Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-12-13 / 50. szám

Egy fejezet az egyház történetéből

Augustus birodalma

» • • • Történt azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész lakott földet össze kell írni.” (Lk. 2,1.) KI volt ez az Augustus, akit Lukács evangélista megemlít és akinek uralkodása alatt születik a világ Üdvözítője? Erről szól az egyháztörténet alábbi íejezete.

Octavianus, Caesar unokaöccse készen kapta a köztársasági külsőségekkel álcázott monarchiát. Kiváló tábornokok megnyerték csatáit, nagy szerű államférfiak átsegítették a politikai nehézségeken, sikerült részben levernie, részben kiirtani a köztársaság utolsó meggyőződéses harcosait és híveit. Octavianus nem felejtette el a királyi „diadérn kudarcát. Okult Caesar balsikerű kísérletéből. (Caesarnak ugyanis közvetlenül meggyilkolása előtt egy népgyűlésen Antonius királyi diadé- mot tétetett a fejére, mire hangos tiltakozás és felzúdulás volt a válasz.) Szép lassacskán szoktatta a népet a diktatúrához. Az idők változását ez az egyszerű dolog is mutatja, hogy a köztársaság korában Roma címerében négy betű áll: SPQR (Senatus Populusque Romanus), vagyis a szenátus és a római nép Octavianus idejében már a „princeps et senatus”, vagyis az elnök-fejedelem és a szenátus szerepel, mely.- rendszerint a princeps csatlósaiból állt.

Octavianus tehát készen örökölt egy koncepciót, amelyet tartalommal kellett megtöltenie. Maga is ).épésről-lé- fíésre tör arra a magaslatra, amelyre nagybátyja jutott. A játék mégis kockázatos volt és könnyen kudarc érheti. Caesart ugyanis a köztársaságpárti ellenzék gyilkolta meg. Rómában tehát megvan még a köztársaság tradíciója. Viszont hatalmas tábora van azoknak, akiket isteni nagybátyja juttatott pozícióba és akik a császárságban találták meg számításaikat. A 19 éves Octavianus bámulatos hozzáértéssel nyúl a kérdésekhez és a legnehezebb helyzetben is föltalálja magát. Görcsösen ragaszkodik a monarchiához, de a köztársaság mázát egy pillanatig sem törli le.

Amikor egész biztosnak érzi magát, egy ragyogó színjáték következik. Kr. e. 27-ben visszaadja a szenátusnak a rendkívüli hatalmat, amit eddig élvezett és újra érvénybe lépteti a köztársasági alkotmányt. A bűvészmutatvány sikerűit, a szolga-szenátus hálás volt ezért a tálalásért, viszonozta a princeps nagylelkűségét. Ekkor kapta az Augustus címet, a keleti uralkodók istenségét jelző megszólítást. Palotája főkapuja elé jobbról-balról egy-egy babérfát ültettek, kapuját polgári érdemkoszorűval látták el. Megvalósult tehát Caesar álma.

önéletrajzából tudjuk, hogy „Rómába hazatértem, a szenátus a Mars-mezőn az Augustus béke-oltárát emeltette visszatérésem örömére és úgy rendelkezett, hogy ott a hatóság, a papok és Vesta-szü- zek minden évben áldozatot mutassanak be.” Ismét: „A

papok száma, akik a szenátusi határozat alapján hálaadó istentiszteleteket tartottak, 890 volt”, ö maga is tudta, hogy „hálás szenátusa” istenként tiszteli és az isteneknek kijáró tiszteletben részesíti. Szintén önéletrajzából tudjuk, hogy a szenátus a „sacrosanctus” címet adományozza neki, tehát személye szent és sérthetetlen.

Vessünk egy pillantást most birodalmára! Említettük, hogy Caesar gyilkossága után nehéz helyzetbe került. A birodalom már elég szilárd lábakon állt, az ő feladata inkább a továbbszilárdítás volt. A Rajna—Duna határ fontosságát felismerte és végig megerősítette az északról jövő támadások ellen. Mindkét döntő kihatású ütközetét tábornokai vitték végbe. A Philippinél nyert csata Antonius érdeme (42-ben Brutus és Cassius ellen), az actiumi fényes diadalt (31-ben Antonius ellen) főleg Agrippa ügyességéne:: köszönhette. Bár Augustus nem folytatott hódító politikát, Egyiptom bekebelezése a birodalomba mégis az ő nevéhez fűződik. Ezzel bezárult a kör, amely a Földközi-tenger körül képződött: a római birodalom földközi-tengeri birodalom lett. És megkezdődött nagy történelmi hivatása: az itt elhelyezkedett népek között a hellénizmustól átitatott római kultúra terjesztése.

A költők (Vergilius, Horatius) agyondicsérik és korát „aranykornak” nevezik. Tény, hogy félévszázados uralkodása alatt, a sokat szenvedett és háborús bizonytalanságban vergődő nép békéhez jutott. S ha voltak is árnyoldalai a béke korszakának, nyugodtan élhetett, utazhatott, politizálhatott, dolgozhatott az Augus- tus-korabeli ember. Büszkén dicsekszik önéletrajzában, hogy megjavította az erkölcsöt. Különösen a házassági erkölcsöt. Az ifjúság nevelését helyreállította és ismét hitele volt az ősök tiszteletének. Számtalan templomot építtetett újjá és a római államvallást ismét a régi tekintélyre emelte. Megtisztította a birodalmat a rablóktól és kalózoktól, így biztonságossá tette a közlekedést és a kereskedést.

A béke és az új aranykor

varázsa elzsongította és szinte megbénította a nép köztársasági ábrándjait. A világuralom megcsillogtatása pedig feledtette Rómával, hogy zsarnoki uralom alatt él. Mert Vergilius irányított költeményeiben hiába magasztalta a falusi élet idilli szépségét, a római proletariátus nem tudott földhöz jutni, hogy a „szépséges munkában” kivegye részét. Az új mágnásosztály pedig, amely részint a katonatiszti, részint a hivatalnok-rendből tevődött össze, hallatlan fényűzésben élt, amelynek terhe egy társadalmilag és gazdaságilag kisemmizett osztály vállán, a rabszolgatársadalom vállán nyugodott. A mérhetetlen bőségnek, amely a császári kincstárt jellemzi és amelynek terhére a „panem et circenses” (kenyeret és cirkuszt) élvezetében részesült a római nép, a leigázott népek (Izrael is!) verejtékes adója és a rabszolgák embertelen munkájának eredménye.

Az új birodalom mégis hallatlan tekintélyű és a századok emlékezetében fényes és dicső. A caesari két eszme, a császárság és a birodalom valósággá kovácsolódott Au- gustusban és kereken ötszáz esztendőn keresztül állni fog minden viharral szemben.

Uralkodásának utolsó éveiben adja ki nevezetes rendeletét és ekkor születik a birodalom perifériáján, egy vendégfogadó istállójában valaki, akivel majd meg kell küzdenie Augustus utódainak. Kereken háromszáz esztendő fog eltelni, míg a birodalom császára az „új vallás-köztársaságának” első polgára lesz és lemond isteni rangjáról.

Rédey Pál

«»

Útkeresés a német evangélikus egyházban

vilag-imahét

A világ keresztyénsége 1965. január 18—25-ig „íme mindent újjá teszek”-ige jegyében imahetet tart, amelybe protestánsok, orthodoxok, ókatolikusok, anglikánok és római katolikusok kapcsolódnak bele. A hagyományos imahetet, az Egyházak Világtanácsa, római katolikus oldalról pedig egy lyoni szervezet készíti elő. Az előkészületek hazánkban is folynak az eddigi évek tapasztalatai alapján.

Folytatás az 1. oldalról lyen utat tett meg magyar evangélikus egyházunk az első világháborútól napjainkig, amíg sok kísértések között megtalálta azt az utat, amelyre ma azt tudjuk mondani a Szentírás, a Hitvallási Iratok és a józan ész alapján: „Ez a mi utunk!”

Beienrodeban prédikáltam az ottani kápolnában és így Jn- dultunk el kőrútunkra.

— Milyen fontosabb helyeken járt, míg Bonnba érkezett és milyen tapasztalatokat szerzett az egyházi, gyülekezeti életről?

Először Hamburgba, majd onnan Kjeibe utaztunk. Mindkét város teljesen újjáépült. Hamburgban egy orvosprofesszornak voltunk a vendégei, akivel nagyon tanulságos beszélgetéseim voltak a nyugatnémet ifjúság problémáiról. Találkoztunk három ottani lelkésszel, akik tagjai a beienrodei körnek. Meglepő volt az az elfogulatlanság, ahogyan rólunk vélekednek és nagyon vágynak a velünk való szorosabb kapcsolat után.

Kiéiben több teológiai professzorral találkoztunk, magával az egyetem rektorával Dr. Hoffmann professzorral. Dr. Heubach vendégei voltunk, aki a Kiéitől 25 km-re levő preetzi Predigerseminar- nak az igazgatója. Ottlyk kollégám ott tartja most vendégelőadásait. Fogadott bennünket Wester schleswigi püspök is, majd feleségével együtt Schleswigbe utaztunk, ahol az ottani dómban életem legszebb szárnyasoltárát láttam.

Dortmundon és Düsseldorfon át érkeztünk Bonnba és onnan Frankfurtba, majd Hei- delbergbe utaztunk. Ez utóbbi talán egyetlen városa Németországnak, amely a háborúban nem sérült meg, mert az amerikaiak ezt szemelték ki szálláshelyül. Igazi egyetemi város, minden köve tudományt lehel és diákemlétoekről regél. Frankfurt viszont tipikus kalmárváros, tele idegen munkásokkal és nagyon rossz közbiztonsággal.

A gyülekezetekben „nagyüzemi” munka folyik, de a templomlátogatottság meg sem közelíti a miénket. Nem egy lelkésztől hallottam a megállapítást: „Építjük a gyönyörű és nagy templomokat, meg a gyülekezeti termeket, csak az a kérdés: kiknek?” Nyugat- Németországban egészen 1954- ig hihetetlenül nagy újjáépítési segélyeket kaptak a keresztyén világszervezetektől a Stuttgarti Bűnvallás után. Ma már ő tud anyagi segítséget

nyújtani, de mennyivel többet jelentene a világ evangé- likussága szempontjából, ha szellemiekben és lelkiekben járna az élen mint a reformáció korában!

Barátaink igen nehéz terepen végzik lankadatlanul úttörő munkájukat. De itt szeretnék bizonyságot tenni arról, hogy sokkal többen vannak, mint gondoljuk és teológiailag, egyházpolitikailag, meg a világ dolgainak a megítélésében teljesen egyetértenek velünk. Ez pedig sokatígérő a holnapok szempontjából!

Zrínyi olvasása közben

„Az mostani világ — hogy ne nevezzek egy fejedelmet is — mikor színt akar adni a maga hadakozásának, a hit védelmét adja ürügyül; de hun vagyon az az egész keresztyének regulájában vagy Krisztus Urunk tanításában, hogy fegyverrel kell eretneket, törököt az mi hitünkre hoznunk? Sehol bizonyára én azt fel nem találom,. ..” „A mostani világban levő papjaink másképpen értik, holott éjjel-nappal szegény országunkban a vallásos buzgalom színe alatt lutheránusok és kálvinisták ellen dek- lamálnak, ezekre hadakoznak és kiáltanak, nem mezítelen igazságnak okaival és az Istenitől rendelt tanítással, hanem haraggal, gyűlölséggel s ha tőlük telne, tűzzel vassal ... Nem szólok azért általánosságban a papokról, mert ha ilyenek vannak országunkban, jók is találkoznak, akik magok példájával, szent életével és buzgóságával csaknem égnek az Isten szolgalatjában és felebarátunk szeretetében”

(Mátyás király életéről)

„Nem szégyen attul tanulni, aki többet tud, szégyen megkötni tudatlanságban magát s nem tanulni”,

(Török Afium)

az Újszövetség új svéd fordítása

Most jelent meg a toégf

evangélium új fordítása, míg a többi rész jövő ősszel kerül ki a nyomdából. A fordítást aa idei svéd könyvpiac szenzációjának nevezik, mert a bibliai hűség mellett a mai élő nyelvet szabadon alkalmazza.

KÖNYVESPOLC

kedhet a pápa nélkül, a pápa ellenben magában is gyakorolhatja hatalmát. — Ez a pápai szöveg azt a benyomást keltette a zsinaton, hogy a püspökök kollégiumának egy- i házi hatalma csak üres szó. A I pápának a harmadik üléssza- r kot bezáró beszéde is hang- t súlyozta, hogy a pápai tekin- i télyt nem csökkenti a püspöki r tekintély elismerése. I

Ezekből a megnyilatkozások- t bői az a benyomásunk, hogy 1 a püspöki tiszt jelentőségének t a zsinat által történt előmoz- t dítása máris az ellensúly megadását váltja ki a pápai pri- t mátus érdekében. Itt olyan fe- \ szító erő került bele a római 1 egyház testébe, amely arra r készteti a pápai hatalom őr- r zőit, hogy azonnal elvegyék az i élét. t

2. November 18-án a zsinat s elnöksége váratlanul közölte, 1 hogy több zsinati tag új vitát 2 kíván a vallásszabadságról 1 szóló nyilatkozatról, s ezért el- í marad a már bejelentett előzetes szavazás a már kész r nyilatkozatról, új megjegyzé- v seket és javaslatokat január s végéig nyújthatnak be a sző- 2 veggel kapcsolatban. Erre a s bejelentésre a zsinaton rend- £ kívüli nyugtalanság és elkese- í redés lett úrrá. A protestáns £ hírszolgálat helyszíni tudósí- 1 tója azt írja: „Senki sem fog- i ja elfelejteni ezt a napot, aki t átélte.” Ilyen megjegyzések ? hangzottak el zsinati tagok ré- £ széről: „Ma megértem Luther s Mártont”. Elsősorban az ame- 1 rlkai püspökök ellenintézke- « déshez folyamodtak: még az- r nap este kérő levél ment a 1 pápához közel ezer püspök 1 aláírásával, amelyben azon- í nali szavazást kívántak a val- t lásszabadság haladó tartalmú t szövegének az elfogadása érdekében. A halasztást ugyanis 1 azok a római katolikus erők r szorgalmazták, akik nem tud- \ nak belenyugodni abba az emelkedett felfogásba, amely r e nyilatkozatban végre érvé- 1 nyesülni engedi a vallásszabadságot a római egyház ré- 1 széről. lemondva minden erő- 1 szakos és hatalmi eszközről. £

A zsinati elnökségnek ez a

lépése egyházjogilag szabályos volt, valójában azonban a zsinat többségének akaratát tor- pedózta meg. A „Le Monde” francia napilap megállapítja, hogy az elnökség határozatának „rendkívül sajnálatos hatása” volt, a pápa presztízsét is megnyirbálta, mert a zsinati tagok többségét megbántva, a kisebbség akaratát vitte keresztül. Nem kétséges, hogy ez a váratlan sakkhúzás csak a pápa hozzájárulásával történhetett.

3. A legsúlyosabb azonban a harmadik torpedó volt. November 19-én a zsinat főtitkára bejelentette, hogy másnap szavaznak „Az ökumeniz- musról” című szkémáról; ugyanakkor a zsinat nagy többsége által elfogadott (1843 szavazattal 24 szavazat ellenében) szöveget az ünnepélyes zárószavazás előtt egy nappal, hozzászólás és vita nélkül a pápa megváltoztatta.

Mégpedig lényeges ponton, más értelmezést adott a szövegnek a protestantizmusról szóló fejezetben. Az előző, a zsinat által helyeselt szöveg szerint a protestánsokat „a Szentlélek mozgatja, a Szentírásban Istent megtalálják, aki Krisztus által szól". A pápai változtatás mindezt nem ismeri el rólunk. így hangzik: A protestánsok „a Szentleiket hívják, és Istent keresik a Szentírásban, mintha abban szólna Krisztus által”. Tehát: minket nem hajt a Szentlélek, csak mi hívjuk segítségül; mi nem találjuk meg Istent, csak keressük; méghozzá rossz helyen keressük, mert a Szentírásra nem a „szent hagyománnyal” és a római egyház tanításával együtt figyelünk.

A zsinati tagok részéről ellenintézkedésre már nem volt mód, sem idő. A pápa nem volt elérhető.

4. Végül a november 21-i

pápai záróbeszéd is szembekerülés volt, a zsinat többségével, nemcsak a püspökök kollégiumának gyakorlati je- lentéktelenítése révén, hanem a Máriáról szóló ünnepélyes

kinyilatkoztatással Ebben a beszédben a pápa Máriát hivatalosan „az egyház anyjának” nyilvánította, miközben a szertartást 24 olyan püspök közreműködésével végezte, akiknek körzetében kiemelkedő Mária-kegyhelyek vannak. A beszéd Mária dicshimnusza volt. „Az egyház legbensőbb lényege a Krisztussal való misztikus egyesülés, az az egyesülés, amelyet Mi nem tudunk elgondolni a testté lett Ige Anyjától elválasztva Krisztus és az egyháza titkának igazi értelméhez a kulcsot a Máriáról szóló igazi katolikus tanítás adja”

Ez az egész ünnepélyes deklaráció, a zsinati ülésszak „megkoronázása” a Mária- kultusz rendkívüli kiemelésével nemcsak a protestánsok felé jelent újabb falhúzást, hanem római katolikus jelentések szei-int sajnálkozást és szomorúságot váltott ki a zsinat tagjaiból is. A zsinat ugyanis november elején a Mária-tan tekintetében középutat fogadott el. Megtartotta ugyan Máriára vonatkozóan a „Közbenjáró” bibliaellenes elnevezést, de erősen hangsúlyozta Mária alárendeltségét az „egyetlen közbenjáró Krisztus” mellett.

A II. vatikáni zsinat harmadik ülésszakának két utolsó hete rendkívüli eseményeket hozott, mert kisebb részben a nyílt színein, jóval nagyobb mértékben a színfalak mögött és a szívek mélyén drámai összeütközések voltak a pápa és a zsinat többsége között. Az így nyilvánvalóvá lett szakadék beláthatatlan következményekkel járhat a római katolikus egyház további útján.

November 6-án a pápa személyesein fölkereste a zsinatot, és felszólalásában dicsérte a sorra kerülő missziói szkémát, kérve a zsinatot annak elfogadására. Máig sem érthető, hogy mi vezette a pápát ebben a személyes állásfoglalásban, amikor kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy ez a tervezet nem kielégítő, s várható volt sokak, elsősorban a missziói területekről jövő püspökök részéről, az elutasítás.

A vita során — nem törődve a pápa ajánlásával — igen éles szavakkal fordultak szembe a felszólalók a tervesettel, és bámulatos nyíltsággal utasították el a szkémát. A zsinati tagok szabad és izenvedélyes megnyilatkozásai a pápai véleménnyel szemben első jele volt a püspökök új, „kollegiális” öntudatának. Nyilvánvalóvá lett a felszólalásokból, hogy a zsinat nem hajlandó elíogadni a pápa ajánlását, mert Isten ügyét többre tartja a pápa véleményénél. A zsinat többsége 1914 szavazatból 1601) a szké- ma teljes átdolgozása mellett foglalt állást. A helyszíni pro- ;estáns tudósító megjegyzi, hogy ez a szavazás valószínűleg egyháztörténelmi jelentőségű esemény volt.

Valószínűleg ez a kudarc hozhatta magával, vagy pedig már ettől függetlenül is arra az elhatározásra jutott a pápa, hogy a konzervatív irány érdekében szembefordul a zsinat többségének akaratával. Ez több vonatkozásban is megtörtént.

1. November 16-án Felici, a

zsinat főtitkára, „magasabb tekintélyre” hivatkozva felolvasott egy iratot, amely hangsúlyozza, hogy a püspökök kollégiuma nem korlátozza a pápa teljhatalmát A püspökök összessége nem cseleMindig nagy problémát je-1 ént ajándékot venni serdülő- torban levő gyermekeinknek. Most a karácsonyi könyvpiac gazdag terméséből ajánlunk tét könyvet, amely különös- céppen is fiataljaink könyvespolcaira valóik.

Lányok évkönyve, 196í (Mö* ra Ferenc Könyvkiadó) A díszes kiállítású könyvben gazdag tartalommal ismerkedhet tik meg az olvasó. A fiatal lányok legszélesebb skálájuk érdeklődési körét is kielégíti ez az összeállítás, amelyben találunk verset, prózát, művészeti cikkeket; mai lányok kérdéseivel foglalkozó írást, sport ém kozmetikai kérdéseket egyaránt találunk a kötetben. A gazdag képmelléklet teszi még érdekesebbé az amúgy is tematikailag jó összeállítású könyvet. Aki évről évre figyelte a Lányok évkönyvét, örömmel láthatja az ’ idei kiadásban* hogy végre a kiadó megtalálta a hangot és témakört, ami ezeket a’ könyveket olvasói körében nagy népszerűségre emeli*

Fiúk évkönyve, 1965. (Móra Ferenc Könyvkiadó). Változatos tartalommal lepi meg olvasóit a Móra Könyvkiadói Hogy csak néhány témát említsünk meg a tartalomból: művészeti, történelmi, politikai* .port, tudományos kérdésekkel foglalkozik a könyv. Természetesen ezeken kívül helyet kap a könyvben az irodalom is. Versek, novellák, riportok, színes melléklet tarkítják szt a szép kiállítású könyvet.

Amikor örömmel hívjuk fel olvasóink figyelmét ezekre a kiadványokra, sajnálattal vesz- 3zük tudomásul, hogy mindkét kiadás elég magas áron került 1 könyvpiacra (36, illetve 35 Eorintos árban), így a tanuló- ifjúságnak egymás megajándékozására nem lesz alkalmas. Pedig mindkét kötet megérdemelné, hogy serdülő fiataljaink olvasmányai közzé tartozzanak.

Kindzierszky Emil: A kék harang (Móra Ferenc Könyvkiadó) Alexander Graham Bell életét ismertető könyvecske szintén a „Nagy emberek élete” című sorozatban jelent meg. Nagyapja suszter, apja beszédhibásokkal foglalkozó „professzor”. Alexander Graham Bell 1847. március 3-án született. Korán kezdett a beszéd technikájával foglal- gozni. Édesanyja hamar meg- süketül s ez adja neki az ösztönzést további munkájához. Ma az egész világ Alexander Graham Bell-t a telefon föltalálójaként tartja nyilván, ő azonban élete végéig elsősorban a süketnémák aktatójának vallotta magát. És amikor 1922. augusztus 2-án Bell meghal, halálhírét íz ő csodálatos találmányán adják hírül. „A kék harang” rlgondolkoztató és tanulságos nivasmány fiatalok és idősek •zámára egyaránt

k, á.

Mindez keserű ízt támasztott a zsinat nagy részében.

A mi véleményünk mindezzel kapcsolatban röviden eny- nyi: VI. Pál pápa egyre jobban leveti a kiismerhetetlen- ség álarcát, amelyet próbált hordani, anélkül azonban, hogy egyes jelekkel nem árulta volna el eddig is igazi törekvését. Olvasóink számára nem újság, hogy XXXII. János örökségének kezdeti, nyilván inkább színleges átvétele után az új pápa sok ponton próbálta visszafogni a római egyházban megindult erjedést. De az örvendetes dolog az, hogy .különösen a harmadik ülésszak folyamán, a pápa és zsinat fentebb ismertetett szembekerüléseiben Is nyilvánvalóvá lett: a zsinat többségét az előrevivő, ájulást kereső. a nem-római katolikus keresztyénekkel és a világgal megértést munkáló szándékok hajtják.