Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-10-28 / 44. szám
fö». feMsi. ß#. -% ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XXVII. ÉVFOLYAM, 44. SZÁM 1962. október 28. Ara: 1.40 Forint Emlékezzünk ! A reformáció Isten műve és Luther Isten áldott eszköze. Erről ő maga így vall: ...nevem áldatlan emberi név, de Krisztus rámbízta ügyét, s kezembe adta igazságát. Reformáció ünnepén állítsuk reflektorfénybe Luthert, Isten emberét és emlékezzünk a reformáció izgalmas mozzanatairól. FORMÁLÓDIK A REFORMÁTOR. Senkinek sincs eleve kész egyénisége. Luthernek sem volt. Hosszú érlelési folyamat kellett vallásos lelkületének és reformátori egyéniségének kialakulásához. Mint szerzetes minden erejét latba vetette, hogy boldog ember legyen és megbizonyosodjék Isten kegyelméről. Egy kérdés érdekelte: az üdvösség. E cél érdekében mindenről lemondott és szigorú aszkézist vállalt. Nyugodt lélekkel írhatta: „Ha valaha szerzetes a zárdái élet révén mennyországba jutott, akkor én is eljutnék oda”. Ha tikkasztó nyári hőségben róni kellett az országutakat, járni koldulva házról házra és cipelni az alamizsnás zsákot Erfurt felé, ha téli hidegben súrolni kellett a folyosó hideg kőpádimentumát, Márton barát nem zúgolódott, hanem engedelmességgel végezte, amit előírt a szerzetesi regula. Gyakori böjtöléssel sanyargatja testét. Az éjszakák sem jelentenek számára erőgyűjtő pihenést. Mig a szomszéd cellában a barátok nyugodt álmukat alusszák, addig Márton barát éjféltől hajnalig imákat mormol, olvasót perget, s önsanyargató buzgóságában néha úgy összekorbácsolta magát, hogy társai ájultan szedték fel cellája kövezetéről. De rádöbben: minden cselekedete hiábavaló. Tapasztalja, hogy Isten nagyobb, mintsem előtte érdemekkel megállhassunk; szentebb, hogysem vele jogi viszonyban élhessünk; lelkibb, hogysem ceremóniákkal megtalálhassuk. Rádöbben, hogy jócselekedetei ellenére nem mentes az önzéstől és az önhittségtől s így nem üdvözülhet. Hát hogyan? Erre a kérdésre akkor kap feleletet, mikor mint egyetemi tanár Pál apostol leveleit és a zsoltárokat magyarázza hallgatóinak. Ekkor hatol be az Írás mélységeibe és találja meg az evangélium világosságát és az evangélium örömhírét, s kérdéseire a feleletet: kegyelemből. Minden kegyelem! Maga a hit is kegyelem. Reformátorrá éréséhez szüksége volt még a négyheti római útra. mely a jóhiszemű Luthert végleg megdöbbentette és kiábrándította. REFORMÁLÓDIK AZ EGYHÁZ. Az új Szent Péter templom építése érdekében nagy pénzszerző hadjárat indul. Bűnbocsátó cédulákat bocsátanak ki fél fonttól 25 fontig terjedő árszabással. A vásárlóknak kilátásba helyezik a teljes bűn- bocsánatot. Mainz és Magdeburg provinciáiban Tetzel dominikánus barát vezeti a hadjáratot. Wittenberg közelébe is eljut és lélekmérgezó hatását Luther saját hívein tapasztalja. Tetzel hihetetlen túlzásokra ragadtatja magát és ilyeneket mond: ,JMihelyt a bedobott pénz megcsendül a ládában, a lélek, amelyért a pénzt fizették, egyenesen mennybe száll”. Az a Luther, aki most már halálos komolysággal veszi a bűnbocsánatot, nem tűrhette, hogy pénzért bűnbocsátó cédulákat árusítsanak. Először a püspöknek ír, hogy szüntessék meg ezt az alávaló vásárt, hiába. Ekkor 1517. október 31-én déli 12 órakor 95 tételt szegez ki a wittenbergi vártemplom kapujára. Bár nem történt más, mint hogy egy tudós tanár az akkori idők szokása szerint nyilvános megvitatás végett nyilvánosságra hozta nézeteit, mégis ezek a híres tételek jelzik a reformáció megindulását. A 95 tételt így vezeti be: „Dr. Luther Márton vitatkozása a bűnbocsánat erejéről”. A 62-ik tétel így hangzik: „Minden keresztyén ember bűnbocsánatot kap, aki őszintén megbánja bűneit — bűnbocsátó cédula nélkül”. Bár a tételek egyes kérdésekben még nem egészen határozottak, de mint cseppben a tenger, a tételekben is benne dobog már a reformáció szive. Bár Luther tételeivel nem akarja a szakadást, gyorsan elterjednek és ez lángra lobbant ja a reformáció tüzet. LESÚJT A „PAPIROS-MENNYKÖ”. Felsorakoznak a helyeslők és megszólalnak az ellenfelek. A pápa ekkor még a szerzetesrendek cívódásának véli e dolgot. Ellenfelei kezdik eretnekséggel vádolni. Egyre vadabbal követelik: „vondd visz- sza”. Luther csak aikkor hajlandó visszavonni tételeit, ha ellenfelei a Szentírás alapján bizonyítják tévedését. Ellenfelei azonban nem elvi, hanem személyi vitát folytatnak vele. Lassan egész eretnekper indul ellene. A pápa Rómába idézi kihallgatásra. Oltalmazója, Bölcs Frigyes azonban kveszközli, hogy Róma helyett Augsburg városában hallgassák ki, mert félti Luther életét (1518). A kihallgatást végző Kajetán bíboros átokkal fenyegeti, de Luther sziklaszilárdan áll a szentírás alapján. S ügyét megfellebbezi „a rosszul értesített pápától, a jobban értesítendő pápához”. Ezután még két kísérlet történik, de ellenfelei csak tovább mérgesítik a helyzetet. Eck, Luther vitatársa, kieszközölte, hogy 1520. szeptemberében lesújtson a „papiros-mennykő” és megjelenjen az átkot tartalmazó pápai bulla. A DÖNTÖ ÜTKÖZET. Ügyének lezárására Luthert a birodalmi gyűlés elé idézik, Wormsba (1521). Barátai aggódtak érte. Ügy vélték, a biztos halálba megy. Ö azonban példátlan nyugalommal, többek között ezt mondotta: „Az Úrra kell bízni ügyünket”. Űtja valóságos diadalmenet. Bárhová érkezik, összefut az egész lakosság. Ünnepélyesen fogadják: eléje lovagolnak a városokból és kíséretet adnak melléje. Látni akarják és hallani annak az embernek az igehirdetését, aki egyedül Isten igéjében bízva lép a császár elé. Sok vésztjósló jel ellenére megjelenik az egyszerű barát a világ legfényesebb és leghatalmasabb gyülekezete előtt. Fejedelmek és hadvezérek suttognak, bíbornokok és a spanyol lovagok nézésében mintha távoli máglyák villanása kelne... Luther elfogódva, szinte roskadozva áll előttük, s a hallgatag, fiatal császár szánakozva mosolyog rajta. „No ez ugyan nem fog engem eretnekké tenni." De Luther szilárdan hitte, hogy Isten, „aki őt ingyen kegyelemből megigazította, nem hagyhatja cserben”. Krisztus intésére gondolt: „aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én Atyám előtt”. Hallotta a tömegek versbe foglalt bátorítását: ne vonj vissza semmit, mert mi lesz velünk? És Luther szilárd maradt: „Nem vonok vissza semmit, itt állok, máskép nem tehetek, Isten legyen irgalmas nékem”. A reformáció azonban sohasem befejezett dolog. Az egyháznak és az egyház népének állandóan meg kell újulnia, állandóan reformálódni kell. Matuz László A reformáció Amikor a reformációra emlékezünk, nem dicsekszünk, hanem szorgalmasan Számba vesszük a reformáció szinte számba vehetetlen sok-sok ajándékát. Próbáljunk belőlük egy csokorra valót összeszedni! A reformáció tanított meg minket arra az elfelejtett igazságra, hogy az egyháznak sajátos küldetése van. Rendkívül sok baj származott és származik abból, ha az egyház azt hiszi, hogy van valamiféle külön küldetése is. Érdemes volna végigmenni évszázadok történelmén és könyvet írni arról, hogy mi volt a következménye annak, amikor az egyház azt hitte, hogy a népeket kormányzó hatalom csak az ő kezében A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában részt vevő egyházak évről évre közösen tartják hagyományos reformációi emlékünnepélyüket. A közös reformációi emlékünnepélyt ez évben október 28- án, vasárnap este 6 órakor a budavári evangélikus templomban (Táncsics Mihály u. 28.) tartják. A reformációi emlékünnepély tárgysorozata: 1. „Erős vár a mi Istenünk...” Énekli a gyülekezet 2. Imádkozik: Dr. Berky Feriz, a Magyarországi Ortodox Egyház esperes adminisztrátora 3. Igét hirdet: Dr. Bartha Tibor, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke „Az evangélium hirdetése nem örökre nálunk maradó állandó tanítás, hanem olyan mint a futó zápor. Ahol lehull, lehulL Nem jön vissza és nem is marad egy helyben.” !lílilíllllTlll 2 3RllMlHÍIIIHii:W.!rí-llill!líRl!|l|illll lehet. Milyen sokan haltak meg amiatt, mert az egyház abban a tévedésben élt, hogy a tudomány egyetlen birtokosa csak ő lehet. Milyen sokan koplaltak és éheztek amiatt, mert az egyház vallotta, hogy életének célja a vagyongyűjtés is. Jézus azt mondta: „Amiképpen engem küldött az Atya, én is akképpen küldetek titeket. Az ő küldetésének köre az egész emberiség volt, tartalma pedig a segítés, helyreállítás szolgálat, diakónia. A reformáció tanított meg mindnyájunkat arra, hogy Jézus az egyházban tulajdonképpen embereket, csoportokat gyűjt az ő küldetésének betöltésére. Amikor a reformáció aján4. Énekel a Kálvin-kórus: Schütz: 23. zsoltár. Vezényel: Pungur József 5. Ünnepi beszédet mond: D. dr. Vető Lajos, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke 6. Énekel a Lutheránia Vegyeskar: J. S. Bach: Az egek beszélik Isten dicsőségét (76. Kantáta I. tétel). Vezényel: Weltler Jenő 7. Befejező imádságot és áldást mond: Nagy József, a Magyarországi'Baptista Egyház mb. elnöke 8. 90. Zsoltár: „Te benned bíztunk eleitől fogva...” Énekli a gyülekezet. Az ökumenikus reformációi emlékünnepélyre egyházaink tagjait ezúton is szeretettel hívja az elnökség. „A szeretet hatalmas ellenség és hatalmas barát egyszerre. Keményen büntet és édesen jutalmaz. Kemény héja van, de édes belseje; keserű az ó ember, de édes az új ember számára.” llllllll!lliil!l!lllll!IlIllllli!ilill!l!l!ll,lililtlI|||tllill(li!l!lillIHJIIIIiU)h dókáit kötjük csokorba, az egyik virág: az Isten igéje. Luther tanította, hogy Isten igéjét mindig a Szentlélek erejével (azt mondta, hogy ez a leggyakorlatibb létező) kell hirdetni és hallgatni. Dévai Bíró Mátyás azt mondotta, hogy Isten igéjét nem akkor hallgatjuk jól, ha csak a készség van meg bennünk erre, hanem, ha az igehallgatás gyümölcseit is teremjük! A csokorból egy másak virág: az élet. Jézus maga mondta: Én vagyok az élet. És jó erre nagyon figyelni! Az egyház ugyanis évszázadokon át vizsgálta — szinte kizárólagosan — a végső célt. Azzal foglalkozott türelmesen és behatóan, ho-gy az utolsó cél, a végső cél az üdvösség problémája. Ugyanakkor elhanyagolta az okok keresését. Sokkal kevesebbet törődött azzal a problémával, hogy a mindennapi életnek mi a terhe, mi a baja és hogyan jutott oda az élet, ahol van. Adott ugyan az egyház olyan választ, amit érvényesnek gondolt mindenre, azt ugyanis, hogy minden bajnak a gyökere, oka a bűn! Ezzel a megállapítással él akart hárítani magától minden felelősséget. Felülről lefelé nézte a dolgokat. Fölényesen viselkedett. Vagy inkább nagyképűen. Azt mondta az egyház: Én már szóltam, én már mondtam, hogy minden bajnak gyökere a bűn! Szabaduljatok meg a bűneitektől és minden jóra fordul! Elhanyagolta az okok keresését, ahelyett, hogy beállt volna a segítők és gyógyítók táborába. Persze úgy, hogy a végső eélt nem téveszti szem elől! A reformáció tanította meg a világot, hogy küldetése ugyanaz, mint Jézus küldetése. És mi nem volnánk egyház és nem volnánk egyházunk gyermekei, ha engedetlen gyermekek lennénk. Mi boldogan elfogadjuk, hogy Jézus meg akarja újítani az elménket, gondolkozásunkat és másféle látást akar adni. Azt a látást, mellyel ő nézte a világot. Hogyan nézte ő az életet? Mindig a segíteni akarással, mindig gyógyítani akarással. Mindig úgy, hogy az ún. „vallás” szűk látóköréből kivezetett az élet és szeretet tágasságába. Mindig úgy, hogy az álkegyesség önzéséből kifelé mutatott az áldozat világába. Jézus úgy élte a maga életét, hogy az sohasem jelentette a jelenvaló világtól való elfordulást. Sohasem menekült el a bajok, feladatok elől. A reformáció tanításai nyomán tanultuk meg, hogy Jézus úgy élte a maga életét, hogy szakadatlanul Isten akaratát kutatta és azt valósította meg. Ebben pedig az az új, hogy az erkölcsi világrendben éppen úgy kutatta Isten akaratát, mint az örökkévalóságra. nézve. Gondoljunk arra az igére, amely Isten jó és tökéletes ajándékát kutatja és azt is, hogy ez hogyan valósul meg az emberek között! De az örökélet sem lehet a miénk, ha kétarcú emberek maradunk. A kétarcú emberek azok, akik kétféleképpen viselkednek. Ezek hazugok is és hamisak is! Az örökélet azoké, akik Jézust elfogadták! Jézus neve megváltás, de Jézus neve szeretet és erő is, mellyel mi, keresztyének igyekszünk minden mai problémánkat megoldani. Fülöp Dezső IMÁDKOZZUNK Máté 12,9—14. Mennyei Atyám, ki mentő szeretetedben szüntelen munkálkodói, hálát adok neked mindazért, amit értem is tettél. Áldalak, hogy az idők végtelenje óta formálod azt az életet, amely engemet is hordoz és áldalak az előttem járó nemzedékekért, akikben alakítottad életemet. Köszönöm az evangélium hitét és a bizonyságtevők felle- geit, akik hűségesek voltak, szorgalomban és kötelességben munkálkodtak és betöltötték küldetésüket. Köszönöm, hogy az anyaszentegyház sebeit gyógyítottad, mikor töredezett volt és romlásnak indult. Újra világossággá tetted és megújítottad általa emberek és népek életét. Megvallom előtted, hogy én is gyógyításodra szorulok és megújító kegyelmed nélkül nem tudom szolgálatomat betölteni. Indíts fel példájuk által, hogy kész legyek a megújulásra én is. Gyógyíts meg önzésemből és tétlenségemből. Istenem, aki szüntelen munkálkodói és nemcsak velem gondolsz, hanem az egész világgal is, könyörgök, újítsd meg az én hitemet is, hogy hitem által megújuljon az életem és tudjak szeretetben szolgálni embertársaim között. Köszönöm, hogy az élet munkásságában munkatársad lehetek, s megengeded, hogy én is cselekedhetek másokért. Előtted nincs kicsiny, vagy nagy megbízatás, fontos, vagy jelentéktelen szolgálat. Te a hűséget nézed, s megáldod, amivel szolgálni lehet az embereket. Adj erőt, hogy amire elhívtál, azt hetölthessem, munkámat jó kedvvel és egészségben folytathassam, hitemet életemmel és szolgálatommal mutathassam meg. Indíts fel, hogy követőd legyek, segítsek, gyógyítsak, építsek én is, mint Te tetted Jézus Krisztusban, akiben az emberhez lehajoltál. Ámen. Oioimenikus reformációi ünnepély Luther tvfarton írásaiból A munkáról A mai vasárnap mondanivalói a munkáról beszélnek. Elmondják, amit Isten tett az emberért és megmutatják azt a munkát, amit mi, emberek végzünk el mindennap, mindenki a maga helyén. A hivő emberek a reformáció ünnepén így emlékeznek Istennek arról a munkájáról, kezének arról a mozdulatáról, amivel a középkori egyház babonás és bűnös, fülledt levegőjű szobájára rá- nyitotta az ablakot, hogy a beáramló tiszta, tavaszi levegőben megtisztuljon az emberarc és tisztábban, világosabban legyen látható Krisztusnak az arca. A hivő emberek a reformáció ünnepén megemlékeznek Istennek arról a munkájáról, kezének arról a mozdulatáról, amivel újra kinyitotta, és kézbe adta a Szentírást, hogy belőle minden kereső lélek megérezze Isten atyai szivének a melegét, a kegyelmes Isten bűnbocsátó szeretetét. A kinyíló Bibliában, Isten bűnbocsátó szavaiból megtudja a hivő ember, hogy az üdvösségéért dolgozik az isten. A reformációban kinyílt Bibliában világosan olvasható a munka gyönyörű megfogalmazása. Itt olvassuk, hogy minden munka: ajándék. A munka adja életünk célját, tartalmát, helyünket és hivatásunkat. A munka' arról beszél, hogy mindenkinek a mozdulata megbecsült és fontos, mert az a mozdulat egy óriási világterv teljesítése, ahol nekem is van fontos helyem és szerepem. Mi úgy mondjuk ezt, hogy Isten munkatársai vagyunk. Itt olvassuk, hogy a munka: kenyér. És itt nemcsak a leszelt kenyérről van szó, hanem a „mindennapok kenyeréről”, A munka adja testünk és lelkünk otthonát, a bölcsődalt és a harangszót. a jó szót és a szeretetek az örömnek azt a sok szép pillanatát, amelyik minden nap feldíszíti számunkra a hétköznapot. Mi úgy mondjuk ezt, hogy Isten átölelt gyermekei vagyunk. Itt olvassuk, hogy a munka: szolgálat. Aki dolgozik, nemcsak maga kap kenyeret, ajándékot, örömet, rendet, békét és reménységet, hanem ugyanakkor, amikor Isten tervét teljesíti, az emberiség nagy családjának az otthonára vigyáz, azt építi és szépíti. így történik, hogy nemcsak munkatársak vagyunk, hanem testvérek. A reformáció megújítást jelent. Megújítani szívünket, hitünket, szeretetünket és a munkánkat. Ezt a munkát mindig magunkon kell elkezdenünk. A mai vasárnap és a reformáció is ezt üzeni: — Légy ma jobb, több és különb, mint amilyen tegnap voltál! Luther is így gondolta, amikor ezeket a szavakat le- íría: a munka istentisztelet. ti.)
