Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-09-06 / 36. szám

Az emberi közösségről IGT LÁTJUK Az együttérzés A fény árnyéka HA AZ EMBERI KÖZÖS­SÉGRŐL SZŐLŐ sorozatunk­ban a múlt héten arról szól­tunk, hogy a másik emberben meg kell látnunk a testvért, ma az emberi szolidaritásról jszóljunk. A testvér íelismeré- se ugyanis csak akkor több üres szónál, ha együtt is ér­zünk a másik emberrel és közösséget vállalunk vele tet­teinkben. Pál apostol a római­akhoz írott levél 12. részében azt mondja: „örüljetek az, örü- lőkkel és sírjatok a sírókkal!” Nem mondja, hogy ez jóbará­tokra vonatkozik. A másikkal való együttérzésnek nem szab korlátokat. Ennek feltétlennek és általánosnak kell lennie a szentírás szerint. Nem egy­szeregyszer érezzünk együtt a másik emberrel, hanem éle­tünk alapállása legyen, hogy vegyünk részt a másik életé­ben és érezzük bele magunkat a másik helyzetébe. A vér szerinti testvér hely­zetébe még csak könnyen bele tudunk illeszkedni. A külön­böző foglalkozás, társadalmi helyzet azonban, az eltérő gondolkozásmód, más színű bőr mór sokszor megnehezíti az együttérzést. Jézus azonban az irgalmas szamaritánus tör­ténetében egyre inkább ellen­ség számba menő emberen mutatta be az emberi együtt­érzés példáját, s ezzel arra kí­ván bennünket indítani, hogy félretéve minden elfogultságot és nehézséget, az általános emberi szolidaritás felé indul­junk el. Kevesebbel ne elé­gedjünk meg, hiszen egy Atyá­nak a gyermekei vagyunk. A GYAKORLATI ÉLETBEN néha megdöbbentő példákat látunk a káini „semmi közöm hozzád” érzéketlenségére még családokon belül is, máskor az emberi együttérzés fel­emelő, szép példáival találko­zunk az emberi együttélésben. Az emberi együttérzés köve­telése ésszerű. Az ember any- nyira vágyik á megértés után, hogy magától felismeri, hogy ez magasabb, tisztább emberi élet. A „csak a mi falunk megmaradjon, a többit nem bánom” önző érvelést ma már esztelennek és elmaradottnak érezzük. Az együttérzést leg­gyakrabban érzelmi okok vált­ják ki az emberből. Ha a má­sik ember helyzete megindítja képzeletünket, sorsában ön­magunkra ismerünk egy kicsit és felébred bennünk a részvét. Amikor ötven évvel ezelőtt a Titanic óceán járó bálozó kö­zönségével, szívettépő jelene­tek közben a hullámsírba me­rült, a közvélemény nem tu­dott napirendre térni és ez az esemény évekig foglalkoztatta az emberek fantáziáját. De a népbetegségek sínylődő milliói érzéketlenül hagyták ugyanezt te közönséget, mert ez a kép nem volt olyan látványos, hogy felindítsa képzeletét. A 'szalmaágyán fekvő tüdőbajós proletárfiú ebben az időben csak a költőt ihlette meg. A szenvedést csak átélni le­het, elképzelni alig, ezért ne­héz a másik ember helyzetébe beleélni magunkat. Ehhez erő­feszítés és valami indíttatás kell. A férj, aki soha nem fog­lalkozott a fizetés beosztásá­nak aprólékos és nehéz gond­jával, aki egy háztartást ön­állóan még soha sem látott el, minden alázatos és vissza­térő fárasztó munkájával, nem tudja magát igazán a há­ziasszony-feleség helyzetébe beleélni. Ezért nem értik meg soKszor a gyermekek a küsz­ködő édes anyát. MI KERESZTYÉNEK, ne kicsinyeljük le azt az erőt, amit a felvilágosult és emel­kedett gondolkozás ad az em­bernek. Vannak emberek, akik egy eszme hatására és szolgálatában az önzetlen em­beri szolidaritás hősi áldoza­tait tudták tudatosan, vagy sokszor magánosán és meg nem értve is véghezvin­ni. Az elmúlt háborús idők őrültségében legkülönbö­zőbb világnézetű emberek tudták életüket áldozni önként egyetemes emberi szolidaritás­ból az emberiség értelmesebb jövőjéért. Albert Schweitzer, Afrika doktora és misszioná­riusa is ilyen összefogásra hív fel minden embert. »Akik megtapasztalták mi a rettegés és testi szenvedés, azok az egész világon összetartoznak. Ne higyje senki, akit szen­vedéseitől megváltottak, hogy ismét teljesen szabad és el­fogulatlanul visszatérhet az életbe és folytathatja úgy, mint eddig. Ha megismerte a fájdalmat, neki is segítenie kell, hogy amennyiben emberi hatalom megteheti, kevesebb legyen a szenvedés. Neki is megváltást kell hoznia má­soknak, mert őt is megváltot­ták.” , Ezt az együttérzést Jézus mindnyájunk életének alapel­vévé és programjává tette: az egyetemes emberi egyiit- érzésre való összefogást. Az az együttérzés, amit Jézus ad, nem az emberi lé­lek vak ösztöneiből táplál­kozik, nem a szimpátiából, ha­nem az igéből. A Lélek szava parancsolja ezt a keresztyén­nek, aki egy az emberekkel a teremtésben és a megváltás ígéretében. A hivő Jézus Krisz­tuson keresztül jut el a másik emberhez, ö a közbenjáró. Aki megbékéltette Istent az ember­rel és egyik embert a másik emberrel, békét teremtett Nem azért rokonszenves a má­sik ember, mert van ró la egy eszményképem és azt szeretem. Az ideálok azt jelentik, hogy igénnyel közeledem a másik felé. Ez felfuvalkodottá tehet és csalódásra vezethet Az én együttérzésemnek nem kell létrejönnie, az adva van a Jézus Krisztusban. Ezt kell elfogadnom. Ez a testvériség adott Istenben. ISTEN NEM AZ ÉRZEL­MEK ISTENE, hanem az igaz­ságé. Egyformán gyermekei vagyunk, ez adottság. A hivő ezt az adottságot igyekszik megélni. Ez az együttérzés úgy kezdődik, hogy feladom a ma­gam kiindulási pontját, mint ahogy az én Mesterem is fel­adta a magáét én érettem és megpróbál! k a másikból kiin­dulni. Beleélem magam hely­zetébe és az övévei azonos helyről nézem a világot. VAN EGY HELY, ahol Isten különösképpen gyakorol­tatja a keresztyénnel ezt a ma­gatartást, amelyet az együttér­zés iskolájává tett. Ez a hely a szentek közössége, az egyház. Ez maga a közösség, minden egyéb vonatkozástól menten. „Ha meghalok — mondja Lu­ther — nem leszek egyedül még a halálban sem. Ha szen­vedek, ők is velem szenved­nek.” De az egyház nem önma­gáért van, hanem azért, hogy benne felkészüljön Isten gyer­meke és odaajándékoztassék a világnak. Uzon László KIS TÜKÖR Egyetlen bibliai szó fénylik kis tükrünkben., Így olvassuk ezt a szót: héberek. Most azzal foglalkozunk, hogy megmagya­rázzuk e szó helyes értelmét. Mit is jelent ez a szó? Sokan így válaszolnának, ez a szó azt jelenti, hogy zsidók. Nem egé­szen így van! Vannak bibliai szavak, amelyeknek jól értett jelentését tsak a legújabban végzett tudományos kutatások magyaráz­zák meg. A szó eredeti jelentése így hangzik: a túlsó oldalról jött. Az újabban végzett ásatások során, cserépre irt szerző­dések és okmányok kerültek elő, amelyek szerint Egyiptomban és Babilóniában egyaránt éltek héberek. A tudósok csak las­san jöttek rá, hogy a héber szó eredetileg nem egy népet je­lentett. A szó előbb említett jelentése utal arra, hogy beván­dorlóitokról, szolgákról van szó. Csak néhány évszázad múlva jelentette a szó a zsidó népet. Ha mindezt tudjule, értjük meg például a II. Mózes 21. fejezetet, amelyben arról van szó, hogy a héber szolga hat esz­tendeig dolgozzék, mint aféle rabszolga és a hetedik esztendő­ben fel kell szabadítani. A modern történelem-tudományok alapján értjük meg, hogy a zsidó nép eredetileg héberekből, tehát otthontalan, ki­semmizett emberekből, családokból, törzsekből állt össze. Ezt a népet szólította meg az Isten és Istennek a megszólító szava egybeszerkesztette, felbonthatatlan közösséggé tette. Isten ki­jelentése zárta egybe a népet. Azzal zárjuk ezt a szómagyarázó pár sort, hogy az Isten­ben hívő emberek minden alkalommal a „túlsó oldalról” jön­nek. Arról az oldalról pedig csak szeretettel, jó készséggel lehet indulni a munkába, a másik emberhez, a néphez, a veze­tőkhöz és mindenkihez! F. D. Sok ember szemében szug­gesztív ereje és csábító vonzá­sa van a szónak: Amerika. A távoli, hatalmas ország ilyen képzeteket ébreszt bennünk: magasrendű technikai civilizá­ció, az ember munkáját köny- nyítő automatizáció s a nyo­mában járó bővelkedés, jólét, gazdagság. Az égbe nyúló fel­hőkarcolók alatt valóban ké­nyelmes az élet. Az otthonok­ban az ajtónyitástól a burgo­nyahámozásig minden gomb­nyomásra működik. A széles Avenue-kon az európai szem számára elképzelhetetlen fény­es mozgásáradat. A méretei­ben hatalmas gyártelepeken az automatizált gépsorok könnyí­Örvendezve — tovább! Zsolt. 95,1—2. MÉG ERŐSEN BENNE VAGYUNK a folyó évben. Nincs szilveszter, amikor egy esztendőt temetünk. Nincs újév napja, amikor mosolyogva köszöntjük egy­mást, minden jót kívánva az előttünk levő esztendőre. Nincs „évvégi hajrá”, zárszámadások készítése, esetle­ges lemaradások sietős pótlása. Mégsem tudjuk kivonni magunkat abból a hangulatból, hogy szeptemberrel lezárult valami s új kezdődik. Gyermekeink hazajöttek már a nagyon sokféle lehe­tőséget adó nyárról. Kezdődik az új iskolaév. Sokan voltunk külföldön. Aki nem járt idegenben, biztosan üdült valahol, hisz erre most valóban mindenkinek bőségesen van módja és lehetősége. Üjra látjuk a meg­szokott arcokat, munkatársakat s miközben jóleső ér­zéssel számolunk be a nyári élményekről, friss erővel látunk neki a néhány hétre letett munkánk folytatásá­hoz, újrakezdéséhez. Velem együtt biztosan sokan elmondják, nagyon jó volt a pihenés, de örülünk már annak, hogy ismét fel­vehetjük a munkát. Nem jó a tétlenkedés. A keresztyén ember azonban nem feledkezhet meg arról, amit a zsoltáros nekünk mond: „Jertek, örven­dezzünk az Úrnak, ujjongjunk szabadító Kősziklánk­nak! Menjünk eléje hálát adva, ujjongjunk neki zsol­tárt énekelve.” TEHAT NEMCSAK AZÉRT VAGYUNK derűsek, É pihentek, örvendezök, mert „még rajtunk van a nyári »wap barnasága”. Nemcsak pzert vagyunk még szwetye- f. sebbek néhány hétre nem. látott ismerőseinkhez, mun- kt kaiársainkhoz, mert „idegeink megnyugodtak” a pihe­nés heteiben. Hanem azért, mert „örvendezünk az Úr­nak, ujjongunk szabadító Kősziklánknak! „Vagyis mi Isten kezéből vesszük mindazt, amiben részünk volt az elmúlt nyáron. Ajándék ez nekünk. Tudjuk, Isten min­den gondunkban-oajunkban es nemcsak hitbeli kísérté­seinkben, biztos pont. Kőszikla. Az élet útvesztőiben, bánatban, örömben, munkában és pihenésben is olyan Atya ő, akire nyugodtan ráhagyatkozhatik a hívő em­ber. Bízhatik benne, mert „kőszikla”, biztos az Ű sza- badítása, áldása, segítsége, Csak egy egészen egyszerű eset beszéljen most erről az 0 „kőszikla” segítéséről. Kelet-Németorszagban, a Balti-tenger partján üdült a nyár elején legidősebb leányom. Bizony idehaza sem érezhettük igazában, hogy nyár van. Hát még ott fenn, északon! Kétségbeesett leveleket kaptunk emiatt. Hi­deg van... nincs kabátom... állandóan fagyosko- dom... írta leányunk. Persze a szülő mindent meg­tenne gyermekéért. Itt azonban nem tudtunk semmit sem tenni. Sokáig megy oda a posta. Reméltük az Úr segítségét, szabaditását. Meghallgatott bennünket. Egyik lelkész testvérünk Finnországba utazódban éppen azon a vidéken ment keresztül, ahol leányom tartózkodott. Vitte a kabátot. Megoldódott a gond. Kicsinyke dolog, de éppen arról beszél, hogy Atyánk mennyire látja leg­kisebb gondunkat is. És felveszi azt. Gondolom sokan tudnának beszámolni hasonló nyári élményekről, mint ahogyan én is többször tapasztal­tam még más dolgokban is, mennyire szabadító Kő­sziklánk ő. Ezért „menjünk eléje hálát adva..mert annak az J Istennek a színe előtt, aki ilyen szabadító kőszikla, I csak hálát adva jelenhetünk meg. Mi lelkészek, így nyár utóján látjuk, hogy a néhány { hétig üresen hagyott templomi padokat ismét elfoglal­ják a jól ismert hívek. A gyülekezetek presbitériumait i az foglalkoztatja, mi lesz az „egyházi program” a szep- S temberben beinduló új munkaévben. Sokféle tervet I beszélgetünk át meg át. Mi legyen a bibliaórák „éves I témája”, vezérgondolata? Milyen előadások hangozza- I nak el a szeretetvendégségeken? A zsoltáros ebben is tud tanítani bennünket. Mi le­gyen a programunk?... „örvendezzzünk az Úrnak, ujjongjunk szabadító Kősziklánknak, menjünk eléje hálát adva...” Az egész gyülekezet. Minden gyülekezet, Minden keresztyén. AZ ÚJ EGYHÁZI MUNKAESZTENDŐBEN sem te­hetünk mást, mint válaszolunk Isten megtapasztalt sza- badítására, áldására. Ez a válaszunk a dicséret és magasztalás olyan for­mában, hogy az Isten „szabadító műveit és csodáit” megtapasztalt ember, egyház bizonyságot téve mind­erről, dicséri az Istent. Magasztaljuk az 6 tetteit s meg­váltjuk, hogy életünknek célt és értelmet mindig Isten akarata ad. Ebből persze magától értetődően követ­kezik, hogy a „bizonyságtevés” és ,,magasztalás* hálát adó himnusza a mi egész keresztyén életünk lesz. Így válik gyülekezeti és egyéni programmá is, az Isten akaratát mindig készségesen átvevő keresztyén ember számára a szeretetszolgálat. Vagyis az olyan keresz­tyén élet, amely vállalja a másik embert, annak min­den gondjával-bajával s nem megy el közömbösen a másik mellett. Felveszi annak kis és nagy gondjait. Úgy, ahogyan Isten a miénket felveszi. Ezzel lehet éle­tünk „hálaáldozat"-tá. Ez lehet gyülekezett program is. A gondviselő s a bűnbocsátó Isten előtt tehát csak úgy állhatunk meg, hogy azután tovább induljunk az előttünk levő munkaesztendőre, hogy bűneinket meg­váltjuk és bízunk tbvábbra is a Kőszikla szabadító aka­ratában. Erre hagyatkozunk és teremjük azokat a jó gyümölcsöket, amelyeket mindig keres és elvár Isten az életünkben. Boros Károly tik és teszik az ember számára játékká és szórakozássá á mun­kát. Szóval kényelem, bővel­kedés, gazdagság, jólét.. > de nem mindenkinek! A fénynek árnyéka, Amerikának másik arca is van. S ezt a másarcú Amerikát leplezi le Mitchael Harrington „A másik Ameri­ka” című könyvében. Logiku­san azt várta a szerző, — s vele együtt a közgazdászok és so­kán mások —, hogy a tíz—tizen­öt éve mozgásban levő techni­kai forradalom felszámolja a szegénységet, de „a szegények relatíve rosszabb helyzetben élnek a mai amerikai társada­lomban, mint tíz—tizenöt év­vel ezelőtt...” „S a technika felvirágzásával a szegénység növekedett!” A szerző indíttatást adott a Wall Street Journal riporterei­nek, hogy kitapintsák és fel­térképezzék a másik Amerika lélekszámút és az amerikai szegénység vonulatát. Jelenté­süket „A New York-i Hai’lem- től a kaliforniai termékeny völgyekig” címen, tették közzé. Jelentésük szerint a szegények Amerikája harminchat millió embert számlál. Az amerikai evangélikusok lapja, a Luthe­ran, 30—40 millióra becsüli azok számát, akik a szegénység színvonalán élnek. Amerika első számú sze­génységi góca a manhattani néger gettó: a Harlem. Az it­teni négerek 15 százaléka szo­ciális segélyből él. Minden ötö­dik néger gyermek házasságon kívül születik. A nemi beteg­ség széles skálájú. Százezer ember közül 2143 nemi beteg, míg a fehéreknél ez a szám: 172. A csecsemőhalandóság kétezer annyi, mint a New York-i fehérek között A nége­rek hat évvel hamarabb hal­nak meg az átlagosnál. Az apák, hogy munkát találjanak, elhagyják otthonukat, másho­vá mennek és az otthonnal együtt asszonyt is cserélnek. Anyáit, nagyanyák és nagyné­nik irányítják a harlemi ottho­nok életót. A kérdésre, hogy hány személy él jelenleg a csa­ládban, a harlemi anya így vá­laszol: „körülbelül hét”! Ütött- kopott, mocskos, piszkos, pat- kónyjárta házakban bővelke­dik Harlem. A folyosók söté­tek és a szemétszag savanyúja tölti be. A kétszobás lakbér havonta 125 dollár, holott a hárminchatmilliós szegénység kritériuma az, hogy évi jöve­delme 300 dollár alatt marad. Harlemet nemcsak fizikai, de lelki betegség is gyötri. A harlemi kórház vezető pszi­chiátere dr. Elisabeth Davis mondta el, hogy sóik néger anyát kezel, akik különböző depressziós betegségekben szenvednek, félelmekkel & „kí­sértetekkel” harcolnak. A Har­lemben elszaporodott patká­nyok miatt „a kezelés alatt ál­ló anyáknak az a félelme és rögeszméje, hogy patkányok leselkednek rójuk és minden megrezzenő árnyékban pat­kányt sejtenek, melyek meg­fertőzik őket és gyermekeiket”. Dr. Davisnek sok paciense szenved lelki depresszióban. s,A rossz iskolázás, a rossz la­kásviszonyok és a létbizonyta­lanság előbb-utóbb ide hajtja őket — mondja a neves pszi­chiáter. A fenti kép nemcsak a New York-i, hanem a chi- kágói, philadelphiai, detroiti, washingtoni és a többi nagy­város szegéhynegyedét is jel­lemzi, legfeljebb azzal a kü­lönbséggel, hogy a többi nagy­városban nem ennyire zárt gettóban laknak, de ha vala­melyik fehér lakta negyedbe betelepül néhány néger család, a fehérek hanyatt-homlok me­nekülnek a szomszédság elől, és inkább más városrészbe te­lepülnek. Nehogy azt gondoljuk, hogy a másik Amerika csak nége­rekből tevődik össze. Az ame­rikai szegénység másik jellem­zője az idényenként Kalifor­niába érkező két és fél millió vándorló farmmunkás, akik ja­varészt fehérek és mind sze­gények. Róluk olvashatunk Steinbeck örökszép regényé­ben: az Érik a gyümölcs-ben. Ezek a vándorló munkások az autótemetőbői kimentett ütött- köpott kocsin érkeznek a cse­resznye, az eper, az őszibarack és a különböző gyümölcsök szüretelésére a kaliforniai far­mokra. A szabad ég alatt al­szanak, s rossz idő esetén a kocsiban húzzák meg magu­kat éjszakára, mert szobát bé­relni keresetükből nem tudnak* A népes utcákon fel-alá járna, kínálják munkaerejüket. S mi­kor munkát kapnak, felszáll- nak a farmer autóbuszára, amely kora hajnalban viszi őket a munkahelyre s elfárad­va térnek vissza, hogy másnap tovább peregjen a testet-lelket ölő bizonytalan holnapú mun­ka Körforgása. Amerika testén a másik sze­génygóc a több államot átszelő Appalachia hegység körül ala­kult ki. Itt a munkanélküliek és a szegények száma közel négymillió. Ezen a vidéken még nemrég virágzott a szén­bányászat, és az ezzel kapcso­latos ipar.- A szén jelentőségét azonban más energiahordozók vették át — olaj, földgáz, atom — s így a szénbányászat jelen­tősége csökkent és 1950-hez vi­szonyítva 60 százalékkal keve­sebb munkásra van szükség. A fiatalok más vidékre költöz­tek, de az új körülményekhez nehezebben alkalmazkodó idő­sebbeket fogva tartja az eltöl­tött élet emléke, a temető von­zása és ezek vagy munkanél­külivé váltak, vagy olyan ál­lást kellett vállalniok, amely a szegénység színvonalán tárt­ja őket. A riporter így jellem­zi életüket: „Egyesek gyerekei mezítláb járnak, ők maguk tejporon, rizsen és babon él­nék.” Persze munkanélkülieket nemcsak itt találunk, hanem a nagy ország egész terülcténi hiszen számuk a munkát kere­ső lakosság 4—5 százalékát te­szi ki. A másik Amerikához tartoz­nak az űn. időleges szegények, akik egyébként jó körülmé­nyek között élnek, míg meg nem betegednek, de mivel a miénkhez hasonló társadalmi betegellátás nincsen, égy tar­tós betegség életüket a sze­génység színvonalára süllyeszti. A másik Amerikára felfigyel­tek az egyházak és a politiku­sok is. X demokrata párti konvenció a belpolitika közép­pontjába állította a szegénység elleni harcot. S a gazdag állam szenátorai már előzőleg ha­talmas összeget, egy millió dollárt szavaztak meg a sze­génység leküzdésére. Mi azon­ban megtanultuk, hogy a szo­ciális kérdéseket karitatív úton, jótékonykodással megol­dani nem lehet. Ideig-óráig le­het Ily módon sebeket gyógyí­tani, de a szegénység kérdését megoldani nem, 'mert az ideig­lenesen elintézett problémák idővel még nagyabb problémá­kat szülnek, s a pillanatnyi­lag eloszlatott gondok és bajok idővel még nagyobb gondokat és bajokat teremtenek. Mi megtanultuk azt, hogy a szegénység és a munkanélküli­ség megoldására egyetlen gyógyír a társadalom szerkeze­tének a megváltoztatása, és akkor mindenkinek van kenye­re, ruhája, orvossága, békessé­ge és biztos jövőjű holnapja. Mainz László Finn vendégek látogatása a Luther-városokban A Német Demokratikus Köz­társaságban járt augusztusban dr. Nikolainen professzor veze­tésével 40 finn teológus lány, ill. női gyülekezeti munkás. Potsdamban istentiszteleten vettek részt a béke-templom­ban, majd Wittenberget keres­ték fel. Lipcsében meglátogat­ták a finn vendégek a Tamás­templomot, s megtekintették Bach János Sebestyén sírját. A lipcsei teológiai fakultáson előadást tartott Nikolainen professzor a finnországi evan­gélikus egyházról, valamint a keresztség és megtérés újszö­vetségi kérdéséről. Útjuk to- sábbi állomásai voltak a Lip­cse melletti Gusztáv Adolf emlékmű Lützenben, a Fraft- cke-alapítvány Halléban, Lu­ther halotti szobája Eisleben- ben és a fiatal reformátor er­furti működési helyei. Az uta­zást eisenachi tartózkodással fejezték be, amely Wartburg­nak, a Luther-háznak és Bach házának felkeresését is magá­ban foglalta.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom