Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-03-10 / 10. szám

Az Űr szolgájának tiszte Ézs. 50, 4—9. . A fenti címmel illették a korábbi bibliafordítók Ézsaiás próféta könyve 50. fejezetének második felét, amelyből mai szent igéhk választatott. E prófétai ige nyomán két újszövetségi kép bontakozik ki előttünk. Az egyik a tanító Jézus alakja. Ügy látjuk Öt, mint aki fülét és szívét megnyitotta Isten szava előtt. Tanulásra és engedelmességre készen kereste és fogadta az Atya akaratát napról napra. Így tudott népének Istentől rendelt igaz tanítója lenni. Tanításában Isten szavának ereje érvényesül: megerő­síti a megfáradtat, megvigasztalja a bánkódót, meggyógyítja a beteget, megbékélteti a békétlenkedőt, felemeli és megtisztítja ez elesettet, útba igazítja a tévelygőt. Jézus, az Űr szolgája, a próféciáknak megfelelően így tett eleget tanítói tisztének. Szava ma is erő ott, ahol tanítvá­nyaiban engedelmességet és tanulási készséget talál. Jól meg­hallott és helyesen hirdetett igéje az erősítés, . vígasztalás, gyó­gyítás, a béke, a felemelés, az útmutatás szolgálatában áll. A másik kép a meggyötört Jézus alakját állítja elénk. El­sőrenden ez is engedelmességének bizonysága. Engedelmes ma­radt haláláig, a kereszthalálig. Ez az engedelmessége ugyan­akkor irántunk való szeretetét is hirdeti. A meggyalázást és megverettetést, a szenvedést és keresztet érettünk fogadta el engedelmesen Isten kezéből. így töltötte be Jézus megváltói tisztét. Magára vette a bűn büntetését, az ítéletet, hogy az igazi Vádlottak — mi, bűnösök —, bűnbocsánatot és életet nyerhes­sünk. Ez a bocsánat és élet ma is osztályrésze azoknak, akik a Jézus ártatlan szenvedéséről és haláláról szóló hírt bűnbá- ftattal hallgatják. Azoknak nincs többé kárhoztatásuk. Mezősi György IMÁDKOZZUNK Máté 20, 20—28. Urunk, Atyánk, ki szüntelenül munkálkodói és kiárasztod javaidat minden élőre, és minden teremtményednek, napoddal és üdvösségeddel szolgálsz; bocsásd meg nekünk, hogy mi még nem értettünk meg Téged eléggé és jobban szeretünk ural­kodni, mint szolgálni. Benned nincsen személyválogatás és Te mindenkit egyformán hívsz és arra tanítottál, hogy munkatár­sai legyünk az emberek között jóakaratodnak; bennem mégis vágy él, hogy magamat a másik ember fölé toljam. Bocsásd meg, hogy külső csillogásban, hiú dolgokban és az emberek elismerésében keresem a nagyságot, pedig Te egye­dül életem gyümölcseit nézed, s tudom, előtted többet ér adni, mint kapni. Bocsásd meg, hogy csaknem mindig magamra gondolok és nem az ügyre, amelyet reám bíztál, hogy az élethivatásom le­gyen. Te meg akarod menteni az embert, hogy senki el ne vesz- szék közülük és lelki, vagy testi romlásba ne jusson és én oly kevéssé értelek meg, Istenem, és olyan kis részt vállalok gon­dodból, pedig te magadra vetted életem gondját és hordoztál engemet. Mennyi áldozatot vállalok magiamért és azokért, akik en­gemet szeretnek és milyen szűkkeblű vagyok azokkal szemben, akik ezen kívül vannak. % Bocsásd meg, hogy kénytelenségből, bosszúsan és gyü- Inölcstelenül viszem részemet az élet közös terheiből. Taníts meg szeretni azokat,' akiket reám bíztál. Tölts el füttel, szeretettel és türelemmel és jó reménységgel, hogy tud­jak nyújtani valamit azoknak, akik velem járnak az élet útján, s ha elmúlok egyszer, legyen valami értelme, hogy itt éltem. Taníts meg kicsivé lenni, hogy naggyá lehess bennem. Taníts meghajolni tudni, hogy felemelhess, hogy hasonlóvá váljak hozzád, legyek eszközöd és kisugározzam én is jóságod és igaz­ságod fényét. Utánzód és követőd legyek és nem több, mert Te úgy szerettél minket, hogy életedet adtad értünk. Ámen. HÍREK. — Böjt 2. vasárnapján (Re­miniscere) az oltárterítő színe: lila. A vasárnap oltári igéje: Mt 20, 20—28., szószéki igéje: Ezs 50, 4—9. Délután szaba­don választott ige. • — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Március 10-én, vasárnap reg­gel fél 8 órai kezdettel evangé­likus vallásos félórát közvetít a Petőfi-rádió. Igét hirdet: Rédey Pál budapest—ferenc­városi lelkész. MEGHALT ADOLF KELLER Adolf Keller, az ismert svájci teológus, aki az öku­menikus mozgalom úttörői közé tartozott és Amerikában az európai protestantizmus jobb megéi-téséért küzdött, Los Angelesben 91 éves korá­ban meghalt. — SZÜLETÉS. Bödecs Bar­nabásnak és feleségének, Idey Erzsébetnek február 21-én fiúgyermekük született, neve: Péter. — HALÁLOZÁS. Dr. Hor- vay Róbert ny. reáliskolai igazgató életének 95., házas­ságának 56. évében, február hó 20-án elhunyt. Február 23-án temették el a kaposvári keleti temetőben. Az igaznak emlékezete áldott. — özv. Viszkok Mártonné 82 éves korában, február 18-án elhunyt. Február 20-án temették el Kondoroson. „Aki énbennem hisz, ha meghal is él.” A SZOCIALIZMUS minket, keresztyéneket nem az elé a kényszer elé állít, hogy feladjuk a hitünket, ha­nem az elé á kötelesség elé ál­lít, hogy megbizonyítsuk a hi­tünket. (Kari Pagel lelkész) s<^s<^äcsci<sc!i<j<^c)S<3<scsa<®csa-£io^-t^osoK@cs^ Egy csepp méz Kosztolányi írja egy helyütt: | hogyha az író a gyermek, vagy egy serdülő naiv szem­léletével, még romlatlan érzé­kelésével írhatna, remekmű­vek születhetnének, amelyek új fordulatot jelezve, valóbb értékelését adnák az életnek. Ady is hasonló miatt sóhajto­zik: mire észrevennénk a tit­kos jeleket az égen, egy kéz letörli azokat és újakat ró. Egyértelmű külföldi filme­ket forgatnak mostanában a kor talán legsúlyosabb nyu­gati problémájáról: a célta­lanság, a hiábavalóság zsák­utcájában tévelygő lélek te­hetetlenségéről. És a pokoljá­rás vége, mint a pusztulás be­tetőzése, mindenütt a bódult- ság, a mákony, az érzékek el- altatása. Ez a rugója, ha más­más tálalásban, meseszövéssel, művészi kivitelben a „Szerel­mem Hirosima”, a „Malachias csodája”, „Az édes élet” nagy sikerrel játszott filmeknek, hogy csak a nevezetesebbeket említsük. Megállapítják a tényt, elemzik a kórkép tü­neteit, de tétováznak és leg­jobb esetben hallgatnak — az orvoslás, a gyökeres változás esélyeiről. Elméletileg, ha még oly bölcs okfejtésekkel, szólamok­kal, válságot megszüntetni nem lehet. De vajon nem várható kielégítő felelet a ta- pogatódzó példaadástól?! — veti fel a kérdést, éspedig nem is tudatosan, hanem ön­kéntelen, teljesen elfogulatlan hatásában egy angol film, az Egy csepp méz. Alkotója egy 19 éves tanulóleány. Váratla­nul, felkészületlenül fogott az íráshoz, szinte csak magának bizonygatva, hogy ilyesfélét, amit nap mint nap lát, hall, olvas, megpróbálhat maga is összeállítani. Tudtán kívül re­mekművet hozott létre. Nem mesét költ. Nem szépít. Taka­ratlanul és pironkodás nélkül tárja fel egy sorsára hagyott csitrileány kallódását és této­va botladozását, hogy magá­ra eszméljen. Habozhatunk, min csodálkozzunk jobban: ábrázolásának megtéveszthe- tetlenül hibátlan egyszerűsé­gén, amely már annyira ob­jektív, hogy embertelenül ér­zéketlennek, részvétlennek tűnhetik? Avagy, ami volta­képpen ugyanaz, csak éppen a visszájáról nézve: a teljes­ségén, a témájával való tö­kéletes azonosulásán? Más szóval: a Látásmódja nem egy a sok nézőpont közül, hanem az egyetlen lehetséges. Kér­dés? De egyben felelet is. Probléma? De magában hord­ja a megoldását is. Nem cso­dál Rozik, sem meg nem bot- ránkozik. Nem küzd gátlások­kal. Nincsenek előítéletei., Mint a gyermek, a valóságot olyan természetesen fogadja magába, ahogyan a táplálé­kát fogyasztja. És mert így merészel nézni, így -tud látni, érzi az igazságot is, ami min­dig kifej ezhetetlen, megma­gyarázhatatlan, de magától ér­tődő és nélkülözhetetlen. És nincsen gonoszság. Nin­csen rémség. Nincsen jóváte­hetetlen bűn. Nincsen földi pokol se, se szerencsétlenség, se boldogtalanság. A maga ki­csinysége, gyengesége érzésé­ben, mégis, biztosan kiigazo­dik ebben a fejvesztett világ­ban, mert a szívében szeretet világol. És ez a parányi fény áthatol a sötéten. .Útmutató — hivalkodás nélkül. Erősebb az atombombánál, mert a gyűlöl- séget robbantja fel. Az önzés vak gőgjét hamvasztja el. Ar­ról vall, szent hittel, hogy má­sokért kell élnünk, hogy vég­re élhessünk igazán, érezve, hogy vagyunk. Emberek mód­ján. Haits Géza HÉTRŐL—HÉTRE A megváltás Ezs. 54,5 Heti igénk gazdag tartalmából azt emeljük ki, hogy Isten megváltott minket! Valami különös fény ragyog heti igénknek abból a részé­ből, amely arról szól, hogy Isten Izrael megváltója. Amikor ez az ige elhangzott Ezsaiás ajkáról, még csak Izraelre gon­dolt. Jézus földrejöttével Isten azonban nemcsak Izraelt vál­totta meg, hanem az egész világot és minden embert. Dehát mi az a megváltás? Kik a megváltott emberek? Azok talán, akik megkeresztelkedtek? Vagy magasabb szin­ten azok, akik megtértek? Vannak, akik olyan tudományt tanítanak, hogy a megvál­tott emberek azok, akik naponként két olyan jócselekedetet tesznek, amit egyébként nem szívesen csinálnak. E tanítás sze­rint két gyötrelmes szolgálat teszi az embert a megváltás ré­szesévé. Akik így gondolkoznak, azt hiszik, hogy a haragvö Isten valami mérleget tart a kezében és az egyik serpenyőbe rakja a mi jócselekedeteinket, a másikba pedig az előbbiek­hez mérten a megváltás örömét. Valami egészen más a megváltás! Sokkal több! Amikor a feleletet akarjuk megadni, maradjunk Ezsaiásnál, aki egy alkalommal Isten tanítását így adta tovább: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak! A nagy próféta szerint a megváltás azt jelenti, hogy Isten a nevünkön szólít. Ez a meg­szólítás Jézus Krisztus által történt! Jézus az, aki a megvál­tás művét elvégezte. Azt nem nekünk kell elvégezni. Amikor Isten a Jézus Krisztus által megszólít, a nevün­kön szólít, akkor egyúttal a jelen állapotunkat is leleplezi és azt is megmutatja, hogy hova jutottunk. A megváltás lényege nemcsak az, hogy Isten leleplez min­ket, hanem ugyanakkor felmutatja a gyógyulást és erőt és segítséget ad arra, hogy olyan új emberekké legyünk, akik hálásan és boldogan cselekszik a jót! F. D. NAPRÓL-NAPRA VASÁRNAP: ZSOLT. 119,24; ZSIDÓK 2,1 — Isten igéjévé! meghatározott cél felé akar tanácsolni. Ez a cél a Krisztusban megjelent örök élet. 1. Tessz. 4,1—7; Zsolt. 25,1—11. HÉTFŐ: JEREMIÁS 49,19; JELENÉSEK 14,7 — Magasab­bak az Isten útjai és gondolatai a mienknél. Csak annyit tu­dunk meg Felőle, amennyit kinyilatkoztatott számunkra. János 7,14—18; Máté 20,1—16. KEDD: ÉZSAIÁS 45,8; JELENÉSEK 12,10 — Krisztusban beteljesedett az ószövetségi váradalom: eljött hozzánk az Isten áldásával. Országa nem látható evilági hatalom, de olyan lelki birodalom, amelynek mindnyájan polgárai lehetünk. Csel. 5,17—29; Máté 20, 17—28. SZERDA: ZSOLT. 8,7; CSELEKEDETEK 17,28 — Úrrá tetté az embert a mennyei Atya az anyagi világon és az élővilágon. Isten akarata hát a munka, a világ megismerése és fölhasz­nálása a föld mélyétől a csillagokig. 1. Sámuel 3,1—10; Máté 20,29—34. CSÜTÖRTÖK: ÉZSAlAS 50,4; CSELEKEDETEK 16,14 — Isten csendben munkálkodik közöttünk. Nyitogatja a fülün­ket és szívünket, hogy meglássuk az igében üzenetét és fölis­merjük a tennivalót, mint Jézus Krisztus tanítványai. Jeremiás 20,7—13; Máté 21,1—11. PÉNTEK: ÉZSAIÁS 24,16; CSELEKEDETEK 11,18 — Lás­suk meg, mennyi minden van az életünkben, amiért dicséretet mondhatunk az Istennek. A hivő ember életéből nem hiányoz­hat a hálaadás. Jeremiás 20,7—13; Máté 21,1—11. SZOMBAT: JÓB 9,2—3: LUKÁCS 18.19 — Az ítélő Isten színe előtt nincs dicsekedni valónk. Krisztus a reménységünk, aki értünk, bűnösökért jött. Efezus 5,1—9; Zsoltárok 25,12—22. I. H. B. DR. RASKER PROFESSZOR, a Mátraházán most ülésezett Béke és a német kérdés teo­lógiai bizottság elnöke tagja annak az előkészítő bizottság­nak, amely Hollandiában a húsvéti tiltakozó menetet ké­szíti elő. Ugyancsak tagjai az előkészítő bizottságnak de Graaf, Strijd és Buskes lelké­szek, akik szintén tagjai a Prágai Keresztyén Békekon­ferencia Mozgalomnak; u A MOSZKVAI PATRIARCHÁTUS Wladimir Kotljarov archi­mandritát, a jerüzsálemi orosz misszió eddigi helyettes veze­tőjét nevezte ki képviselőjévé Genfbe, az Egyházak Világ­tanácsa mellé. Kotljarov kép­viselte az orosz orthodox egy­házat a II. Vatikáni Zsinat első tárgyalási szakaszán. E megbízatásával egyidejűleg Schwenigorod püspökévé és a moszkvai eparchia vikáriu­sává is kinevezték REKVI EM Meredek utca vezet a hegynek. Fekete hucsmás fiatalember ballag felfelé. Kezét ésebre dugja és lépteit vigyázza a havon. A téli vasárnap délután unalmában asszo­nyok könyökölnek az ablajtok mögött. Inte­get az egyik s bólogat a felmenő felé, de az nem néz■ oda. Odabenn két asszony támogatja a langyos éser épkályhát. — Kinek integetsz? — kérdezik egyszerre h nézelődőt. — A tisztelendőnknek. — Merre megy? — A Zombai tanyának. Biztosan az öreget tátogatja. — Fenn van Zombai bácsi mindennap. A borát rendezgeti. — Iszik? — kérdi kíváncsian az egyik. — Nem hiszem. Mindig mértéket tartott. — És ha inna... — mondja jólelkűen a né­zelődő, — akkor is megértené mindenki. Több mint ötven évet éltek együtt a feleségével. — A temetésen jól tartotta magát az öreg. — Az első hetek borzasztó üresek. Tudom, ámikor az én drága jó Bélámat eltemettem... Van már téma egy félórára. Ez alatt a tisztelendő felér a hegyi utca vé­gére. Felbaktat egy lépcsőn, átbotorkál a fa­gyos földúton. S ott van a szőlők között. Az első présház felé tart. A présház — vagy ahogy erre mondják — a tanya kéményé­ből fehér füst száll a magasba. Száraz tőké­vel és venyigével tüzelnek odabenn. Rácsap a kilincsre, nem kopogtat, mert a tanyaajtón ez nem szokás. Bent a pincegádor­ban ismerősen jobbra tart és kopogtat a kis- szoba ajtaján. — Tessék —■ dörmögik odabenn. A nyíló ajtóban feltűnik az öreg Zombai fe­hér feje. Előrehajlik és felragyog az arca. — Tisztelendő úr? Isten hozta! •— Jónapot kívánok János bácsi. Paroláznak. Hosszan, mintha valami nagy út után találkoznának. — Jöjjön beljebb tisztelendő úr. Üljön le itt nálunk... nálam — igazítja ki gyorsan. Fürgén fordul a falipolchoz, leemel egy po­harat és az asztalra teszi. Ott egy fehér bo­rosüveg alján van egy kis bor. Megemeli, az ablak felé tartja, aztán gyorsan elsüllyeszti a sarokba. Komótosan kihúzza a fiókot, gyer­tyát vesz elő, meggyújtja. Aztán kiemel egy mázas cserépkancsót a szekrényből, a pap ke­zébe nyomja és szó nélkül indulnak kifelé. Ügy lépkednek alá a borszagú pincelejtőn, mintha valami szertartást végeznének. Hegyi ember mind a kettő, tudják mi az illem. Oda­lenn csengőn koccan az üveghébér, kettőt koppan a fakalapács az akonán és suhogva te­lik rubitltos vörössel a hasas üveglopó. Még akkor sem szólnak egy szót sem, amikor visz- szatérnek a kis szobába. A kancsó az asztalra kerül, a gyertyát elfújja a házigazda, aztán belécsorgatja a mélytüzű vöröst a két vastag kis pohárba. Némán megemeli. A másik szembenéz vele. — Isten éltesse, Isten vigasztalja meg Zom­bai bátyám. Az öreg szeme elfátyolosodik. Vastag, büty­kös, kalapácshoz szokott kezében szinte el­vész a decis tanyás-pohár. — Isten éltesse — mondja ki nagysokára a választ. Kihajtják a bort egészen majd kop­pan az asztalon a pohár és kezet nyújt az öreg Zombai. — Köszönöm — mondja meghatottan. Szá­ja széle megremeg, ezért gyorsan letérdel a jancsikályha elé, hosszan piszkálja a para­zsat és rávet két nagy buckót. E hosszú perc alatt mind a ketten őrá gon­dolnak. A Mamára. Alacsony tömzsi alakja I E végigtipeg a szobán, megigazítja az abroszt, csípőre teszi a kezét, végignéz a két emberen, elmosolyodik és eltűnik a temető irányában. Az öreg nehézkesen felkel és visszaül az asztalhoz. Megtölti a poharakat és elnéz a semmibe. A papja most tapintatosan a segítségére siet. Az ablak felé tartja a maga poharát és hosszan nézi a vérpiros bort. ■* — Jól sikerült az idén — mondja elismerés­sel. Zombai bácsi hálásan fogadja a témát. A lélek friss sebei fájnak még, azért menekült a tanyába nap mint nap, hogy kikerülje azo­kat, akik kötelességüknek tartják, hogy rész­vétnyilatkozatokkal felszagassák azokat. Nem kellenek a szavak, érzik ezt mind a ketten. Ennélfogva a következő negyedórában nem vonja kínpadra senki sem az öreget. Még az sem, akinek joga lenne a lélek orvosaként végigtapintani a sebeket. Hetek óta először megered Zombai nyelve. Kisujjában van a vörösborkészítés minden mesterfogása. „Arról” egyik sem beszél. Hogy a Mama mi­lyen derék asszony volt. Munkás, harcos pár­ja a keményfejű lakatosnak. Ötvenkét évig. — Nem szabad sokáig rajtahagyni a törkö­lyön. Én sohasem sározom le a kádat — ma­gyarázza a fiatal vendégnek. Páratlanul ügyes lakatos az öreg Zombai. Haj, de mit ért volna az ügyessége, ha a Mama be nem osztja a keresetet. Katonás rendet tartott és vitte a családot felfelé. — A kénnel pedig csínján kell bánni. Ezt a Mama ds tudta. Mert mindent meg­beszéltek. Semmibe sem fogott nélküle. — A szűrésnél pedig vigyázni keli! — dörgi az öreg. Otthon mindenre a Mama vigyázott. Az egész családot kormányozta. Nem engedte, hogy valami is megbontsa a család szelle­mét. Gyanús mozdulatokkal mázol végig az öreg a szeme sarkán. . — Aztán karácsonyig hozzá nem nyúlni a hordóhoz. Hadd pihenjen. Mind a ketten a nyugovóra tért Mamára gondolnak. Akinek emléke úgy melengeti á két ember szívét, mint ez a nemes vörösbor. — Pihenjen békében — érzi a pap is. Tét­jén nyugovóra a gyász és a lélek pihenjen meg Istennél. Hosszú lesz a csend, de nem hiányzik már a beszéd. Szavak nélkül is értik egymást. Fér­fiak. Nincs szükségük arra, hogy könnyes öm­lengéssel bizonygassák fájdalmuk nagyságát. Érzi a pap az öreg kifosztottságát és az öreg is papjának együttérző szeretetét. Ülnek a meleg kis szobában és szavak nél­kül beszélgetnek.. Zombai templomos ember, elég a papja jelenléte is ahhoz, hogy az örök élet beszédei most életre keljenek szívének üres, kongó szobáiban. Értelek... értelek ... köszönöm ,,. köszö­höm... Olyan ez a csend, mint a legmeghittebb imádság. Csendjében a Mama kedves alakja mellett megjelenik a Feltámadott Űr, aki re­ménységet és békességet ajándékoz a halál­lal találkozott két embernek. Egyszerre emelik poharukat egymás felé, eddig még soha nem érzett szeretettel. A vigasztaló szavak vasárnapra maradnak, a szószékről osztott lelki eledelből Zombai is megelégíttetik. Néhány szó a tanyaajtóban, hosszú meleg kézszorítás és máris ereszkedik alá a város sűrűje felé a látogató. Hó szállingózik az égből, fehér szilveszter­rel búcsúzik az év. Holnap Isten kegyelmé­nek újesztendeje kezdődik.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom