Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-11-03 / 44. szám

AZ EMBER A REFORMÁCIÓBAN A hívő ember felelőssége LEGUTÓBB ARRÓL SZÓL­TUNK, hogy a hit mint sza­badítja fel az embert a sors és a törvény félelme alól. Hinni annyit jelent, mint Krisztust felöltözni és vele egészen eggyé lenni. A bará­toknak mindenük közös, ő bűneinket magára veszi és megajándékoz igazságával. Ezért a hivő nemcsak .felsza­badul a félelemtől, hanem felhatalmazást kap arra is, hogy Isten előtt ki- és be­járjon, s közbenjáró imádság­ban hordozzon másokat is. Más szóval, a keresztyén em­ber — Luther szavai szerint — nemcsak szabad ember, hanem főpap is. Ez az „egyetemes papság” gondolata, a protestáns egy­házak életének egyik alap­pillére. Krisztus nem fél üd­vösséget, hanem tökéletes váltságot szerzett, nincs szük­ség tehát más közbenjáróra. „Maga az atya szeret titeket, s valamit kértek az én ne­vemben, megadja néktek” — mondja Jézus. Minden imád­ságnak ez az alapja és enél- kül a hit nélkül az imádság bűn és istenkáromlás lenne. AZ EVANGÉLIUMNAK EZ A MÉLY LÁTÁSA azonnal megszüntette azt a távolsá­got. amely a középkori egy­házban az egyszerű hívőt a paptól elválasztotta. Az előb­bi volt az áldozó, a közben­járó. a szakavatott vezető; az utóbbi a nyáj, az engedelmes, tudatlan és olvasatiam A re­formáció a szentírás alapján eltörli ezt a megkülönbözte­tést. Ma már fel sem tudjuk mérni, mit jelenthetett ez a szabadság felé törő város' polgár, vagy a megvetett jobbágy számára. Milyen fris­sen és időszerűen hangzott: a hit szabaddá tesz, s a legki­sebb is Isten papja és ha szükséges, törvényalkotó. A Krisztusban való hh nagykorúvá tesz, s a nagyko­rúság mindenek előtt felelős­ségtudatot jelent. „A keresz­tyén ember szabadságáról” Című reformatori irat köz­ponti tétele így szól: „a ke­resztyén ember hite által sza­bad, de szeretete által minden ember készséges szolgája”. Nemcsak az a szent szolgálat tehát, amit a templomban, vagy szoros értelemben a gyülekezetben végez valaki. Ha hitből fakad, az egész élet istentisztelet és minden egy­háztag a maga helyén, bármi­lyen hivatásban éljen; mint paraszt, iparos, munkás, vagy orvos, „mint felavatott pap és püspök végezze a maga dolgát a felebarát hasznára”. A konyhalány. amikor fel­mossa a követ, éppen úgy is­tentiszteletet és éppen olyan szent dolgot művel, mint a püspök, amikor kormányozza az egyházat” — mondja Luther. A pap bűnt elfedez. A ke­resztyén ember nem fölénye­sen és bírálgatva, hanem a világ és a másik bűneinek ter­hét is vállalva és együtt hor­dozva áll az embertárs mel­lett, és szolgál a maga he­lyén. A pontifex békéltető. A keresztyénnek, bármilyen helyzetbe kerüljön, a család­ban, a munkahelyen, vagy a nagyvilág kérdéseivel foglal­kozva, a megbékéltetés szol­gálatában kell állania. . AZ EGYETEMES PAPSÄG ELVE nem azt jelenti tehát, hogy most már minden gyü­lekezeti tag prédikáljon, vagy a misszióba menjen az, aki „Istennek akarja szentelni magát”. A gyülekezet ezt a feladatot a jó rend kedvéért egyesekre bízza, akit kiküld, hogy legyenek „Isten igéjének szolgái és sáfárai”. De felelős az igehirdetésért minden tag. Mint presbiter, vagy gyüleke­zeti tag ott áll az ige szolgá­ja mögött, mint imádságos hátvéd. „Minden gyülekezet­nek olyan a papja — mondta Dr. A. Schiotz első elnöki látogatása GenJben , A Lutheránus Világszövet­ség IV. Nagygyűlésén, Helsin­kiben választott új elnöke dr. Frédiik A. Schiotz (Minneapo­lis) elnöki minőségében most látogatta meg először a Luthe­ránus Világszövetség genfi központját. .Innen Ethiopiába és Madagaszkárba látogatott és október 10-én tért vissza Minneapolisba, valaki —, amilyet megérde­mel.” A gyülekezet minden tagjának tájékozottnak kell lennie a hit és élet kérdései­ben. s hogy a lelkész jól pré­dikáljon, abban segítenie kell. Nem utolsósorban azzal, hogy ne akarja visszahúzni és azt kívánni, hogy saját szájaize szerint beszéljen. Az egyetemes papság refor­matori elvéből következik az is, hogy nincs kettős erkölcsi- ség: egy amely a „szent pap” és egy másik, amelyik a „kö­zönséges hivő” számára vol­na kötelező A hitből szár­mazó önkéntes, szabadon vál­lalt szeretet. Krisztus követé­se kivétel nélkül mindnyájun­kat az emberek felé fordít s az első jócselekedet mindenki számára • sürgős: önmagunk nevelése. Ha az embernek csak belső világa volna, a hit elég volna, de az emberek kö­zött élünk, s Krisztus köve­tése tettekre, jócselekedetek­re indít a felebarát hasznára. S a jócselekedetek közül első önmagunk, testünk, szoká­saink alkalmassá tétele az embertársak közötti életre és szolgálatra. Gyakorlás, önfe­gyelem, Önnevelés és ön meg­tagadás szükséges ehhez. Ez a keresztyén ember felelős­sége önmaga felé. HA LUTHERNAK A KE­RESZTYÉN önnevelésről és a magunk megfegyelmezésé- ről szóló szavait olvassuk, altkor felmerül bennünk a gondolat, hogy vajon a hitvi­ták harcaiban nem homályo- sult-e el köztünk a reformá­tornak erről szóló hagyatéka. Ma a társadalmi formák át­alakulása idején az ember csaknem mindig társaságban él. Életünk fokozottan embe­rek között, közösségben zajló élet. Így életünk fokozottan megköveteli az embertől a másokhoz való alkalmazko­dást, a megértést, a szociális erényeket. Nagy segítségünk­re lehet éppen ezért életünk­ben és Szolgálatunkban, ha megértjük a reformátor üze­netét az ember felelősségé­ről és szolgálatáról. A Krisz­tusban felszabadult hivő em­ber az embertárs felé fordul. A szereiéiből származó fele­lőssége mindenek előtt önma­gunk átadását és formálódá­sát kívánja tőlünk. Uzon László d &cthő£ Igehlrdetők gyakran idézik ezt a történetet. Apa a fiával hatalmas hegyoldalon haza­felé tart. Alkonyi árnyak ta­karják be a fákat és egyszer­re elvesz előttük az út. Merre menjenek tovább? Pár lépés­sel később azután két utat is találnak. Az egyik magasab­ban vezet a hegyoldalon, a másik alacsonyabban. Megál­lapodnak abban, hogy az apa a felsőn indul el, a fiú az al­só úton. Közben azonban ál­landóan szólítgatní fogják egymást. így is történt. Men­nek a két úton és közben szüntelenül hangzik az atyai szó: — hallod a hangom, fiam?! És felel a fiú bizalom­mal és boldogan: — igen, Atyám! Egyszercsak a besöíé- tedő, sűrűsödő éjszakában összetalálkoznak az úton. A kedves otthonból, a szülői ház ablakából hazahívó meleg fény világítja meg a kert- kaput, amelynek küszöbén új­ra megtalálja és átöleli egy­mást apa és fiú. Ez a történet is tanítja, gyönyörűen mutatja nekünk, hivő embereknek a hit tit­kait. Először is azt, hogy a hit — hozzátartozás. Hi­tünk szerint nem magányo­san menetelünk. Nem kóbor őszi szél kerget fonnyadó fa­levelet, hanem két egymásnak teremtett élet egymásnak él­ve, egymást szeretve, egymás közelében megy végig nyu­godt szívveréssel az úton. Nem árva az emberarc, ha­nem boldog, megáldott, őrzött és féltett gyermek jár-kel a világban és tart biztos léptek­kel hazafelé. Istenhez tarto­zunk és a Vele való boldog bizalomban múlik az életünk. I>e ez nem elmúlás, hanem örök hozzátartozás, örök együ­vé tartozás. Hisszük azután azt Is, hogy a hitünk — hullámhossz. Hisszük, hogy a szívünk úgy van ráliangolva Isten szívére, hogy bárhol és bármikor tisz­tán hallhatjuk a szavát, ami­kor megszólít minket Jézus Krisztusban, akár az Ige va­sárnapi szavában, akár a Bib­liánk biztató szavaiban, akár a mindennapok megújuló ese ményeiben. De a hitünk hul­lámhossz abban az értelem­ben is, hogy bárhol és bár­mikor mi is megszólíthatjuk Őt. így lesz minden szívből született imádság a hit hul­lámhossza, ahol Istennel ta­lálkozhat az ember. így lesz a hitünkből — hű­ség! Isten megszólaló szava és a szívünkből születő imád­ság így tartja közöttünk a kö­zelséget, az együvé tartozást, az együttlétet, az üdvösséget. Bűneink, gyarlóságaink im­bolygó árnyai között így lesz Isten megszólító szava meg­tisztító világosság, Maga mel­lett megtartó erő. Halálig való hűség a hegyoldalon. Végül a hit — helytál­lás! Helytállás a hegyolda­lon. A hivő ember úgy él. úgy végzi a munkáját, úgy találkozik emberekkel, hogy hazafelé tart és tudja, hogy megérkezésekor megkérdezik tőle: — hogyan ment végig az úton?! Volt e béke, biz­tonság, segítség és áldás azon az úton, amelyen végigment Mert csak így, csendes és nyugodt szívvel lehet megállni majd a küszöbön. A hivő ember hite ezért fe­leli minden jóra, minden meg­szólító szóra, ami Istentől ér­kezik: — Igen, Atyám! Szólj, mert hallja a Te szolgád. A hivő ember hitének ezért mondja novemberi őszi szél­ben is, hulló levelek között is, a régi ének: „Légy csendes szívvel, légy békével. Bízzál ember az Is­tenben; Nála van öröm nagy bőséggel, Véle boldogulsz mindenben, ö minden bol­dogságok Atyja, A bút öröm­re fordíthatja: Légy csendes szívvel!” (í.) IMÁDSÁQ Ür Jézus Krisztus, köszönjük Néked, hogy odaadtad éle­tedet a világért és benne az emberért. Köszönjük, hogy áldo­zatos halálod és dicsőséges feltámadásod által bűnbocsánatot, új életet és üdvöséget szereztél a benned hívőknek. Köszön­jük, hogy Általad így szólíthatjuk Istent: szerető mennyei Atyánk! Bocsásd meg, hogy sokszor csak szóval szerettünk, de az életünk nem igazolta az Irántad való szeretetünket. Sokszor csak hallgatói voltunk a Te igédnek és nem megtar­tói. Kérünk, ajándékozz meg bennünket új szívvel, hogy en­gedelmesen cselekedhessek a Te akaratodat és járhassunk a szeretet útján. Kérünk, áldd meg egyházunkat, hogy csele­kedne a Te akaratodat az emberek között és így tegyen tanú- bizonyságot arról, hogy valóban megismert Téged. Kérünk, maradj egyházaddal. Ajándékozd meg az egész világot béké­vel. Cselckedd meg, hogy a népek megérthessék egymást és együtt munkálkodhassanak a Te dicsőségedre. Segítsd népün­ket és tedd munkáját széppé és gyümölcsözővé. Hallgasd meg kérésünket ingyen kegyelemből. Ámen. a három-templom gyülekezet ünnepe NEM MINDENKI TUDJA magyarországi evangélikus egyházunkban, hogy van egy gyülekezetünk, amelynek hely­ben három temploma van. Ez a békéscsabai gyülekezet, amely egyben egyházunk leg­nagyobb gyülekezete. Itt van hazai viszonylatban a legna­gyobb templomunk is, amelyet országszerte így ismernek: „a csabai nagytemplom”. De a nagytemplomon kívül van egy „kisiemplom” is, amelybe több mint ezer ember fér el. Végül Békéscsaba un. „Jamina” vá­rosnegyedében, amit ma Bé­késcsaba- Erzsé-be the' yhek ne­veznek, van a gyülekezet har­madik temploma. Ez a város­negyed még 200 évvel ezelőtt a békéscsabai szegényemberek menedékhelye volt, akik leg­inkább kis viskókban laktak. Ma a város ipari dolgozói él­nek itt és a régi viskók he­lyén gombamódra nőnek ki a kedves, szép családi házak. A békéscsabai gyülekezet a legutolsó nyolc év alatt igen nagy áldozatot hozott azt. . hogy három templomát kíviil- belül renováltaíhassa. Ifim­ben a „kistemplomot”, 1959- ben a „nagytemplomot” és most, 1963 nyarán az erzsébet- helyi templomot újította meg. A hívek örömmel és valóban „áldozatosan” adakoztak erre a célra. Most teljes szépségükben állnak a templomok, hirdetve a gyülekezet Vezetőinek gon­dosságát és a hívek templom- szeretetét. Emlékezetes ünnepe marad az erzsébethslyi gyülekezetnek■ templomuk újra való szolgá­latba állításának szép napja. Október 6-án, vasárnap, Káldy Zoltán püspök szolgálatával történt meg a templom újra megnyitása a renoválás után. A püspököt és feleségét a !-:•!- készlakás előtt igen nagy gyü­lekezet jelenlétében Deme Ká­roly lelkész üdvözölte. AZ ÜNNEPI ISTENTISZ­TELET szép példája volt a magyar és szlovák ajkú hí­vek egységének: a kijelölt éne­keket a hívek egy része szlo­vákul, a másik része magya­rul énekelte, de olyan jó össz­hangban, hogy csak az élesen figyelő vehette észre: két nyelven zeng az ének. Az ige­hirdetés is két nyelven tör­tént. Először Deme Károly, a gyülekezet lelkésze prédikált szlovák nyelven, kiemelve a gyülekezet Jézus Krisztusban való egységének szükségessé­gét és álejását. Majd Káldy Zoltán püspök tartotta meg Igehirdetését János 2,13—22 alapján. Igehirdetésében ki­emelte, hogy Jézus Krisztus mennyire szerette a templo­mot, Úgy annyira, hogy már gyermekkorában „ott feledke­zett”. A Jézus Krisztusban hi­vő embereknek ma is szeret­niük kell a templomot, amely nem a falaiért drága, hanem az ott hirdetett igéért és ki­szolgáltatott szentségekért. Ezek által lesz „szent” a templom. Jézus azonban azt akarta és azért munkálkodott, hogy ne csak a templom le­gyen „szent”, hanem azok az emberek is, akik, oda járnak. Éspedig olyan értelemben le­gyenek „szentek”, hogy a hit­nek és a szeretetnek útján jár­nak. A jeruzsálemi templomot nem egyszerűen azért nevezte Jézus a „kalmárság házának” mert annak egyik részében különböző áldozatokat árultak a kereskedők. Ezekre az áldo­zatokra végeredményben ott szükség volt. A baj az volt, hogy azok az emberek, alzik áldozatot mutattak bs, az áldo­zat bemutatása után sem vál­toztak meg, hanem a régiek maradlak. Miközben adtak- vettek, a bűneik a régiek ma­radtak. Ez volt az igazi „kal­márság”. Jézus Krisztus népé­nek megváltozva, új életet kezdve kell a templomból el­távoznia és a családban, a munkahelyen, az emberek kö­zött, népünk között. A szere­tet gyakorlásában kell „igazol­nia”, hogy számára a templom nem a „kalmárságnak háza”, hanem a kegyelmes és meg­újító Istennel való találkozás helye. Ilyen legyen az erzsé- bethelyi templom is! Ehhez az segít, hogy Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért és feltámadott a mi megigazulá- sunkra. Hozzá kell fordulnia a gyülekezetnek erőért! — fe­jezte be igehirdetését a püs­pök. AZ ISTENTISZTELET UTÁN következő díszközgyű­lésen a helyi lelkészen kívül Mekis Ádám, a Kelet-Békési Egyházmegye esperese, meleg szavakkal üdvözölte a püspök­házaspárt és a megjelent ven­dégeket. Majd Dedinszky Gyula igazgató-lelkész olvas­ta fel kitűnő összefoglalását a békéscsaba-erzsébethelyi gyü­lekezetnek és templomának történetéről. A gyülekezet megalapítása 1718-ra nyúlik vissza, amikor Linder Károly lelkész, áld véglegesen megszervezte az er- zsébethelyi lelkészi kört. Lin­der Károly 52 évig (1920-ig) gondozta az erzsébethelyi hí­veket. 1875-ben elhatározták, hogy a rossz állapotban levő imaház helyett templomot épí­tenek. A templom jelenlegi formájában 1876 őszére el is készült és ádvent 3. vasárnap­ján fel is szenteltetett. A mes­BékéBCsaba-Erzsébetfcelji fatcniplom szlovák telepesek jöttek Békés­csabára, de „Jamina” ebben az időben még jóformán népte- len volt. Itt .inkább csak kis szőlőskertek voltak. A jaminai hívek 1841-ben jelentkeztek először kéréssel az illetékesek előtt: egy magántanító által vezetett iskolájuk fenntartásá­hoz kértek támogatást a város középpontjában szervezett egy­háztól. Az „Egyházi Választ­mány” kimondotta, hogy „is­kolát kell építeni a Szöllők”- ben. Ez volt Erzsébethely első iskolája. Első tanítója pedig Michnay Mihály. Az iskola 1852-ben épült meg. Majd a hívek igényei fokozódtak: már lelkész-tanítót kértek, aki ke­resztelt, temetett és istentisz­teleteket is tartott az iskolá­ban. Az első lelkész-tanítójuk Dianovszky András volt. Köz­ben a hívek egyre jobban vá­gyakoztak a templom után, de az anyagyülekezet egyelőre nem tudta őket segíteni. Erre maguk kezdték meg az ada­kozást. Ennek nyomán 1860— 61-ben megépült az Imaház. 1868-ban jött a gyülekezetbe teremberek jó munkát végez­tek, mert a templom az el* múlt 87 esztendő alatt lénye­ges külső tatarozást nem ka­pott, mégis tűrhető állapotban volt a mostani nagy tatarozás megkezdése előtt! Paróchiát is épített a gyülekezet 1897-ben. Ez ma is egyik legszebb lel­készlakása egyházunknakl Lin­der Károly nyugalomba vonu­lása után fia, Linder László végezte a lelkészi 'szolgálatot 1960-ig, amikor is nyugalomba vonult. Szinte szenvedélye volt az egyházi énekügy és a nép­rajzi tárgyak gyűjtése. Utóda Derne Károly lelkész lett. A DÍSZKÖZGYŰLÉSEN TÖBBEN üdvözölték az ün­neplő gyülekezetét. Többek kö­zött Szabó Géza református lelkész, Jeszenszky Tibor ambrózfalvi evangélikus lel­kész. Végül Bankó András, a békéscsabai egyházközség fel­ügyelője köszöntötte az erzsé- bethely.ieket. A díszközgyűlés után tartott szeretetvendégségen dr. Pé* terfy Gábor egyházmegyei fel» ügyelő mondott köszöntőt. Tartsátok meg a tudományt! Ennek az igének nemcsak helyileg, da tartalmilag is a közepe ez a néhány szó: Tartsátok meg a tudományt. Amikor Jézus a hegyi beszé­det elmondotta, ugyancsak ezt kívánta. Aki e beszéde­ket megtartja, az olyan okos ember, aki a házát kősziklára építi, aki nem tartja meg, az balga, olyan, mintha házát homokra építené. Pál apos­tol most más szavak és kö­rülmények között megismétli a figyelmeztetést: Tartsátok meg a tudományt. Az apostolok tudománya ugyanaz a bölcsesség,, amit Jézus Krisztus tanított. Nem árt, ha néhányat emlékeze­tünkbe idézünk: Légy jóaka­rója ellenségednek... A rosz- szat jóval győzd meg ... Bo­csáss meg hétszer, hetvenhét­szer is ... Szelíd és alázatos légy, még az olyan apróság­ban is, mint az utolsó helyre való ülés... Ne álljatok el­lent a gonosznak .., Ezek azok, és még sok más, amit Krisztus követőinek meg kell tanulni. ( Ez a tudomány bölcsesség» méghozzá életre való bölcses­ség. Az életet helyesen élni nehéz dolog. Az apostolok» azaz Krisztus tudománya» megtanít rá. Nem kényszerít erőszakosan arra, hogy e sze­rint az életelv szerint jár­junk. Megtehetjük azt is» hogy egyéb tanácsoknak en­gedünk életünk útján. Ennek azonban mi magunk látjuk következményeit. Elhivatá- sunkhoz méltóképpen úgy élünk, ha ebben a tudomány­ban gyakoroljuk magunkat Isten elhívott Jézus dicső­ségének elvételére. Ne gon­doljuk, hogy csak arra a di­csőségre, amelyik a feltáma­dás, a mennybemenetel után jutott Krisztusnak. Arra a dicsőségre is elhívott, amelyik itt a földön volt osztályrésze» tehát a szolgálat dicsősége..; Pál apostol azzal fejezi be: ... Az Ür erősítsen meg a tudományban és a jó cse­lekedetben, ami a Krisztus tanácsa szerint járás, szolgáló; áldozatos élet. Babka Tivadar

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom