Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-05-10 / 19. szám

PEAK TERI ÉLET Püspöki látogatás Osagárdon N0GRÄD MEGYÉBEN IS TAVASZI POMPÁJÁBA öl­tözött a természet. Zöldellnek a rétek, lombosodik az erdő. A vadcseresznye és vadkörte kibontották fehér virágaikat. Szinte énekel a táj. Cantate (énekeljetek) vasárnapján, áp­rilis 26-án a Nagyszál hegy alatti fennsíkon elterülő Ös- agárd (1906-ig Agárd) község evangélikus gyülekezetét láto­gatta meg D. Dr. Vető Lajos püspök. Szalagokkal ékesített kapuban várta és köszöntötte a gyülekezet. A népviseletbe öltözött fehér ruhás leányok egyike, Gyekis Erzsébet ked­ves szavak ksíéretében virág­csokrot nyújtott át a püspök­nek , Régi eredetű község ez. Már a XV. századból származó tör­ténelmi okmányokban szere­pel. Tiszta magyar ajkú lakos­sága volt és a reformáció igazságait korán elfogadta. A török hódoltság előtt és alatt református gyülekezet volt itt. Nicletius Boldizsár nevű lelki- pásztorát 1674-ben a pozsonyi vértörvényszék elé állította az ellenreformáció. A török katonaság zaklatásaitól és pusztításaitól is rendkívül so­kat szenvedtek, s a lakosság száma erősen lecsökkent. A törökök kiűzése után pedig a váci római katolikus püspök gyűlölete dühöngött a protes­tánsok ellen. 1718 körül el­űzte a gyülekezet lelkészét és templomát elvette. A temp­lomot valószínűleg lerombol­ták. Az ősagárdi halotti anya­könyvben található bejegy­zés szerint 1792. november 16-án 107 éves korában halt meg Pálosiak Ilona, Ő még sokat beszélt életében azokról az időkről, „amikor az agár­diaknak templomuk és papjuk volt és azoktól megfosztot­ták.” a török hódoltság UTÄN Gömör és Hont megyé­ből néhány evangélikus val- lású szlovák család telepszik le ösagárdon. Ettől kezdve a Bár az ősagárdi gyüleke­zet kicsiny, jelenleg 430 lel­ket számlál, lelkészei arány­lag hosszú ideig szolgáltak benne. Lelkészei — szolgálati idejük feltüntetésével — a következők voltak: Templom­építő első lelkésze Bílszky János • (1785—1814); Szabó István (1814—1821); torony­építő lelkésze Holétzy Mátyás (1821—1835); az országos hírű egyháztörténetíró, Fabó And­rás (1835—1374), akit a Ma­gyar Tudományos Akadémia is tagjává választott; az énekfordító Gaál Mihály (1874—1911), aki a jelenlegi lelkészi lakást építette; Ho- reczky Aladár (1912—1932), akinek működése idején a templomot díszesen kifestet­ték, kívül megújították és új orgonát szereztek be; id. Har­mati Béla (1932—1983). Je­lenlegi lelkésze; Szabó Ist­ván, 1963-tól szolgál a gyü­lekezetben. Az egyházközség írásos adatai arról beszélnek, hogy átlagban minden 5—6 évre esik egy-egy építkezés, na­gyobb arányú renoválás, vagy jelentősebb felszerelés be­szerzése. A legutóbbi egy év alatt elismerésre méltó ál­dozatkészséggel a lelkészi lakást kívül-belül renováltat- ta a gyülekezet. A PÜSPÖKI LÁTOGATÁS ALKALMÄVAL zsúfolásig megtöltötte szép templomát az egyébként is templomos gyülekezet. Régi szokás sze­rint a népviseletbe öltözött leányok az oltár előtt álltak. Ez alkalommal hófehér ruhá­ban. D. Dr. Vető Lajos püspök prédikációjában felhívta a gyülekezet figyelmét arra, hogy az igehirdetésnek igaz­nak és őszintének kell len­nie. Csak így munkálja a hí­vek megújulását, földi javát és üdvösségét. „Kívánjátok meg és várjátok el lelkésze­tektől, hogy megmondja az igazat, akkor is, ha az néme­lyeknek nem tetszik.” A meg­újult ember szívesen tanul, meggondolja, mit beszél, s főleg cselekvő életével tesz bizonyságot keresztyénségé- ről. Istennel, emberrel pedig igyekszik békében élni s má­sok békés életét is előmoz­dítani. Az istentisztelet végeztével ünnepi közgyűlést tartottak, melyen a püspököt Szabó István gyülekezeti lelkész és Janecska András másodfel­ügyelő köszöntötte, aki házi I sütésű kenyeret nyújtott át a püspöknek, mint a minden­napi kenyér és béke össze­tartozásának jelképét. A délutáni istentiszteleten, ugyancsak teljes számú gyü­lekezet előtt Csákó Gyula püspöki titkár prédikált. Utána a püspök a presbite­rekkel folytatott közvetlen beszélgetést és tájékoztatta őket egyházunk időszerű kér­déseiről. Csákó Gyula 'TTUTTTTT’ Ősagárdi templom Ösagárdi lelkészlakás TÖBB, MINT NYOLCVAN esztendőre te­kintek vissza. Amikor ott laktunk az Evangélikus Elemi­iskola és Gymnasium háromemeletes épüle­tének első emeletén, szomszédunk volt a Kurtz Sámuel családja. Más az egész házban nem lakott, még a házmester is a mellettünk levőben, és mikor a második emeleti nagy állóóra elütötte a délutáni négy órát és a kis diákok meg a nagy deákok kisebb-na- gyobb lármával hazamentek (akkor még 8-tól 11-ig és délután 2-től 4-ig folyt a tanítás), az egész nagy épület kihalttá lett, hogy néma csend tanyázzon az öblös lépcsőházban és minden folyosóján. A házba a Sütő utca 5-tel jelzett kapun lehetett bejutni, bár akkor volt kapuja a Károly utcára is (ma Bárczay István utca), de azon lélek nem járhatott se ki, se be, állandóan zárva volt. Ez a kapu és a kapu- alja akkor tűnt el, amikor a ház Károly utcai földszintjére tornatermet csináltak. Persze — nem egyedül mi, első emeletiek voltunk otthon itt. A három utcában bolt bolt mellett volt. Legimponálóbb azok között a nyugatra eső névtelen terecskére néző hom­lokzaton a „Convordia” temetkezési vállalat dúsan felszerelt boltja: koporsók, fejfák, sír­hanti lámpák, szemfedők, bádogból csinált virágos koszorúk tömege volt a kirakataiban. Még csak arra emlékszem, hogy a Károly utcai oldalon volt az öreg Eoraterné trafikja és a Sütő utcai oldalon pompázott a Kurtz Sámuel anyósának, a derék Hochschöpfnének a nagy vászonüzlete, ahol sokáig, mint bolti­szolga buzgólkodott a Kelemen (nekünk se­gítőtársunk játékainkban), s aki innen utóbb a Biblia-társulat boltjába hűtlenkedett át, ami ott volt a háztömb Deák Ferenc téri ol­dalán és most vagy tíz-tizenöt éve tűnt el onnan. A MI EMELETÜNKÖN volt az elemi fiú iskola második, harmadik és negyedik osztá­lya, de hogy hol, merre volt az első, azt bi­zony ma már nem tudnám megmondani, de tudom, hogy abban Luttenberger Ágost volt a tanító úr (nem tanítóbácsi!), aki írt egy ABC-és olvasó könyvet, de ahhoz segítőtár­sakul maga mellé vette Komáromy Lajos, Lakits Vendel és Péterfy Sándor tudós taní­tókat. A második osztályban Alex Albert volt a mester, ö megelégedett azzal, hogy más írt Magyar Olvasókönyv-et a népiskola II. osz­tálya számára — ő nem vágyott irodalmi babérokra. Bezzeg más voltba III. osztály ve­zetője, a már többször emlitett Kurtz Sá­muel: ő írt szép számmal könyvet és nem is olyast, amiből a kis kócos nebulók bifláz­tak abéabot, de felnőtteknek, nagyoknak való könyveket írt. A negyedik osztályban a derék cipszer Lux Ede tanított minket. Ö sem rontotta a szemét holmi könyvirással, és csak arra em­lékezem,‘hogy minden hétfőn reggel azzal kezdte: I — Ma hétfő van. Mit jelent ez? No, mondd el te, Schulek Jani! És Schulek Jani rákezdte: — Az azt jelenti, hogy egész héten szor­galmasan tanuljunk és figyeljünk az árán ... (Ez a conscolarisom a nagy építőművész­nek, aki a budai Mátyás templomot újjáte­remtette, volt a fia. Ű aztán jeles kutató lett és rátalált a Mátyás király visegrádi nyaraló palotájának a csodálatosan szép maradvá­nyaira és azokat a rendkívül értékes romo­kat feltárta. Kedves, jó barátom maradt a Hanzi holta napjáig __) No, de ezekkel aztán ki merült minden emlékem az elemi iskolá­ról, talán csak az az egyetlen, hogy ott ta­nultam meg írni... de pardon, mégsem! Még van egy: mikor az elsőben koptattam a pa- docskát, a tanév végén vörhenybe estem. Heteken át élet és halál között lebegtem; a jó Győry bácsi, a mi kitűnő papunk vasár­naponként a templomban imája során meg­emlékezett rólam. Betegségem alatt teljesen megsüketültem. A jobb fülem süket is ma­radt és csak arra volt való, hogy a tanító néha jól meghuzigálja. Egyébre nem... azaz még: a második osztályban olyan gyenge vol­tam, hogy azt meg kellett ismételnem! Ámde ott. abban a, rideg nagyházban csak tanultuk az abéabot, de szerencsére az épü­lettömb Deák téri részében többen is laktak és ott voltak a pajtásaim és ami legfőbbb Volt: ott volt a „nagyudvar”. Legelőbb is kik laktak ott? OTT LAKOTT GYÖRY VILMOS a költő- pap — akiről nem kell szótanom. Öt hírne­véről mindenki ismeri és ki ne emlékezne Vissza édes örömmel az elmés nemes dón Quijote de la Mancha, a világraszóló nagy­szerű történeteire? Azt a magyar közönség­nek ő adta a kezébe, más sok egyéb között... Emlékezem arra is, hogy szüleim jól mulatva beszélték egymás között, hogy a kedves Győ­ry Vilmos társaságban egy túlművelt dámá­val elbeszélgetve — mondott valamit az el­més hidalgóról és annak nevét úgy ejtette ki: dón Kihoté, amire az a finom dáma le- becsülően rászólt: ... — Talán donkisottot akar mondani...? Mire a dón Quijote fordítója sietett kirosz­szabbítani önmagát, mondván: — Persze, igaza van, donkisott! Pardon, megbotlott a nyelvem ... Ma is őrzök égy igen kedves emléket őtőle. Édesanyám igen ügyes kézimunkázó volt, s abban az időben divat volt, hogy az étkezés­re megterített asztalon hímzett cifra futó volt — akkori pesti nyelven: Tischläufer. ,Édesanyám is a divattal tartott és hímzett ilyent és Győry bácsitól kért reá valami szö­veget, amit ráhímezne. Győry bácsi aztán egy sor, egy egész ívnyi rövid, erre alkalmas sor­párt írt: azt persze megőriztük, de sajnos, az is, mint annyi sok egyéb, mikor csejthei ősi otthonunk elpusztult — elveszett. Azok közül akkor egyet ráhímzett anyám, mely így szólt: . A víg asztal Megvigasztal. Ezt édesanyám megtoldotta egy sorpárral, így: Torral, borral Vendégsorral. Győry Vilmos drága jó felesége Székács József superintendens és pesti lelkész Etelka leánya volt. Egymáshoz illő házaspár, a pap­nak és a költőnek hűséges társa. Ott gyerekeskedtünk az ebből az ideális fészekből kelt Lóránddal és Elemérrel. Ló- ránd miniszter lett, Elemér — Zezt volt a beceneve és korán meghalt ■— katona lett. Ezek testvére volt Ilonka, a későbbi Ginever Arturné, aki mint író itthon és Angliában kiváló, elismert nevet szerzett. Egy londoni egyetemi tanárnak lett a felesége. GYÖRYÉK A TEMPLOM MELLETTI — leányiskola — épület második emeletén lak­tak a Deák tér felé eső első lakásban. Alat­tuk az első emeleten lakott a német egyház­nak egyházi körökben jó ismert nevű lelké­sze: Schrantz ‘János, akinek három fiával heccelődtünk a nagyudvarban. Szegény An­dor korán, ha emlékezetem nem csal, a VI. osztály tanulójaként halt meg;, Bélának, úgy emlékszem, egy kis verseskönyve jelent meg Kökörcsin cím alatt, de hogy aztán vele mi lett, bizony nem tudom, eltűnt szemem elől. A Jani, mint vízimérnök (ez a vízi itt nem kártya tetminus technicus) miniszteri taná­csosként halt meg, tán vagy húsz évvel ez­előtt. A második német lelkész (nagyon érdekes, hogy akkor még magyar lelkészünk csak egy volt, de német volt kettő — így festett akkor a magyar főváros! — tehát a második német lelkész, aki ugyanott az első emeleten lakott Schrantz mellett, Dőleschall Sándor Eduárd volt; szintén neves ember, de nem tudom ma már, hogy volt-e fia, vagy sem, de paj­tásunk nem volt közülük egy sem. (Az ő unokája a néhány hete elhunyt dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter. — A szerk.) Itt lakott még a házban Falvay Antal, az elemi leányiskola igazgatója, akinek Anti ne­vű fiával barátkoztunk, egyébre e percben nem emlékezem, mint arra, hogy Anti anyai nagyanyja, aki ott élt veje házánál, a folyosó magasából két unokáját nevükön hívogatta, amit mi nagy derülten hallgattunk: — Antii — Kiszii! (Értsd Gizi!) Hogy mi lett Antiból, nem tudom. Ügy sejdítettem, hogy katona, lett, de erre nem te­szem rá a fejemet. Ott a második emeleten laktak még Jakobeyék. Az apa az egyház pénztárosa, fivére volt Jakobey Károlynak, aki kitűnő mestere volt a festmény-remekek művészi másolásának. Ezekből egyet — egyik ősöm olajfestésű arcképét 1600-ból — író­szobám díszéül tartom a falon. A nagyudvar enyhén lármás banda egyik vezértagja volt Jakobey Laci. Azt aztán igazán nem tudom, mi lett vele? Soklcal jobban emlékezem arra, h'igy volt neki egy nagyori szép húga, az EtzsíIcc EZEKBŐL ÁLLT A Ml TÁRSASÁGUNK. Alapjában jámbor egy társaság volt — soha rablóbandát nem játszottunk; hogyan is illett volna ott, a templom mellett, még akár já­tékból is vétkezni a tízparancsolat ellen, ugye? Mikor akkora lettem, hogy kinőttem az elemi padokból, már nem laktunk az egy­házi épületben, de én persze naponta ott jár­tam, gimnazistává lévén. Arról a nyolc évről sokat lehetne irjnom. Röviden és szemlesütve bevallom, hogy bi­zony rossz deák voltam. A hic-haec-hoc elég jól ment, a Hic gallus cantans-t is el tud­tam declinálni. Hanem az az átkozott mate- matica! Jobb arról nem beszélni! De mégis! Hosszú életemben mindössze egyetlen egy­szer történt, hogy kettesem volt számtanból és annak nagyon gyászos a története. Talán a hatodik osztályt nyögtem, amikor számtan­tanárunk volt Ormay Lajos. Jóindulatú, de­rék, nagytudású tanár a javából, de — miért miért, se — egy szép napon önkezűleg vetett véget életének. Mielőtt a gyilkos fegyvert homlokához emelte volna, a jószívű-lelkű tanár kis osztályzati könyvecskéjében min­den szekundát kiradírozott és a%ra a helyre jobb osztályzatot írt be. Jómagam — így ju­tottam az életemben először és utoljára szám­tanból kettőshöz, máskor mindig még egy­szer annyi volt... A LEGKITŰNŐBB TANÁROK EGÉSZ SORA vezetett be bennünket a tudományok­ba. Olyan nevek, amiket még ma is tiszte­lettel emlegetnek azok, akik tanítványaik voltak. Ott volt Fröhlich Róbert és Petz Vil­mos, a classica philologia tudósai; az első mint archeológus is neves, míg a második megajándékozta a magyar tudományosságot a remek Ókori Lexicon-nalPetz Gedeon a né­met filológia nagy tudósa, Weber Rudolf szintén a német irodalom tanára, de azon fe­lül még a cipszerek legismertebb költője volt. Lehr Albert a jeles Toldi-magyarázó, Boem Károly! Ö volt az igazgató, a deákok „Zeusz patér” néven emlegették. Lehet mon dánunk, hogy Boem világhírű filozófus volt, aztán a kolozsvári tudományegyetem tanára lett. Különben is, tanáraink közül többen let­tek egyetemi tanárokká, de ki tudná vala­mennyit elősorolni? Deáktársaim között volt Glatz Oszkár, a nagynevű festőművész, aki akkor még csak arról volt világhíres közöttünk, hogy mindig olyan nagy bangón fújja ki az elég nagy or­rát, hogy a tanterem falai megremegtek tőle Nemrég halt1meg ez a kedves jó barát... Deáktársaim közül még csak egyet említek meg: Perlein Oszkárt. Német fiú volt az ár­tatlan fickó; nagy arasznyi hirtelenszőke ha­lat viselt (én egyszer le is nyírtam az üstö­két — nem mintha ambicionáltam volna, hogy borbély legyek —, mert akkor színész ketfele nyelvű lakosság keve­redik, de evangéliumi hitét a legvadabb üldözések alatt is megtartja. Az üldözések ide­jén a banki evangélikus temp­lomba járnak istentiszteletre. A Türelmi Rendelet meg­jelenése után 1785. Pünkösd másodnapján K'elisch Sámuel bánki lelkész ösagárdon a községi pajtában megtartja az első evangélikus istentisz­teletet és még ebben az év­ben első lelkészét is megvá­lasztja az újraéledt gyüleke­zet. 1785-től kezdve vezetik az anyakönyveket és még ebben az évben megkezdik a torony nélküli " templomuk építését is. A templom építé­sét rendkívüli áldozathozatal­lal és megfeszített munkával egy esztendő alatt befejezik és 1786. november 19-én szen­telik fel. Tornyot 1824-ben, 140 évvel ezelőtt építettek a templomhoz. Iskolája és tanítója ugyan­csak 1735-től kezdve volt a gyülekezetnek. akartam lenni és majdnem lettem is! De az « világos német haj irgalmatlanul csábított. Osztálytársaim mind kértek belőle egy tin­cset — hát adtam nekik.) Ö volt szegény feje, az osztályban az, akit, ha verekedni akartunk, hát mindig őt vertük. Mi győztük, ha ő tűhegyesre faragott ceru­zával (ma is feketélik a jobb tenyeremben két grafit darabka a bőröm alatt) és hegyes­re nyírt körmökkel védekezett is. Arra meg különösen emlékezem, hogy föld­rajz óra előtt a tanteremben fel-alá járva fennhangon biflázta a penzumot. Vagy tíz, hússzor elmondta az első mondatot: — Budapest a Duna mindkét partján fek­szik ... Budapest a Duna mindkét pariján SlmejttéL mell ettem Csüggedt arcot láttam Gondtól barázdáítan, S elmentem mellette. Gyermek sírt a járdán Segélyt kérőn, árván, S elnéztem felette. A buszban — vitt haza Állt egy fáradt anya, v S én ülve maradtam. Szemben, át a téren Valaki elébem Köszönt, s én hallgattam. Otthon, esti csendben Imámat rebegtem, De Uram nem leltem. Krisztus segíts! — mondjam S hangja vádolt nyomban; „Elmentél mellettem!” fekszik... Budapest... és így tovább — egy­re azt az egyetlen mondatot.., Szegénynek ezért is ki kellett kapniaf No, de ezek már mind úgy hetven ér előtti emlékek. Drága, kedves idők,.. Juventus ventus... Rexa Dezső (Rexa Dezső most 92 éves, 70. éves irodal­mi munkássága a magyar múlthoz kapcso­lódik. Nemcsak magyar, de angol nyelven is megjelent szépséges képeskönyve, a „Százegy kép a régi Pest-Budáról”. Lapunk 1959. má­jus 3-i, 18. számában Szalatnai Rezső emlé­kezik meg meleg szavakkal Rexa Dezsőről. — A Szerk.) Somlyó András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom