Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-09-26 / 39. szám
KP. BÉRM. BP. 72. X • Egy papi élet indulása... L Sám. 1,24—29. Egy papi élet indulásáról van szó! 1. Sámuelt édesanyja állítja rá a későbbi papi szolgálat útjára. Ráállítja imádságával, Istennek tett ígéretével és annak beváltásával. Sámuel papi élete már akkor indult, amikor még csak édesanyja imádságában és hivő reménységében élt. Tehát róla is áll, amit Pál apostol ír önmagáról a Galáciabelieknek: „... elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az Ö kegyelme által...” Bölcsője felett alkalomszerű lenne ez az ének: „Még meg sem alkotott kezed, És Lelked már elvégezett az én üdvömre mindent.” Még csak kisgyermek és máris megindul a papi szolgálat irányában. Korai indítása és indulása mögött ott áll az a bölcs felismerés, hogy nem lehet elég korán elkezdeni! Üj tanévet kezd Teológiai Akadémiánk. Fiatal életek indulnak a későbbi papi szolgálat útján. Hadd kérdem meg Tőletek, leendő szolgatársaim: Ti hogyan indultok és miért indultok?! Sámuel helyett dönthetett az édesanyja, de nálatok végzetes lenne, ha csupán az édesanya döntése és a külső körülmények alakulása állna elindulástok hátterében. Mert Siló, az Akadémia, az egyházi szolgálat nem lehet szükségmegoldás, kényszermegoldás, vagy pláne csupán átmeneti megoldás. Az elindulás irányát nem. döntheti el az a körülmény, hogy az Akadémián könnyű csapóajtó nyílik, de az egyetemnek vaskos tölgyfából van a kapuja. Tudni és érezni kell már, most, hogy ti az egész életre az Úrnak szenteltettek. Sok közietek a papgyerek, az ároni fészek mélyéről induló. Hiszem, hogy Akadémiánk régi és új hallgatói között is sok az Istentől kért, Tőle kapott és Neki hálából odaszentelt Sámuel. Tanuljátok meg Sámueltől jókor, hogy nem lehet elég korán elkezdeni! Az alapvetést, a tanulást, a teológiai tudományba való bedőlést, a komoly felkészülést a későbbi szolgálatra. Mai szakiskoláink — zenei gimnáziumok, különféle technikumok, sportiskolák — mögött ott van az a felismerés, hogy a leendő tudósok, művészek, sportolók és egyéb szakemberek képzését és nevelését nem lehet elég korán elkezdeni. A papokét sem! Egyik segédlelkészem mondotta: Már most látom, hogy teológus koromban többet kellett volna tanulni, olvasni, művelődni! Minket ez irányban egyfelől kötelez egyházunk múltja, melyben sok a kiváló és nemcsak egyoldalúan képzett lelkész, másfelől pedig a világi tudományok által feltárt új ismeretek és szédítő távlatok. Az egyház a korral csak úgy tarthat lépést, ha leendő szolgái idegen nyelvek és új tudományos ismeretek elsajátítása tekintetében a kor szellemi szintjét elérő emberek. Ezért nem lehet ma Akadémiánkon elég nagy hűséggel és beledőléssel tanítani és tanulni. Gyorsan folyó időmet az Űr nem adta hiába...! 2. Sámuel elindulása mögött ott van az a boldog és hálás felismerés is, hogy Isten imádságokat meghallgató Isten. Tehát élő Isten! Anna hitt az élő Istenben, ezért küldte el fiát Silóba. Szánalmas vergődés az olyan papi élet, repedezett, bizonytalan zengésű trombita, mely nem hisz az ügyben, amelyet képvisel Nem hisz az Úrban, kinek szolgálni akar. A teológia azért élő tudomány, mert nemcsak ókori nyelvekkel, rég elmúlt időkkel és azok hitelvi igazságaival foglalkozik, hanem az élő Jézus Krisztussal és evangéliumával, mely Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére. Azért élő tudomány. mivel Jézus Krisztusnak népek és emberek sorsára vonatkozó igéjével foglalkozik. Az Akadémia nem az életből kimenekülő embereket vár, hanem az életbe kimenni és belemenni akaró embereket készít föl helyes és korszerű papi szolgálatra. Ahogyan Jézus is nem remetéket és oszlopszenteket nevelt azokból, akik egykor hallották hívását: Jer és kövess..., hanem kiküldte őket igéjével, hatalmával, hogy vigyék Isten szeretetét népek és emberek közé. Amikor XXIII. Jánostól megkérdezték: Mit is akar voltaképpen?, állítólag kitárta dolgozószobája ablakát. Az Üllői úton is ki kell tárni az ablakokat, mert a holnap evangélikus egyháza olyan lesz, amilyen a ma egyházának teológiája. A reformáció egyháza soha sem fél a friss levegőtől! Az élő Isten elég nagy és hatalmas arra. hogy bátrak legyünk és ne féljünk az új hangtól. — Amikor Bultmann egyik legelső könyvének szellemi áramlatától igen nyikorgóit egyik-másik teológia poros ablaka, az akkor még élő Bonhoeffer azt írta: „Volt bátorsága megmondani azt, amit sokan magukba fojtanak, anélkül, hogy azt legyőzték volna. Ezzel a gondolkodás tisztaságának és becsületességének tett szolgálatot.” Ne féljünk a modern teológiai gondolkodás friss levegőjétől! Attól, amit a Robinson-vitával kapcsolatban valaki nemrég a becsületesség forradalmának mondott. 3. Egy papi élet indulása mindig elindulás a szolgálatra. Itt kell megtanulni, hogyan kell szolgálni és mit is jelent egyáltalán a mi szolgálatunk. Ma még inkább tanulást jelent, holnap majd tanítást; ma még héber és görög nyelvet, dogmatikát és etikát, holnap majd jelenti a falusi ember egyszerű, zamatos nyelvét; ma még inkább elméleti jellegű teológiai kérdést, holnap majd jelenti a mai magyar falu és város százarcú életkérdéseit. Népünk zöme még ma is igen szereti és - megbecsüli a jó és hű papot. Akiben megvan az Úrnak való szolgálat igen egyszerű kettős előfeltétele: Szeretni az Istent, és szeretni az embereket! Sőt, a magam fajtáján túl, az egész emberiséget és annak jövőjét. Ez az, ami a most elhunyt Schweitzer Albertet oly naggyá tette. Nagy tudása volt és nagy szíve! Nos. akiben meglesz ez a kettő: a tudás és a szív, az majd nem jelent csalódást sem a Krisztusnak, sem a népnek, sem Silónak, sem önmagának. Ezért imádkozunk most, ahogyan imádkozták hajdanában Silóban Sámuelért az elindulás óráján. Elhangzott a Teológiai Akadémia tanévnyitó istentiszteletén, szeD- tcmber FI-én. Welter Rezsi linzié az űi taismiyi m az ttadtaia „Isten Szentlelke adjon nekünk bölcsességet és erőt... Egyházunktól és államunktól bizalmat kérünk munkánkhoz ... Istent magasztalva jelentem ki megkezdettnek az 1965/66. tanulmányi évet” — mondotta Dr. Pálfy Miklós, a Teológiai Akadémia ezidei dékánja, az Akadémia tanévnyitó ünnepségén, miután előzetesen felolvasta dékáni székfoglaló beszédét. (A beszédet rövidítve lapunk vezércikke helyén olvashatjuk.) Az ünnepséget szeptember 17-én, pénteken, késő délután tartották az Egyetemes Egyház Üllői úti székházának imatermében. Az imaterem világítása sajnos nem teremtett ünnepi hangulatot, mert a teremben szinte csak félhomály uralkodott. Kissé méltatlan ez a külsőség egyházunknak ehhez az évről-évre visszatérő igen jelentős alkalmához. De ha már a kritikánál tartunk, azt is szomorúsággal állapítjuk meg, hogy a 15 éve Budapesten működő Akadémia tanévnyitó és tanévzáró ünnepélye és a budapesti gyülekezetek között nincs még élő kapcsolat, hiszen ezen az egyházi eseményen is alig harminc gyülekezeti tagot lehetett megszámlálni. Ügy tűnik, hogy ezen a tényen egyszerű szervezéssel is sokat lehetne segíteni. Az ünnepséget rövid isten- tisztelet előzte meg, amelyen WELTLER REZSŐ ESPERES prédikált. Ez önmagában új dolog volt, hiszen eddig ezt a szolgálatot mindig püspök végezte. Pálfy dékán azzal indokolta beszédében ezt a tényt, hogy az Akadémia így kívánja szorosabbá tenni a kapcsolatot az egyházmegyékkel és a gyülekezetekkel. Maga az ünnepség az isten- tisztelet után Dr. Groó Gyula prodékán igeolvasásával és imádságával kezdődött, majd DR. PÁLFY MIKLÓS DÉKÁN köszöntötte a megjelenteket, akik között ott voltak Dr. Vető Lajos és D. Káldy Zoltán püspök, Dr. Bodonhelyi József, a budapesti Református Teológiai Akadémia prodékánja, Dr. Félegyházi József a római katolikus Központi Hit- tudományi Akadémia dékánja, Dr. Berki Feriz az Ortodox Egyház esperese, Nagy József a Baptista Egyház elnöke és a szeminárium igazgatója, Hecker Ádám metodista superintendens, Pethő Imre unitárius püspöki vikárius, Pech- to János az Adventista Egyház elnöke, Koren Emil és Vá- rady Lajos budapesti esperesek, Harkányi László egyetemes főtitkár, néhány budapesti lelkész és budapesti gyülekezetek képviselői. A dékáni székfoglaló után felvették a hallgatók közé azt a hét új hallgatót, akik ebben az évben jelentkeztek a lelké- szi pálya tanulmányaira. AZ ŰJ DÉKÁNRÓL elmondhatjuk, hogy egyházunk egyik legnagyobb munkabírású és alkotó teológusa. A dékáni tisztség mellett az Akadémián az Ószövetségi tanszék professzora, a Teológusok Otthonának igazgatója, a bibliafordító bizottság tagja, a Prágai Keresztyén Békekonferencia egyik tanulmányi bizottságának tagja, ugyancsak tagja a Tanácsadó Bizottságnak és a nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságnak, továbbá a Lutheránus Világ- szövetség evangélikus-református vegyes bizottságnak magyar részről képviselője. 1964-ben jelent meg a református Konvent kiadásában Héber grammatiká-ja, az Evangélikus Sajtóosztály kiadásában a Válogatott zsoltárok magyarázata. Ebben az évben kiadásra került Jeremiás könyve magyarázatának első része és még októberben kerül a könyvpiacra „A hallei magyar könyvtár kéziratgyűjteményének katalógusa” méghozzá latin nyelven a német Niemeyer Verlag kiadásában. 1966-ra jelenik meg itthon a Jeremiás könyve magyarázatának folytatása, majd ugyancsak Németországban „A hallei magyar könyvtár könyvészeti ritkaságai” c. műve német és magyar nyelven. Kérdésemre kijelentette Dr. Pálfy Miklós dékán, hogy egyházunk Teológiai Akadémiájának tanári karáról D. Káldy Zoltán püspök véleményét vallja, miszerint ez a tanári kar tudományos nemzetközi szinten megállja helyét még a nyugati teológusokkal is vetélkedve. A tanári kar több tagja ebben a tanévben több országban vendégként előadásokat tart, résztvesznek egyházunk zsinatának előkészítésében, folytatják lelkészek számára a teológiai konferenciákat és a gyülekezetekben teológus napokat tartanak. Legközelebbi nagy munkájuk a Keresztyén Béke Konferencia budapesti ülésein való részvétel lesz. A dékán reménységgel tekint az Akadémia 27 hallgatójának működése, felkészülése felé is. Horváth András BIZALOM A gyermek sohasem kérdezi, hogy honnét jut a felszentelt kenyér az asztalra. Elfogadja és megköszöni, de arra már nem gondol, hogy holnap vajon újra jut-e tízórai az iskolatáskába. Mindezt a gondot és törődést „átadja” szüleinek. Bízik a szüleiben. A bizalom ilyen kapcsolatok kiépítésére és megtartására képes. Ügy is mondhatjuk, hogy a gyermek bizalma a szülő iránt természetes, hiszen már sokszor megtapasztalta, hogy szüleiben lehet bízni. Ók nem csalják meg, nem keresik a maguk hasznát gyermekeik rovására, sőt inkább maguktól vonnak el mindent, hogy a gyermekeiknek ne kelljen semmiben sem szükséget látniok. Így épül ki a bizalomnak erős köteléke, amely örömet és békességet, nyugalmat és aggodalommentes életet jelent a gyermek számára. ;í Egyik mai igénk arról szól, hogy Jézus Krisztus vigyá- zásra inti az aggodalmaskodó embert. Az ige alapján így is feltehetnénk a kérdést: hit és aggodalom. Az így feltett kérdésben azonnal érezzük az ellentmondást. Hiszen e kettő kizárja egymást. Ügy viszonyul a hit és az aggodalom egymáshoz, mint a hideg és a meleg, vagy a tűz és a víz. A gyakorlat mégis mást mutat. Hiszen lépten-nyomon találkozunk olyan templom- bajáró emberekkel, akik nem tudnak kivergődni az örökös tépelődésből: vajon mi lesz velem holnap? Jut-e majd ruhára? Kerül-e asztalomra kenyér? És így tovább. Mi lehet tehát a gyógyszer, hogy ettől a sokszor valóban betegséggé vált „betegségből” kigyógyuljunk és reménykedve tudjuk várni a holnapot. Mi lehet az egyetlen út, amelyen járnunk kell, hogy az aggodalom nyomasztó levegőjét elkerüljük? A gyermeket a szeretetnek és a bizalomnak a köteléke kapcsolja a szülőhöz, ezért nem aggodalmaskodik. Hiszen bízik a szülőben és bizalma mindezideig nem rendült meg. A keresztyén ember sem tehet másként. Bíznia kell! így is mondhatjuk, hiszen ugyanazt a valóságot fejezzük ki: hinnie kell! Bíznia kell a mindenható Atyában, aki eledelt ad az égi madaraknak és pompás színű „ruhákba” öltözteti a mezők liliomát. Hinni kell abban a Jézus Krisztusban, aki mindezt megmondta és kinyilatkoztatta. Aki a szeretetnek és a kegyelemnek a hangján inti övéit: Ne aggodalmaskodjatok. Bízni és reménykedni Istenben, Aki még soha senkit nem csalt meg! Tőle kérni és várni holnapunkat! Kezébe nyugodtan letehetjük minden gondunkat, hiszen néki gondja van reánk! — r — n. IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyánk! Ebben a világban gyermekeid számára minden a Te hatalmadat és szeretetedet hirdeti. A természet csodálatos szépségeivel kegyelmed gazdagságáról beszél. A megállíthatatlanul múló idő pedig a mi kicsinységünk mellett, a Te örökkévalóságodra tanít. Felettünk vagy és előttünk jársz. Nem rejtőzhetünk el színed elől, mert ismersz minket. Tudjuk, hogy atyai szíved jóságával hordozod életünket, hiszen gondoskodsz róla — de tudjuk azt is, hogy megbünteted a bűnt. Igéd fényében most újra nyomorúságainkat kell meglátnunk. Az élet mindennapi gondjaiban megfáradt és a holnaptól félő szívünket. Bizony sokszor vagyunk tele aggódással. Most is annyi aggódás van szívünkben Atyánk: félünk a téltől és kérdezzük magunkban: mit eszünk és mit iszunk? Sokszor félünk a holnaptól és aggódunk életünkért is: vajon nem fogja-e háború elpusztítani? Aggódásunkban pedig olykor hamar leszünk csak magunkkal törődő, önző emberekké. Atyánk, kérve-kérünk: ne hagyd elfelejtenünk most sem, hogy te vagy felettünk. Adj gyermeki bizalmat minden aggódó ember szívébe, hogy merjenek Reád építeni és kegyelmedben bizakodva tudják munkájukat hűségesen elvégezni. Tégy bennünket olyan gyermekeiddé, akik hálásan tudják elfogadni áldásodként munkájuk gyümölcsét és megelégednek azzal, amit Te adsz. Kérünk, szabadíts meg minden fölösleges aggodalmaskodástól és adj szívünkbe jó reménységet. Segíts minket, hogy a jó cselekvésében meg ne restüljünk és tudjunk egymás testvérei maradni. Atyánk, oltalmazó kegyelmedbe ajánljuk hazánkat és annak népét. Segítsd nehéz munkájukban vezetőinket bölcs szívvel kormányozni. Áldd meg egyházunk életét hűséges szolgálattal. Segítsd a betegeket és vigasztald a gyászolókat. Áldj meg mindnyájunkat benned bízó hálás szívvel a Jézus Krisztusért Ámen. Dr. Fálíy Miklós dékán kézfogással felveszi az Akadémia új hallgatóit % I i
