Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-04-12 / 15. szám
KP. BERM. BP. TL SZAGOS EVANGÉ I I KUS HETILAP XXIX. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM 1964. április 12. Ára: 1,40 forint Só a világban Márk 9, 50. TUDJUK, HOGY A SÖ hasonlata Jézus igéjében a tanítványt élet jellemzője a körülötte élő miághoz való viszonyában. És ha ez a Márk-textus bonyolultabb exegetikai kérdéseket vet is fel önmagában, közös benne a közismert Máté- textussal, hogy mindkettő egyformán utal a só ízesítő feladatára maga körül és az ízét vesztett só teljes haszontalansá- gára. Forduljunk e felé az ige felé egyházunk élete felől! 1. JÉZUS IGÉJE A SÓRÚL először is kritika alá vesz és megítél minden olyan mai gondolkodást, amely a keresztyén- ség lényegét az egyéni megszentelődés csak önmagával törődő kegyességében látja. Azt a fajta „vallásosságot”, amely ezt a „javíthatatlan, romlott világot” — sokszor egészen tévesen a kettős kormányzat lutheri tanítására is hivatkozva — átengedi a „saját törvényeinek” s visszahúzódik a világból a gyülekezet vagy az egyéni keresztyénség szűk, belső blelki körére”. i A só azonban sohasem öncél! Csak a sótartóban nincs e Világon semmi értelme! Hányszor feledkezett ■ meg erről egyházunk ma is, milyen sok keresztyén él ma is ebben az alapvető tévedésben! 2. DE KRITIKA ALÁ VESZI ÉS MEGÍTÉLI a sóról mondott jézusi ige azt az egészen másfajta keresztyén vagy teológiai gondolkodási is, amelyet az egyház és a világ viszonyára nézve a teokratikus álláspontnak: mondhatunk, a amelyet a mai nyugati teológiában az ún. krisztológiai állam- és iársadalomszemlélet képvisel. Ez mintegy láthatóvá, nyilvánvalóvá álcarja tenni Krisztus uralmát az emberi élet, a világ élete minden területén, tehát végeredményben a világ és társadalom krisztianizálásában, a „keresztyén állam” és keresztyén társadalom” kialakításában látja célját, az egyház elismert irányítása alatt. A só azonban sohasem ilyen tényező a világban! Jézus nyilván nem véletlenül használja ismételten a gyülekezet és a világ viszonyára az egyszerű, szerény,. csipetnyi,, észrenem- vett, méltóság- és dicsőség nélküli közönséges só képét! Hányszor Kísértette' és kísérti meg ma is a keresztyéneket a teokratikus vagy hierarchikus nagyság, a külső vezető és irányító hatalom kísértése! Hamis teológia ez is, a Luthertől annyira elítélt „dicsőség teológiájának” egyik változata. Semmi köze a só szerény és alázatos, csendben végzett szolgálatához a Világban, ahogyan Jézus mutatta azt meg nekünk. És a két negatívum után most forduljunk a pozitívumok felé! 3. „JŐ A SÖ”: DE CSAK ADDIG, amíg ízt ad, szétosztja tnagát, szolgál maga körül. Hogyan történik ez az „ízt adó” szolgálata a világban? Az ige így felel rá: „Legyen bennetek só és legyetek békében egymással!” a) A mondat első fele — „legyen bennetek só” — homályos és sokat vitatott hely. Az exegéták jelentős része itt mégis Kol 4,6-ra utal, ahol Pál apostol arra inti a gyülekezetei, hogy szava legyen „sóval fűszerezett”. A „legyen bennetek só” tehát az ige erejére utalna, amely átjárja a keresztyének szavait, életét, és Isten világosságát, szeretetét árasztja szét a világban. Ahhoz, hogy mint egyház, mint keresztyének szolgálatunkat a mai világban, a szocializmus körülöttünk kialakult új viszonyai között jól végezhessük el, az első feltétel az: legyen bennünk „só”, azaz járjon át, hasson át egészen bennünket Isten igéje, az ige tisztasága, világossága és ereje — mert ha nincs ez a „só” bennünk, ugyan mi más adhat „ízt” az egyház szolgálatának: nem jó akkor másra, csak hogy „kivessék és eltapossák az emberek”, Mt. 5. b) A MONDAT MÁSODIK FELE érthetőbb: „legyetek békében egymással”: de igazi megértéséhez tisztában kell lennünk a „béke” szó bibliai jelentésével! Jézus igéjének ez a második félmondata azt jelenti: ha az Ige bennünk, az egyházban van, ennek megvan és meg kell lennie a látható, konkrét etikai gyümölcstermésének a gyülekezeten belül és a világban! A Márk-textusban a keresztyének egymás közti békéjéről van szó. Jézus másutt, ezt a kívülállókra, a világhoz való viszonyra is kiterjeszti: boldogok a békességszer- zök a világban! . A „sálóm” és az „eiréné” (béke) a Szentírásban az ember és ember, az ember és nép, a nép és nép, s végül Isten és az ember közt levő békességet: tehát az ember és világa egész normális rendjét jelenti, éppúgy a földi szociális békét, mint a hit békességét Istennel! De hogy ez a teljes gyógyulása a világnak, végső reménységünk, éppen ez indítja, arra a tanítványt, hogy ennek a teljes, minden irányú békének a szolgája, kisugárzója, eszköze legyen maga körül. Értelmes módon és szeretettel keresse és munkálja a békét a családban, a társadalomban, a gyülekezetben, a népek között és az egyházak között! Tegye a jót, amíg el nem jön a jo teljessége! EBBEN AZ ÉRTELMES ÉS SZERETETBÖL FAKADQ, fáradhatatlan és nem hivalkodó szolgálatban áll Jézus ta- nitványsága, a só szolgálata ebben a mi mai világunkban! Az első, dogmatikai megalapozottságú lépés ez: „legyen bennetek só”, legyen bennetek erővel, békességgel, élettel teljes ige! A második, etikai lépés azonban mindig ez: „legyetek békében egymással!” N. Gy. (Bevezető írá&magyaráaat a Teológiai Konferencia második napján.) Egiiiiázunh fiija fis fetadaiainah teológiai felmerése ÁPRILIS ELSŐ NAPJAIBAN szünetelt a tanítás az Evangélikus Teológiai Akadémiánkon is. A szokásos tavaszi vakációra távoztak el a hallgatók és a tanárok. Élénk volt mégis az élet április 1— 3-ig az Akadémián. Több évtizede szolgáló lelkészek; fiatal segédlelkészek, püspökök esperesek, teológiai tanárok ültek be a nagy hallgató terem padjaiba; előadásokat tartottak, előadásokat hallgattak. Egyházunk vezetőinek régi terve, lelkészeink régi kívánsága valósult meg, amikor az Evangélikus Teológiai Akadémia és az Országos Evangélikus Lelkészi Munkaközösség közös munkájával teológiai konferenciát tartottak. A konferencia célja egyházunk útjának és feladatainak teológiai felmérése . volt. Mintegy ötvenen vettek részt a háromnapos teológiai konferencián, amely három napon át napi tíz órán keresztül tárgyalta és vitatta gazdag programját. AZ ELSŐ NAPON, április 1-én Káldy Zoltán püspök, az Országos Lelkészi Munkaközösség elnöke elnökölt. Groó Gyula akadémiai tanár írás- magyarázata és D. dr. Vető Lajos püspök megnyitója után két előadás hangzott el, amely végigtekintette egyházunk útját az első világháború óta máig! Rédey Pál lelkész, intézeti tanár általános történeti áttekintést, dr. - Ottlyk Ernő prodékán pedig egyháztörténeti áttekintést nyújtott. Az előadásokat megbeszélés követte. Már az első napon több mint 30 lelkész szólalt fel s több csak azért nem, mert letelt a tárgyalásra kiszabott idő. A MÁSODIK NAPON az Országos Lelkészi Munkaközösség elnökhelyettese; Weíf- ler Rezső esperes elnökölt. Dr. Nagy Gyula írásmagyarázata után két előadás egyházunk teológiai felismeréseivel foglalkozott. Dr. Pálfy Miklós akadémiai tanár teológiatörténeti összefüggéseiben; Prőhle Károly teológiai akadémiai dékán ' rendszeres kifejtésben foglalta össze egyházunk teológiai felismeréséit. A két előadásról élénk eszmecsere indult meg, s a megbeszélések nagyban elmélyítették és gazdagították az előadások megállapításait. A HARMADIK NAPON Prőhle Károly dékán elnökölt. Vámos József intézeti tanár tartott írásmagyarázatot, majd pedig püspökeink foglalkoztak egyházunk ma esedékes feladataival. D. dr. Vető Lajos püspök előadása felmérte egyházunk feladatait teológiai szempontból, Káldy Zoltán püspök előadása pedig egyházunk feladatainak gyakorlati következményeit tárgyalta. Az előadások, mint a megelőző két napon, délelőtt hangzottak el, s az egész délután a felszólalásokra, vitákra és megbeszélésekre állt rendelkezésre. A nagy érdeklődésre és az egész konferencia élénk együttműködésére jellemző, hogy a felszólalásra jelentkezők nagy száma miatt az egy- egy felszólalásra engedélyezett 10 percet a harmadik nap délutánjának második felében már 6 percre, majd ennél is rövidebb időre kellett korlátozni. AZ ÉRDEKLŐDÉS ÉS A FELSZÓI,ALAS! KEDV mellett jellemző azonban a konferenciára az az egységes látás. amely a felszólalásokban, kérdésekben és javaslatokban szinte kivétel nélkül kifejezésre jutott. Bár az 50 lelkész csak egy része a magyarországi evangélikus lelkészeknek, ez a konferencia indokolttá teszi tartalmában, lefolyásában, légkörében azt a felismerést, hogy egyházunk nemcsak megtalálta a maga új útját szocializmust építő magyar hazánkban, de ezen az úton lelkészi karunk — s bizonyára vele híveink is — egyre inkább magukévá teszik egyházunk teológiai felismeréseit és azokat a feladatokat, amelyek teológiai eszmélkedése és naponta végzendő jó munkája előtt éppen teológiai felismeréseiből következően állanak. A teológiai konferencia — ezt az előadások címei is jól szemléltetik — nem új igazságokat keresett, hanem összegezte azokat az igazságokat és felismeréseket, amelyekre a felszabadulás óta vezette el egyházunkat Isten. Felismeréseit Istentől kapott ajándéknak s ugyanakkor leckének és feladatnak ismeri. Coram Deo (Isten előtt) állva nem bizakodik el, hogy máris a teljes igazság birtokában lenne, de nem is bizonytalankodik el a már felismert igazságok bátor képviseletében. Felismerései alapján bátran lép tovább előre, felismeri igazságait képviseli, s bátran odaáll azon politikai döntések mellé, amelyek népünk és a népek javát szolgálják. Szolgálata érdekében Isten előtt állva Istenre figyel és kész gazdagítani és kiegészíteni felismeréseit. A konferencia mind a három napon írásmagyarázattal, közös áhítattal végződött. Befejező írásmagyarázatot tartottak; Koren Emil esperes, Szabó Gyula lelkész és Welt- ler Rezső esperes. G. Ahogyan Isten az 5 egyházát vezeti I. Kír 19, 1—8. Nagyot tévednénk, ha ennek a szakasznak az üzenetét úgy próbálnék megtalálni, hogy azt a történeti helyzetet áttétélezzük a mába, amiben annak idején Illés próféta története lejátszódott. Az efféle értelmezés valóságos iskolapéldája lehetne a hasonló történeti beágyazottságú igehelyek félreértésének. Valamely ige üzenete sohasem a történeti helyzetekben van, hanem Isten hatalmas cselekvésében, abban, ahogyan ő szolgáját,‘ népét, egyházát vezeti Próbáljuk ezt az üzenetet most 3 pontba» összefoglalni-. 1. Az egyház életének és szolgálatának lehetősége egyedül Isten bűnbocsátó kegyelmében van. Sem a missziót az agresszióval összetévesztő szuperaktivitás, sem a pusztába elvonuló önkéntes száműzetés nem lehet az Istennek engedelmeskedő egyház útja. A maga életét — így vagy úgy — mentegető egyház mindenképpen elveszíti azt s méltatlanná válik a szolgálatra. 2. Isten új szolgálatra méltató, tehát bűnbocsátó kegyelmének első jele, hogy nem hagyja csüggedt tespedésben vesztegelni szolgáját, Illést, hanem felkelti és útnak indítja Isten új ígéretei s az új szolgálat távlatai felé. — Isten népe szüntelen útban van —, az egyház Isten menetszázada — mondotta Calvin — nem tekintget hátra habozva és kételkedve, hanem nekifeszül a ma tennivalóinak. Ha hátra pillant, akkor ezt csak azért teheti, hogy a „hova” érdekében mérje fel a „honnan”-t, hogy a bűnbánat és hálaadás magatartásában induljon a holnap feladatai elé. 3. Amikor Isten útnak indítja egyházát, akkor az elhi- vatás menetparancsához mindig ad elégséges útravalót is. Mert Isten szolgáinak, népének útja mindig „erő felett való”: pusztán emberi bölcsességgel, erőfeszítéssel és lelkesedéssel meg nem járható. — ülés Isten kezéből nyer táplálékot; kenyeret is és igét is. A kettő el nem választható. Az az Isten, aki egyházára a valóságos, tehát test-lélek ember földi és örökkévaló javának gondját is rábízta, felveszi és hordozza ebben a szolgálatban eszközének, egyházának egzisztencia gondját is, mindenestül. A mindennapi, vagyis mára szóló kenyér és a mai ige, mostani szolgálatunk parancsa és ígérete, egyképpen nála van számunkra letéve. Az ő kezéből kell egyiket is, másikat is mindig újra elfogadnunk s azzal hálaadással és örvendezve élnünk, útban, a szolgálat útján és hordoztatva az Ö ereje által, előre tekintve Isten új ígéretei és új feladataink felé. Groó Gyula (Bevezető írásmagyarázat a Teológiai Konferencia első napján.) Ki vagyok s mi végett Nem Kolumbusz a nevem. Én új földrészt aligha fedezek föl. Más kalandra vágyom, szebbre, különbre: felfedezni önnön világomat — mi nekem a világ s én a világnak. Einstein sem vagyok. Hogy hányást kaptam fizikából, most talán ne firtassuk. De azt már .világosan értem: nem öltözködéssel lehetek modern, hanem azzal, ahogyan látok. Albert Sehweitzernek sem hívnak, s nem számíthatok arra. hogy egyszer majd rólam cikkeznek a lapok De egy kérdéstől tsehogysem szabadulhatok: Hol kiált értem, utánam az én Lambaréném? Ulrich Kabitz után: Bodrog Miklós Gondunk: a másik Melyikünk az az ember, akinek ne volna kisebb-nagyobb gondja? S ki az, aki még többet kívánna magának? Ellenkezőleg, sokszor mondjuk ezt: elég a magam baja! Mit érdekelnek mások? Mi közöm hozzájuk? Én nem avatkozom az ö dolgukba, engem is hagyjanak békén! Pedig a mi helyzetünk — az, hogy nem élünk Robinson módjára elszigetelten egymástól, hanem egyetlen összefüggő világ lakój vagyunk — mást követel tőlünk! Mi egymásra utalt emberek vagyunk! S ez még inkább vonatkozik a gyülekezet közösségére. A feltámadott Krisztus szerete- tével egy családba foglalt minket. A keresztség által egy népbe ölelt bele kegyelme. S Itt különösképpen nem élhe- tünk úgy egymás mellett, mint akiknek nincsen köze a másikhoz. * , , Jézus az ilyen magatartást béres szellemű magatartásnak mondja. Példázata szerint a béres fizetésért végzi el a rábí- zottakat. Megkapja-e a bért? csak ez érdekli őt, de nem a nyáj, nem a rábízottak. Lélektelen önzéssel csak a megélhetését, boldogulását keresi, önmagát menti mindenféle veszedelemben, s tőle ugyan pusztulhat, veszhet a rábízott nyáj! Nem az övé, hát nem is törődik vele. Béres szellem az, amikor csak önmagunknak élünk, nincs gondunk a többiekre, betegekre, öregekre, lelki ínségben sínylődőkre, a nagy közösségben élőkre. Pedig Jakab apostol is így figyelmeztette gyülekezetét: „a tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket ...” egyszóval: törődni a felebaráttal. Béres szellem az, amikor nz egyháznak nincsen gondja emberi ársaira, a nagy világra. Ha nem érdekli a békessége, boldogulása, előrehaladása. Ha nem érdekli, hogy emberi jussához engedik-e az elnyomottat, kapnak-e élelmiszert az éhséggel fenyegetett népek, s tudáshoz jutnak-e a térképek fehér foltjain élők is? De tudunk-e mi jó pásztorok lenni? Férés szellemünket, önmagunk önző féltését le tudjuk-e vetkőzni? Fel tudjuk-e venni gyülekezetünk és az egész világ gondját? önmagunktól nem. Hamar bele tudunk mi fáradni a másokkal való törődésbe. Jézus az egyedüli jó Pásztor! Ö áll pásztori szeretettel elibénk és egyszersmind mellénk is. Elveszi a közönyt, száműzi a fáradságot, s legyőzi a félelmet, aggódást bennünk. Elhívó szavával követésére biztat, maga mellé von. Péterhez így szólt: legeltesd az én juhaimat! Apostola pedig ezt hirdette; Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. A jó Pásztor ad erőt arra, hogy béres szellem helyett pásztori lélekkel éljünk és legyen gondunk a másikra. Bencze Imre
