Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-03-01 / 9. szám

Jézus nyomdokain ©© Önmagát megüresítette Filippi 2,7/a AZ EGYHÁZTÖRTÉNET SORÁN Jézus Krisztus meg­váltó művének ebből a voná­sából egy torzszülött fejlődött: az önmagáért való aszkézis. Az a „keresztyén” gondolko­dásmód volt ez, mely az egy­ház átlagos tömegei fölé emel­te azt a hivőt, aki le tudott mondani bizonyos napokon a húsevésről, aki megtartóztat­ta magát a házasélettől, vagy aki bezárkózva egy kolostor rideg cellájába, hátat tudott fordítani a világ minden szép­ségének és örömének. — A legmagasabb életeszmény, a legkívánatosabb erény lett a lemondás, ez az „agresszív böjt’’, amely minden ellen lá­zadt és, mindent letiport ami szép, békességes és öröm telj es itt a földön. Költők ajkára rá­fagyott az ének, mert hívsá- gos dolog volt a világ s az emberi élet szépségéről éne­kelni. Az emberi munka el­vesztette igazi becsületét, mert az egyház számára érté­kesebb volt a kolostor csend­jében elmondott imádság. A családi élet, a gyermekáldás szinte takargatni, szégyellni való dolgok lettek azok előtt, akik a „testi kívánságokról” lemondva, egy magasabb er- kölcsiségű életet éltek. Fiatal életek, szinte gyermekkorban elevenen eltemetik magukat négy fal közé, hogy övék le­gyen az életről való lemon­dás kétes öröme. — Így leap polgárjogot az egyházban egy tipikusan keleti, pogány gon­dolkodás. A minden este ko­porsóba fekvő szerzetes nincs messze, a teljes megsemmisü­lésbe, a nirvánába vágyó buddhistától. «—* A reformáció élesen el­határolta magát ettől a gon­dolkodástól. Elég, ha Luther életpéldájára és tanítására gondolunkj hogyan helyezte Vissza az emberi munkát, a családi életet az őket megille­tő tisztességbe, s milyen önfe­ledten tudott gyönyörködni a teremtett világ szépségeiben. S bár egyházunk hitvallasi irataiban, evangélikus tanítá­sunkban nyoma sincs annak, hogy a lemondás, az aszkézis különös erény és érdem, mégis — valami furcsa örökségkép­pen — egyházi életünk gya­korlatában a XX. századig ci­peltük ennek árnyképét. Az istenfélő, hivő keresztyén em­ber élete öntudatlanul is mo- tiválódik és színeződik a le­mondást érdemnek tartó, asz- ketikus életfelfogással. Az egyház mai élete számára tra­gikus lenne ez a képzettársí­tás — ami pedig elég gya­kori —, hogy a benne való élés egyúttal a világgal, az élettel való szembeállást, a róluk való lemondást jelente­né. — Különösen a fiatalok­kal való beszélgetések mutat­nak rá ennek a gondolkodás- módnak mai, rejtett jelenlété­re egyházunk életében. Ezek többsége azért kerüli az Igét, s azért idegenkedik az egyház életétől, mert nem akar le­mondani dolgokról, amik fia­talságához hozzátartoznak és számára kedvesek. — Amit eddig elmondtunk az aszké- zisről, a lemondásról, az a dolgok visszája. Most nézzük meg a szőttes színét is, ami valóban hozzátartozik a ke­resztyén élethez, amire maga Krisztusunk adta a példát, megváltó művében. AZ ÜDVÖSSÉGTÖRTÉNET FELÖL értjük meg ennek az újtestamentumi fogalomnak a teljes gazdagságát. — Amikor Jézus Krisztus, Isten üdvös- ségszerő akaratából emberré lett, lemondott isteni hatal­máról és fenségéről. „Meg- üresítette magát”, vagyis ki­szolgáltatta magát a kísértés, az emberek bűne, a szenvedés és a halál hatalmának. Fedet­lenül hagyta magát az emberi élet minden kínjával és köny- nyével szemben: valóságos emberré lett. Mindezt pedig Atyja iránti engedelmességből tette, hogy Isten ember-mentő kegyelmes igazságát ezen a keserves úton juttassa célba. Szenvedése és halála minket váltott meg bű­neink büntetésétől s általuk nekünk szerezte meg Isten ibűnbocsánatát. Ö csodálatos aszkézis! Lemond az Isten Fia a menny dicsőségéről, s vál­lalja helyette a kereszt gya­lázatát, hogy békességet sze­rezzen a haragvó Isten és a bűnös ember között. Es ép­pen ebben a kifosztottságban, ebben a teljes kiszolgáltatott­ságban, amikor semmi „is­teni” sem látszik rajta, akkor ragyog fel előttünk teljes fé­nyességével isteni dicsősége: az emberért önmagát feláldo­zó szeretetében. örök békes­ségünk, üdvösségünk alapja ez az ige: „Megüresítette ön­magát”. Urunk lemondása nem gá­takat emel, hanem kapukat nyit, nem önmaga felé tekint, hanem minket vesz célba. Az Ö lemondásának mások, mi, az emberek szedjük le a gyü­mölcseit. Amikor „önmagát megüresítette”, abból nem megsemmisülés, hanem élet . fakadt. „Krisztus böjtje” nem destruktív, nem agresszív, nem valami ellen, nem a vi^ lág ellen, nem az öröm, nem a szépség ellen, hanem a vilá­gért vállalt böjt, hogy benne több legyen az öröm, a szép­ség és a békesség. — Jézus Krisztusnak ez az önként vál­lalt, békességünket, üdvössé­günket munkáló „aszkézise”, minket is bele akar állítani, a másokért önmagát odaadni- tudó szeretet szolgálatába. URUNK NYOMDOKÁBAN JÁRVA a szeretet perspektí­vájában, távlatában a böjt, a másokért való lemondás, nem visszatetszést keltő, a közép­IGEN KEDVELT BÖJTI ÉNE­KEINK KÖZÉ TARTOZIK a Gerhardt Pál énekeként is­mert 177 énekünk. Ö fő, vér­ző sebekkel... Gyökerei mé­lyebbre nyúlnak s a gyökér­szálak nyomán érdemes visz- szapillantani az eredet felé. Clair vauxi Bernát (1091— 1153) kora keresztyénségének igen határozott egyénisége volt, aki környezetének jel­lemző arculatot adott, de sa­játos bélyeget nyomott egész korára is. Jelentős volt mint igehirdető is. Mind hallgatói­ra, mind később olvasóira mély hatást gyakorolt. Az Énekek Énekéről mondott igehirdetés-sorozatában egy helyen oly megkapáam szól Jézus Krisztusról, hogy az ol­vasó — s egykor bizonnyal a hallgató is — szinte maga előtt látta a Názáretit. Egy századdal később a Clairvauxi mellől szertegyü- rűzött körhöz tartozott Lő- weni Arnulf, énekünk eredeti latin szövegének szerzője. Lőwenben született 1200 tá­ján. Belgiumban szolgált egy cisztercita kolostor vezetője­ként, 1250-ben bekövetkezett haláláig. Valószínű, hogy Clairvauxi. Bernát fent emlí­tett prédikációja is hatott ab­ban, hogy megírta a kezdő szavukról Salve-énekeknek nevezett sorozatát, köztük különösen is az utolsó hete­diket: „Salve caput cruenta­tum”. EZ AZ ÉNEK VOLT IH­LETŰJE GERHARDT PÁL­NAK az „Ö fő, vérző sebek­kel” megírásánál. A művészi átköltés 1656-ban jelent meg. Az átköltésen is érződik a kép szemléletében elmerült kegyesség. Gerhardtnál azon­ban ez nem csupán átvétel. A mittenwaldeni gyülekezet­ben, ahol 1651-ben lett lel­kész, a templom oltárképe a kereszten vérző Krisztus-fe­Budapesten, 1964. március 1-én DEÁK TÉR de. 9. (úrv) Trajt- ler Gábor de. 11. (úrv). Hafen- scher Károly du. 6. dr. Kékén András FASOR de. lél 10. Har­mati Béla de. 11. Koren Emil du. 6. Koren Emil. DÓZSA GYÖRGY ÜT de. fél 10. Koren Emil. ÜLLŐI ÜT 24. de. lél 11. KARÁCSONY SÁNDOR U. de. 9. RÁKÓCZI ÜT 57/b. de. 10. (szlovák) dr. SzUády Jenő de. 12. THALY KALMAN U. de. 10. Szirmai Zoltán de. 11. Ré- dey Pál du. 6. Szirmai Zoltán KÖBANYA de. 10. (úrv) Veöreös Imre UTÁSZ U. dé. 9. (úrv) Ta­kács József VAJDA PÉTER U. de. fél 12. (úrv) Veöreös Imre ZUGLÖ de. li. (úrv) Detre János RÁKOSFALVA de. 8. Boros Ká­roly GYARMAT U. de. fél 10. Detre' János FÓTI ÜT de. 11. Gádor András VÁCI ÜT de. 8. Gádor András FRANGEFAN U. de. fél 9. Káposzta Lajos ÚJPEST de. 10. Blázy Lajos PESTERZSÉ­BET de. 10. (úrv) Boros Károly SOROKSÁR- ÚJTELEP de. fél 9. (úrv) Bencze Imre PESTÚJHELY de. 10 Kürtösi Kálmán RÁKOS­kor áporodott levegőjére em­lékeztető vonása az egyház életének. Hanem mint Krisz­tus „önmagát megüresítő sze­retedének” a foglyai, a „szere­tet aszkézisében” tudunk egyedüli és igazán szolgálni a ma emberének. Mert aki sze­ret, mert aki segít, aki szol­gálni akar másoknak, az „ön­magából ad”. Csak aki le tud mondani a maga önzéséről, az tud adni igazán. Csak aki „megüresíti önmagát”,’ az tud gazdaggá tenni másokat. Enéikül a „böjt” nélkül, a szeretet önmaga feláldozása nélkül, nagyon szegény lenne az emberi élet. Mert a család­ban, a gyülekezetben, népünk és a nemzetek nagy családjá­ban az életet, a jövőt, az örö­möt és a békességet ez az „önmagát megüresítő” szere­tet munkálja. — Amikor az Úristen Fiában, Jézus Krisz­tusban megmentésünket, az életünket munkálta az által, hogy önmagát teljesen odaadta értünk, bűnbocsánatunkért, üdvösségünkért, ugyanakkor föl is szabadított bennünket olyan életre, amelyben a „böjtöt” a szeretet valóságá­ban éli az egyház. — Járjunk hát boldogan és örömmel eb­ben a szolgáló, „önmagát meg­üresítő szeretetben”, Urunk lábnyomában! Csizmazia Sándor jet ábrázolta. Vasárnapról- vasárnapra felnézett erre a képre s ez folyamatos és megismétlődő elmerülés ép­pen az istentisztelet szolgála­ta közben • egy lelkész szá­mára mély benyomást jelent. Ez észrevehető az egyébként elég laza magyar fordításon is: Előttem képed >&lljon. Amint halálra mégy. ' Az átköltés élményanyagá­hoz tartozott valószínűleg az is, hogy Gerhardt Pál köz­vetlen elődjét ennél az oltár­nál gyilkolták meg, amikor a 30 éves háború során az oltár felszerelését testével védte. KÜLÖN KI KELL EMEL­NÜNK az. ének utolsó mon­datát, „ki így hal, él az, él!” Az eredeti latin szöveg pon­tos fordítása: aki így hal meg, az jól hal meg. Gerhardt német szövege: wer so stirbt, der stirbt wohl. Két­ségtelen, hogy Gerhardt ez­zel a mondatformával Luther egy mondásának állított iro­dalmi emléket. Amikor a re­formátor Magdaléna leánya haldokolt, megkérdezte tőle Luther: „Magdalénám, édes leányom, itt maradnál édes- atyáddal, vagy elmennél a másik Atyádhoz?” „Oda me­gyek, ahova Isten akarja” felelt mély hittel a leány. A temetésről hazamenet így szólt. Luther Melanchtonhoz „Ha visszatérhetne a leá­nyom, s magával hozhatná az egész török birodalmat, hidd el, nem kívánnám. Aki így hal . meg, jól hal meg.” Innen került ez a mondat Gerhardt énekfordításának vé­gére. Egyébként érdekes, hogy ugyanez a Salve-ónek hatott Herberger Valériusra az 554. ének megírásánál. Korén Emil PALOTA MÁV TELEP de. 8. RÁ­KOSPALOTA NAGYTEMPLOM de. 10. RÁKOSPALOTA KIS- TEMPLOM dú. 3. RÁKOSSZENT­MIHÁLY de. fél 11. Karner Ágos­ton SASHALOM de.. 9. Karner Ágoston RÁKOSCSABA de. 9. Békés József RAKOSHEGY de. 9. RÁKOSLIGET de. 10. RÁKOSKE­RESZTÚR de. fél 11 du. fél 3. BÉCSIKAPŰ TÉR de. 9. (úrv) Csákó Gyula de. 11. (úrv) Sehrei­ner Vümos du. 7. (úrv) Schreiner Vilmos TOROCKÓ TÉR de. 8. (úrv) de. fél 9. Schreiner Vilmos ÓBU­DA de. 9. Teol.szuppl. de. 10. Teol.szuppl. XII. TARCSAY VIL­MOS U. de. 9. Ruttkay Elemér de. 11. Ruttkay Elemér du. fél 6. Szeretetvendégség: Várady Lajos BUDAKESZI de. 8. Csengődy László PESTHIDEGKŰT de. fél 11. Csengődy László KELENFÖLD de. 8. Uzon László de. 11. (úrv) Uzon László du. 6. dr. Rezessy Zoltán NÉMETVÖLGYI ÜT de. 9. dr. Rezessy Zoltán KELENVÖLGY de. 9. Visontai Róbert BUDAFOK de. 11. Visontai Róbert CSILLAG­HEGY de. fél 10. CSEPEL de. 11. Ó fő, vérző sebekkel... ISTENTISZTELETI REND AZ EQYHÁZ FELELÖSSÉQE DR. ERNESTO TH. SCHLIEPER brazíliai lelkész, a brazíliai evangélikus egyház zsinatának elnöke és a Sao Leopoldban levő teológiai főiskola vezetője cikké­ből, amely a „Die Stimme aus der Ökumene” c. könyv­ben jelent meg. AZ EGYHÁZ FELELŐS AZ EMBERÉRT, mert Jézus Krisztus egyháza, Ű pedig minden ember testvére. Fe­lelős, hogy életével és tettei­vel válaszoljon arra az egé­szen határozott eseményre, amely az evangélium közép­pontjában áll, nevezetesen Is­ten emberré léteiére.. Isten emberré lett — ezért felelős áz egyház az emberért, az élet minden viszonylatában. Isten emberré lett — nem valami szép gondolat ez, ha­nem esemény: Jézus Krisz­tus története, Aki eljött hoz­zánk nem azért, hogy mi szolgáljunk Neki, hanem, hogy Ő szolgáljon nekünk; nem azért, hogy kárhoztas­son, hanem, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elve­szett. Az egyházi munka ki­indulópontja és egyedüli mér­téke a Jézus Krisztus életé­ről, haláláról és föltámadá­sáról szóló történet. Az egy­ház társadalmi felelőssége sem más, mint válaszadás er­re az eseményre: konkrét tet­tekkel, az adott helyzetben. Isten emberré lett, ez az em­beri személy nagy méltósá­gát fejezi ki. Ha az én Uram, szolgálatomra és megmenté­semre jött, nem válaszolha­tok mást mint hogy a ma­gam részéről is teljes mér­tékben felelősséget érzek az emberért. ISTEN NEM TÁVOLI IS­TEN. Minden emberen segí­teni akar. Szeretetből jött és életünk valóságában keresett fel. Az egyház erről a szere- tetről tanúskodik. Ezért nem fordulhat önmaga felé, nem húzódhat vissza a világtól önelégülten. A szerint . kell cselekednie az egyháznak, ahogyan Isten cselekedett, tehát az ember felé kell for­dulnia, és ott kell megkeres­nie az embert, ahol valóban tartózkodik. Csak így válhat késszé arra, hogy eleddig nem ismert új utakon tudjon járni. A keresztyén szolidari­tás túllép a személyes kap­csolatok határán, amikor a másik ember felé tart. Az emberi együttélés és az em­beri élet minden területét eléri. Felelősséggel jár az emberi élet politikai, gazda­sági és társadalmi renddel kapcsolatos területein. Ter­mészetesen nem élhet bármi­nő eszközökkel egy jobb rend létesítése érdekében. Nem prédikálhat erőszakos fölfor­dulást, de minden áron való konzervatívizmust sem. Nem nyugodhat bele a mindenkor fennálló adott helyzetbe, ha­nem megvizsgál minden lehe­tőséget annak javítása érde­kében. Ha szükségesnek látja I a megújhodást, felrázza az emberek lelkiismeretét, rá­mutat a lehetőségekre és a megoldás útjára; jó vagy ke­vésbé jó javaslatokat tesz, de mindeddig azt kutatja, mi­képpen segíthetné1 tagjait ar­ra, hogy az emberi együtt­élés valamennyi területén ko­molyan vegyék keresztyéni felelősségüket, hogy az em­beri Ínségben, szenvedésben, igazságtalanságban felismer­jék az Istentől kínált alkal­mat, amelyben feleletet vár tőlünk, — tetteket. AKTIVITÁSA KÖZBEN LEGYEN AZ EGYHÁZ azon­ban szerény. Ha tetteinek erőforrása Isten szeretetev ne dicsekedjék saját tettei­vel. Ne kicsinyelje mind azt, amit mások tettek ezen a te­rületen. Nincs ígérete arra, hogy tagjai lesznek feltét­lenül a legjobb technikusok, politikusok, vagy gazdasági szakemberek. Ezen kívül még azt is tudnia kell, hogy az állam is Istentől kapja hatal­mát, hogy az állam kivált­képpen való feladata a jó megsegítése és a gonosz meg­akadályozása és hogy az em­beri együttélés szabályait a törvény erejével is biztosít­sa. Mindez az állam tenni­valója. Az egyház sajátos fe­lelőssége, sem szűnik meg, csak mások az eszközei. Fe­lelősségét az igehirdetésé* ved gyakorolja. Munkájához az az ígéret járul, hogy a prédikált ige nem tér visz- sza üresen. Az egyház társa­dalmi tevékenysége csak ab­ban az esetben érvényes és csak akkor nem válik mások dolgába avatkozássá, ha olyan emberek felelete, akik meg­hallották Isten beszédét és tetteikkel is nyilvánvalóvá teszik, mit adott Isten nékik ajándékul Krisztusban. AZ EGYHÁZ TUDJA, HOGY KRISZTUS DIADALT ARATOTT már minden szen­vedésen és igazságtalanságon* Ennek a győzelemnek a tu­datában válik szabaddá a me­rő aktivizmustól. mintha a világot neki kellene megvál­tania, de éppen ennek a tu­datában válik szabaddá arra, hogy az Istennel megbékélt új világot hirdesse és hogy en­nek a Jézus Krisztusban való­sággá vált új világnak a je­leit tetteivel felállítsa, mert Jézus Krisztustól jön és Reá vár, Ö pedig beteljesíti a szavát: íme mindent újjáte* szék. Lelkészeink elbeszéléskötete „Nur ein Strauss Kornblu­men” — vagyis: csak búzavi­rágcsokor, ezt vallja a kis kö­tet, amely két tucatnyi elbe­szélést köt koszorúba. Magyar lelkészek üdvözlete német ol- , vasoknak: Örömünk kettős: nemcsak, hogy németül jelent meg; az Union-Verlag adta ki Berlin­ben. Bizonyára lesznek, akik ebben a kötetben .is megis­mernek egy darab ííüagyaror- szágot s a kiadó eléri célját, á két nép közelebb kerülését.- Az ilyen kötet azelőtt kocká­zat volt; ma, amikor a népek érdeklődése egyre jobban for­dul a sajátosságok, jellegze­tességek felismerésére, megta­nulására a másik népben is, talán ez a kockázat egyre ki­sebb. Zay László a kötet szer­kesztője. Több írót választott ki ugyan, de még több ás akadt volna. A válogatás szé­pen sikerült, hasonló jellegű elbeszélések kerültek be a kö­tetbe és mégis, mindegyik hordoz valami egyéni ízt is magában. Két csoportra oszthatnánk az elbeszéléseket. Az egyikben az egyes ember vívódása tükröző­dik; azé az egyes emberé, aki belekerült a történelem ala­kító sodrásába, s nemcsak en­gedi, hogy ez a sodrás hajtsa, hanem alakítani is .igyekszik a sodró erőket. Szamosközi István reformá­tus püspök elbeszéléseiben jelenik meg ez az ember leg­élesebben, akár a nagy derű­látással érkező lelkészre gon­dolunk, aki megérkezik az új gyülekezetbe, amely tehetet­len, nem. bízik a jövőben s alig-alig kezd bele, hogy pa­rókiáját javítsa. Akár a má­sikra, ahol Sorbán Imrus, a betegágyon fekvő kisgyermek éppúgy gyógyulásra, orvosság­ra szorul betegségében, mini apja a közösségi élet vállalá­sában, nevezetesen a szövet­kezeti életben. Ide tartozik Karner Ágos­ton írásainak csoportja is, aki­nek legsikerültebb elbeszélése, a Dűlöúton, több magyar meg­jelenés után most németül is napvilágot lát. Kamer tapasz­talatból ismeri az átalakulás problémáit, hiszen vidéken ér­te a szövetkezeti mozgalom legizgalmasabb időszaka, s ezt a tapasztalatát sikerrel viszi be elbeszélésébe. Az elbeszélések másik cso­portja világméretű kérdéseket érint és az ezekhez való odasi- mulásunkat tükrözi. Zay László írásai történelmi témát érintenek. A . reformációról nem patetikus kalapácsütése­ket mutat be, hanem vívódó embereket, a Schweitzer Al­bertról írott pedig a nagy „csodadoktor” vívódását. Vá­rady Lajos jól sikerült hirosi- mai elbeszélése csatlakozik még ide. Frappáns, nagyszerű vonalvezetésével már magyar megjelenésével is feltűnt. Vámos József rövid, szinte epigrammaszerű írásaival sze­repel. Méretük kicsiny, jelen­tőségük nagy, hiszen a mai siető ember sokszor szívesen olvas ilyen rövid írásokat, mint a fényképhez csatolt levél, vagy a fehér Krisztus­ról szóló. Ezt a frappáns stí­lust érdemes írni is, olvasni is. Pozsonyi László képviseli egyedül a katolikus Írókat. Az ő írásai elsősorban azért je­lentenek örömöt, hogy a ka­Emlékezetes ünnepélye volt január 12-én a zalaistvándi evangélikus, gyülekezetnek és fiiiájának, Zalaszentgrótnak. A •két gyülekezet ekkor ünnepel­te lelkészének, Kutas Eleknek lelkészi jubileumát. Kutas Elek lelkész huszonöt éve dol­gozik Zalaistvándon és íiliá- jábam. Az ünnepségen részt vett Káldy Zoltán püspök Is, aki mindkét gyülekezetben szolgált az istentiszteleteken. A gyülekezetek meleg szere­tettel emlékezitek meg lelké­szükről és kifejezésre juttat­ták hálájukat és ragaszkodá­sukat iránta. Az ünnepi köz­gyűléseken felszólaló gyüleke­zeti tagok arról beszéltek, hogy lelkészük összeforrt a falu népével, együtt gondolko­dik velük, hordozza problé­máikat és segíti őket abban, hogy feladatukat felismerjék, és el is végezzék. Káldy Zoltán püspök kö­szöntésében elmondotta, hogy Kutas Elek lelkész nemcsak a zalaistvándi és szentgróti gyülekezetben végzett jó mun­kát, hanem az országos egy­házban ás. Mint somogy-zalai esperes jól végezte munkáját, jelenleg pedig a Déli Egyház- kerület tanácsának tagja és ott is aktív munkát fejt ki. Megjegyezte a püspök, hogy olyan lelkészekre van szük­ség, akik nemcsak a gyüleke­zetükben tudnak helytállni, tolikus írót együtt olvashat­juk a mieinkkel. Ez a kötet az emberek kö­zeledéséről beszél. Közeledés­ről egymáshoz. Népek között* emberek között, felekezetek között, különböző színű em­berek között. Beszél róla a kö­tet, de munkálja is. Nagysze­rű dolog . ilyen ügyért tollat ragadni S hogy ezt a kötet nem va­lami kénaáni nyelven, hanem egyszerű, mindennapi stílus­ban, bibliai idézetek nélkül teszi, külön előny. Nagy fel­adatunk, hogy megtaláljuk azt a hangot, amely nemcsak a szószékeink alatt ülő hallga­tóinkat éri el, hanem mások is meghallhatják. Lehet ugyan, hogy nem mindenki érti meg, fogadja el, de legalább érti, hogy miről is beszélünk. S a könyv ilyen irányú sikereit — utoljára, de nem utolsó sor­ban — kár volna elhallgatni. Drenyovszky János hanem országos szinten is, és a közegyház szolgálatát tud­ják segíteni saját gyülekeze­tükben is.. Kutas Elek lelkész meleg szavakkal köszönte meg a püs­pök és két gyülekezetének ki­fejezésre juttatott jókívánsá­gait. Válaszában azt mondot­ta, hogy huszonöt évet töltött jelenlegi falusi gyülekezetében és a jövőben is ebben a falusi gyülekezetben akar maradni. Szereti a falut és a falut akarja szolgálni. Faluról szár­mazik és úgy érzi, hogy a szí­ve együtt dobog a falusi nép­pel. Megemlítette, hogy egyik elődje, Nagy István, 25 és fél évig volt Zalaistvánd papja, annak elődje pedig 32 eszten­deig. Ö azt szeretné, ha to- vábbmaradhatna Zalaistvánd- ban 32 évnél, ha az Isten ezt megengedi néki. A püspök zárószavaiban azt mondotta, hogy örül Kutas Elek lelkész őszinte szavainak és vallomásának. Látszik, hogy a falu szerelmese. És nap­jainkban, amikor sokan igye­keznek a városok felé, jói esik hallani egy lelkész szá­jából a faluhoz való hűség sza­vát. Az ünnepi közgyűléseken Tóth Jenő egyházközségi fel­ügyelő elnökölt és üdvözölte az egyházkerület püspökét és a gyülekezet lelkészét. Aki falun akar maradni... *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom