Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-12-22 / 51. szám

/Q földön békesség!

KARÁCSONYKOR NAGYON ERŐSEN ÉREZZÜK azt, amit különben mindig tudunk és állandóan mondunk, hogy békére van szükségünk. Ilyenkor nagyon sok háborgó szív csendesedik el és sok szétszóródott családi közösség talál újra össze. Es ez olyan szép és jó! Alig van mélyebb és szebb érzés annál, mint amikor belső vagy külső háborúságot tud az ember felszámolni. Haragot elfeledni, ellenségeskedést megszüntetni, nyugtalanságot elcsendesiteni. Karácsonykor sok ember életében szokott ilyesmi történni, de nem elég! Érezzük azt is, hogy még mindig sok az egymást gyűlölő ember. Érezzük, hogy még sok a megoldatlan kérdés az emberiség életében. Vannak gyújtópontok, ahol könnyen robban a feszültség. Vannak ilyen gyújtópontok a népek között és vannak a kisebb emberi közösségekben is.

Romantikus elképzelésekben ringatni magunkat nem szabad. Azt, hogy minden ellenséges indulat gyökerestől kivesz- szen, nem lehet várnunk. De lehet várnunk és kell is azt, hogy ezek enyhüljenek és kevesebb legyen belőlük,

AZ EGÉSZ EMBERISÉGET és benne a keresztyénséget is, végtelen örömmel tölti e"l az a tény, hogy ma már nagyon komolyan és egyre őszintébben tud tárgyalni az Egyesült Nemzetek Szövetsége a népek békés egymás mellett élésének o gyakorlati feltételeiről. Tud szinte egyhangú határozatokat hozni megvalósításuk érdekében. Sőt, egyre nagyobb a reménységünk, hogy tovább is tud lépni. Örömmel halljuk, hogy egyházi vonalon a sokáig különböző nyelveken beszélő Kelet és Nyugat egyházai, milyen keresztyén módon kezdik egymást megérteni és mindinkább egy nyelven tudnak beszélni, amikor az emberiség megbékéléséről és az ezzel kapcsolatos feladatokról van szó.

KARÁCSONYT ÜNNEPLÜNK. Isten szeretetének azt az az ünnepét, amikor az angyal így hirdeti ki az Űr akaratát és a Fiú munkájának egyik célját: „a földön békesség és az emberek között jóakarat.” Az ószövetségi prófécia pedig így beszél az Eljövendöről: „és fekszik a farkas a báránnyal, a párduc a kecskefiuval fekszik... és egy kis gyermek őrzi azokat.” (Esaiás 11,6—9.)

Mi keresztyének a karácsonyi evangéliumban azt halljuk, hogy Isten véget akar vetni minden szétválasztó indulatnak és szeretete által szeretetet akar bennünk is látni. Isten azt akarja, hogy csendesedjék el a földön minden háborús zaj, még a hideg háború fenyegető szava is. Isten azt akarja, hogy a földön békesség legyen és az emberek között jóakarat uralkodjék.

EZT FELTÉTLENÜL MEG KELLENE HALLANUNK a karácsonyi evangéliumban. És feltétlenül engedelmeskednünk kellene az ő akaratának. Hadd végezze el a munkáját az Űr. Csendesedjék el a harci zaj a szívekben és béküljenek meg egymással a haragvó családtagok. Legyen még barátibb és őszintébb a munkatársakhoz való kapcsolat, hogy a munka is jobb és könnyebb lehessen. Teljék meg mindnyájunk szíve őszinte vággyal és imádsággal azért, amit Isten akar Krisztus által megteremteni: a földön békesség! Kökény Elek

KIS TÜKÖR

Kis tükrünk most azt a Betlehem nepű városkát mutatja, amelyben az első karácsony éjszakáján, Jézus Krisztus, a világ Megváltója megszületett. Betlehem szó azt jelertti, hogy kenyér háza. A név utal arra, hogy a kis város környékén jó gabonatermő földek voltak. A városka ősi neve: Efrata. Mostani arab neve pedig: Beitlahm. Más írásmód szerint: Bet- Lachem.

Jézus szülővárosa Jeruzsálemtől délre, 8 km-re fekszik. Maga a város szőlőkertekkel és gyümöcsösökkel körülvett magaslaton épült. Már említettük, hogy a város környékén ga- bonatermő földek voltak, ezt azért hangsúlyozzuk, m<urt Ruth asszony ismert történetének második része e földeken játszódik le.

A városka arról is nevezetes, hogy a zsidó nép nagy királya, Dávid szintén ebben a városban született, A babiloni fogság után alig volt a varosnak lakója. A jó termő földek, gyümölcsösök azonban vonzották az embereket és újra benépesül a város.

Máté és Lukács evangélisták elmondják, hogy Jézus Betlehem városában született. A várostól délre kJ). 20 percnyi távolságra ma is mutogatják azt a mezőt, ahol az angyalok Istent dicsérő éneklés közben, az ijedt és ámuló pásztoroknak megjelentek.

A város egy másik szomorú éjszaka emlékét is őrzi. Annak az éjszakának emlékét, amikor Herodes meggyilkoltatta Bethlehemben a két éven aluli fiúgyermekeket, arra gondolva, hogy a zsidók újonnan született királya is a meggyilkolta!t között lesz.

A város mai lakói földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoznak. Magas jövedelmet jelent számukra a rózsafűzér készítés, amelyet a zarándokoknak adnak el.

A mai lakók között ott élnek a latii\, görög és örmény- szertartásü szerzetesek is. A i'ároskában csak kisebb protestáns gyülekezet van.

Fülöp Dezső

Karácsony ünnepén minden esztendőben végigszállnak közöttünk a karácsonyi angyalok. És bizony ebben a nagy an- gyaijárásban egyszerre csak megszomjazik a szívünk a karácsonyi szeretet után. Ezért van, hogy ilyenkor elfelejtünk mindent. Az arcunk újra gyermekarc lesz és gondolatban, vagy valóságban mindnyájan megpihenünk egy otthonnak, egy szívnek a küszöbén, ahol egyszer nagyon szerettek, ahol otthon voltunk, ahol nagyon boldogok voltunk.

Ezért a karácsony mindig odafordulás az otthonunkhoz.

Karácsony ünnepén azonban nemcsak hazajárunk, de megkeressük azokat, akik szeretnek minket. Valahogy úgy érezzük, hogy egyszer egy esztendőben meg kell köszönnünk azt, hogy szeretnek minket. Ezért van, hogy karácsony estéjén olyan fényes a szemünk, amikor a szerelteinkhez közeledünk. Ajándékok és karácsonyi csomagok a hála legszebb szavai. A hála könnycseppjei. Minden meglepetés egy kedves mondat, válasz és visszhang a köszönet boldog beszédéből.

Karácsony estéjén érezzük igazán, milyen jó, hogy szeretteink vannak és ezen az estén fáj a legjobban, ha valaki már hiányzik a karácsonyfa alól.

Ezért a karácsony mindig odafordulás a szeretteinkhez.

Karácsony ünnepen minden esztendőben nemcsak a karácsonyi otthonhoz, a karácsonyi szivekhez fordul oda az életünk. hanem hívő és hálás szívünk odafordul minden szeretet forrásához: az Istenhez.

Karácsony estéjén érzi meg minden hivő élet, hogy a karácsonyt maga az élő, örök szeretet Istene adja és készíti. Szüntelen és szakadatlan szeretettel.

Karácsony estéjén boldogan emlékezünk arra, hogy valójában úgy érkezünk meg erre a földre, mint egy karácsonyfa, amit Isten egy életen at mindennap díszít, csodákkal megrak, örök karácsonyban tart.

Lelkének lángjai hogy lobognak yajtunk! S ha néha néha kialszanak, újra meg újra meggyújtja őket. Ha végignézünk az életünkön, akkor el kell ismernünk, hogy mindennap angyaljárás volt nálunk. Isten nem szűnt meg egy pillanatra sem szeretni minket. A csodák- csillogó karácsonyestéje volt valójában minden pillanatunk. Isten szeretett minket otthonnal, szülői szívvel, kenyérrel, örömmel és a boldogság angyali énekével.

Hányszor rontottuk el bűneinkkel Isten karácsonyi ajándékát, az életünket és Isten újra és újra szebbet adott a helyébe. Űj reményt, új napot és új Ígéretet,

Így lett a kereszt is karácsonyfa, ahol a testet öltött Szeretet mindig otthon és karácsonyi hazaérkezés a hivő ember számára.

A karácsony odafordulás — Istenhez!

így köszönjük meg karácsony estéjén az otthonunkat, ahol szeretnek, a Szeretteinket, akik szeretnek és így köszönjük meg a karácsony legnagyobb ajándékát: az örökkévaló Szeretet születését, Akiben boldog és szép örökké az életünk.

Menekülés Egyiptomba

Ádventi himnusz

Lk. 1, 46—55.

Ádventi himnusznak nevezték el irásmagyarázók Máriának, Jézus anyjának Lukács evangélista által írásba foglalt szép énekét. A zsoltárokhoz hasonló költői soraiban a hivő szív viszi köszönetét, elismerését, bizakodását a hatalmas és szerető Isten elé.

Ádventi ez a himnusz, mert a reménységgel váró ember éneke zendül meg benne. A nagy esemény még ezután történik meg, az Eljövenedő még úton van. De a hivő szív tudja, hogy az ígéret teljesedni fog. Szívét már most eltölti az Öröm, a szinte kibeszélhetetlen boldogság.

Két Advent között élő gyülekezetben, a ma élő keresz- tyénségben, visszhangot ver Mária éneke. Bírjuk az ígéretet Jézus Krisztus másodszori, dicsőséges eljöveteléről. Isten igéjében kirajzolódik előttünk az új ég és új föld körvonala, előreveti fényét az Isten által az Öt szeretők számára elkészített üdvösség. Ahogyan gyermekek ajkát elhagyja az őszinte öröm hangja így karácsony előtti időben, amikor szüleik megígérik az állított ajándékot, úgy csendülhet fel a második Advent előtt álló gyülekezet ajkán is már most az öröm és a bizonyos reménység hálaadó szava.

Mária himnuszának alaphangját korábbi hittapasztalatok adják. Beteljesedett ígéretek sora, amelyeket Isten annak a népnek életében váltott valóra, amelybe test szerint eljövendő volt a Megváltó. Isten ígéretei beteljesednek, a megváltó szeretet a Fiúban testet ölt.

Minket már a bizonyságoknak valóságos fellege vesz körül (Zsid. 12, 1.). A Mária-várta esemény megtörtént. Jézus világra jött. Isten szeretete testet öltött ég lehajolt a kicsinyekhez. az éhezőkhöz, betegekhez és gyászolókhoz és felkarolta őket. Az egyház közel kétezer éves története és egyéni életünk is telve van az Isten ígéreteihez hű cselekvésének jeleivel. A megtörtént események, a teljesített ígéretek a tapasztalaton felépült reménységgel tölthetik el a ma ádventező gyülekezet énekét.

Az ádventi himnusz az Isten tevékeny készülését felismerő emberek éneke. Gábriel angyali üdvözletéből tudta Mária, hogy Isten Fia elindult az emberek közé vezető útján, Erzsébet köszöntése világossá tette számára, hogy Isten utat egyenget az Eljövendő előtt. S a Szentlélek világosságával megtanult olvasni az eseményekből. Népek és emberek sorsában, történeti eseményekben is ott van Isten előkészítő, célratörő munkája.

A második Advent csírája ott az elsőben indult fejlődésnek. Krisztus első eljötté a másodikban tökéletes művé érő teljes megváltás alapvetése. Isten Krisztus emberré születésében, földi életében. kereszthalálában, feltámasztásában, felma- gasztalásában, a Szentlélek elküldésében alapot vetett mindenek üdvösségére. Az evangélium hirdetésével, a szentségek nyújtásával, a Szentléleknek a szívekben végzett munkájával készít tett utat a dicsőségesen eljövő Krisztus előtt. De út- egyengetése ott is folyik, ahol elbizakodott hatalmasokat dönt le trónjaikról, önző gazdagokat küld el üresen, é^ező, elnyomott népeket, elégít meg és emel fel. Napjaink történelmének nagy eseményei, a gyarmati uralom felszámolása, gyarmati népek felszabadulása, új, igazságosabb társadalmi rendek felépülése, az emberi nyomorúság megszűnéséért folyó harc. a béke utáni erősödő vágy a hivő ember szemében a megváltást készítő Isten szeretetének jeleivé válnak. Az ezekért Istent dicsérő mondatok a Máriáéhoz hasonlóan foglalhatnak helyet a mi mai ádventi himnuszunkban is.

Az ádventi himnusz a készülő ember éneke. A hivő ember úgy készül, mint aki Urát várja vissza. Életének, szavainak. cselekedeteinek bíráját, szémonkérőjét. Felkészülése akkor jó. ha hozzásimul Isten előkészítő munkájához. Ha Máriához hasonlóan aláveti magát Isten akaratának és eszközzé válik Isten kezében. A mi előkészületünk is most Karácsony előtt és két Advent között, akkor jó, ha abban van helye a megalázkodásnak, bűnbánatnak, a lélek újító erejének, az emberek megelégedéséért, boldogságáért, békéjéért és üdvösségéért végzett szolgálatnak. — így lesz tisztán csengővé Isten és emberek előtt széppé a mi ádventi himnuszunk is.

t Mezősi György

FÉLIX TIMMERMANNS:

A menekülés Egyiptomba

(Karácsonyi legenda)

z őrzőangyal, aki a Szentcsalád álmára

vigyázott, elbóbiskolt. Ez mindenkivel megeshetik, még akkor is, ha történetesen éjjeliőr az illető, vagy akár apostol vagy őrangyal. Tegnap egyébként is nehéz napja volt azzal a három Napkeleti királlyal.

Az éjszaka kellős közepén azonban az istálló mestergerendája akkora zajjal kezdett recsegni-ropogni, hogy az angyal felriadt álmából: „Segítség, segítség! Angyal segíts!”

Minő förtelmes szag! Valóságos bűz! Az angyal már kürtje után kapott, hogy beléfújva segítségül hívja társait, — erre azonban nem került sor. Nem, valóban nem az ördög incselkedett vele. Az angyal távcsövet formált a jobb kezéből s kereszülkukucskált rajta a messzeséget kutatva.

Persze! Gondolhatta volna, hogy Heródes király gyalázatos gondolatai árasztanak ekkora bűzt. Ügy szálltak fel kövér fejéből, mint üstből a gőz. Az angyal lúdbőrös lett az ijedtségtől és utálkozástól, s hevesen mozgatta szárnyait, hogy a szagot elűzze.

Józsefet azonban feltétlenül figyelmeztetni kellett! Az angyal kidörzsölte hát szeméből az álmot, megrázta aranyos fürtjeit, felöltötte ezüst köntösét, ünnepélyes tartást vett fel és :gy jelent meg Józsefnek álmában. József ugyanis igaz férfiú volt, aki előtt még az angyalok is csak vasárnapi ruhában jelenhettek meg.

József mély álomban szendergett, betaka- rózva fehér szakállával. Szive még tele volt azzal az örömmel, amit a három királyok látogatása, a nagy megtiszteltetés és a sok szép ajándék okozott. Mit is kezdjen egy ilyen szegény ember ennyi arannyal? Legokosabb lesz, ha odaajándékozza a bethlehemi papnak. így álmodott aranyról és dicsőségről, amikor az angyal ezüst köntösében megjelent s orgonahangon figyelmeztette: „Menekülj, menekülj! Heródes király holnap meg akarja öletni a gyermeket, a mi Urunkat...”

ózsef fölriadt. Sötét éjszaka volt. „Csak

álom az egész” mondta az álom, s

megpróbálta ismét lezárni a szemét. József azonban tapasztalatból tudta, hogy az álmokra ügyelni kell. Ezért elűzte az álmot, s talpra ugorva meggyújtotta a lámpást. Hiszen a gyermekről volt szó! Sietnie kellett hát. de azért óvatosan látott dologhoz, mert a kis Jézussal és édesanyjával nem lehetett hebehurgyán bánni.

A lámpás világított, persze csak olyanformán, amint egy efféle istállólámpás világítani szokott. Mikor azonban észrevette, hogy József odalép vele Máriához, megnyújtotta a lángját; tisztességadásból meg kíváncsiságból is,, hiszen csak egyszer láthatta Jézus anyját, karácsonykor. Hogy erőlködött akkor is, hogy minél jobban világítson! Bevilágította az egész istállót! Egy ilyen lámpás jó lelkű, de nem valami okos lény; a jámbor észre sem vette, hogy a nagy fényesség akkor az angyalokból áradt. Most megint akkora fényt akart árasztani. Csak úgy nyelte az olajat, felfújta magát és szétnyitotta a lángját, megfeszítette minden erejét, mégsem lett nagyobb a láng, mint egy jókora tojás. Az olajjal van valami, vélte; nem, nem tiltakozott az olaj, a kanóc « hibás; szó sincs róla, mondta a kanóc, a

láng a hibás; dehogy is, erősködött a láng, a lámpás maga nem ér egy fabatkát. Míg a lámpás így önmagával vitatkozott s közbén persze igyekezett minél többet látni, József azon örvendezett, milyen jól világít most ez a lámpás.

Mária a szalmán feküdt, karjában a gyermekkel, A szalma gyengéden ölelte őket körül.

József lábujjhegyen odaóvakodott Máriához s gyengéden megérintette a vállát. „Mária” — suttogta halkan.

No, ettől se ébred fel senki — vélte az Éjszaka. Mária azonban olyan volt, mint egy kristály kehely; tüstént megcsendül, ha valaki megérinti.

„Mi az, József” kérdezte.

Két nagy szeme úgy világított keskeny, fehér arcában, mint két csillag.

Álmélkodva nézte a lámpa s a csodálkozástól el is felejtette, hogy felfújja magát. Az Éjszaka is úgy elcsodálkozott. amikor belenézett ebbe a lélekkel és mennyországgal teli szempárba; hogy mozdulatlanul állott csillag- hímes fekete bársonyköntösében. Mert eddig csak alva látta Máriát, csukott szemmel.

„Ide süss kisöreg”, mondta az éjszaka a lámpásnak, „ne spórolj azzal az olajjal, hadd lássam jobban a mi asszonyunkat!”

„Ugyan már, asszonyság”, — felesett bosz- szúsan a lámpás, — „miért nem hozza elő azt a réztepsijét!”

Az Éjszaka azonban csak bizonyos napokon tűzhette fel a Hold fényes korongját. Most hát azért hogy maga is jobban lásson, leoldotta fátyolét s íme az égbolt csillagai gyémántként felragyogtak. Csillagfényben fürdőit a mi asszonyunk arca.

„Lám, mekkora fénnyel világítok!” büszkélkedett a lámpás. Az Éjszaka azonban úgy elmerült az ámultban, hogy meg sem hallotta ezt.

ILfenekülnünk kell", mondta József... „Al1 1 momban megjelent az angyal... Heródes király meg akarja öletni a gyermeket!”

Mária nagy szeme tágra nyílt a félelemtől s azután lassan lecsukódot s alázatosan lehajtotta a fejét.

Az istálló minden eresztékében recsegett ropogott a felindulástól és ijedtségtől. Magánkívül és rémülten nézte, mint segítette József talpra Máriát, hogyan szedte össze a szerszámait s kötözte batyuba a matyóját, azután óvatosan körültekintve kivezette Máriát, kezében a lámpással s feje felett a csillaghímes éjszakával.

Ebben a pillanatban az istálló fájdalmában halk reccsenéssel összedült.

A sötétség segítette a menekülőket. A lámpás megvilágította az ösvényt s megmutatta a köveket és gödröket s az égbolt csillagai útirányt adtak.

Mária azonban mindezek ellenére aggódva szólt Józsefhez: „Ö, bőr csak már nappal volna!” Már csak ilyen az anyaszív, türelmetlenségében előre hajtaná az időt.

„Pillanat!" — mondta a tanya kakasa, amerre éppen útjok vezetett, s hatalmasan elkukorékolta magát. Ekkorát még soha életében nem kukorékolt.

„Megbolondultál?” — förmedt rá a büszke Éjszaka. „Hiszen még messze van a reggel!”

A kakas azonban olyan bátran felett neki, mintha ez az előkelő asszonyság magafajta volna: „Talán bizony a mi Urunk miattad essen az út árkába?”

(Folytatjuk)

Fordította: Groó Gyula

i

k