könnyű a karácsonyi szeretet. Nagyon sokba került. Nem időbe, pénzbe, kincsbe, hanem a legnagyobb áldozatba. Az egyetlen Fiát adta oda az emberért. Isten atyai szemében karácsonyi könnyek ringatták az ember karácsonyi örömét. Gyermeket így még nem szerettek a földön, mint ahogy Isten szeretett minket. Nem is minket. Engem! Mert a karácsonyi szeretet személyes szeretet!!! Isten az én szemembe nézett, az én arcomba látott, amikor a betlehemi csillag felragyogott az égen. Karácsony estéjén és minden este, amikor valaki valahol mondani kezdi a Miatyánkot, lássa meg a Miatyánk örökszép karácsonyi arcát. A Miatyánk karácsonyi arca — ajándékozó arc is. Persze hogy az, hiszen a szeretet mindig adni akar. Vajon, amikor elmondjuk esténként a Miatyánkot, jut-e eszünkbe Isten ajándékozó arca? Szoktunk-e úgy nézni az életünkre, mint egy óriási fenyőfára, ahová Isten mindennap ajándékoz valami nagy csodát. Hogy csillognak mindennap ezek az ajándékok. Az egyik zöld ágon ott van a kenyér és a kegyelem. A másikon az öröm és a bocsánat. A harmadikon egy forró emberi szív, a negyediken egy aranyszélű levél. Nekünk van címezve. Isten írása van benne. Az Ö gondolata, ereje, áldása, üzenete. Csodálatos arc a Miatyánk karácsonyi arca! Hiszem, hogy ha ezt egyszer meglátjuk, másképpen mondjuk el majd esténként a Miatyánkot. A Miatyánk karácsonyi arca minket örökké szerető, minket örökké otthonába váró atyai arc! — Az a karácsony, amit mi készítünk, emberek, lassan elmúlik. Mindennap kisebbek a gyertyák és kevesebb a fényük. Isten karácsonyi arca nem változik meg soha. Ha napok múlva is egy oltári lángnál, vagy a karácsonyfánál keressük, öt mindig megtaláljuk. Egyszer a költő így énekelt a karácsonyfája alatt: — Már gyermekkoromban ilyennek láttam .. ¥ Ki rossz helyett jó és új szível Adhat mindenkinek. Hajunknak egy ősz, hulló szála föl jegyzett bú Nála. S ha bűnös lény Tőle elköszön ö vár, míg visszajön. Karácsony estéjén a szeretet Istene vár a küszöbön. A Miatyánk Istene atyai szívvel várja haza a gyermekét. Békére, boldogságra, karácsonyi örömre. Jó annak, aki hazaérkezik, mielőtt kialszanak a gyertyáké Friedrich Lajos A z első téma két változat- ^ ban van előttünk. Rembrandt 1645-ben és a rákövetkező évben is megfestette „A szent család”-ot. Az előző vászon a leningrádi Ermitage- ban szemlélhető, az utóbbi fára festve Kasselben függ. A korábbi kép előterében korabeli holland, földön fekvő, de ringatható fonott bölcső látszik, benne nyugodtan alvó ■ gyermek, kezecskéje édesen pihen a takarón. Mellette ugyancsak korabeli holland, egyszerű ruhában és hajviselettel ül a fiatal anya, kezében nyitott könyvveL Kissé zömök, parasztos ujjaival félrehajtja a bölcső takaróját, hogy ránézhessen alvó gyermekére. A nő arca ugyanaz a típus, amelylet ismerünk Rembrandt életéből. A háttérben kötényes férfi elmosódott alakja, éppen egy hosszú, keskeny, egyenetlen gerendára hajlik rá, és fejszéjét emeli faragásra. A falon korabeli asztalosszerszámok. Ha a bal sarokban néhány angyalka fel nem tűnnék, amint a bölcső felé szállnak — természetes, meztelen gyermektestek, csak szárny van rajtuk —, azt hinnénk, hogy egy 17. századi asztalo6 házában vagyunk. A gyermek feje körül a pólya mintha egy kicsit erősebben világítana, mint amennyit a fehér szín magyaráz. Ez a leheletszerű dicsfény és a repülő gyermek- angyalok adják a kép bibliai vonatkozását. Az egy évvel későbbi „Szent család” képen holland fő- kötős anya az ölében játszik nagyocska gyermekével, a szoba közepén tűz pattog, mellette macska nyalakodik, a háttérben a férj emeli ácsfejszéjét munkára. Az egész látvány elé félig elhúzott függöny került, mintha csak egy pillanatra vonták volna félre, hogy betekinthessünk a meghitt családi hangulatba. TV/T i vitte rá a festőt, hogy •LTA Máriát, Józsefet, a kis Jézust áthelyezze saját jelenének környezetébe, mintha csak az ő asszonya nézné alvó gyermekét, játszana kisfiával, vagy akárhol másutt a szomszédoknál történnék ez? Miért tette a hangsúlyt a képen az általános emberi vonásokra, ami fiatal, gyermekes házaspár derűs, békés hangulatára jellemző? Rembrandt a karácsonynak á jelenbe helyezésével közel akarta hozni saját kora embereihez a bibliai történetet. Jézus Krisztus belépett a mi világunkba, a mindenkori ember világába. Belépett a hétköznapi életüket élő, sokszor árnyékokkal terhelt, de munkával és apró örömökkel, derűvel is megáldott emberek közé. i így jön el az egykori, bibliai karácsony most a mi életünkbe is. A mi otthonunkba, a mi emberi kapcsolataink között, a mi bűnökkel, bajokkal, de feladatokkal és szépségekkel is teLe mindennapjainkban, egész valóságos élethelyzetünkben lép mellénk Isten Fia, a nagy Testvér, hogy megossza velünk az emberi létet. Köszöntünk Téged. Urunk, nálunk! A másik két kép id. Pieter Bruegel festménye. A „Betlehemi népszámlálás” 1566-ból való, Brüsszelben látható. A „Királyok imádják ! Jézust” című képet (1567) a | svájci Winterthurban őrzik. A betlehemi népszámlálás ábrázoló képen havas, téli flamand falut látunk a 16 századból, a falusi élet jellegzetes részleteivel. A piactéren, a házak, előtt mindenféle történik: lepényt sütnek, rozsét szállítanak, havat söpörLukács 2, 7. — noha a festmény egészén csak kicsiny helyet foglal el — szétfeszíti a korabeli falusi látványt, túl mutat azon. A nő mögött — ő Mária — nem messze egy düledező viskó, atlis nagyobb valami' ólnál, tetején alig észrevehetően kis összetákolt kereszt. Ez a rozoga épület utalás a betlehemi istállóra. A nő öszvérháton és a kis kereszt — jelentéktelennek tűnő mozzanatok a képen — adják az egész festmény értelmét: az első karácsonyt. A másik képen még nehezebb felfedezni a bibliai eseményt. A szélén félhomályban, inkább csak sejthetően mint kivehetően fészerszerű tákolmány; a három napkeleti bölcs — a kép felirata királyoknak nevezi őket — jelentéktelen öltözetben, feltűnés nélkül hódol a láthatatlan gyermlek előtt. A vászon legnagyobb részét megint a korabeli németalföldi falu téli élete tölti meg: vizet hoznak a meglékelt patakból, málházott állatokkal vonulnak, még vagy húszfélét csinálnak az emberek, s az egész látványt befedi, elmosódottá teszi a hulló hó sejtelmes függönye. Mit látott meg Bruegel Jézus születésének történetében — túl azon a jelenbe vetítésen, amit Rembrandtnál már megszemléltünk —, hogy ilyen különös módon, alig észrevehetően helyezte el kéaz izgalmas, érdeklődést keltő esemény, amely felkavarta annak a helységnek életét, ezért zsúfolódnak Bruegel első képén a községháza előtt a falusiak. Sőt a festmény ennél többet mond: ma is — és ez a „ma” a 16. század német- alföldi falujának jelene volt — az emberek mindennapi életének változatosságában szürke, jelentéktelen esemény Jézus születése, s elmosódó, észr>e nem vett tény az ő dicsősége. Jézus Krisztus születése, az ő imádása az első karácsonykor és azóta is jelentéktelen ügynek látszik. Ne akarj uk, mi keresztyének, ezt a bibliai és jelenbeli valóságos tényt ellenkezőjére fordítani, akár csak elfedni. Ez az igazság. Az emberek, a vallásos emberek számára is az élet színes kavargása, az ünnepnapok emberi eseményei lényegesebbek a betlehemi történésnél. De itt fordul felénk karácsony kérdése: áttöfr-e hitünk ezen a látható képen, s tudjuk-e úgy nézni az egész életet, a jelent, minden nagy és kicsiny, távoli és közeli eseményével együtt, hogy észrevesszük a szürke bibliai esemény jelentőségét, és Jézus születésének tényéből merítünk döntő látást magunkra és az egész életre vonatkozóan, Isten emberszeretetének megismerését?! Vedreös Imre TTnrrmtn irrm m 111; i n ü !vi fejtegetés helyett né- hány festményt szeretnék bemutatni karácsonyról. Esetleges dolog, hogy éppen erre a négyre esett választásom. Nem válogattam őket tudatosan sok kép közül, egyszerűen ezek tolultak emlékezetembe. Nekem mindig is sokat mondottak, s talán meg tu,dok mutatni segítségükkel olyasmit karácsonyról, amit képek nélkül fárasztóbb volna megérteni. A szem élményét így- sem tudom felidézni. A festmények reprodukciója elmosódott lenne újságpapíron. Csak az a mód kínálkozik, hogy leirom a képeket. S ha valaki behunyja szemét, belső tekintetével talán el tudja képzelni a festményt. nek, fiúk hancúroznak, a jégen gyerekek csúszkálnak, a földön tyúkok kaparásznak. A tekintetet mozgalmas jelenet vonja magára a kép balsarkában. Nyilván a községháza épülete az, amely előtt sokan tolonganak, hogy hivatalos ügyüket intézzék. De hol van itt a bibliai lényeges esemény? Hosszas szemlélődés után felfedezzük a képen, hogy egy öszvéren nőalak léptet, egybeszabott hosszú köntös takarja, csak az arca villan elő belőle. A képen mozgó 50—60 flamand öl- tözékű személytől elüt ruhája; idegen vándor, nem az élet megszokott menetébe illő, ismeretlen céllal. A jelenség pein a döntő eseményt? Nem a bibliai téma mellőzéséből következik ez a megoldási mód, hiszen amikor már felfedezzük képein a bibliai vonatkozású részletet, azonnal észrevesszük a kép egészének szerkesztéséből, hogy most találtunk rá a festmény igazi tárgyára. A festőt megragadta a Szentírásból Isten cselekvésének általánosan jellemző vonása! Isten teftei félreesőén mennek végbe, nem a jelentősnek látszó események sodrában, az érdeklődés középpontjában. Nem ugranak ki. inkább eltűnnek a kavargó, színes, lüktető életben. Betlehemben a népszámlálás volt Karácsonyi szonett Mi, kik egymásba fogódzva állunk nagykarácsonyi csillagos fényben, remegő szívvel, nagy-nagy reményben gyermekként újra szent csodát várunk. Szeretet húrján zengjen az ének; szenvedésteli köznapi élet elvetett magja mára megérett: kisdedként hiszünk a szent mesének. Akik ma vetnek, holnap aratnak; legyen termése ennek a napnak: szeretet, öröm örök zenéje legyen mibennünk az Éjek Éje. Szívünk megannyi csöpp, meleg jászol: terád vár Kisded közel és távol. Gyarmathy Irén A 6 éves Mezősi Eszterke karácsonyi rajza .,Kié legyen a megszületett Gyermek, ha nem a miénk, embereké? Az angyalok nem szorulnak rá. Mi azonban rászorulunk: értünk lett emberré. Illik, hogy örömmel fogadjuk: „Született néklek a Megtartó!” Ilyen örömhírt angyal hoz az embernek az égből! Mi is örvendezzünk, hálával vegyük a nagy kegyelmet és Megtartónk születését fogadjuk örömmel!” (Luther) „Szeressük őt, mert ő előbb szeretett minket.” 1. János 4,19 * „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek.” János ev.13,35 í
