Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-07-11 / 28. szám

/ NEM MINDEGY! A Lutheránus Világszövetség Teológiai Bizottsága Lipcsében — A vallási különbségek lé AZ ÜGYNEVEZETT HÉT SZENTSÉG KÖZÜL HÁ­ROMRÓL, a keresztségről, az úrvacsoráról és a gyónás­ról megállapítottuk, hogy azo­kat mi evangélikusok nagyra becsüljük, mint azon vallási eszközöket, amelyek révén Is­ten szeretetében részesülünk. Arra is rámutattunk, hogy mi az evangélium alapján érté­keljük őket, s igyekszünk tá­voltartani mindent, ami nem evangéliumszerű. Ugyanígy mutathatnánk be a többi kö­zös kincsünket is. Beszélhet­nénk arról is, hogy Szűz Má­riára vonatkozólag miben egyezünk, azután a keresztyén hit forrásáról és zsinórmérté­kéről, az egyház rendjéről, a papi hivatásról stb. Lehet, hogy egyszer erre is sor fog kerülni. De nem akarjuk, hogy a sok egyes fától ne lás­suk magát az erdőt, azt ti., hogy mi a lényeg az evangé­likus vallásosságban, s miben különbözünk az ettől eltérő vallási felfogásoktól. Végre meg kell tanulnunk, hogyha igaz is az, hogy „egy az Isten”, semmiképpen sem mindegy, hogy hogyan imádjuk Istent, vagyis hogy milyen a vallá­sosságunk, s milyen az az egy­ház, amelybe tartozunk. Hi­szen voltak olyan vallások, s még keresztyén egyházi hatal­masságok, sajnos, protestánsok is, amelyek azt hitték, hogy inkvizícióval, máglyával, erő­szakkal, vallásháborúkkal, gyilkosságokkal Istent dicsőí­tik. A vérszomjas, bosszúálló, emberáldozatokat követelő ál­lítólagos isteneknek semmi kö­zük ahhoz az Istenhez, akit mi Jézus Krisztus által ismer­tünk meg, s aki lélek és szere­tet. Nem mindegy, hanem na­gyon is fontos, hogy milyen Isten az, akit vallásos tiszte­letben részesítünk. Semmi- kép sem lenne helyes, ha va­lamilyen kegyetlen és ostoba bálványt tekintenénk Iste­nünknek, akit beteg agyú em­berek eszeltek ki. Ez ellen a reformáció bátran szembe­szállt, s egészen odáig ment, hogy hangoztatta: még a zsi­natoknak sem hiszünk, ha Jé­zus Krisztus evangéliumától eltérnek. A VALLÁSI TÉREN TA­LÁLHATÓ POGÁNY KITA­LÁLÁSOK rászolgálnak kü­lönleges figyelmünkre. Miért harcoltak ellenük a reformá­torok? Miért harcoltak ellenük már az ótestamentomi prófé­ták is? Miért igyekeztek a re­formátorok megtisztítani tőlük az egyházat és tisztán tartani az evangéliumot? Azért, mert végeredményben nagyon hit­vány, önző és bűnös uralmi célokat szolgálnak, közelebb­ről az egykori római császár­ság egyházi köntösben zsarno­koskodó folytatását, a Nérók és Caligulák utódait, akik ugyan már nem istenekként, hanem Isten földi helytartói­ként tiszteltették magukat. És ez ellen irányul s ettől gyö­keresen különbözik az evangé­liumi vallásosság. Emberi kitaláláson alapszik például a papnőtlenség is. Miért? Mi evangélikusok a házas­ságot Isten rendelésének tart­juk. Isten teremtette az em­bert férfiúvá és nővé. Isten rendelte el, hogy az emberek sokasodjanak és szaporodja­nak (I. Mózes 1:26—28). Isten maga állapította meg, hogy a nőtlenség nem helyes. Kijelen­tette, hogy nem jó az ember­nek egyedül lenni (I. Mózes 2:18). Jézus Krisztus mindezt megerősíti: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdettől fog­va férfiúvá és asszonnyá te­remtette őket, és ezt mondta: Ezért a férfi elhagyja atyját és anyját és ragaszkodik az ő feleségéhez és lesznek ketten egy testté? ... Amit tehát az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza” (Máté 19:4—6). Tehát nem úgy van, mintha a házasság lett volna az a bűn, ami miatt Isten az első emberpárt kitiltotta az Éden- kertjéből. A házasságot jóval korábban rendelte el Isten. Az ősbűnről csak I. Mózes 3-ban van szó. A nőtlenség szépítése nélkülözi a bibliai alapot. Em­beri kitalálás ez is. A biblia a nőtlenség súlyos következmé­nyeit ismeri és ostorozza (pél­dául a Rómabeliekhez írott le­vél első részének 27. versé­ben), noha nyomát találjuk annak is, hogy — nyilván a világ közeli végének a várása miatt — ezt a kérdést olykor nem tartották lényegesnek (I. Kor. 7:26). A biblia azonban még így sem helyesli a há­zasság lebecsülését, s tévely­gőknek mondja azokat, akik tiltják a házasságot és tartóz­kodást követelnek bizonyos ételektől (I. Tim. 4:3). Az apostolok nős emberek vol­tak, a püspöknek nősnek kell lennie (I. Tim. 3:2). Hogyan jött létre mégis a papnőtlenség, a szerzetesség? Nyilván pogány eredete van („veszta-szüzek”). A fő ok azonban itt is a hatalmi ér­dek: a nőtlen pap sokkal meg­felelőbb eszköze az egyházi hatalom birtokosainak, mint a családos. Erre vall az is, hogy a katolikus papok csak nőt- lenségi fogadalmat tesznek, s nem szüzességi fogadalmat A lényeg itt is az uralkodás, a hatalom védelme és szolgá­lata. AMIKOR A VALLÁSI KI­TALÁLÁSOKNAK AZ OKAIT KUTATJUK, igen különös területre kerülünk. A logiká­nak itt kevés szerepe van. Kiskorúságban tartott embe­rek észjárását kell ismernünk ahhoz, hogy ezeknek a kita­lálásoknak az értelmét vala­mennyire is kibogozzuk. Szűz Mária mennybemenetelének a magyarázata erre tanulságos példa. A Szentírásban sehol nincs szó arról, hogy Szűz Mária testileg a mennybe ment volna. A római kato­likus „hittudós”-okat azonban ez nem hozza zavarba. Azt mondják, hogy éppen, mivel nincs sehol szó az újtesta- mentomban arról, hogy Szűz Mária hogyan halt meg és ho­gyan temették el, ez a bizo­nyítéka annak, hogy elevenen szállt a mennybe. Mert lehe­tetlen — mondják —, hogy egy ilyen fontos személyiség­ről az Újszövetség írói elfelej­tették volna megemlíteni hogy hogyan halt meg és ho­vá temették. (Ez a logika haj­szálpontosan egyezik azzal, amelyik szerint már a régi egyiptomiak is ismerték a drótnélküli telefont, tekintet­tel arra, hogy az egyiptomi ásatások során drótot eddig nem találtak.) MILYEN LOGIKÁTLAN DOLOG AZ IS, amikor az egyke elleni küzdelemben olyan papok vitézkednek, akik „Egymásért—nemcsak egymás mellett élni!“ Az Egyházak Világtanácsá­nak a főtitkára, dr. W. A. Visser’t Hooft beszédet tar­tott New York egyik refor­mátus gyülekezetében Har­lemben, amelyben kijelentet­te, hogy a nemzetek és fajok között meglevő sokféle feszült­ség láttára kevés ma azt mon­danunk, hogy éljünk békésen egymás mellett. Az emberiség és a népek békéjének a bizto­sítása szempontjából arra van szükség, hogy egymásért él­jünk (proegzisztencia). „Ha el akarjuk kerülni a bennünket fenyegető nagy veszélyt, ha valóban akarjuk a mindenkit megnyugtató békét, akkor to- 1 vább kell mennünk a ko- egzisztencián:... a »Proegzisz­tencia« szóban viszont benne van az a magatartás, amire a Biblia kötelez bennünket.” Nagyon őrölünk annak, hogy az Egyházak Világtanácsának a főtitkára eljutott annak az igazságnak a meglátására, amit a Prágai Keresztyén Bé­kekonferencia már 1962-ben olyan világosan megfogalma­zott éppen a „proegzisztencia” fogalmával kapcsolatban. NINCS MÉG UTÓDA SCHMIDT-CLAUSEN FŐTITKÁRNAK Lapunk olvasóit már tájé­koztattuk arról, hogy a Luthe­ránus Világszövetség mostani főtitkára, dr. Kurt Schmidt- Clausen, a Hannoveri Tarto­mányi Egyház meghívásának engedve megválik főtitkári tisztétől és mint egyházfőta­nácsos fog tevékenykedni Hannoverban. Schmidt-Clausen utódját még nem jelölték ki. Csak annyi történt Arushaban, hogy az eddigi helyettes fő­titkárt, Carl Mau amerikai lelkészt kinevezték a főtitkár tényleges helyettesévé. n y e g e — egy gyereket se akartak ma­guknak s meg se nősültek. Egyébként a Mária-tisztelet- nek több forrása van. Az el­fojtott természetes szerelmi érzések így elégülnek ki. Fon­tos forrás az édesanya iránti örök gyermeki szeretet. A harmadik pedig az az uralom­vágy, arhelyik ezeknél a mély emberi érzéseknél fogva tart a kezében embereket, népeket. A vatikáni zsinaton ismétel­ten szóba került a papnőtlen­ség s számosán követelték an­nak eltörlését. Mindenesetre fontos, hogy az egész keresz- tyénségben helyreállítsák a házasság Istentől rendelt in­tézményének a becsületét, s lehetővé tegyék minden rendű pap számára a tisztességes há­zas- és családi életet. Ez is egy olyan terület, amelyen sok a reformálni való, s ami­ben egyet kell érteni a ke­resztyén egység érdekében. Mert helyes dolog, hogy „min­den férfinak legyen tulajdon felesége és minden asszony­nak tulajdon férje”. A pap­nőtlenség eltörlése kiapaszta­ná a bibliaellenes Mária-kul- tusz hajtóerőit is, s így a pro­testáns és a katolikus vallá­sosság közelebb kerülne egy­máshoz. A legfőbb dolog azonban az az igazi szeretet, amely nem uralkodni akar, hanem szol­gálni, ahogyan Jézus Krisz­tus se azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ö szolgáljon s életét adja soka­kért váltságul (Mt. 20:28). Dr. Vető Lajos Utitársak, már menet közben dicsekedtek azzal, hogy egy év alatt két modernül beren­dezett szálló épült Lipcsében a pályaudvarral szemben. Az érkezőt valóban nemcsak két új szálló, hanem egy egész városrész fogadja. Különös látvány az ősi város kellős közepén történeti stílusú há­zak és templomok közvetlen közelében a szokatlanul tágas tér, körülötte modern vonalú háztömbök és az ugyancsak modern opera. Mellettük ha­talmas építkezési állványok, földgyaluk, felvonulási épüle­tek, áthelyezett villamossínek és megállók: szinte a folyton épülő Budapesten érzi magát az ember. 800 éves a lipcsei vásár: ezt hirdetik a kiraka­tok és a neonfények minden­felé. De az öreg város fiatalos lendülettel készíti jövőjét. Ebben a városban ülésezett a Lutheránus Világszövetség Teológiai Bizottsága június 3—11-ig. A gyülekezetek nagy érdek­lődéssel fordultak a rendkí­vüli esemény felé. A megnyi­tó istentiszteletre hétköznap este is szép számmal gyüle­keztek össze a hívek. Pün­kösd vasárnapján az egyete­mi templomban, pünkösd hét­főn a wittenbergi városi temp­lomban, köszöntötte a gyüle­kezet a világ minden részéből összegyülekezett bizottság 8 tagját, mintegy 15 funkcioná­riusát, és meghívott szakértő­jét Első alkalommal történt, hogy a Lutheránus Világszö­vetség egyik bizottsága a Né­4 Békt-IQilágks HQMÁÁZU6 etc Az egyházi közvéleményt sem hagyhatja közömbösen az az örvendetes esemény, amelyre ezekben a júliusi napokban világszerte felfigyel az egész emberiség. A béke erői különösen is aktivizálódtak ezekben a he­tekben. Lázas előkészítő munka folyt az egyes nem­zeti békemozgalmakban, hogy azután a közös cél is­mét egy nagy találkozóra vihesse őket. Finn testvéreink a házigazdái annak a béke-világ- gyűlésnek, amely Helsinkiben, július 10. és 15. között fogja területileg is össze a béke és haladás erőit. Fe­hérek, sárgák, barnák és feketék, hívők és nem-hivök nyújtanak itt egymásnak testvéri jobbot, hogy félre­téve minden különbséget, gyakorlatban mutathassák meg a rombolás erőivel szembeni összefogás hatalmas erejét. Magyarországi Evangélikus Egyházunk történetileg is az elsők közé tartozott, akik felismerték ennek az összefogásnak a jelentőségét. Nem csupán vezetőink, hanem lelkészi karunk és egyháztagjaink zöme is jól látja ma már, mekkora jelentősége van a jószándékú emberek testvéri összefogásának. Ezért sorakozunk fel mi, Krisztus Urunk mai tanít­ványai 'jó szívvel és lélekkel azok mögött — bár mi tettük volna meg az első lépéseket az igazi világbéke felé! — akik korán ismerték fel ennek a mozgalom­nak a jelentőségét. Amint a pusztító árvíz elleni meg­feszített védekezésnél sem volt különbség ember és ember között, most sem lehetünk éppen mi, mint egy­ház a farizeusi különbségtételnek, a szűkkeblű érde­keknek a szószólói. Elég nagy bűnünk amúgyis, hogy miközben Istent akartuk imádni, oly gyakran megfeledkeztünk az em­berről. Egy neves finn professzor — ott lesz talán ő is a helsinki világgyűlés résztvevői között —, nemré­giben Izrael földjén járt. A híres Tábor-hegy oldalán állt, s felnézett a hegytetőre, ahol a biblia tudósítása szerint Jézus megdicsőült. Az egyház templomot emelt ott a tetőn, szerzetesek miséztek benne naponta. Azután lefelé nézett a völgybe. Nyomorúságos vis­kókban, szegénységben laknak ott az emberek. Megállt és elgondolkozott. „ Ha Jézus állna ma itt, melyik irányba indulna?!” Vasárnapi liturgiánk, egyházi ténykedéseink közben álljunk meg mi is most, e júliusi hónap küszöbén. Ha nem is lehetünk mind ott jelen, ha nem is nyilvánít­hatjuk ki akaratunkat az egész világ előtt, ezekkel a sorainkkal és a belőlük családban, gyülekezet falai kö­zött fakadó gondolatainkkal egész bizonyosan a baj­ban, nyomorúságban, háborús veszélyben élő Ember felé indulhatunk el! S ha a krisztusi indulattal az em­beriségért cselekszünk, a legnagyobbat tettük, amit tehetünk.... Fő téma lesz Helsinkiben a gyarmati elnyomás el­leni küzdelem; — nem volna hitelünk soha a más fajú és más vallású népek között —, ha nem követelnénk szóval és tettel a gyarmati kizsákmányolás minden for­májának azonnali megszüntetését. Másik nagy téma a leszerelésért folytatott harc lesz; — hogyan hirdethet­nénk jó lelkiismerettel Isten igéjét, ha nem tennénk meg mindent a „Ne ölj!" parancsolatának következetes végrehajtása érdekében?! Szorosan összefügg ezzel az európai biztonság megszilárdításának kérdése; — hivő és nem-hivő embertársainknak nem lehet napjaink­ban égetőbb és sürgősebb problémája! Végül a vit- námi háború egyöntetű megítélésében is fontos dön­tés várható; — a huszadik századnak ez a szégyen­foltja napról napra arcunkba kergeti a vérünket. Lehet-e, szabad-e félvállról vennünk ezeket a kérr- déseket? Hallgathat-e az egyház büntetlenül? Nem sokkal inkább kell-e vállalni az igazságért való bátor kiállást?! Érdemes megszívlelnünk Bertolt Brecht mon­dását: „Aki nem ismeri az igazságot, az csak buta. De aki ismeri és hazugságnak nevezi, az gonosztevő.” Gondoljunk ezekben a napokban a Helsinki Béke- Világgyűlésre, és álljunk mögötte imádkozó hátvéd­1CPYlf Dr. Fabiny Tibor met Demokratikus Köztársa­ság területén tartotta ülését. Erre a jelentős tényre utalt a vendéglátó szászországi evangélikus egyház ünnepi fo­gadása is. Juva finn profesz- szor a bizottság elnöke — D. Noth szászországi püspök üd­vözlő szavaira válaszolva — kifejtette, hogy a Teológiai Bizottság ezen a helyen is né­peket és egyházakat összekötő ökumenikus hídépítő munkát kíván végezni. A Lutheránus Világszövet­ségben tömörült tagegyházak egyetértenek abban, hogy egyik legfontosabb közös fel­adatuk a felmerülő kérdések teológiai tisztázása. Ezért nemcsak fontosnak tartják, hanem élénk figyelemmel is kísérik a Teológiai Bizottság munkáját. Erősödik az a meg­győződés, hogy ez a bizottság csak akkor végezheti jól teo­lógiai munkáját, ha szoros kapcsolatban áll az emberiség mai kérdéseivel. Ezért kapta a helsinki nagygyűléstől a kö­vetkező hat évre azt a felada­tot, hogy az igazi emberség és Krisztus uralma kérdéseit tisztázza. A bizottság ennek keretein belül ebben az évben Luthernak az Isten ún. két­féle kormányzásáról szóló tanításával foglalkozott. Mint ismeretes, Luther sze­rint Isten egyrészt közvetle­nül, de rejtetten kormányozza a világot úgy, hogy megismer­hetővé teszi az ember számá­ra teremtő akaratát és törvé­nyét. Másrészt az egyház ál­tal hirdetted a Jézus Krisz­tusról szóló evangéliumot, hogy általa új életre szólítsa az embert. Jepsen göttingeni német, Dahl oslói norvég, Lau lipcsei német és Carlson ame­rikai professzorok ismertették ennek a tanításnak bibliai alapjait és lutheri értelmezé­sét, valamint alkalmazását a történelemben és a jelenben. Messzemenő egyetértés ala­kult ki a bizottságban arról, hogy Luther tanítása helyes és jó, és egyezik a Szentírás- sal, de a 400 év alatt gyökere­sen megváltozott világban alapjaiból kiindulóan újra kell végiggondolni és megfo­galmazni. Így ez a tanítás jó segítséget adhat az egyháznak és a keresztyén embernek ab­ban, hogy híven végezzék az evangélium szolgálatát, és ke­resztyén uralomra törekvés gondolata nélkül' vegyenek részt az emberiség közös fel-, adatainak megoldásában. A Teológiai Bizottság tár­gyalásait mélyen áthatotta az ökumenikus felelősség tudata.. Kifejezésre jutott ez a világ­szövetségi kiadványok és konferenciák tervezésében, amelyekben az eddiginél szé­lesebb teret kap a mai társa­dalmi kérdések tanulmányo­zása. Elkészült a „Credo” című teológiai folyóirat terve, amely külön afrikaiak számára an­gol és francia, részben szua­héli nyelven fog megjelenni. Egyetértés mutatkozott abban is, hogy az induló felekezet- közi ökumenikus dialógusok­kal kapcsolatban növekszik a Teológiai Bizottság jelentősé­ge és felelőssége. Senki sem gondolt arra, hogy a bizott­ság döntéseket hozhat a tag­egyházak helyett vagy nevé­ben. De ez az összefogó szerv alkalmas lehet arra, hogy szakértők és tanácsadók be­vonásával tisztázza a feleke zetközi dialógusok teológiai alapjait, hitvallásúink szelle­mében világossá tegye az evangélium mai üzenetét, és ezzel segítse a tagegyházakat, hogy tudatosan és összehan­goltan vigyék bele Krisztus evangéliumát a felekezetközi dialógusokba. A hivatalos tényezők azzal hangsúlyozták a Teológiai Bi­zottság lipcsei ülésének jelen­tőségét, hogy az egyházügyi államtitkárság és Lipcse vá­rosa ünnepi fogadást rende­zett tiszteletére. Megjelent ezen Gerald Götting, a Né­met Demokratikus Köztársa­ság államtanácsának helyettes elnöke is, és felszólalásában a nemzetközi egyházi összejö­veteleket a népek közötti meg­értés munkálása szempontjá­ból értékelte. Erre utalva meghívta a világ evangélikus- ságát, hogy 1967-ben a Német Demokratikus Köztársaság területén levő történelmi he­lyeken ünnepelje meg a re­formáció 450 éves emlékét. A Teológiai Bizottság a jö­vő évi munkatervét úgy ké­szítette el, hogy abban még közvetlenebbül jussanak szó­hoz az emberiség mai kérdé­sei. Azzal a reménységgel te­kintünk erre a munkára, hogy az egyre inkább közeledik a mai ember igényeihez, és se­gíti evangélikus egyházunk szolgálatát a világban. Dr. Prőhle Károly Á húszéves Neue Zeit köszöntése A Neue Zeit egyik legrégebbi külföldi olvasója vagyok. Legalább tizenöt esztendeje rendszeresen olvasgatom. Szívből örülök annak, hogy szolgálatának a huszadik évét tölti be. A lap szolgálatát szoros értelemben vett német vonatko­zásban is igen értékesnek tartom, bár ilyen értelmű értéke­lése nem reám tartozik. A lap ugyanolyan szolgálatot vége« és végzett, mint nálunk Magyarországon a szoros értelemben vett egyházi hetilapok» Nyilván nagy mértékben segítette a németországi hittestvércket a szocializmus kérdésében való tisztánlátás ügyében. Boldogult OTTO NUSCHKE szellemében rendkívül fontos szerepet játszott a német kérdés, az európai és világbékc szolgálatában és védelmében. Ma ugyanezt teszi a Keresztyén Demokrata Unió, közelebbről GERALD GÖT­TING és AUGUST BACH irányításával, HERMANN KALB főszerkesztősége alatt. Nemcsak a németországi viszonyok szempontjából végez fontos szolgálatot, hanem értékes kisu­gárzásai vannak külföldi vonatkozásban is. A CDU soha nem korlátozta az NDK határain belülre a ténykedését, hanem meghívott a Párt nevezetesebb eseményeire mindenkor kül­földi egyházi személyiségeket is, Magyarországról is, amivel igen értékes tájékozódhatást, segítséget és eligazítást nyújtott. Sajtó vonalon ugyanezt tette a Neue Zeit. A húszéves évforduló alkalmából azt kívánom, hogy a lap továbbra is fejtse ki jó szolgálatát az eddigi határozottsággal. Kívánom azt is, hogy hallgassanak reá a német egyházi fér­fiak is sokkal jobban, mint eddig tették közülük némelyek, s támogassák is, hiszen, ha az NDK-beli s egyáltalán német egyházi körök az elmúlt húsz esztendőben jobban megszív­lelték volna a Neue Zeit és a CDU vezetőségének útmutatá­sát, sokkal előbbre jutott volna a német egység ügye, az euró­pai és a világbéke kérdése s a keresztyénség és a szocializmus jó viszonyának az ügye is. A magyarországi evangélikusok nevében szívből köszön­tőm a Neue Zeitet, annak szerkesztőit, munkatársait, olva­sóit, s további sikeres szolgálatot kívánok. Dr. Vető Lajos Először afrikai területen A Lutheránus Világszövet­ség Végrehajtó Bizottsága fennállása óta először tartotta ülését afrikai területen. Ebből az alkalomból üzenetet intéz­tek az afrikai evangélikus egyházakhoz, amelyben hang­súlyozzák, hogy a történelmi események Afrikára irányítot­ták a világ figyelmét. Afrika számára elérkezett a betelje­sedésnek a napja és a világ evangélikussága támogatja Afrika evangélikusait abban a törekvésében, hogy az afrikai országok problémáinak a megoldásában részt vegyenek az afrikai evangélikus keresz­tyének is. Ezután támogatásáról bizto­sította a Végrehajtó Bizottság az afrikai egyházakat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom