Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-05-31 / 22. szám
RP. BERM. BP. 7Í • 01R SZÄG 0 S E VAN G É L I K U S H E T I L A P XXIX. ÉVFOLYAM. 22. SZÄM 1964. május 31. Ara: 1,40 forint A kinyilatkoztatás teljessége Máté 28,16—20. — Dr. Vető Lajos püspök Celldömölkön 1964. május 24-én elhangzott prédikációja — KRISZTUS FELTÁMADÁSA UTÁN tanítványait kiküldte, hogy tanítsanak és kereszteljenek, éspedig a Szentháromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten nevébe. Tanítaniuk kellett, hogy a hívek tartsanak meg mindent, amit Ö parancsolt. Ez a minden különösen lényeges. Ezen az ünnepen, Szentháromság ünnepén, amikor a kinyilatkoztatás teljességét ünnepeljük, nevezetesen azt, hogy Isten, aki lényegileg egy, magát Atyának, Fiúnak és Szentiéleknek jelentette ki. Tehát nagyon jól meg kell tartani mindezt azoknak, akik a keresztyénséget tanulják és tanítják. Nem szabad a Szentháromságnak egyik személyét se háttérbe szorítani, mert ebből sok baj származ- Hatik, ez a keresztyénség meghamisítását, sőt Istennel való közösségünknek, Isten iránti engedelmességünknek a megrontását jelentheti. 1. ISTEN ATYA. Ö minden látható és nem látható dolognak teremtője. A test és a világ is Istentől van. Nemcsak a lélek, nemcsak szellemi mivoltunk, hanem a testünk is. Az anyag is Istentől van: a mi Mennyei Atyánk teremtette, s az Ö dicsőségét hirdeti. Nem helyes az a felfogás sem, mely a testet alacsonyrendű dolognak tartja, megveti, lenézi. Hiszen Isten Krisztusban testet öltött. Pál: „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma.-.” (I. Kor. 6,19.) Nem szabad megvetni a testi munkát te. Részt kell venni az anyagi világ megismerésében, hogy an- pdk erőit mások és a magunk javára használhassuk fel. Itt van például ennek a parókiának az újjáépítése. Miért "kellett újjáépíteni? Mert a régi nem volt megfelelő. Nem felelt meg a lelkészcsalád életfeltételeinek, betegségek forrása lehetett, egészségtelen és kellemetlen volt benne tartózkodni és lakni, Semmi rossz érzésünk nem lehet amiatt, hogy mint egyházi főhatóság, vagy mint gyülekezet támogattuk a lelkész- lak újjáépítését. Az első hitágazatnak megfelelően jártunk el. Ez a felfogás azonban nem állhat meg a paróchia, a templom, éz egyházközség falainál, vagy akár az egész egyház határain beliU. Az egész világ, mint Isten alkotása, megbecsülésünket érdemli ki. Felelősek vagyunk ezért az egész világért, a föld- 'golyóért, amelyen élünk, amelyhez hasonló égitest sok-sok fényévnyire nem található a mindenségben, s amely annyira megfelel az emberi met feltételeinek. Nem szabad úgy se nézríünk a dolgokat, hogy a szellemi kVci dolgok önmagukban jók, a testi dolgok pedig önmagukban rosszak. Nem így van, vannak rossz lelki és rossz szellemi hatások is. Viszont az anyag: a kenyér, a bor, a víz arra mél- iattatott, hogy a legszentebb dolgoknak, a bűnbocsánatnak, a kegyelemnek legyenek a csatornái felénk, emberek felé. 2. AMIKOR AZ ELSŐ HITÁGAZAT ÉRTELMÉT hangsúlyozzuk, ezt megint nem tehetjük a második és a harmadik hitágazat rovására sem. Hogy mi Istenre, mint Teremtő Atyánkra nézünk, s a Szentlélek vezetésére és vigasztalására bízzuk magunkat, azt Jézus Krisztustól tanultuk, aki Istenre, mint Mennyei Atyjára nézett, akinek magát alárendelte, akiről elismerte, hogy nagyobb bála, s hangsúlyozta szenvedésével és halálával is, hogy ez így ban: „Mindamellett ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Amikor a mai szentleckénkben Krisztus Urunk kijelenti, hogy neki adatott minden hatalom mennyen és földön, az előzőket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Mi nem úgy nézünk tehát Krisztusra, mint aki második számú Isten, hanem arra, akiben Isten, a Mennyei Atya lett emberré. A kívülállók számára ez a legmegbotránkoztatóbb a keresztyénségben. Pedig az isteni szeretetnek a jele a hit számára éppen az, hogy Isten ilyen alázatos formában jelent meg: emberré alázta magát. Ez az egyházra is vonatkozik. Az egyház nem lehet diadalmenetben masírozó keresztesvitézek serege. Krisztus egyháza csak a szeretet egyháza lehet, amely azt nézi, hogy hol és miképpen tudna önzetlenül segíteni egyeseken, s az egész emberiségen is, amikor súlyos bajok gyötrik és veszedelmek fenyegetik, amelyek közt első helyen van a háború, a fegyverkezés, a tudatlanság, embereknek emberek által való elnyomása, azon kívül a betegség, a nyomor, végül maga a halál. Mindezzel szemben mi úgy tudunk valamit tenni, ha szelíden, alázatosan követjük Krisztust. A kereszt teológiájának megcsonkítása, valamiféle diadalmas militarista Krisztus-hit-tévely- gés, sőt az evangélium elárulása. 3. A SZENTHÁROMSÁG HARMADIK SZEMÉLYE A (SZENTLÉLEK. Krisztus Urunktól tudjuk, hogy Isten lélek. Ez nemcsak Pünkösdtől fogva van így, hanem öröktől fogva. Nincs kézzel fogható Istenünk, Isten olyan láthatatlan, mint a saját lelkünk. Az isteni és az emberi lélek közt kapcsolat van. Jó lenne, ha többet tudnánk az emberi lélekről. Nem mintha a kettő ugyanaz lenne, de mégis van valami hasonlóság a kettő kötött. Mit tudunk az emberi lélekről? Hogy lelki jelenségek van- hak, a tudomány nem tagadja. Az emberi lélek jelenségeivel, erőivel lépten-nyomon találkozunk, de inkább azt vesszük észre, ha hiányzanak. Rettenetes dolog a lélek nélküli imádság, a lelketlen ember, s ha lelki erőink kifogynak. Másképpen van, ha „lelkesen” történnek a dolgok. Ha áhitat vesz erőt rajtunk. Ilyenkor szinte „magától” terjed a hit. öröm, bigasztalás, boldogság jár vele. Vegyük észre, hogy a Lélek mindenütt munkálkodik, ahol ballás van, sőt ahol egyáltalán jóindulat, felelősség és szeretet van. Tudjunk ezért a más felfogásúnkkal is együtt élni, és a jóért velük együtt fáradozni. Ez következik az isteni kinyilatkoztatás teljességéből, a Szentháromság egy igaz Istenbe vetett hitünkből. Hirdesse életünk, szolgálatunk egyoldalúság nélkül az Isten dicsőségét, hki velünk van a világ végezetéig. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN VASÁRNAPRÓL - VASÁRNAPRA A szentháromság ünnepével ÜJ SZAKASZBA lépő egyházi esztendő első fele, magasról induló úthoz hasonlít. Változatos vidéken kanyarog lefelé az út. Minden kanyarulatban új kilátás nyílik. Szüntelenül változik a vidék. Három tájegységen haladunk át, a három nagy ünnepkörön. Karácsony, Nagy- péntek-Húsvét, Pünkösd kiemelkedő ormai határozzák meg egy-egy táj jellegét. Az utolsó magaslat, Szent- háromság ünnepe, mintha mégegyszer mindent ösz- szeíoglalna. Utána kilép az út a hegyek közül, kanyarodok nélkül, nyílegyenesen sík vidéken fut előre. Akárcsak az alföldi országutak. A ' vidék nem változatos. Szántóföld, legelő, tanya, távoli falu tornya. A végtelenbe futó egyenest sokszor csak a szabályos távolságban egymást követő sürgönypóznák tagolják. Ilyennek tetszik a Szentháromság ünnepe utáni időszak is az egyházi esztendőben. A vasárnapokat számok jelölik. Aszerint, hogy mikor volt húsvét 22, vagy 27 vasárnapot számolhatunk Adventig. Idén korán tartottuk a húsvétot, 26 vasárnap váltja egymást, az új egyházi esztendő kezdetéig, Akt mondják, hogy á Nagy Magyar Alföld nem volt mindig puszta. Régente erdőrengetegekkel. hatalmas lápokkal, kövér legelőkkel borított terület volt A török hódoltság tette pusztává. Jött egy költő s felfedezte szépségeit, „Szép vagy Alföld, legalább nekem szép ,..” — írta. Petőfi óta kissé máskép látjuk mi is az Alföldet, no meg az Alföld képe is jelentősen változott azóta, sőt mindjobban változik — előnyére. Az egyházi esztendőnek ez a számozott vasárnapokkal tagolt szakasza viszonylag nem régen alakult ki. A római katolikus egyházban ma is Pünkösddel kezdődően számolj ák- a vasárnapokat, de sorukat Mária-ünnepek és különböző szentek ünnepe szakítja meg. Még a középkorban alakult így az egyházi esztendő második szakaszának ez a rendje. Szentháromság ünnepe valószínűleg azért nem vált náluk támponttá a vasárnapok számozásánál, mert „alig” 600 éves. A 10. évszázadban kezdték ünnepelni, de csak 1334- ben tette egyetemesen kötelező ünnepé XXII. János pápa. A REFORMÁCIÓ természetesen ELHAGYTA a szentek ünnepeit, de meghagyta Keresztelő János ünnepét a nyár kezdetén, Mihály arkangyalét az ősz végén, valamint Péter és Pál apostolok ünnepét. A nagy Mária-ün- nepeket is megtartották, de egészen más értelemben, mert Krisztus ünnepként ünnepelték őket. A két világháború között Németországban megkísérelték az elhalványodott és megszűnt reformáció-korabeli hagyományokat feleleveníteni az egyházi esztendő ünnepeivel kapcsolatban. Az ún. berneu- chéni liturgikus mozgalom három szakaszra tagolta az egyházi esztendőnek ezt a — helytelenül — „ünneptelen félévnek” nevezett szakaszát. Kísérletük azonban nem tudott szélesebb körben gyökeret ereszteni. Hazai evangélikus egyházunkban az új Agenda megjelenése józan megoldást hozott. Olyasvalami történt, mint mikor Petőfi felfedezte az Alföld szépsségeit. Az egyházi esztendő második időszakának szépségeit, sajátos jellegzetességeit azok a textusok, oltári és szószéki igék, zsoltár-részek rejtik, amelyek egy-egy vasárnap istentiszteleti rendjében szerepelnek. Ezeket a bibliai szakaszokat üzenetük figyelmes meghallgatásával olyan jellegzetes csoportokba lehetett beosztani, amelyeket egy- egy kiemelkedő és összefoglaló téma címszerűen jelöl meg. Ezeket persze lelkészeink ismerik inkább, mert az Agendát ők használják, de jő, ha a gyülekezeti tagok széles körében is ismertté válnak. A SZENTHÁROMSÁG ünnepe UTÁNI, egészen ádven- tig tartó időszakban, egy téma emelkedik ki az istentiszteleteken használt bibliai szövegekből: Isten hív. Az egyház nem önmagától van és nem önmagáért van. Ezt fejezi ki ez az egyszerű két szó. Hitem, keresztyén életem oka, forrása, nem önmagában van, hanem Istenben, aki Szávával hív, magához vonz. De hitem és egész keresztyénségem se lehet öncél. Elkötelez a világ iránt, amelyhez magam is tartozom, amelyben magam is élek, amelyet Isten megtartani és nem elveszteni akar, amelyet éppen ezért hív. Hívja arra, hogy éljen szereteté- ben és szeretetéből. Valamennyi Szentháromság ünnepe utáni vasárnap ennek a hívásnak a kérdésével foglalkozik. A Szentháromság ünnepe utá ni vasárnapok összefoglaló témája önállóan természetesen sehol sem szerepel. Csak variációban ismerjük meg. A huszonhét vasárnap időszaka ugyanis öt kisebb szakaszra oszlik. Ezeknek a kisebb szakaszoknak (van amelyikbe csak 4, van amelyikbe 7 vasárnap tartozik) saját címük, összefoglaló témájuk van ismét. Az első szakasz (1—5. vasárnap) pl. a bennünket megszólító hívó szó forrására teszi a hangsúlyt. Ez a címe: „Isten hív bennünket” A második szakasz (6—9. vasárnap) konkréttá teszi a hívás tartalmát, ezt mutatja címe is: „Isten sötétségből világosságra hív”. A sötétség a magány, az elhagyatottság, az árvaság jelképe a Bibliában; a világosság viszont a közösségé, i mégpedig az Istennel és az emberekkel létrejött kettős közösségé. A harmadik szakaszba tartozik a legtöbb vasárnap (10—17). Ez az időszak arra figyelmeztet, hogy mikor Isten megszólít bennünket, amikor elhív, mindig történik valami. Ezt a történést, ezt az eseményt leghatározottabban a Pál apostol által gyakran használt és Luthertől magasra emelt „megigazulás” szó jelöli meg. Az időszak címe ez: „Akiket Isten elhívott, azokat meg is igazította.” — A negyedik időszak (18—23) címe és témája: „Járjunk elhivatá- sunkhoz méltóan”. Ez a cím, egy ma gyakran használt kifejezéssel élve arról tanúskodik, hogy a keresztyén ember, az Isten által elhívott ember, elkötelezett életet él. — Az ötödik és utolsó időszak vasárnapjai arra irányítják figyelmünket, hogy reménységben és céltudatosan kell élnünk. E cél felé, a hozzánk közelítő Jézus Krisztushoz hív Isten. Meggazdagítani, teljessé tenni akarja az emberi életet s nem megcsonkítani, tönkre tenni. Az időszak témája így szól: „Célegyenest igyekezzünk el- hivatásunk jutalmára!” A két utolsó vasárnapot már nem is számmal jelöljük, hanem így nevezzük: az egyházi esztendő utolsó előtti ill. utolsó vasárnapja. Sőt az utolsó vasárnap az utóbbi időben mind kedveltebbé váló elnevezést kapott: örökélet vasárnapja. AZ IDŐSZAKOKON BELÜL AZ EGYES VASÁRNAPOK is kaptak témát. Érdemes lenne ezeket egy alkalommal leközölni lapunkban. Most csak példaképpen említünk meg néhányat: Isten sötétségből világosságra hív — Szeretet által Isten gyermekévé! (8. vasárnap). Járjunk el- hivatásunkhoz méltóan — Munkában! (19. vasárnap). Félreértések elkerülése végett ide kívánkozik az Agenda általános útmutatójának néhány sora: „Az egyházi év jellegzetessége érvényesül az istentisztelet változó részeiben és az igehirdetésben. De nem a vasárnapok jellegét prédikáljuk, hanem az üdvösségnek azokat a tényeit, amelyekre a vasárnapok emlékeztetnek.” Régebben — helytelenül — ünneptelen félévnek nevezték az egyházi esztendőnek most kezdődő időszakát. Ez az elnevezés azért helytelen, mert ebben az időszakban is vannak szűkebb értelemben vett ünnepek, bár ezek körül nem alakul ki a nagy ünnepekéhez hasonló ünnepkör. Ilyen ünnepek: a bűnbánati és könyörgő vasárnap (Hirosima emlékünnep) augusztus első vasárnapján, az egyre több gyülekezetben meghonosodó aratási há- laadó-üimep az ősz folyamán és főleg október 31. a reformáció emlékünnepe. Helytelen ünneptelen félévről beszélni azért is, mert az igazi keresztyén ünnep: vasárnap, a feltámadás fényét sugárzó, hétről hétre visszatérő ■ ünnep. Vasárnapoknak igazán nincs híján az „ünneptelen” félév. Bornemissza Péter „Ür napjának”, vagyis Jézus Krisztus napjának nevezte a vasárnapot. Minden más ünnep ünnepi jellegét az a viszony szabja meg, amely közte és a vasárnap üzenetének magvát képező feltámadás és a Feltámadott között áll fenn. Az egyházi esztendő nem a természeti és a polgári év kle- rikalizálását szolgálja, hanem a Szentháromság ünnepe előtti és utáni szakaszával is az értünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztust állítja szemünk elé. aki szavával életet, hitet, reményt és szeretetet teremt bennünk, mert benne csitul el Istennek a bűneink miatt ellenünk felgerjedt haragja. Benczúr László A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG KÉPVISELŐJE A BÉKE-VILAGGYÜLÉSEN A június 28-tól július 3-ig Prágában tartandó II. Keresztyén Béke-Világgyűlésen a Lutheránus Világszövetséget megfigyelői minőségben Paul Hansen dán lelkész, a Lutheránus Világszövetség Világ- szolgálati Osztálya Kisebbségi i Egyházainak titkára képviseli, 1 AUSZTRIA Április 24-én ünnepség keretében emlékeztek meg Ober- schützenben (Felsőlövőn) a burgenlandi evangélikus egyházmegye 40 éves fennállásáról. A jubileum alkalmából új alapítványt is létesítettek, amelyet a negyvennyolcas szabadságharc idején híressé vált Wimmer Gottlieb Ágostonról, volt felsőlövői lelkészről neveztek ek , , Idejébenl Figyelmeztető plakátok in» tenek rendelőintézetekben és villamoson is: „A tuber* kulózis ma már biztosan gyógyítható, ha idejében fordul orvoshoz!” Idejében! Mennyire fontos szó ez! Mi minden fordulhat meg ezen! Talán éppen élet* vagy halál! De ezen fordulhat meg sok minden más is: a jó termés, ha idejében történik a szükséges mezőgazdasági munka elvégzése. A prémium — ha idejében teljesítik az üzem előirányzott terveit. A jó bizonyítvány — ha idejében készült és tanult a diák. A pontos érkezés a munkahelyre — ha idejében indult el ha* zulról valaki. A mai vasárnap a keresztyén emberek szívébe is ezt az egyetlen szót akarja bele* írni, határozottan és élesens hogy soha ne feledjük: Idejé* ben! Idejében halljuk meg a hívó szót! Luther használta szíve* sen ezt a képet: az evangélium olyan, mint a futó záporeső. Ha ma elszalasztjuk, ki tudja, holnap kapunk-e még belőle? Isten hívó szavát el* mulasztani jóvátehetetlen vé* tek. Akkor késő már a bűnbánat. Mert nemcsak késő bánat van, hanem lehet késő bűnbánat is, amint Ézsau példáján mutatja a Zsidókhoz írt levél. Idejében lássuk meg a felebarátot a másik emberben! Nem vagyunk egyedül! Nem szabad önzőén élnünk. Ajtónkon kívül sokan vannak, akik reánk várnak. Várnak> a segítő szóra, várnak az együttérző szívre, várnak a feléjük nyújtott kézre. Várnak az öregek, a sokszor igénybevett nagyszülők, hogy megértsük őket és ne nézzünk át rajtuk, mint az üvegen. Várnak a fiatalok, hogy tanítsuk őket, osz- szuk meg velük tudásunkat, ismereteinket. Lássuk meg a többiekben az embert még idejében! Pál így mondta: Amíg időnk van. cselekedjünk jót mindenekkel! Idejében higgyük el, hogy szükségünk van nekünk is Istenre! Nem elég, hogy meg vagyunk győződve Róla elvileg. Nem elég, hogy hisszük: ö létezik valahol messze, távol. Ö itt van velünk, s mi rászorulunk ma is. Lelkére, hogy vezéreljen, világosságára, hogy lássuk jól feladatainkat, naponkénti kegyelmére, hogy elhagyjuk a gonoszt. A példázatbeli gazdag későn jött rá erre, s akkor nem bújhatott a mentegetődzés bokrai mögé: elkésett. Isten idejében cselekedett: ■ még amikor bűnösök voltunk, Krisztus meghalt érettünk. Isten idejében figyemeztetett: kezünkbe adta igéjét. Van Bibliánk. S a Szentírásból szüntelen hangzik az Ö szava hozzánk. Ez az ö végső jele, már nem lehet új csodára várni. Isten igéje világos utat mutat. Csak idejében vegyük észre! Erre figyelmeztet a zsoltáros: Ma, ha az Ö szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket! a ‘Bencze lm»» 4 *
