Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-04-15 / 16. szám

f I Miért? Zsid. 9, 24—28. Nagypénteken hangzanak el ezek az igék. Ezen a napon a keresztyén emberek szívét Krisztus halálára való emlékezés tölti el. Énekeink egy része különösképpen is Jézus Krisztus szenvedésére és halálára helyezi a íő hangsúlyt, és nagypén­teken sokszor esünk abba a kísértésbe, kizárólagosan csak Jézus szenvedésére és a keresztfán elszenvedett halálának külső tényére gondoljunk. Ez a mai ige azonban megóv bennünket az ilyen kísérté­sektől. Igénk üzenete nem kisebbíti a nagypénteki eseménye­ket, nem is akarja azokat elhallgatni, csak nem időzik el a külső látnivalókon. Nem részvétet akar bennünk kelteni egy ember szenvedésén, de azt sem akarja, hogy közömbösen néz­zük azt, ami a kereszten történt. Nem a külsőségekre irányítja figyelmünket, hanem a nagypénteki esemény belső üzenetét szólaltatja meg. Mert nem a hogyan a fontos a keresztyén em­ber számára, hanem a miért. Nem az, hogy milyen részletek játszódtak le a keresztfa körül, hanem hogy miért kellett és miért vállalta Jézus Krisztus ezt a kereszthalált. 1. Isten szeretetéhez nyitotta meg az utat. Áldozati halála nem öncélú volt. Érettünk történt. Ezzel a cselekedetével, amely alázatosságból fakadt, megnyitotta a bűnös ember előtt az utat Isten szeretetéhez. És ugyanakkor máris elhozta a bű­nös ember számára Isten szeretetét. Ezt a kettőséget érti meg á hivő ember, amikor Krisztus nagypénteki szolgálatára gon­dol. Lehetővé tette, hogy kegyelemben éljünk és elhozta a ke­gyelmet, hogy abban élhessünk! Ha Ö nem vállalta volna a kereszthalált, akkor beszélhetnénk Isten szeretetéről, kegye­lemről és üdvösségről, de nem lenne számunkra kézzelfogható valósággá. Azért imádjuk az Atyát ma is, mert Jézus Krisztus által megengedte nekünk, hogy szeretettében élhessünk! Azért vállalta Jézus Krisztus a nagypénteki kereszthalált, hogy bű- aeink büntetése helyett kegyelemben részesedhessünk! 2. Bűnbocsánatot adott! Krisztus áldozati halálával, igénk ezerint: Isten színe elé került. És ez az odakerülése sem ön­célú volt. Közbenjáró lett értünk! Nagypénteki komor hangu­latunkba betör a napsugár: Jézus Krisztus értünk közbenjár! Es ezzel a közbenjárásával a mi bűneink bocsánatát szolgálja. Szolgálta akkor ott, a feléje forduló, vele együtt szenvedő go­nosztevővel szemben és szolgálja ma is. És ez a bűnbocsánat «rindig új életet is jelent. Üj elindulást és új lendületet! Nem fáradt, lehorgasztott fejű keresztyéneket keres Jézus Krisztus, hanem erejével és kegyelmével megerősödött embereket. Ez már a nagypéntek elkötelezése a keresztyén ember szá­mára. Mert Jézus Krisztus, a mi Urunk nem önmagáért és nem „véletlen” szenvedett és vállalta a keresztfa minden megpróbáltatását, hanem azért, hogy mi új szívvel és új lélek­kel, új akarással és új lendülettel, új hittel és új szeretettel éljünk és szolgáljunk. És mindezekkel az a Krisztus ajándéko­zott meg minket, akire ma is emlékezünk, aki ma is szól hozzánk. Nagypéntek hogyanja helyett így lesz számunkra áldássá és erővé, Isten szeretetévé és új életté a keresztfa miértjeJ K. Á. HÍREK — Virágvasárnapján az ol­tárterítő színe: lila. A vasár­nap oltári igéje: Jn. 13, 1—17; szószéki igéje: Zsid. 7, 1—3. Délután szabadon választott ige. * — NAGYPÉNTEKEN az ol­tárterítő színe: fekete. Az ün­nep oltári igéje: Jn. 19, 1—7; szószeki igéje: Zsid. 9, 24—28. Délután szabadon választott ige. * — AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ FÉLÓRÁJA lesz a Petőfi Rádióban 1962. április 22-én, húsvét vasárnapján, reggel fél 8 órakor. Igét hir­det: D. dr. Vető Lajos püspök. * — ÉRTESÍTÉS. Dr. Bothár Vilmos egyetemes ügyész, egy­házunk jogtanácsosa, az egye­temes székházban (Üllői út 24.) fogadó órákat rendszere­sített: hétfőn, és szerdán 12— 13 óráig. Jogtanács és felvilá­gosítás nyújtása díjtalan. Le­vélben megkeresés esetén megcímzett és bélyeggel ellá­tott válaszboríték mellékletét kéri. * — DIÖSGYÖR-VASGYÄR. A gyülekezet április 1-i szere- tetvendégségén Sepsy Károly miskolc-tapolcai református lelkész tartott előadást: „A mi böjtünk” címen. A gyülekezet az Üj Rész énekeiből éneke­ket tanult. — A somogy-zalai egyház­megye lelkészt munkaközössé­ge március 27—28-án ülésezett Gyenesdiáson. Igetanulmányt készített Vértest) Rudolf, igét hirdetett Dubovay Géza és Lágler Béla. Szerdahelyi Pál: „A békeharcos Schweitzer Al­bert’’, Madarász István pedig az Ezefusi levél második fe­jezete alapján: „Krisztus kö­vetése ma” cinen tartott elő­adást. Németh Zoltán sajtó- tájékoztatót, Lágler Béla es­perest beszámolót tartott, Sze­keres Elemér a csurgói, Bándi István a gyékényesi gyüleke­zet történetét, életét ismertet­te. Az értekezlettel egy időben egyházmegyei tanácsülést tar­tottak, melyen Bándi István számvevőszéki elnök ismertet­te a gyülekezetek számadá­sait. A somogy-zalai egyházme­gye lelkészei március 22-én a Hazafias Népfront rendezésé­ben lelkészi békegyülésen vet­tek részt Kaposváron. Szira József okleveles közgazdász tartott előadást a „KGST” megalakulásáról, eddigi mun­kájáról és feladatairóL * — A györ-soproni egyház­megye lelkészi munkaközössé­ge március 29-én ülésezett Győrött, az alábbi tárgysoro­zat szerint: Úrvacsorái isten- tisztelet (Mészáros Sándor), így prédikáltam legutóbb (Fol­tin Bunó), így prédikálok leg­közelebb (Laborczi Zoltán), Jézus és az Ószövetség (Weit­ler Ödön), A békemozgalom hírei (Szabó Kálmán). Ismer­jük meg egymást (Győrság). Esperesi bejelentések. * — PESTÚJHELY. Április 15-ón, virágvasárnap este böj­ti est lesz. Igét hirdet: Nagy István. * HALÁLOZÁS. Id. Dubovitz István, az egykori fasori evan­gélikus főgimnázium volt ta­nára, a Magyar Földrajzi Tár­saság és Kutatóintézet főpénz­tárosa, a kiváló földrajzi bib­liográfiák írója, 74 éves korá­ban Budapesten elhunyt. A rákoskeresztúri új köztemető­ben temették eL Az igaznak emlékezete áldott. — Ditrói Sámuelné, sízül. Millmann Margit, a diósgyőr- vasgyári gyülekezet buzgó tagja, 69 éves korában el­hunyt. Temetése március 28- án volt a miskolci evangélikus temetőben. — TEMPLOMOK, lelkész! ak szakszerű restaurálását hivatalos egységáron vállalom. BOZÖ PÁL építőmester, Bp. XI. Irinyi József u. 102. Telefon: 456—568. Második kiadásban megjelent Dr. Lüthér Márton KIS KÁTÉJA Kapható: a Sajtóosztályon Budapest, VIII., Puskin u. 12. Ára: 3 forint. mmiiiiiűmmiiiimm 111111 n 111111 n i n i ni i iti 111 mii i i > n 11 m 11 i 11 iji ru R<n i;! 111:11111 ui i i i i u i mii. i.i.!.i 11i u u m«í>i í i > 11 i 1111 i 1111111i; HÉTRŐL—HÉTRE Az Űr szolgája És. 53. 11—12. A próféta az Or Szolgájának a szenvedéséről prófétái.. Nagyheti áhítataink Krisztusra irányulnak, aki szenvedésével és halálával Isten szeretetét és irgalmasságát tette nyilván- valóvá. Az Ür Szolgája — Jézus Krisztus — a bűneinkért vál­lalta ezt a sorsot. Nem tehetetlenségét igazolta a kereszthalM- lal, hanem ajándékot adott a bűneit ismerő és tőlük szaba­dulni akaró embernek. A próféta Isten igéjét hirdette, de nem láthatta azt, akt­ról szól. Számára a távoli jövőbe tolódott ki a Messiás eljöve­tele, és csak ajkának dicséretével énekelhetett róla. Mi, húsvét felől tekinthetünk erre a Szolgára, aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért”. Számunkra olyan egyszerű mindez! Pedig ezért az „egy­szerű” kegyelemért Jézus Krisztusnak keserves utat kellett megtennie. De Ö tudta, hogy mit vállal és azt is tudta, hogy miért vállalja azt. A bűnösök közé számláltatott, részese lett minden emberi problémának és kísértésnek. Ember volt, aki nagyon szerényen vállalta a jeruzsálerni bevonulást. Nem akart király lenni. Nem akart uralkodni. Nem azért Jött! Szol­gálni akart egész életévet Ezért nyúlhatott naavcsütörtök es­téjén kegyelmet osztó kézzel a bor és a kenyér felé. Sokak bűnét, hordozta, köztük a miénket is! Kereszthalá­lával megváltott, minket! Nekünk adta Isten szeretetét! Kér­hetjük, érezhetjük és élhetünk ezzel a szeretettel! —r —n ................................................♦.*♦♦♦♦♦♦♦♦»*♦♦♦♦.............. NA PR ÓL-NAPRA VASÁRNAP: PÉLD. 1, 15. MT. 21, 4—5. — Jézus életében minden terv az Atya akaratának volt alávetve. Engedelmes volt a keresztfáig. Az Atyának mindvégig engedelmes Jézus számolt le engedetlenségünk következményeivel: bűnnel, ha­lállal, pokollal, s szerzett váltságot az egész világnak. Mt. 26, 27; Jn. 18, 1—11. HÉTFŐ: I. MÖZ. 49, 18; KOL. 1, 14. — Nem értettük meg a golgotái kereszt titkát, ha azt gondoljuk, a mi bünbánatunk, a mi megtérésünk által nyerünk bocsánatot. Isten bűnbocsátó kegyelmének egyetlen magyarázata a kereszt. Ott Krisztus tesz elégtételt bűneinkért, hozzánk tér megtartónkként. Ézs. 50, 5—10; Jn. 18, 12—27. KEDD: MIK. 5, 4; MT. 26, 52. — Jézus a békesség feje­delme. A Sátán minden békesség megrontója. Jézus akaratai az ember védje az életet és ne pusztítsa azt. A rombolásra készített eszközök szolgálják az élet szebbé tételét. A rombo­lásra használt atomenergia legyen a gyógyítás és haladás szoü gálója. Mert Jézus az életet nem elveszíteni, hanem megtar­tani akarja. Jer. sir. 1, 1, 12—17, 20—21/a; Jn.18. 28—40. SZERDA: I. MÓZ. 43, 24; I. KOR. 10, 17. — Jézus szeretefe a gyülekezet közösségében egymás terhét hordozó testvérekké formál. E közösség ajándéka: hordoztatunk a gyülekezet által* feladata: hordozni szeretettel a másikat. Jer. 15, 15—21; Jn. 19, 1—16/a. CSÜTÖRTÖK: JER. 2, 21; JN. 15, 1. — Isten Jézusban az makóiét forrását helyezte el embervilágunkban, hogy életünk legyen. Az úrvacsorában az örökéletre táplál minket. Mt. 22, 2—13; Jn. 19, 16/b—22. PÉNTEK: ZSOLT. 107, 3. 8: KOL. 1. 20. — Látszólagos* ma a golgotái kereszten történt, jelentéktelen esemény. A Szentírás szempontjából a történejem leghatalmasabb esemé­nye. Ott a szeretet győzött a gonoszság felett, az élet a halál elett. Ézs. 52. 13—53 12: Jn. 19. 23—30. SZOMBAT: JÓZS. 23, 11; MK. 15, 46. — Aki magára vette bűneinket, az „eltemettetett”. Jézus halála lett a halál „ha­lála”. A hálái többé nem tarthat fogva senkit. Krisztus él! Ör­vendezzünk! Mt. 27, 57—66; Jn. 19, 31—42. Nagy István HÓNAPOK TELTEK EL ISMÉT. Heródes nem kapott választ Pilátustól. A helytartó vagy nagyon el volt foglalva, vagy pedig sem­mire sem méltatta a negyedes fejedelem fel­jelentését. Az emlékezés rostáján kihullanak az apró szemek, a nagyok benne rekednek és olykor úgy terelik a cselekvésünket, mint hegyoldal a rohanó patak útját. Ezen a tava­szon éppen Heródes feljelentése jutott Pilá­tus eszébe. Pilátus nehézkes készülődéssel szánta el magát, hogy Jeruzsálembe menjen. Unta ezt a népet és ásítóan unalmasnak ta­lálta a provincia dolgait. Ö, a római, több kultúrához, több kényelemhez és több szóra­kozáshoz szokott, mint amit ez a vidéki tarto­mány és ez a lármás, izgága nép nyújtani tud. Azt sem tudja, mikor telik le a vég nélküli­nek látszó és száműzetésnek érzett megbíza­tása. De ha már a császár így rendelte, telje­síti kötelességét. Hűvösen és számítóén, ér­dektelenül és szív nélkül. Gyűlöletes itt lenni a barbárok között. Nem érti a szokásukat, vallásukat, tarkaságukat. Egy dolog enyhített csupán mérhetetlen utálatán: felesége, aki zsidó lány volt és akit nagyon szeretett. Feljött tehát a páska ünnepeire Cezáreából Jeruzsálembe. Felváltotta a tenger hűs part­jait egy poros város melegével. Elhozta fele­ségét is és kíséretét és berendezkedtek újra Antóniába, a templom északi részén épült fel­legvárba- Ezt az erődítményt még Heródes király építtette, Antipás atyja. Kaszárnyának ugyan, de arra a néhány napra, amit itt kell töltenie, neki is meg fog felelni. A zsidók leg­nagyobb ünnepe lesz, ilyenkor mindig jó, ha Róma jelen van és lehűti a kedélyeket. HERÖDES SZÁMÍTOTT ARRA, hogy Pilá­tus itt lesz Jeruzsálemben. Heródiás, a fele­sége, különösen számon tartotta az eseménye­ket. Az asszonyok mindig tudják, hogy a nap­tár milyen célt szolgál. A szerencsekovácsok szorosan fogják a kalapács nyelét. Heródes- nek is ragyogó palotája volt Jeruzsálemben. A város nyugati oldalán, a gazdagok negye­dében emelkedett a kétszárnyú épület, amely­nek három tornya volt. A legnagyobb Pha- zael, a kisebbek Marianne és Hippikus. A pa­lota nyugati oldala egyúttal a város fala volt. Keleti és déli oldalán egy gyönyörű szép par­kot védett a hatalmas kőkerítés az idegen szemektől és a betolakodóktól. A parkban sé­tányok, mesterséges tavak, szökőkutak voltak. Jeruzsálemnek ez volt a legszebb palotája, ezt még Pilátus is megirigyelhette volna. Dehát ez családi örökség. Atyja építtette a többi középülettel együtt. Akkor még ő képviselte Rómát, nem kellett helytartóról gondoskodni. A márvánnyal, aranylapokkal és egyéb ne­mes anyagokkal borított termek fényt, pom­pát és gazdagságot sugároztak. Nem kellett takarékoskodni akkor a pénzzel. A város déli és délkeleti részében a szegénynegyed lakói­ról nem kellett gondoskodni. Éljenek, ahogy tudnak. A sikátorokban a nyomor és a bűz elviselhetetlen volt, de egy fejedelemnek ezt nem illik észrevenni. Azt sem, hogy százával laknak az emberek elhagyott telkeken és az utcán, hajlék nélkül. * . Tibériásból rövid időre most ide tette át a székhelyét a tetrarcha. Heródiás a városban nem. mutatkozott a nép ellenszenve miatt. Vi­szont gondoskodott arról, hogy jelenlétüknek híre titkos csatornákon keresztül kiszivárog­jon a városba. így minden valamirevaló sze­mély tudomást szerzett jelenlétükről. Tudta tehát Pilátus is, hogy Jeruzsálemben tartóz­kodnak. A PÁSKA ÜNNEPÉRE MEGSZÁMLÁL­HATATLAN NÉP jött Össze Jeruzsálembe. A procurator is éppen ezért tartózkodott itt. A gonosztevőket ilyenkor szokták kivégezni és egyet-egyet, hogy a népnek kedvében jár­jon, szabadon bocsát. Már az ötödik kecske­bak áldozatára készült a hivő nép (a hét min­den napján egyet áldoztak), amikor a dél­előtti órákban tarka sokaság kért bebocsátást Heródes udvarába. Heródes szíve a torkában dobogott. Mint a sivatag oroszlánja megérzi a zsákmány szagát, úgy érezte, hogy ebben a tolongásban, lármában, hangoskodásban ott van az o órája, az ö nagy pillanata. És valóban, ahogy besereglettek hozzá az emberek — ilyen népet nem visz a palota ter­meibe, ezért a lépcsőkön állva fogadta őket —, észrevette azt, akit eddig sem elfogatni, sem kivégeztetni nem tudott. A szerencse a kezére játszott. Itt hozzák azt a názáreti Jézust, aki­ről annyi mindent hallott, akit félt és gyűlölt egyszerre. Nos, hát ez ő! Hunyorogva nézte. A Nap is szembesütött vele. Egyszerre min­dent nagyon világosan látott. A magas, kar­csú tujafákon vékony, fehér porréteg van. A fűvön is. A szökőkút szabályos ívekben lö- velli fel a vízsugarat. Körülötte tarka szivár­vány remeg. Milyen élesen lát mindent. A Názáretit körülvevő zsidók között papi sze­mélyek is vannak, és ott van Simon és Gama­liel is. Cinkosan vált szót tekintetük egymás­sal. Szótlanul, minden érzés nélkül, állig fegyverben két római katona áll a Názáreti mellett. A papi szolgák közül néhánynak a kezében dorong. A Názáreti arca sápadt, vér nélküli. Valami megmagyarázhatatlan szen­vedés olvasható le erről az arcról. Két keze hevenyészve van összekötve és a tenyerek között itt is, ott is egy-egy kötélvég lóg ki. Fehér köntöse foltos. Feketére alvadt vér-, por-, verejtékfoltok rajta. Nagy szemei fárad­tan néznek a távolba. Heródes remegett, amint így felmérte a parkba tolakodó csoportot. — Mit akartok? — kérdezte a nép nyelvén. Egy római tisztviselő állt elő és rövid írást nyújtott át. Pilátus küldte. Értesítette a feje­delmet arról, hogy Jézust a főpapok adták át neki. Valami főbenjáró bűne lehet és miután galileai származású, Heródes hozza meg az ítéletet, ő illetéktelen ebben. Egyebekben ár­tatlannak véli. HERÖDES ARCA HEVES RÁNGÁSBA KEZDETT. Most kell okosnak lennie. A préda itt áll előtte és nagy lehetőségekkel kecseg­teti. Ügy kell játszania, hogy a procurator te­kintélyét emelje és ezáltal kegyeiből néhány morzsa juthat számára is. Egy ilyen mor- zsácska lesz a korona is. Nem azért ravasz, mint a róka, hogy ezt egy pillanat alatt át ne gondolta volna. Ha Pilátus ártatlannak tartja ezt az embert, akkor az ö számára is ártatlan. Es most így hevenyészve, felelőtlenül meg­kezdte a kihallgatást: — Te király vagy? Ügy hírük felőled, an­nak tartod magad. Nem tudod, hogy egy ki­rály van csak, a császár Rómában? Ej, meny­nyi bajt csináltok magatoknak! Nem gondo­lod, hogy az életeddel játszol? Jézus hallgatott. Olykor másodpercekre le­hunyta szemét. — Figyelj ide — kezdte elölről Heródes. — Ismertél te egy Jóna nevű esszénust? Tudod, mi történt vele? Felelj! A szembenálló szomorúan nézte öt. — Rólad azt mondják, halottakat támasz­tottál fel. Tudod, hogy ez tiltott? Én tiltottam meg. Kinek adtad vissza az életét? Néma csend. Heródest már a verejték kezdte kiverni. — Hová való vagy? Názáretbe? Miért csa­varogsz akkor az országban? Mi értelme an­nak, hogy ámítod a népet? És különböző szemfényvesztésekkel szédíted? Újra semmi válasz. Jézus arca halálsápadt. Vékony ajka fájdalmasan szorul össze. Anti­pás ekkor változtatott a módszeren: — Te csodákat tudsz tenni. Látod, ennek örülök. Nagy dolog ez! Oldozzátok le a kötelet a kezéről. Lássuk, mit tud. Engedelmeskedtek. A két kéz fáradtan hul­lott le. A csuklókon sötétkék nyomok, a kötél helyei. Heródes folytatta: — Azpnnal szabadon bocsátalak, ha ® szökőkútból nem bugyog a víz. Vagy ha —» homloka ráncba futott, gondolkodott — ha most a barátodat, Jónát idevarázsolod. Vagy pusztán a fejét, legalább a fejét. Mert tudod* szörnyű fej volt az! Sokáig nem tudtam alud­ni miatta. De most már — nagyot nevetett hozzá — most már igen. — A többiek vele nevettek. Jézus néma maradt. — Talán valami egyszerűbbet kérdezek. Mondd meg, ki tartózkodik a palotámban? —* Heródes feleségére gondolt, aki egy függöny mögül figyelte a jelenetet. — Erre sem fe­lelsz? Akkor legalább nekem.tégy jót. Mondd* lesz-e király belőlem? Ha ezt megmondod, hazamehetsz a faludba. Mert látom, ártatlan vagy. Az utolsó mondatra kirobbant a zsivaj, a hangzavar. A papok és a farizeusok öklüket rázták: — Nem ártatlan, halál reá! Rosszabb a go­nosztevőknél! HERÓDES CSENDET INTETT. Előszóit- tóttá az őrséget. Marcona katonák jöttek asl épület végéből feléjük. — Nos, legények, figyeljetek csak ide. Ezt az embert alig tudták idehurcolni ennyien. Veszedelmesen erős. Most gyengének teteti magát. Ki tud vele elbánni? De vigyázzatok — gúnyolódott tovább —, mert láng jöhet ki a szeméből, és aki közel megy hozzá, megper­zseli. Ha valamelyiknek megszorítja a kezét, annak menten leszárad. A katonák bizalmatlanul méregették a Ná­záretit. A papok, rómaiak és farizeusok hát­rább léptek. Jézus ott állt egyedül. Az egyik dárdája nyélével vágott a vállára. A másik vesszővel húzott Jézus karjára. A harmadik volt a legbátrabb. Arcul merte csapni. Mindez nagy nevetést váltott ki. És a negyedik egy óvatlan pillanatban leszakította róla a kön­tösét. És amit ekkor láttak, megdöbbentette őket. A Názáreti háta olyan, mint a kígyó­fészek. Véres csikók tekeregtek összevissza rajta. Csupa seb! A katonák meghökkentek Nem, ők nem hóhérok A katonának is van szíve. Egy ujjal sem bántották tovább. Heródes szeme sarkából figyelte ezt a je­lenetet: — Nos, látjátok, itt áll előttetek tehetetle­nül, gyáván a hős, az erős. Hagyjátok őt futni! Vagy vigyétek öt Pilátushoz! Pilátus tudja, mit kell tenni az ilyenekkel. Katonája, hozzatok fci ruhát neki, öltöztessétek fel, s ti — intett a többieknek — vigyétek! Fényes ruhát, hoztak ki a palotából, felöl­töztették Jézust, újra összekötözték kezét, majd elvezették. Ezen a napon lettek barátokká Heródes és Pilátus. Rédey Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom