Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-12-02 / 49. szám

cA szamasi ^iLLekzzei lUUltfLC. NOVEMBER Hö 4-ÉN HÁLAÜNNEPET tartott a szarvasi újtemplomi evangé­likus egyház a szúvasödás foly­tán elkorhadt, összeroskadás- sal fenyegető templomtető ge- rendázatának rendbehozása al­kalmával. Az ország egyik legszebb evangélikus templomát a gyü­lekezet adakozásból és' segély­ből hozta rendbe. Ez alkalommal meglátogatta a gyülkezetet Káldy Zoltán püspök és Koszorús Oszkár es­peres is. Káldy Zoltán püspök a dél­előtti főistentiszteleten hir­dette az igét: Ef. 2, 14—20 alap­ján. Igehirdetésében többek között ezeket mondotta: „E szép templom megerősítése buzdítson titeket a ti belső emberetek megerősítésére, az új ember kialakítására. Szük­ség van erre, mert a mi belső­emberünk az idők viharában gyakran elgyengül. A Szentlé­lek Isten azonban segít. Aki ma Sem gyengébb, mint volt a templomépítő ősök idejében. Csak kérni kell: Jövel és erő­síts meg. És ö megteszi! — Mindnyájunknak állandóan erősödnünk kell. AZ APOSTOL FIGYEL­MEZTET: hogy Krisztus a szívünkben lakozzék a hit ál­tal. — Nagy kitüntetés ez, hogy a királyok királya elfogadja a szívünket lakhelyül. Elfogadja, mert belsőleg át akar formál­ni minket olyannyira, hogy mások is lássák: ebben az em­berben Krisztus él! Krisztus forradalmat akar bennünk te­remteni, hogy egészen újjá le­hessünk. Milyen jó isi volna, ha itt is, a ti gyülekezetetek­ben ilyen megújulás történ­nék s az emberek meg tudná­nak egymásnak bocsátani, sze­retni tudnák azokat is, akik nem hivők, nem evangéliku­sok, mint ahogy Jézus is tette, aki nem válogatott az embe­rek között, csak szerette őket. Így kell átformálódnia mind­nyájunknak. Aki a szívébe Krisztust befogadja, annak az életében elrendeződik minden. Elrendeződik a gyermekek— szülők—házastársak meglazult viszonya. Amikor az ember a golgotái kereszt alatt rádöb­ben Isten irántunk való nagy szeretetére, aki megbocsát, üdvösséget ad, akkor mondja boldogan Pál apostollal: Meg­hajtom térdeimet a dicsőség Királya előtt.” Az ünnepi istentisztelet vé­geztével Káldy Zoltán püspök előbb az egyház nagyszámú presbitereinek adott tájékozta­tót egyházunk időszerű kérdé­seiről, majd a helyi lelkészeik­kel tartott megbeszélést. Pálfy István A ZSINATI ATYÁK HITVALLÁSA Világszerte a reménység és aggodalom érzéseivel kísérik figyelemmel a keresztyének a II. Vatikáni Zsinat eseményeit. A biztató jelenségek mellett szomorúságot, csodálkozást, sőt megütközést váltott ki az az eskü, illetve hitvallás, melyet a zsinati atyáknak 1408. óta el kell mondaniok. Ez előfeltéte­le a zsinat munkájában való részvételnek. A szöveg az úgy­nevezett Professio fidei Tri- dentina (Tridenti hitvallás), amelyet a Codex Juris Canonici minden kiadása mellé hozzá­nyomatnak. Ebben a formájá­ban ezt a hitvallást első ízben az I. Vatikáni Zsinat alkalmá­ból kellett letenni. A Professio fidei Tridentina szövege a kö­vetkező: „Én, N. hiszem és szilárd hittel vallom együtt és részei­ben mindazt, ami a hitvallás­ban foglaltatik, amit a szent római egyház szükségesnek tart. Mégpedig: Hiszek az egy Istenben, a mindenható Atyában, a menny és föld, minden látható és lát­hatatlan teremtőjében. És az egy Ürban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, ö minden idő előtt az Atyától született: Isten az Is­tenből. Fény a Fényből, az igaz Istentől való igaz Isten, fogantatott, nem teremtetett, egy lényegű az Atyával. Min­den általa teremtetett. Értünk, emberekért és a mi üdvössé­günkért szállt alá a mennyek­ből. Testet öltött magára a Szent Lélek által Máriából, a Szűzből, és emberré lett. Ér­tünk Pilátus alatt megfeszít- tetett, szenvedett és eltemette- tett. Harmadnapon feltámadott az Írás szerint. Felment a mennybe és ül az Atya jobb­ján. Visszajön majd dicsőség­ben, hogy ítéletet tartson élők és holtak felett, és az ő orszá­gának nem lesz vége. Hiszek a Szent Lélekben, az Úrban és életajándékozóban, Ö az Atyával és a Fiúval együtt imádandó és dicsőíten­dő. Ö szólott a próféták által. Hiszem az egy, szent, kato­likus, apostoli egyházat. Val­lom az egy keresztséget a bű­nök bocsánatára. Várom a holtak feltámadását és az éle­tet az eljövendő világkorszak­ban. Amen. Határozottan elfogadom és magaménak vallom az apos­toli és egyházi hagyományo­kat és az egyház egyéb szoká­sait és szabályait Hasonlókép­pen elismerem a Szent Írást abban az értelemben, ahogyan a szent Anya, az egyház, tar­totta azt és tartja. Reá tarto­zik a valódi értelem megítélé­se és a Szent Írás magyarázá­sa. Sohasem fogom azokat másként érteni és magyarázni, mint csakis az Atyák egyhan­gú felfogása szerint. Arról is hitet teszek, hogy igaz és sajátos értelemben az Új Szövetségnek hét szentsége van. amelyeket Jézus Krisztus, a mi Urunk szerzett és szük­ségesek az emberi nem üdvös­ségéhez, ha nem is valameny- nyi minden egyes számára, vagyis: keresztség, bérmálás, oltári szentség, bűnbánat, utol­só kenet, papszentelés, házas­ság. Azokat a szokásokat is, amelyeket az egyház a fent nevezett szentségek ünnepé­lyes kiszolgáltatásánál helyes­nek tart, elfogadom és helyes­nek tartom. Mindazt egyetemlegesen és részleteiben, amit a tridenti szent egyházi zsinaton az ere­dendő bűnről és a megigazu- lásról határoztak és kinyilvá­nítottak, egészében elfogadom. Vallást teszek továbbá ar­ról, hogy Isten a misében valóságos, egyedülálló és en­gesztelő áldozatként felajánl- tatik élőkért és holtakért, hogy az eucharistia szent szentségé­ben igazán, valóságosan és lé­nyege szerint egyszerre jelen­való a test és vér a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Leikével és istenségével, hogy az egész kenyérsubstanciának testté és az egész borsubstanciának vérré változása megy végbe. Ezt az átváltozást a katolikus egyház transsubstanció-nak (lényege szerint átváltozásnak) nevezi. Vallást teszek továbbá arról, hogy csak egy szín alatt is az egész csorbítatlan Krisz­tust és a valóságos szentséget élvezik. Állhatatosan, szilárdan azt tartom, hogy van egy tisztító­hely, és az ott fogvatartott lelkek a hivők könyörgő imádsága révén segítséget ta­lálnak. Ugyancsak, hogy az embe­reknek a szenteket, akik Krisztussal együtt uralkodnak, tisztelni és felkérni kell; hogy ők értünk Istenhez odaviszik imádságainkat; hogy ereklyéi­ket tiszteletben kell részesíteni. Határozottan állítom, Krisz­tust, a minden időkben szűz Istenanyát csakúgy, mint a többi szenteket, eszménykép­nek kell tartani és megőrizni; hogy köteles tiszteletet és megbecsülést kell irányukban mutatni. Vallom azt is, hogy Krisztus az egyházra hagyta a búcsú feletti teljhatalmat és hogy az azzal való élés a keresztyén nép számára nagy áldást hoz. A szent katolikus és apos­toli római egyház-at ismerem el minden egyház anyjának és tanítójának, igaz engedelmes­séget fogadok és esküszöm a római pápának, szent Péter utódjának, az apostolfejede­lemnek, és Jézus Krisztus hely­tartójának. Éppígy kétség nélkül maga­mévá teszek és vallók minden egyebet, amit a szent, törvé­nyes és egyetemes egyházi zsi­natok, mindenekelőtt a triden­ti szent zsinat és a vatikáni egyetemes zsinat hagyományo­zott és kijelentett, különöskép­pen a római püspök elsőségé­ről és az ö csaUitkozhatatlan tanítói tisztéről. És hasonlóképpen: Mindazt, ami ezzel ellentétben áll, és minden tévtanítást, amit az egyház elítélt, elvetett és átok alá helyezett, elítélek, elvetek és átok alá helyezek én is. Ezt az igaz katolikus hitet, amelyen kívül senki sem üd- vözülhet. amelyet itt én sza­badon vallók és amelyet hűen megtartok, ezt akarom csorbí­tatlanul és tisztán életem vég­ső leheletéig Isten segítségével állhatatosan megőrizni és val­lani; és gondoskodni fogok arról, — amennyire rajtam áll, hogy azt az alám rendeltek vagy azok, akik tisztemnél fog­va gondjaimra bízattak, meg­őrizzék, tanítsák és prédikál­ják. Ezt fogadom, szentül ígé­rem, erre esküszöm. Ügy se- géljen engem Isten és Isten eme szent Evangéliuma.” • A fenti hitvallással kapcso­latos álláspontunkat legköze­lebbi számunkban ismertet­jük. fl hit munkája, a szeretet fáradozása, a reménység türelme PÁL APOSTOL LEVELEI­BEN sokszor csendül fel, mint valami hatalmas orgonaműben ez a három hang: „Hit, szere­tet, reménység.” Amikor az apostol a keresztyén élet lé­nyegét akarja megragadni és megmutatni, mindig visszatér ide: hit, szeretet, reménység. A korinthusi levél 13. fejeze­tét így zárja: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet.” Igénkben e három főhang mellett azonban mintegy alá- hangzás képpen megszólal másik hang is. Pál beszél a hit munkájáról, a szeretet fá­radozásáról és a reménység állhatatosságáról. Tehát a hit, a szeretet és a reménység uralkodó hangja mellett fel­csendül a munka, a fáradozás és az állhatatosság színező hangja is, és ezzel érthetőbbé, színesebbé és gazdagabbá lesz a három főmotívum. A három kísérő hang nem engedi, hogy elábrándoz­zunk a hatalmas mű hall­gatása közben a hit, a sze­retet és a reménység szí­vet melegítő és kissé a hétköznapi valóságos élet fölé emelő hangjain, ha­nem a munka, a fárado­zás -és az állhatosság idé­zése közben visszavisz bennünket ez a három kí­sérő hang a mindennapi életbe: oda, ahol éljük családi életünket, végez­zük munkánkat és ahol meg kell mutatnunk, hogy mit is jelent számunkra a hit, a szeretet és a re­ménység. A munka ugyan­is a hitnek, a fáradozás a szeretetnek és az állhata­tosság a reménységnek a valódiságát igazolja. Azt bizonyítja, hogy a hit ki­próbált, a szeretet hazugság- nélküli és a reménység élő. AMIKOR PÁL APOSTOL A HIT MUNKÁJÁRÓL, a sze­retet fáradozásáról és a re­ménység állhatatosságáról, vagy még inkább türelméről beszél, úgy mutatja meg a ke­resztyén életet, mint tevé­— 1. Thess. 1, 2-3. — kenységet, buzgóságot és se- rénységet. Igen, a keresztyén- ség nem a hangulatlámpa szo­basarkoknak és valami eláb­rándozó, a hétköznapi életből kivonuló és afölé emelkedő életnek a formája, hanem cse­lekvő életforma, amelyben fo­lyik a szeretet fáradozása, a türelem gyakorlása és a hit jócselekedeteinek munkálása. Ahol ez nem így van, ott megüresedik a keresztyénség és hiába szól, akár angyalok nyelvén a hitről, a szeretetről és a reménységről „olyanná lett, mint a zengő érc, vagy a pengő cimbalom”. Pál apostol azonban éppen arról tesz bi­zonyságot, hogy nem kell zen­gő érccé és pengő cimbalom­má vállnia a keresztyénség- nek, amely csupán ajkán hor­dozza a hit, a szeretet és re­ménység szép hangjait, hanem lehet olyan erővé, amely se­gít, előrelendít, meggazdagít és jót munkál. Az apostol nem könyörög Istenhez a Thessalonikabeli gyülekezet számára hitért, szeretetért és reménységért, hanem hálát ad azért, hogy ebben a gyüleke­zetben láthatóvá lett a hit munkája, a szeretet fáradozá­sa és a reménység türelme. Vannak keresztyének, akik, amikor az emberek számon- kérik tőlük szeretetük fárado­zását, vagy reménységük tü­relmét és ebben a számonké­résben elmarasztaló szó hang­zik felettük, azzal szoktak vé­dekezni, hogy hitüket, szerete- tüket és reménységüket Isten látja, ha az emberek nem is veszik észre. Ezzel szemben a Thessalonikabeliek hite, szere- tete és reménysége láthatóvá lett Pál előtt! Űgyannyira, hogy hálát adott érte az Isten előtt. A ma élő keresztyénség sem rejtőzhetik el szerete- tével, hitével és remény­ségével, hanem oda kell élnie aiz emberek elé azo­kat úgy, amint Jézus mon­dotta a Hegyi Beszédben: „Ügy tündököljék a ti vi­lágosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó­cselekedeteiteket és di­csőítsék a ti mennyei Atyátokat.” PÁL APOSTOL ELŐSZÖR IS A HIT MUNKÁJÁÉRT AD HÁLÁT. Istennek drága aján­déka a hit, mely által a ke­resztyén ember megragadja azt, amit Isten tett érte: Fiát halálra adta bűneiért és feltá­masztotta megigazulására, vagyis a hitnek jellemző tulaj­donsága az, hogy elfordítja te­kintetünket önmagunktól, a saját tetteinktől és ráirányítja szemeinket arra, amit Isten tett értünk. Egyben e hit által nemcsak nézzük, amit Isten cselekedett értünk, hanem el is nyerjük azt, mint drága ajándékot. Elnyerjük bűneink bocsánatát, az ebből fakadó új életet és az üdvösséget. De amikor, hit által elnyerjük Is­ten kegyelmét, ez az elnyert kegyelem munkálkodik ben­nünk és rajtunk keresztül, nem enged pihenni, hanem hajt a hit munkájára. A hit munkája pedig elsősorban az, hogy újjáformál bennünket. Behatol értelmi, érzelmi és akarati világunkba. Megvál­toztatja gondolkodásunkat, ki­forgat önző és csak magunk­nak kedvező életformánkból, megszabadít minden remény­telenségből és sötétenlátásból. Új szívet és új lelket teremt. Istennek a hiten keresztül fo­lyó újjáteremtő munkája ma sem szünetel. Hirdetteti evan­géliumát és a belőle támadt hiten keresztül folytatja a gyülekezetekben a hit munká­ját. Gyülekezeteinknek és gyülekezeti tagjainknak igen nagy szükségük van arra, hogy végbemenjen közöttük és bennük a hitnek ez az újjá­teremtő munkája. Ez szaba­dítja meg a gyülekezeteket attól, hogy a múlton mereng­jenek és bizonytalankodva lépjenek a jövő felé. Ez sza­badítja fel őket arra, hogy Isten iránti teljes bizalommal megtalálják helyüket az új világban és áldássá tudjanak lenni abban. Ez lendíti a gyülekezete­ket arra, hogy ne csak a maguk biztosításával fog­lalkozzanak, hanem a nyert új szívvel kitekint­senek a környező világra, amelyben élnek, amelynek egy részét alkotják és amelyben való szolgálatra hívattak el. Arra, hogy ebben a világban teremjék a hit jóízű gyümöl­cseit: a békességet, az örömöt* szívességeit, jóságot és mérték­letességet. (Folytatjuk) Káldy Zoltán LENGYEL ÖKUMENIKUS SZEMLE A lengyelországi nem ka­tolikus egyházak ökumenikus tanácsa „Lengyel ökumenikus Szemlét” ad ki. Nemrég je­lent meg a Szemle első szá­ma német és angol nyelven. Az első szám így körvona­lazza a Szemle feladatait: „Lengyelországnak az egész nép és az állam által vállalt újjáépítése, az egyház akot- mányszer'űen bizosított joga vallásos életének gyakorlásá­ra és a fefékezetek valóságos egyenjogúsága, csakúgy, mint az ökumenében helyet fog­laló lengyel egyházak szociá­lis magatartása adják az indí­tást az egyház, a nép és az állam javát szolgáló konstruk­tív munkában való részvé­telre.” A Szemle teológiai, külö­nösen is egyháztörténeti cik­keket, továbbá a népi Len­gyelország ökumenikus taná­csának jelenlegi életéről szóló tájékoztatásokat tartalmaz. SERGIUST NEVEZTÉK KI BERLIN ÉS KÖZÉP-EURÓFA ÉRSEKÉVÉ A moszkvai patriarchátus Sergiust nevezte ki Berlin és Közép-Európa érsekévé. Ser­gius érsek hivatalának elfog­lalására már meg is érkezett Berlinbe. Fogadásakor, az üdvözlésekre adott válaszá­ban Sergius érsek többek kö­zött kijelentette, hogy külö­nösképpen is a béke gondo­latát kívánja szolgálni, az egyháznak adatott eszközök­kel. Az 54 éves Sergius érsek jelenlegi tisztében loann Wendland utóda, akit — mint már arról hírt adtunk ■— Észak- és Dél-Amerika exar- chájává neveztek ki. Szék­helyét már elfoglalta New Yorkban. És mikor azt látta... Idős, kékhályogban szenvedő 80 éves dédapa utazik velem a 66-os villamoson. Összebarátkozunk. Meggyfabotjával majd­nem kiböki a villamos ablakát. Amikor mutatja a Zsigmond téren játszó sok-sok gyermeket. Nyár vége van és jó nagyo­kat játszanak a gyermekek. Nagyon szeretem a gyermekeket, mondja idős útitársam. Nekem is van bárom unokám, a ve­gyészmérnök asszonylányom gyermekei. A vöm meghalt, há­rom gyermekem még a második világháborúban pusztult el. Tessék elhinni nekem, hogy aki háborút akar, az nem látja ezt a sok játszó gyermeket! Á Szépvölgyi útnál útitársam leszállt a villamosról, én pedig tovább elmélkedtem. Nem tudom hogyan, de az irgalmas samaritánus történe­téből a fenti ige jutott eszembe. „És mikor azt látta, könyörü- letességre indult.” Áz irgalmas samaritánus látta, sőt meglátta szenvedő embertársát. Vagyis látni kétféleképpen lehet. Lehet hideg szemmel! Lehet úgy, hogy csak a profitra nézek és nem látom a gyermekeket. Lehet úgy, hogy csak a háborúra gon­dolok és nem érdekel, hogy esetleg ezer város és többszázmil­lió ember elpusztul! Az irgalmas samaritánus és a másik két ember (a pap cs a lévita) viselkedése között hatalmas különbség van. A másik kettő, a pap és a lévita is, látták a bajbajutott embert, de messzire elkerülték. A samaritánusnak különös szeme, látásra, meglátásra al­kalmas szeme volt. Volt a nézésében valami melegség, em­beriesség. A másik kettőnek hideg, száraz, nem emberséges látása volt. Valaki azt írta az irgalmas samaritánusról, hogy miköz­ben ment a szerencsétlenül járt emberen segíteni, látta annak a családját. Arra gondolt, hogy ezt a szerencsétlen, kifosztott embert is várja otthon a családja, a gyermekei, várják otthon a kapu előtt, hogy mikor érkezik haza, mit hoz. Mindenesetre, az irgalmas samaritánus látásában együtt­érzés volt. Helyes, ha ebből a szóból kihalljuk, hogy az egész világ abban az elesett állapotban van, hogy rajta csak az emberek együttérző szeretete segíthet! A napokban a Corvin Áruházban találkoztam szovjet­unióbeli és franciaországi turistákkal, akik a barátkozás után az étteremben sörrel köszöntötték egymást. Mint együttérző barátok váltak el egymástól! Benső, emberi, együttérző tekintetet várnak az emberek egymástól. A csüggedező hitre és a nagy-nagy árvaságra ez az egyik legfontosabb földi orvosság. Emberi látással nézni kicsit és nagyot az utcán, a munka­helyünkön, a villamoson, a szomszédban és mindenütt, ahol csak járunk! Emberi látással nézni a nyugati és a keleti térfélen lakó embereket! Emberi látással nézni a fehér, fekete, vagy sárga embert. Emberi látással nézni azt az embert, aki nem úgy gondol­kozik, mint mi! Az első keresztyéneket különösen az jellemezte, hogy na­gyon szerették egymást és minden más embert. Valamelyik római városban pestis ütött ki és nem merték a halottakat eltemetni. Ekkor jöttek az erdők mélyéről a keresztyének és imádság és énekszó kíséretében temették a halottakat. A po­gány rómaiak azt mondták: a keresztyének nemcsak a halot- tainkat látják, hanem minket is nagyon szeretnek! Van egy régi imádság: Uram Jézusom, jelentsd ki újra a te szeretetedet, hozzám való jóságodat és melegítsd fel az én hideg szívemet, hogy lássam az én felebarátaimat és tudjak másokért valami jót tenni! Bárcsak kezdenénk el hasonlítani az első keresztyének­hez, akik szerették egymást. Pedig ők nemcsak egymást sze­rették, hanem a többieket is, másokat is! Fülöp Dezső 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom