Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-11-24 / 47. szám

A NAPSÜTÖTTE HELLASZ (V.) Az apostol nyomdokában KÜLÖNÖS ALAKJA VAN a Peloponesosi-félszigetnek. Keskeny földsáv kötötte össze egykor az Attikai-félszigettel. Itt, a Peloponésoson volt az antik görög világ egy másik ízellemi fellegvára. Itt van Spárta, Pyrgos, Korinthos, va­laha virágzó városállamok, apró királyságok, amelyeknek szenvedélyes harcai egymás közt történelemmé köveseitek. számú „falut”; A kikötőben nem horgonyoznak óceánjáró hajók, amelyek hordják-viszik a jólét feltételéül szolgáló áru­kat. Azt mondják, a csatorna forgalma is alig fedezi a kar­bantartást. A tengeri forgalom útvonalai megváltoztak. A mai világ e tekintetben is szakí­tott az antikkal és így sorva­dásra ítélte az ókor egyik büszkeségét. Az új-korinthusi Pál Bazilika De itt van Olympia is, a görög vallás egyik kultikus központ­ja, mely mégiscsak összefogta a félsziget egyazon kultúrájú népeit. A nagy és közös ve­szedelmek idején egymásra ta­láltak és bámulatos példáját adták a hősies hazaszeretet­nek, például a perzsa hóditás Idején. A szövetségek a közös Veszedelem múltával széthul­lottak, a féltékenység, a test­vérharcok újra fellángoltak, míg azután Róma, a könyör­telen szervező és hódító, vég­leg fel nem őrölte ellenállásu­kat és be nem olvasztotta az ókori népek nagy kohójába, a római birodalomba. A vékony földsáv, a ko- iinthusi szoros, azonban, éke­sen bizonyította, hogy a Pelo- ponesos is szerves része Görög­országnak. Ez volt a köldök- zsinór, amelyet csak akkor vágtak el, amikor Görögország már egységes nemzetté formá­lódott és kivívta szabadságát a félévezredes török megszál­lás alól. DE AZ APOSTOL MÉG EZEN A FÖLDNYELVEN jött Ide a félszigetre és gyalog tet­te meg az utat sikertelen athéni munkája után. 80—90 kilomé­tert kellett gyalogolnia Görög­ország egyik kétségtelenül leg­szebb vidékén. A tengerpart rtt életet tükröz. Az utat s a partot fák szegélyesük, örök­zöld levelük ugyan poros, de mégis fák. És ha növényzet van, akkor másnak tűnik a táj. ősrégi kolostorokhoz, me­lyek meredek hegyoldalakra épültek, keskeny szerpentin vezet, gépkocsival nem is le­het feljutni oda. Ide úgy jár­nak az emberek, mint ötszáz évvel ezelőtt, gyalog vagy sza­márháton. És amint elnézem a hangyányi vándorokat a hegy oldalán — ki tudja, mi­lyen gonddal és áruval meg­rakva —, újra csak eszembe ötlik Pál, ki időszámításunk elején „új kalandra” vállalko­zott. Nem törte le a kudarc, hanem nekivágott az egyik leggazdagabb, legkulturáltabb ókori városnak, Karinthusnak, hogy a szeretet szavával be­vegye. Ma tehát a földszoros már hem összefüggő sáv. 1881-ben a magyar Türr István tábornok tervei szerint a legkeskenyebb résznél (amely 7 km) átvágták és azóta a Peloponesos tulaj­donképpen sziget. Most ezen a keskeny csatornán hajók köz­lekednek, mi pedig hídon haj­tunk át. A csatornától nincs már messze a város. Néhány kilométer csupán és innen hú­zódik nyugat felé a híres korinthusi. öböl, amelynek hossza légvonalban is megha­ladja a 150 kilométert. Az a Korinthus, amely egy­kor uralkodott az öblön és an­nak forgalma a város fényűzé­sét, pompáját szolgálta — és amely város stílust adott a képzőművészetnek —, és neve vetekedett Athénnel és Spár- tával, nincs. Görögország meg­lepi az embert. Ilyen megle­petés ért most Korinthusban is. Azt tudtam, hogy Kr. e. 148-ban Mummi is, római had­vezér elpusztította a várost és hogy romjain Caesar Kr. e. 49-ben új várost épített, amely pompájában felért a régivel, sőt gazdagsága meg is haladta azt. Pál is ezt a gazdag, fény­űző várost találta, én egy sze­gényes, néhány ezer lélek­DE KALAUZUNK TITOK­ZATOS MOSOLLYAL továb- bot int: — ez Korinthus — magyarázza —, de a meglepe­tés ezután jön! — Ugyanis a várost a borzalmas 1859-es földrengés teljesen elpusztítot­ta és most az új város, a mai igényeknek és lehetőségeknek megfelelően, szerényen fekszik az öböl mentén. És miközben a mazsola-szőlő táblák között száguldunk, ahol a mesgyéken szamarakra szerelt puttonyok­ba gyűjtik a görög föld egyik templomcsamokokat díszítet­tek, pompás fehérségükben hirdetik egy letűnt világ szép­ségét. Faragásaik, a híres akantis-levelekjcel ékesített oszlopfők, lenyűgözőek. Egy múzeumra való szobor, váza, érme, építészeti elem került eddig napvilágra. És mindez ízelítőt ad egy város életéről, gazdagságáról, ízléséről és mű­vészetéről. EZ MÁR HASONLÓ AH­HOZ, amivel Pál találkozott, vagy amit Pál látott. Ez abból a világból van, illetőleg ma­radt meg, amikor a gazdagság­gal együtt járt a szegénység és a nyomor, a fényűzéssel az er­kölcstelenség. És itt, a főleg pogányokból született gyüleke­zet Pál egyik legnagyobb si­kere. Pálé? Vagy azé az evan­géliumé, amely szeretetet, bűnbocsánatot, megértést és tisztaságot hozott a ljusza és zilált társadalomba és új er­kölcsi tisztaságával más irányt szabott a város polgárainak. A hegy lábánál feltárt vá­rosrészről a tengerre siklik te­kintetem. Most észak irányá­ban látom és haragos színű­nek. A Nap már aláhanyatlott. Másfél évig volt itt Pál, Ko­rinthusban. Kevés ideig, mégis milyen sokat tudott áldozni abból a kevésből, amely ren­delkezésére állt. Ez volt az utolsó görög állomása. És te­gyük hozzá, hogy egyik leg­kedvesebb európai gyülekeze­te. Ehhez írta a legtöbb és legterjedelmesebb leveleit. A 4—5 levélből csak kettőt őriz Szentírásunk, a többi talán még ma is a romok alatt szunnyad. Hacsak az enyészet végleg meg nem fosztott ben­nünket tőlük. A korinthusi csatorna export-kincsét, a zöldessárga, j magnélküli, mézédes szőlőfür- töket, feltűnik az Akroko- rinthos, a várhegy, amelyről egykor az öblöt éppenúgy véd­ték, mint a feltárásra váró ősi Korinthus nyugalmát. A vár­hegy alatt, űj Korinthustól mintegy 5 kilométernyire, fo­lyik az ősi Korinthus feltárá­sa. Idegen pénzen, idegen se­gítséggel, mert Görögország anyagi képességeit meghalad­ják ezek a munkálatok. És itt, ami már napvilágra került, az megintcsak ámulatba ejti az embert. A márvámyoszlopok, amelyek a föld mélyéből elő­kerülnek, amelyek valaha Az új Korinthusban viszont hatalmas bazilika emlékeztet arra, aki a keresztyénséget idehozta, a Szent Pál bazilika. Este volt már, amikor belép­tünk. A homályban komor szentek szigorúan néztek alá a falakról és kupolamennyezet­ről. De benn a templomban gyermekek játszadoztak. Han­gosan, jókedvűen, gátlástala­nul, mint amilyen feszélyezett- ség nélkül csak gyermekek tudnak játszani. És mintha a komor szentek is elmosolyod­tak volna egy pillanatra a bá­jos jelenetem A feltámadásról A FELTÁMADÁS GONDO­LATA az esztendő során két alkalommal. keiül előtérbe az egyház életében: húsvét nap­jaiban és november havában. Húsvétkor Jézus feltámadása felől érkezünk el a halottak feltámadásához, mert az elő­ző az utóbbinak nyitánya. Eb­ben az őszi hónapban azonban más a kiindulópontunk. November elején virágerdő borul a temetőkre. Olyankor még a legelhagyatottabbnaik látszó síron is megjelenik leg­többször néhány krizantém Az élők felkeresik a holtak nyughelyét. Ha az élet lükte­tésében máskor ködbe vész is elhunyt szeretteink arca, azok­ban a napokban, a temetőt járva, felidéződik emlékük. A gyász nagysága és közelsége szabja meg, hogy kinek meny­nyire fáj a szíve, de gondola­tai és érzései a holtak iránt talán mindenkinek vannak ilyenkor. Azután jön novemberben a természet búcsúja. Idén bár­milyen enyhe időt hoztak is hozzánk Afrika északi partjai­ról a légtömegek, a fák lomb­koronája mégis őszi színeket öltött, a levelek hullanak, s a kopárodó táj áz egyéni mú­landóságról súg néhány csen­des szót a fülünkbe. Így érkezik el november vé­gén az egyházi esztendő utol­só vasárnapja, amelyen az örök élet felé nyílnak meg Isten igéjének és a gyülekezet imádságának, énekének abla­kai. Ez a látvány pedig elvá­laszthatatlan a feltámadástól. „Hiszem... a testnek feltáma­dását és az örök életet”. November hónapban a gyá­szolók gondolatai, az elmúlás lehelete és az örök élet re­ménysége egyaránt felveti a feltámadás kérdését. A KERESZTYÉN FELTÁ­MADÁS-HIT azzal a többlettel ajándékozza meg a túlvilági reménységet, hogy valóságos életet rajzol fel. A lélek hal­hatatlanságának a pogány an­tik filozófiából eredő tanítása elveszi a halál utáni létből ép­pen azt, ami az élet jellegze­tessége: hogy ami él, alakot ölt. Képzeljük el. ha a világ körülöttünk egyszerre testet­lenné válnék. Nem látnánk a lemenő nap bíborát, hiszen égbolt sem lenne. Megszűnné­nek a színek és a hangok. Nem simogathatnánk meg gyermekünk szőke fejét, és nem foghatnánk meg szerető kezet. Senkinek meleg tekin­tete nem nézne ránk. Eltűnne mindaz, ami nekünk kedves a földön: könyvek, művészetek, feladatok, sport, szórakozások, a Balaton lágy vize. hegycsú­csok fenséges koszorúja, az élet sok-sok öröme, szépsége. Testetlen árnyakká válnának az emberi közösségek. Ne is folytassuk tovább képzele­tünk játékát. Ha már a földi élet is elveszítené varázsát tes­tetlenül, mi biztató lenne egy ámyszerű, megfoghatatlan örök jövőben, amelytől mi nem kevesebbet, hanem töb­bet várunk, mint az emberi élettől?! Fakó reménység len­ne ez! Nagy ajándéka Isten­nek, hogy testet öltő örök élet­tel biztat. Valóságos élettel, mégpedig megtisztított és tö­kéletessé tett formában! EZEN A PONTON határol­ja el magát az Újszövetség a zsidó vallási örökségtől. E sze­rint ugyanis — és más nem keresztyén vallások felfogása szerint is — a feltámadáskor folytatódik a mi földi anyag­ból gyúrt életünk: evés, ivás, házasság... Ezzel szemben a mi keresztyén hitünk szerint, a feltámadáskor valamilyen teljesen új, nem földi testet nyerünk, és az örök életünk nem a földi élet megszépített alakját veszi fel. A feltáma- dottaknak ez a soha nem lá­tott, még csak el sem képzel­hető teste és testet öltő élete nélkülözni fogja mindazt, ami a jelenlegi testünkkel és a földi világ anyagával együtt jár: bűnösséget, fájdalmat, múlandóságot, halált. A feltá­madás nyomában hiánytalanul boldog élet következik. így most már elvesztik ér­telmüket olyan kérdések, ame­lyek foglalkoztatni szokták a testi feltámadással szembe­tekintő hívőket. „Fiatalon” vagy „öregen” támadunk fel? A régi arcunkat viseljük? Föl­di testünkben jelenünk meg, csak annak egészségi bántal- maitól. gyengeségeitől mente­sen? Felesleges kérdések, mert a feltámadás nem az emberi test sejtjeiből történik. Egé­szen más „anyagból” készül feltámadott testünk. Minden további kérdés nyitva marad, hiszen emberi képzelőerővel bele nem tekinthetünk az örökkévalóság világába. Amennyit tudunk, azt is csak onnan tudjuk, hogy Isten ki­jelentette igéjében, dadogó emberi nyelven, tehát töredé­kesen. mégis elegendőképpen a keresztyén reménységhez. A FELTÁMADÁSNAK EZT A RAJZÁT a keresztyén hittől elválasztva nem lehet magun­kévá tennünk. Ez a Krisztus­ban hivő ember reménységle. A feltámadás tudományosan bizonyíthatatlan. A feltáma­dást azok vallják bizonyos­ságnak, akik Istent megismer­ték Jézus Krisztus által atyai szeretetében és korlátlan te­remtői hatalmában. Csak eb­ből az Isten-képből követke­zik a feltámadáshit, — semmi másból. Mégis a feltámadásnak ez az igazi bibliai rajza meg­könnyíti a mai kor hivő em­berének, hogy lelkében össze­kapcsolja azt a természettu­dományos emberképpel. A modem ember tudja, hogy lelki működésünk testünkhö? kötött, azzal együtt jár. Gon­dolataink, érzéseink, akara­tunk, megsejtéseink. egész tudat alatti énünk nem fügi- getlenül létezik szervezetünk­ben, hanem annak biológiai folyamatához teljesen hozzá­kapcsoltán. A halál az egész embert sújtja, bibliai és tu­dományos felfogás szerint egyaránt. A halál valóságának felfogásában nincs ütközés a hit és tudás között. Vannak bizonyos, ma még rejtélyes jelenségek, amelyek a halál bekövetkezte után kor­látozott ideig arra engednek következtetni, hogy az ember­ből valami meghatározhatat­lan túléli halálát egy rövid ideig. Ezeknek a jelenségek­nek vizsgálata azonban — amely az ún. parapszichológiái területen folyik — tudomá­nyos kérdés, nem a „hit” te­rületére tartozik, mégha sok­szor spiritiszta hiszékenység vagy csalás foglalkozik is ve­lük. A FELTÁMADÁS a halál által testében és lelkében egy­aránt sújtott ember újonnan teremtése a semmiből. Naiv, a keresztyén igazságot nélkü­löző vélekedés, mintha Isten a szétszórt, a természetben át­alakult porunkat szedné össze a feltámadáskor, és egyesíte­né „valahol továbbélő” lel­kűnkkel! S ha valakit az a titok izgat, hogy a feltáma­dásig mi van a halottakkal, kettőt mondhatunk megnyug­tatásukra. A halottak Isten szeretetében vannak, ennyit tudunk róluk bizonyosat, — de lehetnének ennél jobb he­lyen?! Különben is az idő a földi lét mértéke, — a halál­lal megszűnik az ember szá­mára. A feltámadás órája csak az emberi életből nézve egy távoli, ismeretlen „dátum”. A halálban nincsenek napok, hó­napok, évek. LEGYEN HAT teljes meg­nyugvásunk és mérhetetlenül szép reménységünk a halálra nézve a feltámadás. S míg aá életben futnak perceink, esz- tendeink, ragadjuk meg hit­tel Isten irgalmát, és szeres­sük az élőket az életben, s a holtakat is az emlékezetünk­ben. Közben pedig tekinte­tünket emeljük fel a sírhan­tokról és hulló falevelekről á feltámadásra, mély békessége gél. Veöreös Imre KIS TÜKÖR Kis tükrünk elé most Mózest állítjuk. A Mózes név egyip­tomi nyelven valami olyasfélét jelentett, hogy kimentett, meg­mentett gyermek. Mózes az Amrám házából, Lévi nemzetségé­ből származott. Anyja neve: Jokébed, aki ezer rettegés között mentette meg gyermekét, amikor a faraó kegyetlen parancsa minden zsidó fiúgyermek felett kimondta a halálos ítéletet. A kis Mózes életének megmentése úgy történt, hogy anyja gyékénykosárban a Nílus folyó sásába rejtette el. A faraó leá­nya fürdőzés közben talált a kis gyermekre, akit később fiává fogadott. Mózes a faraó udvarában nőtt fel, megismerve az egyiptomiak művészetét, irodalmát, vallásuk fényűző pompá­ját, igazságszolgáltatásuk rendjét. Mózes annak ellenére, hogy a faraó udvarában nőtt fel, egy pillanatra sem feledkezett meg népéről. Egy alkalommal, jogos felháborodásában megöl egy egyiptomit. Másnap két civódó zsidót akar megbékíteni, akik szemére vetik a gyilkosságot, ezért menekülnie kell. A midia­niták földjére szalad. A midianiták Ábrahámot fogadták el ősatyjuknak és egyistenimádók voltak. Itt feleségül veszi a midianiták főpapjávxtk: Jethrónak a lányát, Cippórát. (Folytatás a 4. oldalon) BÉHÉSCSfIBfl — nVIREGVHRZfl BÉKÉSCSABA — NYÍR­EGYHÁZA! Hazánk két virág­zó. szép városa és evangélikus egyházunknak két hatalmas gyülekezete. Nagy távolságra: száznyolcvan kilométerre fek­szenek egymástól, éppen ezért azt gondolnánk, hogy semmi közük sem lehet egymáshoz. Pedig nagyon is sok van. Kö­zös gyökérből fakadtak. Test­vér-városok, testvér-gyüleke­zetek. A 18. század elején a török alól felszabadult Békéscsaba környékére lehúzódott felvi­déki, szlovák ajkú evangélikus telepesek még sokáig nem tudtak itt megnyugodni. Kese­rítette őket a vidék elvadult- sága, az örökös árvizek, ragá­lyos betegségek, a falun ke­resztül az aradi várba vonuló katonaság harácsolása. 1732- ben Békéscsaba egész akkori lakossága meg akart szökni. A megyei hatóság csait erőhata­lommal tudta őket visszatar­tani. Kisebb-nagyobb csopor­tok azonban még azután is fel-felkerekedtek, hogy alkal­masabb helyen, kedvezőbb kö­rülmények. között próbáljanak szerencsét. ÍGY KEREKEDETT FEI 1753-ban is mintegy száz ko­csira való békéscsabai telepes­jobbágy, hogy nekivágva az alföldi pusztának, a távoli Nyírségen keressen a maga számára megfelelőbb lakóhe­lyet. Pontosan Pünkösd nap­ján gyülekeztek a Szemjan- tanyán, imádkoztak, elénekel­tek egy egyházi éneket s aztán Isten nevében elindultak a bi­zonytalan jövő felé vezető úton. Üt közben mezőberényi és még inkább szarvasi evan­gélikus jobbágycsaládok is csatlakoztak a karavánhoz s így Nyírségbe már mintegy 300 Békés megyei evangélikus jobbágycsalád érkezett, ők alapították Nyíregyházát s a nyíregyházi evangélikus gyü­lekezetét. Első papjukat is magukkal vitték, az akkori bé­késcsabai lelkész, Vandlik Márton személyében. Békéscsabán is és Nyíregy­házán is gyorsan és hatalma­san fejlődött az evangélikus- ság. A békéscsabai evangélikus gyülekezet ma az ország leg­nagyobb evangélikus gyüleke­zete, amelynek léleks zárna 23 000. A nyíregyházi pedig nagyságra az ország második gyülekezete, lélekszáma 18 000. E két rokon, nagy gyülekezet között évszázadokon keresztül nem sok volt a kapcsolat. Más­más egyházkerülethez tartoz­tak, mindegyikük külön fejlő­dött. Az utóbbi években azon­ban fölfedezték egymást. Fel­ébredt a szívekben a közös eredet, a testvéri összetartozás érzése. A békéscsabai evangélikus egyházközség elnöksége, fel­ügyelő, gondnok, négy lelkész, a békéscsabai gyülekezeti énekkarral együtt 1958-ban lá­togatást tett Nyíregyházán. Az ottani szép templomban a békéscsabai lelkészek igehir­detéssel szolgáltak, az énekkar pedig gazdag programú zenés­áhítaton gazdagította szolgála­tával a találkozó résztvevőit. Sok szeretetben volt akkor ré­szük a csabaiaknak. Várták az alkalmat, hogy viszonozhassák a nyíregyházi testvéreknek. EZ AZ ALKALOM MOST, november 10-én érkezett el, mikor Megyer Lajos nyíregy­házi esperes és Gáncs Aladár nyíregyházi lelkész-főorgonás vezetésével több mint ötven tagú nyíregyházi gyülekezeti énekkar látogatott el Békés­csabára. Délelőtt a nagytemp­lomban közös magyar—szlovák istentiszteleten jött össze a gyülekezet népe, amikor is Megyer Lajos esperes magyar, Dedinszky Gyula helyi lelkész szlovák nyelven hirdette az igét. a nyíregyházi énekkar egy énekszámmal emelte az áhítatot. Ugyanakkor Békés- csaba-Erzsébethelyen is volt két nyelvű közös istentisztelet, amelyen Fábry István mező­berényi és Deme Károly helyi, körzeti lelkész szolgált. Délután a vendégeik a békés- csaba-erzsébethelyi templom­ban tartottak egy rövidebb, majd este a városi kistemp- lomban egy teljes, gazdag mű­sorú zenés-áhítatot. Mindkét helyen Megyer Lajos esperes tartott színes beszámolót a dél-szabolcsi, illetve az egész nyíregyházi gyülekezet életé­ről, múltjáról. A nyíregyházi énekkart Gáncs Aladár lel­kész-főorgonás vezényelte, ő szolgált orgona-számokkal is. Szóló énekeiket Megyer Lajos- né énekelt. A KÉT GYÜLEKEZET ve­zetői és a két énekkar tagjai este sokáig voltak együtt sze­retet vendégségen, amely al­kalommal Mekis Ádám espe­res. a békéscsabai gyülekezeti énekkar vezetője köszöntötte a vendégeket és köszönte meg szolgálatukat. Kedves jelenet volt, amikor a szeretetvendég- ség helyén a békéscsabai ének­kar egy szép énekszámmal üdvözölte a vendég énekkart, mire az a férfikórus énekével és Megyer Lajosné szólóéneké­vel válaszolt. Az ország két legnagyobb »vangélikus gyülekezetének ;alálkozója véget ért. Bizo- lyos, hogy ezek a találkozások nindkét gyülekezet népének íegítséget jelentenek abban is, togy hitében erősödjék, de ifcban is, hogy hivatását e vi- ágban is teljesebben betölt- íesse. D. Gv.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom