Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-12-12 / 50. szám

Veres Pálné és Madách Imre

Hogyan hatottak egymás életművére?

„A vanyarcl kastély nem olyan, mint a többi... Nemcsak a négy lovon jött vendég kedves ott, hanem az is kedves, aki egyJovon jár. Azon a bizonyos szárnyas lovon, amelyik harmatot eszik, ködből van a kantárja, bánatból a nyerge, virágsziromból van néki a patkója. Kitalálja már azt minden okos kovácsmester, aki valaha lovat vasalt, hogy ez csak a pegazus lehet... A

Madách is tett olyan kijelentést, hogy két asszonynak köszönhető, mért nem sötétebb Éva rajza a Tragédiában, édesanyjának és Veres Fálnénak.

Szontágh Pál, a barát s Arany János, a szakértő után Veres Pálné mindenkinél előbb ismerte meg Madách nagy művét, Az ember tragé- I diáját. Mert mikor a Tragédia

1 képzés szükségességével, de hogy Madách akadémiai székfoglalója volt a gondolat láng- ralobbantó szikrája, s hogy így Madách közvetve erőteljesen hatott a hazai fokozottabb nőnevelés elindulására, az egészen bizonyos.

Jól írja Palágyi Menyhért: „Minden íróink közt Madách az egyetlen, kit a nőkérdés költőjének mondhatunk, s ezért jelképes értelme van annak, hogy neki Veres Pálnéval, a nőkérdés apostolával találkoznia kellett...”

Szabó József

TESTVÉREK KÖZÖTT

Madách Imre olvassa Veres Páléknál a Tragédia kéziratát. A képet festette Veres Izabella

vanyarci kastélyban gyakran megfordul a költő s íróféle ember, sőt talán az is megesik, hogy a nem költő is azzá lesz ott...

Madách Imre nem egy szép napot töltött a kedves vanyarci parkban, s Az ember tragédiájának talán sok verssorát itt gondolta ki a suttogó falombok között Most, hogy magam is arra jártam, a ház asz- szonya, Veres Pálné, sokat beszélt Madáchról. Ezekben a szobákban ő még élni látszik ... A falon az arcképe, a kályhán szobra, a dobozokban egy csomó levél. És mennyi érdekes ezekben a levelekben ...” — írjia Mikszáth 1884- ben, húsz évvel Madách halála után, de még Veres Pálné életében.

Madách Imre jóbarátságban volt Veres Pálékkal. Kedves barátjával, Szontágh Pállal, sokszor megfordult Vanyarcon. Ilyenkor nem a kártya járta s nem a poharazás, hanem az irodalom és a politizálás.

Veres Pálné és Madách Imre közösen ajánlanak egymásnak olvasmányokat. A minden iránt érdeklődő Veres Pálné például Madách tanácsára olvasta el Humbold Kosmos-át, Heinét együtt olvasták, s közös olvasmányaikat levelezésben megtárgyalták.

Madách Imre holtig jó barátságban maradt a Veres családdal. Halálos ágyán Veres Pál testvérét, a Sztregovához közelebb lakó Veres Gyulát tette meg gyermekei gyámjává.

Kimutathatóan is hatott egymásra Nógrádnak ez a két nagy szülötte, Veres Pálné és Madách Imre. Veres Pálné leánya így nyilatkozik: „Azon erős meggyőződésben vagyok, hogy 1854 (Madách nagy csalódása) óta az egyetlen baráti kör a vanyarci volt, melyben I.ladáchot megértették, hol lelkének röpte mindig csak magas felé irányult, s . .. csak a feleség és anya eszményképe, édesanyám sugallhatta neki azokat a sorokat, melyekkel oly gyönyörűen festi a női hivatás magasztos voltát Az ember tragédiájában, midőn az Űr így szól Ádámhoz:

Ha jól ügyelsz, egy szózat [zeng feléd Szünctlenül, mely visszaint [s emel,

Csak azt kövesd. S ha

[tettdús életed Zajában elnémul ez égi szó, E gyönge nő tisztább

[lelkülete

Az érdekek mocskától

[távolabb

Meghallja azt és szíverén s, [keresztül

Költészetté fog és dallá

[szűrődni.”

A helsinki egyetem tanácsának és teológiai karának, valamint a Lutheránus Világ- szövetség finn nemzeti bizottságának meghívására két hetet tölthettem feleségemmel együtt Finnországban. Ez a látogatás is annak a megállapodásnak a, gyümölcse volt, amely a finnországi evangélikus egyház ez év tavaszi látogatása alkalmával jött létre a két egyház között, azért, hogy szorosabbra fűzze a két rokonnép evangélikusainak kapcsolatait.

Látogatásom egyik legfontosabb szolgálata annak a professzorcserének a folytatása volt, amely dr. T. Aimo Niko- lainen professzor, a helsinki teológiai kar dékánja tavaszi ittlétekor kezdődött, amikor

megjelent 1862. január 16-án — bár 1861-es címlap-évszám- mal — Madách szinte az első példánnyal siet Vanyarcra 1862. január 25-én, s a Pál- napi köszöntés során átadja a könyvet szellemes francia ajánlással: „Que ce livre vous sóit dedié, comme l’auteur vous est dévoué”. (Szabad fordításban: Ezt a könyvet önnek úgy adom, ahogy szerzőjét önnek ajánlom.)

A pozsonyi ~ Vízikaszárnyában sínylődik a fogoly Madách honvédrejtegetésért. Veres Pálné a férjével együtt meglátogatta. Ahogy mennek céljuk felé, egy fiatalasszony virágot öntözget az egyik pozsonyi ház ablakában. Veres Pálné felszól: nem kaphatna-e néhány szál virágot. „Nem eladók”, — hangzott a válasz. „Pedig egy szegény magyár fogolynak vinném”, — mondta Veres Pálné. „Mit, magyar fogolynak? Akkor odaadom az egészet!” — szólt a fiatalasz- szony, s már hozta is a levágott virágokat. Veres Pálné hadbíró és porkoláb jelenlétében, de átadta a csokrot a rab Madáchnak. A költő kedves versben mondott köszönetét.

1854. március 30-án Veres Pálné ezt írta naplójába: „Képzeletem egy jtó barátunk sorsával foglalkozik szüntelen, kire ma ítéletet mondanak, s kinek sorsa: szabadság, vagy börtön, • a hatalom szavától függ. Adja Isten, hogy szabaddá legyen!” Madách Imre volt ez a jóbarát.

Veres Pálné levelezést folytatott egy madame Adam nevű francia asszonnyal Az ember tragédiájának francia nyelvű kiadása tárgyában, s örömmel közli Mikszáth Kálmánnal, hogy a francia fordítás megjelent.

Akadémiai székfoglalójában — 1864. április 18-án hangzott el — Madách Imre „A nőről, különösen esztétikai szempontból” címen értekezett. Néhány mondat belőle; „... A nő korán fejlődik, de teljes férfiúi érettségre sohasem jut; küny- nyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz híjával az emberiség irányadó szellemei közé nem emelkedik ... Ahol a perc hatalma dönt, ott a nő önfeláldozásra kész, — hol kitartó küzdés kívántatik, a férfiú áll helyt...”

Veres Pálné válasza gyors volt és éles. Kifejni, hogy „...nem a nők hibája az, hogy el vannak maradva, s kevesebbet tudnak, mint a férfiak, hogy a tudományban alá- rendeltebb szerepük van, hanem azé a rendszeré, amely neveltetésüket következetesen elhanyagolja, s különösen azé az általánosan vallott helytelen nézeté, mely kizárólag a férfit tekinti a komoly tudó mányok elsajátítására és továbbfejlesztésére képesnek...” Igaz, hogy Veres Pálné már korábban is foglalkozott a nőLevél a gércei lelkészhez

Kedves Túrmezei Lelkész Testvér!

Ebben a rövid, nyilt levélben szeretnék gratulálni Néked azért a szép sikerért, amit a Magyar Tudományos Akadémia egyik ülésén levélben beadott hozzászólásoddal elértél. Lehet, hogy az ülés lefolyásának pontos körülményeiről még nem is értesültél, ezért előbb erre hadd térjek ki. x November közepén a Magyar Tudományos Akadémia egyik ülésén folyt dr. Gál János, a soproni Erdészeti és Faipari EgyeLem rektorának akadémiai doktori disszertációjának megvédése. Mielőtt a disszertáció tárgyalására került volna sor, az ülést vezető elnök megkérdezte, hogy a disszertációhoz érkezett-e be írásbeli hozzászólás. Jelentették, hogy írásban egyetlen hozzászólás érkezett be: Túrmezei Jánostól Gércéről. Azután felolvasták hozzászólásodat, amely lényegében egy gazdasági problémához kapcsolódik. Hozzászólásodban elmondottad azt, hogy a magyar mézet külföldön mostanában nehezebben veszik át, mert annak vizsgálatából kitűnt, hogy kevés az enzim tartalma. Arra is rámutattál, hogy ennek oka az, hogy a magyar akác akkor virágzik hazánkban, amikor a nap ereje nem elég erős és ennek következménye, az, hogy a magyar mézben kevesebb az enzim. Aztán írásbeli hozzászólásodban javasoltad, hogy két kínai fát kellene meghonosítani Magyarországon, amelyek később virágoznak, mint a mi akácunk és így a nyári napsütés nyomán ezeknek a fáknak, illetőleg azok virágainak mézében sokkal nagyobb az enzim tartalom.

Közvetlen tudomásom van róla, hogy az akadémiai ülésen jelenlevő mintegy 200 szakember közül többen igen nagy elismeréssel nyilatkoztak hozzászólásodról és általában nagy feltűnést keltett javaslatod.

Amikor ezt a hírt a Magyar Tudományos Akadémia üléséről hallottam, Tessedik Sámuel lelkész jutott az eszembe, akinek a nevéhez fűződik az akác Magyarországon való meghonosítása. Tessedik munkája nyomán az akác „magyar fá”-vá lett és sok hasznot hajtott virágainak nagy méztartalma miatt népünk számára. Tessedik Sámuel evangélikus lelkész a maga korában úgy tudta lelkészi szolgálatát végezni, hogy közben népünk gazdasági problémáival is foglalkozott és nem eredmény nélkül. Most személyeden keresztül, kedves Túrmezei lelkész testvér, egy másik magyar evangélikus lelkész jelentős javaslata hangzott el a Magyar Tudományos Akadémián. Még nem tudhatjuk, hogy javaslatod keresztülvihető-e és azok a kínai fák valóban meghonosíthatók-e magyar földön. De az máris tény, hogy lelkészi szolgálatod mellett foglalkozol népünk gazdasági életével is, és egy olyan javaslatot adtál, amelynek megvalósíthatása esetén haszna lesz gazdasági életünknek. *

Lehet, hogy sokak számára egyházunkban nem jelentős az, ami a Magyar Tudományos Akadémia említett ülésén javaslatod kapcsán történt. Magam részéről magát az üggyel való foglalkozást is jelentősnek tartom, és mindig örülök annak, ha egy magyar evangélikus lelkész gyülekezete és községe határán túl tud nézni és a maga helyén és a maga módján törődik népünk minden problémájával, még azzal is. hogy a magyar mézben több legyen az enzim.

Testvéri szeretettel köszöntelek:

D. Káldy Zoltán püspök

Népeket összekötő határ

Mitzenheim püspök nyilatkozata lengyelországi útjáról

Dr. Wantula varsói evangélikus püspök 60. születésnapjának a megünneplésére D. Dr. Mitzenheim türingiai evangélikus püspök elutazott Varsóba. Visszatérve többek között ezt nyilatkozta lengyelországi tapasztalatairól: A Németországi Evangélikus Egyház által Nyugat-Németországban kiadott „Emlékirat a kitelepítettek helyzetéről és a német nép viszonyáról keleti szomszédaihoz” lengyel nyelven is megjelent és az egész lengyel nép érdeklődéssel olvassa. A katolikus Lengyelország igen pozitív dolognak tekinti, hogy ezt az emlékiratot — amely először igyekszik reálisan fölmérni a háború utáni helyzetet nyugatnémet részről — éppen evangélikusok szerkesztették és hozták nyilvánosságra. „A magam részéről elmondtam, hogy a Német Demokratikus Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság kormányai ál- ! tál 1950-ben megállapított ha- ' tár nem elválasztja népeinket, hanem inkább a jóbarátság szellemében összeköti.”

A tényeket el kell ismerni!

„Németország és az európai biztonság” címen kerekasztal- konferenciát tartott az ún. „Frank Kör” a Majna menti Frankfurtban, amelyén többek között Zilliacus brit parlamenti képviselő, Glasberg francia katolikus pap, Dr. To- mala lengyel politikus és két nyugatnémet teológiai profesz- szor vettek részt. Mindnyájan egyet értettek abban, hogy az európai tényeket el kell ismerni és a két német állam újraegyesítése csak akkor képzelhető el, ha az nem veszélyezteti az európai népek biztonságát. Helytelenítették Nyugatnémetország atomfölfegyverzéelőadást tartott teológiai akadémiánkon. Most nekem jutott a megtiszteltetés, hogy a helsinki teológiai karon előadást tarthattam „Az ember az igehirdetésben” címmel. Találkoztam a tanári kar tagjaival, akik közül néhányan már jártak hazánkban s akik még nem voltak, azok is szívesen ellátogatnának hozzánk. Előadásokkal, igehirdetéssel szolgálhattam a finnországi lelkészek Tamperében — ez egy közép-finnországi város — tartott gyűlésen és több tamperei és helsinki gyülekezetben. Turkuban látogatást tehettem D. Mártii Simojoki érseknél, a a finnországi evangélikusság köztiszteletben álló vezetőjénél. Tamperében Gulin püspök fogadott, Helsinkiben Latiba püspök és Ahti Aura- nen dómprépost. Megnyíltak előttem finnországi paplakok és otthonok, — és a szívek is. Mindenütt igaz barátság, testvéri szeretet fogadott, — testvérek között érezhettem magam.

Annak, aki Finnországban még nem járt s csak könyveksét és területi követeléseit. A párizsi katolikus pap arról beszélt, hogy a nyugatnómetor- szági fejlemények rendkívül nyugtalanítják a francia közvéleményt. Nyugatnémetországban „minden erővel el akarják felejteni a múltat, határokat akarnak megváltoztatni és atomfegyvereket akarnak. Egykori nácik ülnek a legmagasabb hivatalokban és ellenségekként kezelik a nácik áldozatait”, Dr. Bartsch nyugatnémet teológiai professzor kijelentette, hogy atomfegyverekkel és szükségtörvényekkel nem lehet biztonságot teremteni Európában.

92 százaléka hozzátartozik — a szó eredeti értelmében s ennek a helyzetnek minden lehetőségével, nehézségével és kísértésével is. A turkui ősi dóm a finn történelem egy darabja, kőbe épített beszédes emléke. Falai között egy svéd királynő is alussza örök álmát. S a helsinki dóm előtti téren, — ország szíve ez, mondják — ott áll II. Sándor, a felvilágosult cár ércszobra. Csodálatos modem templomokat is láttunk, a korszerű építészet remekeit s mély benyomást tett ránk a finn istentisztelet rendje, ősi liturgiája. S még nagyobb örömmel láttuk, hogy ez az egyház nem akar emlékeiből élni, vagy éppen történetének egy pontján — esetleg a múltszázadi ébredések korában — megállani, hanem őszinte tusakodással keresi mai szolgálatának új útját. Helsinki lelkészek egyik összejöveteletén forró vitának lehettem tanúja arról a kérdésről: hogyan prédikáljunk a rna emberének.

Azt hiszem, ezen a ponton kell a finnországi és a magyar- országi evangélikus egyházakA Kotimaa című finn napilap november 16-i számának címlapján jelentette meg ezt a képet az akkor Finnországban tartózkodó dr. Groó Gyula professzorról és feleségéről

bői tájékozódhatott, vagy éppenséggel évtizedekkel ezelőtt itt járt finn lelkészekről vannak emlékképei, vagy a harmincas években ottjárt hazai lelkészek elbeszéléseiből alkotott képet magának erről az országról és egyházáról, sok meglepetésben van része. Finnország nagyon modern ország. Nemcsak a hatvanezer tó, a kies nyírfaligetek, sötéten zöldellő fenyvesek, regényesen álmodó szigetek, színes faházikók országa, hanem az égnek szökkenő torony házak, merészen ívelő hidak, tükörsima autósztrádák országa is. Az volt a benyomásunk, hogy ebben az országban nagyon sokat és nagyon jól dolgoznak. Mindenfelé építkeznek, iskolát és templomot, gyárat és lakást, kórházat és áruházat. Épp ottlétünkkor adták át rendeltetésének Helsinki legújabb, tizen- hatemeletes, csupaüveg, csupa- acél kórházát. S az egyik iskola igazgatója — mellesleg lelkész, régi barátunk — büszkén mutatta meg a modern technika minden vívmányával felszerelt, választékos ízléssel berendezett iskolaépületét. A ház egyik oldalán azonban betonkeverők zakatoltak, állványokon munkások sürögtek: épült az iskola új szárnya, mert az eddigi épületben már nem férnek el a tanulók. Ez is egyik örvendetes benyomásunk volt: utcákon, tereken, házakban sok kipirult arcú — ehhez a hideg is hozzájárult — mosolygós tekintetű, egészséges gyermek. Fiatal nép ez a finn s derűsen tekint a jövendőbe, legalábbis a fiatalabbja bizonyosan, — így láttuk.

Az utcákon szinte minden ország és minden égtáj — majdminden világrész — autója suhan, az üzletekben áruk tömege s rajtuk a svéd és szoV' jet, japán és kínai, magyar és dán cégjelzés. A nyitott ajtók országa, amely barátságban és békében kíván élni mindenkivel s legkivált szomszédaival Kikötőiben minden nemzet hajója, — s az egyetem vendégházában, ahol szállásunk volt, a vendégkönyvben tudósok professzorok kézjegye a világ minden nyelvén. Egyik nap leningrádi professzorral reggeliztünk, a másikon némettel, a harmadikon amerikaival.

Ebben a modern, dolgozó és épülő országban végzi szolgálatát a finn evangélikus egyház. Népegyház — a lakosság

nak a most újrakezdett beszélgetés fonalát felvenni. Ebben kell segítenünk egymásnak, hogy egyre jobban értsük és végezzük mostani feladatainkat. Helyzetünkben, történeti életformánk kialakulásában sok különbözőség van. A finnországi evangélikus egyház nem élt át ellenreformációt, szinte uralkodó helyzetű népegyház volt századokon keresztül, — a mi egyházunk kisebbségi, szórványegyház, életformáját más keresztyén felekezeti hatások is erősen befolyásolták. Mégis összeköt, hogy a nagy lutheránus világcsalád tagjai vagyunk. A lutheri reformáció közös örökségével való jó és mostani sáfárkodás tekintetében hasznos indításokat adhatunk egymásnak.

S ezenfelül összefűzi népeinket a rokonság is. A közös törzsről elszakadt testvéreket messze sodorta a történelem szele, — az Északi-tengertől a Dunáig repülőgéppel is hosszú az út. Mégsem feledkeztünk el egymásról. Népeink kulturális és egyéb kapcsolatai az utóbbi években örvendetesen megélénkültek. Erről tanúskodott többek között a fentebb említett egyetemi vendégszállás vendégkönyvében a majd minden lapon található magyar nyelvű bejegyzés, hazánk minden egyeteméről, tudományos intézetéről való szaktudósok kézjfegye. Különösen is mély benyomást kaptam a finn—magyar barátság, testvéri vonzalom melegéről Kustaa Vilkuna akadémikus, a finn— magyar kulturális bizottság finn elnökének vendégszerető házában. Magyarnak lenni Finnországban jó ajánlólevél, evangélikus magyarnak éppenséggel az. E pírongatóan kedves rokoni szeretet elkötelez és felelőssé tesz. Ebben a felelősségben kell egymást szolgálatunk végzésében segítenünk. A két egyház professzorainak, teológiai hallgatóinak, lelkészeinek tervbe vett s részben megindult kölcsönös látogatása ezt a célt kívánja szolgálni. Hálásak vagyunk finn testvéreinknek, hogy ennek a szép tervnek egyik állomását most segítettek megvalósítani.

I Dr. Groó Gyula J