Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-06-09 / 23. szám

ff „És adok nektek új szivet...” — Éz. 36, 26. A PÜNKÖSDÖT A KE­RESZTYÉN EGYHÁZBAN gyakran tizenkét lángoló pi­ros szívvel jelképezik, utalva az első pünkösdre, amikor a Szentlélek tüzes lángnyelvek formájában kitöltetett a tanít­ványok szívében. Szív! Milyen sokszor mond­juk ki ezt a szót életünk fo­lyamán. Ez a rövid kis szó jelenti sokszor az életet, más­kor a halált. Ha dobog a szív: az az élet, ha megáll: az a ha­lál. Rajta keresztül hullámzik át minden öröm és minden bánat. Szív! A Szentírás is sokat beszél róla. Különböző érte­lemben fordul elő. Legtöbb­ször azonban úgy szól róla, o Biblia, mint az ember ér­telmi, érzelmi és akarati éle­tének középpontjáról. Így a szív valójában megjelöli az egész embert és az egész éle­tet. Ebből a szívből indul ki az Isten és a felebarát irán­ti szeretet. , De beszél a Szentírás arról is, hogy ez a szív sokszor kő­vé tud keményedni. Látszólag nem történik semmi: dobog tovább és színe is marad pi­ros, mégis valójában a piros szív helyén szürke kődarab dobog és melegség helyett hi­deget áraszt. Jeremiás prófé­ta is panaszkodott arról, hogy Isten népe sokszor „szívének keménysége szerint jár.’’ Igénkben Ezékiel próféta is arról beszél, hogy Isten népe sokszor kőszívet hord a benn- sejében. Kőszívet, mely nem tud szeretni, megbocsátani, re­mélni, bízni, hanem csak- gyű­lölni, kétségbe esni és irgal­matlannak lenni. Egyik költőnk drámaian írja le, hogy milyen nyomorú­ságos állapot az, amikor kővé* Válik az ember szíve. A kő­szívű ember a maga számára is teherré válik. Azt írja a költő, hogy az ilyen ember­nek még a mozdulatai is kő­mozdulatok, mert azokat nem a szív dirigálja. Nem tud szól­ni simogató-tiszta, meleg és vigasztaló szavakat, mert azo­kat nem tudja átszűrni a szí­vén és így, ha egy szót ki­mond, az úgy koppan. mint egy kő, amelyet eldobunk a kezünkből. A köszív azonban nemcsak annak számára teher, aki azt hordja, hanem azok számára is, akik körülötte vannak. A kőszívű ember nem törődik a másik bajával, gondjával, örömével, kérdéseivel, életé­vel. Maga körül hideget áraszt, drága kapcsolatokat szakít el és megbontja a kö­zösségi életet. PÜNKÖSD REGGELÉN az isten drága üzenetét hirdet­jük meg. Nem kell nékünk kőszívet hordanunk a benn- sőnkben! Nem kell kőszívvel élnünk és járnunk. A kőszív nem sors és nem végzet. Bár mi magunk képtelenek va­gyunk arra, hogy kiszakítsuk kőszívűnket, de az Isten ha­talmas arra, hogy kőszív he­lyett, hússzívet adjon az ö népének. Így mondja ezt Ezé­kiel próféta; „És adok néktek új szívet és új lelket adok be­létek, és elveszem a kőszívet testetekből és adok néktek hússzívet.” És amit Isten Ezé­kiel prófétán keresztül ígért az ö népének, azt az első pünkösdön jórészt valóra vál­totta és azóta is napról nap­ra valóra váltja. Kicseréli az ember kőszívét hússzívvel. Teszi ezt aképpen, hogy hir- detteti igéjét és rajta keresztül ajándékozza az Q pünkösdi Szentjeikét. A Szentlélek pe­dig hatalmába keríti a kőszí­vet és kicseréli azt hússzívre. Megtölti szeretettel: Isten és az emberek iránt. Mondhat­juk ezt úgy is, hogy a Szent­lélek újjászüli az embert, új életet ajándékoz néki, mely­ben az ember elmondhatja: j,A régiek elmúltak, imé újjá lett minden.” Az ember meg­újul értelmi, érzelmi és aka­rati világában egyaránt és részt kap abból az életből, amelyet Isten elkészített az Öt szeretőknek. Ennek az új életnek hajtóereje maga Isten Szentlelke. Aki nem szűnik meg munkálkodni, szíveinket naponként bűnbánatra indí­tani és Isten bűnbocsátó ke­gyelmének elfogadására báto­rítani. Mi jellemzi ezt a Szentlé- lektől formált hússzívet? Ezé­kiel ezt mondja: „Azt cselek­szem, hogy az én parancsola- ; taimban járjatok és az én tör- ' Vényeimet megőrizzétek és be­töltsétek.” Ennek az új szív­nek tehát mindenek előtt az a sajátossága, hogy képes a jót cselekedni, tud szeretni, tud irgalmazni, tud megbocsá­tani, tud meleg és vigasztaló szót mondani, tud a másik emberhez odahajolni, tud a másik ember javára élni. Többé nem kényszer számá­ra a bűn, a. szeretetlenség, az irgalmatlanság és a bántó szó. E fölött a szív fölött többé nem uralkodik a bűn, ellen­ben az a Szentlélek, Aki az Atyának és a Fiúnak a Lelke. Ez a szív a Lélek által már tud győzedelmeskedni a kí­sértések felett. Erről a szívről még azt is mondja a próféta, hogy nem azért szeret és teszi a jót, mert kell azt tennie, hanem önként, belső szükségszerűség­ből szeret és jár a jócseleke­detek útján. így is mondhat­juk ezt, nem tud nemszeretni, hiszen nem kőszív, hanem hússzív! Ebbe a szívbe az Is­ten törvényei bele vannak ír­va és belülről hajtják a szí­vet a szeretet élésére, az ir­galom gyakorlására, a békes­ség továbbadására és az em­berek javára való áldozatos életre. HANGSÚLYOZNUNK KELL hogy Isten az Ö népének kő­szívét nem pusztán azért cse­réli ki hússzívre, hogy az Ö népe egymás között tudjon szeretni és egymásnak tud­jon szolgálni. Isten az Ö né­pével mindig az egész világ­ra nézve cselekszik és az egész világ javára akarja az Ö népét megújítani. A felol­vasott igéket követő szakasz­ban egészen világosan ezt mondja Isten: „Nem tiérette­tek cselekszem ezt!” Isten so­ha sem tudja az ö népét ön­magában nézni, hanem min­dig az ö egész teremtett vi­lágával való összefüggésben látja. Ezékiel idejében éppen azért lehetett reménysége Is­ten népének arra, hogy kőszí­vét hússzívre cseréli ki az Is­ten, mert az volt a szándéka, hogy az ö népén keresztül áldást hoz a többi népnek is Ez kifejezésre jut a természet világából vett képekben is, amikor Isten azt mondja, hogy az új szív ajándékozása után „előhívja a gabonát és megsokasítja azt, megsokasít- ja a fa gyümölcsét és a me­ző termését”, vagyis egy olyan világot teremt, amelyben nem­csak a szívek újak, ‘lianem maga a világ is. Isten a ma élő keresztyének szívét is ki akarja cserélni, de nem pusz­tán a keresztyének érdekében, hanem az egész világ érdeké­ben. Az új szívű keresztyének nem élhetnek többé maguk­nak, hanem másokért kell él­niük, azokért a másokért, akik még éheznek, akiket jár­ványok pusztítanak, akik ott­hontalanok. Mindezeken túl- menőleg nekünk a mi időnk­ben, azért az emberiségért kell élnünk, amelyet atomhá­ború fenyeget, amely éppen ezért a jövőtől való félelem­ben él, azért az emberiségért kell új szívvel élnünk, ame­lyet a különböző fajok, val­lások és világnézetek és tár­sadalmi rendek széttagolnak. Isten nem azért cseréli ki kő­szíveinket, hogy csupán ön­magunkkal foglalkozzunk, ha­nem azért, hogy a megújult szíveken keresztül a szeretet .beleáradjon az egész világba, segítsen kenyeret adni ott, ahol nincs kenyér, segítsen otthonokat építeni ott, ahol az utcán hálnak az emberek és a jóakaratú emberekkel összefogva ez a szeretet se­gítse legyőzni a háború ré­mét, a jövőtől való félelmet és segítsen megvalósítani egy fegyvernélküli világot. HA A KERESZTÉN EM­BEREK szerte a világon mindezt nem tennék, akkor arról adnának bizonyságot, hogy bennsejükben nem en­gedték kicserélni Isten Szent­lelke által a kőszívet hússzív­re. Továbbra is kőszív van a bennsejükben, amely hideg, önző és áldozatok nélkül való. De kőszívvel nem lehet hir­detni Isten nagyságos dolgait ebben a világban és nem le­het Istent ismertté tenni a világban. Csak az a keresz- tyénség tud bizonyságot ten­ni Isten valóságáról, hatalmá­ról és erejéről, amely rend­kívüli áldozatokra is kész az egész emberiségért és nem a maga életének megmentésén fáradozik. hanem magáról megfeledkezve, mindig máso­kért cselekszik és szolgál. Nekünk, magyarországi evangélikus keresztyéneknek is arra kell kérnünk a pün­kösdi Szentlelket, hogy benn- sőnkből vegye ki a kőszíve­ket, cserélje ki azokat hús­szívekké, hogy az eddiginél is nagyobb szeretettel tudjunk fordulni magyar népünk felé, segítve minden jó munkáját. Mi sem tudjuk kiszaggatni magunkból a kőszíveket. De Isten új és új pünkösdöt ad iliill az Ö népének. Semmit sem ad olyan szívesen, mint az Ö Szentleikét, Aki tud kőszívből hússzívet teremteni, önző éle­tet áldozatossá formálni, a sze- retetet megforrósítani és azt cselekedni, hogy „Isten pa­rancsolataiban járjunk, az 0 törvényeit megőrizzük és be- töltsük.” Kérjük hát Isten Lelkét, hogy szálljon szíveink­be. Kérjük a régi szép ének­kel: „Ó, jöjj teremtő Szentlé­lek, Látogasd meg a te né­ped, És adj minden teremt­ménynek, Vigasztalást, bé­kességet.” Káldy Zoltán püspök pün­kösdi igehirdetése a Rádióban. Amikor már késő volt KONSTANZ, AHOL 1415-BEN MEGÉGETTÉK máglyán Húsz Jánost, éppen fél évezreddel később, 1914-ben izgatott egyházi férfiak tanácskozásának színhelye. Alig nevezhetünk drámaibb pillanatot az egyházak ökumenikus mozgalmainak történetében, mint azt a kurta tanácskozást, amely a Bodeni-tó partján volt 1914. augusztus 2-án. A háborús hisztéria, amely a fegyverkezési verseny vörös paripáján beszáguldottá a világot, olyan méreteket öltött már, hogy magával ragadott boldog, boldogtalant. Emberek latol­gatták a következményeit, méregették az esélyeket, számok cikáztak a sajtóban s diplomaták, valamint államférfiak hang­ját erősítette az a tudat, amit a felhalmozott gyújtóanyag ké­pezett. Az egyszerű embereket kezdték hozzászoktatni a há­ború elkerülhetetlensége gondolatához és a legszebb színekkel ecsetelték a hősiességet s a halált, hogy adott jelre a bömbölő ágyúk torka elé vessék őket. Az 1907-ben összeült Hágai Békekongresszus „tekintettel arra, hogy az I. kongresszuson a fegyverkezések korlátozására vonatkozó határozat óta a haditerhek évröl-évre szaporodnak”, — kívánatosnak tartja a leszerelést. A kongresszus leszerelés­ről beszél, de elfogadja a nemzetközi hadijogot szárazföldön, vízen és levegőben. Az ember az okmányok tükrében megke­seredve látja, hogy negyvenöt állam képviselője miképpen tu­dott megállapodni a hadviselés módozataiban és mennyire eredménytelen volt egyetlen egy töltény megsemmisítése ér­dekében. Ez a pillanat azonban amikor az egyház megérezte, hogy tenni, cselekedni kell valamit. KEZDETÖL FOGVA ÉRZŐDÖTT az állásfoglalások ide­jén az egyházak tehetetlensége hitvallásbeli és nemzeti meg­osztottságuk következtében. Még jó volt, ha a kormányok bel­politikai nehézségeik levezetése érdekében nem játszották ki egymás elleni a felekezeteket. Sok egyház gyógyíthatatlan sebe és keserű emléke tanúskodik ilyen tényekről. De különösen nehéz volt megszólaltatni az egyház hangját olyan kérdések­ben, amelyek fulladásig szorították a világ népeit. Így pl. 1907- ben annyi tellett csupán erejéből, hogy bizonyos egyházi kö­rök Angliából, Németországból és Amerikából emlékiratot jut­tattak el a hágai békekonferenciára. Halk suttogás volt ez az orkánban, de az egyházak öneszmélödése volt ebben a sutto­gásban. Felismerése volt az erő és hatás jelentéktelenségének. És annak, hogy a megosztottság mily gyámoltalanná teszi Krisztus egyházát. Ezt a „suttogást” kellett felerősíteni. És ez a suttogás lesz egyúttal az ökumenikus mozgalom alaphangja. Ilyen igazán biblikus és emberi oldalról indul tehát el. A vallástörténet uppsalai és később (1912) lipcsei professzorára, Söderblom Ná- tánra várt, a felerősítés nehéz és fáradságos munkája. Nincs most arra időnk, hogy munkásságának ezt a küzdelmes sza­kaszát ismertessük, arra sincs, hogy csak rövid vázlatát is ad­juk az ökumenikus mozgalmak eddig megtett útjának, de ezek­ben az években Söderblom előtt egyetlen egy nagy cél lebeg: megszólaltatni a keresztyén világot egységesen a háború ellen. Kiállni egységesen a világbéke érdekében. Azon kevesek közé tartozott, aki ebben a kérdésben bát­ran mert „politizálni” és nem félt attól, hogy az egyház ún. „más kérdéshez” nyúl, mint amire hivatott. Sőt világosan fel­ismerte, hogy az egyház ebben a küzdelemben csak nyerhet és magától olyan terheket dob el, amelyek évszázadokon keresz­tül visszatartották, Vagy gúzsbakötötték cselekvési szabadsá­gát. Ebből az eleven érzésből táplálkozott az a mozgalom, amelyhez most már több ország egyháza csatlakozott és ame­lyet éppen a világbéke ügye hívott életre: „az egyházak baráti munkájának nemzetközi világszövetsége”. A hosszú cím a szá- zadeleji mozgalom célját és lényegét volt hivatva kifejezni. ”A homloktérben a béke kérdésének érdeklődése áll — han­goztatják —, megteremtése egy nyilvános keresztyén véle­mény-nyilvánításnak e nemzetközi kérdésben”. A körülményes fogalmazás mögött ott ég az őszinte vágy, hogy tenni, tenni kell valamit, míg nem késő! És ez a „tevés” az erők összefo­gásában juthat kifejezésre. A HÁBORÜ TŰ ZM AD ARA AZONBAN SEBES IRAM­BAN KÖZELEDETT. Alig született meg ez a mozgalom, alig vetették méig az alapjait, amikor a Balkánon, Sarajevóban meggyújtották a kanócot a puskaporos hordó alatt. De ne vág­junk a dolgok elébe! A világszövetség — őszinte csodálkozásunkat kiérdemelve —, Söderblom Nátán munkássága révén a béke ügyében meg­hirdette Konstanzba a gyűlést. Tizenkét ország, harminc egy­házának kilencven delegátusa jelenik meg. A konstanzi „Insels Hotel” a gyűlés színhelye. Egymásután érkeznek az egy­házi képviselők. Mindegyik tarsolyába a legizgalmasabb hábo­rús rémhírrel. Szinte arra sincs idejük, hogy ismerkedjenek, és barátkozzanak egymással. A sarajevói merénylet június 28-án volt. Egy hónapon át folynak a gyilkosság következté­ben a diplomáciai jegyzékváltások. Július 28-án a monar­chia megüzeni a háborút Szerbiának. Ezen a napon érkeznék az első delegátusok. Ekkor még úgy látszik, hogy a szerb konfliktusból puszTán helyi háború lesz. Július 30-án Orosz­ország mozgósít. Akik úton voltak, még egyre érkeznek. Két nap múlva Németország üzeni meg a háborút Oroszországnak. Ezen a napon tartja első s egyben utolsó ülését a konferencia. Augusztus másodika volt. A delegátusok némán, összetörve a félelem és háborús hírek nyomása alatt, érezték, hogy elkéstek. Igen, késő volt már. Az Insels-Hotel vendégei mélyen lesütött szemekkel, lel­kiismeretüktől vádolva siették haza. Talán még átjutnak a hadviselő felek frontvonalain. Szegény Söderblomnak nem maradt más vissza, minthogy 1917-ben, a háború kellős közepén, egy Uppsalában megrende­zett konferencia kiáltványát eljuttassa az egyházakhoz: „Az egyház legyen éber lelkiismerete a népeknek és az emberek­nek. Parancsolatai alapján mindenek előtt küzdjön a háború ellen!” Rédey Pál Kicsoda Martin Luther King? Az Egyesült Államok egyik déli államából, Alabamából szinte naponta újabb és újabb fajüldöző események híre ér­kezik. A hírek középpontjá­ban Birmingham áll. Majd­nem mindegyik hírben vissza­tér egy név, a lapunkban is már sokszor említett dr. Mar­tin Luther King lelkész ne­ve... Bombamerénylet dr. King és testvére ellen . . . Dr. Martin King munkatársát, Wyatt Walkert gumibottal verték a rendőrök, feleségét pedig puskacsővel dolgozták meg... Huszonhét négert, köztük dr. Martin Luther King ismert lelkészt 180 napi elzárásra és ICO dollár pénz- büntetésre ítélték . . . Floyd Patterson volt ökölvívó vi­lágbajnok és Jackie Robinson kézilabda-sztár Birminghamba érkeztek, hogy részt vegyenek azokban a tiltakozó felvonu­lásokban, amelyeket dr. King lelkész vezet, s amelyeknek jelszava: „Mindnyájan sza­badságot akarunk . . .” „A birminghami események arra késztették Kennedy elnököt — mint arról a napisajtó tá­jékoztatott —, hopr szövetségi csapatokat küldjön Alá barná­ba.” Ki ez a néger lelkész, aki­nek a neve újra és • újra fel­bukkan? Martin Luther King egy né­ger lelkész és egy, a déli ál­lamokból származó tanítónő fia. Már az apja is a nége­rek emberi jogaiért harcolt. Nem véletlen, hogy fiának Luther Márton reformátor teljes nevét adta, mert Luther­ban látta őstípusát a szabad­ságért és a jogért küzdő em­bernek. Eredetileg a kis Mar­tin Luther King tűzoltó akart lenni. Majd az a vágy töl­tötte el, hogy valamikor mint orvos lehessen az emberek se­gítségére, vágy mint ügyvéd állhasson a jog és igazság oldalára. Csak a főiskolán döntött a lelkészi pálya mel­lett. Ugyancsak nem gondol­hatta senki erről a nagyon alázatos, szorgalmas diákról, hogy egyszer a magas poli­tikában tekintélyes szerepet fog játszani. Hiszen már az egyetemi hallgatók között is tudatossá lett, hogy nem le­het senki néger anélkül, hogy ne kellene magára vállalnia a néger lét sorsát. „Én nem akartam szemlélő lenni — mondotta —, én ott akartam állni és ott akartam közre­működni, ahol a dolgok felől dönteni kell.” A pennsylvániai teológiai szemináriumban vég­zett tanulmányai után, a bos­toni Boston College és a Harward Egyetem elvégzése utáp, 25 éves korában dok­tori fokozatot nyert disszer­tációjával: „Az Isten-fogalom Paul Tillich és Henry Nel­son Wieman gondolatvilágá­ban.” Ahelyett, hogy mint általá­ban várható volt, tudományos pályára lépett volna, 1953-ban Martin Luther King — mi­után házasságot kötött Co- retta Scott énekesnővel, át­vette az alabamai Montgo- meryben egy baptista gyüle­kezet lelkészi állását. Csak­hamar jelentkeztek számára „a mindennapok követelései”. Emberek vezetőjévé lett a szó igaz értelmében, nem csupán gyülekezeti tagjainak, hanem Montgomery valamennyi fe­kete polgárának, 50 ezer né­gernek, később pedig Dél va­lamennyi négerének vezetőjé­vé. Az alkalmat erre egy szokatlan esemény szolgáltat­ta: Egy túlzsúfolt autóbusz­ra, amelynek előrészében 12 fehér, hátul pedig 24 néger foglalta el az ülőhelyeket, még néhány fehér szállt fel, ŐRIZETBE VETTÉK ARTHUR BLAXALL LELKÉSZT (Johannesburg). Törvényte­len szervezetek állítólagos tá­mogatása ürügyén őrizetbe vették Arthur Blaxall , lel­készt, a Dél-Afrikai Keresz­tyén Tanács helyettes elnökét. Később 250 pfund óvadék el­lenében szabadlábra helyezték. A vádat részleteiben csak a bíróság előtt ismertették a 72 éves lelkésszel akinek nem jutott hely. Az autóbuszvezető követelte, hogy hét néger adja át a helyét,’ Hatan engedelmeskedtek, a hetedik, egy fekete irodai al­kalmazott, ülve maradt, ő fá­radt — mondotta — és nincs olyan törvény, amely köte­lezné, hogy átadja a helyét. A vezető leállította az autó­buszt és az ellenkezőt átadta a rendőrnek. A négert bekí­sérték és csak 10 dollár bün­tetés lefizetése után engedtél® újra szabadon. Ez — az Amerikában jelen­téktelen esemény — váratlan következményekkel járt. Ez vezetett arra az ismert, 381 napig tartó bojkottra azokon az autóbusz útvonalakon# amelyeken 50 ezer néger köz­lekedett Montgomeryben. A bojkott az egyenlőségért küzdő feketék teljes győzel­mével járt akkor. Sem fenye­getés, sem bíróság, sem bör­tön, sem erőszak nem tudta megtörni az egységgé formált — nemrégiben még oly nem egységes néger tömegek aka­ratát. Martin Luther King ér­tett hozzá, hogy őket a szoli­daritás, az összetartozás és összetartás öntudatosságára vezesse. Fekete társainak fel­vonulását a keresztyén ember alázatával, az amerikai állha­tatosságával és a filozófus ki­egyensúlyozottságával vezettem A négerek részéről egyetlen erőszakos cselekményre sem került sor, noha állandóan izzott a gyújtózsinór, főleg az a bombamerénylet fenyegetett robbanással, amelyet Martin Luther King háza ellen intéz­tek. A, fiatal lelkész, aki nem­csak a bibliáját és a nagy filozófusok tanait ismeri, ha­nem magába szívta Gandhi működésének az igazságait is, az alabamai faji elkülönü­lés elleni harcokban is az a férfiú, akinek újra és újra sikerül a felizgatott néger tö­megeket lecsillapítani. Gyűlöl minden erőszak-alkalmazást# tántoríthatatlanul követi azonban lelkiismerete szavát# amely arra kötelezi őt, hogy a négerek egyenjogúságáért síkraszálljon. Már mint gyer­mek nem reagált arra, ha bőrszíne miatt sértegették. Ha ezért a pajtásai gyávának ne­vezték, nem válaszolt. De semmiféle fenyegetés, még a bombamerénylet sem, amely­ből felesége és gyermekei csak csoda folytán kerültek ki élve, nem tudták megállítani azon az úton, amelyet öntu­datosan jár: erőszak nélkül és csak a szeretet és jog fegyvereivel küzdeni fajtest­véreiért. így lett ő, ellenére viszonylag fiatal korának — alig van 30 fölött — hazája határain túl is messze földön ismeretes vezéregyéniség. RADHAKRISHNAN KRISZTUSRÓL Radhakrishnan az első in­diai elnök, aki karácsonyról megemlékezett. December 25- én felavatta a Sabarmati folyó egyik hídját és ez alkalomból beszédet mondott, amelyben Jézus életét „szellemi győze­lem a fizikai halál felett”-ként illusztrálta és hozzáfűzte: „A Krisztusról szóló bizonyságté­tel él ma szerte a világon"

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom