Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-03-18 / 12. szám
EP. BÉRM. BP. 72. Böjti tanulságok Máté 15.21—28. J[/fár második hete templomainkban külső változások is felhívják a figyelmet arra, hogy az egyház életében, „ünnepkörében” új szakasz kezdődött. Lila az oltárterítő, az oltári virágok közé odakerült a tavasz első hírnökei közül a barka. Készülünk Jézus Krisztus áldozatos halálának bűnt és halált legyőző ünnepére. Nagypéntek és Húsvét ünnepeire. Ez az időszak főleg és különösképpen nem külsőségeiben bír jelentőséggel keresztyén életünkben, hanem valami belső változást igényel. Böjt az evangéliumi értelmezésben minden bizonnyal valami „mást” jelent, mint a szokványos magyar szóhasználatban. Nem valamiféle önsanyargatást, önmegtartóztatást, lelki búskomorságot, hanem hitünknek és keresztyén helytállásunknak a megerősödését. Ha csak annyi jele és bizonysága lenne az évről-évre megismétlődő böjti ünneplésünknek, hogy a vidám farsangi hetek után valamivel őszintébben és komolyabban néznénk Jézus Krisztus életét és saját életünket, már akkor is érdemes lenne ezt az időszakot minden évben várni és megbecsülni, őszinteségre, komolyságra, ünnepélyesebb órákra mindnyájunknak szüksége van. Böjt második vasárnapjának ősi evangéliumi igéje, a kana- neus asszony története álljon most előttünk. Maga a történet arról szól, hogy Jézus rövid időre elhagyja Galilea határát, és pogány területre lép. Itt egy pogány asszony beteg leánya számára gyógyulást kér Jézustól. Jézus előbb válaszolatlanul hagyja a kérést, majd megszégyeníti a tolakodó asszonyt s végül annak erős hitét látva teljesíti kérését. Mire tanít bennünket ez a történet? JPlőször is az kérdéses, hogy ismerjük-e annyira Jézust, mint az a pogány asszony? — Az asszony, ha nem tudná, hogy Jézus a Messiás, akkor meg sem merné szólítani. Asz- szonyoknak nem illett zsidó férfit megszólítani. Ö azonban tudja, hogy Jézus a Messiás és a Messiás asszonyokhoz éppen- úgy eljött, mint a férfiakhoz. Pogánynak sem volt szabad zsidó embert háborgatnia. Tudnia kellett, hogy a zsidók megvetik őket és saját hitüket minden nép hiténél magasabbren dünek tartják. Az asszony azonban tudja: a Messiás megnyitja az országhatárokat és megnyit minden határt, amely ember és ember között létesült. Még Jézus kemény, próbáratevö szavat sem ingatják meg e hitében. — Ismerünk-e mi ennyit Isten világot átfogó szeretetéből? Isten nem egyes közösségeknek, egyes egyházaknak, felekezeteknek az Ura. Nem is egyes népeknek vagy csak bizonyos meggyőződésű embereknek. Az egész világnak az Istene Ö. És az egész világnak adja áldásait. Az egész világot szereti. Azzal, hogy élet van ezen a földön, azzal, hogy napfényt és esőt ad, „a jóknak és gonoszoknak egyaránt”, azzal, hogy kenyerünk van, azzal, hogy nem engedi a bűnös emberi szándékokat és indulatokat diadalmaskodni, hogy háború és pusztulás vihara söpörjön végig földünkön. Tanuljuk meg mind jobban megismerni Isten „napfényét", nemcsak azt a fényt, amely a színes templomablakok üvegmozaikján keresztül árad a templomokba hanem azt is, amely az ablakokon kívül árasztja el ezt a világot. Isten fénnyel és meleggel vesz körül minden emberi jó- szándékot, minden jóra-törekvést, meghall minden emberi sóhajtást vagy segítség-kérést. Igen, ő nem „evangélikus Isten", nem is az egyház Istene vagy a hívők Istene, Ö az „ember1' Istene, az ember jóakarója. Milyen szélesre tárul a látóhatár, ha mi, keresztyének, így nézünk Istenünkre! Mennyivel őszintébb lesz a hangunk és a kezünk munkája. Megtanuljuk újra. hogy Isten nem templomfalakon belül lakozik csupán, nem egyes bekerített kertekben ad napsugarat, nem egyes közösségek problémakörén belül tanácsol, hanem a világot és az embert süti sokféle áldásának sugaraival. A Messiást, Jézust, az egész világért küldte, váltságul. A kananeus asszonyért is. Ezért lép Jézus át Tirus és Sidon pogány vidékére. J^ásodszor azt kérdezi ez a történet, hogy érzünk-e felelősséget másokért? — Az asszony nem a maga szarná: kér meghallgatást, hanem leánya számára. És most ne az anyai szeretettel próbáljuk ezt megmagyarázni. — Hiszen mennyire tele van a mi életünk vallási egoizmussal. Mennyire tele vannak imádságaink is az önmagunk körül forgás szavaival. Pedig sokan vannak körülöttünk, — szeretteink, munkatársaink, népünk, és az egész emberiség — akiken segíthetnénk, akiknek vállalhatnánk valamilyen terhét vagy akikért felemelhetnénk a szavunkat Isten előtt. Nehéz lenne itt felsorolni azokat a területeket, ahol feladatunk, munkánk és felelősségünk van másokért. Bizony nem foroghatunk önmagunk körül (még imádságunkban sem!), hanem részt kell vállalnunk mindenben, ami jó, hasznos és áldásos! — íme, Jézus is szívesen veszi az asszony kitartó közbenjárását leányáért. Végül azt kérdezi történetünk, hogy van-e igazi hitünk a Messiásban, Jézusban? — A kudarc, a visszautasítás és a megszégyenítés nem riasztja vissza az asszonyt. Bennünket a sikertelenség, a „nem érdemes” lelkülete hányszor tett már erőtlenné és hitetlenné. Hinni Isten mindent átfogó szeretetében, töretlenül és kitartóan — ez lehet egyedüli forrása cselekvő keresztyén életünknek, de önmagunk felé forduló böjti elcsen- desedésünknek is! Legyenek ezek a kérdések a mi böjti ünneplésünk hasznos tanulságai. Szirmai Zoltán A nagy március tanítása Az 1848. márciusi események idején a reformátusokkal közös egyházi sajtónk, a PROTESTÁNS EGYHÁZI LAP nagy örömmel hirdeti, minden más közleményt megelőzve: „A sajtó szabad!” Innentől kezdve megnyílik a lehetőség, hogy egyházi sajtónk az ige fényébe helyezve hirdethesse Isten ítéletét a Habsburg-elnyomás felett, s utat mutathasson evangélikus népünknek arra, hogyan szolgálhatja hazája érdekét azzal, hogy keresztyén életét Istennek való engedelmességben éli. SZÉKÁCS JÓZSEF, akkori pesti lelkész, későbbi püspök, a próféták egész népükkel foglalkozó igehirdetésének a nyomán, szószékre viszi a haza életében bekövetkezett felemelő eseményeket. Ezen az istentiszteleten a pesti evangélikus templomban (ma; Deák téren) a gyülekezet Székács erre az alkalomra ír* egyházi énekét énekelte, amelynek egyik részlete így hangzik: „Hozzád hangzik a háladal. Mert te müved a diadal Hatalomnak Istene! Te szóltál a nép szavában S elporlott saját hamvában — A szentelt jog ellene!” Ugyanakkor nemcsak Pesten, hanem az ország minden részében a nép széles rétegei egyházunkkal együtt örültek a nemzeti függetlenségért folytatott harc sikerének Egyházi sajtónk „Gömörbő! hírek” című közleményében például ezt olvassuk: „A szabadságnak zászlai megyénk falvainak tornyain jelenleg diadalmasan lenge nek. Hegyi vidékünk lakója ez új fordulatot égből küldött isteni ajándéknak veszi, vallásos érzelmében örömköny- nyüket, a hála könnnyüit hullatja.” A nép hatalmas tömegeinek megmozdulásakor a Protestáns Egyházi Lap átérzi a történelmi pillanat nagyszerűségét és a lelkészekhez fordul hazafias kötelességük hűséges teljesítésére szóló felhívással: „Lépjetek azért elő, hazánk lelkészei, tűzszavaitok s lelkes tetteitek lángoló példájával! Fessétek népetek elébe a kort, mellynek visszahozha- tatlan millió napjait annyi eskütörő fejedelem kínos szolgaságában töltöttétek el. Rajzoljátok le a zsarnokokat, kik hízelgő udvaroncaik mosolygó arcából meríték örömüket, holott népük millióinak arcán keservdús bánat ült. írjátok le mindezek ellenében a szabadság szent kötelességeit, mellyekről maga Isten, ki népét szabadságra, s nem szolgaságra teremté, fog követelni számot mindazoktól, kik hivatva valónak a küzdelemre s hivatásukat teljesíteni elmulasztók.” Az eseményeket éberen figyelő evangélikus főpásztor. Haubner Máté dunántúli püspök, az egyházkerülete espereseihez s rajtuk keresztül a lelkészekhez és gyülekezetek hez intézett körlevelében arról szól, hogy az evangélikus embertől nem lehet közönyt és nemtörődömséget kívánni a nemzeti élet nagy eseményeivel kapcsolatban, sőt Isten gondviselése iránti hálával kell fogadni a márciusi eseményeket s azok előmenetelét kell munkálni. 1848. márc. 19-én kelt körlevelében Haubner azzal fordult espereseihez: „Rendkívüli események idején, minő a' miénk, midőn a’ Polgári élet terén kevés napok, sőt órák alatt, több évek Lián sem várt roppant változások merülnek fel: cvang. honfiaktól azt kívánni, hogy ők a’ történtek által éppen ne érdekeltessenek, ’s azoknak részvétlen nézői legyenek, kétségkívül természet elleni követelés volna. Minden jókat, mely- lyeket az Isteni gondviselés böltsessége az előre haladó mívelődés ösvényén napjainkban az emberiség üdvére kifejt, hálás örömmel fogadni keresztyéni szent kötelességünk.” Ezzel adta meg Haubner az új államhoz való viszonynak az alaphangját. A nemzeti kormány iránt a protestáns lelkesedés csak nőtt akkor, amikor háromszázéves elnyomás után KOSSUTH LAJOS előterjesztésében törvénybe iktatták a bevett vallásfelekezetek egyenlőségét és viszonosságát. De nemcsak a vallásegyenlőség kimondásáért lelkesedtek, hanem azért a nagy eredményért is, ami a jobbágyság felszabadítását és az emberi szabadságjogok kiszélesítését jelentette. Világos ez Haubner Máté dunántúli püspök körleveléből, amit akkor bocsátott ki, amikor veszélyesre fordult a szabadság ügye. 1848. november 13-án Win- dischgrätz herceg, császári tábornagy az október eleji bécsi forradalom leverése után bejelentette, hogy átlépi hazánk határát a császári hadsereggel, a magyar szabadságharc leverésére. Kiáltványát ezzel fejezte be: „Oltalom a’ híveknek, bocsánat a’ megtérőknek, végveszély a’ pártütőknek, ez jelszavam!” Az ország leigázására elinduló ellenség közeledtekor szólal meg Haubner Máté szava 1848. december 3-i körlevelében egyházkerülete lelkészeihez. Az embertársak megbecsülése, az emberek, — s mivel a legelnyomottabbak a legtöbb szeretetre szorulók —, a volt jobbágyok különös szeretete vezeti Haubnert, amikor lelkes hangon számol be az emberi együttélés kivívott új rendjének eredményeiről: „Honunkban 12 millió jobbágyember ezentúl nem robotol; véres verítékkel szerzendő vagyonkájából ötödöt, kilenczedet, tizedet nem kénytelen adni; személyes és családi nyugalma, a hajdútól kezdve felfelé, 20—30 kisebb és nagyobb kényuraságok szeszélyétől nem függ; fölötte bíráskodó felsőségét saját bizodalma szerint választja; a törvény előtt minden más polgártársával egyenlő, stb.” Haubner hazafiságának evangéliumi alapja az a megigazító evangéliumi hit, amely a cselekedetek gyümölcsét a hazáért és az emberi szabadságért való küzdelemnek a konkrétságában termi meg. Ahogy egész teológiai munkájának fő jellemvonása a konkrétság, gyakorlatiasság és a realitás iránti fogékonyság volt, ugyanúgy az evangéliumi hitből fakadó cselekedeteket sem ködösen, elvontan, a világtól elszigetelten szemlélte, hanem azokat mindig aktuálisan látta: az emberek mélységes szeretetében, az elnyomott jobbágyság iránt érzett felelősségvállalásban, a haza minden nagy és nemes dolgának keresztyéni segítésében és támogatásában. Hosszan lehetne szemléltetni püspökeink, lelkészeink, egyházi közgyűléseink nyilatkozataiból azt, hogy milyen mélységesen hittek a Habsburg-elnyomás elleni küzdelemnek a feltétlen erkölcsi igazságában. Ezért csendült ki mindenhonnan az összefüggésnek és kapcsolatnak a keresése: az Isten egyetemes erkölcsi világrendje és a márciusi sikerek között. A jó és igaz ügynek a szolgálata töltötte el hazafias lelkesedéssel a szíveket, s ez adott értelmet a fáradozásnak, áldozatvállalásnak, és ha kellett, a hősiességnek! Egyházunknak népünkkel való egysége a Szentírást a nép nyelvére lefordító magyar reformáció óta mindig természetes és magától értetődő megnyilvánulása volt őseink és apáink hitéből ezt kaptuk elkötelező örökségül a jelen számára! Dr. Ottlyk Ernő Szolgálat Jézus Krisztus Isten engedelmes gyermeke és akaratának hűséges szolgája volt. Jézus minket is engedelmességre és szolgálatra tanít. Jézus Krisztus nincs mesz- sze tőlünk. Ha meg akarom őt találni, nem kell kilométereket gyalogolnom, vagy fényévekben kifejezhető távolságokat áthidalnom. Jézus közel van hozzám, a szomszédomban, felebarátomban és minden jó ügyben, ahol éppen az én szolgálatomat várják. Ha egyszer feleletet próbálunk adni arra a kérdésre, hogy miért élünk, mi az életünk vezérlő eszméje, akkor többek között ilyen kérdések állnak előttünk: A gyűlöletért vagy a szeretetért élünk-e? Az önzésért vagy a szolgálatért vagyunk-e itt a földön? A háború vagy a béke mellé kell-e állnunk? Ha Jézus gyermekei nem volnánk, akkor is azt kellene mondanunk, hogy a szeretetért, szolgálatért és békességért élünk és vagyunk! Jézus gyermekei pedig különösen is a békességért, szolgálatért és szeretetért küldettek a földre, az emberek közé. Sajnos ma nagyon sokan hiszik azt, hogy a keresztyén- ség ilyeneket jelent: templom, liturgia, dogmatika, szertartások, papok, keresztyén nyugat stb. Pedig a keresz- tyénség először és mindenekelőtt ezt jelenti: „Szeresd a te Uradat és Istenedet és szeresd a te felebarátodat!” Jézus ezt az utat járta hűségesen és engedelmesen. És tanított és tanít ma is a hűséges szolgálatra. Sajnos, Jézus mellé ma is sok önelégült keresztyén csatlakozik fel. Jézus korában az egyik csoport azért volt önelégült, mert gazdag volt. A másik csoport azért, mert szegény emberekből állt. A harmadik csoport pedig azért, mert kiválasztottnak tartotta magát. Ma olyan önelégült keresztyénekkel találkozunk — bár egyre kevesebben lennének —, akik mivel templomba járnak, imádkoznak, azt hiszik, hogy Isten az önelégült keresztyéneket keresi. Nem, hanem a szolgáló keresztyéneket! Ez Isten tanítása ezen a vasárnapon. Isten azt akarja, hogy böjtben és mindenkor bűnbánattal menjünk ahhoz a Jézushoz, aki nem tekintette zsákmánynak Isten voltát, hanem élete odaadására alázta meg magát. Mindez megtanít arra is, hogy keresztyénségünk nem valami „szent ügy”, hanem irgalmas erő, mely kimozdít önző életünkből és elindít a hűséggel végzett szolgálatra. Ne legyen elég, hogy Jézust beengedjük a templomba; hanem a szívünkbe engedjük be boldogan és alázatosan. Fülöp Dezső •■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a* IMÁDKOZZUNK Máté 20,21—28 Jézusunk! Bocsásd meg, hogy egyházad a szolgálat helyett gyakran uralkodni akart. Valahányszor ezt tette a történelem folyamán, mindig megfeledkezett a Te példaadásodról és intő szavadról. Bocsásd meg nekünk személy szerint, hogy a hiúság és dicsőségvágy bennünket is sokszor elragadott az életünkben, és a gyülekezeti, egyházi életben a magunk érvényesülését kerestük, ahelyett, hogy valóban szolgáltunk volna Neked és az embereknek. Köszönjük, hogy elveszed tőlünk a hatalomra vágyás kísértését, és a mai egyházat alázatosabb helyre állítod, mint a múltban. Ügy érezzük és hisszük, hogy ez az egyház igazi helye. Figyelmeztesd a keresztyénségnek azt a részét a világban, amelyik még mindig a „nemzetek tanítója” uralkodó szerepére vágyik, hogy Te az egyháznak a népek és az emberiség szolgálója szerepét adtad. Kérünk, taníts meg bennünket, hogy örömmel vállaljuk helyzetünket népünk és az emberiség sorai között. Ne engedd, hogy közben szemünk elől veszítsünk Téged, a Te páratlan szolgálatodat, amelyet elvégeztél a Földön, szenvedéseddel és haláloddal: életedet váltságul adtad értünk, hogy megszabaduljunk a bűn, halál és kárhozat hatalmából, és elérhessük a boldog örök életet. Add, hogy ezzel az evangéliummal szolgáljunk másoknak. De késztess bennünket, hogy szeretetünk teljességével is szolgáljunk mim.cn területen az embereknek. Cselekedd, hogy ebben a kettős szolgálatban soha meg ne fáradjunk, és Téged mindig hálaadással dicsőítsünk, mert nem a miénk, hanem a Tiéd a hatalom és dicsőség. Ámen. 4
