Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-05-12 / 19. szám

KP. BÉRM. BP. 72.

A tizennyolcadik évforduló

KE PÉK

MÁJUS KILENCEDIKÉN NULLA ÓRAKOR, tizennyolc esztendővel ezelőtt elhangzott a történelmi rádióüzenet a világ minden rádiójának minden hullámhosszán: „M ind e n ar c - vonalon hallgatnak a f e g y v e r e k...” Életbe lépett a fegyverszünet, véget ért a második világháború. Közel hat esztendei pusztítás és öldöklés után, szárazon, vizen és a levegőben, mind az öt világrészben és a világtengereken, végre elhallgattak a fegyverek. Csend és nyugalom ült a tájakra, amitől már oly régóta elszokott a meggyötört emberiség füle és szíve. Az emberek előbújtak rejtekeikből, körülnéztek s

— még kissé kételkedve, de egyre növekvő bizakodással, újra elkezdtek élni — és remélni a jövőben! Romok éktelenkedtek mindenfelé, a feltépett és meggyalázott földanya sebei tátongtak, füst terjengett hamuba roskadt városok felett, még teme- tetlen holtak s eltemetett élők vártak végtisztességre, vagy

— az utóbbiak — szabadulásra. Sokmillió friss sírhant és új fehér foltok a világ térképén — sivataggá pusztított tájak — emlékeztettek az iménti évek minden iszonyatára. És az emberek lelkén ütött, sokszor jóvátehetetlen sebek, az ember lelkét, méltóságát, hitelét — emberségét ért mérhetetlen károsodás, letörölhetetlen gyalázat,

DE A ROMOK KÖZÖTT MÉGIS MEGJELENT AZ EMBER, kezében fegyver helyett az építés szerszámával. S a pusztulás képe felett üvegkék tavaszi égbolt feszült — épp így virágoztak az almafák, akkor is mint az idei tavaszon. Valahol a magasban a béke galambja szárnyalt és a szíveket egy leg- mélyről feltörő elemi vágy és fogadás töltötte be: soha többé!... ezt ami volt s aminek most vége lett — soha, soha többé! Azt hiszem aligha lehetett akkor épeszű és valamelyest ép erkölcsű ember a földön, aki másként érzett és mást gondolt.

Képek tűnnek elém az emlékezés képernyőjén, élmények a béke első óráiból és napjaiból.

Látom a megvert, felbomlott fasiszta seregek összeterelt hadifogoly-táborát, szürke ruhában és szürke arccal, cseh partizánok őrizete alatt — egy iskolaudvaron másfél tucat piros- nadrágsávos német tábornok ténfereg, egy autóról épp néhány újabb foglyul ejtett magasrangú tisztet szállítanak le a partizánok, — s látom a végtelenbe húzódó országút mentén, egy menekülő sereg útvonalán, a háború utolsó felvonásának díszleteit: az elszórt felszerelést és fegyvereket, kilőtt s még ép harckocsikat és járműveket — repülőtereken elhagyott, szárnyszegett gépmadarakat, s mélyen érzem, remélem: így kelt lenni, szemétdombra való minden fegyver, a pusztítás és ülés minden eszköze, ócskavassá legyen s azután ekévé és kapává és iszkápává, amivel új házak gerendáit ácsolják majd .'össze... Mintha Ésaiás roppant látomása vált volna valóra — lett volna valóra válóban, reménységünk és hitünk szerint: yés csinálnak fegyvereikből kapákat, és nép népre kardot nem emel és hadakozást nem tanuV’.

így, ilyen reménységgel és eiszánásokkal indult az emberiség azon az emlékezetes napon az új élet — az élet újra visszanyert lehetősége — felé. Ügy gondoltuk: még a gyermekjátékok közül is száműzzük a fegyvereket. Ügy véltük: végleg kijózanodott az emberiség a vitás kérdések fegyveres elintézésének módszeréből.

ÉS HOVA ÉRKEZTÜNK A TIZENNYOLCADIK ÉVFORDULÓRA? Aliig fegyverben áll a világ, csillagászati ösz- Szegeket költenek hadi készülődésekre, kísérletekre és találmányokra. S minő fegyverek azok, amik ma az ember kezében vannak! Soha nem álmodott — lidércnyomásos álmokban álmodott, soha nem látott rém-fegyverek, atomfegyverek, bak- tiériumfegy verek — tömegpusztító eszközök. Nem is fegyverek: 'irtószerszámok, amik Isten teremtett világának élőlényeit, a Jeepét viselő embert is, mint a férget, úgy irtják s e világot sivataggá, puszta holdbéli tájjá, holtak bolygójává tehetik. E „fegyverekhez” képest a tizennyolc év előttiek, csak olyanok, mint Dávid parittyája a repülőbombához ._

Hogyan érkezhettünk ide? Talán már akkor is, azon az élső békés májusi napon, voltak kisokosak és nagyravaszok, akik tudták és akarták, hogy csak pillanatnyi fellélegzés e ■fegyverszünet, tényleg csak szünet a következő felvonásig? Valahogy így kell lenni. S az emberiség ez ellenségei, jövendőjének sírásói, a hatalom s a mohó birtoklás, a kizsákmányolás és önzés megszállottjai juttatták ismét a háború szakadékénak szélére a világot.

KEMÉNYEK AZ ÉVFORDULÓ TANULSÁGAI — de mégsem elcsüggesztőek! Igaz, állig fegyverben a világ, s minő fegyverekben —, de ezekben az években bontakozott ki világszerte egy azelőtt elképzelhetetlen méretű és erejű békeakarat és békemozgalom az emberek százmillióinak szívében s a népek között. S ez a békeakarat és -mozgalom hatalom. Eredményei vannak, amikre visszatekinthet. Nemegyszer lefogta már a háborús gyújtogatok kezét, rákénysze- rítette a békét akaró, s arra nem pusztán áhítozó népek kémény akaratát a békebontó kevesekre. Igaz: a békéért fáradni kell, azt őrizni kell — mily keserű, éle szükséges ellentmondás: fegyverrel is — de érdemes, lehet, mert a békét meg lehet vedeni.

A békeakarat és békemozgalom mögött hatalmas erő áll. Ennek, az erőnek magva a szocialista béketábor. De ezt az erőt növelik azok a tíz- és százmilliók is, akik nem a szocializmus országaiban élnék ugyan, de drága számukra az otthon, a gyermek, a munka, a kenyér, a holnap, egyszóval- az élet. És mindez drága, a hívő keresztyén embernek is. A béketábor országaiban élő evangéliumi keresztyének tudatosán vállalják erejükhöz mértén a békeszerzés szolgálatát s erre hívják a vi- Lag minden részén élő keresztyéneket is.

Ezelőtt tizennyolc esztendővel a háború nyomásál szabadult emberiség nagyot, gyönyörűt álmodott: fegi kuli világot! Úgy tűnik, messzebb vagyunk tőle. min De ez csak látszat. Az a valóság, amit akarunk és Az alomi reménységből így lesz jövendő.

Groó Gyula

finn vendégeink magyarországi látogatásáról

Április 28-án, vasárnap Eero Lehtinen püspök Békéscsabán, a nagytemplomban prédikált. Útjára elkísérte Káldy Zoltán püspök is. A vendégeket a gyülekezet vezetőségének élén Mekis Ádám esperes üdvözölte. Az istentiszteleten lehtinen püspök Ez. 34,15—16 alapján hirdette az igét. Kiemelte, hogy az ember kicsi gyermekkorától késő vénségéig szereti maga irányítani az életét. Szereti ezt mondani: „én magam”. Ebből azonban igen sok baj származik. Éppen ezért drága szava Istennek, amikor Ű mondja ezt: „Én magam legeltetem nyájamat”. Istennek valóban van hatalma arra, hogy nagy kérdéseket oldjon meg az ember és az egész emberiség életében. Isten azonban ezt a munkát embereken keresztül végzi. Olyan embereken keresztül, akik engedelmeskednek neki. Engedelmeseknek kell lennünk, hogy használhasson bennünket emberek, családok és az egész emberiség életében.

Az istentiszteleten Dedinszky Gyula békéscsabai igazgatólelkész finn nyelven köszöntötte Lehtinen püspököt. A szolgálatok után a gyülekezet ebéden látta vendégül a finn püspököt és kíséretét. Ez alkalommal dr. Péterfy Gábor egyház- megyei felügyelő köszönte meg a vendégek szolgálatát.

Az elutazás előtt szép jelenet játszódott le az utcán. A gyülekezet idős kántora Lehtinen püspök elé lépett és „feleségének emlékére” átadott a püspöknek egy nagyon szép népi hímzéssel díszített térítőt.

©

Ugyanezen a vasárnapon délelőtt Ahti Auranen esperes dr. Vető Lajos püspök és Det- re László esperes kíséretében Szarvasra utazott. Az újtemplomi gyülekezet ólén Koszorús Oszkár, a Nyugat-Békési egyházmegye esperese, Pálfy István és Szepesi Károly helyi lelkészek köszöntötték a vendégeket. Isten igéjét Ahti Auranen hirdette, majd dr. Vető Lajos püspök szólott a népes gyülekezethez.

Május 1-én a finn vendégek Káldy Zoltán püspök és felesége, továbbá Detre László esperes társaságában végig nézték a budapesti dolgozók ünnepi felvonulását a dísztribünről. Lehtinen püspök és Auranen esperes is elragadtatással nyilatkozott a látottakról. Azt mondották, hogy ilyen sok ember ilyen színes felvonulását még soha sem látták.

Május 3-án megnézték az épülő vácbottyáni evangélikus templomot, és elcsodálkoztak azon, hogy egy kis filia milyen nagy áldozattal építi meg használhatatlanná vált régi temploma helyett az újat. Bár hétköznap volt, mégis összejött egy kis csoport a vendégek fogadására. Lucsán Márton, a csomádi anyagyülekezet lelkésze köszöntötte meleg szavakkal az érkezőket. Szavaira Lehtinen püspök válaszolt, majd az épülő, mennyezet nélküli templomban Káldy Zoltán püspök tartott rövid áhítatot. A vendégek úgy nyilatkoztak, hogy nem fogják elfelejteni vácbottyáni élményeiket.

Május 5-én, a Deák téri templomban prédikált Lehtinen püspök. Az igehirdetést Detre László esperes tolmácsolta. A Lutherania Énekkar két énekszámot adott elő. A befejező oltári szolgálat keretében az istentisztelet új rendje szerint Káldy Zoltán püspök „általános imádság”-ot

mondott, Eero Lehtinen püspök pedig finnül imádkozta a Miatyánkot és mondta el az Ároni-áldást.

Ahti Auranen esperes ugyanezen a vasárnapon az óbudai templomban prédikált. Auranen esperes Lk 15, 1—7. alapján Istennek arról a szere- tetéről beszélt, amely ebben a világban keresi az embert. „Jézus azért jött — mondotta többek között Auranen esperes —, hogy mi is megtalálhassuk egymást és a szívünkből a legjobbat tudjuk adni a másiknak. Ez nemcsak az egyesek, de az országok és népek vonatkozásában is érvényes. Mert Isten szereti a világot.”

Istentisztelet után az egyházközség felügyelője köszöntötte a presbitérium élén Ahti Auranen esperest és az istentiszteleten részt vett D. dr. Vető Lajos püspököt és feleségét.

Egyházvezetőségünk úgy rendezte a finn vendégek programját, hogy legyen alkalmuk hazánk szépségeinek megtekintésére is. Mindkét finn vendég megtekintette Budapest szépségeit: a Parlamentet, a Halászbástyát, a Margitszigetet, a Városligetet, a József Attila-telép új építkezéseit és sok más nevezetességet. Másfél napos körutat tettek a Balaton mellett és ennek során megnézték a balatonszár- szói lelkészüdülőt, a gyen.es- diási szeretetotthont, továbbá Keszthely, Hévíz, Révfülöp, Balatonfüred nevezetességeit. Megállapították, hogy a magyarországi evangélikus egyház feltűnően nagy gondot fordít lelkészeinek üdültetésére és nyugdíjas lelkészeiről való gondoskodásra a Lelkészr otthonokban.

♦

Finn vendégeink elutazásuk előtt — csakúgy, mint megérkezésük után —, mégegyszer találkoztak egyházunk püspökeivel és azok munkatársaival, hogy baráti, szívélyes eszmecsere során összegezzék a hivatalos finn egyházi küldöttség egyházunkban tett látogatásának tapasztalatait.

Eero Lehtinen püspök elmondotta, hogy nagy érdeklődéssel tekintett szét nálunk s arra törekedett, hogy észreve- gyen mindent, amit hazájába visszatérve elmondhat. A hivatalos finn egyház viselőjeként

érkezett, s látta, a magyar- országi evangélikus egyházat, annak intézményeit, találkozott az egyháza vezetőkkel, a lelkészekkel, a gyülekezetek népével és mindezek alapján bizonyossággal vallja: eleven evangélikus egyház él a szocializmusban Magyarországon. „Én ennek a bizonysága vagyok” — mondotta.

Püspökeink az eszmecsere során örömüknek adtak kifejezést, hogy a két esztendővel ezelőtt újra felvett hivatalos kapcsolatok a finn és magyar egyház között tovább fejlődnek’. Mert szívügyünk a finn— magyar egyházi kapcsolatok ápolása, amint népünk érzése is az, hogy ápolnunk kell a finn és magyar nép kapcsolatait. Jó tudnunk, hogy Eero Lehtinen püspök és Ahti Auranen esperes közvetlen tapasztalataikból ismerik egyházunkat és annak életét és mint a magyar .egyházi helyzetet jól ismerők tudnak szólni egyházunkról.

Nagy elismeréssel nyilatkozott magyarországi élményeiről Ahti Auranen esperes is. Látták népünket, s benne egyházunk népét, ünnepelni és látták hétköznapjaiban is. Derűs, békeszerető és munkaszerető népet ismertek meg, és olyan egyházat, amely népéhez való hűségben, evangéliumi hittel, zavartalanul végzi a maga szolgálatát. Szolgálatában nyitott népe és az emberiség nágy kérdései előtt és a maga hozzájárulásával is segíteni akarja azok jó megoldását. Ugyanakkor szívében hordozza és Isten ígéreted alapján a Krisztusban lett megváltás, az örökélet reménységét.

Püspökeink tolmácsolták nemcsak a maguk, de az egész magyarországi egyház megbecsülő köszöntését Salomies érseknek, Gulin és Simojöki püspököknek, akikkel a magyar delegációnak két év előtti finnországi tartózkodása alatt volt alkalmá közelebbről megismerkedni. Káldy Zoltán püspök külön is tolmácsolta köszöntését Voito Viro lelkész számára, aki őt a VIT alkalmával templomába igehirdetésre meghívta.

Finn vendégeink majus 5-én délután utaztak vissza hazájukba. Isten áldása kísérje őket és szolgálatukat.

IMÁDKOZZUNK

Máté 21, 14—17.

Köszönjük Neked, Istenünk, az egyházi éneket. Sokszor töltötted meg szívünket az éneklésen keresztül örömmel, békességgel. Gyermekkorunk óta kísérsz bennünket ezekkel a dallamokkal, hogy amikor szükségünk van rá, átmelegítsék lelkünket, megújítsák bizodalmánkat Benned és szeretetünket mások iránt.

De ennél1 is nagyobb dolog. Atyánk, hogy a zúgó harang, ének és orgonahang valóban a Te nevedet áldják. Amikor hitünk fáradt és nincsenek Feléd szálló gondolataink, ajkunkról a templompadokban zengő ének mégis dicsér Téged, s Te kegyelmesen elfogadod gyermekeidnek gyarló magasztaló szavát.

Hálát adunk Neked énekeskönyvünkért, mindazért az áldásért, amelyet előzó nemzedékek hosszú sora benne nekünk nyújt. Régmúlt életek, porladó szívek, az előrement egyház énekét zenghetjük tovább, hogy ne fogyjon el dicséreted az idők végezetéig.

Kérünk Téged, tedd a gyülekezet énekét a személyes hit hálaadásává, nagy tetteid boldog magasztalásává. Hadd zengjük a földön élő minden hivő keresztyénnel a mi Urunk Jézus Krisztus halálának és feltámadásának dicséretét, s a Te mai irgalmas szereteted nagyságát, hogy nemcsak egyes embereket veszel gondviselésedbe és ajándékozol meg bocsánatoddal, hanem az egész emberiség sorsát irányítod akaratod szerint, s munkálod a népek és emberek közöt a jobb megértést, a több segítést és a béke erősödő vágyát. Ámen,

Az ccjtyUá<z íu&UeHa egyszer valaki végigolvassa énekeskönyvünk szép szövegeit, akkor igazat fog adni annak a megállapításnak, hogy az egyház és az ének ösz- szetartozik. Az egyház kezdettől fogva éneklő egyház volt, mert mindig énekben is kifejezte hitét és hitvallását, tanítását és Istennel való találkozásának minden élményét. A gyülekezet énekét sokan ezért nevezték „elénekelt prédiká- ció”-nak, vagy „elénekelt imádság”-nak.

Én azt hiszem, az a megállapítás mond el legtöbbet az egyház énekéről, amelyik a gyülekezet- énekét elénekelt vallomás-nak mondja.

A gyülekezet éneke mindenek előtt vallomás önmagunkról. — Az első keresztyén gyülekezet minden vasárnapon a Húsvétot ünnepelte, annak eseményeire emlékezett, természetes tehát, hogy tele volt örömmel és örvendező énekkel.

Ma is a hála vallomásától hangos minden felhangzó gyülekezeti ének. A hála vallomása arról, hogy Isten szeretető gazdagon kíséri az életünket, sorsdöntő ügyünket, az üdvösségünket elintézte és bőven gondoskodik ma is mindarról', amire gyermekeinek szükségé lehet.

A gyülekezet éneke aztán vallomás a közösség -ről. — Arról, hogy ml nem külön- külön kiválogatva vagyunk kedvencei az Istennek, hanem ajándékba kaptuk a közösségünket, az embereket. Gyülekezetünket és egész világunkat. A közösség kedves keretei között szeret minket az Isten. Azzal is, hogy itt adja ajándékait és azzal is, hogy itt ad nekünk feladatokat és szolgálatokat, hogy ezzel is testvérekké tegyen és összefűzzön minket minden köze® és távoli teremtvénnyel.

A gyülekezeti ének vallomás a közösségről. Hogy mindnyájan egyek vagyunk gs egymáshoz tartozunk. Mert csak így tartozhatunk Őhozzá!

A gyülekezeti ének végül vallomás az életről.

Vallomás arról, hogy hiszünk abban, hogy nemcsak ajándékokat kapunk, nemcsak ajándékba kaptuk a világot, hanem ajándékba kapjuk az egész életet. Nem fogy el Isten ajándéka, mert szíve és szereteíe meg nem változik.

Isten ígéretei értelmessé és széppé teszik az egész életet.

Szeressük hát jól az életet, az életünk ajándékait: világunkat és munkánkat, boldogságunkat és békénket és akkor megmarad mindvégig ajkunkon az énekelt vallomás:

„Légy csendes szívvel, légy békével!”

A költő mondotta így: „Ha az életemet újra kezdeném, úgy rendezném be, hogy minden napra jusson egy szép áal”. — Be lehet így rendezni az életet, hiszen a hitünk, a szeretetünk szívén ott vannak a békesség kottái.

A tiszta szívű ember, amikor kinyitja énekeskönyvét, így érti meg a mai vasárnap biztató szavát: Cantate! Éné* keljetek! (fj