Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-04-29 / 18. szám

A FÖLTÁM ADOTT MEQJELENÉSEI „Asszony, miért sírsz?“ János 20,10—18. Miért járt Keimedysié a pápánál? A katolikus egyház az USA-ban Az alábbi cikk a Neue Zeit-ben jelent meg Karl Fischer lelkész tollából. az komoly aggodalomra ad okot. Spellmann bíboros, Kennedy nagy ellenlábasa, „szörnyű bűntény nek minősítette az állami tá­mogatás megvonását a katoli­kus iskoláktól. Ez több mint világos beszéd! Az elnök most újból előterjesztett egy tör­vényjavaslatot, amely a min­denfokú iskolák számára 5,7 millió dollárt irányoz elő nagyvonalú támogatásként. Itt kb. ugyanarról a javaslatról van szó, amelyet a kongresz- szus már a npilt évben eluta­sított, mert akkor attól félt, hogy felekezeti villongást idéz elő. Valójában, nem közvetlen úton, egész jelentős összegek­hez jutnak a felekezeti isko­lák, például: tehetséges diá­kok számára adott stipendiu­mok formájában, építkezési hozzájárulások tomacsarno-. kok, vagy más egészségügyi intézmények létesítéséhez. A püspökség ezzel szemben azt az álláspontot képviseli, hogy kötelezni kell az államot va­lamennyi kiadás vállalására és arra. hogy a jövőben az is­kolák fenntartásának gondját teljes egészében magára vál­lalja. Hogy a várható viták mi­lyen formát öltenek, és hogy milyen lesz a tárgyalások ki­menetele, milyen határozatot hoz a kongresszus, azt ma még nem tudhatjuk. Az azonban bizonyos, hogy Kennedy egy­részt elhatározta, hogy kitart álláspontja mellett, mégis másrészről figyelembe kell vennie, hogy belpolitikai hely­zete egyáltalában nem árnyék­mentes. A helyzet csak sú­lyosbodik azáltal, hogy az el­nök külpolitikai sikerei sem mondhatók semmiképpen le- nyügözőeknek. Mindazonáltal lehetséges, hogy az elnök fe­leségét azért küldték a pápá­hoz, hogy egyengesse valami kompromisszum-félének az út­ját, de az is lehetséges, azért, hogy a Vatikánt előkészítse a csalódásraj Összeesküvés Afrika ellen Michael Scott angol lelkész Vádat emel az angol kormány ellen, annak gyarmat-politi­kája miatt. Scott több ízben járt Afrikában. Egyik tan- ganyikai ott-tartózkodása al­kalmával számtalan bizonyí­tékát találta annak, hogy az angol kormány bűnrészes a kongói válságban. Maga Scott így ír erről: „Az angol kormányban jelenleg azok az emberek Vannak hatalmon, akik személyesen ellenőrzik Katangában a bánya-ér­dekeket és a réz-ővezetet. Ezek az emberek egész tudatosan megkísérelték, hogy inkább aláaknázzák és megzavarják az Egye­sült Nemzetek erőfeszíté­seit, semhogy megenged­jék, hogy ezek az Ipari értékek Afrikában ki­csússzanak ellenőrzésük alól. Inkább akarták ve­szedelembe sodorni a vi­lág békéjét, semmint sa­ját érdekeiket. akik készek megesküdni ráf hogy olyan fegyverekkel é® lőszerrel megrakott tehervo- natokat láttak, amelyek Abercorn tengeri kikötő é§ a vasút végállomása között közlekedtek. Az afrikaiak megírták nekem, hogy egy meghatározott ponton a kí­sérők elhagyták ezeket a va» gonokat, hogy egyenek, s ez- alatt a vagonokat Eszak-Rho- désia-i rendőrök őrizték, and csakis az Eszak-Rhodésia-j és egyben az angol kormány teljes tudtával és hozzájáru­lásával történhetett... Mindezt látni kell a Dél- és Észak-Rhodésia-i elnyomó politika hátterével kapcsolat­ban. A világ ebben azt kell hogy lássa, ami valójában az is: a nyomor és a halál ször­nyű juttatását — a profit ér­dekében ! Afrika népei a nagyiparo­soknak azzal a széles kiterje­désű nemzetközi összeeskü­vésével találják magukat szemben, amely éppúgy ját­szik az afrikai népek életé­vel, mint a világ békéjével”* Beszéltem afrikaiakkal, Bach — János passiója a Deák téri templomban Állam és egyház SZÉTVÁLASZTÁSA, DE HOGYAN? Számunkra :.. ez az inter­mezzo azért érdekes, mert ki­tűnik belőle, milyen különbö-. zőképpen lehet alkalmazni az állam és egyház szétválasztá­sának egyébként helyes elvét. Lehet ezt úgy alkalmazni, hogy a két excentrikus kör —• egyház és állam — minden érintkezési pontján metszési pont keletkezik. Lehet azon­ban ezeken a pontokon olyan érintkezési helyeket is létre­hozni, amelyek a világnézeti ellentétek ideológiai megbé- kíthetetlenségét nem élezik ki, sőt éppen olyan kapcsolatokat létesítenek, melyek lehetővé teszik a humánus párbeszédek Ami minket idegenül és né: ha kínosan érint, az az USA- ban a pénzügyeknek a vallá­si törekvésekkel való szoros összekapcsolása. A templom-: harangok kondulásába, az or­gona ünnepi előjátékába, a pap énekébe újra és újra be-: lehangzik a lehulló pénzdara-: bök csörgése. Szeretnénk azon­ban tárgyilagosak lenni és hozzátesszük, hogy e pénzda­rabok nélkül éppenséggel nem szólhat az orgona, nem kon- dulhat a harang. Ami nekünk mindebben joggal nem tetszik, az az a kísérlet, hogy az apr parátust táncmulatságokkal, tombolákkal, lottókkal és ha-r sonló dolgokkal tartsák fenn, Mert itt Krisztus egyháza már olyan területekre téved, melyek teljességgel és egyálta-: Ián nem mondhatók sajátos; területének. Ha egy gyülekezet lemond arról, hogy saját val-r lási erőforrásaiból teremtse élő azokat az eszközöket, mer lyek anyagi szükségleteihez elengedhetetlenül kellenek^ akkor kezdi elveszíteni tovább bi létjogosultságát, éspedig nemcsak az emberek, hanem Isten előtt. Egy vallás, melyet futballmeccsekkel kell fenn-r tartani, nem érdemli meg, hogy életben maradjon. Nem mulaszthatjuk el, hogy mindezt ne ajánljuk nyoma­túkkal nyugati testvéreinknek megfontolásra” G­A HAJNAL ELSŐ SUGA­RAI MÁR SZÉTOSZLOTTAK úz égbolton s helyüket átvet­te a szelíd reggeli napfény. A napfény, mely elűzi az éjsza­ka sötét árnyait, az emberi szív kételyeit. Vagy talán az utóbbi mégsem teljesen igaz, mégsem a teljes valóság? Valóban nem az. Valóban nem az, mert a kerti sírkam­rába hajló asszonyi alak maga a kétség, a megtestesült ké­tely. Hát hogy is ne lenne így, amikor a sír üres, amikor most már nemcsak Ö maga, hanem múlandó porhüvelye is elveszett! Nemcsak az élete lett semmivé, hanem a kegye- letes emlékezés meghatóan szép alkalma is! S a síró asszonyt nem éb­resztik fel még az oly különös jelek, jelenségek sem. Sem a két angyal, sem a kérdés: „Asszony, miért sírsz?” Pedig másodszorra nem más teszi fel a kérdő szavakat, mint maga a Mester. A Mester, akit annyira szeretett, akit el- siratett és akinek holtát még mindig képtelen elfeledni. Pedig a hajnal első sugárai már rég szétoszlottak a reg­geli égbolton: Húsvét regge­lének széles, ragyogó hori­zontján ... Mária — mert ugye róla van szó —, ezzel az emberi­leg nagyonis érthető, — de húsvét reggelén mégsem ma­gyarázható —•, magatartásával lett ezekben a percekben, pil­lanatokban azoknak a keresztyének­nek az őse, akik lélekben, gondolatokban mindunta­lan csupán a nagypénteki keresztre, a getsemánei sírkamra vigasztalan sötét­jére akarnak, tudnak csak figyelni. S így lett néhány tétova szava szinte szó­szerinti mintájává a mi szavainknak, „hite”, a mi sokszori húsvét nélküli hitünknek. 1. DE AHOGYAN AZ EGYRE FELJEBB EMELKEDŐ NAP VIRÄGVASÄRNAP DÉL­UTÁN ISTENTISZTELET keretében iktatta be Várady Lajos budai esperes a kelen­földi gyülekezet lelkész! tisz­tébe Uzon László volt szol­noki lelkészt, espereshelyet­test. Az istentiszteleten és az Utána következő közgyűlésen részt vett KALDY ZOLTÁN PÜSPÖK. Az ünnepi gyüle­kezet soraiban ott láttuk dr. $zelényi Gusztáv egyházkerü­let! világi főjegyzőt és Csákó Gyula püspöki titkárt, akik az Északi Egyházkerületet képvi­selték, dr. Ottlyk Ernő teoló­giai akadémiai dékánt, a szomszédos gyülekezetek lel­készeit, vhlamint a pesti ol­dalon szolgáló lelkészeket A szolnoki gyülekezet, valamint a karcagi és jászberényi szór­ványgyülekezetek küldöttség­gel képviseltették magukat. Várady Lajos esperes be­iktató beszédét Máté 8, 23—26. alapján tartotta. A tenger le- csendesítéséről szóló történet üzenetét a kelenföldi gyüle­kezet felé fordítva ezt mondta: .„Eljött az ideje a lecsende- sédésnek, vagy másként: az Isten előtt való elcsendesedés- nek és megalázkodásnak.” Miután az esperes átadta a kelenföldi gyülekezet díjle­velét, a jelenlevő lelkészek Isten igéjével áldották meg a beiktatott lelkészt. UZON LÁSZLÓ BEKÖ­SZÖNTŐ IGEHIRDETÉSÉ­BEN Sofoniás 3, 14—17 alap­ján Krisztus uralmáról szólt. „Jézus, a király, — mondot­ta — alázatosan, szamárháton ülve közelít hozzánk. Szét­osztja önmagát közöttünk, hogy új életet teremtsen ben­nünk. Magához von, hogy ha­sonlóvá legyünk hozzá. A ke­resztyén gyülekezet tagjai, amikor a hétköznapok és az emberiség nagy kérdéseinek megoldásánál együtt munkál­kodnak az emberekkel, mikor felkarolják a kicsinyeket és megteszik a magukét a béke megőrzése érdekében; szorgal­mukkal, hűségükkel a bennük munkálkodó Megváltó szere- ietéről tesznek bizonyságot.” az éjszaka utolsó homályait, úgy Jézus megjelenése, biztató szava áttöri a „nagypén­teki keresztyénség” kor­látáit. Vagyis azét a ke- resztyénségét, amely meg­reked a „kereszt teoló­giájának” egyoldalúságá­ban s elfeledi, hogy a golgotái kereszt, Jézus Krisztus áldozatos halála értelmét és jelentőségét húsvét ténye felől nyeri. Így történt az, hogy a Jézus holtteste és sírja felett szo- morkodó Mária, a tanítvá­nyok keserűségét s tehetetlen­ségét a feltámadott,' halált- meggyőző Űr megjelenése ör­vendező bizonyossággá változ­tatja: „Láttuk az Urat!” 2. Jézus nem visszatért a ta­nítványaihoz — ez az, amit másodszorra meg kell tanul­nunk ebből a történetből —, hogy ott folytassa velük való azelőtti, halála előtti életét, pontosan ott, ahol abbahagy­ta, hanem úgy jelent meg, mint, aki átment a halálból abba a másik életbe, amely most már mindazoké, akik Ben­ne hisznek, akik Benne életben és halálban re­ménykednek. TESTE EZÉRT VALÓSÁ­GOS ÉS MÉGIS MEGDI- CSOÜLT „MENNYEI TEST” (17/a. vers. V. ö. 1. Kor 15, 35-kk.). S azért jelent meg, hogy bizonyságát adja: tanítványai előtt immár végképp megnyílt az is- tenfiúság lehetősége. Ez­után mint a Feltámadott testvérei lesznek a meny- nyei Atya teljesjogú gyer­mekei, a Vele való meny- nyei közösség boldog örö­kösei, várományosai. Erről a húsvéti örömhírről, evangéliumról tesz nem sok­kal később túláradó szavakkal bizonyságot Pál apostol a Ró­Az istentiszteletet nyomban követő közgyűlésen az egész gyülekezet bennmaradt a templomban. Belohorszky La­jos, a gyülekezet tiszteletbeli felügyelője, egyházmegyei fő­jegyzői minőségében látta el az elnöki tisztet. A kelenföldi gyülekezet köszöntését dr. Re- zessy Zoltán másodlelkész tol­mácsolta. Zoltay Gyula a bu­dai egyházmegye lelkészi munkaközösségének várakozá­sát és reménységét fejezte ki Uzon László felé, akit nyílt szívű testvérnek és képzett teológusnak ismert meg előző szolgálati helyén, s aki most ismét szomszédja lett. Dr. Ott­lyk Ernő dékán teológiai aka­démiánk üdvözletét hozta. Nagy figyelmet keltett a szol­noki, kisújszállási és jászbe­rényi gyülekezetek képvisele­tében felszólaló Bíró József szórvány-gondnok A szolnoki református gyülekezet üdvöz­letét Szokody Gyula reformá­tus lelkész mondta el, a szom­szédos kelenföldi református gyülekezet nevében pedig Hajdú Péter esperes kérte Is­ten áldását az új lelkész szol­gálatára. D. DR. VETŐ LA­JOS püspök, az egyházegye­tem elnöksége és még sokan mások levélben köszöntötték Uzon Lászlót. Az üdvözlések sorát Káldy Zoltán püspök köszöntő szavai zárták. KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK felszólalásában a következő­ket mondotta: A Déli Egyházkerület nevé­ben szeretettel köszöntőm a kelenföldi gyülekezetét és be­iktatott új lelkészét, Uzon Lászlót. Azért jöttem el erre a szép ünnepre, hogy egyfelől „bizonyság” legyek az új lel­kész mellett, másfelől kérjek valamit tőle és a kelenföldi gyülekezettől. Először is „bizonyság” aka­rok lenni. Uzon László lelkész kis, szórvány-gyülekezetből került fel Budapest—Kelenföldre. 25 esztendőn keresztül gyalog, kerékpáron, motorkerékpáron, autóbuszon és vonaton járta nagy szórványterületét és ke­mai levélben, amikor így ír a gyülekezetnek: „Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, ha­nem a f iúságnak a Lelkét kap­tátok, aki által kiáltjuk: Abbá, atyám! •Ez a Lélek bizonysá­got tesz a mi lelkűnkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyerme­kek, örökösök is; örököstársai pedig Krisztusnak.” (Rm8,14— 17.) 3. A FELTÁMADT KRISZTUS ELSŐ MEGJELENÉSE — ta­nít harmadszorra igénk — egy asszonynak szólt. És mi­féle asszonynak! Olyannak, akit az öntelt kegyeáek társa­sága kivetett magából, olyan­nak, akit épp ezek a legszíve­sebben megköveztek volna! Ezt a tényt lehetne ugyan véletlennek, a körülmé­nyek furcsa játékának is mi­nősíteni. De csak akkor, ha nem ismerjük igazán Jézus Krisztust, egészen sajátságos, egyedülálló küldetését. Mert ez a tény megpecsételése egész életgyakorlatának: Ö a „kicsinyekhez”, korá­nak megvetettjeihez, szegé­nyeihez jött, hogy épp őket fogadja az Atya országába, amelyből a hitükben felfúval- kodottak és a magukkal eltelt álszentek kimaradnak. Hozzá­juk jött és épp ezeket a „ki­csinyeket” teszi az evangé­lium boldog követőivé. Ez utóbbi pedig ma sincsen másképp. S ez a figyelmezte­tés pontosan nekünk szól. Ne­künk keresztyéneknek, kik olyan sokszor tudunk ítélget- ni, szeretetlenül másokat meg­szólni, önmagunk hitében — s nem Krisztusban — bízni. Tudjunk „kicsinyek!’: azaz nem önmagunk hitében, vélt „szentségében”, hanem egye­dül a feltámadott Jézus Krisz­tusban bízni, hozzá ragasz­kodni, hogy boldog hirdetői lehessünk köztünk való meg­jelenésének, a mindeneket be­töltő húsvéti örömhírnek! Vámos József reste meg a híveket. Fárad­hatatlanul munkálkodott eső­ben és hóban. Nemegyszer maradt az országúton vagy sáros dűlőben motorkerékpár­jával. Még sem sajnáltatta soha sem magát, nem mondta magáról, hogy ő „mártír” és nem is engedte meg, hogy va­laki „mártír koronát” tegyen a fejére. A háború utáni nehéz évek­ben Uzon László lelkész anyagi gondokkal küzdő kis gyülekezetétől sokszor hóna­pokig nem kapott fizetést, pedig öttagú családjáról kel­lett gondoskodnia. Mégsem beszélt „mártírsors”-ról, jog­talanságról és nem emlegette, hogy a „törvény ilyen és ilyen paragrafusa számára mit ír elő”. Mindig vannak az egyház­ban olyanok, akik jogi viták­kal és paragrafus citálások- kal akarnak megakadályozni olyan kérdések megoldását, amelyeket az egyház jó irá­nyú szolgálata követel meg. De az egyházban a „paragra­fus-viták” ideje lejárt! Az egyházban két dolgot kell most csinálni: evangéliumot kell hirdetni és szeretni kell. Másra nincs időnk! Hirdesd azért, lelkész-testvérem, az evangéliumot, de ne elvon­tan, „magasröptűén”, hanem úgy, hogy az emberek tudja­nak azzal valamit kezdeni a hétköznapi életben is. Mert az emberek behozzák a temp­lomba egész életüket és ha nem az egész életre vonatko­zóan hirdetjük az evangéli­umot, úgyhogy abból hit, szere­tet, hazaszeretet és az embe­rekért munkálkodó felelősség származik, akkor „üresen” mennek el a templomból. Ami a vitatkozásokat illeti, Te ne vitatkozz, hanem szeress: szívből és igazán. A szeretet a legnagyobb hatalom. Vesztesnek érezzük magun­kat a Déli Egyházkerületben, hogy elmész közülünk, mégis békességgel és áldással bo­csátunk el, mert az osztatlan magyarországi evangélikus egyházban maradunk. Isten legyen veled! „Az a látogatás, amelyet az amerikai elnök felesége néhány héttel ezelőtt tett a pápánál, több lehetett pusztán udva­riassági aktusnál. Tudvalevő­leg Mister Kennedy az Egye­sült Államok első katolikus elnöke és emlékezetes szá­munkra, hogy ez a tény a más felekezetekhez tartozókban, hivatalba lépése alkalmával, nagyon is helyénvaló aggodal­makat váltott ki. Akkor ő fél­reérthetetlenül kijelentette — nyilván, hogy ezekkel a nyilat­kozatokkal kifogja a szelet a vitorlákból — hogy semmiféle politikai befolyásolást nem fo­gad el a Vatikán részéről, no­ha egyházának hű fia akar lenni és maradni. Ezzel az amerikai közvélemény meg­nyugodott, különösen a nők — akik ott tudvalévőén a politi­kában is sokkal aktívabb sze­repet játszanak, mint más (nyugati) demokratikus, vagy demokratikusnak látszani aka­ró államokban. LELKÉSZ VAGY PÉNZ­EMBER Most Kennedy abba a köte­lesség összeütközésbe került, amelyet néhány megfontolt politikus előre megjövendölt számára. Az USA-ban tudva­lévőén fennáll az állam és egyház alapvető szétválasztá­sa. £jnnek az alapelvnek kö­vetkezetes folyományaként a számtalan egyházi iskola sem­minemű támogatást nem kap­hat az állam részéről, hanem lényegében a hívek önkéntes adományaira szorul. Nem cso­da, ha ilyen alapon egy kato­likus gyülekezet papjának el­sősorban pénzemberré kell lennie. Hogy e mellett a lel- készi és egyéb fontos ügyek nem kapják meg az őket mél­tán megillető helyet, — az kézenfekvő. E cikk szerzője egész sor olyan — amerikai lelkészek között lefolyt — be­szélgetésre emlékszik, melynél jelen lehetett, s amelyből ki­világlik, hogy a szükséges anyagi eszközök előteremté­sének gondja egész lelkipász­tori tevékenységükre gyakran kínosan ható árnyékot borít. Tömören: „Milyen nagy, Kol­lega úr, az ön gyülekezete?” — lehetett hallani ilyen alkal­makkor. Majd hangzott a vá­lasz: „Az én gyülekezetem 60 000 dollár erősségű”. TEMPLOMOK BELÉPÉSI DÍJJAL A mi fogalmaink szerinti egyházi járulék az USA kato­likusai előtt ismeretlen. Anya­gi problémáik megoldását minden elképzelhető más esz­köz igénybevételével kísérlik meg. Az istentiszteleteken a gyülekezeti tag nevével ellá­tott borítékokat osztanak szét, majd a Szentmise végeztével tartalmával összegyűjtik. Tán­cos-szórakozásokat, színházi­előadásokat, futballmeccse­ket, lottójátékokat, minden további nélkül állítanak ennek az ügynek szolgálatába. Már olyan templomaik is vannak, amelyekbe vasárnaponként csak 25 cent belépődíj lefize­tése ellenében lehet belépni. A püspökségek semmi olyan eszközzel nem rendelkeznek, mely arra szolgálna, hogy az anyagilag gyenge gyülekezete­ket támogassák. Maguk is sokkal inkább arra vannak utalva, hogy saját kormányzó apparátusukat a gyülekezetek által befizetett rendszeres, és nem jelentéktelen, adomá­nyokból tartsák fenn. Olyan szervezetek, mint a katoliku­soknál a Bonifatius-Egyesület és az evangélikusoknál a Gus­tav Adolf Egyesület, az USA- ban nincsenek. Ha egy gyüle­kezet niúcs abban a helyzet­ben, hogy a papját eltartsa, akkor pap nélkül marad, — és ha nem tud templomot épí­teni, senki nem fog neki temp­lomot kölcsönadni. Ez a hely­zet a katolikus iskolák vo­natkozásában fokozott jelen­tőséggel mutatkozik. Az isko­lák fenntartásának gondja a lakosság csökkenő áldozat- készsége következtében mér­hetetlenül megnövekedett, igen, nemcsak az iskolák lét­kérdésévé, hanem — mint a püspökség állítja — főleg a gyülekezeti élet létkérdésévé lett. ISKOLÁK PÉNZ NÉLKÜL Az egyház és az állam kö­zötti feszültség ebben az év­ben olyan formát öltött, hogy „... És lehajtván fejét, ki­adta lelkét." Virágvasámapján, a Deák téri evangélikus templom zsú­folásig telt gyülekezete előtt csendült fel a L utheránia ének- és zenekarának előadá­sában. kiváló szólisták közre­működésével, Weltler Jenő karnagy vezényletével Bach János-passiója. Egy csodálatos mű, mely János evangéliumá­nak fent idézett szövegrészét éli át zenei átlényegüléssel. a halál és feltámadás, az élet megdicsőülésének örökidőkre érvényes kinyilatkoztatásával. Az áhitat és az ima megszen­telt Csarnoka hangversenyte­remmé Változott és egyben a legmegrendítőbb zenei isten- tisztelet legméltóbb helyének bizonyult A golgotaköltészet egyik leg­csodálatosabb remeke Bach János-passiója, a Krisztus iránti végtelen szeretet ma­gasztos zenei imája. A leg­kedvesebb tanítvány, az egyet­len szemtanú-evangélista be- feléátélését örökíti meg, aki természetszerűleg • nem bír időzni Jézus kínszenvedéseinek részleteinél, de mindén során átremeg a mérhetetlen szere­tet mestere iránt, akit már életében Istennek látott és is­mert. A művet bevezető zene­kari előjáték jelzi már ai alaphangulatot, amely végig­kísér a passión és ennek dal­lama a zárókórusban megrázó erővel kiszélesedik a halálon diadalmaskodó Isten-hit him­nuszává. Míg a Máthé-pas- sióban nagyobbára a magán­szólamok áriái töltik ki az evangélista szavait, a János- passióban a kórusok viszik a főszerepet, hiszen széttörede­zett érzéskitörésekre nincs is szükség, mert egyetlen érzés fenséges mélabúja fűti az egész művet. II. G. Ózon László lelkész beiktatása Kelenfildön

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom