Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-08-22 / 34. szám

KP. BERM. BP. TL

Alkotmányunk ünnepére

ISTENNEK ADUNK HÁLÁT minden földi jóért. Luther Márton egyházunk hitvallási iratában, a Kiskátéban, a Miatyánk negyedik kérésének magyarázatában arra a kérdésre, hogy „mi a mindennapi kenyér?” úgy felel, hogy mindaz, ami a lest és élet táplálására szükséges, mint pl. hűséges felsőbb- scg, jó kormányzat, béke, közrend és ezekhez hasonlók. Egyházunk másik hitvallási iratában, a Nagykátéban pedig Luther Márton az Apostoli Hitvallás első hitágazatának magyarázatában arról ír, hogy Isten, a Teremtő és a Gondviselő adja nekünk a jó kormányt, a békét, a biztonságot, ezzel hárítja el a veszedelmet, ezen keresztül véd meg a gonosztól. Az evangélikus ember Isten ajándékát látja az államélet, á társadalom fejlődésében, a közéletben megmutatkozó haladásban.

A HELYES KERESZTYEN ÉLETHEZ mindig hozzátartozott a tisztes hazafiság. Magyar evangélikus népünk ezt mindig így vallotta és cselekedte. Történelmünk számos bizonyítékot őriz afelől, hogyan találták meg lelkészeink igehirdető és lelkipásztori szolgálatuk során a nemzet haladásának és előmenetelének segítését.

EZEKNEK A JÓ HAGYOMÁNYOKNAK AZ ÚTJÁN járunk ma, amikor együtt ünnepeljük népünkkel a béke és szabadság alkotmányát. Ahogy osztoztunk népünk múltbeli szenvedésében és elnyomott sorsában, úgy osztozunk most örömében és szabadságában. Isten sohasem engedte, hogy a kívülálló szemével nézzük ezt az országot és annak népét, hanem mindig arra tanított igéjével, hogy a felebaráti szeretet parancsolatát hazánk életfolytatásában való részvétellel, becsületes munkával, embertársaink iránti segítőkészséggel, a haladásért tanúsított lelkesedéssel valósítsuk meg.

A MAGYAR NÉP BÜSZKE ALKOTMÁNYÁRA, mert benne birtoklevelet lát arról, hogy ebben az országban a dolgozó nép a haza teljes jogú gazdája. A nép szabadságáért harcoltak történelmünk legjobbjai, ezt énekelték meg költőink, erről álmodoztak az egyszerű emberek milliói. Nem ment könnyen a megszerzése. Sok évszázad vére, könnye, szenvedése készítette elő, míg eljött a felszabadulás éve és nyomában sok küzdelem és munka közt a nép állama alapjainak lerakása, amit alkotmányunk így fejez ki: „A Magyar Népköztársaság állama védi a magyar dolgozó nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét, harcol az ember kizsákmányolásának minden formája ellen, szervezi a társadalom erőit a szocialista építésre.”

SZABADSÁGUNK SZILÁRD ERKÖLCSI ALAPRA ÉPÜL.

Törvényeink valóságos és gyakorlati biztosítékot nyújtanak a szabadság megvalósítására. Alkotmányunk biztosítja minden állampolgár számára a jogot a munkához. Országunkban nincs létbizonytalanság, munkanélküliség. „A Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka. Minden munkaképes polgárnak joga, kötelessége és becsületbeli ügye, hogy képességei szerint dolgozzék” — mondja alkotmányunk. A munkaerkölcs magasra emelése mindnyájunk állandó feladata. A munka minősége és mennyisége adja meg nálunk az ember értékét és megbecsülését. Alkotmányunk ugyanakkor biztosítja a pihenés és üdülés jogát. Szabadságunk erkölcsi alapjához tartozik a házasság, a család, a gyermek, az egyéni és a társadalmi tulajdon védelme. Alkotmányunk több mint másfél évtizede bizonyítja, milyen jelentősen emelkedett hazánk gazdájának, a népnek felelősségérzete a tapasztalt hibák bátor kritikája terén. Széles tömegek részvételével, ellenőrzésével és segítségével megy végbe a törvényesség megszilárdítása mind az állami szervek, mind az állampolgárok részéről.

AZ EMBERRŐL VALÓ GONDOSKODÁS minden munkánk, küzdelmünk célja. Ebben a szellemben jelennek meg mindazok az intézkedések, amelyek a művelődéshez való jogot, az öregségi, egészségügyi szolgáltatásokat, a társadalom- biztosítási és orvosi ellátást, a munkavédelmi és szociális beruházásokat biztosítják és fejlesztik. A lelkiismereti szabadságot, a vallásszabadságot, a sajtó, szólás, gyülekezés szabadságát, az állampolgári személyi szabadságot és sérthetetlenséget nemre, felekezetre, nemzetiségre való tekintet nélkül a Magyar Népköztársaság a területén lakó minden polgár számára biztosítja. Mindezek a jogok elmélyítik az állampolgári kötelességérzést. A maga urává lett nép hazaszeretete országunk erejének, fejlődésének kiapadhatatlan forrása.

A VALLÁSSZABADSÁGOT, amelyet alkotmányunk minden vallásfelekezet számára biztosít, Isten iránti hálával éljük és gyakoroljuk. Senki sem kíván tőlünk „ideológiai megalkuvást”, templomainkban rendszeresen hangzó igehirdetések bizonyítják a prédikáció szabadságát. Egyházunk legdrágább kincsét, az evangéliumot semmi áron sem alkudjuk el, de erre nem is tart igényt senki. Az egyházhoz való hűség és a hazához való hűség éppen ezért vannak harmóniában egymással, ezért tudjuk élni a hagyományos evangélikus patriotizmust, ezért tudunk együttműködni hazánk más világnézetű fiaival az ország javáért és felvirágzásáért.

SZÉLES KÖRŰ ÖSSZEFOGÁSRA ad biztatást alkotmányunk mind a nemzeti egység irányában, mind a szocializmust építő népek nagy családjába való beilleszkedés tekintetében. Alkotmányunk kizár minden sovinizmust, amely magyar népünket bármely nép fölé akarná emelni, ugyanakkor olyan irányba lendít, amelyben népünk sajátos értékének megtartásával és továbbfejlesztésével gazdagítja a szocializmust építő népek nagy családját, sőt az egész emberiséget.

AZZAL KÖSZÖNTJÜK MÉLTÓKÉPPEN alkotmányunk ünnepét, ha hitbeli őseink hazaszeretetével, a keresztyén ember lelkiismeretes és becsületes munkájával segítjük mindazt, ami hazánknak, a testvéri országoknak és a világ békéjének az előmenetelére vonatkozik. Népünket a múltban tépő annyi balsors és szenvedés után, ma szabad, független hazában, a béke országában élhetünk. Dolgozzunk úgy, hogy amit népünk legjobbjai egykor megálmodtak, az a mi életünkben és utódaink életében gyönyörű valósággá váljék!

De. Ottlyk Ernő

A küldetés felelőssége és boldogsága

Megkezdte munkáját a „Sáfárság és evangelizáció" bizottsága

Augusztus 16-án, hétfőn délelőtt V2 10 órakor a kelenföldi templomban, Budapestnek ebben az egyik legszebb templomában gyülekeztek az üléseket megelőző istentiszteletre a Lutheránus Világszövetség „Sáfárság és evangelizáció” nevű munkabizottságának tagjai és azok a budapesti lelkészek és családtagjaik, akiket D. Káldy Zoltán püspök —, aki ugyancsak tagja és most egyben házigazdája is ennek a bizottságnak —, a megnyitó istentiszteletre és az ünnepélyes megnyitásra meghívott. Nemcsak Európa sok országából, de Amerikából, Ázsiából — Indiából is jöttek résztvevők a bizottsági ülésre.

Raymond M. Olson kaliforniai lelkész végezte a gazdag liturgiájú szolgálatot az oltárnál, és hirdette Isten igéjét Jeremiás 12,1—6. és 29. 1,4—14. versei alapján. Arra a kérdésre kereste az ige feleletét, hogy mit jelent az egyház életében a sáfárság és az evangelizáció, azaz a küldetés értelme?

A sáfárság és az evangelizáció az oltárnál kezdődik és ott is fejeződik be —• mondotta. Középpontban az Atya, Fiú, Szentlélek Űristen áll. ö a fókusz, az Ö személye, gondolata, akarata, cselekvése a mindig érvényes és soha nem változó norma. Tőle való a felelősségünk, amely odaköt és kötelez bennünket Isten háztartásában. Az oltár elé állva kell megvizsgálnunk, hogyan sáfárkodtunk azzal a pénzzel, hogyan végeztük azt a munkát, amit ö reánk bízott. Pállal, a damaszkuszi út vándorával együtt kell kérdeznünk: mit akarsz, hogy cselekedjem? Mert az egyház Istené, azért az emberé is. Természetes, hogy az egyház jellemvonásai annak a népnek természete és magatartása szerint alakulnak, amely népben él az egyház. Az egyház története hozzátartozik a nemzet történetéhez s az egyház élete része a társadalom életének is. Nem határól- hatjiuk el magunkat a világtól, amelyben élünk. Ez azt is jelenti, hogy különbözünk is egymástól, mert meghatároz bennünket sajátos társadalmunk. Az Isten és az ember egyházának küldetése hatalmas és nemes feladat minden nép, és az egész emberiség javára. Az. oltár előtt látjuk meg, hogy küldetésünk feladatát nem végezzük el hiánytalanul. Megvan a kísértésünk, hogy egyénileg nem vagyunk fontosak az egyházban. Pedig minden egyes keresztyén ember felelős Isten és felelős az emberek iránt. Sokszor elfelejtjük ezt a felelősségünket. Azt, hogy mi történik velünk és körülöttünk itt a földön.

Jeremiás 29. 7. alapján beszélt az egyház boldog küldetéséről. És ez az, hogy az egyház ismeri Istenét, elfogadja ajándékait, vigasztalását, újra és újra felfedezi Isten szándékait, Az oltár arról beszél neki, hogy az örökkévalóság kincsesháza készen van, de erre a földre vonatkozik. Ismeri Isten hatalmas dolgait, de nem feledi a kicsiny dolgokat sem, kicsiny falvak, kis házak és emberek életét.

A sáfárság és evangelizáció nemcsak kezdődik az oltár előtt, de ott is végződik. Meglátjuk ott, hogy munkánk, hitünk, felelősségünk, pénzünk, mindenünk az Istentől volt. Ahogy azokat felhasználtuk,

nem minket dicsérnek, hanem Istent;

Ez vizsgát is jelent, mert Isten végigtekinti a munkánkat. Az oltár nemcsak megbizonyo- sít a felelősségünkről, de a bűnbocsánatnak is a helye. Ugyanitt megújulhat erőnk, szándékunk és bátorságunk. Köztünk, emberek között sok az ellentétes hang, törekvés az egyházban is, de az oltár előtt ismét megérthetjük Isten igazi szándékát, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson — mondotta igehirdetésében Olson lelkész.

Az istentisztelet után a bizottsági üléssorozat ünnepélyes megnyitója következett. Herbert Reich-nek, a bizottság elnökének (Hannover) bevezető szavai után az elnökségben

ugyancsak helyet foglaló Dr. Vető Lajos, egyházunk püspöke köszöntötte a bizottságot. Köszöntő szavait lapunkban ugyancsak olvashatjuk. Mau lelkész, a Lutheránus Világ- szövetség főtitkárhelyettese adta át ezután Dr. Kurt Schmidt—Clausen főtitkár köszöntését, akit összetorlódott munkája akadályozott abban, hogy eljöjjön a bizottság magyarországi ülésére.

Reich bizottsági elnök mutatta be ezután egyenként a bizottság tagjait és mutatkoztak be a megnyitón résztvevő lelkészek és vendégek.

A megnyitó után a bizottság megkezdte munkáját, amelyre egyházunk népe is figyelemmel tekint és imádságaival kíséri azt.

Nem váltunk hűtlenekké

lutheri örökségünkhöz

A Lutheránus Világszövetség „Sáfárság és evangcli- záció” nevű munkabizottságát D. Dr. Vető Lajos püspök köszöntötte. A püspök köszöntő szavait az alábbiakban ismertetjük.

•

A magyarországi evangélikus lutheri egyház nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket munkájuk kezdetén. Hálásak vagyunk, hogy elfogadták egyházunk meghívását s ezidei munkagyűlésüket nálunk, Magyarországon tartják: Ez az esemény tényként mutatja egyházunk beletartozását a lutheri egyházak nagy családjába, amelyeknek a Lutheránus Világszövetség nyújt fórumot testvéri találkozásokra és beszélgetésekre, egymás tapasztalatainak kicserélésére, s a közös hit megbizonyításából adódó kölcsönös erősödésre.

Az elmúlt négyszáz esztendőben sokat küzdő és szenvedő egyházunk mindig igyekezett hűséges maradni a lutheri reformációban kapott különleges öröksége ajándékához. Azóta, hogy a reformáció nálunk is elterjedt, az európai, majd a tengerentúli testvéregyházak s az egész protestáns keresztyénség különböző szellemi és teológiai áramlatai a tenger változó erősségű és minőségű hullámveréséhez hasonlóan mindig eljutottak hozzánk is. Hiszen így jött hozzánk maga a reformáció. De gondolhatunk a racionalizmusra és a pietizmusra is. Egyházunk teológusai s méginkább gyülekezeteink népe mindig ki tudta érezni Isten igéjén és Hitvallási Iratainkon élesedő lelkiismeretével azt, ami azokban maradandó, s azt is, ami azokban történetileg múlandó, s egyházunk lényegétől idegen — divat volt. Minden időben így tartottuk az egyház elengedhetetlen szolgálatának az Isten igéjével és a szentségekkel való hűséges sáfárkodást, kisebb hangsúlyt helyezve a külső formákra, hiszen például a kicsiny és szegény szórványgyülekezeteknek talán magánházban tartott istentisztelete nem lehet olyan színes és gazdag, bonyolult liturgiájú, mint amilyen magától értetődően lehet egy székesegyházban. A fődolog az volt, hogy minden körülmények között szóljon és hangozzék Istennek bűnösöket megigazító és eligazító evangéliuma és törvénye, s a szent keresztségnek és az Űr szent vacsorájának hűséges kiszolgálása révén mélyüljön és erősödjék közösségünk egyrészt az Egyház Urával, s egyetlen láthatatlan Fejével, másrészt fejlődjék és viruljon kapcsolatunk egymás között, egyházunk hívei, gyülekezetei, s a testvér egyházak között.

Az a bizottság, amelynek Önök a tagjai, s amely most itt hazánk fővárosában elkezdi munkáját, a „Sáfárság és evangelizáció” nevet viseli. Tudomásom szerint mindkét fogalom nem a kifejezetten lutheri reformáció talajáról sarjadt. Az Önök feladata, hogy ami jót, a szentírással és Hitvallási Iratainkkal egyezőt, illetve összeegyeztethetöt tartalmaznak ezek a fogalmak, a lutheranizmus számára értékesítsék és hasznosítsák. Jó példája lehet ez annak, hogy ökumenikus téren hogyan kell nekünk munkálkodnunk: hallgatva a többi és másféle keresztyénre, de úgy, hogy a saját lutheri örökségünkhöz nemcsak hogy nem válunk hűtlenekké, hanem ellenkezőleg, annak értékeit megismertetjük és hozzáférhetővé tesszük a más egyházhoz tartozók számára is, talán éppen akkor, amikor az ő fogalmaikkal és munkamódszereikkel foglalkozunk és azokat igyekszünk a lutheri keresztyénség területén értékesíteni.

Mindezek átgondolása, tisztázása és továbbadása most elsősorban az Önök feladata. Egyházaik bízták meg önöket ezzel, közöttük a mi magyarországi lutheri egyházunk is. A Lutheránus Világszövetség nyilván jól választotta ki önmagából ezt a munkabizottságot, s Önök jó munkát végeznek. Ebben a meggyőződésben ismételten szeretettel köszöntőm mindnyájukat, a bizottságot, annak elnökét és tagjait, s munkájukra, magyarországi tartózkodásukra, s közöttünk végzett szolgálataikra az Egyház Hsának gazdag áldását kívánom!

Jeruzsálem

Magyarul is megjelent Flavius Josephus: A zsidó háború című könyve, amelyben a szerző a szemtanú hitelességével beszéli el, hogyan foglalta el a római hadsereg Titusnak, a későbbi római császárnak vezérletével Jeruzsálemet a Krisztus születése utáni 70. esztendőben. A rendkívüli izgalmas leírásból megtudjuk, hogy az évekig tartó ostrom után végre a rómaiak áttörték az iszonyatos szenvedéseken átment zsidók arcvonalát. Titus meg akarta kímélni a csodálatosan szép templomot, de egy katona tüzet dobott be a templomba, s az a lángok martaléka lett.

Tudjuk azt is, hogy az elpusztult Jeruzsálem helyén később a rómaiak Aelia Capitolina néven építettek várost, majd a bizánci uralom alatt Hierosolyma lett a város neve. Évszázadok múlva az arabokr foglalták el, s ők a városnak, az El Kudsz (Szent) nevet adták.

S most idézzünk egy magyar újságírónak múlt évben megjelent könyvéből. „Jeruzsálem megérdemli »soknevű város« jelzőt, de éppen olyan joggal egy másikat is — a »pusztulás városá« ét. Hányatott volt a sorsa, hadak s ami vele járt — éhség, járvány, fosztogatás, tűzvész és pusztulás — taposta végig. Falait sokszor lerombolták, lakosságát megtizedelték, kardélre hányták, száműzetésbe hajtották... Jeruzsálemet ma »megosztott városnak nevezik. Az Izrael és Jordánia közötti országhatár a városon húzódik keresztül.” (Koncsek László: Bibliai földeken).

A mai vasárnap evangéliuma arról szól, hogy Jézus előre látta és meghirdette Jeruzsálem sorsát. Közben pedig sírt. Nem tudta hideg szívvel nézni a vakságot és hitetlenséget, amely kihívja Isten ítéletét. Jeruzsálem azonban jelkép is. Az Isten mindenkori népét jelenti: ma az egyházat. De Jézus nem tétlenül siratja csupán, ha benne — bennünk — meglátja a vakságot és hitetlenséget, hanem fáradhatatlanul munkálja Szenílelkével a hitet, hogy őszintén Urunknak valljuk Öt és Lelke vezetésével képmutatás nélkül való szeretetben szolgáljunk egymásnak.

Istennek mai népe! Vajon megismered-e e mostani időben, amik békességre valók?

Marschalkó Gyula MARTIN LUTHER KING

amerikai néger békeharcost és a jogaikért küzdő amerikai négerek vezetőjét tiszteletbeli doktorává fogja avatni az amsterdami keresztyén Szabad Egyetem társadalomtudományi kara. A tiszteletbeli doktori oklevelet a 85 éves fennálását ünneplő egyetemen október 20-án adják át dr. Kingnek.

1