Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-06-07 / 23. szám
KP. BtKOT. BP. TL ' Ismét Prágában A Második Keresztyén Béke-Világ gyűlés A világkeresztyénsEg LEGNAGYOBB MEGMOZDULÁSA ebben az esztendőben a Második Keresztyén Béke-Vi- lággyűlés lesz Prágában június 28—július 3-ig. Hallatlan merészségnek tűnik, hogy alig három esztendő alatt két ilyen nagy világgyűlést merünk megkockáztatni és most nem kevesebb mint 1200 keresztyén embert gyűjtünk össze Prágában a világ minden részéből. De hiszen nem is az Első Világgyűlést akarjuk megismételni most. A történelem malmai tovább őrölnek. A keresztyén békemozgalom megizmosodott. Üj szempontok, új események, új látások sarjadtak ki mozgalmunk mezején s ezeknek az értékesítésével és érvényesítésével várni bűn volna azokkal az eszmékkel szemben, amiket már 1958- ban megfogalmaztunk és azóta is töretlen lendülettel képviselünk. Mert sok minden téren történitek ugyan lépések 1961 óta a népek megbékélésének az útján. Az utóbbi idők bátorító példái, mint a Kuba-krízis megoldása, a moszkvai atommegegyezés, megállapodás arról, hogy nem juttatnak atomfegyvert a világűrbe és korlátozzák a hasadó anyagok előállítását — arra ösztönöznek bennünket, hogy mi keresztyének se álljunk meg félúton a háború és fegyver nélküli világ megteremtéséért vívott harcban. A MÁSODIK KERESZTYÉN BÉKE-VILÁGGYÜLÉSNEK az lesz tehát a feladata, hogy megvizsgálja a világpolitikai helyzetben a további enyhülés lehetőségét, konkrét javaslatokat dolgozzon ki és saját küldetésének megfelelően azon fáradozzék, hogy megfelelően koordinálja mindazokat az erőket, amelyek őszintén dolgoznak a világon a békéért. De elsősorban két dolog fogja Igen erősen jellemezni ezt a második világgyűlésünket. Míg az első világgyűlésen megjelentek nagy része nem is ismerte egymást és a szó szoros értelmében először a résztvevők között kellett megteremteni a „békés együttélést”, addig most, az elmúlt esztendőkben harcokban megedzett, egymás gondolatait és szándékait már jól ismerő keresztyének az Első Világgyűlésen megteremtett közös bázis alapján találkoznak újból egymással a tárgyalóasztaloknál. De ennél is fontosabb az a körülmény, hogy az 1961-ben megalakított 10 tanulmányi bizottságban kemény munka folyt és annak eredménye biztos kiinduló pontot jelent majd a vitákban. Ebben a munkában részt vettek a bizottságok magyar tagjai, sőt külön hazai tanulmányi csoportok dolgozták föl azokat a kérdéseket, amelyek Prágában megtárgyalásra keelé rülnek. A béke és az igazságosság, a béke és a szabadság viszonyának a kérdése, a hidegháború, leszerelés, a gyarmati sorból fölszabadult vagy még abban élő népek problémái minden bizonnyal olyan feladatokat rónak ma az emberiség jövőjéért felelősséget hordozó egyházakra és keresztyénekre, amelyek elől nem térhetünk ki. Az Első Világgyűlés a híd- verés munkáját elvégezte. Most a közös cselekvés kerül homloktérbe. A közös érdek, közös cselekvésre kötelez. Már magának a Világgyűlésnek a fő témája erre utal: „Az én szövetségem élet és béke” (Malakiás 2, 5). Isten szövetsége közös felelősségre és közös cselekvésre kötelez minden résztvevőt. Egy ilyen bé- ke-világgyűlésen senki sem lehet „megfigyelő”, hanem csak együttgondolkodók és együtt- cselekvők, akik a közös nagy cél minél hatékonyabb megvalósítása érdekében folytatnak „párbeszédet” egymással. Hiszen Isten minden emberrel, az egész világgal szövetséget kötött életre és békességre Jézus Krisztusban s aki ezt a szövetséget, tehát magát Krisztust és evangéliumát komolyan veszi, az egész életét ráteszi azokra a célokra, amik ma is töretlenül ragyognak ennek a mozgalomnak a zászlaján. MERT AZ EGYHÁZAK ÉS KERESZTYÉNEK FELADATA nem az, hogy félénken beszéljenek a békéről és a keresztyének társadalmi és politikai feladatairól, hanem hogy bátran cselekedjenek a megbékélés szolgálatában. Az ggyház tud a kiengesztelés erejéről, amelyet Isten nekünk Krisztusban ajándékozott és mint az emberi együttélés új lehetőségét, naponta újból ajándékoz. Ebből fakad a keresztyének képessége, hogy a felebarátban, a testvért lássák és hogy vele beszélgetést folytassanak, ami előfeltétele az igazi békének. AZ ELSŐ KERESZTYÉN BÉKE-VILÁGGYÜLÉS FELHÍVÁSÁT az együttmunkál- kodásra a fenti célok érdekében megértette, megfogadta és tovább adta a világkeresztyén- ség. Ma már nem az okoz gondot, hogy jönnek-e elég sokan a Második Világgyűlésre, hanem hogy hányán jöhetnek Prágába. Isten tehát csodálatosan cselekedett ezzel a mozgalommal szemünk láttára. És a végső célt, az egyforma nyelvet, az egyforma „indulatot” a béke kérdésében el is fogjuk érni a világkeresztyénség egész területén, ha gyülekezeteink és híveink nem lankadnak meg az imádságban és környörgés- ben a nagy Világgyűlés küldötteiért személy szerint és az ott végzendő munkának és elhatározásoknak a sikeréért. IMÁDKOZZUNK Lukács 14, 16—24 Jézus Krisztusunk, a te hívó szavad ma is elér mindnyájunkhoz. Hálát adunk neked, hogy Te haláloddal és feltámadásoddal mindent elkészítettél. Kérünk, ne engedd, hogy elutasítsuk felkínált kegyelmedet. Add, hogy örömmel fogadjuk az evangéliumot, s élő hittel válaszoljunk megszólításodra. Köszönjük Neked, Teremtő Atyánk, az emberi élet sok ajándékát: a munkát, a családot, a közösséget. Add, hogy ezeket a Te kezedből hálásan vegyük. Indíts, hogy egész szívvel és örömmel dolgozzunk, s boldogan éljünk az embertársi kapcsolatokkal, amelyek megszüntetik magányunkat. De add, hogy közben el ne feledkezzünk a Te mindenekfölötti bűnbocsátó és üdvözítő szeretetedről. Imádkozunk Hozzád minden emberért. Kegyelmed áldásaiban részesítsd azokat, akik szükséget szenvednek, akik betegek, akik a halál szélén állnak, de azokat is, akik örvendenek az életnek, dolgoznak, szeretnek, örülnek. A Te szívedbe mindenki belefér: légy megajándékozó ja gondviselő szerete- teddel mindeneknek. Ámen. D. dr. Hromádka L József 75 éves JÜNIUS 8-ÄN. 75. születésnapján sokan I fogják felkeresni személyesen, levélben, vagy gondolatban D. dr. Hromádka L. József teológiai dékánt Prágában, azt az embert, akinek a neve fogalommá vált a békeszerető keresztyén emberek között. Méltán fordul feléje sokak szeretete és megbecsülése, ami az általa képviselt szent ügynek és az ő személyének egyaránt szól. Akik megismerkednek vele, alig tudják kivonni magukat hatása alól, Derűs mosolya mögött mélységes komolyság rejlik. Sok vívódás közben kialakított állásfoglalását őszinte szerénységgel terjeszti elő, és mindig hajlandó az ellenvéleményt meghallgatni. Az emberi felelősségérzés és az útkeresés nyugtalansága és Krisztus feltétlen hatalmába yetett hit nyugalma együtt van meg benne. Olyan ember, akinek szíve egészen a világé és egészen Krisztusé^ ÉLETE arról tanúskodik, hogy akiket Isten nagy feladatra választott ki. azokat Ö maga formálja alkalmas eszközévé. 1889-ben a morvaországi Hod- salviceben született. Kora gyermekkora óta magába szívta a Husz-féle reformáció nyomán keletkezett cseh testvéregyház kegyességét, amelyet bensőséges Krisztus-hit és mélységes emberszeretet jellemez. Teológiai tanulmányait Becsben, Ba selben, Hei- delbergben és a skóciai Aber- deenben végezte, így megnyílt előtte nemcsak a német, hanem az angolszász teológiai és egyházi élet. Érdeklődése nem szűkül be a teológiára, hanem kiterjed az irodalomra és a filozófiára, azután egyre inkább a politikára is. Segédlelkészi, illetve lelkószi szolgálatot végez Vsetinben, Prágában és Sonovban, de közben filozófiai doktorátust szerez a prágai egyetemen. Majd 1920-ban a Prágában újonnan alapított Húsz János teológiai fakultáson a rendszeres teológia tanárává nevezik ki. Egyre világosabban átlátta a két világháború közötti keresztyén restauráció és a fasizmus belső ürességét, hazugságát, embertelenségét, és fokozódó nyugtalansággal kereste azt, ami őszintén keresztyén és igazán emberi. A Prágában gyülekező németországi emigránsok és antifasiszta haladó körök egyik vezérévé lett, és ezért 1939-ben, amikor a hitleri hadsereg lerohanta Csehszlovákiát, kénytelen menekülni. Az Egyesült Államokban a princetomi teológiai szemináriumban az apologetika és a keresztyén etika tanára lett. Amikor innen 1947-ben visszatért Prágába, és, elfoglalta tanszékét,’ majd 1950-ben a Comenius- teológiai fakultás ' dékánja lett. akkor már közismert és megbecsült személyiség volt ökumenikus körökben. Isten alkalmas eszközéyé lett arra, hogy a háborús feszültségekkel telített világban a megértést és a megbékélést szolgálja. Munkájának elismerését jelzik a nemzetközi egyházi tisztségek és kitüntetések: tagja az Ökumenikus Tanács Végrehajtó Bizottságának, alelnöke a Református Világszövetségnek, elnökségi tagja a Béke-Világtanácsnak, 1958-ban Lenin-békedíj jal tüntetik ki. AZ EMBERISÉGÉRT érzett felelősség hatja át gondolkodását és munkáját. Azok közé tartozik, akiket az első világháború tragédiája mélyen megrázott, és kijózanított a régi polgári világ irreális álmaiból. Először azok felé fordul, akik a polgári társadalom körében, de a betokoso- dott polgári szemléletnél iga- zabban képviselik a humanizmust. 1944-ben Amerikában tartott előadásaiban elemzi Dosztojevszkij regényeit, Ma- saryk filozófiáját és Barth teológiáját, mert úgy érzi1, hogy ezekben szólal meg őszintén az ember problémája. 1945 körül még azt reméli. hogy a nyugati haladó humanizmus erői segítségével lehet talpra állítani a második világháborúban romba dőlt világot. De a nyugati hatalmak kitartása az erő politikája mellett megsemmisítette ezt a reménységét. Egyben hozzásegítette ahhoz, hogy reálisabban mérje fel a világban érvényesülő erők helyzetét. Keresztyén alázattal, nyíltan és őszintén beszél arról, amiben úgy látja, hogy tévedett, vagy csalódott, és bátran lép előre ú.j felismerései szerint. Saját megtett útjára is visszatekintve, vallja, hogy a keresztyén ember csak akkor tudja teljesíteni küldetését a világban, ha állandóan úton van, és együtt halad a világgal': „Az egyház szüntelenül úton van, és munkájának tekintettel kell lennie arra az időre és helyre, amelyben az egyház él. Az evangélium örök igazságát is csak akkor lehet megragadni, ha egy bizonyos időt és helyet vesz célba. Ez számunkra egészen egyszerűen azt jelenti: kötelességünk egyre mélyebben belehatolni reformátori örökségünk magvába. és kötelességünk körülnézni, hogy lássuk, mi történik a mi világunkban.” Nem egy nyugati barátja ellenkezését váltja ki azzal, hogy így elemzi a mai helyzetet: 1. Megingathatatlan tény az, hogy a szocialista forradalom máris meghódította a világ jelentős részét, mert eszméje az igazi humanitás. 2. Tény az, hogy a nem keresztyén ázsiai és afrikai népek öntudatra ébredtek, és a nyugati álkeresztyén társadalmat elutasítják. 3. A hagyományos keresztyén egyházak szellemileg el- ernyedtek, és képtelenek a mai világban komoly előrevivő tényezővé válni. A KERESZTYÉN FELELŐSSÉG felébresztésére törekszik tehát minden Írásával és munkájával, de nem az egyházi restauráció öncélúságáért, hanem a világ jövőjéért. Az egyházat-térítő igehirdetővé, prófétává tette őt a világért való felelősség érzése. A kérdések pergőtűzével ébreszti a keresztyén lelkiismeretet: „Mit tettek a keresztyének és egyházaik az utolsó katasztrófa óta? Hogyan reagáltak az eseményekre, a régi rendnek, az úgynevezett keresztyén népek hatalmi állásának megrendülésére, a szocialista népek és az egykori gyarmati országok előretörésére? Hogyan viszonyultak ahhoz a tényhez, hogy éppen keresztyén népek azok, amelyek a világ katasztrofális megrázkódásának okozói? Hogyan próbálták önigazságukat és önelégültségüket legyőzni? És mit tettek azért, hogy leszálljanak az emberi lét mélyére, és megkeressék azt a helyet, ahol az emberek Keletről és Nyugatról, az úgynevezett keresztyén civilizációból és a nem keresztyén területekről, hivő és hitetlen csoportokból egymásra találjanak és egymással beszélni tudjanak? Hogyan szálltak szembe a gyanú és előítélet, a bizalmatlanság és gyűlölet légkörével?” Mélységes megrendüléssel mondja ki a választ: „Megrázó az a tény, hogy keresztyén egyházak és csoportok kevéssé segítették a népeket kölcsönös közeledésre és megértésre. Az a nyomasztó érzés tölt el, hogy vezető államférfiak sokkal határozottabban lépnek előre a békés együttmunkálkodás érdekében. mint a hivatalos ke- resztyénség.” Egyenesen tragikusnak mondja, hogy a keresztyénség széles körei még mindig nem értik az idők jeleit, és nem akarják tudomásul venni, hogy a világ gyökeresen megváltozott. Ha tesznek is haladónak látszó lépéseket, akkor is azzal a gondolattal teszik, hogy elvesztett pozícióikat visszaszerezzék. JÉZUS KRISZTUS szeretete eleven tény az ő hite és gondolkodása számára. Ez in. (Folytatás a 2. oldalon) Isten hív A mai vasárnap evangéliuma Isten hívogató nagy sze- retetét adja hirü!. Isten örömet akar nekünk szerezni. Igéjének terített asztalához akar ültetni. Kegyelmének szent ételét és italát kínálja nekünk. Nemcsak keresztel ősünkkor, hanem azóta is szüntelenül igényt tart reánk. De milyen sokszor feleljük Isten hívására: nem jút rá időnk, nem érünk rá! Persze, a mi korunknak hatalmas élettempója van, meggyorsult a mai ember életének irama. Ha valaki azt állítaná, hogy neki sok az ideje, el sem hinnénk neki! Mi már sokkal többet adunk a tisztaságra, egészségre, táplálkozásra, szélesebb néptömegek igénylik a tanulás, a kultúra és a szórakozás lehetőségeit. S mindez több időbe kerül. Az időhiányon a technikai fejlődés széles körű alkalmazásával próbálunk segíteni. Gépeket szerkesztünk, amelyek helyettünk végzik el a legfárasztóbb, legnehezebb, vagy legkomplikáltabb munkákat. S ezzel kíméljük a magunk erejét és felszabadítjuk időnket más feladatokra. Kimerítő munka volt még például anyáink számára is a nagymosás. Hány asszony egészsége ment tönkre benne. Ma pedig a nehezét elvégzi a mosógép és a centrifuga. Nagyobb távolságokra való utazás egész napokat, sőt hosszú heteket vett igénybe. De ma, a repülőgépek korában, messzi országokba néhány óra alatt eljutunk. Gyárainkban a termelő munkát pompásan konstruált gépsorok végzik el. Építkezéseknél köbméternyi földet emelnek ki egyszerre markoló-gépek, s óriás torony-daruk emelik az előregyártóit épületelemeket a magasba. Azok az építkezések, amelyek ezelőtt évekig tartottak, most a gépek segítségével rövid idő alatt elvégezhetők. És hogy még több időt nyerjünk: szobáinkba hozzuk a hangversenyek, színházak, sportesemények színes világát a rádió- és televízió-készülékek segítségével. Nem kell a levélváltás hosszadalmas lebonyolítására sem vámunk, mert helyette közvetlenül beszélhetünk telefonon a címzettekkel. A gépek segítenek, helyettesítenek minket. Csak úgy boldogulunk az idő rohanásával, hogy gépeinkre bízzuk a munka javát, s nehezebbjét, Isten hívását azonban nem intézhetjük el azzal, hogy nincs időnk, majd helyettesítenek a gépek. Hívő szavára személyesen kell felelnünk. Isten reánk tart igényig minket hív és reánk vár!. Nem a maradék, a felesleges időnkre van neki szüksége: azt akarja, hogy ml keresztyének időhiányunkkal, rohanásunkkal, munkánkkal és pihenésünkkel, tanulásunkkal és szórakozásunkkal mindenestül az Övéi legyünk. Ö megnyugvást ad minden hívőnek, aki Hozzá megy. Ne vessük meg hívó szavát! Eencze Imre < \ í
