Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-06-03 / 23. szám
A NYUGATNÉMET EGYHÁZ MAI FELELŐSSÉGE SZÁZADUNKBAN, de különösen is a második világháború után, az emberiség életében mélyreható történelmi változások mentek és mennek végbe. Ezek közül a legjelentősebb, hogy a szocializmus világhatalmi tényező lett. Ma a Föld lakosságának több mint egyharmada a szocializmust — köztük a Szovjetunió már a kommunizmust — építi. Merőben új gazdasági, társadalmi forma alakul ki a szocialista népeknél, és bámulatos eredmények jelzik felfelé ívelésük útját a tudomány, a technika és az emberekről való gondoskodás terén. Ugyanakkor az elmúlt években egymás után szabadultak fel volt gyarmati és fél-gyarmati népek, s ez a folyamat feltartóztathatatlanul megy tovább előre. Nem kérdéses, hogy azok a népek is, amelyek ma még a küzdelem előtt állnak (mint például Afrikában a bantu négerek), vagy már folytatják a harcot, (mint az algériai nép), előbb- utóbb kivívják teljes önállóságukat és szabadságukat politikai, gazdasági téren egyaránt, mert a történelem kereke ebben az irányban forog. Mindezzel egyidőben pedig a háború és béke válaszújára került az emberiség. A háborús feszültségek és a béke erői mérkőznek egymással. Azok a kezek, amelyek Nyugaton minden áron meg akarják tartani hatalmukat, gazdagságukat és eddigi életformájukat, ezen erőfeszítés közben még a mérhetetlen pusztulással járó harmadik világháború kirobbantásának Veszélyével sem törődnek. Ebben a világhelyzetben, amely tehát a szocializmus előretörése, a gyarmati népek felszabadulása és a háború kockázata jellemez, — mi, magyarországi evangélikus keresztyének belső meggyőződésből döntöttünk. Egyház akarunk lenni a szocializmusban, és valljuk, hogy a szocializmus építése nemcsak hazánk fejlődését, hanem a világ előrehaladását is szolgálja; együttérzünk az önállóságukért harcoló távoli népekkel, és minden erőnkkel küzdünk a békéért. NEM KÖZÖN BŐS azonban hekünk, hogy másutt élő keresztyén egyházak hogyan állják meg helyüket a mai bonyolult világhelyzetben. Ezekben az időkben különösen is B testvéri felelősség figyelmével fordulunk a nyugatnémet evangéliumi keresztyén- ség felé. Az a probléma, amelyet a világ békéje számára a ma Nyugat Németországban erősen jelentkező militarista, revansista és újfasiszta törekvések jelentenek, bennünket is nyugtalanít, akik Saját országunkban tapasztaltuk meg a német elnyomást. Nyugtalanít, mert a világ és így hazánk békéjét fenyegetve látjuk a német feszültség miatt. Ebben a helyzetben milyen hangot üt meg és milyen úton jár a nyugatnémet egyház? Végtelenül sajnálatos, hogy az evangélikus egyház vezetősége, különösképpen is Lilje és Dibélius püspökök, ismételt megnyilatkozásaikkal hozzá járulnak a Nyugat-Német- országban újjáéledő militariz- mushoz és revansizmushoz, s magatartásuk nem szolgálja a béke ügyét. 1061. július 28-án adott televíziós interjúban Lilje püspök többek között arról szólt, hogy az NDK-beli keresztyéneknek joguk van arra, hogy államuknak aktívan ellene szegüljenek Ez a felelőtlen nyilatkozat ugyanabba az irányvonalba vág, mint amelyet a megelőző években Dibélius püspök szólaltatott meg az állami felsőbbségről szóló fejtegetésében, amelyben a Német Demokratikus Köztársaságban élő keresztyéneket — joggal támadható teológiai érveléssel — „felmentette” az állampolgári engedelmesség kötelezettsége alól. Nemcsak teológiai és politikai, hanem lelkipásztori szemmel is károsnak ítélhetők az ilyen megnyilatkozások. Tarthatatlan lelkiismereti helyzetbe hozhatnák az NDK- ban élő keresztyéneket, ha hitük alapján komolyan kellene venniük ezt az álláspontot. Mert akkor — ha jó keresztyének akarnak lenni a nekik nyújtott „útmutatás” szerint — nem maradhatna számukra más út, mint a szabotálás, ellenállás, lázadás államunkkal szemben. Vállalnák-e Isten és emberek előtt a felelősséget ezek az egyházi vezetők azokért a következményekért, amelyeket egy ilyen magatartás vagy akció maga után vonna?! Általában VÉVE megfigyelhetjük, hogy egyes nyugatnémet egyházi vezetők átveszik a bonni politika tételeit. A Genfben folyó leszerelési tanácskozások harmadik hetében Lilje püspök lapja, a Sonntagsblatt, 1962. április 8,-i számában „Tánc a Rapacki-terv körül” címen foglalkozott a Közép-Euró- pában létesítendő atomfegyvermentes övezetre vonatkozó ismert lengyel javaslattal. A cikkíró is megállapítja, hogy a semleges országok a leszerelést határozottan kívánják, mert ez a gazdaságilag elmaradt népeknek jelentős anyagi előnnyel járna. Azt is elismeri a cikk, hogy„Rapacki nem egészen jogtalanul utalt arra”, hogy az atomfegyvermentes övezetek gondolata egyre népszerűbb lesz az egész világon, és ilyen övezet megvalósítása az utóbbi években Afrika, Skandinávia, a Balkán és Délkelet-Ázsia területén is kívánatosnak jelentkezett. Fejtegetései végén mégis oda érkezik el, hogy ha a nyugatnémet kormány foglalkozni akar ezzel a tervvel, csak úgy tehetné meg, ha kizárná annak lehetőségét, hogy ilyenfajta egyezményt mint a Német Demokratikus Köztársaság elismerését lehessen értékelni. Más megnyilatkozásokból is kiviláglik, hogy egyházi vonalon is kétségbeesett erőlködéssel mindent el akarnak követni a keletnémet állam létezésének elismerése ellen. Lilje püspök kiadásában Hamburgban megjelenő fenti lap, amely alcímében ezt a megjelölést viseli; „független politikai, kulturális és gazdasági hetilap”, április 15-i számában dilettantizmussal vádolja meg U Thant, az ENSZ új főtitkárát, mert a leszerelési bizottság elé terjesztett jelentésébe felvette a Német Demokratikus Köztársaság állásfoglalását is a nukleáris fegyverek kérdésében. Helyesli a lap a nyugatnémet kormánynak emiatt tett tiltakozó lépését, mert ez az ENSZ-eset a Német Demokratikus Köztársaságnak „mint önálló államnak státusát” erősíti meg. Nem az érdekli Lilje lapját, hogy miként lehetne az atomháború fenyegető rémét eltávolítani Európa és az emberiség feje felől, s hogy a Német Demokratikus Köztársaság beadványa ezt a célt szolgálja, hanem az a makacs nyugatnémet gondolkozás foglalkoztatja, amely nem akarja tudomásul venni Kelet-Német- ország mai államiságának tényét. Ezen a ponton reked meg a nyugatnémet politika, és lehetetlenné akarja tenni Nyugat-Berlin kérdésének megoldását, a két német állam békés viszonyát a megkötendő békeszerződés alapján, és a leszerelést. Nem látják, hogy ma már nem Németország kcttéosztottsága a fő probléma, hanem az újjáéledő német militarizmus és mindaz a háborús veszély, amely a megoldatlan német kérdés miatt Európa és a világ fölé tornyosul. Ennek a politikának lett hordozójává az egyházi vonalvezetés is. DE NEMCSAK A NÉMET KÉRDÉSBEN foglal el ez az egyházi magatartás negatív álláspontot, hanem általában az emberiség mai problémáiban sem a megoldás felé mutat, hanem visszahúzó erőt képvisel. Az Egyházak Világtanácsának Üj-Delhiben tartott ülésén óriási többséggel fogadták el a tagegyházakhoz szóló üzenetet, amelyet áthat a keresztyén felelősség az emberiség mai helyzetében. Az a szomorú, hogy éppen nyugatnémet delegátusok fejezték ki kétségeiket azzal a bizakodó reménységgel szemben, amely a háború fenyegető árnyékában a pusztulás elhárítására ad ebben az üzenetben biztatást Megnyilvánult már Üj-Delhi előtt a német evangéliumi egyházak egyes köreinek egyoldalú álláspontja korunk szociális problémáival kapcsolatosan is, mert élesen szembefordultak a társadalmi változásokkal. A visszahúzó erőt tapasztaljuk náluk a faji kérdésben is. Az Egyházak Világtaná- csa említett üzenetében szerepel ez a felhívás: „Állást kell foglalnunk minden olyan igazságtalansággal szemben, amely bármely fajt, vagy bármely embert a fajtája miatt ért”. Megdöbbentően ellentétes irányban tárgyalja Lilje püspök lapja például a dél-afrikai faji elnyomást. A Sonn- tagsblatt április 15-i száma „A nagy igazságtalanság” címen foglalkozik ezzel a kérdéssel. Panaszkodva említi, hogy „európai országok kormányai, az Egyesült Államok és mindenekelőtt az ENSZ a dél-afrikaiak szemére vetik a fajok következetes elválasztását, amely a Nemzeti Párt kormányprogramjának magja.” (A szocialista országok véleményét erről nem is említi, mert számára a mi felfogásunk egyáltalában nem lényeges.) Azután igyekszik olvasóit meggyőzni arról, hogy a dél-afrikai kormányzat milyen sokat tesz a négerek javára, de hallatlannak minősíti azt a követelést, hogy választójogot adjanak a négereknek is. Sőt nehezményezi azt a kisebb követelést is, hogy vessenek véget a bántó faji megkülönböztetésnek, és nyissák meg a bennszülöttek előtt a fehérek szállóit, közlekedési eszközeit stb. Idézi — helyeslő hangsúllyal — a dél-afrikai fehérek leplezetlenül nyílt, megdöbbentő érvelését: „A bantu négerek elnyomnának bennünket tömegükkel.” A nagy igazságtalanság — ez a cikk kicsengése — nem abban van, hogy a dél-afrikai fehérek a faji elnyomás politikáját követik, hanem abban, hogy az őket szinte teljes egyhangúsággal elítélő világközvélemény nem hallgatja meg érvelésüket és nem fontolja meg érveiket. FOLYTATHATNÁNK a példák felsorolását, de hagyjuk most. Forduljunk inkább a nyugatnémet keresztyén- ség másik vonalához, amely egyre erősődő módon határolja el magát a német mili- tarizmustól, revansizmustól, sürgeti a német kérdés békés megoldását, és korunk kérdéseiben a felelős keresztyén hang tolmácsolója. Niemöller neve és vezető szerepe közismert előttünk, kiemelkedő teológusok fáradozásával együtt. De jó meglátnunk, hogy egyre többen vannak a nyugatnémet keresztyének között, akik felismerik az egyház felelősségét és helyes hangját. Növekszik azoknak a száma Nyugat-Németország- ban, akik a Prágai Keresztyén Békekonferencia munkáját értékelik. Két jelentős egyházi lap is szolgálja a helyes látást, a Stimme der Gemeinde és a Junge Kirche. Az utóbbinak szerkesztője, Kloppenburg, dortmundi egyházi vezetőember, örömmel számol be lapjának március 10-i számában arról, hogy február végén Budapesten járt a Prágai Keresztyén Békekonferencia munkabizottságának ülésén, és a „Deák téri zsúfolt evangélikus templomban” prédikált. Ma még az a helyzet, hogy akik a Nyugat és Kelet között a megértést akarják munkálni, a legélesebb támadásoknak és gyanúsításoknak vannak A lengyelországi egyházak I ökumenikus tanácsába nemrégen felvették a lengyelországi orthodox egyházat is. Ezzel a Tanácsnak jelenleg 8 tagegyháza van: A Lengyel- országi Evangélikus Lutheránus, a Református, a Baptista, a Methodista Egyház, az Egyesült Evangélikus, a Lenkitéve Nyugat-Németország- ban. Ezeket a köröket éppen mostanában egyes újságok „hazaárulással” vádolják a Német Szövetségi Köztársaságban. Legutóbb is éles támadásban részesültek az egyetemi lelkészek és az evangélikus főiskolai gyülekezetek azon a címen, hogy „kommunista gondolatokat támogatnak”. Ezek a támadások azonban nem rendítik meg azoknak meggyőződését, akik keresztyén hitükből kifolyólag szállnak szembe Nyugat-Német- ország veszedelmes NATO- politikájával. Az ilyen természetű megnyilatkozások között rendkívül jelentős nyolc tübingeni protestáns személyiségnek február végén nyilvánosságra hozott memoranduma. Az aláírói között két híres fizikus, Heisenberg és Weizsäcker is szerepel. Ebben kijelentik, hogy Nyugat-Németországnak el kell ismernie az Odera-Neisse határt, és normalizálnia kell politikai kapcsolatait keleti szomszédaival. „E nélkül a német politika alapproblémáinak tartós megoldása el- gondolhatatlan.” A nemzeti vagy európai atomfelfegyvcrkezésre törekvés katonailag illuzórikusnak és politikailag veszedelmesnek tűnik előttünk — vallják a memorandumban, amelyet a bonni parlament protestáns tagjaihoz intéztek, és óva intenek Németország atomfelfegyverezésé- től. Ugyanakkor komoly szociálpolitikát és átfogó iskola-reformot is követelnek. Abban a reménységben vagyunk, hogy a jövőben tovább fog erősödni Nyu- gat-Németországban az a keresztyén meggyőződés, amely szembe néz a tényekkel, és elfogadja, hogy két német állam létezik német földön; felismeri, hogy Nyugat- Berlinert nem kockáztathatja nukleárais háború veszélyét, és rendezi viszonyát a Német Demokratikus Köztársasággal; belátja, hogy az egyetlen lehetséges járható út a két német állammal kötendő békeszerződés és a leszerelés. EZT K1VÄNJA nemcsak a politikai józan belátás, hanem a helyzetnek teológiai felmérése is. Arról van szó, hogy a nyugatnémet „nemzeti hatalmi politika” (ezt a megjelölést a tübingeni „nyolcak” irata használja elítélő hangsúllyal) nem kerülhet szembe az emberiség, a népek érdekével, amely mindenek előtt és mindenek felett a béke megőrzése. Teológiailag nézve nem kérdéses, hogy nemzeti hatalmi szempontok érvényesítése feltétlenül elítélendő — de maguk a nacionális szempontok is alárendelendők — az emberiség javának elősegítésével szemben. Az is nyilvánvaló teológiailag, hogy az egyház sohasem lehet egy életformának védelmezője, mint ami történik ma Nyugat-Németországban, ahol az egyház összefonódott a gazdasági és politikai hatalommal, s a nyugati gazdasági és politikai rendszer minden áron való védelmét hirdeti és szolgálja jelentős vezetőin keresztül. A keresztyénség akkor jár el helyesen, ha nem válik a nyugati ideológia szolgálólányává, hanem meri rábízni a népek életformájának alakulását a történelem Urára, s közben, az evangélium hirdetésével egyidejűleg, az emberiességnek és a szeretetnek érvényesülését segíti elő kisebb és nagyobb emberi közösségekben, társadalmi, gazdasági és politikai téren. Veöreös Imre I gyei Katolikus Egyház, a Mariaviták és a Lengyelországi Orthodox Egyház. A Tanács vezetője ezidőszerint Niewieczrzal református szuperintendens. Az áprilisi össz- lengyel keresztyének gyűlésének témája: „Az ökumenikus egyházak és a keresztyénseg időszerű kérdései”. Ökumenikus együttműködés Lengyelországban Huszonötéves évfolyamtaláTkozó 1937—1962. Egy negyedszázad. A huszonötév előtt végzett évfolyamból ma is huszonnégyen állnak aktív egyházi szolgálatban. Ennél több lelkészt egy évfolyam sem adott egyházunknak. Ha szemügyre vesszük névsorukat, látjuk, hogy szinte az ország minden részében, a legkülönbözőbb egyházi munkaterületen szolgálnak: ANDORRA Sándor, Kéty; BENCZÜR László, Budapest; B1CZÓ Ferenc, Rábcakapi; BONNYAI Sándor, Budapest-Kis- pest; FERENCZY Vilmos, Szilsárkány; FLIEGENSCHNEE Frigyes, Kőszeg; GÁDOR András, Budapest-Angyalföld; GYŐRI János, Nagytarcsa; HERNÁDI Nándor, Apostag; KLENNER Gyula, Alsónána; KOREN Emil, Budapest-Fasor; KÖSZÖRŰS Oszkár, Orosháza; KÖKÉNY Elek, Budapest-Rákospalota; KUN-KAISER József, Mezöberény; MESTERHÁZY Ferenc Keszthely; MOGYORÖSSY Gyula, Kölesd; DR. PÁLFY Miklós, Budapest; PÁLFFY Mihály, Sárszentmiklós; PÁSZTOR Pált Diósgyőr-Vasgyár; SÜLÉ Károly, Budapest; SZABÓ Vilmos, Nyíregyháza; SZÉKÁCS Sámuel, Szarvas; SZENTGYÖRGY1 Ferenc, Bakonyszentlászló; TEREI Endre, Salgótarján. Május 24-én egésznapos találkozóra gyűlt egybe az „évfolyam”. De. 11 órakor a lelkészek és feleségeik közös úrvacsoravételével kezdődött a találkozó a fasori templomban, majd a fasori paróchia nyitotta meg kapuit, s KOREN Emil házigazda köszöntötte meleg szavakkal egybegyűlt évfolyamtársait, DR. PÁL FY MIKLÓS bevezető előadása „A lelkészt szolgálat útján (teológiai látásunk fejlődése 25 év szolgálatának tükrében),, után a találkozó résztvevői élénk eszmecserében elemezték az elmúlt 25 esztendő politikai, társadalmi és teológiai eseményeit, változásait, s megállapították, hogy az 1948- ban kötött Egyezmény tág kapukat nyitott az egyház számára a szocializmusban megtalált és igeneit útján, az emberért és emberiségért végzendő jó szolgálatra. A résztvevők kifejezésre juttatták, hogy nemcsak arra érzik magukat elkötelezve, hogy maguk járjanak és szolgáljanak ezen az úton, de arra is, hogy példájuk követésére buzdítsák és neveljék az utánuk következő lelkésznemzedékeket is. GÁDOR ANDRÁS az évfolyam volt tanárairól, az elhunyt vagy más szolgálatba állt évfolyamtársakról emlékezett meg. Ezután ki-ki ismertette 25 éves szolgálatának és életalakulásának fontosabb eseményeit, majd „mosolygó emlékezést” tartottak a teológián töltött évekre. Külön ki kell emelni azt a kedves eseményt ezen a napon, amikor az immár 25 éve lelkészt szolgálatban állók a teológiai tantermekkel is találkoztak. Délután felkeresték és meglátogatták új helyén a teológiai akadémiát. Az akadémia dékánja, DR. OTTLYK ERNŐ fogadta őket és mutatta meg, milyen célszerű elrendezést kapott az Üllői úton székházunk épületében a Teológiai Akadémia. A látottak mindenkiből a legnagyobb elismerést váltották ki. Dr. Ottlyk Ernő ezután dékáni lánccat és minőségben köszöntötte a „régi” hallgatókat és az akadémia „Emléklap”-ját nyújtotta át nekik. Egyházunk nevében KÁLDY ZOLTÁN püspök vett részt d találkozón, s köszöntötte a jubiláló lelkészeket. Az esti együtt- léten a püspök feleségével együtt tisztelte meg a jubilálókat. « örömmel értesültünk arról, hogy gyülekezeteik az ilyenkot szokásos egy havi fizetéssel, a presbiterek és hívek pedig á szolgálatban elnyűtt Luther-kabát és fekete ruha pótlásával is kifejezik lelkészeik irányában megbecsülésüket és figyelmességüket. SZERKESZTŐSÉGÜNK is Isten áldását kéri negyedszázada szolgálatban álló lelkészeinkre. Végezzék hitben, egészségben tovább is szolgálatukat Isten dicsőségére, a hívek üdvösségére, népünk és az emberiség jó ügyének előmenetelére. KÉT AZ ELSŐ Robert Davezies francia katolikus lelkész január elején kettős váddal terhelten állott a párizsi katonai bíróság előtt. A belső biztonság veszélyeztetésével és államellenes bűnszövetkezésben való részvétellel vádolták. A vádlott előadta, hogy 1960-ban Algériában szolgáló francia katonák leveleiből értesült először azokról a borzalmas kínvallatásokról, melyek végzésére a fiatal francia katonákat kényszerítették. 1957-ben Párizsban algériai hazafiakkal találkozott. „Megértést és támogatást kértek. Megtagadhattuk-e? Alaposan megfontoltuk a kérdést. Többen közülünk, s éppen a lelkiismeretesek, azt hittük, hogy e sok borzalmas hír nem igaz. Szívesen ámítottuk volna magunkat ezzel. Megláttuk azonban, hogy az algériaiak harca igazságos harc. Nem harcolnak Franciország ellen, sem a francia nép ellen, hanem a gyarmatosítás és az embertelen imperializmus ellen küzdöttek. Így azután igennel válaszoltunk minden kérésükre.” A 1 ádlott bevallotta, hogy többször segített át és vissza algériai szabadságharcosokat HÍR a francia—spanyol határon.- Majd így folytatta: „Teljes bizonyossággal állíthatom, nem vagyok hazaáruló. Ellenkezőleg: hazámnak szolgálatot tettem azzal, hogy az algériai kínzásokra, a gyarmatosításra, háborúra nemet mondtam. Felismertem egy nagy nép önrendelkezési jogát; az a megtiszteltetés ért, hogy nem tagadhattam meg a segítséget olyan emberektől, akiknek egyetlen szenvedélye népünk szabadsága, s akik a mi jogtalan igánk alatt sínylődnek. Lelkiismere- tem nyugodt és barátaim tanúskodása megerősít. Mindenkinél jobban gyűlölöm a háborút. Kívánom, hazánk becsületes polgárai a béke ellenségeit végképp tegyék ártalmatlanná és igy nyissák meg az utat a szabadsághoz és a testvéri megértéshez.” Davezies lelkészt három évi börtönre és 3000 frank pénz- büntetésre ítélték. A MÁSODIK Január végén a párizsi ka- fonai bíróság három algériai francia katonát, egy altisztet és két tisztet, azzal vádolt, hogy kínvallatás közben egy arab asszony halálát okozták.- A vádlottakat felmentették. Közli: Muncz Frigyes Tüntetés a koppenhágai dómban P. Brodersen dómprépost konfirmandusait oktatta a koppenhágai dómban, amikor néhány fiatalember, az ún. „Hatvanegyes csoport” tüntetést rendezett. A prédikáció előtti éneknél felálltak helyeikről, kigöngyölték transzparenseiket, melyen ez a felirat állt: „Keresztyénség vagy militarizmus?” és elindultak vele a templomhajón keresztül. Az egyházfi és néhány gyülekezeti tag beavatkozott s a rendőrség kettőt őrizetbe vett közüük. A „Hatvanegyes csoport” azoknak a fiataloknak a csoportja, akik kiváltak a „Harc az atomfegyverek ellen” mozgalomból, mert úgy találták, hogy ez a mozgalom túl passzív. Ez a csoport tiltakozott karácsonykor ülő sztrájkkal Kopenhágában a Városház téren az atomfelfegyverzés ellen és tüntetést rendezett a morális felfegyverzést támogató színdarab „A Sárkány” ellen. Néhány héttel ezelőtt több fiatal közülük megkísérelte, hogy a koppenhágai dómban tartott istentisztelet alatt a szószékhez nyomuljon. Akkor az egyházfi akadályozta meg őket ebben.
