Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-12-08 / 49. szám

Kegyelem alatt élünk! Lk 17,20—34. Az ádventi vasárnapok ezt a címet viselik: A két Advent között. Az összefoglaló cím kifejezi Isten üdvtervének azt' a szakaszát, amelyben a ma élő keresztyén egyház él. A keresz­tyén ember ezért sohasem felejtheti el és nem tévesztheti szem elől azt a tényt, hogy Jézus Krisztus eljövetelével beteljesedett Istennek az az ígérete, amely már az ószövetségi prófétáknál hangzott a választott nép számára. De Jézus személye és benne az Isten ajándéka már túlnőtt a zsidó nép szűk korlátáin és ke­gyelme kiáradt az egész teremtett világra, benne minden népre. Az első ádvent tehát Isten kegyelmét hozta el Jézus Krisztusban. És a keresztyén ember várja a második ádventet is. Nem azért, mintha menekülni akarna Isten kegyelme alól, vagy mintha súlyos igának tartaná Jézus követését, hanem azért, mert tudja, hogy Jézus Krisztus eljövetele Isten orszá­gának a végső beteljesedését jelenti. Szentigénk kettős mondanivalóval fordul ma hozzánk. I. Az első két vers Jézusnak a farizeusokkal való beszélge­téséről szól. A beszélgetés témája Isten országa. Nem mintha ez a kérdés különösebben érdekelte volna a maga vallásossá­gában elbizakodott farizeust. Az meg különösképpen nem volt kérdése, hogy vajon ő, a hitbuzgó, bejut-e Isten országába. Hi­szen ha valamiben, akkor ebben biztosak voltak. Mégis felte­szik a kérdést. Éspedig időileg próbálják a kérdést beállítani. Jézus azonban leleplezi képmutatóságukat és így válaszol: „Az Isten országa nem szemmel láthatóan jön el.” Már ezzel a mondatával is lerombol minden farizeusi elgondolást világural­mi vallásos reménységről. De különösen is figyelemre méltó Jézusnak a másik mondata: „Az Isten országa közöttetek van!” Itt önmagára utal Jézus Krisztus. Vele Isten az Ö országát küldte el erre a világra. És nem ítélettartásra, hanem kegye­lemre. És itt már a mi hamis ádventi várakozásunkat is meg­ítéli Jézus Krisztus. Akkor, amikor a magunk emberi igazsá­gainkat akarjuk Isten akaratával „szentesíteni”, vajon nem a farizeusok útján járunk? Isten mindig előretekint. És az ö népe is ilyen előretekintő nép. Isten országa a jelenben is élő gyülekezet, előretekintő nép, kegyelem birtokosa, az üdvösség Várományosa. És akik az első ádvent kegyelméből élnek, azok nem ítéletet, hanem kegyelmet hirdetnek, örömben élnek és reménység jár nyomukban. II. Igénk második üzenete a tanítványoknak szól. Mert még a tanítványt is utoléri a hamis ádventi várakozás. Szeretné siettetni az időt. Szeretné az utolsó időt a mába hozni. Arra jeleket keres és történéseket magyaráz félre. Túlságosan nagy gond neki a jelen. Ha az egyházunk elmúlt néhány évtizedét ebből a szempontból megvizsgáljuk, akkor látnunk kell, hogy egyházunk sem volt mentes az ilyen ádventi várakozástól. Isten országát nem lehet és nem kell siettetni. Eljön az a mi „kérésünk” nélkül is. Inkább azért kell könyörögni, „hogy hoz­zánk is eljöjjön,” ahogy Luther Márton a Kiskátéban írja. És ez akkor lesz, amikor „a mennyei Atya Szentleikét adja ne­künk, hogy kegyelméből higgyünk szent igéjének és istenesen éljünk a földön egy ideig s a mennyben örökké.” (Kis Káté) Isten szeretetéből a két ádvent között az Ő kegyelméből élünk és vagyunk! Kamer Ágoston HÍREK i — Advent 2. vasárnapján az oltárterítő színe: lila. A vasár­nap oltári és délutáni igéje: Rm 15, 3—13; szószéki igék: Lk 17, 20—24 (25—30). — AZ EVANGÉLIKUS EGY­HÁZEGYETEM december hó 12-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor tartja rendes közgyű­lését Budapesten az Egyház- egyetem székházának imater­mében (Bp., VIII., üllői út 24. udvari épület II. emelet). A közgyűlés előtt az egyete­mes székház imatermében dél­előtt fé! 10 órakor istentiszte­let lesz, amelyre a híveket hit- testvéri szeretettel ezúton is meghívjuk. A közgyűlés tárgysorozatát a kiküldött meghívók ismerte­tik. — AZ EGYHÁZEGYETEM TANÁCSA december hó 11-én délután 3 órakor az Egyház­egyetem tanácstermében Bu­dapesten ülésezik. Tanácskozá­sának középpontjában az egyetemes közgyűlés előkészí­tése áll. A Sajtóosztály értesíti a Gyülekezeteket, hogy tó 1964. évi ÜTMUTATÓ és NAPTÁR előjegyzé­sek már beküldhetők. Mivel e két kiadvány­ból a Sajtóosztály visz- szavételezéseket nem jog teljesíteni, kéri a Gyü­lekezeteket, hogy csak a szükségesnek megfe­lelő mennyiséget ren­deljenek.- PESTÚJHELYI JUBI­LEUM. A pestújhelyi gyüleke­zet december 8-án, vasárnap délután 5 órai kezdettel hála­adó istentisztelet keretében emlékezik meg temploma fel­szentelésének 30. évfordulójá­ról. A hálaadó istentisztelet szolgálatát Koren Emil espe­res végzi. Közreműködik a Budapest—angyalföldi gyüle­kezet énekkara. — NŐI KALAPOK, kucsmák, kendők, sálak nagy választékban kaphatók Poltz Gyuláné kalapos­nál, Győr, Arany János u. 35. — BUDAPEST-FASOR. A fasori templomban november 2i-én, vasárnap délelőtt zonés áhítat keretében búcsúzott több mint 30 évi szolgálat után a gyülekezettől PESKÚ ZOL­TÁN orgonamüvész-kántor. Liszt, Bach, Widor müveket játszott és két saját szer­zeményét: Ciacona e-moll és Fuga g-dur. „Peskó Zoltán helye a magyar evangélikus egyházi muzsikában” címen őr. H. GAUDY LÁSZLÓ mél­tatta a templom nyugalomba vonult orgonistáját. — SZERET ETVENDÉGSEG ANGYALFÖLDÖN. A Buda­pest—angyalföldi gyülkezet de­cember 15-én délután 5 órai kezdettel karácsonyi szeretet- vendégségel tart. Erre az alka­lomra a gyülekezet tagjait, ba­rátait és az érdeklődőket ez­úton is szeretettel meghívjuk (Bp. XIII.. Fóti út 22). — HALÁLOZÁS, özv. Pálfy Sándorné, szül. Mátis Anna, lapunk szorgalmas olvasója, 87 esztendős' korában novem­ber 27-én elhunyt. Temetése november 29-én volt Sopron­ban az evangélikus temetőben. Az elhunytban dr. Pálfy Mik­lós teológiai professzor édes­anyját gyászolja. .......aki föl­tá masztotta az Úr Jézust, Jé­zus által minket is feltámaszt.” — Sikter Andrásné, szül. Fonth Irén, Sikter András soltvadkerti lelkész, esperes felesége november 27-én 55 éves korában elhunyt. Novem­ber 29-én temették el a soltvadkerti protestáns te­metőbe. A temetési szer­tartás szolgálatát Koren Enul esperes végezte. . .meg­sebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.” (Jób 5, 18.) — SÍRKÖAVATÁS. A Me­zőberény II. egyházközségben a gyülekezet nagy részvétele mellett avatták fel november 17-én a gyülekezet volt lelké­szének, Biszkup Ferenc­nek sírkövét. „Az igaznak em­lékezete áldott.” — BUNDÁK divatos átszabása, szőrmekucsmák Somogyi szűcsnél, Bp. V., Kossuth Lajos u. 1. udvar­ban. Maróthy Jenő: — PANOFIX, nagyméretű, na­gyon szép fekete bunda igényes­nek eladó. Cím a kiadóhivatalban. A kis Pereces Gynrka magyar dolgozata _ HOFFMANN (Carl) rövid ke- reszthúros bécsi zongora jó álla- ban eladó, cím a kiadóhivatalban. (Folytatás) — Tanár úr! — Ejnye, mi bajotok már megint? — Pereces női felöltőbe jött az iskolába. — Tréfából! — állt fel zavart mosollyal Pe­reces Gyurka és félszeg pillantást vetett egy köröskörül magasan feltűzött, rejtélyes ruha­darabra, mely a legközelebi fogason lógott. — No, de fiam, az iskola nem tréfálkozásra való hely. Ezt már megtanulhattad volna. — Tanár úr, kérem, nem tudtam, hogy meg van tiltva. — „Meg van tiltva.” Ez fiam, germanizmus. És nem mondom, hogy meg van tiltva, de hát nem is kell az 'olyasmit megtiltani, melynek helytelenségét minden épeszű ember azonnal átlátja. Hiába! Legközelebb megint panaszt emeltek Pereces ellen. Most az volt a bűne, hogy el­aludt a számtan órák alatt. Elaludt! Mialatt Predlák tanár úr magyarázott.. . — Pereces! — Tanár úr, kérem — elálmosodtam. No, ez már sok volt. Hát ki az a Pereces, hogy napról napra felkavarja az osztály nyu­galmát? Hol elkésik, hol ing nélkül jön, hol hagymát eszik, hol elalszik. Ezt nem lehet tovább tűrni. Kiszólítottam a katedrához, s leszidtam ke­gyetlenül. Pereces Gyurka lesütötte a szemét, keserve­sen hunyorgatott és az egész mosdatás alatt nem szólt egy szót sem. Milyen konok fickó! Nem lehet az ilyen embereken segíteni. Rajta se lehetett. Ügy látszott, hogy betegsége a feltűnést ke­resni. Legközelebb egy óriási cúgos cipőben jött az iskolába, s a gyerekek szerint már az ajtóban kijelentette, hogy ő ma: Rináldo Ri- naldini. Az osztály fetrengett a meg-megújuló neve­tési ingerek miatt, alig lehetett megtartani a magyar órát. — Pereces! Pirult, és gyámoltalanul mosolygott, mint rendesen. — Tanár úr, kérem, „viccetí” akartam csi­nálni. Később már nem is mentegetődzött. Tudta, hogy neki minden reggel kijár valamiért a szidás. Zsebre 1 ’ 'nie, mint a napidíjat, azután jöhet a munka. Mi meg szidtuk, mint a bokrot, ö volt az 'reztály bűnbakja. A legrosszabb, a legköny­nyelműbb, akinek fogalma sincs az iskolai fe­gyelemről, szóval az a bizonyos ártalmas elem, mely egész diákgenerációkat fertőzhet meg, ha idejében el nem távolítják az iskolából. Szegény Pereces Gyurka! Már az év vége felé járt az idő. Az utolsó dolgozatot írták a gyerekek magyarból. A dol­gozatnak ez volt a címe: Az én édesanyám. Pereces Gyurka is nekitámaszkodott a ma­ga füzetének, s elkezdte írni a penzumot egy­szerre két könyökkel. Közben nagyokat sóhaj­tott. Kinézett az ablakon. Megint írt két-há- rom szót, megint abbahagyta. Egérnyi kis ar­cán ború és napfény váltakoztak. Milyen ne­héz dolgozat! Valakiről írni, aki a legközelebb áll hozzánk a világon. De azért csak írta, írta. Valami lecseppent a füzetére. Mégse hagyta abba. De azután még se lehetett tovább írni. Letette a tollát, két kis maszatos kezét az arcára borította, s ült, ült csendesen a helyén, mint egy rongyos kis szürke ruhába öltözte­tett nagy-nagy csillogó könnycsepp. Felemeltem a füzetét. Ez volt benne: Az én Édesanyám. „Az én Édesanyám nagyon jó asszony. Nem keres az semmit, csak mindig dolgozik. Éjjel is dolgozik, hogy nekem kenyeret adhas­son. Néha könyvet is kell venni vagy Ruhát. Arra sincs. Ami van, azt használjuk. Az én édesanyám mindig szomorú. Megcsó­kolom a kezét, mikor elindulok az iskolába. De sokszor nem tudok mindjárt elmenni. Visszatérek az utcáról az ablak alá. És bené­zek az ablakon, mert fáj a szívem, és tudni akarom, hogy ott van-e még?...” .. . Mert fáj a szívem és tudni akarom, hogy ott van-e még? Látod, látod, Pereces Gyurka, így ismer­nek félre bennünket az emberek sokszor egészen a koporsónkig. Hanem azért csak ne félj semmit. Felírta azt Valaki pontosan, hogy hányszor jöttél te feledékenységböl ing nélkül az iskolába, hányszor vetted fel tréfá­ból édesanyád felöltőjét, hányszor ettél ebéd helyett gusztusból vöröshagymái, hányszor késtél el szórakozottságból az első óráról, hányszor mosolyogtál, mikor sírnod kellett volna, s hányszor sírtál olyan dolgokon, amik felett csak a nagyok szoktak könnyeket hul­latni. Mindezt felírta Valaki pontosan, részlete­sen. És hidd el nekem, Pereces Gyurka, ezek le­hetnek erről az iskolai évről az Ö legszentebb feljegyzését KÉSZÜL LUTHER MARTON MÜVEINEK ELSŐ TELJES ANGOL NYELVŰ KIADÄSA Előreláthatólag 1971-re ké­szül el Luther Márton művei­nek első, teljes, angolnyelvű kiadása. Legalább 54 kötetet, amelyeknek mindegyike 400— 450 oldalas és tárgymutatót terveznek. Nyolc éve folyik a munka, 24 kötet már készen van. A CSEHSZLOVÁK ÖKUMENIKUS TANÁCS A Csehszlovákiai Egyházak ökumenikus Tanácsa a Szlo­vákiai Evangélikus Egyház egyetemes püspökét, D. Jan Chabadát választotta új elnö­kévé. Elődje ebben a tisztség­ben dr. Varga Imre püspök volt. A tanács új tagegyázai lettek: a csehszlovák egyház és a csehszlovák orthodox egyház. Az előbbi az Egyhá­zak Világtanácsa Rochester- ben tartott központi bizottsági ülése óta tagja a Csehszlová­kiai Egyházak ökumenikus Tanácsának. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos • Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott INDEX 25211 635704/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest HÉTRŐL—HÉTRE Jézus érkezése Lk. 21, 28. Heti igénk Jézus hozzánk közeledéséről, érkezéséről beszél. Helyesebben a Jézus Krisztus által nekünk és a világnak Ígért váltság érkezéséről szól. Ez a váltság először az első karácsony titokzatos éjszakáján jelent meg itt a földön és mint ítélet je­lenik meg Jézus másodszori érkezése alkalmával. A biblia ugyanis két korszakról beszél. Az egyik korszak — teológiai nyelven: aion — Jézus Krisztus első eljöveteléig tartott, a má­sodik korszak pedig — mi most ebben élünk — Jézus első és utolsó érkezése közötti idő. Heti igénk azt mondja, hogy Jézus közeledik hozzánk. Az újszövetség egy másik igéjében arról van szó (Máté 3,13—17), hogy nekünk kellene Jézushoz közeledni, menni. Az említett igében Keresztelő János mondja: nekem kellett volna hozzád mennem és te jössz énhozzám? Nekünk kellene ő hozzá men­nünk, de ő sokkal többször jön hozzánk. Nekünk kellene őt keresnünk, de ő sokkal többször keres minket. Mi általában távolodunk Jézustól. Mint a tékozló fiú, aki elhagyta atyját és messze vidékre költözött. A mennyei Atya nemcsak várta gyermekeit, mint a példázatbeli atya, hanem a bűnbe merült emberiséghez elküldte Fiát. Jézus jön hozzánk a külső ünnepekben. Csak legyen szá­mára hely a szívünkben. Első érkezése alkalmával nem volt hely számára. Ünnepeink alkalmával van hely a vendégeink részére, csak az „ünnepelt” Jézus számára nincs. Jézus jön hozzánk a hétköznapokon is. Az Istenben hivő embernek nemcsak néhány ünnepnapja van, hanem a munkás hétköznapok szürke ködén át is látja Jézus arcát. Jézus a hét­köznapokon is ad feleletet konkrét kérdéseinkre és bűneinkre bocsánatot. Jézus azt ígérte, hogy velünk lesz mindent napon a világ végéig. Mivel mi nem mentünk hozzá, ő jött el hozzánk! Fiilöp Dezső NAPRÓL—NAPRA VASÁRNAP: I. SÄMUEL 2,9; MÁTÉ 16,27. — Sokszor bíz­tunk és bízunk a magunk ügyességében és talpraesettségében, a magunk erejében. Egy-égy kudarc után kézenfekvő a vála­szunk önmagunk megnyugtatására: ilyen az élet, ezt hozza a sors! Az Isten szava mást mond: „Híveinek lábait megoltal­mazza, mert nem az erő teszi hatalmassá az embert!” Róma 15,4—13; Zsoltárok 77. HÉTFŐ: ÉZSAIAS 35,10; ZSIDÓK 4,3 — A törvényt adó Isten ádventben megmutatja azt, hogy nemcsak követel, paran­csolatokat ad, hanem ígéretét beteljesíti. Az ádventi idő az Isten ígérete beteljesedésének ideje. Ugyanakkor a keresztyén várakozás ideje is. Lukács 12,35—40; Ézsaiás 5,1—24; (Máté 21,40—41.) KEDD: II. MÖZES 33,15; CSELEKEDETEK 5,38—39. — A Krisztusra figyelő ember sohasem ábrándozó, tétlen, hanem mások javát aktívan szolgáló ember, mert a Jézus Krisztusban kapott örömöt tovább akarja adni. Nem fukarkodik az Istentől kapott ajándékokkal. II. Thess. 3,1—5; Ézsaiás 7,1—9; (Zsidók 11,1.) SZERDA: ZSOLTÁROK 49,16; ZSIDÓK 2,15. — Melyek ezek az ajándékok? Megszabadít a halál félelmétől, kiszaba­dítja lelkem a „Seol kezéből”. Mindezt az ádventi király­ban, Jézus Krisztusban kapjuk. Ezért van szükségünk Krisz­tusra. Jelenések 2,1—5,7; Ézsaiás 7,10—16; (Galata 4,4—5.). CSÜTÖRTÖK: ZSOLTÁROK 79,13; CSELEKEDETEK 4,29; — így leszünk Istennek olyan népe, amelyikre vigyáz, ame­lyiknek legelőt, életteret, békességet ad. „Hálát adunk néked mindörökké, s nemzedékről nemzedékre hirdetjük a te dicsé-' retedet!” Márk 13,5—13; Ézsaiás 8,1—8. PÉNTEK: ZSOLTÁROK 94,18; MÁTÉ 14,30—31. — Abban a pillanatban, amikor levesszük tekintetünket Krisztusról; süllyedni kezd életünk. Amikor Péter csak a hullámokat nézte; kiáltani kellett: „Uram, ments meg engem!” A kiáltó szóra Jézus kinyújtotta kezét Péter felé. Ez a kéz ma sem erőtele- nebb, ma sem rövidült meg. Lukács 17,20—25; Ézsaiás 8,9—22; SZOMBAT: I. SAMUEL 2,7; JELENÉSEK 1,18. — Ür Jé­zus! Emlékeztess jöveteledre. Láttasd meg velünk, hogy türel­med és szereteted tart minket. Minden napot azért adsz, hogy legyen időnk felkészülni jöveteledre. Jelenések 3,14—22; Ézsaiás 8,23—9,6; (Lukács 2,10—11.) Káposzta Lajos A hosszútávfutó magányossága Angol film. Richardson rendezte, aki korábbi reme­kével, a nálunk is őszinte el­ismeréssel fogadott „Egy csepp méz”-zel, a legkorsze­rűbb művészi kifejezés mes­terének bizonyult. A téma itt is a kivezető út keresése a zsákutcából. A mai nyugati átlagember ugyanis, elvesz­tette tájékozódását. Társtalan, magányos, mert oktalanul ön­ző. Nincs eszménye. Nincsen hite. Igazi életigénye sincsen. A tünékeny perc kiszolgálta­tottja. Bizonytalan és határo­zatlan. Miért küzdjön? Mi késztesse, hogy szembeszáll­jon? Kivel, mivel, ha nincs tisztában 'az igazával?! Élete, napjainak egymásutánja csu­pán árnyék. Csupa visszave­rődés. Nem ő az, aki cselek­szik, hanem mindaz, ami ben­ne és körűié végbemegy, tör­ténik vele. Felelőtlen báb. Al­vajáró. A lelkiismerete tom­pult el. Fel kell ébreszteni, hogy a múlandóság gyötrő csö­möre, a percélet rabsága he­lyett, mint a cselekvő élet folytonosságának éber ténye­zője, részese lehessen az ei­nem múló, megunhatatlan Édennek. A színhely: rendőrkézre ke­rült, megbotlott sihederek ja­vítóintézete. A keret: a fel­dúlt csalácB otthonból, nyo­mortanyákból, züllött erköl­csi légkörből az utcára sza­badult, magárahagyott, elha­nyagolt fiatalság reménytelen bujóc'skája és elkerülhetetlen összeütközése a felnőttek tár­sadalmával. Egyenlőtlen pár­viadal folyik az erősebb és a gyengébb között. A gyengébb ravaszsággal védekezik az erősebb fegyelmező hatalmá­val szemben. A harc kimene­tele, hogy a serdülő gyengébb leleplezi az erősebb felnőttet, rábizonyítván, hogy nevelő, javító célzata nem egyéb megtévesztésnél, a jutalma­zása zsarolás, a bánásmódja kizsákmányolás. A megoldás nyitvahagyott kérdés marad. De a kitűnő film a lényegre világít: tüneti kezeléssel nem orvosolható a baj. A gyógyí­tás a gyökérből induljon ki. Beteg társadalom edzése nem teremhet egészséges lelkületet. és a tanulság? A szemléltető példa végső kicsengése? Az egyetlen biztos út: a sze­retet, az önzetlen, segítőszán­dékú együttműködés. A ki­egyenlítődés erősebb és gyen­gébb között. A természetes átmenet serdülőből felnőttbe. Csak így szakítja el a hosszú­távfutás magányosságának célszalagját a győztes: a kö-' zös érdek, a humanitás. Halte Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom