Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-06-16 / 24. szám

HÁROM NEMZEDÉK... AMIÓTA VÉGET ÉRT A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ és jóakarata emberek elindí­tották: a népek közötti barát­ság, az általános leszerelés, te­hát a világbéke szent ügyéneit mozgalmát, szívvel, lélekkel, minden erőmmel és minden akaratommal, szóban és írás­ban, itthon és idegen ország­ban teljes meggyőződéssel, for­ró imádsággal és bizonyságte­vésre készen boldogan álltam azok közé, akik a legszentebb és legigazabb ügyért a népek tavaszáért, a békességes hol­napért küzdenek ... Mindjárt elmondom egyszerű, őszinte szavakkal azt is, hogy miért tettem ezt. Közel öt ven esztendeje an­nak, hogy 1,914 júliusában, egy rekkenő nyári napon édes­apánk kirohant hozzánk az ud­varra, ahol testvéreimmel együtt boldogan játszottunk és elkiáltotta a vészt jósló hírt: „GYEREKEK KITÖRT A HÁ­BORÚT’ Aprócska fiú voltam még akkor, nem tudtam azt, hogy mi a háború ... azt sem tudtam honnan tort ki... azt sem tudtam, hogy miért... csak azt éreztem, hogy valami szörnyű, valami jóvátehetet­len, valami iszonyú történt a világban ... Hirtelen a gyer­mekmesék rémei jelenitek meg szemeim előtt... rettenetes fé­lelem lett rajtam úrrá. aztán egy hirtelen mozdulattal fel­pattantam a homokváramból, berohantam a szobába, alábúj­tam az ágy alá és szilárdan el­tökéltem: amíg a háború réme vissza nem megy oda, ahonnan kitört... én bizony nem moz­dulok ki az ágy alól... ÉS AZ AZ ISZONYAT, amit én, a kisgyermek éreztem a kanizsai udvaron... ugyanezt érették a felnőtt, harcedzett katonák az Isonzó poklában .,. Verdun falai alatt... az yper- Ui mezőkön ... mindenütt, ahol tombolt a háború szörnyű or­giája ... A harmincas években jártam a Marne folyó mellett, láttam elhagyott lövészárko­kat ... bor rozsdásodott erődö­ket ... beszélgettem francia földművesekkel, akik elmond­ták, hogy az első világháború folyamán szinte vér patakzott a Marne folyó vízében ,... ■ És amikor véget ért a négy­évig tartó iszonyú véres küz­delem, azt gondoltuk, azt hit­tük, azt reméltük, hogy soha többé nem követhet el az em­beriség ilyen iszonyú vétket önmaga ellen ... És mégis mi történt... Pontosan harminc éíjvel ké­sőbb, ama elfeledhetetlen jú­liusi nap után ... 1944 nyarán elszoruló szívvel néztem ki­csiny gyermekeimet az óvó­helyül használt pince mé­lyén ... amint szemükben az iszonyú félelem riadtságá- val... minden bombarobba­násra síró ajakkal jajdultak fel... Magamat láttam ben­nük az ágy alatt.,, és tudtam, éreztem, hogy most ők is azt az iszonyatot érzik­MEGINT ELTELT MAJD­NEM HÜSZ ESZTENDŐ ... Most várjuk első unokámat... Lelkemben elszánt akarat, szent elhatározás van: néki és az ő nemzedékének már nem szabad megismerni az iszo­nyatnak azt a szörnyűségét, amit átélt az első és a máso­társainak nem kell már majd ágy alá bújnia... és pincék mélyén reszketnie... Ez a nemzedék megéri és kiharcol­ja magának a békességes, bol­dog világot,.. a fegyverek ... a háborúk... az iszonyatok nélküli világot... Nem tudják majd azt, mi az, hegy „halál­tábor” ... „népirtás” . . . „gáz­kamra” ... „háborús bűnös” ... de ismerik majd: mit jelent ez: „virágos rét” ... „jólétben élő nemzetek” ... „csodálatos fel­fedezések” ... „emberiség jóte­vői” ... EZÉRT A HARMADIK NEMZEDÉKÉRT az életünk­kel a munkánkkal, szívünk- lelkünk minden gondolatával felelősek vagyunk ... Ügy kell tanítanunk és úgy kell nevel­nünk őket, hogy az ő világuk félelemtől mentes, boldog vi­lág lehessen .,, Kíméletlenül le kell lepleznünk mindazokat, akik a gyűlölet, a bosszúállás, az engesztelhetetlenség ször­nyű mérgét hintik a népek kö­zé .. . Fel kell fednünk azo­kat is, akik a megtévesztés, a tudatos hamis hírverés áldoza­tai... akik rémséges meséket képesek elhinni más népek­ről ... Amikor a harmincas években Nyugaton, külföldön tartózkodtam, akkor még úgy éreztük, hogy a hamis tájéko­zódás csupán felszínességük­ből ... dölyfös magabiztossá­gukból fakad ... Azok a hí­rek, amelyek azonban mosta­nában érkeznek, azt mutatja: iszonyú, sötét szándék húzó­dik meg mesterkedésük mö­gött ... Szeretnék mégegyszer vérbe, pusztulásba, gyászba bo­rítani az emberiséget, hogy egy világégés lángjainál ün­nepelhessék saját dicsőségü­ket ... Istennek legyen azonban há­la, ezek a bajtkeverők, ezek a világgyújtogatók mindjob­ban elszigetelődnek. Saját honfitársaik is megelégelték már bűnös tevékenységüket és felemelték legjobb] aik a sza­vukat bűnös mesterkedéseik ellen. Most már nemcsak mondjuk, most már nemcsak reméljük, hogy „nem lehet többet az emberiséget bele­vinni még egy pusztító hábo­rúba, „hanem, megvannak a tárgyi feltételei is a biztonsá­gos jövendőnek! A béketábor ereje és elszántsága biztosíték arra, hogy a HARMADIK NEMZEDÉK élete és jövendő­je mentes lesz a borzalmak színjátékától... Isten után illesse köszönet és hála azokat, akik — Kele­ten és Nyugaton egyaránt —, készek mindent vállalni ezért a szent ügyért, ök tudják, hogy az emberiség boldog jö­vendőjét nem az állandó hi­degháborús feszültség, nem a tervszerű gyűlölet szítás, ha­nem ellenkezőleg a népek kö­zötti jobb megértés, a békés egymás mellett élés, a népek közti tartós barátság biztosít­ják ... Ennek eleven erejét 30 évvel ezelőtt éreztem már a Strasbourg! szemináriumban, ahol 22 nemzet fiaival éltünk és dolgoztunk együtt testvéri szeretetben . .. Ezt érettük még hatalmasabban, még megragadóbban a Prágai Vi- lágbékegyűlésen, aho] a föld­kerekség szinte minden népe képviselve volt... Végezetül személyes tapasz­dik nemzedék ,.. Néki és kor­IMÁDKOZZUNK János 5,45—47 Istenünk, köszönjük Neked, hogy az embereken keresztül, akiket mellénk adtál, a Te szereteted vesz körül bennünket. Add, hogy róluk Reád emelkedjék tekintetünk, és az irántuk való szeretetünk a Te magasztal ásóddá váljék, akinek jósága felénk árad minden emberi jóságon át is. Azután pedig újra feléjük fordulunk, és a Te atyai szeretetedtől meggazdagítva nézünk reájuk, mint életünk ajándékaira, akiknek szeretettel és szolgálattal tartozunk. Megköszönjük Neked azokat az embereket is, akik közvet­lenül vagy közvetve Rólad tesznek bizonyságot. Így köszön­jük meg bibliánkat és az anyaszentegyház múltját, s mind­azokat, akiknek Érted égő élete már porrá lett, de szavuk fe­lénk zeng az évszázadokon, évezredeken át, s hitünket táp­lálja, szeretetünket újítja, reménységünket nöyeli. Ne engedd, hogy beszűkült tekintettel azt véljük, mintha csak a prófétákon, apostolokon és a keresztyén igehirdetőkön keresztül lenne nyilvánvaló a Te igazságod a földön. A Jézus Krisztusról, a mi Megváltónkról szóló bizonyságtételt egyedül nekik köszönhetjük. De a Te akaratodból és szeretetednek mérhetetlen tengeréből az egyházon kívül állókon keresztül is felvillannak újra meg újra sugarak. Add, hogy ezzel a nyitott szívvel nézzünk a nem-keresztyén vallások szószóróira, de azokra az igazságokra is, amelyeket ma különösen is az embe­riség lelkére helyezel másokon keresztül: minden ember meg­becsülésének, a fajok egyenlőségének, a társadalmi igazságos Ságnak, a béke megteremtésének hangsúlyozására. Amen. falatként, mintegy a fent el­mondottak megerősítéseként hadd mondjam el egy feledhe­tetlen moszkvai élményemet. 1958. APRILIS 22-ÉN, moszkvai idő szerint 16 óra 17 perckor ért földet a magyar egyházi küldöttséget szállító TU—104-es gép a vukovói re­pülőtéren. Vendéglátóink nagy szeretettel és meleg barátság­gal fogadtak bennünket, mégis a repülőtéren végigseprő hideg szél olyan váratlanul ért, hogy fázósan húztam össze vékony felöltőmet és feltűrtem gallér­ját. „Fázik?” — kérdezte ked­vesen a fogadóbizottság egyik nőtagja NINA MOLI. „Igen!” Bólintottam és magyarázatként hozzátettem: ZIMA! ZJMA . .. Nina Moli kedvesen elmoso­lyodott, de nem szólt semmit. Másnap délben éppen a pom­pás ebédet fogyasztjuk a 23 emeletes LENINGRÁDSZKÁ- JA nev-ű hotelünk egyik pazar éttermében, amikor az egyik pincér hozzám lép és csendben a fülembe súgja, németül: „Egy hölgy várja önt a hall­ban!” Csodálkozva és töpreng­ve indulok kifelé az étterem­ből, mert el nem tudom gon­dolni: ki várhat engemet egy moszkvai szálloda halijában. Kilépek a hallba és már jön is felém mosolyogva NINA MOLI! Kezében egy csomag és amikor hozzám ér és ki­bontja, látom, hogy egy szép bamamintás gyapjúsál... „Ezt azért hoztam, hogy ne fáz­zon” — mondja egyszerűen és kedvesen. Mélyen megindul- tan köszönöm meg kedvessé­gét és hozzáteszem: „mielőtt visszatérünk Magyarországba, hálás köszönettel vissza adom”. „Nem!” —■ tiltakozik, majd hozzáteszi: „ETO PA- DOROK!” — ez ajándék ... És így jártam én végig a kéthetes oroszországi utat egy meleg testvéri szívvel ajándékozott gyapjúsállal. . . Mikor hazaértem, fiam elkö­nyörögte tőlem és most a pesti egyetemista fiam, ha a hideg dunai szél fúj... azzal a sállal melegszik, amelyet én kaptam ajándékba Moszkvában ... Valószínűleg, ha majd néki is lesz fia, az is elkönyörgi majd tőle és így HÁROM NEMZEDÉK' melegszik majd egy testvéri szív kedves aján­dékától ... Halász Béla Esperes-Más a vasi egyházmegyében Május utolsó napján tar­totta a Vasi Evangélikus Egy­házmegye évi rendes közgyű­lését s ennek keretében iktat­ta be új esperesét, SZABÓ LAJOS kissomlyói lelkészt. A közgyűlést a megválasz­tott esperes anyagyülakezete, Kissomlyó látta vendégül, a hozzátartozó filiák népével együtt. Szép kertben, sudár fenyők, viruló gyümölcsfák, zöldellő fű és nyíló virágok között emelkedik a külsőleg és belsőleg egyaránt rendben tartott templom, papiak és többi egyházi épület. A templomot egészen meg­töltötték az egyházmegyei közgyűlés szép számban meg­jelent tagjai, valamint az anyagyülekezet és filiák nagy érdeklődést mutató népe. Az esperes-iktatást D. Dr. VETŐ LAJOS püspök vé­gezte. A közgyűlés nevében Tekus Ottó lelépő esperes kérte fel a püspököt az Iktatás elvégzé­sére. A püspök igehirdetésé­ben többek között a követke­zőket mondotta: Hazánk közel 500 evangé­likus temploma minden vasár­nap és ünnepnap nyitva van, sőt hétköznap is sokszor és sok helyen, s szól az ige, száll az imádság, szárnyal az ének bennük. Isten felelőssé tett minket is az egész emberiség világ­méretű problémáinak meg­oldásáért, amilyen a háború elleni küzdelem, amilyen az emberek, népek, az egész em­beriség szörnyű testi-lelki nyomorúsága elleni küzdelem. Az egyházak és a papok köz­reműködésével . is a nemzeti összefogás olyan nagyszerű dolgokat eredményezett a leg­utóbbi években hazánkban, hogy az ma már világszerte elismert tény. Én úgy nézek sok más mun­katársammal együtt Szabó Lajosra, mint egyre azok kö­zül, akik értik az egyház mai útját, a mi utunkat, s igye­keznek is azon járni. Ezután SZABÓ LAJOS esperes tartotta meg székfog­laló beszédét. Ebben szólott az egyház lényegéről és az egyház útjának kereséséről, majd így folytatta: Nem győzték váltig hangoz­tatni egyházi vezetőink évek óta, hogy nekünk a mában kell megtalálni a helyünket. Nem azért, mert így könnyű. Ami érvényesen akar megszó­lalni, azért tusakodni kell. Amit így kitusakodtunk, az bizonyult prófétai értéknek és maradandó hatásúnak. Ami más volt, azt elfújta a szél, vagy belepte a homok. Kétségtelen, változott a vi­lág képe. Ránk, keresztyének­re az a kemény feladat vár, hogy megértessük a körülöt­tünk élőkkel, hogy a vallás mibennünk nem reakció vagy maradiság. Hitben állva és járva, tudunk pozitíve viszo­nyúim ahhoz, ami jó. A békéhez való megfelelő hozzáállás egyházi részről ma hitkérdés. A keresztyénien hivés szemszögéből is döntő ma tenni valamit a békéért. Épp eközben tapasztalják meg ma igen sokan, hogy a hit és a tett mennyire összetartoz­nak. Ha a milliók és minden élet elpusztításának potenciál­ja adva van a felhalmozott legmodernebb fegyverekben, tudják meg az illetékesek, hogy vannak más potenciálok is. Hivatkozhatnék a népek békeakaratának világos és erő­teljes megnyilatkozásaira, de ezúttal tudatosan a magunk területén akarok maradni. Isten megmentő akarata hat­ja át az egész kijelentést. Isten nem a vesztünket akar­ja, hanem a megmanekvé- sünket, nem a halálunkat, ha­nem az életünket. Szörnyű képet tudnak festeni képzelet­tel megáldott emberek, de ri­deg törvényekkel és számok­kal dolgozó tudósok is egy ne- taláni háború utáni világ pusztulásáról. Azt azonban még senki sem próbálta meg, hogy az atomháború utáni vi­lág hitéről alkosson képet. Ez nézetem szerint egyszerűen a „nincs tovább” a hit tekinte­tében. Az új esperest és újból megválasztott egyházmegyei felügyelőt D. Dr. VETŐ LAJOS püspök az egyház­egyetem és egyházkerület ne­vében, Szalag Sándor farádi lelkész a győr-soproni egyház­megye, Bars Zoltán szombat- helyi református lelkész a vas-zalai református egyház­megye nevében. Varga Imre a kissomlyói községi tanács részéről és Király Gyula pres­biter a kissomlyói összgyüle- kezet nevében köszöntötte. Lehel Ferenc lelkész, ország­gyűlési képviselő a vasi egy­házmegye lelkészeinek osztat­lan bizalmáról biztosította SZABÓ LAJOS új esperest, _s megköszönte a lelépő esperes működését. Csákó Gyula .14,1:1:111! I lí.l I lllll Ilii Ilii I !IM!!!I:|:I I! Ili ill III li MUM I HI 111 III1111 lilill:l!ilHIII!l!i;i;lll!l!lll!|ili|! ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1963. június 16-án Deák tér de. 9. (úrv) Dr. Kékén András de. 11. (úrv) Hafenscher Károly du- 6. Hafenscher Károly Fasor de. fél 10. Harmati Béla de. 11. Koren Emil du. 5. Szeret^tven- dégség Dózsa György út de. fél 10. Koren Emil Üllői út 24. de. fél 11. Grünvalszky Károly Karácsony Sándor u. de. 9. Grünvalszky Ká­roly Rákóczi út 57 /b de. 10. (szlo­vák) dr. Szilády Jenő de. 12. Grünvalszky Károly Thaly Kál­mán u. de. 11. Szirmai Zoltán du. 6. Szirmai Zoltán Kőbánya de. 10. Veöreös. Imre Utász u. de. 9. Veö- reös Imre Vajda Péter u, de. fél 12. Veöreös Imre Zugló de. 11. Bo­ros Károly Gyarmat-u. de. fél 10. Boros Károly Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Fóti út de. 11. Ká­poszta Lajos, du. 5. Szeretetven- dégség. Váci út de- 8. Káposzta Lajos. Frangepán utca de. fél 9. Újpest délelőtt 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Soroksár új­telep de. fél 9. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÁV- telep de. 8. Rákospalota nagy­templom de. 10. Rákospalota kis- templom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sas­halom, de. 9. Karner Ágoston Rá­koscsaba de. 9. Békés József Rá­koshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9. Schreiner Vilmos de. 11. Várady Lajos du. 7. Schreiner Vilmos Torockó tér de fél 9. Várady Lajos Óbuda de. 9. Fülöp Dezső de. 10. Fülöp De­zső du. 5. teol. XII. Tarcsay Vil­mos u. de. 9. Csengődy László de. 11. Csengődy László este fél 7. Csengődy László Pesthidegkut de. fél 11. Prőhle Károly Budakeszi de. 8. Ruttkay Elemér Kelenföld de. 8. dr. Rezessy Zoltán de .11. (úrv) dr Rezessy Zoltán du. 6. Uzon László Németvölgyi út de. 9. Uzon László Kelenvölgy de. 9. Vlsontai Róbert Budafok de. 11. Vlsontái Róbert Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. A Ml ÜQYÜNK PáZ apostol írja: „Egymás terhét hordozzátok és úgy tölU sétek be a Krisztus törvényét.” (Gál. 6,2.) Telierhordozásról es kötelességről beszél ebben az igében az apostol. Az emberi együttélés bizonyos lemondást, alázatot és nem utolsó sorban szeretetet igényel. Nem véletlen, hogy Jézus Krisztus is uj parancsolatról beszél, amikor ezt mondja: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek.” (Ján, 13,34.) Vajon miért kellett ezt külön hangsúlyoznia? A mini dennapi életben tapasztalhatjuk, hogy a legmélyebb összetartó erő, a szeretet is milyen hamar elveszti erejét, ha teherhordó- zás jár vele együtt. Ismert megfogalmazás: a szerétéiről nemcsak beszélni kell, hanem cselekedni is. Olyan igazság ez, amelyet mi, keresztyén nek éppen Urunk életével tudunk lemérni. A szeretet erőssége abban mutatkozik meg, hogy mekkora a teherbíróképessége. Amikor az apostol teherhordozásra tanít bennünket, tud- ttunk kell, hogy minden „teher”, amit vagy akit Isten ránkbíz, A keresztyén embernek vannak olyan „terhei” is, amelyek túlnőnek a családi otthon falain, vagy a munkahely, a társán dalom határain. Ilyen a béke kérdése. Ez már nemcsak a csa- Iád, vagy kisebb-nagyobb közösség ügye, hanem az egész emn beriségé. Fontosságánál fogva erősen kihat minden közeli és távoli kérdéseinkre. Amikor Pál apostolnak a fenti igéjét hall- juk vagy olvassuk tudnunk kell azt is, hogy nekünk a szeren tét cselekedeteit minden ember iránt teljesítenünk kell. Mert egy emberközösségnek vagyunk a tagjai, amelybe azért állított be minket az élő Isten, hogy Öt szolgálva, magunkra véve Krisztus lelkületét, részt vállaljunk abból, ami a ma élő emn beriség számára égető kérdés. Sosem volt az emberiség szá­mára ilyen létfontosságú kérdés, mint ma: a háború vagy béke, fegyverkezés vagy leszerelés. És ebben a világméreteket meg. mozgató teherhordozásban mi is kivesszük a részünket. Hálát adunk Urunknak, hogy a mi egyházunk is, papjaink és híveink által szervesen beleépült abba a munkába, amelyet a Béke Világ­tanács vezetésével a magyar békemozgalom is végez a leszere­lésért és a világ minden tájára kiterjedő tartós és örök béké­ért. Amikor e sorokat írom, előttem fekszenek az Evangélikus Elet elmúlt heti számai. Ezekben a számokban a magyar- országi Evangélikus Egyházban szolgálatban állá lelkészek, felügyelők és gondnokok szólaltak meg. Szenvpdélyes hangon foglaltak állást a béke ügye mellett és vállalták a reájuk eső teher hordozását. Nemes és felemelő nyilatkozatok ezek! És ami különösen is figyelemreméltó, az az, hogy nem az íróasztal mellett születtek ezek az írások, távol a kérdés egzisztenciát megmozgató erejétől, hanem Krisztust ismerő és követő, Urunk szeretetéből szolgáló keresztyén szívekben, akik teljes felelős­séggel imádkoznak és küzdenek a világ békéjéért! „Nem nyújthatunk sem politikai, sem erkölcsi támogatást azoknak, akik a világ békéjét... akadályozzák és a világot há­borús félelemben tartják” — írja az egyik lelkész. Állásfogla­lásában egész egyházunk állásfoglalása benne van. A világ egyetlen pontján sem lehet Krisztus nevében fegyvereket meg­áldani. Az ilyen cselekedet nem az életet szolgálja, hanem a halált! És ez már nem krisztusi cselekedet! Egy másik levélből ezt olvashatjuk: „Olyan papok vannak hazánkban, akik teljes szívvel és lélekkel az emberiség béké­jét és a leszerelést akarják!” És erről is érdemes néhány szót szólni. Mert ezeket a nyilatkozatokat nem „békepapok” írták. Igen, akármilyen furcsán is hangzik: nem békepapok. Egyhá­zunkban az ötvenes évek elején nem minden hangsúly nélkül lábrakelt ez a szó: békepap. Azokat illették ezzel a jelzővel, akik Isten igéjéből és lelkiismeretűk hangjából felismerték, hogy az egyháznak ott van a helye és csak ott, ahol a jóaka- ratú emberek a békét munkálják, azért küzdenek és annak a megvalósításán fáradoznak. Akkor ez az ügy egyházunkban még a kevesek ügye volt. Ma? Ma már nem kis büszkeséggel elmondhatjuk, hogy a „békepapok” hirdette felismerés helyes volt, mert lelkészeink és híveink olyanokká lettek, „okik teljes szívvel és lélekkel az emberiség békéjét és a leszerelést kíván­ják!” ­Mire e sorok megjelennek, már összeült a VI. Magyar Bé­kekongresszus. A kongresszusi küldöttek között ott vannak egyházunk képviselői is. Bizonyára el fogják majd mondani, hogy evangélikus egyházunk lelkészei és hívei egy emberként ott állnak azok mellett, akik a békét munkálják és a leszere­lésért küzdenek. Mi pedig imádkozó figyelemmel kísérjük szol­gálatukat, amellyel egész egyházunkat képviselik a legdrágább ügyért folyó tanácskozásban. Imádságainkban ezekben a na­pokban azért könyörgünk, hogy Isten áldja meg a VI. Magyar Békekongresszus munkáját, a küldöttek felelősségét és az egész ügyet, amelyet ez a kongresszus hivatva van erősíteni és épí­teni. A béke szolgálata a mi számunkra teológiai szolgálat A béke munkálása krisztusi cselekedet. A béke kérdése: jól átgondolt, világosan vallott szolgálatunk. Soha nem tagadtuk és nem is tagadhatjuk, hogy csak jól átgondolt politikai döntés alapján tudunk mi, keresztyének is teherhordozóivá lenni a béke ügyének. A béke ügye mindig személyes ügy. Az én ügyem! Mini ahogyan Jézus Krisztus evangéliuma is személy szerint engem szólít meg. Engem hívott el arra, hogy cselekedjem a hitnek cselekedeteit. Erőt és lehetőséget ad Szentlelkével, hogy a világ békéjéért folytatott teherhordozásban én is kivehessem a ré­szem. Hogyan? Egyik lelkész erről így ír: „A személyes beszél­getések során erősitgetem híveimet abban a tudatban hogy Isten a béke megőrzését az ö kezükbe is odahelyezte . .. !” Igen. Az ő kezükbe és az én kezembe. A mi kezünkbe. Emberek ke­zébe! Mert a fegyvernélküli világtól függ a szolgálatunk, ott­honunk nyugalma, gyermekeink mosolya, népünk jövője, az emberiség holnapja. Jézus Krisztus „új” parancsolata, amelyben az embersze- retetre indít, ma így fogalmazható meg: minden keresztyén Istentől rendelt kötelessége, hogy erejéhez és lehetőségeihez képest vállalja a legnagyobb terhet abból a munkából, amely az ember boldogulását és jövőjét van hivatva biztosítani: a békét! Isten igéjéből, Krisztus szeretetéből, a Szentlélek mun­kájából természetszerűen következik. A béke ügye így válik mindennap újra és újra személyes ügyünkké, amelyben jó lelkiismerettel és hűséges szolgálattal, becsületes élettel nekünk is ki kell vennünk részünket! Isten Szentlelke áldja meg erejével a VI. Magyar Béke­kongresszus munkáját, a* küldöttek szolgálatát, egyházunk békemunkáját, lelkészeink és híveink békeszolgálatát a gyüle­kezetekben és a munkahelyeken, erejével tegye hatalmassá á békeszerető embermilliók akaratát. Békesség a földön! Karner Ágoston ISTEN SZERETET— EMBERSZERETET címen kapható DR. OTTLYK ERNŐ új könyve, Ára: 17,50 Ft Kapható a Sajtóosz­tályon, Budapest, VIII. Pus­kin U. 12. Imakönyv Ára: 12,— Ft Kapható a Sajtóosztá­lyon, Budapest, VIII. Pus­kin u. 12.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom