Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-08-18 / 33. szám

KP. BÉRM. BP. 72.

XXVIII. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM 1963. augusztus 18.

Ara: 1,40 forint

Alkotmányunk ünnepe

1945. április 4-én, évszázados, hosszú éjszaka után felszabadult sokat szenvedett népünk, szabaddá lett hazánk. Ez a nap egy olyan kor végére tett visszavonhatatlanul pontot, amelyben nem vették emberszámba az embert s egy olyan kort ítélt meg, amelyben néhány ezren szellemi és testi rabságban, tudatlanságban és nyomorban tartottak milliókat: kisebb-nagyobb mértéiben egy egész népet.

Felszabadulásunk napja után lázas munka kezdődött országunkban. Olyan, amihez hasonlót nem jegyzett fel évezredes történelmünk. Nem jegyzett fel, mert nemcsak a második világháború mérhetetlenül borzalmas pusztításait kellett népünknek minél rövidebb idő alatt eltüntetni, hanem azért is, mert igazságot kellett szolgáltatni egy olyan perben, amely valamikor a Dózsa vezette parasztfelkelés idején kezdődött el s amely per vesztesei mindaddig a magyar dolgozóosztályok voltak.

S népünk becsülettel állta mind a két nehéz próbatételt. Országunk csodálnivalóan rövid idő alatt talpraállt anyagilag, gazdaságilag s megtette az első lépéseket a szellemi felemelkedés útján. Az évszázados per eddigi kárvallottjai: a magyar munkások és parasztok gazdái lettek azoknak a gyáraknak, földeknek, melyek az ő munkájukból épültek s melyeket az 6 keserves verítékük öntözött — mások hasznára.

1949. augusztus 20-án — alig valamivel több, mint négy évvel felszabadulásunk után — újabb ünnepi alkalom köszöntött országunkra, egész magyar népünkre: a számvetés és az előretekintés ünnepi alkalma. Ez a nap Alkotmányunk, a Magyar Népköztársaság Alkotmányának születésnapja.

Ezt a napot a számvetés és az előretekintés ünnepi alkalmának mondottuk az előbb, s ezt jogosan tettük. Jogosan, mert az 1949. augusztus 20-án elfogadott okmány, Alkotmányunk szűkszavúan bár, de teljes pontossággal számbaveszi a tényeket, az addig elért eredményeket. így, ilyen számbavétel után mondja ki, hogy a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi rendjének alapja a munka s hogy a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé.

S ebben az esetben ezek a tények nemcsak makacsak

— megváltozhatatlanok —, hanem nagyszerűek is. Nagyszerűek is, mert azt jelzik, hogy a mi országunk népe munkájával — és semmi mással — akarja jelenét, jövőjét építeni, életét napról napra szebbé, boldogabbá tenni. S nagyszerűek azért is, mert valóban emberi életet csak egy ilyen, a mások, egy egész közösség, társadalom érdekeit szolgáló magatartás tud s képes teremteni. S ezért — csakis ezért — nemcsak jog nálunk a munkához való alkalom, hanem megtisztelő, szép kötelesség is. Olyan magátólértődő kötelesség, melynek gyümölcseit milliók és milliók: sok száz év után egy egész nép kicsinye és nagyja boldog örömmel élvezheti.

Ilyen értelemben Alkotmányunk írott betűi, mondatai nemcsak a tényeket rögzítik, veszik számba, hanem az állampolgári, emberi jogok, kötelességek felsorolásával, az állami élet rendjének szabályozásával egy korszak számára kijelölik az egyedüli helyes, követendő utat. Azt az utat, mely — anyagi és szellemi vonatkozásban egyaránt — nemcsak felfelé ível, hanem szélességében is egyre inkább kiterjed. Kiterjed, hogy a szellem és a jólét napvilága beköszönjön minden hajlékba, hogy emberként éljen az ember nemcsak a mi világunkban, hanem az egész teremtett földkerekségen. Mert erről is szó van. Arról is szó van, hogy a magunk, más országokhoz képest kevesebb lélekszámúval, de semmivel sem kevesebb erejével nemcsak a magunk jövőjét akarjuk építeni, hanem

— barátainkkal együtt — az egész világ minden emberéét. S ezt akarjuk békében, másokkal való barátságban.

Az idén — tizennégy esztendővel amaz emlékezetes nap után — ismét örömmel ünnepeljük meg Alkotmányunk ünnepét, augusztus 20-át. örömmel és boldogan ünnepelünk, mert van okunk és alkalmunk erre az ünneplésre. Van okunk és alkalmunk, mert Alkotmányunk írott betűi azóta is egyre inkább valóságos életté, mégpedig békés, szép életté lettek, mert az Alkotmányunk adta elvek és célok megállták az évek, az idő próbáját. __ ,

Ün

nepelünk az idén is, de ez a mi ünnepünk nemcsak az elmúlt időnek szól, hanem — mint eddig is — a jövőre tekint. A jövőre tekint abban az értelemben, hogy az elkövetkező napokban, hónapokban tovább akarunk menni azon az úton, melyet Alkotmányunk kijelölt, hogy szorgalmas munkával — jogainkat és kötelességeinket gyakorolva — tovább építsük a magunk és utódaink szép jövendőjét.

Mi magyar protestánsok együtt ünnepelünk egész népünkkel, mint népünknek tagjai, országunknak polgárai. S ünnepelünk nemcsak azért, mert Alkotmányunk — megintcsak egyházaink történetében — hathatósan biztosítja számunkra hitünk szabad és semmitől meg nem különböztetett gyakorlását, hanem azért is, mert nem tartjuk magunkat idegen testként hazánkban. Nem tartjuk magunkat idegen testként, hanem tudjuk jól, hogy mindennapi munkánk mellett a magunk ‘ sajátos szolgálatával is hozzájárulhatunk a nagy célok: népünk további felemelkedésének, a népek békés egymás mellett élésének eléréséhez. S ehhez adjon Isten nekünk igaz hitet, erőt, hogy mi magunk is méltóképpen ülhessük meg népünk nagy ünnepét!

Isten akarata az élet és a szeretet

A tanítványok csak az első pünkösd után értették meg, hogy Jézus nemcsak a zsidók Messiása, hanem az egész világ Megváltója.

Abban az új rendben, amit Jézus hozott, a maga helyére került a '10 parancsolat, a szombat törvénye? a ceremóniák változatos színpompája. De ebben az áj rendben többé nem azon volt a hangsúly, hogy ne tedd, hanem azon, hogy tedd, cselekedd!

Minket, ma élő keresztyéneket is megkísért az a veszedelem, hogy csak a felolvasott ige első részét tartjuk fontosnak, azt, hogy Uram! Uram! Senki ne értsen félre, rendkívül fontosnak tartjuk az imádkozást, igeolvasást, igehallgatást. Ezek nélkül nincs keresztyén élet és nincs keresztyénség! Mégis, állítjuk, hogy nem keresztyén ember az, aki csak imádkozik, csak igét olvas, csak igét hallgat, csak templomba jár és azt hiszi, hogy ezzel Isten minden parancsának eleget tett. Az ige második része hangsúlyozottan hívja fel a figyelmünket Isten akaratának cselekvésére. És ezt a parancsot nem lehet megkerülni azzal a fontos hittételünkkel, hogy az üdvösség ingyen van, hit által, a Jézus Krisztus megváltói munkája révén.

Éppen Luther Márton, a nagy reformátor, aki a Szentlélek által világosságot kapott és az előbb említett nagy hitéletünket, a Szentírás egybehangzó tanításai alapján felfedezte, Istennek igen aktív, munkás embere volt. Tudatában volt annak, hogy a Szentírásnak vannak munkába indító szavai, ilyenek: Menjetek, induljatok, tegyétek, cse- lekedjétek!

És azóta is — aki csak egy kicsit is ismeri a keresztyén egyház történetét, az tudja, j Isten nagy emberei .mindig azok voltak és olyanok voltak, akik szorgalmasan és hűségesen teljesítették Isten akaratát. A példák sokaságát említhetnénk, csak utalok a régiek közül Assisi Ferencre és a ma is élők közül Schweitzer Albertra. Mindegyik életének titka ez: Cselekedni az Isten akaratát.

Mit mondanánk arra az édesanyára, aki szóról szóra tudja az anyákból írt könyvek minden sorát, de nem fürdeti a gyermekét, nem táplálja, nem teszi tisztába, nem viszi napra. Milyen anya az,

aki megelégszik azzal, hogy ismeri a gyermeknevelés tudományának minden titkát, csak éppen a gyakorlatban nem cselekszik.

Milyen keresztyén ember az. aki az egész bibliát, hitvallási iratainkat kívülről ismeri, ezenkívül minden vasárnap templomba megy, csak éppen nem cselekszi az Isten akaratát? Nem mindenki, aki mondja: Uram! Uram! megy be az Isten országába, hanem, aki cselekszi az Isten akaratát. Vagyis mérhetetlenül szükségünk van a hitre, de a hit. akkor igazán hit, ha gyümölcsöt terem!

Az elmondottak alapján nyilvánvaló lesz előttünk, hogy a keresztyénség nemcsak a fiúság viszonya. Az is, de ennél több! A keresztyénség — bibliai képpel élve —, nemcsak lakoma, amelyre meghív bennünket az Isten és azt mondja: Üljetek le a terített asztalhoz, vártalak titeket! Ez is, de ennél több! A keresztyénség nemcsak nagyszerű kiváltság! Ez is, de ennél több! Nyugodtan állíthatjuk, hogy a keresztyénség mindezeken túl: munkaviszony, melyben azt mondja az Isten: Menj el és végezd el azt a munkát, mellyel megbíztalak.

Különös világjelenség, hogy a keresztyének milliói mennek el vasárnaponként templomba, hétköznap a bibliaórákra és egyéb alkalmakra, csak éppen az Isten akaratát nem szívesen cselekszik'. A nagy szavak és a szép prédikációk idejét éljük. De ez azért a szégyenünk, mert a cselekedetek fedezete hiányzik az életünkből. Nem engedelmeskedünk Isten akaratának. Állítólag bizalmas viszonyban vagyunk az Istennel, de ennek a bizalmas viszonynak a következményeit senki nem látja rajtunk!

Mi az a munka, melyet ránk bízott az Isten? Így is feltehetem a kérdést: Mi az Isten akarta? Az Isten akarata az élet! Magától értetődik, hogy elsősorban az örökélet. Végzetesen tévednek azonban azok, akik az örökélet evangéliumából azt olvassák ki, hogy Isten a földi élettel nem törődik! Isten akarata, hogy a földi életünk is békességes, csendes és megelégedett legyen és bővölködő! Most csak János evangéliumának tizedik fejezetéből a tizedik verset idézem, ahol arról van szó,

IMÁDKOZZUNK

János 9,24—38

Hálát adunk Neked, Jézusunk, földi vándorlásod könyörülő cselekedeteiért. Köszönjük a vak meg gyógyítását is. Például adtak elénk, hogy higgyünk irgalmas szeretetedben. Amint ő hitt Benned szavaid nyomán.

Nyisd meg lelki szemünket látásra, hogy felismerjük Benned az Isten Fiát, a Megváltót, a mi Urunkat. Mutasd meg nekünk kegyelmed legnagyobb cselekedetét, értünk vállalt halálodat, véreden szerzett üdvösségünket.

Láttasd meg szereteted többi jelét is az életünkben, az egyházban és a világon. Hadd vegyük észre, hogy Te ma is ugyanazzal a könyörülettel jársz az egész világ országútján, amint jártál egykor itt a földön. Ma is szánod és segíted az elesetteket, a vergődőket, a betegeket, az elnyomott vagy lenézett embereket. Ilyen irgalmas szemmel nézel azokra is, akiket bőrük színe miatt vetnek meg az emberek, sokszor éppen keresztyének. Ezzel a könyörülő szeretettel nézel az éhezők millióira és a szánalmas sorsban élőkre.

Áldj meg minden emberi erőfeszítést, amely a betegség, a szegénység, az elnyomás ellen irányul. Áldd meg a könyörülő szeretet minden munkáját a földön. Segítsd a felelős államférfiakat a háború megakadályozásában, hogy ne legyenek újabb áldozatai a pusztításnak.

Bennünket pedig, a Te tanítványaidat, indíts imádásodra, hogy hálaadással magasztaljuk bűneink bocsánatát és örök éltünket megszerző kegyelmedet, a hit látására vezető Szent- lelkedet. Add, hogy boldogan éljünk az egyházban igéd hallgatásával, és legyen részünk újra, meg újra a Te áldott, élő személyed megtapasztalásában. Ámen.

1 hogy a nyájnak élete legyen és bővölködjék! Az örökéletre hívó evangélium hallgatásánál mindig kísért az a félreértés, hogy Isten hívó szava a világból való kihívást jelenti. Pedig az Isten szava, az Isten akarata arra szólít fel bennünket, hogy hivatásunk hűséges betöltésével azon legyünk, hogy minden ember élete, a mi életünk is csendes, békés és megelégedett legyen!

Az imént egy evangélistát idéztem és most hadd idézzek egy prófétát. Jeremiásra gondolok, aki életének legnagyobb válaszát akkor kapja Istentől, amikor felhangzik előtte a nagy tanítás: hogy élj! Jeremiás alázatosan megtanulja, hogy Isten kezéből csak élet származhat. Megtanulja azt is, hogy Isten ígérete az életre nézve soha ki nem apad.

Isten akarata, Isten parancsa az élet és annak megbecsülése.

Mit tehetünk mi az életért? Azt, hogy munkánkkal, fáradozásunkkal harcolunk az ellen, ami rontja, akadályozza az életet! Harcolunk a betegség, ínség ellen. Szívünk minden dobbanásával, megfeszített akarattal küzdünk a háború ellen és minden igyekezetünkkel támogatjuk a békét. Lemondunk minden olyan kívánságról, tettről, mely növeli a háború veszélyét. Harcolunk mindenféle fajgyűlölet ellen. Gondolunk egy pillanatra Martin Luther Kingre, a néger lelkészre, aki egyik nyilatkozatában világosan kifejtette, hogy nem lehet az, hogy büntetlenül bántsanak valakit azért, mert ilyen, vagy olyan színű, ilyen, vagy olyan vallású!

Mi az Isten akarata? Az, hogy törődjünk a másik emberrel! Törődjünk a másik emberrel, segíteni kész jósággal és könyörülettel! A másik emberrel való törődés csak úgy lehetséges, hogy az életünkből eltűnik az öncélúság és szemponttá válik a másik ember élete és problémája. Az egyház addig egyház, amíg másokért adja oda magát. A keresztyén ember addig keresztyén ember, amíg mások szolgálatában forgolódik. Az örökélet kenyere mellett a mindennapi kenyeret is segíteni kell a másik ember kezébe adni.

Az Isten akarata nagyon egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy másokkal törődni! Isten azt mondja: Menj az emberek közé, hogy törődj velük, valamint cselekedj velük és értük, segíts rajtuk! Ha valaki Isten igéjét hallgatja és utána megint csak magával törődik, csak1 a maga panaszait mondja és a maga sirámait sírja, hiába hallgatja Isten tanítását. Nem kell azt megvárni, hogy előbb velünk törődjenek. Isten sehol sem mondta azt, hogy előbb várd meg a veled való törődést és csak azután segíts másokon. A segítést nekünk kell kezdeni, ez a keresztyéni és Isten akarata szerint való cselekedet!

Ezt a szeretetet Jézustól lehet megtanulni, akiben Pál apostol tanítása szerint Isten minden Ígérete igenné és ámenné lett. Az' ótestamentum általában azt mondja, hogy ne tedd! Gondoljunk egy pillanatra a 10 parancsolatra. Az újszövetség pedig arra biztat, hogy tedd, szeress, áldozz!

Részletek Fülöp Dezső óbudai lelkész augusztus 11-éo 4jűS

A iáié Uit

Sokan, amitor hitről beszélnek, sötétbeugrást szoktak emlegetni. Szerintük a hit feltétlenül vak. Pedig az igazság az, hogy a hit mindig látásból* valaminek a felismeréséből ered, tapasztalások állanak mögötte.

A hit ott kezdődik, hogy az ember felismeri a körülötte élő világban az Istent. A technika korában élő ember figyelme megreked az őt körülvevő emberi alkotások végtelen során. Csodálja az emberi értelem és ügyesség alkotásait. A természet ölén tevékenykedő ember is sokszor csak a saját verítékhullatásá- nak gyümölcsét látja a föld termésében. Megfeledkeznek arról, hogy minden alkotás és eredmény mögött ne csupán az alkotó ember találékonyságát, erőfeszítését csodálják, hanem az örökké munkálkodó Istent. Bizony ott kezdődik a hit, ahol megvilágosodik az ember előtt, hogy a remekbe készült emberi alkotások mögött; a természet gyönyörű világa fölött ott van^ az Isten.

A folytatás az, ha rájön az ember arra, hogy a végtelen hatalmú Isten személyesen ismeri őt. Sőt, jobban ismeri őt az Isten, mint az ember saját magát. Ismeri az Isten az emberi lélek minden titkát. Nemcsak a jó tulajdonságokat, a dicséretre méltó tetteket, hanem a rossz tulajdonságokat, az eltitkolni akart gondolatokat és érzéseket is.

A következő lépcsőfok annak a meglátása, hogy Isten nemcsak ismeri az embert, hanem rendelkezik is felette. Nem az ember parancsol Neki, hanem Ö parancsol az embernek. Az Isten rendelkezik az emberrel, mert ö az. élet Ura, a cselekedetek megítélője.

Amikor ez is világossá lesz az ember előtt, jut el a végső lépcsőfokhoz; térdre kell ros- kadnia Isten előtt. Jaj annak, akit az Isten cselekedetei alapján helyez mérlegre. Be kell látnia az embernek azt, hogy érdemszerző cselekedetekkel nem állhat oda Isten elé. Hiszen, ha sok jót tudna is a maga igazolására felsorolni, még több rossz cselekedete vádolja az Isten előtt.

Egy kiút van csupán, ha az Isten könyörül rajtunk, ha megbocsát nekünk. A feszültséget az ember nem tudja feloldani, csak az Isten. Adósságunkat nem tudjuk letörlesz- teni, azt csak Isten engedheti el. Akkor szabadulunk fel a

bűntudat szorongásából, ha Jézus evangéliumából meghalljuk a bűnbocsánat igéit: Megbocsáttattak a te bűneid.

A hivő ember nem állhat meg itt. Ha drága kincs számára Isten megbocsátó kegyelme, azt meg is kell hálálnia.

Áldott az Isten, hogy hit által megmutatja helyünket ebben a világban, ahol gyermekei nem csupán emberhez méltó életet élhetnek, hanem elindulhatnak az örökélet útján *

K«in Erei6

j