Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-06 / 1. szám
KP. BÉRM. BP. 72. INDEX 25211 „...ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és igazsággal“ (I. Jn 3, 18.) 1. SZERESSÜNK ŐSZINTÉN! Pascal mondotta, hogy az emberek a szeretet pótlására kitalálták az udvariasságot. Az udvariasság az emberek egymással való érintkezésének kulturált tormája, szükséges, jó dolog. A szeretet azonban több ennél. Közösségteremtő, éltető erő. De csak az őszinte, igaz szeretet. Nincs visszataszítóbb, bántóbb, mint a színlelt, álszent szeretet. Találó képet fest az álszenteskedőkről Babits Mihály* Psychoanalysis Christiana című versében: „Mint a bókos szentek állnak a fülkében kívülről a szemnek kifaragva szépen, de befelé, hol a falnak fordul hátok, csak darabos szikla s durva törés tátog...” A szeretet mezében ne mutassunk többet, mint amink van. Ne lássunk többeknek, mint amik vagyunk. Szeressünk őszintén! 2. SZERESSÜNK ÖNZETLENÜL! Az igazi szeretet nem ismeri ezt a két kérdést: érdemes-e, megéri-e? Aki igazán szeret, nem gondol arra, hogy mi lesz szeretetének a jutalma. Akkor is szeret, ha nem érdemes, mert nem tud nem szeretni. Az önzetlen szeretet legszebb példáját a mi Urunk Jézus Krisztus adta. Szeretetböl, önként vállalta az emberi sorsot, annak minden terhét és nyomorúságát. Magára vette és hordozta bűnünk következményét és átkát. Megalázta magát, hogy mi felmagasztaltassunk. Szenvedett, hogy mi boldogok lehessünk. Meghalt, hogy mi örökké éljünk. — Krisztus Urunk önzetlen szeretetének fényében szégyenkezve kell elismernünk, hogy a sokat haangoztatott keresztyén szeretet sok ön* zésnek, bűnnek szolgált takaróul. 3. SZERESSÜNK IGAZSÁGOSAN! A szeretet és az igazság nem zárják ki egymást. Pál apostol így ír a szeretetröl: „Együtt örül az igazsággal,..” A szeretet nevében nem mondhatjuk a feketére, hogy fehér, a rosszra, hogy jó, a hamisra, hogy igazság. Nem menthetjük a tolvajokat, a naplopókat, a sikkasztókat. Nem leplezhetjük az önzés bármilyen megnyilatkozását: a kizsákmányolást, a gyarmatosítást, az uzsorát. Nem hallgathatunk, ha embereket fosztanak meg jogaiktól, ítélnek el bőrük színe, származásuk, vallási és politikai meggyőződésük miatt, mert a szeretet sohasem fér meg a hazugsággal, nem huny szemet a gonoszság felett. Nem mossa el a határt az igazság és a hamisság között. A szeretet mindig az igazság oldalán áll. Éppen ezért mi, keresztyének is szívből örvendezünk azon, hogy egyre többen jutnak el a bibliai igazság felismerésére: egy vérből való az emberiség, tehát testvérek vagyunk. Örülünk annak is, hogy a mi társadalmunk osztályokra tagoltsága lassan a múlt emléke lesz csupán, s az embereket mindinkább előítéletek nélkül, becsületes munkájuk szerint értékelik. A szeretet nemcsak együtt örül az igazsággal, de munkálkodik is az igazság érvényesüléséért. Küzdenünk kell tehát az igazság diadaláért Keresztyén életünkben egyszerre kell érvényesülnie a szeretetnek és az igazságnak. Nagy a kísértésünk, hogy igazságosak legyünk szeretet nélkül és szeressünk igazságosság nélkül. Nem Istentől ered az igazság, ha nem hatja át az irgalom — mondotta Pascal és hamis az a szeretet, amely nincs tekintettel az igazságra. Szeretet és igazság a Krisztusban találkozott. Az Ö példája nyomán meg kell tanulnunk szeretni igazságosan és igazságot gyakorolni szeretettel. 4. SZERESSÜNK TÁG SZÍVVEL. Az igazi szeretet jellemzője, hogy sohasem szűkkeblű. Mi- tíél forróbb, annál áradóbb. Isten azt akarja, hogy szeretetünk ne rekedjen meg a gyermekünk, hitvesünk, rokonunk vagy barátunk személyénél. Azt akarja, hogy szeretetünk ne ismerjen határt. Sem érdek, — sem országhatárokat. Arra akar megtanítani, hogy szeressünk úgy, ahogy Ö szeret Isten az egész világot szereti. János evangéliuma harmadik rész tizenhatodik versében ezt olvashatjuk: Ügy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem tesz különbséget szeretetében népek és fajok, hívők és hitetlenek között. Felhozza napját mind jókra, mind gonoszokra. Esőt ad az igazaknak és a hamisaknak. Mert Isten nem az ítélet, hanem a szeretet Istene. Bűnbánattal kell viszont megállapítanunk, hogy mi, keresztyének számtalanszor vétkeztünk Isten és embertársaink ellen, midőn fenntartással és megkülönböztetve szerettünk. Szeretetünk ölelje át az egész emberiséget. 5. SZERESSÜNK TALÁLÉKONYAN! Az igaz szeretet rendkívül találékony. A szerető szívű emberek valóságos művészek. Művészei az örömszerzésnek. Minél tisztábban és jobban szeretünk valakit, annál biztosabban felismerjük, hogy mire van szüksége és mivel szerezhetünk neki örömöt. Tudnunk kell mindig, kit hogyan szeressünk, kinek mivel segítsünk. Akinek kenyérre vagy ruhára van szüksége, nem sokra megy kedves szavunkkal. Aki viszont fájdalmában és bánatában szerető, vigasztaló szóra szomjas, nem vigasztalódik ajándékcsomag által. A megöregedett, segítségre szoruló szülők számára nem elég egy levél vagy dal, ha kenyérre vagy ruhára van szükségük. Az igazi szeretet nem keres olcsó megoldásokat. Táborszky László Elvette bűneinket il bűnös nem Ismeri Jézust „Senki sem vétkezik, aki őbenne marad, aki pedig vétkezik, nem látta Öt, sem meg nem ismerte Öt.” Ez a mondat érteti meg velünk ennek a szakasznak a tartalmát és mondanivalóját. Mert a kérdés így tevődik fel: Kicsoda mondhatja magáról, hogy keresztyén ember?! Egész életünk, gondolkodásunk és cselekedeteink nem ellenünk tesznek-e bizonyságot?! Nincs-e áthidalhatatlan szakadék közte, akiben nincs bűn (5.-v.) és köztünk, akik távolról sem mondhatjuk el ezt magunkról? Olyan gondolatok motoszkálnak a mi fejünkben is, mint a tanítványokéban, amikor a gazdag ifjú eltávozása után ezt kérdezték: „.. .kicsoda üdvözölhet akkor?!” Ez mind így igaz! Azt a fölmentő választ, amely kiszakít bennünket vétkeink öleléséből és mégis minden bűnünk ellenére Urunkhoz vezet — maga Jézus Krisztus mondta és mondja ki értünk. Ezért hangsúlyozza az apostol: „ ... Ö azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket...” (5. v.). Az ugyanis a nagy titok, az Isten szeretetének a nagy csodája, hogy a bűnösökért engedte végrehajtatni magán a halálos ítéletet. Nem azért küldte el Isten Krisztust a világba, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy „elvegye a bűnöket”, a mi bűneinket, a tanítványok és tanúk bűnét is, amelyekkel vétkezünk ellene. Nem azért jött, hogy az embereknek még egy utat mutasson a már meglevő ezerhez. Nem azért jött, hogy megmutassa annak a magaslatnak a csúcsát, amelyet mi, emberek vallásnak, vagy morálnak mondunk. Nem azért jött, hogy valamilyen vallás- alapítónak nevezzük. Ö azért jelent meg „testben”, hogy bűneinket elvegye és elhordozza! A bűn súlya alatt meghal a kereszten! „Íme az Isten báránya, aki elhordozza a világ bűnét!” — Elhordozza, elveszi, magára veszi mindazoknak a terhét, akik reá helyezik azt hittel és nagy-nagy bizakodással. Krisztus és a parancsolatok János apostol nem tudja Krisztust a parancsolatok, tehát a hitet a cselekedetek nélkül elgondolni. Krisztusban hinni és az Isten akaratát cselekedni, csak egy lélegzettel gondolható el! Mert nem azokról beszél a 4. versben az apostol, akik kívül állnak a gyülekezeten, akik tehát nem tudnak az Isten akaratáról, parancsolatairól, hanem éppen ellenkezőleg. Azokról beszél, akik elfogadják Krisztust megváltójukként, akik nagyon is jól tudják, hogy ez az elfogadás mivel jár együtt. De éppen ők tudatosan lábbal tiporják a törvényt, a tízparancsolatot. Az apostol itt a zsoltárokban olyan sokszor szereplő bűnösökről veszi a példát, akik szintén jól ismerték a törvényt és a prófétákat, jobban mint bárki más. De túltették magukat a törvényen, a maguk szabta törvény szerint éltek. Ezeket nevezi az Ötestamentom sokszor hitszegőknek, disszidenseknak az Isten közösségéből abban a pillanatban, amikor nemcsak szájjal kell vallani az Istent, hanem cselekedni is kell a mennyei Atya akaratát. Talán még arra is lehet gondolnunk a 4. verssel kapcsolatban, hogy az apostol Krisztust, az Ö példaaidását, az Ö 1 Ján 3,4—6. emberszeretetét és világszere- tetét, az ö Atya iránti engedelmességét tekinti az „új törvénynek”, amelynek a megszegése, megtagadása, nem vállalása a keresztyének részéről — a bűn! Pedig éppen itt kezdődik a keresztyén élet gyakorlata! Könnyű addig elmennünk és hinnünk, hogy Krisztus elhordozta bűneinket. De vállalni ennek a konzekvenciáit —, hogy tehát nemcsak a templom négy fala között vagyunk keresztyének és „Krisztus-imádók”, hanem a család, a hivatás, a társadalom, a világ nagy területén is nemcsak szóval, hanem éppen a magatartásunkkal, a cselekedeteinkkel —■, amelyek a hit cselekedetei, az nehéz, nagyon nehéz! A megbocsátásból élünk A 6. vers ezután világosan megmondja, hogy a keresztyén ember a megbocsátásból él. S aki ebből a megbocsátásból él, azt éppen az a megbocsátás szólítja föl az engedelmességre. Nem mintha most már csupa olyan dolgokat művelnénk, amelyek nagyon imponálnak az Istennek,' hanem azért fogadja el Isten kegyelmesen és kegyesen keresztyén magatartásunkat és egész életünket, mert Krisztus az új élet kapuját nyitotta meg előttünk, amikor csupa megbocsátásból elhordozza bűneinket. Még a bűnben élünk ugyan, de már megkaptuk a fölmentő ítéletet és tudjuk, hogy a bűn bilincseit Krisztus széttörte halálával és feltámadásával, hogy egészen az övéi legyünk, az ő országában uralma alatt éljünk, neki szölgáljunk örök igazságban, ártatlanságban és boldogságban. „Aki Őbenne marad”, az nem lehet ezután is foglya a bűnnek, hanem a Krisztusnak. A legjobb keresztyének sem szentek és nincsenek bűn nélkül, és magunkat csaljuk meg, ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn bennünk. De: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ö, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson bennünket minden rossztól” (1,8—9.). Ebben rejlik a keresztyén ember szabadsága. Felszabadult a bűn hatalma alól, hogy Krisztus foglyaként cselekedje az igaz élet cselekedeteit. Dr. Pálfy Miklós Ne félj! Ésaiás 41, 10. Millió és millió szív nyugtalansága és megnyugvást kereső vágya sűrűsödik bele ezekben a napokban ebbe a kérdésbe: „Mit hoz az új esztendő?’’ Az első lépéseket ugyan megtettük már új esztendei utunkon, de az út még messze nyúlik. S olyan jó volna tudni, hogyan érünk a végére. Mit . hoz az új esztendő? Vigyük kérdésünket az elé, akinél egyedül nyugodhatik meg a nyugtalan szív. Ahhoz, aki velünk is, az új esztendővel is végsősorban rendelkezik, s akit rendelkezéseiben sohasem irányít más, mint — a szeretet. Hozzá, aki a múló időben változatlanul mindig ugyanaz, holnap is az lesz, aki tegnap volt és mindvégig az marad, aki volt akkor, amikor Egyszülöttjét sem kíméllette, hanem mindnyájunkért odaadta: a kegyelem és irgalom Atyja. Nem hoz.- hat mást az új esztendő, csak amit Ö ad neki, hogy hozza számunkra s mi azzal a bizonyossággal vehetünk át az új esztendő kezéből mindent, kívánatosat is és nem kívánatosat is, hogy azt a legnagyobb szeretet készítette el, s ezért semmiképpen sem lehet rossz. És ha ezt halljuk, máris csillanhat szemünkben a fény, derülhet arcunkon a mosoly! Akármit hozol, új esztendő, nem félünk tőled! Ködben vagy, de hitünk szeme a ködben is látja Istent, a ködön át is halljuk biztató szavát: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened!” Milyen jó, hogy már az esztendő első reggelére is úgy virradhattunk meg, hogy Istenünk arcára eshetett tekintetünk, s az ö biztatása lehetett legdrágább útravalónk! S milyen jó, hogy nem engedi, hogy Róla elfeledkezzünk és szeretete bizonyossága nélkül maradjunk! Lehet, hogy már eddig is, indulásunk óta mostanáig próbák terhe nehezült ránk, könny perdült végig arcunkon, talán koporsó mellé is kellett állnunk s elfogott bennünket a csüggedés: mi lesz még ezután? De Ő újra csak maga elé állít bennünket. Drága találkozást ad magával az év első vasárnapján — s aztán majd vasárnapról vasárnapra és mindig Ö kérdez már igéjében: Hát nem tudod, hogy én veled vagyok s én vagyok a te Istened?... Ö, áldott vasárnapok, amik kijelölik utunkat, s mi azzal a bizonyossággal lépkedhetünk rajta, hogy — ha az utolsó lépést is megtehetjük — mosolyogva, hálaadással nézhetünk vissza a határkő mellől. És milyen jó, hogy ebbe a bizodalomba belefoglalhatjuk az egész világot! Az év első vasárnapja egyúttal vízkereszt ünnepe is. Vízkereszt ünnepének pedig az az áldott üzenete, hogy Isten az Ő szeretetébe nemcsak minket, nem is csak szeretteinket, nem is csupán gyülekezetét, egyházát öleli bele, hanem az egész emberiséget minden népekkel együtt. A mi drága magyar népünket is! Ezért rendelte Krisztust is a Világ Világosságául. Azt akarja, hogy mi mind, akik ezen a bolygón élünk, világosságban, az élet, a békesség, az öröm boldog napfényében éljünk. És bizonyos, hogy mindent meg is tesz azért, hogy akarata meglegyen. Ezért küld minket is a világosság szolgálatába. Áldott vízkereszti evangélium, mely így oszlatja szívünk nyugtalanságát akkor is, amikor a világ sorsa felől kérdezgeti az új esztendőt — s ilyen szolgálatra, minden eddiginél nagyobb, sürgősebb, világot átfogó, élet- és lélekmentő szolgálatra méltat bennünket! Vállaljuk-e ezt a szolgálatot? Hogyan ne vállalnánk? Istenünk teremtett világának sorsáról van szó — és a mi világunkéról. Isten dicsőségéről és — a mi életünkről. Annyira komolyan, hogy a mi szolgálatvállalásunktól és szolgálatvégzésünktől is függ, és nem is csak egy kicsit az, hogy mit hoz az új esztendő és hogyan érkezünk meg, megérkezünk-e egyáltalán az esztendő utolsó határkövéhez. Sümegi István Más után... Valahányszor újra hallom és átélem Vízkereszt eseményeit és történetét, mindig ez a két szó fénylik fel a szívemen: — más úton! Ez a két szó a napkeleti bölcsek történetéből való és azt mondja el, hogy a bölcsek a gyermek Jézussal való találkozás ünnepi alkalma után csodálatosan elcsendesedve, a megelégedésig meggazdagodva, a vidámságig megvilágosodva, lendületes léptekkel, vidáman mentek vissza világukba, az emberek közé. Más úton menni hazafelé annyit jelent, mint más emberré lenni! Így lesz Vízkereszt a m e g— változott arc ünnepe. —- Amikor az ünnepek után visszatérek világomba, a hétköznapokba és a mindennapokba, kell hogy meglássák rajtam a karácsonyi Szeretettel való ünnepi találkozás élő és eleven emléke. Messze, nagy városban jártam iskolában. De karácsonyra mindig hazahívott kis falumba a szülői szó, az édesanyai szív szeretete és a karácsonyi gyertyaláng. Nos, amikor ünnep elmúltával visszamentem a városba, mindig más ember voltam: vidám, boldog, megerősödött és megelégedett. Amikor egyszer ilyen boldogan beléptem a barátomhoz, így fogadott: „Tora jt ad is meglátni, hogy a* édesanyád rád csókolta a sár vét!” Látszik-e rajtunk, karácsony felől érkező keresztyéneken, hogy Isten szeretete a karácsonyi bölcsődal boldogságával, annyi ajándékkal és örömmel tartott minket a szívén. Vízkereszt azután a megtisztult szív napja. — Valaki egyszer azt mondta, hogy a karácsonyfa közelében olyan tiszta a fény, hogy ebben a fényben megtisztulnak a szívek. Valóban, a karácsonyfa közelében nem lehet haragudni, önzőnek lenni, vagy gyűlölködni. A karácsonyi gyertyaláng a legnagyobb Szeretetnek a pásztortüze, ahol tisztává világosodnak az arcok. A bölcsek a megtisztult szív más útján mentek vissza a hazájukba. — így kell nekünk is egyre jobban tisztuló szívvel, tiszta érzésekkel, tiszta gondolatokkal és tiszta tettekkel menni vissza a hétköznapok világába. Mert a Víz- kereszt a megtisztult szív ünnepe. Végül a Vízkereszt a megajándékozott élet vidám valósága, derűs és napfényes útja. Az ajándékozásnak különös törvénye van. Már a régiek is tudták, hogy nem annak van nagyobb öröme, aki kapja, hanem annak, aki adja. De van az ajándékozásnak egy másik törvénye is, amelyik ezt mondja: — köszönöm, hogy szeretsz engem, köszönöm, hogy én erre a szeretetre szívből válaszolhatok szeretettel és ajándékkal. Köszönöm, hogy te előbb szerettél, hogy te voltál az, aki már felém léptél, áld felém közeledtél. A napkeleti bölcsek ezt az örömet érezték a karácsonyi bölcsőnél. A más út vízkereszti vallomása ez: köszönöm, hogy szerethetlek. Nekünk ezzel a vallomással kell Isten és emberek elé állani: fogadj el engem, a tiszta szavamat, a tiszta szívemet, a tiszta szeretete- raet. A más út gyönyörű út, mert nem kell egyedül bolyongani rajta: a bölcsek együtt mentek vissza a hazájukba.