Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-05-13 / 20. szám

A FÖLTÁMAPOTT MEGJELENÉSEI 3. Nyújtsd ide az ujjadat! MINDEN TUDOMÁNYOS KINCSÜNK, földrajzi, techni- nikai felfedezésünk és talál­mányunk mögött ott van em­berek gondolatainak a soka­sága, felfedezők töprengése. Ott van nemzedékek kereső, kutató kíváncsisága, de ott van emberek kételye is, az ember, a mindig kételkedő ember, mindig kézben tartott kérdőjele: így van-e ez való­ban? Mondják, hogy mikor Edi­son laboratóriumában kigyul­ladt -az első izizólámpa, őmaga s társai ott ültek előtte: egy­részt csodálva azt, hogy íme ez lehetséges, ez a csoda való­ban ott van előttük érzékelhe­tően, másrészt mintha nem akarnának és nem tudnának hinni a saját szemüknek, hogy valóság az, amit ott lát­nak. TAMÁS SZAVAIBAN IS OTT VAN ez az újra meg új­ra feltörő kétely. „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjammal a szegek ‘helyét nem érintem, kezemet pedig oldalába nem teszem, nem hiszem.” Ö volt az a ta- nítványi körből, aki nem volt ott, mikor Jézus a többieknek megjelent. Emberileg így iga­zán indokolt, hogy kétségbe­vonta Jézus feltámadását, hi­szen mennyivel érdemelték ki jobban a többiek, hogy nekik megjelenjen, neki pedig nem? A többi evangélium szerint a tanítványok közül többen is kételkedtek, de kételyüknek Tamás adott legbátrabban ki­fejezést. Jézus nem fordul el a tanítványoktól kételkedé­sük miatt, hiszen „szerette, mindvégig szerette őket” ké­telyeikkel, esendő voltukkal együtt: a Jó Pásztor végtelen türelmű szeretetében nem akarja, „hogy egy is elvesz- szen”: megjelenik a tanítvá­nyok előtt szinte csak Tamás kedvéért s így szók „Tedd ide az ujjadat...” „Tedd ide az ujjadat...”, hogy higyj. Hiszen boldog lesz Tamás, ha aj tapasztalás után hinni fog, de „boldogok azolt, dák nem látnak és hisznek?’. Boldogok azok a késői nemze­dékek, akik nem látják a se­beket Jézus testén, mégis hisznek. Mi, akik a húsvéti híradásból halljuk a húsvét tényét, az első tanúk bizony­ságtételében ismerjük meg azt, Aid feltámadott Mi, akik megszoktuk, hogy a hőmérséklettől a radioaktív sugárzásig mindenfélét meg tudunk mérni a műszereink­kel, akik érzékszerveink szá­mára megfoghatatlan világo­kat, kicsit és nagyot, eszkö­zeinkkel érzékszerveink szá­mára láthatóvá és hallhatóvá tudunk tenni, Tamás szavai­ból sokszor csak ezt a félmondatot jegyezzük meg: jjía nem látom, — nem hi­szem”. Igazoljuk magunkat azzal, hogy tudományos ered­ményeinket is kétkedésünk­nek, töprengésünknek és kí­váncsiságunknak köszönhet­jük. Az evangélista nem emlé­kezik meg arról, hogy Tamás válóban megkísérelte, hogy kezével győződjék meg arról, hogy valóban az a Jézus áll itt feltámadva előtte, Aki ve­lük járta Palesztina útjait. Jézus szeretette elég arra, hogy Összetörje Tamást s ezt a bi­zonyságtételt mondassa el ve- lec „Én Uram és én Istenem”. Mert Tamás vallástétele feje­zi ki legegyszerűbben szá­munkra a húsvéti felismerés nagy újságát és valóságát: A Megfeszített éppen a feltáma­dáson keresztül lett Úrrá és Istenné. Uraddá és Isteneddé. Hiszen Benne ismerheted meg Isten erejét és hatalmát, mellyel új­já tudja teremteni az emberi szívet, gátat tud vetni az em­beri bűnnek s a szívében gyű­löletet hordó emberből hűség­gel és szeretettel szolgáló ta­nítványt tud életre hívni, aki az Ö világosságát hordozza. Olyan embereket tud formálni belőlünk, akik megismerték Isten bűnbocsátó hatalmát és kegyelmét s ezzel a megta­pasztalt kegyelemmel tudnak járni életük minden idejében. Egyéni életüknek Ura és Iste­ne lett a Feltámadott, Akinek hatalmára vissza lehet és visz- sza kell akkor is emlékezni, mikor ezt a hatalmat nem le­het pillanatnyilag kézzelfog­hatóan megtapasztalni. De a Feltámadott nemcsak egyéni életüknek Ura, hanem Ura a feltámadás által egy­házának is. Akik az ö teste Jn. 20, 24—29 tagjainak vallják magukat, ennek a testnek az erejét, me­legét, csak a Tőle kapott hit „érzékszerveivel” ragadhatják meg. A fizikai test felé mi már hiába nyújtjuk ki ujjún­kat. De követői lehetünk az élő Krisztusnak, Aki azért tá­madott fel, hogy Isten hatal­ma és ereje valósággá legyen az Ö egyházának az életében is. „Mert mindazoknak, akik Öt befogadták, mindazoknak, akik hisznek Őbenne, hatal­mat adott, hogy Isten fiaivá legyenek. „Földi, emberi kere­teken és határokon túl tagjai legyenek az egyetlen Úrnak, aki egységet tud és akar te­remteni gyermekei között, hogy korra, nemre, fajra való tekintet nélkül mindegyik el­jusson Tamás meggyőződésé­nek boldog vallomására. A Feltámadott Ura a terem­tett világnalt. Ura és Istene, aki ugyanazzal a szeretettel cselekszik velük, mint amilyen szeretettel megjelent akkor Tamásnak. S ugyanazzal a szeretettel várja a ma Tamá­sainak ajkáról a múlt Tamá­sának csendet, békét s meg­nyugvást tanúsító boldog bi­zonyságtételét. Erezd erejét és hatalmát ma is, ott, amerre jársz, ahol dolgozol, lásd meg a feléd közeledő emberben Is­ten teremtményét. Legyen számodra életté Ta­más vallástétele: „Én Uram és én Istenem!” Szelényi Zoltán ÖREQEK - FIATALOK Csendes utca Budán téli vasárnapon. Megtépázott macska ül egy törött pádon. Egyedül ballagok. Hol jár most a tavasz? — gondolom s egy kislány, éppen hogy csak arass jön, talpig fehérben. Mellette nagyanyja tiszta feketében. Mint ezüst paróka buggyan ki haja fekete kendőből hóvirág hullik rá a fehér felhőkből. Mennek kéz a kézben, öreg és fiatal, életbeindulő, s kit nem hív viadal. Kit nem vár tán senki s akit mindig várnak, kit ritkán ölelnek s kit karjukba zárnak. Vén budai utcán a kockák nem- épek, találkozunk hárman, helyt adok, kitérek, fordulok utánuk, s épp egy zsemlye, sárga, a gyerek kezéből leesik a sárba. Lehajol az öreg, látszik, fáj a háta. harisnyán áttetszik a viszeres lába. A zsemlyét felveszi, sáros lett a héja, titokban figyelem: mi vele a eéija. S látom, hogy megeszi zsemlye poros felét, s a gyermeknek adja a hófehér belét. ... Sok feketekendős, kicsi öregasszony, kik csendben készültök, s nincs már ki mar asszon, akiknek nem nyújtják, csak a poros felét a zsemlyéknek s maguk eszik meg a belét — ne fájjon, — mert hidd el, visszagondol rád, ha majd megöregszik a fiad, unokád. Gyarmathy Irén dtukacfoto Jákóbné asszonyság arca Mindenki szokott tükörbe nézni. Van torzító tükör, van reális tükör, van szépítő tűikor. Az ember abba a tükörbe néz, amely tetszik neki. Vagyis: amiben tetszik önmagának. Emberi gyengeség ez, de nagyon természetes. Sokszor viszont csalás, mert az ember eltakarja a valóságot. Elnézegettem egy asszony arcait. Sokszor tettem, mert sok helyütt volt látható. Bárhol tartottak evangelizációt, konfe­renciát, vagy más lelki alkalmat. A gyülekezetben is állan­dóan jelen volt és van ma is. Szorgalmasan látogat s ennek következtében megismeri családok belső .életét, néha bizal­mas titkait is. De ugyanígy elmondja a maga bajait, így két gyereke rakoncátlanságát, anyai szíve bánatát. Ha egy as­szonytársával összeül, a kettőjük panasza egymásba folyik, mint két kis patak s azután szétárad mások felé. Csinos, modern arca van. Gondozott a haja s a ruhája is. Kedves és megnyugtató jelenség. Sőt úgy hírlik: hitben járó, tehát megérintette már szívét az evangélium. Persze vannak gondjai is. Sok évvel ezelőtt belépett egy szövetkezetbe s azóta ott bedolgozó. Gyermekruhákat köt. Ne­héz munka, szemrontó. Sokszor már nagyon éjszakás az idő, de a kezek még mindig forgatják a kötőtűt. Kell a pénz. És mindent határidőre kell szállítani. Azt mondta egyszer egyik barátnőjének, hogy segítsen neki. Az egyik készíti a ruhát, a másik az ujjakat. Pergett az idő, pergett, pergett, míg csak rá nem jött a barátnő arra, hogy már ő készít el mindent. A „bedolgozó” csak átvette az anyagot, a megbízást és tovább adta. Na jő, a munkáért járó pénzt is persze, ebben nem volt hiba. A „bedolgozódnak meg biztosítva volt az SZTK és a múló évek biztonságot nyújtot­tak arra, hogy majd számításba vegyék a nyugdíj folyósítá­sához. Volt tehát egy névleges bedolgozó, aki ugyan lemon­dott a pénzről, de jó volt a számítása — a barátnője mun­kája árán, akinek sohasem lehet beszámítani a múló éveket a nyugdíjazásához. Az egyik dolgozott és éjszaka számolgatta a szemeket, a másik nem dolgozott, de előnyös helyzetbe ju­tott Most már elárulom a nevét is. Jákóbné asszonyságnak hívják! Mózes L könyve 27. fejezetében olvassuk, hogy amikor Ézsau hazajött a vadászásból és kérte az atyai áldást, kide­rült, hogy már elkésett. Jákob megelőzte. Ézsau azt mondta erre keserves kiáltással Izsáknak: „Nem méltán hívják-e őt Jákobnak? mert immár két ízben csalt meg engem...” Innen tudjuk: Jákob neve — csalót jelent. Jákóbné asszonyság a tükör előtt ült, amikor megláttam. De ő is másként látta magát, én is őt. ö nem olyannak látta magát, amilyen, hanem olyannak, amilyen szeretne lenni. Pe­dig a tükör jó. A látás nem jó. A belső látás. A „szív látása”. Azt a szívet megérintette ugyan az evangélium, de az ige magja nem hullott eléggé mélyen. Jákóbné még nem vette észre, hogy ő — Jákóbné. Megcsalja saját magát is... Sze­gény asszony.«. BÁLINT GÁBOR A BESZÉDR ÖL A BESZÉD minden emberi közösség' nélkülözhetetlen fel­tétele. Az emberek közötti kapcsolat mindig közlést téte­lez fel. Ez jelenti a hidat em­ber és ember között. Ez a gon­dolat közlésének, az érzelmi megnyilvánulásnak, az akarat kifejezésének az eszköze. Tá- gabb értelemben „beszéd” a könyv is és az írott szöveg is, mint ahogy „beszédes” a moz­dulat, az arcjáték, sőt még a hallgatás is azzá tud lenni. Az emberi kifejezési mód gazdag skálán jelenik meg, széles te­rületet ölel át. Éppen azért, mert a beszéd és általában minden közlési mód annyira döntő tényező az emberek közötti közösség ki­alakításában, sokféle irányból szoktak foglalkozni a beszéd helyességének feltételeivel. A FORMAI szempontok a beszéd külső sajátosságait tartják szem előtt, mint ami­lyen a helyes beszédnek min­den nyelvtani és fogalmazási kérdése. Erről az oldalról néz­ve, a beszédnek meg kell fe­lelnie a nyelvtisztaság köve­telményének. A beszéddel szemben tá­masztott követelmények másik területe a logika körébe, tar­tozik. A beszédnek meg kell felelnie az emberi gondolko­dásmód törvényeinek. A gon­dolat értékét csak akkor lehet lemérni, ha érthető, világos, szabatos formában válik köz­kinccsé. A gondolat és a szel­lem világosságának a beszéd tisztaságában kell tükröződ­nie. Üjabb formai szempont: a beszéd szépsége, az esztétikai igények kielégítésé. Magas foka: az ékesszólás, a költe­mény, a szépirodalom minden alkotása. De átlagos szinten is jogos az igény a közlési mód formásságát, szépségét illetően. A TARTALMI szempontok már sokkal mélyebbre hatol­nak, mint a formaiak. Itt már a beszéd értékének a kérdésé­ről van szó. Mikor értékes a beszéd? Akkor értékes, ka — bármily csekélységgel is, de előbbre viszi az emberi életet, akár a tudomány, akár a művészet, akár a munka, akár az építés, akár a közösségi szolgálat va­lamilyen területén. Ez azonban már átvezet ahhoz a kérdéshez: mikor er­kölcsös és mikor erkölcstelen a beszéd? A formai szempontok ki­elégítése mellett is lehet a be­széd mind erkölcsös, mind erkölcstelen. A nyelvtani, fo­galmazási, logikai és esztéti­kai szabályok betartása mel­lett is lehet a beszéd mind er­kölcsös, mind erkölcstelen. A beszéd erkölcsének a kérdése nem formai, hanem tartalmi kérdés. Esztétikailag szabályos, minden formai igényt kielé­gítő színvonalon is lehet er­kölcstelenül beszélni és írni. Itt nem a formai, hanem a tartalmi szempontok döntenek. AZ A BESZÉD ERKÖLCSÖS, amely valamilyen segítséget jelent az emberi együttélés szempontjából, amely építi ember és ember közt a hidat, o,mely a közösség javára és hasznára van. Ez lehet olyan átfogó, nagyigényű szolgálat, mint egy tudós dolgozata, amely az emberi élet előbbre- vitelét szolgálja a tudomány valamely területén. De lehet olyan egyszerű is, mint az édesanya gyermeknevelő be­széde, amelyet a szerető gon­doskodás tesz meleggé. Természetesen van üres beszéd is. Ez a szószaporítás, a szócséplés, az öncélú fecse­gés, amely azért nem ér sem­mit, mert semmit sem visz előbbre, semmit sem használ. Erkölcsileg már ez sem kö­zömbös, mert visszaél a be­széddel, az emberi közössét alkotó tényezővel, mások ide­jét rabolja és sajátmagán sem segít. Ezt hamar felismerik az emberek és hamar meg is vetik. A haszontalan locsogót kerülni szokták. Joggal pel- lengérezi ki az irodalom az ilyen típusú embert a gúny és nevetségessé tevés fegyve­rével. Ennél is súlyosabb válto­zata a beszéddel való vissza- élésnek az, amit a Szentírás „a nyelv bűnei” kifeje­zéssel jelöl meg. Ezekben már sokkal erősebb a kártevő ten­dencia, ami egyenesen rom­bolja az ember és ember kö­zötti hidat és közeledést, alá­ássa az emberi együttélés nél­külözhetetlen kellékét: a bi­zalmat és egymás megbecsü­lését. AZ ISTEN BESZÉDE nem hasonlítható semmilyen em­beri szóhoz. Isten szavával hozta létre a világot, az ő be­széde tehát teremtő szó. Ez már magában véve is kifeje­zésre juttatja az alapv etö különbséget az Isten beszéde és az ember beszéde között. De az Isten szava nem­csak a teremtéskor hangzottí, hanem megszólal Isten Igéjé­ben, a Szentírásban. Az Isten beszéde hidat képez Is­ten és ember között. Közösség­teremtő szó, amely új vizsonyt hoz létre Isten és ember kö­zött, de ember és ember kö­zött is. Az Isten beszédének végső összefoglalása, hogy az az emberért elhangzó szó, a megváltás szava, amely min­denestől az ember javát moz­dítja elő, tehát az élet rend­behozatalának szava. Ez az e rrvb e r m e n t ő szó vilá­gítótoronyként irányítja a rá­figyelő embert teljes életút- ján. A beszéd erkölcstanában az Isten beszédét nem azért em­lítjük, mintha az példaképe volna az emberi szónak, ame­lyet meg kellene ismételnie vagy le kellene másolnia. Ez lehetetlen, mert az ember semmiben sem érheti utói az Istent. Ellenben azért van szükség az Isten beszédének megszólaltatására, mert ez erőt tartalmaz. Indítást, útba­igazítást, ösztönző erőt jelent arra nézve, mi az Isten igé­nye az ember szavát illetően. A keresztyén ember Isten sza­vából táplálkozva, azon erő­södve tud erkölcsi színvona­lon megszólalni. A keresztyén ember, aki minden tekintetben Isten be­szédét tartja a maga számára mértékadónak, alapvetően ve­szi figyelembe Isten szavának emberszerető jellegét. Ezért azt a beszédet tartja erköl­csösnek a hétköznapok vilá­gában is, amely az Isten be­szédével összhangban van, te­hát amely a jót-akarásnák, a szeretetnek, az építésnek, a gyarapításnak a szava. A beszédnek ezt az erkölcsi alapállását kell megvalósíta­nunk és aprópénzre váltanunk a mindennapok során, mint minden szavunk erkölcsi mér­tékét. Dr. Otílyk Ernő A keresztény Kennedyhez Wolfgang Heyl, a CDU he­lyettes főtitkára, a német rádióban sugárzott egyik kom­mentárjában mondta a kö­vetkezőket: „A mély sajnálkozástól az éles és hivatalos tiltakozá­sokig terjed az egész világon az amerikai elnök magatar­tása fölötti megnyilatkozá­soknak az a skálája, melyek­kel elítélik az amerikai atom­fegyver-kísérleteket. Minden fajú és színű, a különböző osztályokhoz és rétegekhez, a marxistákhoz és keresztények­hez tartozó emberek fognak össze közös harcban az ilyen politika ellen, mely életüket fenyegeti, A drezdai kerület teológusai és keresztyén személyiségei Kennedy elnökhöz intézett táviratukban az atomfegyver- kísérletek azonnali megszün­tetését követelik. A Német Demokratikus Köztársaság ke­resztvénei ezzel a távirattal és számtalan levéllel nemcsak az amerikai elnökhöz, hanem a keresztény Kennedyhez is fordultak. Ahhoz a férfiúhoz fordul­tak, aki a kapitóliumi ünne­pélyes hivatalba lépése után székfoglaló beszédében a „két világ” helyzetére tekintettel kijelentette: „Kezdjük el új­ra. Mindkét oldalnak újólag kell kezdenie a fáradozásokat a békéért, mielőtt a megsem­misítésnek a tudomány által felszabadított sötét hatalmai az egész emberiséget szánt- szándékkal vagy véletlenül önelpusztításba taszítanák. Mindkét oldalnak arra kellene egyesülnie, hogy a tudomány csodáira, nem pedig borzalmá­ra esküdjenek.;. Mindkét félnek arra kellene egyesülnie, hogy a föld minden részén megvalósuljon Ezsaiás jöven­dölése: »-A nehéz igákat le­venni és az elnyomottakat fel­szabadítani«”! Ezt jelentette ki az amerikai elnök 15 hónappal ezelőtt El­felejtette vajon a szavait amelyekre a népek oly nagy i ját reménykedéssel figyeltek feí? Magatartása és a megértést szolgáló szovjet javaslatok visszautasítása, ezt mutatják. Az amerikai nép és a világ nyilvánossága azonban mind­ezt nem felejtette el. Szaván fogják őt és rámutatnak arra az útra, amely az USA er­kölcsi és politikai vereségé­nek mélységéből kivezet, amely öt a Karácsony-szige­tek fölött feltűnt atombomba felhőjében oly beláthatatlan- ná lett Ez a kiút az atom­fegyver-kísérletek azonnaH beszüntetése. Tehát vállalása a Szovjetunió és számos más állam javaslatainak, hogy leg­alább a genfi konferencia tar­tama alatt ne folytassanak új kísérleteket Evangélikus egyházunknak voltak kiváló papjai, akik amellett, hogy hűségesen sá­fárkodtak a reájuk bízqft ja­vak felett, világi téren is ma­radandót alkottak. Elefánty Sándor, akinek elhunyta al­kalmából kegyelettel adó­zunk, azok közé tartozott, akik világi pályán működtek, s amellett egyházi vonatko­zásban is maradandó alkotá­sokat hagytak maguk után. Pedagógus volt, számos éven át a debreceni evangélikus iskolák igazgató-tanítója és az egyháznak kántora. Peda­gógiai munkásságát dicsérik pedagógiai kiadványai, cikkei. Megírta a debreceni evangé­likus egyház iskoláinak tör­ténetét, melyben a monográfus sok hasznos tudnivalót talál arra, mit kell figyelembe ven­nie, ha meg akarja imi gyü­lekezetének történetét. De a legnagyobb elismeréssel adó­zunk a hymnológusnak. Mun­kásságát csaknem kizárólag a magyar énekköltészet tanul­mányozására szorította. Ö a magyar énekeskönyvek, éne­kek származásának egyik leg­szorgalmasabb kutatója volt Erészben azonban oly nagy ismerettel rendelkezett fel­jegyzései oly nagy adathal­mazt foglalnak magukban, hogy kutatásának eredményei, fennmaradt kéziratai a ma­gyar hymnológiának minden­kor becses emlékei lesznek. Hymnológiai kutatómunká­nkkor is zavartalanul foly­tatta, amikor Debrecen lakó» sága a világháború utolsó ide­jében a legválságosabb per­ceit élte. Amikor mindenld igyekezett menteni életét, ahogy csak tudta, csal: mel­lesleg jegyezte meg egyik le­vele végén, hogy nagyon félti .) dolgozatait. Páratlan szorgalma késő öregségében sem lankadt ei, Múlt év őszén, már 84-ik élet­évébe lépett, amikor felkér­tem, Írja meg önéletrajzát, és tegye meg a békéscsabai éne­keskönyv jegújabb kiadására megjegyzéseit. A szerény em­ber önéletrajzát néhány mon­dattal intézte el, ellenben hymnológiai észrevételeiről 16 oldalon számolt be. Resz­kető, kuszáit írással, stílusár bél is kiérezhető, hogy tanul­mányának megírása nagy megerőltetésbe került, de nem akarta letenni a tollat anél­kül, hogy még egyszer szolgár latot ne tegyen egyházának. A nagy távolság, mely öt Budapesttől elválasztotta, meg­nehezítette számára, hogy az ítételei zenei körökkel kapcso­latot tartson fenn, csupán le­velezésben volt a hymnológu- sokkal és zenei szakemberek­kel, köztük Szabolcsi Bencé­vel. „Almafa volt az erdő táj közt”, mely gyümölcseit túl­nyomórészben maga alá te­mette. Akik azonban megta­lálták a hozzávezető utat, sok becses adattal gazdagították hymnológiai ismereteiket. Linder László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom