Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-10-31 / 44. szám
KP. BERM. BP. 72. A boldog ember világáért Mt. 5,9. Minden keresztyénnek nagyon komolyan kell vennie ezt az igét, mert a mi Urunk Jézus Krisztus szavai ezek. Megerősítik az első karácsony angyali kórusának örök himnuszát: „Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat”. Az elmúlt száz évben a világ majdnem minden pontján az emberiség élete alapvetően megváltozott és fejlődött azokon a csodálatos dolgokon keresztül, amelyeket Isten adott az embereknek a tudomány révén. A modern tudomány eredményei — ha azt az emberiség javára és nem elpusztítására A megnyitó istentisztelet résztvevőinek egy csoportja használják — az emberek életét gazdagabbá, eredményesebbé és békésebbé: Istent és az embert jobban szolgálóvá tehetik! Nekünk keresztyéneknek mindig meg kell győződve lennünk arról, hogy a fejlődés és haladás Isten dicsőségére és a valódi és tartós béke javára szolgál a miágban. De a látványos változások között vannak olyan tények, amelyek nem változtak. Isten kegyelme és szeretete, örök szuverénitása és parancsolatai nem változtak. Az emberek Istenre utaltsága sem változott. Mi még mindig bűnösök és bünbánatra szorulók, s teljes mértékben a teremtő és gondviselő Istentől függőek vagyunk, s rászorulunk a mi Urunk, Jézus Krisztus egyedüli és örök megváltói munkájára és a Szentlélek napról napra, évről évre való vezetésére és inspirálására. Milyennek szeretné látni a világot a Keresztyén Békekonferencia? Boldog és egyetértő emberek világának. Olyan világnak, melyben az emberek együttmunkálkodva valósítják meg a gazdagabb és teljesebb életet, olyan békés és harmonikus világnak, melynek gyermekei egymás iránti szeretet- ben, tiszteletben és szolgálatban nőnek fel és élnek. Ez a jó és kívánatos gyümölcs csak Isten iránti szeretetben és engedelmességben érlelődhet meg számunkra, keresztyének számára. Amit tennünk kell az az, hogy életünket szilárdan Isten örök tetteire és az emberiségre vonatkozó szándékaira alapozzuk. Ez a mi hitünk. És ez az, amiért mi imádkozunk, hogy Isten segítse meg ezt a konferenciát, hogy célját elérje! S egyedül csak ez inspirálhat bennünket önmagunk odaszá- nására és odaáldozására, amely mindenkor minden ember hivatásának fontos alkotó eleme. A gonosz hatalma mindig keresztezi az egyetértő emberek Isten és a népek szolgálatára vonatkozó szándékát. Ha az emberiség történetét nézzük, az telve van az egyenetlenkedés tragikus sorozatával. Népek — népek ellen, törzsek, törzsek ellen, családok és barátok szenvednek az egyetértés hiánya miatt. Sőt még maga az Egyház is megosztott, az igazi haladást az emberiség nem képes másként elérni, csak békességben és egyetértésben. Az egyetértés, amelyről szólok nem jelenti azt, hogy mindenről azonos nézetet kell vallanunk. A más nézetek megértését jelenti, mert hiszen Isten különféle, gazdag adományokat ajándékozott az embernek. S ez mindnyájunktól nagy türelmet, béke tűrést, egymás elhordozását, nagy szeretetet és mélységes lojalitást és jellemtisztaságot kíván. Ügy gondolom, hegy a keresztyénnek ezt jobban illik ismerni mint bárki másnak. Az emberek iránt érzett, egymást elhordozó mélységes szeretetünk alatt ott kell rejtőznie annak a gondolatnak, hogy Krisztus azért lett emberré, hogy nyilvánvalóvá tegye az Ö nagy szeretetét az emberek iránt s ezért nekünk ki kell vetni a szívünkből minden büszkeséget és irigységet, minden gyü- lölséget és féltékenységet, melyek a háború magvai. Most csak rész szerint ismerem az Istent, „ama napon” pedig úgy ismerem majd, amint én is megismertettem. Akkor csatlakozunk majd a mennyei polgárokhoz és velük együtt zengjük: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tiszteséget és erőt, mert Te teremtettél mindent és a Te akaratodért vannak és teremtettek. A. K. Nelson ghanai lelkész megnyitó igehirdetéséből a Békekonferencián. A REFORMÁCIÓRÓL A reformáció fogalma három koncentrikus életjelenséget ír körül. Legbelül a reformátorok hitrejutását fejezi ki, vagyis azt, hogy újra felfedezték az evangéliumi hitet. Tehát személyes hitélmény alapján tudományos teológiai munkásságot fejtettek ki. Ez a „reformátorok reformációja”. De munkásságukkal elkerülhetetlenül hatást gyakoroltak az egyházra. Az egyház maga is valamilyen gyümölcse a hitnek, még akkor is, ha társadalmi életformában jelentkezik. És miután a reformátorok célba vették az egyházat a főtől a tagokig, hallatlan feszítőerővel hatott a reformáció a második koncentrikus körre: az egyházra. Kilendítette a hit megszokott formáiból, alapjaiban zúzta össze kultuszát, szervezetét, és társadalmi jellegét. És mivel az egyház nem csupán lelki szervezet volt, hanem erőteljesen kifejezésre jutott társadalmi. állami életformában, a hit reformációja kihatott az élet egész területére, a társadalmi, állami élet teljességére. Ez a harmadik koncentrikus kör, melynek abroncsait szétfeszítette. Ebben a három körben kell vizsgálnunk a reformáció történetét. Belülről kifelé haladva, mint a tóba vetett kő, gyűrűző hullámverése szétterült, megmozgatott mindent és mindenkit. Hatása alig vethető össze más, hasonló szellemi áramlattal. Korszakot zárt és korszakot nyitott. Ezért szokás az újkort azzal a dátummal jelezni, amikor Luther Márton 95 tételét kiszög'ezte a wittenbergi vártemplom kapujára (1517. október 31). AZ ELSŐ KÖR LUTHER MÁRTONT ÉS MUNKÁSSÁGÁT JELENTI. Kétséget kizáróan páratlan történelmi jelenség. Hogy egy jámbor Ágoston-rendi barát neki feszíti erejét — mint egykor a bibliai Sámson — kora két tartópillérének, a pápaságnak és a császárságnak, és hogy ez sikerrel jár, nem megismételhető esemény. De e mögött lángoló, szenvedélyes hit és elhivatottság volt. A hit és elhivatottság, valamint az igazságtudat ragadott magával munkatársakat és ezen túlmenően tömegeket, úgy hogy a „wittenbergi eszme" tüneményes gyorsasággal „világeszme” lett. Nem véletlen a kortársak leírása szerint az, hogy nem akadt Európának olyan zuga, ahol néhány év múlva a 95 tétel kiszögezése után, vendégfogadókban és műhelyekben, családi körökben és udvari fogadásokon, vándor- úton és piacokon ne azon vitatkoztak volna az emberek, amit Luther tanított, vagy írt. A reformátor hite és felismerése oly mértékben ragadott magával embereket, hogy ellenállhatatlanul az „új hit” apostolának érezte magát a megérintett. 1517-től nem telik el öt esztendő és északon Skandináviáig, keleten Danzig, Dorpat, Reval és Riga városoktól Nagyszebenig, délen a török határokig, nyugaton a Szigetország Angliáig, egységes tömbök kovácsolódtak ki az új hit követőiből. AMILYEN FESZÍTŐ EREJE VOLT A HITNEK EGYÉNI VONATKOZÁSBAN, ugyanolyan éle volt a .hitet korlátozó, a hitet kalodában tartó középkori egyház ellen. Nem áll módunkban néhány sorban felvázolni a pápás egyház tekintélyelvének, hierarchiájának, kultuszának és szervezetének visszásságait, de a reformáció a sarokkövét mozdította ki egyetlen egy kijelentésével ennek az egyházi fel- építettségnek, amikor azt -mondotta: „ a Szentírás a fundamentum.” A Szentírásban, amelynek hamis értelmezése alapján, valamint a tekintélyelv érvényesítése mellett alakult ki az egyház, halálos sebet kapott a reformáció leleplezésében. A római mithosz szétpukkant, mint a légbuborék a Szentírás igazságainak szikrázó napfényében. Ezért a reformáció nem csupán egyes emberek felismerése, igazságra jutása, hanem az egyház reformációja, újraélése és újrafogalmazása. Vele szemben az „egyház” sorakoztatta fel a „kimustrált ágyúkat”: a pápaságot, a dogmákat, a kultuszt, a szervezetet. Ezért ez az „egyház” állítja fel a máglyákat Magyarországon Budán (1518), Belgiumban (1523 Antwerpen), Bécsben stb., és próbálja visszaverni az újítás kezdeményezőit. De ugyanez az „egyház” lesz az, amely véres háborúk sorát idézi elő, hogy mentse a régit és elejét vegye annak az igénynek, hogy alávesse magát a reformációnak. A reformáció története véres háborúk, szenvedések láncolata, amely azzal az eredménnyel végződött, IMÁDKOZZUNK Egyház Ura, Mennyei Atyánk! Hálás szívvel emlékezünk ma a reformációra, azokra az őseinkre, akiknek munkája és hite által megújult egyházunk. Hisszük, Atyánk, hogy a reformáció hőseinek munkájában a Te hatalmad és kegyelmed munkálkodott. Te akartad, hogy egyházad megújuljon és ezért Te választottál magadnak férfiakat, akiken keresztül csclekedted akaratodat. Magasztalunk ezért a kegyelemért. Áldunk evangélikus egyházunkért és az evangéliumért. Megmutattad gyermekeid életében a hit hatalmát és erejét. Megmutattad, hogy a gyermekeid szívében élő hit valóban le tud győzni minden gátat, amely Tőled elválaszt és megújult életre vezet. Mennyei Átyánk! Álázatos szívvel könyörgünk evangélikus egyházunkért. Add nekünk Szentlelkedet, hogy benne ma is a Te akaratod munkálkodjék. Szabadíts meg minket minden hamis kegyességtől és taníts hitből élni. Tégy bennünket igéd szerint boldogokká, hogy ne a magunk módján, hanem akaratod szerint keressük azt. Ne engedj minket saját cselekedeteink szerint járni, hanem adj engedelmes szívet és halló fület, hogy evangéliumod világosságában jó szolgálatot tudjon egyházunk végezni ebben a világban. Ha méltatsz minket arra Atyánk, akkor tedd evangélikus egyházad életét s benne a mi életünket is boldogságot és békességet szolgáló életté. Engedd, hogy valóban a reformáció népe tudjunk lenni, akik megújulunk szívünkben, minden nap a jó szolgálatára. Oltalmadba ajánljuk egyházunkat és minden munkásának szolgálatát. Oltalmazd hazánkat és népünket. Adj békességet és erőt ahhoz, hogy azt meg is őrizzük. Kérünk, hallgasd meg imádságunkat, a Krisztus által. Ámen. hogy a belső kört nem tudta megfojtani és elhallgattatni a második kör, az „egyház”. Luther Worms-i szavaira Krisztus vigasza volt a válasz: „Sokszor remegett szivem és szememre vetette: te vagy-e az egyedüli okos? Téved-e a többi mind és tévedett-e annyi időn át? Hátha tévedsz és annyi embert rántasz magaddal a kárhozatba?” A Szentirásban minderre a kételyre bőven kapott feleletet. A KÖZÉPKOR KÉT EGYMÁSBA ILLŐ FOGASKEREKE, az egyház és az állam, mint a harmadik kör is mozgásba jött. A reformáció szinte születése pillanatában az áttételek szabálya szerint érintette a társadalom és állam kérdéseit. Szorosan egybetartoztak ezek, mint ahogyan egybekovácsolódtak az egyház az állammal, illetőleg társadalommal. Nem lehetett szó tehát az egyén, vagy az egyház reformációjáról csupán a nélkül, hogy a társadalom, illetőleg az állam is ne reformálódjék. Hogy császárok, királyok, fejedelmek kérdése lett a reformáció, ez a dolgok természetéből fakad. Hogy az el- j nyomott népek, a paraszti tömegek a reformációban leltek kiutat sanyarú körülményeikből, ez is a reformáció lényegéhez tartozik. Hogy új, nemzeti államok alakultaik, ez is a reformáció gyümölcse Ezért korszak-változtató tényező az állami, társadalmi életben a reformáció. És ami itt döntő, az az, hogy a reformáció nem is csinált titkot abból, hogy a hit reformációjának ilyen következményei vannak. Luther és a reformátorok tanításai nem pusztán egy „belső kör” hitéletére és élményére vonatkoznak, hanem az élet egész területére és természetszerűleg feszítő- leg hatnak a „harmadik körre”. Közel 450 éve amnak, hogy elindult Németországból egy egyszerű, kegyes szerzetes bátor kiállása révén a reformáció, Birodalmak, népek és nemzetek ügye lett. Forrongásba hozott egyéneket, intézményeket. tömegeket. Formált, alakított, változtatott és ma úgy áll az emberiség történetének lapjain, mint valami csodálatos nagy „kezdet”. Sok tanulni- és gondolkodnivalónk Van vele kapcsolatban, de a hit alázatával szemlélve arra a felismerésre jutunk, hogy Isten nagyszerű cselekedete volt. Reformációt indított el, egy-két szolgáját alkalmazta eszközül és világossá tette, hogy a történelem Urának útja ez: a belső megváltozás magával hoz számtalan külső változást. Szerényen valljuk magunkat a reformáció gyermekeinek és felmérjük, azon az úton járunk-e, amelyet Isten eleink révén kijelölt számunkra? Rédey Pál SVÁJCI PROTESTÁNSOK A SZOVJÍETUNIÖBAN Református és methodista gyülekezeti tagok egy csoportja látogatott el október elején a Szovjetunióba, hogy megismerkedjék az ottani élettel, kultúrával, munkaviszonyokkal és természetesen az ottani gyülekezetek életevei is. HOt TART A HITÜNK? Az Űjtestamentum tanítása szerint az egészséges keresztyén életben állandó fejlődés, előrehaladás és növekedés tapasztalható. Pál apostol szerint a keresztyén élet jellemzője a hitben való szakadatlan fejlődés. Pál a maga személyére nézve is érvényesnek tartja a növekedés törvényét, amikor az I Kor 13-ban így ír: Mikor gyermek voltam úgy szóltam mint gyermek .., A keresztyén élet akkor egészséges, ha fejlődik, ha ma több a hitünk, mint tegnap, ha holnap tisztább a hitünk, mint ma, ha a holnapután közelebb visz minket Krisztushoz, mint a holnap. Amit Pál a keresztyén hitről mondott, az nem fikció, hanem valóság. Ezt a történelem is bizonyítja, különösen is annak egyik nagy fordulópontja 1517. október 31. Ezen a napon lett nyilvánvalóváj hogy egy egyszerű szerzetes a hitbeli nagykorúság állapotára jutott. Ez pedig olyan nagy dolog volt, hogy történelmet formált a kiskorú egyházban és az akkor még kiskorú világban egyaránt. A 95 tétel ennek a hitbeli nagykorúságnak az írásos bizonyítéka. A reformáció ünnepe az elé a kérdés elé állít bennünket, hogy hol tartunk a hitbeli fejlődésben. Eljutottunk-e a hitbeli nagykorúságra? A nagykorú hit jellemzője, hogy világosan elismeri Isten kegyelmének nagyságát. De hogy a kegyelem nagyságát felismerhessük, ismernünk kell bűnünk és elveszettsé-' günk nagyságát is. A nagykorú hit nem ingadozó. hanem rendíthetetlen. Nemcsak a szektás tanítások, hanem az emberi életet megrendítő nagy események szempontjából is. A nagykorú hitet nem rendíti meg a koporsó, sem a külső ember romlása. Nem, mert eljutott arra a felismerésre, hogy Isten minden útja kegyelem és hűség. A nagykorú hit másik jellemző sajátossága a szolgálat. A kiskorú hit mindig uralkodni szeretne: Isten és ember felett. A nagykorú hit mindig felismeri a szolgálat szépségét és felsőbbrendűségét. Áz ilyen ember minél jobban kapaszkodik Istenbe, annál több szeretettel és jósággal fordul az emberek felé. A nagykorú hit nem gát az életben, hanem a szabadság feltétele. Felszabadít a kiskorú ember állandó kísértésétől, az elzárkózástól, mint ahogy Luthert is felszabadí- dította a szerzetesi élet megkötöttsége és nyűgei alól. A nagykorú keresztyén felszabadul a törvények alól, mert a hívő élet nem kis szabályocs- kák gyűjteménye, hanem Jézus Krisztus „érett férfiúság- ra” való követése. Az elérik tartott tükörben vizsgáljuk meg, hot tart a mi hitünk? Matuz László * 1
