Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-01-24 / 4. szám

Huszonegy tehenet gondozd Hajnalok-hajnalán kel. Ki- sebb-nagyobb megszakítások­kal estig dolgozik. Hetenként egy szabadnapja van. Szabad ünnepnapja kevés. A kará­csony is munkában találja. Mikor a déli vonat ráereszti éles füttyét a falura, még két tehéntől kell lefejnie a tejet. Hamarosan végez velük. Az­után siet haza. Családja, papja már a terí­tett asztalnál várja. Hamarosan asztalon a pá­rolgó leves. Merek. Azután az asszony szed a két gyereknek és utána magának. János ke­ze nem mozdul. — Nem szereti? — kérdem csodálkozva. — De igen — válaszolja. — Akkor miért nem szed magának is? — Mert gyónni akarok. Ilyenkor sohasem szoktam en­ni. Otthon szüleimnél soha­sem ettünk gyónás előtt. — Otthon bizonyára reggel, vagy a délelőtti órákban gyóntak. Ma pedig három óra is elmúlik majd, mire sor ke­rül rá... — Húsvétkor is délután tet­szett jönni. Akkor is kibír­tam. Akkor sem ettem. •—■ Nem mondta!? — Nem. Tényleg nem. Mi­nek is mondtam volna? Ür- vacsora előtt nem eszik az ember. Ez csak természetes. — Nem egészen. Hiszen ma­ga tegnap este evett utoljára. Ma pedig már kora hajnal­tól kezdve talpon van és dol­gozik. Mégpedig nehéz testi munkát. Nagy szüksége van a táplálékra. Ki kívánja magá­tól, hogy koplaljon Űrvacso- ravétel előtt? Senki! Isten sem! János tétován néz maga elé. Hallgat. Látszik rajta, hogy csatázik gondolataival. Nem tehetek róla, de az első pilla­natban maradinak, sőt elma­radottnak bélyegzem. Majd melegséget és tiszteletet érzek iránta. Ismerem jól Jánost. Tüdőm, amit mond, amit tesz, azt komolyan mondja és te­szi. Tudom, hogy ez a maga­Qártűs tartás nála nem csupán szép szokás. Tudom, hogy ezzel a nem-evéssel áldozatot is vál­lal. Még pedig nem is kicsit. Hiszen ehetnék. Van mit. Van bőven. Fizikuma, egészsége is van hozzá. S most mégis kor- gó gyomorral és az éhségtől kopogó szemekkel ül itt az ün­nepi étkek gazdagon terített asztalánál. Ehetne, de meny­nyire ehetne. Ö azonban nem eszik. Nem, mert ő annak ide­jén otthon, a szülői házban így látta, így tanulta. így volt szokásban náluk. És így volt náluk természetes. De nem­csak náluk otthon, hanem az egész gyülekezetben így gya­korolták. ők annak idején ott­hon így becsülték meg az Ür szent testét és vérét. Illetve így is megbecsülték! Egy szó­val komolyan, nagyon komo­lyan vették. Soltra, nagyra tartották! S ezt az Úrvacsora szentsége iránti gyermekiesen tiszta és őszinte megbecsülést hozta el magával János ide, a szórványba is, ahol rajta kí­vül mindössze néhány evan­gélikus lélek él a másvallá- súak ezres táborban. És meg is tartotta ezt a szokását még jó harminc esztendő után is. A gyökerek régi gyülekezete szokásainak és tanításának a tápdús humuszából táplálkoz­nak még mindig. Nemeskócsig érnek ezek a gyökerek. Még szólok néhány csendes szót Jánosnak. Látom, úgyis hiába. Abba , is hagyom. Cse­lekedjék, mint néki jónak tet­szik! Egy idő után azután magá­tól megszólal és váratlanul kijelenti: •—• Eszem én is. . — Na, ugye!? Helyesebb, ha eszik. Belátja ugye? — Igen. De ha nem tetszik haragudni, akkor ma nem gyónok. — Hanem mikor? — Majd újévkor. Tíz ujj beszéde Neki én — persze — a szá­jammal prédikáltam. Bízom benne, hogy nem hitel nélkül. Ö nekem a tíz ujjával. S mondhatom, a leghiteleseb­ben. Az a tíz ujj ugyanis ke- resztül-kasul repedezett volt egytől-egyig, a két tenyérrel együtt: Oda írta fel rubrikáit a kapanyél, a kukoricatörés, a répaszedés, meg miegymás. Csupa olyasmi, amit kozme­tikai üzemhez nehezen sze- gődtetnének el. „Ezt aztán faggyúzhatom — mondta ma- gyarázóan. Mert ha este meg is kenem, másnap reggeltől estig megint százszor kell va­lami hideg sároshoz nyúlni, ha ugyan nem sokkal több­ször. Ha netán úgy adódik, hogy két-három napra fino­mabb munkát kapok, akkor rendbejön. Dehát arra csak később kerül majd sor.” (Pe­dig benne voltunk már akkor a télben.) Mindehhez pár futó emlék. De egészen személyesek. Mit jelentett fagyos földből szed­ni a krumplit, vagy nyolcvan­kilós zsákokban cipelni belő­le mély pincékbe a többiek­kel együtt fejenként hat és fél tonnát, iszonyú piszkosan, a vége felé már csaknem szé- delegve, s jóval éjfél után ke­rülni haza. De az is „érde­kes”, ahogy a huzal fonalszi­getelését impregnáló sellak huszárosán megüli az ember kezét, és nem jön le a benzin­nel sem, a bicskának pedig csak bőrrel együtt. Figyelem­re méltó továbbá a szénzsá­kolás emeletre, valamint a tolókapázás embermagasságú gazban. És ezeken kívül ezer meg egy irgalmatlan fizikai munka, amelyekben azonban nem volt részem. Előbbiek­ben is csak alkalmilag, leg­feljebb néhány hónapig. A leckét viszont nem felejtem. Kár is lenne. Meg azt a ke­gyetlenül felszántott tíz ujjat, amelyek „kézitusában” har­colnak meg a kenyérért. A pusztáról elszármazott költő, Illyés Gyula sorai jutnak eszembe. Micsoda munka! .li „Meg­szokták már”, szólt könnyedén mellettem valaki. — Megszokták— nyug­tattam magam — Megszokták? _ nyilait be­lém ekkor a múlt fagyasztó éllel, gú­nyosan. (Nem menekülhetsz) Azoknak az ujjaknak a tu­lajdonosáról mondhatom azt is, hogy egyházfelügyelő, meg azt is, hogy brigádvezető. Mert egy ember persze, nem kettő. Nagyonis egy. És így van ez jól. Mert a munka, ha nem is vall feltétlenül hitre, de a hitből okvetlenül követ­kezik a becsületes munka. S a hálaadás azokért, akik nem ijednek meg a dolog végétől. Akiknek a kérges — de meny­nyire kérges! — tenyere meg­kérdi tőlünk; Hát ti mit tet­tetek? B. M. Konzervatív egyházi hangok a vasárnappal kapcsolatban Angliában tudvalevőleg most akarnak enyhíteni a rendkí­vül szigorú törvényeken, ame­lyek nem teszik lehetővé a vasárnapi szórakozást. A re­formtervezet szerint a jövő­ben a színházak, varieték, operaházak és tánchelyiségek vasárnap is rendezhetnek elő­adást, ill. nyitva lehetnek. To­vábbá nyilvános amatőr sport- rendezvények is tarthatók len­nének. Ez idő szerint mindez vasárnap tilos. A vasárnapra vonatkozó törvényeket felül­vizsgáló állami bizottság he­lyesen állapítja meg, hogy a régi szigorú törvények úgy­sem segítik elő ma már a templomjárást, ezenkívül be­lenyúlást jelentenek az egyé­ni szabadságba. Annál sajnálatosabb, hogy különböző egyházi testületek a vasárnapra vonatkozó an­gol törvények enyhítése ellen foglaltak állást, s a közvéle­ményt is ilyen irányban sze­retnék mozgósítani. Pedig nyilvánvaló, hogy az egyház ilyen tilalmi eszközöket nem helyeselhet. «»■ Újévkor nem jövök M tudhatja? — Miattam nem is kell fá­radnia tisztelendő úrnak. Be­megyek én Hegyesbe. Meg­gyónok ott! Mit mondhattam volna er­re? Hallgattam. Tudom, hogy lelkipásztori sikereimet nem öregbíti ez a karácsonyi asztali beszélgetés ott Jánoséknál. Jánosra én azért nem haragszom. Sőt, azóta talán még jobban be­csülöm és szeretem őt. Szere­tem, mert nála nem ez az egy, ami lutheránus. Jó családapa. Példaadóan neveli két kislá­nyát. Imádságra, énekre, bib­liai történetekre tanítja őket. Felesége, aki ugyan római ka­tolikus, szívvel-lélekkel hoz­zánk tartozik. Még nem volt istentisztelet, hogy ő ott ne lett volna. Szóval Jánosnak nemcsak hagyományos, szép egyházi szokásai vannak, de világító hite is van. S ezt a hitét nemcsak az istállóbéli tehenek, de az emberek is észreveszik rajta. Zoltán László Egyházunk újabb ökusneníSoss kapcsolata A nyugatnémet schleswig- holsteini tartományi egyház Preetzben működő teológiai szemináriumában két hétig vendégprofesszor volt DR. OTTLYK ERNŐ, ahol a ma­gyar egyháztörténet köréből tartott előadásokat. A NÉMET TARTOMÁNYI EGYHÁZAK áttekintése nem könnyű feladat, csak a törté­nelem felől érthető meg. A németországi reformáció ide­jén annyi önálló egyházi szer­vezet jött létre, ahány tarto­mány, őrgrófság, hercegség, fejedelemség volt. A feudális viszonyok között az a felfo­gás uralkodott, hogy aki a tartomány fölött uralkodik, annak van joga dönteni a vallás dolgában is, a refor­máció elfogadása mellett vagy ellen. Ez fokozta a német 'fe­jedelmek szerepét az egyház­ban. A reformációt elfogadó fejedelem az uralkodása alatt A teológiai konferenciákról 1. Három teológiai konferenciát tartottunk az el­múlt 10 hónapban. Az eddig beérkezett írásbeli hoz­zászólások, megjegyzséek, a konferenciákon magu­kon elhangzott felszólalások, kötetlen beszélgetések és „utóviták” is arra indítanak bennünket, hogy tartsunk egy kis ,fközbeeső kontrollt” eddigi tapasztalatainkról! 2. Lelkészeinknek mintegy fele vett részt eddig eze­ken a teológiai konferenciákon és az a benyomásom, hogy nagy többségükben helyeslik a kérdések felveté­sét és az azokra adott válaszokat is. Mert miről is van szó ezeken a konferenciákon? Ar­ról, amire tálán a világ egyetlen evangélikus egyháza sem vállalkozott eddig: Az egész lelkészt kar az egyház vezetőivel együtt tudatosítsa magának az elmúlt 50 esz­tendő minden eseményét politikai, egyháztörténeti, teológia-történeti és teológiai szempontból egyaránt. Vizsgálja meg, hogy milyen volt az egyház egészének, azon belül egyes csoportoknak és akár személyeknek is a magatartása a múlt történéseinek a döntő pillanatai­ban. Rendkívül merész, de hasznos vállalkozás ez! Hiszen sok jóval nem dicsekedhetünk, ha végigpásztázzuk az elmúlt 50 esztendőt: A „kokárdás” és „keresztyén ma- gyarországos” múlt sokunkban támaszt rossz emléke­ket. És »em kevésbbé „elfelejtendő” a fölszabadulást követő néhány esztendő evangélikus egyház magatar­tása is! 3. Amikor az elmúlt 50 esztendőről szóló előadáso­kat azok a lelkészek hallgatják, akik nagy többségük­ben átélték azokat az éveket, eseményeket stb. — ak­kor többekben fölmerülhet a kérdés: Nem volna jobb mindezt végre elfelejteni és eltemetni? Nem inkább arról kellene beszélnünk, hogy hogyan tovább, mindig előbbre? „Miért beszélünk mindig a múltról? Miért nem beszélünk többet, sőt mindig csak a holnapról?” — mondta egyik lelkésztestvérünk a legutolsó buda­pesti konferencián. Azután itt vannak a fiatalok! Ök meg úgy érzik, gon­dolják és sokan ki is mondták, hogy valami olyasmiket lepleztünk most le előttük, amiről sokkal jobb volna semmit sem tudni. Hiszen ők nem élték át azokat az évtizedeket! Ők ún. „tiszta lappal” indultak el 1945 után vagy még később a lelkészi szolgálatban. Ok „a múlt nélkül” tudnak és akarnak dolgozni az egyház­ban! 1 4. Nem kioktatni akarom most leikésztestvéreimet, hanem tovább folytam a megkezdett beszélgetést. Hi­szen éppen az volt többek között óriási újdonsága ezek­nek a konferenciáknak, hogy „beszélgettünk egymás­sal” olyan dolgokról, amikben ma már mindenkinek „otthon” kell lennie. Amit tehát most mondok, nem megszakítani akarja a „dialógust”, hanem talán elmé­lyíteni, meggo,zdagítani, új szempontokkal kiegészíteni. Az idősebb vagy velem egyidős nemzedéknek hadd mondjam el, hogy múltunknak a tudatosítása, őszinte megbírálása és fölszámolása nélkül aligha tudjuk ma és holnap helyesen végezni egyházi és keresztyén életünket és munkánkat ebben a hazában! Szembe kell néznünk végre a saját múltunkkal! Jeremiási olvasztó tégelybe kell tennünk mindazt, amit mondtunk, írtunk és cselekedtünk, hogy napvilágra kerüljön a nemesfém és kitűnjék a salak! Ezt a műveletet egyikünk sem spó­rolhatja meg magának, különben nem lesz emberileg őszinte és keresztyén szempontból krisztusi hitünkből táplálkozó, amit ma és holnap mondunk, írunk és cse­lekszünk! Múltwnk „megmérése” nélkül farizeusok va­gyunk az egyházban és opportunisták vagyunk a világ­ban! 5. A fiatalabb nemzedéknek hadd mondjam el, hogy meggyőződésem szerint az evangélikus múlt ismerete nélkül sem evangélikus öntudat, sem az evangélikus lelkészt szolgálat értelmébe vetett hit, tehát evangéli­kus lelkészi öntudat nem képzelhető el! A mai fiatal magyar evangélikus, lelkészi nemzedéknek óvakodnia kell attól, amit a nyugatnémet ifjúság vall nagy több­ségében, hogy „az apák ették meg az egrest”, de a fiák foga nem váshatik el tőle! Mert az ilyen „történietlen”, gyökértelen felfogásnak az lesz majd a vége, hogy „gyökértelenek” leszünk a teológiában, az egyházban és ebben a hazában is! Nagyon jól értem a mai fiatalságot. Nem akarja a mi „Hegyibeszédünket” hallgatni! Nem is ilyeneket akarunk neki tartani. Neki új eszmék kellenek, mert a holnapjára „is” gondol. Csak azt nem szabad elfelej­tenie, hogy ezeknek az „új eszméknek” is megvan a maguk múltja, történeti összefüggése, eredője, „honnan jöttje”. A mai fiatalságnak éppen az a feladata, hogy a múlt helyes megértése és értékelése után feszüljön neki a holnapnak. Mert ha ezt a munkát nem végzi el, akkor sem múltja nem lesz, sem a holnapban nem tud hinni és elhatalmasodik rajta a „carpe diem” elve (minden napnak leszakítsd virágát!) materiálisán is, meg morá­lisan is! 6. Nekem legtöbbet annak a fiatal lelkésznek a meg­állapítása jelentette, aki lelkesülten beszélt arról, hogy ő most „fölvillanyozódott” és értelmét látja a munkájá­nak, lelkészi szorgoskodásának az egyházban és ebben a hazában. Dr. pálfy Miklós álló tartományi egyház leg- 1 főbb fejévé is lett. Ezért szer­vezkedtek külön-külön az ] egyes német tartományi egy­házak. Az ún. szabad váro­sok, vagy város-szövetségek területén a fejedelmek jogait az előkelő polgárokból álló városi tanács gyakorolta. SCHLESWIG-HOLSTEIN hercegség a történelem folya­mán állandóan vitás terület volt Dánia és Németország közt. A tenger közelsége miatt csapadékban gazdag, bőven termő mezőgazdasági vidék fellendülését csak fokozta az, hogy Kiéiben és Altonában je­lentős kikötők épültek, ame­lyek révén távoli országokkal ■ nyílt meg a kereskedelmi kap­csolat lehetősége. A gazdag tartomány birtoklásáért ver­sengés alakult ki a dán kirá­lyok és a német fejedelmek között. Volt idő, hogy a dán király Schleswig-Holstein her­cege is volt, majd 1848-tól Schleswig, 1864-től pedig Hol­stein is Poroszországhoz tarto­zott. Schleswig északi részét 1919-ben népszavazás után Dá­niához csatolták. Mindez sa­játosan színezte Schleswig- Holstein egyházi hagyomá­nyait is. Az ellenreformáció­nak híre-hamva sem volt ezen a vidéken. A lakosság olyan nagy arányban tartozik az evangélikus egyházhoz, mint Dániában. Határozott lutheri kegyesség jellemzi a gyüleke­zetek életét. A liturgiái gaz­dagság skandináv hatásra mu­tat A LELKÉSZKÉPZÉS Schles- wig-Holsteinben is úgy törté- • nik, mint a többi nyugatné­met tartományi egyházban, hogy a teológia elvégzése után az első papi vizsgát tieszi le a lelkészjelölt, legalább egy évig segédlelkiészi gyakorlatot folytat, majd a második papi vizsga előtt egy félévre bevo­nul a segédlelkész-továbbkép- ző intézetbe, amelyet szemi­náriumnak neveznek. Itt el­méleti és gyakorlati . egyházi kiképzést nyer, majd a máso­dik papi vizsga letétele után avatja lelkésszé a püspök a jelöltet A schleswig-holsteini tartományi egyház a Kiel mel­letti Preetzben tart fenn ilyen szemináriumot. Ide hívták meg magyar egyháztörténeti ven­dégelőadások tartására dr. Ottlyk Ernőt. A hallgatóság a második papi vizsgára készü­lő segédlelkészekből állott A német egyházakban az a szo­kás, hogy a vendégprofesszor ünnepélyes megnyitó előadást tart hallgatóinak és a város­ból egybehívott egyháza veze­tőknek, lelkészeknek, majd az­után megkezdi tanrend sze­rinti előadásait. „TEOLÓGIAI KUTATÁS ÉS MUNKA MAGYAROR­SZÁGON” címmel tartotta meg dr. Ottlyk Ernő megnyitó előadását, amelyen a schles­wig-holsteini tartományi egy­ház vezetői is megjelentek. Az előadás vázolta azokat a teo­lógiai felismeréseket, ame­lyekre Isten igéjének tanul­mányozása által jutott el a magyarországi evangélikus egyház. Többek közt ezeket mondta: „Ma az az egyház hirdeti tisztán és igazán az Is­ten igéjét, amely Jézus Krisz­tusról, mint az ember javáért élt, az emberéh; meghalt és ;:.z emberért feltámadt Úrról tesz bizonyságot, aki követőitől és tanítványaitól azt várja, hogy az ö szeretetét éljék bele a világba, jézusi magatartásban éljenek, Luther szavaival: Krisztussá legyenek a feleba­rát számára. Ezért ért meg a ma teológiája és egyháza egy­re többet Isten szeretet-akara- tából. Ezért szélesedett ki ná­lunk a szeretet fogalma az egyének felé irányuló indivi­duális szeretet megnyilvánulá­sai mellett, a nagy emberi kollektívák felé is megmutat­kozó széleshatárú szeretetté.” „A MAGYAR EVANGÉLI­KUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE” című előadássorozatában dr. Ottlyk Ernő végigvezette hall­gatóit egyházunk múltjának kiemelkedő eseményein. A schleswig-holsteini egyház se-, gédlelikészei jól ismerték egy-, házuk történelmét, amely el-, lenreformáció nélküli, luthe­ránus államegyház történeté­nek képét mutatja. Érdekes*] volt számunkra annak a ma-, gyár evangélikus egyháznak á. múltja, amely olyan sokat küz-, dött az ellenreformációval, a katolikus „uralkodó egyház-, zal”, a nemzeti és vallási el-, nyomást jelentő Habsburg- rendszarrei. Nem véletlen*] hogy a magyarország protes­tantizmus a haladó eszmék-, nél keresett védelmet* ame­lyek a nép felemelkedését, egyben pedig a vallásszabad­ság biztosítását is célul tűztek ki. EGYHÁZUNK ÚJABB . ÖKUMENIKUS KAPCSOLA­TA azt jelenti, hogy teoló­giánk eredményeit megismer-, telhettük újabb nyugati egy- j házi körökkel. FMÁD KOZZUNK Rém 12,17—23» Istenem, köszönöm a reggelt, napod fényét, ha köd rejti is el; mert dicsőségedről és szeretetedről beszél. Köszönöm, hogy vasárnap van, a te napod, hogy munkámban ma meg­állhatok és föltekinthetek hozzád; hogy csendben színed elé vonsz és megtisztítva készítesz föl új napok szolgálatára. Te dicsőségedet abban leled, hogy szeretetedet kiöntsd minden földi teremtményedre, s én ebben a tudatban kelhetek és fele­hetek. Köszönöm, hogy a megtartó hitet ajándékozod az em­bernek és aki ezzel a hittel néz feléd, annak ellen nem állasz. Tudom, hogy Fiadat azért küldted, hogy hasonlóvá tegyen hozzád és eltöltsön engem is azzal a szeretettel, amellyel ben­nünket szerettél. Azt akarod, hogy ez uralkodjék bennünk és így tükrözzük vissza a te dicsőségedet. Bocsásd meg nekünk, hogy életünk önző és nem szereteted szerint ítélünk. Bocsásd meg, hogy a keresztyének a világban nem tudnak ellentálini az érdek kísértéseinek és szeretetedet nem tudják úgy meg­mutatni, ahogyan kellene. Hogy sokszor nemcsak mulasztási bűnökkel terheljük magunkat, hanem valóságokkal, hogy a keresztyénség ruhájában sokszor nemcsak visszaütöttek, hanem ütöttek is. Bocsásd meg és segíts véget vetni ennek. Segítsd meg mindazt az igyekezetei, amelyet néped tesz szerte a vilá­gon, hogy tisztábban lásson és igazabban tudjon élni és téged követni. Teremts belőlünk akaratod szerint való alkalmas népet. Ha hántás, vagy sérelem ér, a rosszért is tudjunk jóval fizetni. Segíts rendet teremteni mindnyájunk életében, hogy minden dolgunk tiszta, rendezett, feddhetetlen legyen. Világmindenséged félelmes és tomboló örvényeinek nyu­galmat és csendet parancsoltál Istenünk, hogy létre jöjjön ér­telmes és szeretetre képes teremtményed, az ember, s a bé­kességre igyekezőket nevezted gyermekeidnek. Nyugtalan és még nem kész világodban tégy bennünket késszé' a békesség útjának megtalálására minden élethelyzetben. Használd föl gyermekeidet a világ minden részén a béke szolgálatára és megteremtésére, hogy elfogultság és megalkuvás nélkül segít­ségére legyenek ebben minden jóakaratú embernek. Ajándé­kozz meg bennünket békés és nyugodalmas élettel szent Fiadért, akiben szereteted megjelent. Ámen KÜLÖNC RAB Az andorrai fogháznak je­lenleg csak egy lakója van. A fogoly azt kérte, hogy jobban gondoskodjanak biztonságáról a fogházban: Tegyenek biz­tonsági zárat a cellája ajta­jára és erősebb vasrácsot kért az ablakára. A rab így okolta meg kérését: „Félek, ha nincs I minden rendben a fogház­ban”. HALJON MEG! A franciaországi St. Louis városának egyik temetkezési vállalata az alábbi reklámmal hirdeti „összkomfortját”: „Haljon meg! A többiről majd mi gondoskodunk.” i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom