Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-05-17 / 20. szám

HA NEM AKARUNK A PÉLDÁZAT FELÜLETEN meg­rekedni, ajánlatos olyan mai kifejezést felkutatnunk, amely­nek segítségével találóan jellemezhetjük a példázat mai taní­tását. Ez a kifejezés: a szolidaritás. Mi a szolidaritás? A szolidaritás elsősorban egy tényt fejez ki, az összetar­tozást. Az összetartozás az egyik ember számára örömöt, a másik számára kínt jelent. Példázatunkban Ábrahám és Lázár szolidárisak, összetartoznak, s ez a kapcsolat Abrahám számára örömöt jelent. A gazdag is összetartozik Lázárral, de ez szá­mára gyötrelmes, mert nem akar az összetartozásról tudni, A szolidaritás felismerés is, az összetartozás felismerése. Nagyon sok minden fordul meg azon, hogy időben ismerjük-e fel valakivel összetartozásunkat, és hogy egyáltalán felis­mer jük-e? Abrahám azonnal felismerte Lázárban hozzátar­tozóját. A szolidaritás végül olyan együttérzés, amely mindig hatá­rozott, beszédes tettekben nyilatkozik meg. Mikor Abrahám felismerte Lázárt, hozzátartozóját, nagy öröm töltötte el szívét. Elébe sietett, keblére ölelte. Három embert vettünk szemügyre. Mindegyiket a szolida­ritás szempontjából figyeltük meg. MOST ELÉRKEZTÜNK A PÉLDÁZAT első szép tanítá­sához. Az a rendeltetésünk, hogy szolidáris emberek legyünk, mint Abrahám. Áldásra rendeltettünk, arra, hogy boldogok legyünk és egymást is boldoggá tegyük. Szolidaritásra rendetettünx tehát nem magányra, elhagya- tottságra, hanem közösségi életre. Csak együtt, a másikkal együtt lehetünk emberek. Jézus ezzel a példázattal szinte ki akar ragadni bennünket elszigeteltségünkből. Ügy tesz velünk, mint a jó pedagógus, aki a játékból kihagyott gyermekei kézenfogja és a kör közepére állítja. Ha jól értjük ezt a pél­dázatot, akkor a nevelés egyik feladatának — nemcsak az iskolában, hanem a családban is! — az együttélésre, a szoli­daritásra nevelést kell tartanunk. A szolidaritás felismerés is — mondottuk —, áz össze­tartozás felismerése. Még egyetlen egy történelmi korszakban sem volt kénytelen olyan átfogó mértékben felismerni az emberiség, mint ma, hogy összetartozunk, hogy szolidaritásra rendeltettünk, bármilyen színű, bármilyen vallású, bármi­lyen világnézetű emberek legyünk is. Az összetartozásnak ezt a nagy tényét és ennek mind erőteljesebb mai átélését nem szabad figyelmen kívül, hagyni. Figyeljük meg, milyen bátran, milyen józanul közelednek korunk nehéz kérdéseiben, a nem­zetközi élet sebes pontjaihoz, aggasztó tüneteihez is, azok az emberek, akik ennek a nagy felismerésnek az örömével köze­lednek hozzájuk. Nem véletlen, hogy az emberiség felelőssé­gének a béke-világmozgalom kibontakoztatása útján tör­tént felébresztésében azok az emberek tudtak világszerte és nálunk is legeeredményesebben résztvenni, akik ezt az örven­detes felismerést soha sem tévesztették szemük elől. A SZOLIDARITÁS, AMELYRE RENDELTETTÜNK, tet­tekben megnyilatkozó együttérzés is. Ábrahám, a tettek em­bere volt Szolidaritásáról tanúskodó tettek voltak szavai, amikor tárgyalásokba kezdett Láttál és megszüntette a legelők használata körül támadt viszályt. De nemcsak Abrahám pél­dájával, hanem a mai élet számtalan példájával is figyel­meztet Isten, hogy lehet jót cselekednß. Nincs olyan nehéz helyzet, amelyben ne adna alkalmat a jó cselekvésére; Gon­doljunk a múlt évben megkötött atomcsend-egyezményre. Gondoljunk azokra a szívós erőfeszítésekre, amelyeknek biz­tató eredményei éppen a legutóbbi időben örvendeztettek meg: a világűr atomfegyvermentesítése, a katonai költségvetések csökkentésére és arra, hogy az atom-nagyhatalmak beszün­tették a maghasadásos anyagok további gyártását hadi célokra. Gondoljunk azokra a bátor férfiakra, akik felrázták a világ lelkiismeretét sokszor életük odavetésével is, mint ahogy azt több buddhista szerzetes megtette, a faji megkülönböztetés és a gyarmati rendszer tovább erőltetése ellen. Ezek mind az egész emberiséget átfogó szolidaritásnak a jelei. Nem igaz az, hogy nem lehet tenni semmit. A mély érzések és a magasröptű gondolatok világából kiragad Jézus bennünket ezzel a példá­zattal, hogy szolidaritásunkról bátor tettekkel tanúskodjunk. Szolidaritásra rendeltettünk. Szép tanítás ez, de kemény beszéd. Istennek ez a rendelése megmásíthatatlan törvényként bele van írva az emberi szívbe. Aki vét ellene, Lázárrá teszi embertársát és Isten ítélete alá kerül. Aki hozzá igazodik, azt megáldja Isten és áldássá teszi, mint Abrahámot. Szép tanítás. Olyan, mint egy nyíló rózsa. De mikor ke­zünkbe vesszük, megszűr, s felszisszenünk. Mi fáj? Az fáj, hogy mi sokszor vagyunk szolidaritás után vágyó lázárok és talán még többször szolidaritást megtagadó gazdagok, de rit­kán vagyunk szolidárisak, mint Abrahám. Fáj még az is, hogy a mi szolidaritásunk korlátozott. Kor­látozza a sír. Addig lehetünk csak szolidárisak, amíg életben vagyunk. Nincs az a szánom-bánom, amely a megholtakon segíteni tudna. A fasizmus áldozatain már nem segíthetünk. Amíg tart a ma, amíg ránk nem borul az este, addig kell a szolidaritást gyakorolnunk. A szolidaritás gyakorlásával el lehet késni! — ez is fáj. A PÉLDÁZAT MÁSIK NAGY, bátran mondhatjuk, még nagyobb tanítása — hogy van korlátlan szolidaritás. Isten szolidaritása ilyen. Mélyebb a pokolnál, erősebb a sírnál. Ezzel a korlátlan szolidaritással találkozunk a Jézus Krisztusban. Benne a gazdag Isten szegény Lázárrá lett, hogy meggazdagítspn minket. Jézus Krisztusban egyszerre találko­zunk a szolidáris Istennel, és a szolidáris emberrel is, aki nem hagy cserben, a kereszthalálig is hűséges mihozzánk. A korlátlan szolidaritás Istennek az ö Fiában kinyilat­koztatott emberszeretete. Egyoldalú szeretet ez. Egyoldalúan Lázár oldalán áll. A szolidaritás után éhezőt elégíti ki. A gaz­dagot azonban megítéli, Jézus nem ígér jövőt az elnyomásnak és a megalázásnak. Ez az egyoldalú szeretet bennem is meg­ítéli a gazdagot, leszereli, ártalmatlané teszi bennem az önző, felelőtlen, szeretetlen, embertelen embert. De talpra állítja, felemeli bennünk a beteg és szegény Lázárt, hogy mi boldog és masokat is boldogító, a szolidaritás gyakorlásában el nem fáradó, mindig reménykedő Abrahám fiai legyünk. Jézus egy­szer azt mondta, hogy ő még a kövekből is tud fiákat alkotni Ábrahámnak. tRészletek Benczúr László püspöki titkár május Oki rádiós prédikációjából Lk 16,19—31. alapján) Szolidaritásra rendeltettünk Felvétel a Teológiai Akadémiára Evangélikus Egyházunk leen­dő lelkészeinek kiképzése a budapesti Teológiai Akadé­mián történik. Akik a Teológiai Akadémiá­ra felvételüket óhajtják, fel­vételi kérvényüket — az Aka­démia Felvételi Bizottságához címezve — legkésőbb augusztus 15-ig küldjék be ti dékáni hi­vatalhoz (Budapest, VIII. Üllői út 24.) A felvételi kérvényhez a kö­vetkező okmányokat kell mel­lékelni: a) születési bizonyít­vány, b) a legmagasabb isko­lai végzettség bizonyítványa, c) helyhatósági vagy más olyan bizonyítvány, amely a kérvényező lakását, szociális helyzetét, szüleinek foglalkozá­sát és kereseti, ill. 'szociális vi­szonyait feltünteti, d) orvosi bizonyítvány (részletes), e) ke­resztelési bizonyítvány, f) kon­firmációi bizonyítvány, g) részletes önéletrajz, mely fel­tárja a kérvényező családi és társadalmi körülményeit, vala­mint a lelkészi szolgálatra in­dulás okait, h) esetleges egy­házi működésről szóló bizo­nyítvány. A felvételhez szük­séges továbbá az illetékes lel­késznek és esetleg még a val­lástanító lelkésznek részletes bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkésznek a jelent­kezőt részletesen jellemző bi­zonyítványa a lelkészi pályára alkalmasságáról, aki a folya­modónak a legutóbbi években lelkipásztora volt. Ezt a lelké­szi bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvénnyel egyidejű­leg levélben, közvetlenül az Akadémia dékánja címére küldje meg. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles máso­latban is lehet mellékelni. A másolatokat „egyházi hasznA- latra” megjelöléssel egyház- községi lelkész is hitelesítheti. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. A felvételi kérvénnyel e9V~ időben a jelentkezők kérjék felvételüket a Teológus Ott­honba is, ahol az Akadémia hallgatói lakást és elltátást kapnak. Ez a kérvény is a dé­káni hivatalba icüldendő, rész­letes önéletrajz kíséretében. LELKÉSZBEIKTATÁSOK AZ ÉSZAKI KERÜLETBEN . Május 10-én, Húsvét utáni VI. vasárnapon iktatták be hivatalukba a következő, egy­hangúlag meghívott gyüleke­zeti lelkészeket. A nagybörzsönyi lelkészi ál­lásba ifj. Dedinszky Gyula volt alberti másodlelkészt Várady Lajos, a budai egyház­megye esperese; a bakony- szentlászlói lelkészi állásba Pora Vilmos volt ózdi segéd­lelkészt Halász Béla, a veszp­rémi egyházmegye esperese; az őri szén tpéteri lelkészi ál­lásba pedig Molnár Jenő ed- Üigi helyettes lelkészt Szabó Lajos, a vasi egyházmegye esperese iktatta be. A RABOK ÉS AZ ISTENTISZTELETI KÉNYSZER SVÉDORSZÁGBAN Svédországban a rabokat kö­telezték, hogy részt vegyenek az istentiszteleteken és az áhí­tatokon. Most egy törvényja­vaslat készül, amelynek értel­mében a foglyok részvétele egyházi alkalmakon önkéntes lesz. A svéd igazságügyminisz­ter véleménye szerint nem egyeztethető össze a svéd al­kotmányban biztosított val­lásszabadsággal, hogy az isten­tiszteleteken való részvételre bárkit is kényszerítsenek. TEMETÉSEN A z egyik budapesti temetőben törten'1... A rava- Ai- falazó épülete előtt lassan gyülekeznek a fekete­ruhás emberek. A gyászoló család tagjai némán, szo­morú szóvvel állják körül a fekete koporsót. A szín­pompás tulipánokból, az illatozó gyöngyvirágokból, a szerény nefelejcsekből kötött koszorúk a végtisztesség óráján is a megújulást, a tavaszt hirdetik. Nagy a. kontraszt az elmúlásra emlékeztető fekete koporsó és a tavaszt hirdető színes virágok között, amelyek szinte teljesen elborítják a ravatalt. A terem ajtajánál komoly tekintetű, ősz hajú, fekete ruhás, fehér kesztyűs férfi áll őrt. Mintha az élet és halál határán állna őrséget... Felette is el­szaladt már az idő... Áll az ajtónál, előtte a ragyogó napsütés, a zsibongó élet, a virágokat nyitó tavasz, mögötte a halál, a megváltoztathatatlan elmúlás és az utolsó emberi tiszteletadás. All mozdulatlanul az örök határon. Azután elérkezik a temetés ideje. Belép a rava­talozóba a lelkész, felcsendül az ének, az imádság, megszólal az élet istenének az elmúlásban is diadal­maskodó igéje. Hangzik az evangélium Isten szerete- téről, bűnbocsátó kegyelméről, Jézus Krisztus vált- sághaláláról, a feltámadásról és az örök életről. Az élet és a halál találkozása elevenedik meg a felcsen­dülő szavakban. A gyászolók lelki szemei előtt két arc kerül egymás mellé: az elhunyt édesanya szere- tetet sugárzó arca és Jézus Krisztus diadalmas arca. özönlik a vigasztalás, a bátorítás és a reménység, de mintha egyre jobban mélyülne az a mélység, amelyet az édesanyának az életből való eltávozása hasított gyermekei szívébe. A fájdalom, az édesanya elvesztése feletti bánat langyos könnyel áztatják a gyászolók arcát. A ravatalozó előtt Jónéhányan álldogáltak. Nagyon távol áll tőlük mindaz, aminek fül- és szem­tanúi voltak. Nem érte el szívüket a szerető szív el­vesztése feletti fájdalom, nem érintette meg lelkűket a halálból feltámadott és a halálon is diadalmaskodó Jézus Krisztus evangéliuma. Arról beszélgettek, hogy hányán voltak a vasárnapi istentiszteleten, meg arról, hogy a gyülekezetnek több tartozást kell hamarosan kiegyenlítenie, s a pénztárban jóval kevesebb a pénz, mint amennyire szükség lenne. Részvétlenül álltak és beszélgettek a részvét óráján. Azután két beszélgető asszony hangja ütötte meg a fülemet. Az időjárásról beszélgettek, meg arról, hogy milyen kellemes ilyen­kor a langyos napsugár melegében sétálgatni. Teme­tésre, búcsúzni jöttek, de a szivük önmagukkal volt elfoglalva, s inkább érdekelte őket az időjárás, mint a részvét. Férfiak és asszonyok, akik ugyanúgy jár­ják az élet útját, mint járta az, akit a koporsó takar. Férfiak és asszonyok, akik el tudnak menni a másik ember fájdalma, bánata, szomorúsága és könnye mel­lett kemény, hideg szívvel. Hiába voltak ott a teme­tésen testileg, jelenlétük formaság volt csupán, s nem őszinte osztozás a gyászolók fájdalmában. Hogy is tud így elmenni az egyik ember a másik ember mel­lett!? 17 őzben vége lett az igehirdetésnek, imádságnak és éneknek. A temetési emberek megkezdték a ko­szorúk felrakását a kocsi tetejére. Ismét előkerültek a színes virágok, az örökzöld fenyőgallyak. Lassanként minden koszorú a helyére került, A kocsi vezetője elfoglalta a helyét a kormány mel­lett. Közben egy barátja lépett oda hozzá, szóbaele- gyedtek, mosolyogtak, nevetgéltek. Ezalatt helyezték el a kocsiban a koporsót. A terem ősz őre halkan odaszólt a beszélgetőknek: „Hallgassatokí Jó embert temetnek...” Egyszerű mondat volt csupán, s mégis oly kifejező. Kifejezte a részvétet, a bánatban váló osztozást, a búcsúzás iránti tiszteletet. S a koporsón ott állt a felírás: „Maglódi Ferencivé éli 88 évet”. Hosszú élet felett zárult be a koporsó. De a mondat továbbra is csengett: „Jó embert temetnek,.Jó embert, édesanyát, uki sokszor nehéz körülmények között nevelte gyermekeit. Jó embert, szerető szívet, aki tudott mindig mosolyogni, aki tudott mindig adni. Jó embert, akit a gyermekei iránt érzett forró szere- tete éltetett 88 esztendőn keresztül. A zután bezárult a koporsó mögött a kocsi ajtaja. A1 Az ősz hajú őr, aki hosszú évtizedeken keresz­tül több ezerszer állt édesapát, édesanyát, gyermeket vagy testvért rejtő koporsó mellett, tisztelgésre emelte fehér kesztyűs kezét. Ö is búcsúzott. Amikor ravatal mellett kell megállnunk, amikor fájdalomban van részünk, vagy a másik ember fáj­dalmában osztozunk, némuljon el bennünk a magunk­kal való foglalkozás gondolata, s hassa át szívünket az együttérzés és az őszinte részvét. Szemeim előtt látom most is az öreg őr tisztelgő alakját, fülemben ott cseng halk szava: „Jó embert temetnek...” Harkányi László' Emil D. Fuchs professzor 90 esztendős A Lipcsei Egyetem Teológiai Fakultásának nyugalmazott professzora, a nálunk is jól ismert és tisztelt teológus és béke­harcos, Emil D. Fusch május 13-án töltötte be 90. életévét. Nemcsak barátai és maga az egyház, hanem a Német Demok­ratikus Köztársaság kormánya is méltó keretek között emlé­kezik meg erről a dátumról. Fuchs professzor magas állami kitüntetést is fog kapni attól a német államtól, amely nem­csak otthont, hanem hazát adott ennek a sok viszontagságot, meg nem értést és megértést, szeretetet és visszautasítást megért és megélt teológusnak. Alig egy héttel ez előtt beszélgettem vele. Meglepő fris­sességgel és szellemi elevenséggel beszélt most is arról, hogy neki mennyire szívügye a Keresztyén Békemozgalom, amely­ben az igazi egyház szolgálatának tényeit ismeri föL Hogy A teológus es a behehareos Sünül I I ~ mm 'i#/1'Tff‘tif. % ‘ojtpßiß. fitty !<!’ p A ■ Hi f - 4MI ■ ........MiíáÉ II 1IÍ1 * "i - G- v ttífe* Í.ÍVW/. ‘ *• «, ■ uä * t i 1 ^ I. -V; a. ',4 •V * iámm.. ■ I mmr A:mm i I-wfva A -S' jfcétv». äfft .• ii *--•»!-i ii HÜSl# ........................j IX Emil Fuchs professzor mennyire fontosnak tartja ma is azt a szolgálatát, amikor elő­ször és elsőnek jelent meg mint egyházi ember Keleten és el­mondotta, hogy a német nép bűnbánóan bocsánatot kér a kelet- európai népektől mindazért, amit a német fasizmus elköve­tett ellenük. Fuchs professzor mindig az „Üj”-nak volt lankadatlan hírnöke. Életrajzi kötetei, a marxizmusról és a keresztyénség- ről írt munkája és egyéb művei mind arról tanúskodnak, hogy szereti hazáját, „szeretne” igazi keresztyén lenni és keblénű ölelni mindazokat,, akik imádkoznak és dolgoznak az egész emberiség holnapjáért. Ma is tevékenyen részt vesz a Német Demokratikus Köztársaság teológusainak és lelkészeinek az egyház jövőjét kereső és munkáló minden megmozdulásában, s többek között a Keresztyén Békekonferencia Tanácsadó Bizottságának is a tagja. Gazdag tapasztalatú életrajzának az ismertetésére nem térünk ki, hiszen nem nekrológot írunk. Ma is a fiatalok vezetője és atyja. Azoké, akik a német evangélikus egyház megújulásának és új útra lépésének a nemes harcosai. A magyar evangélikus egyház szeretettel köszönti benne hű barátját és munkatársát és további munkás, alkotó életet kíván neki. De. P. M. KIS TÜKÖR Kis tükrünk előtt most Ezsdrás próféta ÓM. Alakját való* ságos legendakor fogja körül. E legendák egyike elmondja, hogy amikor Jeruzsálem pusztulásakor a szentkönyveket tűi pusztította el, az elpusztult szent könyveket újra írta. Neve annyit jelent, mint segítség. Áron családjából való, annak a Serája főpapnak a késői leszármazottja, akit Nabw kodonozor megöletett. Biblíatudósok szerint Kr. e. 458-ban azokkal a zsidókkal, akik még hazakívárikoztak, elindult Jeruzsálembe. Artaxerxes gazdag ajándékokat ad a hazaindulóknak. Ezenkívül parancsot küld a helytartóinak, hogy pénzzel és terményekkel is támogassák az Ezsdrás által vezetett cso­portot. A király Ezsdrásnak külön megparancsolja, hogy otthon gondoskodjék a mózesi törvények szerinti igazságszolgálta­tásról. Ezsdrás az Aháva folyó mellé hívja a papokat tanácsko­zásra. 1500-an gyülekeznek össze, a lé viták megkésve érkez­nek, összesen 38-an. A próféta munkája megkezdésekor két dolgot tart fontod­nak. Az egyik: népét a pogányság hatása alól kivonni, á másik: a nagyon elszaporodott vegyesházasságokat megszün­tetni. A zsidóság történetének nagy írója, Josephus szerint Ezsdrás akkor halt meg, amikor a főpap Eljasib lett. Még egy érdekes adat róla: a Kárán azt mondja Ezsdrás- ról, hogy őt a zsidók éppenúgy Isten Fiának tartották, mint á keresztyének Jézust. Fülöp Dezső IMÁDKOZZUNK János 14,23—31 Jézus Krisztusunk, magasztalunk Téged pünkösd ünnepén a Szenlélekért, akit munkád folytatójául küldött Mennyei Atyánk a földre. Elmondott szavaid, cselekedeteid értelmét a Szentlélek világosítja meg előttünk. Köszönjük Neked, hogy valahányszor igehirdetést hallunk, Szentlelked áramlik át a mondatokon és lelkűnkön. Jövel, Szentlélek Isten, hozd elő emlékezetünkben a szük­séges pillanatban a régen hallott, megfelelő igét, s erősíts minket a hitben, a szeretetben és az örökélet reménységében. Hálát adunk Neked, Jézus Krisztusunk, a Szentlelked által adott békességért. Köszönjük, hogy életünk és sorsunk minden körülménye között nyugalmat találhat szívünk Atyánk szeretetében, amelyet örökre megszereztél nekünk a kereszt­fán. Vedd el tűlünk félelmeinket, gondjainkat, s taníts meg, hogy bizodalmunkat a mindenható és irgalmas Istenbe ves­sük. Legyen Neked hálaadás a Te békességedért, amely elveszi a szív nyugtalanságát és félelmét. Könyörgünk Hozzád életünk és a világ külső békéjéért Add, hogy nyugalomban teljenek napjaink, s csendes munká­ban, szeretetben, nyugodt boldogságban élhessünk. Őrizd meg a népek között a békét, s áldd meg mindazokat, akik az emberiség nyugodt jövőjéért és békés fejlődéséért fáradoznak. Vedd el a háború félelmét minenütt a világon a ma élő nem­zedéktől a béke reménységével és munkálásával, Szentlélek Cristen, töltsd be szíveinket bőven! Ámen, 4 \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom