Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-02-10 / 6. szám

LÉLEKRONTÓK IL — SZÜLEIM EGYSZERŰ EMBEREK - kezdte hosszú hallgatás után a lány, — akik nagy szeretetben és békességben éltek. Egyet­lenegy goromba, sőt hangos szára sem tu­dok visszaemlékezni. Egyszem gyerek va­gyok, féltő szeretettel gondoskodtak rólam. Szerettek volna taníttatni, de nekem nem volt kedvem. Inkább varrogatni szerettem, így lett belőlem varrónő. — Anyáma templomjáró asszony volt, s kis koromtól kezdve engem is magával vitt. Megszerettem a templomot, az egyházi énekeket, s talán ezeken keresztül az Is­tent is. Különösen akkor éreztem ezt, ami­kor a konfirmációkor a tisztelendő bácsi ezzel az igével áldott meg: „Ne félj, csak higyj!” Azóta úgy éreztem, hogy ez az én igém. Vezet, irányít, betölt és boldogít. Jó volt nem félni semmitől! — Amikor egy este anyámnak szóltam, sírvafakadt. Azt mondta, hogy ez a leg­nagyobb boldogsága, mert minden vágya az. hogy az ő gyereke jó keresztyén legyen. Nem ezekkel a szavakkal mondta, mert nem tudta magát kifejezni, de valami ilyen volt a szavaiban. A lány itt abbahagyta. Valami szorongatta a torkát. Nem tudta továbbfolytatni. Az or­vos szemeit kerülgette az álom. Nem volt valami érdekes, amit a lány mondott. — Folytasd csak, gyermekem, — mondta mégis. — Amikor felszabadultam, akkor ismertem meg Jancsit — folytatta kis idő múlva. — Megszerettük egymást. Ügy volt, hogy nyá­ron esküszünk. Most ősszel szerelt le. . . — Sokat jártunk moziba, mert nagyon szerettem a filmeket. Amikor szabadságon volt, sokat jártunk táncolni. Táncolni is nagyon szerettem. Boldogok voltunk. Tele voltunk örömmel... Csupa napsugár volt az életünk... Csinos, fiatal voltam és sze­rettek. .. — A munka is jól ment. Megbecsültek, és jól meg is fizettek. A régi szekrényben min­den hónapban gyűlt a stafírung ... — Tavaly nyáron — nézett az orvos szemé­be, — Jancsi azt kérte, hogy vágassam le a hajam és tupiroztassam, mert ez a divat. Én sajnáltam a hosszú hajamat és ez a tu- pirozás nem is nagyon tetszett, de az ő ked­véért megtettem. Szombaton voltam fodrász­nál és hétfőn új frizurával mentem dolgozni. Azt a napot sohasem fogom elfelejteni. — mondta és ismét az ablak felé fordult. — ÜJ ASSZONYOK KERÜLTEK MEL­LÉM. Valahonnan áthelyezték őket. Különö­sek voltak... Az egyik fiatal, á másik öreg. Már délidőben, ebédidő alatt odajött hoz­zám a fiatalabbik, a Joli. — Hiszel te Istenben? — kérdezte szelí­den. — Igen — mondtam. Ezután már állandóan csak erről beszélt. Mindig hevesebben. Mun­kaközben is. ö tudott beszélgetés közben is dolgozni, de én visszamaradtam a munká­ban. Állandóan ezt emlegette: — Bűnös vagy te, Eszti. Nagyon bűnös. Nem vagy még megváltva Jézus vére ál­tal. El kell hagynod bűneidet... Nem jó úton jársz... Tudod-e, hogy az ilyen frizura is az ördög munkája? Nézd Kissné testvért., ő megváltott asszony, s milyen egyszerű ... így kárhozatba fogsz jutni ... — Egyik délután, míg én dolgoztam, anyá­mat is meglátogatta. Másnap már így foga­dott' — Imádkoztam érted, hogy megszabadul) bűneidből. Anyáddal is beszéltem erről, ö is fog segíteni. De ehhez az szükséges, hogy ma délután velünk gyere munka után. A- nyád is jön. Elmegyünk a gyülekezetbe, ahol találkozhatsz az Élő Űrral... Molnár doktor szeméből elszállt az álom Szívét valami összeszorította. Eszti hallga­tása talán csak pillanatokig tartott, mégis mindkettőjük számára, óráknak tűnt. — így kerültem az „Élő Isten Gyülekeze­tébe” — folytatta. — Egész este csak értem imádkoztak, az én kárhozatba jutott lelkem­ért. Attól kezdve a szüleim is oda jártak. Még apám is, ez a csöndes ember előimád­kozó lett. Nem tudott a „Gyülekezet” nél­kül élni. S mindenki értem könyörgött. Ettől kezdve már nem kellett anyámmal együtt Vasárnaponként templomba menni. — Kissnétöl és Jolitól nem, szabadulhattam.. Anyám kényszerített. ők bibliai idézetekkel bizonygatták, hogy Isten haragja alatt élek. Lelkiismeretem mindjobban ingadozni kez­dett. Jancsi messze volt, nem volt kitől ta­nácsot kémem... Egy szó követett éjjel és nappal: bűnös vagy! — A villamoskerekek ezt csattogták: bű­nös1 A varrógép halkan duruzsolta: bú-nös- vagy. A szél éjjel az ablakfélfán ezt sírta: bűűnöös-bűűnöös. — Ha tükörbe néztem, a tükör megszólalt: nem hallottad tegnap este: hogy a tükör bűn­be visz? — Ha kinyitottam a szekrény ajtaját, a ruháim mintha vádoltak volna: dobj el min­ket. Mert aki világi hívságokra tekint — a kárhozat gyermeke. — JANCSI SZERELME, A SZIVEM BOL­DOGSÁGA, fiatalságom, arcom.mosolya, min­den, de minden — bűn! Hát ilyen az Isten? Vagy én ismertem eddig rosszul? Ennyire bűnös lennék?... A templom, ahová eddig jártam, az ördög fészke? Hiszen ott a kegyel­mes Istenről hallottam. Ott sosem mondták, hogy bűn a fiatalság és a mosoly. Ott nem kérte Isten, hogy ne vegyek könyvet a ke­zembe és átkozzam meg a mozit... Mi is az igazság? — mondta zokogva. Az orvos odament hozzá és megsimogatta vállát. — Kissné, Joli, anyám és az egész „Élő Isten Gyülekezete” engem akart megmenteni. Vajon sikerül-e nekik?... — folytatta aka­dozva. — Ekkor már nem tudtam, mit csinálok. Elhanyagoltam magam, szakítottam Jancsi­val, mert ö nem volt hajlandó közénk jön­ni a „gyülekezetbe”, valami furcsa énekeket dúdolgattam és Joli lett a barátnőm. Nappal úgy éreztem, hogy az Űr megváltott gyer­meke vagyok már én is, éjszaka, amikor nem jött álom a szememre, akkor éreztem iga­zán, hogy milyen távol vagyok attól az Is­tentől, akit pedig szerettem és akiben hittem Félni kezdtem! Féltem a „gyülekezettel”, Kissné szemétől és kezétől, mert még a tás­kámba is beletúrt, nehogy régi életem egy- egy könyvben visszatérjen. Féltem anyám vallásosságától, az Istentől. Féltem fiatal, testemtől, a mozik plakátjaitól... Féltem önmagámtól... — És én nem tudtam ilyen félelemben élni. Akkor... AZ ELŐSZOBA AJTAJA HANGOSAN CSAPÓDOTT be. a hazaérkezők mögött. A dörrenés szétszakította a szobába tévedt vallásos rémek visszatérő sötétségét. — Nyugodj meg, gyermekem, — szólt a doktor. Tudta, hogy mást most nem szabad mondania. A belépett asszony két megrendült emberi talált a szobában. A lélek mélysége úgy tört fel ebből a fiatal életből, hogy a piszok és szenny, a törmelék és iszap egy sokat lő.- tott és tapasztalt ember tiszta lelkét is be­árnyékolta eddig ismeretlen sötétséggel. Az a vasárnap nyomott hangulatban telt el a budai lakásban. Valami beszökött a falak közé. Ebédkor már mindnyájan ismerték Esz­ter tragédiáját. A BEFEJEZÉS EGYSZERŰ ÉS SABLO­NOS. Eszter nem tudta a ránehezedő ter­het tovább hordozni s az egyik vasárnap est?, amikor valami fájdalomra hivatkozva nem ment el a .,gyülekezetbe”, s míg az „Élő Isten Gyülekezete” az ő bűnből szabadul< leikéért áldta az Urat. Eperjes Eszter be­vette az otthon található összes altatót. — Tulajdonképpen mitől akartál szaba­dulni. gyermekem? — kérdezte az esti félho­mályban az orvos. — Attól a .,gyülekezettől”, attól az Istentől, mindentől... Gondoltam, így szakítok azzal a félelemmel is, amit nem bírtam már el­viselni ... — És most mit. szeretnél? — Szeretnék új életet kezdeni. Istenben hinni azzal a régi hittel. Szeretném, ha szü­leim jobban szeretnének engem, mint a „gyülekezetét” ás megbocsátanának, hogy nem tudok úgy hinni, ahogy ők. Szeretnék mindent elfelejteni és mindent elölről kez­deni. Szeretnék Jancsival nagyon boldog lenni, ha megbocsát Többé nem félni, ha­nem élni és hinni! És — hangja itt nagyon elhalkult, — szeretnék újra templomba menni, mert úgy érzem, hogy valami nehéz terhet itthagytam a doktor bácsiéknál. .. És vasárnap Molnár doktor 23 év után ismét templomba ment. Elkísérte Eperjes Esztert. Talán többet már nem fog temp­lomba belépni, most mégis úgy érezte el kell mennie, el kell kísérnie Esztert, hogy a lány teljesen meggyógyuljon. Nem voltak lelki gátlásai. Gyógyítani akart. S míg Esz­ter előrement a megszokott helyére, addig egy ősz. öreg ember hátul az oszlopnak dőlve elgondolkozott. Sok mindenről. Doktor Molnár, az „öreg”, meggyógyított egy beteget. Tudásával és hűségével egy félresiklott életet s emberségével egy ke­reső lelket. Karner Ágoston Egész éjiéi zuhogott az ól- mos eső. Reggel, amint men­tem kaput nyitni, a fa alatt, találtam egy vadgalambot, je­ges szárnyakkal vergődött a földön. Többször próbált fel­repülni, sikertelenül. Véresre verte már szárnyát a kísérle­tezésben. Kézbe vettem és be­vittem a melegre. Amint érez­te a meleget, félelme elszállt. Láthatóan megnyugodott. Alig vártam, hogy megszáradjon és visszaadjam igazi örömét, a szabadságát. Boldogan re­pült kezemből a magasba. E mindennapos, egyszerű történet nekem Isten szerete- téről beszélt. Arról a cseleke­Megmenfve detről, amely a Golgothán tör­tént értem. Ha Isten szeretete nem ha­jol le, ha nem nyúl utánam, bűnben élő ember után, nem lenne számomra örökélet, bűn- bocsáhat és üdvösség. Sokszor látnom kellene, hogy a magam ereje nem tud megmenteni a pusztulástól, vergődésemből, ö áll igéjével, szeretetével, bocsánathirdető evangéliumával mellettem. A bűn az, ami összetöri éle temet, szétzúzza a . félebaráti kapcsolatokat, éket ver az egy­mást szerető szívek közé, szét­szakítja Isten és az övéi kö­zötti kapcsolatot. Isten nem tudta nézni ver­gődő állapotunkat. Jézus Krisztus nemcsak felemel, megment, bekötöz, hanem el­indít egy új útra. Ezen az úton, szemem világosabban látja, hol kell segíteni, észre veszem a szenvedőt, szívem őszintébb és nyíltabb. S mindezt örömmel cselek­szem, mert boldog vagyok, hogy Jézus Krisztusban szere- tetet, üdvösséget kaptam és kapok. Életem végéig szívem hálás ezért a kegyelemért. Halassy Endre A német-franda szövetség felekezeti szemmel A „Reformé” francia heti­lapban — amely tág teret szentel az aktuális napi ese­ményeknek — érdekes cikk je­lent meg André Appel nevé­vel a német—francia szövet­ségről. André Appel feleke­zeti szempontból fűz megjegy­zéseket De Gaulle francia kormányfőnek annakidején a Német Szövetségi Köztársa­ságban tett látogatásáról. Meg­állapítja, hogy De Gaulle né­metországi utazása a lakosság (nyugatnémet) széles köreiben megelégedést és örömöt vál­tott ki. Rámutat arra, hogy ugyanakkor nem hagyható fi­gyelmen kívül, hogy a német protestánsoknak a francia- német közeledéssel egy szo­katlanul aktív katolikus po­litikával kell számolniuk. A megosztott Németország fele­kezeti szempontból mindenek­előtt a protestánsakat érin­tően van negatív kihatással. Alig van olyan protestáns csa­lád a Szövetségi Köztársaság­ban, amelynek ne lennének közelebbi rokoni kapcsolatai a többségében protestáns lakos­sággal, túl a Falon. Azok, akik fenntartás nélkül szerettek volna örvendezni De Gaulle kijelentésein, kellett, hogy lé­lekben maguk előtt lássák ro­konaikat és hozzátartozóikat, a Falon túl élő 16 millió né­metet. Örömüket keserűvé tet­te az az aggodalom, hogy Nyugat-Németország és Fran­ciaország közötti szorosabb kapcsolatok a német újra­egyesülés lehetőségét végleg illuzórikussá tehetik. Magától értetődően a Német Demokra­tikus Köztársaságban is — persze más okokból — ezt a közeledést ugyancsak bírálóan szemlélik. A protestánsok — ha egyál­talán dédelgetnék magukban az Egyesült Európa gondola­tát — más képet ápolnának az Egyesült Európáról, mint ka­tolikus testvéreik. Fölteszik a kérdést: miért nem vonta be vajon sem De Gaulle, sem Adenauer az eszmecserékbe Angliát. Vajon nem egy ró- mái-germán birodalom képe lebeg-e előttük?'Felvetődik az a kérdés is, vajon ez az új szövetség úgy evilági, mint eszmei vonatkozásaiban nem azt a köteléket akarja-e újra összecsomózni, amelyet annak­idején a reformáció véglege­sen szét akart tépni? Egy további kérdés a bű­nösség kérdése. De Gaulle tá­bornok gesztusnak is beillő, „nagylelkű” magatartására ez­zel a kényes kérdéssel kap­csolatban ugyancsak minde­nekelőtt a protestánsok fi­gyeltek fel. Első esetben tör­tént, hogy egy francia kor-, mányfő nyilvánosan és félre­érthetetlenül megbékélésre nyújtotta oda a kezét. Igen, azt bizonygatta, hogy „el kéne felejteni” a múltat. Ugyanak­kor azonban a német protes­tánsok egy része nem tudja elfelejteni, hogy a közvetlenül a háború után tett Stuttgarti Hitvallást tulajdonképpen ft hivők többsége helyeselte. Ép­pen ezért a protestánsok szá­mára csak kínosan hathat az a lelkesült készség, amellyel a németek (a Szövetségi Köz­társaságban) De Gaulle „ab- solutio”-ját fogadták. Egy re­habilitáció csak akkor lenne kívánatos, ha az nem a rej­tett (sőt nem is titkolt) nacio­nalizmus számára szolgálná alibiül. • Andre Appelnek a Réformá­ban megjelent megállapításait hangsúlyossá teszik az azóta történt események. Reálisabb közelségbe került a nyugatné­met-francia szövetség. De Gaulle Brüsszelben nem volt hajlandó felhúzni a sorompót a Közös Piacba igyekvő Anglia előtt. Nyilvánvaló, hogy Fran­ciaország és Nyugat-Németor­szág eddigi európai ' szövetsé­geseik élén, vagy azok ellené­re is, gazdasági, sőt katonai hegemóniára törekszik Euró­pában. Mindezek indokolttá teszik, hogy nemcsak a néme­tek, de mivél érdekeltekké lettünk mindnyájan, vala­mennyi keresztyén egyház vizsgálja meg az új helyzetet és azok lehetséges kihatásait és minden tőle telhető mó­don járuljon hozzá nem áz újabb ellentétek kiélezéséhez* hanem az ellentétek feloldá­sához, a békében élő Európa és a békében élő világ meg­valósulásához. Gádor András 320 évvel ezelőtt született Newton Rokonszenves az emberi portréja. Egyszerű, szerény ember. Keresi a magányt, de a magány is sokszor rátalál. Sokszor, mintha elvesztette volna kapcsolatait a reális világgal, pedig a legreálisabb valóságokban él. Mély gon­dolatokba merül, hogy felszín­re hozza a valóságok rejtőző törvényeit. A tudomány gyer­meke, s ugyanakkor a termé­szettudományos gondolkodás atyja. Az angol nép történel­mének legnagyobbjai között helyezte őt a Westminster Apátságban síri nyugalomba. Sir Isaac Newton 1643. ja­nuár 5-én született a Lincoln- grófsági Woolsthorpeban. Ti­zenhétéves. és már matemati­kát tanul a Cambridge-i egye­temen, s ugyanitt már 29 éves korában professzor, 1069-től 1701-ig a fizika professzora. Istenáldotta tehetsége és a matematika, a természettudo­mány, a fizika és asztronó­mia, a mechanika és optika terén végzett fáradhatatlan szorgalmú tanulmányai avat­ták őt e tudományágakban .minden idők egyik legnagyobb úttörőjévé. Ö volt megala­pítója annak a klasszikus fi­zikának és klasszikus mecha­nikának, amelynek felismeré­seire építettek, és amelyet továbbfejlesztettek a modern fizikusok és természettudósok, így Albert Einstein és Max Planck. A róla elnevezett ,„Newton-tételek”-ből vezette ie mechanikájának minden törvényét, fedezte fel a gravi­táció törvényét, és dolgozott koriársától, Gottfried Wilhelm Leibnitztől függetlenül a dif­ferenciál- és integrálszámítás (f luxió-számí tás) fel tál álásán. Ö fedezte fel a fehér fény színképi színeit és állította fel a fénykisugárzás teóriáját. Matematikai munkássága új felismerésekkel gazdagította az algebrát és a számsor-tant. Newton 1703-tól elnöke az angol természettudományos akadémiának, a Londoni Kirá­lyi Társaságnak. Már életé­ben „az egyetemes kultúrvi- lág korlátlan tekintélyének” ismerték el, s mint a tudo­mány legnagyobbját ünnepel- ték. Lelkészhiány Rajnavidéken Legalább 500 lelkészre len­ne még szükség a Rajnavidók evangélikus egyházában. Már ma kétszázhúsz lelkészi állás üres az 1416-ból. És még kö­rülbelül 275 lelkészre lenne hozzávetőlegesen szükség, hogy elérjék azt a célt, amit prases Beckmann a rajnai tar­mányi zsinaton tűzött ki el­érendőnek, hogy egy-egy lel­I készi körzetbe mostantól fog­va átlag csak 3000 vagy még- inkább 2500 lélek tartozzék. A tudós Newton hívő ke­resztyén volt.. Kortársa, John Locke angol filozófus „igazán figyelemreméltó tudós”-nak nevezi öt, és „köszönetét mond neki nemcsak a matematika terén nyújtott csodálatra méltó teljesítményéért, hanem a teológia terén nyújtottért is, és a Szentírásban való nagy ismereteiért, amelyben alig mérhető még valaki hozzá...” Maga Newton egy alkalommal I fgy nyilatkozott: „Figyelmeimet már eleve olyan princípiu­mokra irányítottam, amelyek a gondolkodó embernél alkal­masak az Isten-lénybe vetett hit felkeltésére.” Camibridgeben felállított szobra alatt Titus Lucretius Carus római filozófus és köl­tő mondása olvasható: „Szel­lemében kimagaslik az emberi nemből!" R kereszt útja Magyar szerző drámai kantátájának sikere Párizsban Az Amerikában élő Doráti Antal, ismert karmesternek, aki Bartók és Kodály tanít­ványa volt, Párizsban bemu­tatták Claudel szövegére kom­ponált drámai kantátáját, mezzo és basszus szólókra, vegyeskarrá és nagy zenekarra, A francia sajtó elismeréssel nyilatkozik a műről és ki­emeli, hogy a magyar szer­ző nem a könnyebbik részt választotta. Nem 'időzik a keresztút eseményszerű leírá­sának külsőleges részletezésé­nél, hanem bensőleg éli át, mint folyvást megismétlődő, napjainkban Is visszatérő ál­lapotot, a kereszt útját, ami­kor a világ bűneinek teljes súlyával terhelten várjuk, a végső halálhörgésig, Isten megváltó kegyelmét. A kantáta eszmei tartalma, amit a kettős világháború hatása érlelt meg, .annak az igazságnak bizonyítása zenei nyelven, hogy miként a ke- resztrefeszítés nem befejezett, a múltban lezárult esemény, azonképpen a megváltás sem egyetlenegyszer valósult meg, hanem éltető tartalma a je­lennek is. Doráti — nyilatkozata sze­rint — a véletlennek köszöni, hogy műve létrejöhetett. New Yorkban egy francia könyves­boltban keresett egy munkát és közben kezeügyébe akadt Claudel költői alkotása. Bele­lapozott, majd rögtön helyben elolvasta és annyira a hatása alá került, hogy mint a vil­lám, megvilágosodott benne a felidézett bibliai képnek meg­semmisítő ereje. Még nem tudta, hogy zenét fog kompo­nálni ehhez a szöveghez, csak ■érezte, hogy a szavak, Claudel tisztacsengésű és benne sok­színű fénnyel visszhangzó sza­vai, ellenállhatatlan kényszer­rel sürgetik, hogy felidézze magában az Isten-keresés szent keresztútját. Most ér­tette meg először igazán Si­mon szerepét, alcit kénysze­rítettek arra, hogy segítsen a kereszthordozásban, a kényszerű kereszthordozás té­nyével elnyerve a megváltás mennyei boldogságát. Mi, mai keresztyének is, Krisztusra függesztve szemünket, Simon­ná kell válnunk, kényszerítve magunkat a példa által, hogy segítsünk a kereszthordozás­ban, a szenvedő világ könnye­inek felszárításában. így jött létre, belső sugal­latra ez a drámai kantáta. H. G. A TIZENEGYEDIK NŐT SZENTELTÉK LELKÉSSZÉ CSEHSZOVÄKIÄBAN 30 nő. 1961—62 fordulóján 25 férfi és 56 nő volt száz éven felüli korú Svédországban. Nemrégiben szentelte lelké­szül dr. V. Hájek zsinati el­nök Alena Slámová-1, aki a prágai Comenius Fakultáson befejezett tanulmányai után már segédlelkészként műkö­dött a Hrádec Králové-i espe- rességben. Alena Slámová egy protestáns lelkész leánya. A Cseh Testvérek .Egyházának ő a tizenegyedik felszentelt női lelkésze. SVÉDORSZÁG A legidősebb svéd emberek között főleg lelkészeket és er­dőmunkásokat találni. 1950 végén Svédországban 43 száz­éves ember volt, 13 férfi és A LENGYEL EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ZSINATA A lengyelországi Evangé­likus-Lutheránus Egyház újonnan választott zsinata az alkotmánynak megfelelően megválasztotta új vezetőségét. A zsinat elnöke újra dr. Gast- pary lelkész (Lodz) lett, he­lyettese Leo Unicki mérnök (Bielsko). Dr. Vantula püspök tartott széles körű beszámolót. A zsinat elhatározta, hogy a két varsói gyülekezetét egye­síti. Fontos feladata a zsinat­nak az új, belső egyházi alap­rend megtárgyalása. A mun­kálatok e tárgyban már 1936- ban megkezdődtek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom