Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-12-16 / 51. szám

KP. BÉRM. BP. 72, INDEX 25211 XXVII. ÉVFOLYAM, 51. SZÄM 1962. december 16. Ára: 1,40 forint Valóságos reménység — Mt. 11, 1—6. — Az ádventi reménység nem valami bizonytalanul imbolygó lidércfény, mely a valóság világából soha nem létező illúziók ingoványába csalogatja a naiv lelkeket, hanem valódi remény­ség: bizonyosság a nem látott dolgok valósága felöl. Az egyik ősi keresztyén hitvallás így kezdődik: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és nem látható dolgoknak teremtőjében”. Tehát a látható és a láthatatlan dolgok egyaránt fontosak. Azok is, amelyeket mindenki láthat. Azok is, amelyek a földi életben soha nem lehetnek láthatókká. De azok is, amelyek most még nem lát­hatók ugyan, egyszer azonban majd láthatókká lesznek, itt' ezen a földön. El lehetne azon tűnődni, hogy melyik a fonto­sabb: az-e, ami látható, vagy ami láthatatlan, az-e, ami még nincs meg a világon, de egyszer meglesz, vagy az, ami soha nem lehet láthatóvá, A szentírásban azt olvassuk, hogy „a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók”. Aki­nek „van szeme a látásra, füle a hallásra”, sokszor nagyon rá tud feledkezni az örökkévaló dolgok szépségére. Arra a hoz­záférhetetlen világosságra, melyben Isten lakozik. Beleme­rülni a szeretetbe, mely örökké megmarad. Elmélyedni Isten bölcsességének kibeszélhetetlen gazdagságába, kikutathatatlan útjainak rejtelmeibe, irgalmasságának mélységébe és hatal­mának dicsőségébe. Ezt a boldogságot talán leginkább a kará­csonyeste hangulatához, a fényben úszó, kivilágított kará­csonyfa látásához lehetne hasonlítani. Ebből a boldogságból szeretnénk minél többet megtapasztalni most, ádventben és karácsony ünnepén. így gondolkodunk mi. Ezt találjuk jónak és szépnek ád­ventben. Isten azonban egészen más, mint mi vagyunk. Az ö gondolatai nem a mi gondolataink. Isten választott emberei is másként gondolkodnak, mint ahogyan közönségesen mi szok­tunk vélekedni. Ez tűnik ki abból is, hogy Keresztelő János nem azért küldi követeit Jézushoz, mert általa boldogító érzé­sekhez jutott. Az se volt rá döntő hatással, hogy akkor, ami­kor őt a Jordán folyó vizében megkeresztelte, Isten Lelke szállott reá galamb alakjában, s az égből ez a szózat hallat­szott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm”. Jánost Jézus cselekedetei ejtik gondolkodóba. Amit Jézus tett, az ébreszti fel benne a kérdést: nem ez-e a próféták által megígért Messiás, a Krisztus, akinek Ű az útját volt hívatva egyengetni! És Jézus helyesli, hogy János így gondolkozik. Válaszában szintén a saját cselekedeteire utal. A bibliai sza­kasz hangsúlyozza ugyan, hogy Jézus tanított és prédikált. Jézus mégse azt üzeni Jánosnak: hogyne volnék én a Krisz­tus, hát nem hallottad, hogyan tudok prédikálni, hogyan tu­dok imádkozni, hogy negyven napig böjtöltem a sivatagban, és visszautasítottam a Sátán háromszoros kisértését?! Arra se hivatkozik, hogy milyen csodálatosan született Szűz Máriától, söl, hogy a Szentlélektől fogantatott, hogy Dávid király csa­ládjából származik, és hogy neki messiási küldetéstudata van. Hanem? Hanem messiási volta bizonyítékaképpen felsorolja azt a sok jót, amit az emberekkel tesz: hogy gyógyítja, segíti őket, enyhíti szenvedésüket, szünteti nyomorúságukat, hogy lám: a vakok látnak, a sánták járnak, a süketek hallanak, s még a halottak is feltámadnak, a szegényeknek pedig örömhírt mond, de nemcsak szép szavakkal, hanem cselekedettel, például több ízben négyezer, sőt ötezer éhes embernek ád enni! Meglepő, hogy az evangéliumok mennyire kiemelik Jézus Krisztus éle­tének ezt a vonását! Nincs jóformán egyetlen fejezet az evan­géliumokban, amelyben ne lenne szó arról, hogy szenvedők­kel találkozott, s azokon segített. Éppen az ejti csodálatba kortársait, hogy nem úgy tanít, mint a farizeusok és az írás­tudók, hanem mint akinek hatalma van meg is valósítani, amit hirdet, hatalma van az emberekkel jót tenni. A keresztyének számára gyakran jelent problémát az üd­vösség és a cselekedetek egymáshoz való viszonya. A refor­mátorok azt hirdették, hogy bűnbocsánatot és örökéletet nem cselekedeteinkért kapunk, hanem Jézus Krisztus érdeméért, ingyen, kegyelemből, hit által. Igen ám, csakhogy a reformá­torok azokra a cselekedetekre gondoltak, amelyekkel Istennek akartak kedveskedni a vallásos hívek, tehát az áldozásokra, zarándoklatokra, böjtölésekre, s egyéb önsanyargatásra, a vi­lágtól való elvonulásra, a kolostori életre, a családi életről való lemondásra, mindenféle ceremóniára. Igen, ezekre gon­doltak a reformátorok a próféták és apostolok nyomán. Az ilyen vallási cselekedetekről tanították, hogy azok nem kel­lenek Istennek, azok nem üdvözítenek, nem szerzik meg a bűnbocsánatót és a boldog, örök életet. Ezekről valóban így tanítottak, de nem a valódi jó tettekről. A valóságos jótetteket nagyon is fontosnak tartották a próféták, az apostolok és a reformátorok. A különbséget a kétféle cselekedet közt könnyű megérteni Luther Mártonnak abból az egyetlen megjegyzé­séből is, hogy Isten előtt az a dolgozó leány a kedves, aki a seprőt szorgalmasan forgatja, és nem az az apáca, aki egész nap térdel a templomban és imádkozik. Véssük jól emlékeze­tünkbe nagy reformátorunknak ezt a nevezetes mondását, s akkor mindig könnyen el fogunk igazodni a jótettek kérdésé­ben. Ha a szavakon túl a cselekedetekre nézünk, kezünkben van az az iránytű, amellyel biztosan el tudunk tájékozódni e világ dolgai között. Ez az iránytű tehát, hogy ismét halljuk: a jó tett, amely az ember javát munkálja. Ez az ádventi evangélium lehoz bennünket a valóság ta­lajára. Krisztus Urunk nemcsak mondja, hogy szereti, hanem valóságos jó tettekkel szereti az embert. Szeret minket is. Azt akarja, hogy valósággal megtaláljuk boldogságunkat ezen a földön is, és azután is. Annyira szeret, hogy értünk emberré lett. Annyira fontosnak tekinti a mi itteni, földi életünket is, hogy érettünk maga is testté lett. Karácsony Krisztus Urunk testté léteiének ünnepe. Aki felismeri, hiszi és vallja a jó tettek igazságát, az ün­nepli igazán a Megváltót, a Jézus Krisztust, mennyei Atyánk testté lett üdvözítő szeretetét Ilyen ünnepekkel áldjon meg minket a mi Istenünk. Dr. Vető Lajos Isten gyermekei A szeretet csodája Hívogató, szinte csalogató szavakkal beszélt eddig János apostol az Isten szeretetéről. Az egész Szentítrásnak az alapirányát követi ezzel, hi­szen a Biblia első lapjaitól az utolsóig arról tesz bizonysá­got, hogy mennyire szeretetből és szeretetre teremtette Isten a világot és az embert, hogy hogyan ajándékozza meg nap­ról napra irgalmas szereteté- vel. hogy hogyan harcol Isten szeretete és hűsége a bűnös ember megmentéséért! Drámai küzdelmet folytat Isten szere­tete a bűn ellen, a bűnösért. És utolsó szavával is arról ta­núskodik Isten igéje, hogy Isten kegyelme a Jézus Krisz­tusban az új világban is a leg­nagyobb hatalom lesz. Az a János apostol, aki olyan odaadó tanítványi hűséggel követte az Urat földi életében, hitelesen fogalmazta meg örö­mét így: „Lássátok, milyen nagy szeretettel volt hozzánk az Atya, hogy Isten gyermekei­1 Ján 3,1—2. nek neveztetünk és azok is vagyunk!” Az isteni szeretet legnagyobb ajándéka, sőt cso­dája, hogy mi a gyermekei le­hetünk.. Mi, az engedetlenek és hálátlanok! Mi, az irgalmat­lan felebarátok és kegyessé­günkben felfuvalkodottak! Mi, a kicsinyhitűek, és hitünkkel mégis olyan sokat kérkedők! Minket nevez Isten gyermekei­nek, akiket nagyon jól ismer Ö, a szívek és vesék vizsgálója, életünk sötét foltjaival együtt. Minket nevez Isten gyerme­keinek. akik a nekünk aján­dékozott hitet olyan ritkán váltjuk föl a mindennapi élet­ben a .,szolgáló-szeretet”-re! Minket fogadott gyermekeivé, akikről nagyon jól tudja, hogy a bűn miatt nemcsak egyszer, a bűnesetkor veszítettük el az istenfiúságot, hanem most is naponként válunk nem a jó, hanem a rossz szolgáivá! De az éppen az Isten szere- tetének a csodája, hogy újból, egészen „közérthetően” és „megismerhetően” nekünk I ajándékozta az elveszített fiú­ságot a Jézus Krisztusban. Pál apostol ezt így mondja: „Sze­retete révén úgy rendelkezett, hogy a maga fiaivá fogad ben­nünket, a Jézus Krisztus ál­tal, akaratának a jótetszése szerint, hogy magasztaljuk ke­gyelmének a dicsőségét, amely- lyel megajándékozott ben­nünket ama Szeretetében” (Ef 1,5—6.). Jézusért tette, a sze­rétéiért és Szeretettért, amivel és akivel arra indít bennünket is, hogy bekapcsolódjunk Isten gyermekeinek a magasztaló énekébe. Akik elfogadták János apostol azonban na­gyon jól tudja, hogy ez az istenfiúság nem belső emigrá­cióra indítja az embereket, a keresztyéneket. Ennek az isten- fiúságnak meg kell látszania, meg kell mutatkoznia a ke­resztyén ember életében: sza­vaiban és cselekedeteiben. Mert igaz ugyan az a tétel, hogy a világ nem fogadta be a Fiút, a Világosságot. Tehát nem ismerte meg, azaz belső­leg nem tette magáévá azt az üzenetet, amelyet Krisztus ho­zott a világba, amikor így kezdte az igehirdetést: „Tér­jetek meg, mert elközelített a mennyek1 országa!” De igaz a tétel megfordított ja is, hogy az emberek azért nem teszik magukévá ezt az örömhírt, mert mi, keresztyének nem él­jük meg hitelesen az isten- fiúságból pedig magától érte­tődő „új” életet. Ma sokat és sokszor beszélünk arról, hogy bennünket képmutató, nem őszinte és nem igazi keresz­tyéneknek tart a világ. Sok­szor elkeseredünk ezen. Pe­dig itt nem az elkeseredés se­gít. hanem az a keresztyén magatartás és élet, amelyről mindenki minden nehézség nélkül leolvashatja: mit je­lent Isten szeretetét irántam és a másik ember iránt belső­leg a magamévá tenni és an­nak megfelelően az Isten gyer­mekeinek az életét élni — nem holnap, hanem ma! A Hozzá hasonlók Hozzá, az Isten Szeretettjé­hez kell hasonlókká lennünk hogy hazugság- és ámítás­mentes legyen a keresztyénsé- günk. És ez nem könnyű do­log! Nem könnyű azért, mert ma még nem színről színre, hanem távolról vagyunk az Isten - gyermekei. Ma még mi is az Ószövetség gyermekei vagyunk és így imádkozunk: Mikor láthatom meg orcádat, Istenem?! Olyanok vagyunk, mint a karácsonyfát eltakaró ajtó előtt álló gyermekek: Sejtjük az elképzelhetetlen beteljesedés fényét és örömét, de még várnunk kell. Boldo­gok vagyunk már ma, de még várnunk kell. Reménységben vagyunk boldogok! (Rm. 8.) Megint Pál apostolra hivat­kozunk, aki erről a követke­zőket mondja: „Mert akiket előzőleg kiválogatott, azokat arra rendelt, hogy Fiának a képmására íormáltassanak, hogy Ö legyen az Elsőszülött sok testvér között” Rm 8,29.). A keresztyén ember tud ugyan arról is, hogy a belső embert megújítja Isten Szentlelke már ebben az életben (2 Kor 4,16.). és tanúvá, a világosság hordozójává avatja. De azt is tudjuk, hogy teljesen ha­sonlókká Hozzá akkor le­szünk, ha színről színre lát­juk: Ha visszajön ítélni élőket és holtakat. így vezet az út a hit felől a látásig. Ez Isten gyermekei­nek az útja. Dr. Pálfy Miklós IMÁDKOZZUNK János 5,31—35. Uram, elmúlt ismét egy hét, s én köszönöm, hogy segít­séged és türelmed volt velem. Sok mindent végezhettem el ezalatt az idő alatt, de bevallom, sok minden maradt el vége­zetlen és sokat elfelejtettem abból, ami pedig jó lett volna, s amiről tudtam, hogy Te bíztad reám. Nem tudom bizonyosan, hogy teljesen, igazán voltam-e ember, s úgy voltam-e gyerme­ked, ahogy lennem kellett volna? Csupán az elmúlás felé vitt ez a hét, vagy közeledtem országodhoz és közelebb jutottam Hozzád? Köszönöm, hogy felőled mégis bizonyos lehetek, Is­tenem. Hálát adok neked, hogy ígéreteid ezer szála köt mégis Hozzád és az ádvent fényében élhetek. Köszööm, hogy enyém bűnbocsánatod és kegyelmedben ajándékozott békességed. Kö­szönöm, hogy minden végzett munkámat kezedben tudhatom és abban a reménységben élhetek, hogy mindent jóvégre vi­szel, s jót tudsz kihozni abból is, ami nekem nem sikerült. Tarts meg, Uram, közelségedben, hogy ne csak pillanatra hajtsam meg fejemet előtted, s ne csak egy ideig tudjak örülni kegyelmeden, hanem életem minden napja megtérés legyen, s közeledés életedhez. Köszönöm Istenem, hogy az eljövendő hét felé békességed s ígéreteid ismeretében tekinthetek: hogy ígéreted van a földi és az eljövendő élet számára. Köszönöm, hogy épülő és a jövő felé néző világban élhetek, hogy reménységünk van, hogy az élet erői győznek a pusztulás erői felett. Légy velem és adj csüggedetlen szívet, hogy kivegyem részemet minden jó szol­gálatból, amit a közösség és emberek javára végezhetek, ahogy gyermekedhez illik, aki ádvent fényében jár. Dicsérünk Téged, hogy Te jössz velünk utunkon és egyszer mindent betöltesz majd és megújítod és teljessé teszed életün­ket a Jézus Krisztusért. Ámen. TTYYTTTTTTTTTrYTYTTVTTTYYTTYTTTYYTTTTVTTTTTYYTTTTYTTYYTTTYTYYt A Prágai Keresztyén Békekonferencia Hoiiandfában ülésezett A Prágai Keresztyén Béke- konferencia holland csoport­ja vendégeként december 3— 8 között a hollandiai Drieber- genben ülésezett a Békekonfe­rencia Munkabizottsága és Nemzetközi Titkársága. A Munkabizottság többek között felüivizsgálta a tizen­egy tanulmányi bizottság mun­káját és foglalkozott az ún. regionális konferenciák kérdé­sével. December 8—12-ig két ilyen regionális konferenciát tartottak Hollandiában. Majd Belgiumban és Franciaország­ban tartanak regionális konfe­renciákat. Ez utóbbiakon a Munkabizottság és a Nemzet­közi Titkárság tagjai a Ke­resztyén Békekonferencia cél­kitűzéseit és feladatait ismer­tetik. Fenti alkalmakra DR. BAR- THA TIBOR püspök, a Mun­kabizottság tagja és TÖTH KÁROLY, a Nemzetközi Tit­kárság tagja, utaztak el Ma­gyarországról. rYYYYTTTYYYTYTTYYV7YYYYTYYTYTYTYYY7TTYYYTYYTTVTYTTTTTTTTYTTTYY Annak pedig, aki titeket a botlástól megőrizhet és az ö dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel, egyetlen megtartó Istenünknek, a mi Űrünk Jézus Krisztus ál­tal dicsőség, nagyság, erő és hatalom öröktől fogva és most és mind örökké! Ámen. Judás 24—25. • Keresztelő János bejárta a Jordán egész környékét és hir­dette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. Amint meg van írva Ezsaiás próféta beszédeinek könyvében: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ös­vényeit! Minden völgy töltessék fel, minden hegy és halom hordassék le és a görbe utak egyenesekké és az egyenetlenek simákká legyenek és lássa meg mindenki az Isten szabadi- tását. Lukács 3, 3—6. Ádventi kívánság Valahányszor ezen a földön két ember megszereti egy­mást, mindig fellobban ben­nük a kívánság: minél jobban megismerni egymást. Ez a kívánság keresi az alkalom ablakait, ahonnan minél mesz- szebbre lehet látni a másik életébe. Boldog találkozások, szép együttlétek így hoznak közelebb két embert a meg­ismerés és a szeretet szép otthonába. Az ádventi emberben is ilyen elemi erővel él a meg­ismerés kívánsága a Krisztus- közeliét áldott alkalmain. Az ádventi kívánság először is úgy áll előttünk, mint a megismerés vágya. — Min­den hivő emberben előbb- utóbb kivirul ez a vágy: meg­tudni azt, hogy kicsoda Krisz­tus? Maga a Krisztus-követés sem más, mint boldog végig­járása annak az útnak, ame­lyen Ö végigmént. Maga az * ádvent sem más, mint újra el­olvasni, végighallgatni a sza­vait és végignézni . szereteté- nek mindenkihez lehajló és mindenkit megajándékozó ka­rácsonyi mozdulatait. Jézus egyszer megkérdezte egy vak embertől: — mi a kívánságod? A vak így felelt: — látni szeretnék! És amikor Jézus meggyógyította őt, hálá­san, könnyes szemekkel Jézus­ra nézett. — Az ádventi kíván­ság mindig így kezdődik, hogy valaki a megismerés szemé­vel Jézus szemébe szeretne nézni. Az Ö arcába, az Ö út­jára, az Ö tiszta életébe sze-. retne igazán belelátni. Az ádventi kívánság azután úgy folytatódik, mint a meg­ismerés valósága. — Krisz­tus nem rejtőzködik el soha­sem az Öt kereső ádventi em­ber elöl, titkok rejtelmeibe, babonák sűrűjébe, templomok szertartásai közé. Amikor va­laki keresni kezdi, már test­vérként ott találja maga mel­lett. A szavai megszólalna’; csendesen és egyszerűen. A szeretete világítani kezd és biz-" tat bennünket, mint a szeret­teink mosolya. Öt meg lehet ismerni. A valóság világában jár. Szeretetben és szolgálat­ban, jóságban és irgalomban, emberek szívében és szemé­ben sokszor felvillan az arca. Az ö megismerése valóság. Az ádventi kívánság úgy végződik, hogy végül is a megismerés visszhangja lesz belőle. Helyesebben belő­lem! A meggyógyított vakról meg van írva, hogy amikor vissza­kapta a látását, visszament az emberek közé és vitte minden­kinek az egészsége, az öröme, a boldogsága tiszta mosolyát. Az ádventi ember visszhang a világban. Hangja és bizony­sága, boldog hordozója a tiszta találkozásnak, a békés és örök krisztusi karácsonynak. (f->

Next

/
Oldalképek
Tartalom