Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-10-21 / 43. szám

kP. BÉRM. BP. H.

A tartalmilag jó munka érdekében

Ilyenkor ősszel új lendülettel szokott megindulni a lelkészi munka. Több munkaág szünetelt itt is, ott is a nyáron, a nyári szünet, a vakáció, a hívek vagy éppen a lelkész szabadsága miatt. Most újra minden a „rendes mederbe” kerül.

Egyházunk püspökei ez alkalomból körlevélben keresték fel egyházkerületeik valamennyi lelkészét. A körlevelek tájékoztatást, útmutatást, általában segítséget akarnak nyújtani a lelkészeknek szolgálatuk „jó rendben” való végzéséhez. A Déli egyházkerület püspökének! Káldy Zoltánnak, a körlevele figyelemre méltó elvi tisztázást, állásfoglalást is tartalmaz, hogy a lelkészekét, sőt rajtuk keresztül a gyülekezeteket is hasonló elvi tisztázásra és helyes állásfoglalásra vezesse. Bár a püspök e körlevelét a lelkészeknek címezte, és elsősorban nekik szánta, figyelemre méltó megállapításait helyesnek látjuk egyházunk népe széles táborával is megismertetni. Az alábbiakban Káldy püspök október 5-én kelt körlevelének bevezető elvi részét ismertetjük.

P yülekezeteinkben folyó munka a legtöbb helyen októberben

^ szokott többirányúvá válni. Ilyenkor indulnak meg újra a pendes istentiszteleteken kívül a hittanórák, a bibliaórák, * szórván yisten tiszteletek és a lelkipásztori szolgálat más alkalmai. Tapasztalataim szerint lelkészeink túlnyomó többsége igyekszik a vállalt szolgálatot megtartani és a rájuk bízottakat pásztorolni. Különösen sokat dolgoznak a „nagy gyülekezetek”, továbbá az összevont és szórványgyülekezetek lelkészei, akik közül többen — különösen ősszel és télen — fizikailag is nagy fáradsággal és áldozattal végzik munkájukat.

Mind ennek az elismerésével, engedjék meg a kérdést: szolgálatunk tartalmi vonatkozásban megéri-e azt a nagy fáradtságot, amivel egyébként szolgálati alkalmainkat mennyiségi vonatkozásban felhasználjuk? Fordítunk-e annyi fáradságot szolgálatunk — ezen belül igehirdetésünk — jó tartalmi kialakítására, mint amennyit annak továbbadására (gyalog, kerékpáron, motorkerékpáron stb.)? Hiába töltjük be ugyanis szolgálatunkat formailag vagy mennyiségileg, ha nem töltjük be tartalmilag!

Szolgálatunk tartalmának tisztázására és célirányos kiala. ~ kítására, talán nem felesleges önmagunkhoz néhány kérgest intéznünk: Mi célból prédikálunk? — Feleletünk általában eg. szokott lenni: a célból, hogy az emberek higyjenek.'— De tovább kell kérdeznünk: kiben; vagy miben higyjenek? — Rendesen így felélünk: Krisztusban. — Itt azonban nem állhatunk meg Ezt kell kérdeznünk: mélyül Krisztusban higyjenek? Ab- han-e, Akit a liberális-racionális teológia alkotott meg, vagy akit a pietizmus „teremtett” meg, vagy akiről a meg nem hamisított Szentírás tanúskodik? Feleletünk ez szokott lenni: abban a Krisztusban való hitre szeretnénk az embereket elvezetni, (tudva, hogy a hit, Isten ajándéka!) akiről a Szentírás tanúskodik. Viszont ezután jön a legdöntőbb kérdés: Tehát

walóban a Krisztusban való hitre akarjuk eljuttatni az embereket, — aki válogatás nélkül úgy szerette az embereket, hogy mindnyájunkért meghalt — aki elmondta az „irgalmas samaritánus”-ról szóló példázatot és abban „mert” egy pogány embert a hívei elé példaképül állítani —, aki az embereknek nemcsak „belső” kérdéseivel foglalkozott, hanem életük egészével, akit nemcsak a „spirituális” problémák érdekeltek, hanem a szó teljes értelméből vett „materiális” problémák is: a kenyér, az egészség, a lakás stb.. Igen, ez a döntő kérdés szolgálatunk tartalmára nézve: ebben a Krisztusban való hitre hívnak-e az igehirdetéseink, avagy abban a Krisztusban való hitre, akit csak a „lelkiszegények” érdekelnek, de a „testi” szegények nem az ö „reszortjába” tartoznak aki csak a „bűnbánó Magdolnák”-kal törődik, de az emberek társadalomban való szolgálata „hatáskörén kívül esik”, aki csak a „szívnek a megingathatatlan békességéivel foglalkozik, de a népek és világrészek békéje vagy háborúja, tehát az ún. „politikai béke” őt nőn érinti.

"Tje még máshonnan is elindulhatunk szolgálatunk tartalma

^ után való kérdezgetés közben. Mivel a keresztyén ember „két világ polgára”: az Isten országáé és földi hazájáé, úgy prédikálunk-e, hogy a gyülekezet tagjai a Krisztusban való hűség mellett (vagy még inkább abból folyólag!) hűséggel végezzék el hazafiúi kötelességüket is? Még másképpen: úgy prédiká- Iunk-e, hogy a gyülekezet tagjai ne csak általában higyjenek, hanem úgy higyjenek, hogy közben a szó igazi értelmében egynek tudják magukat a magyarországi evangélikus egyház tagjaival, akik az új magyar világban új úton járnak. Vagy úgy prédikálunk, hogy a gyülekezet tagjai csak azokat tekintik „testvéreknek”, akik nem vállalják belsőleg azt az utat, amelyet egyházunk ma jár.

X7 ajon jól prédikált-e ott a lelkész évtizedeken keresztül,

’ ahol — halála után — a lelkészválasztásnál így fogalmazzák meg a hívek álláspontjukat: „Vagy az lesz a lelkész, akit mi akarunk, vagy nem járunk templomba. Minket az országos szempontok nem érdekelnek.” — Jó-e a lelkész szolgálatának tartalma ott, ahol a presbiterek így nyilatkoznak: „Mi a magunk gyülekezetét fenntartjuk, lelkészünket fizetjük, a közegyház terhei nem ránk tartoznak.” — Jól prédikál-e ott a lelkész, ahol egy vendégigehirdető meghallgatása után — aki az élet egészére nézve hirdette Isten igéjét, tehát a keresztyén embernek a társadalomban való szolgálatára vonatkozólag is! — így „nyilatkoznak” a hívek: kár, hogy a vendéglelkész úr „politizált”, a „mi papunk nem szokott”. De nem folytatom, csak megismétlem: megéri-e nekünk és megéri-e a gyülekezet tagjainak, hogy olyan sokat fáradozunk? A szokványos feleletünk persze ez volna: „Ezt csak az Isten tudja!” De ne felejtsük el, hogy kw, amit az Isten enged tudni!

Amit elmondtam nem a szorgalmas munka ellen mondtam, hanem a tartalmilag jó munka érdekében. A tartalmilag megújult munkában legyünk fáradhatatlanok. Erre a munkára áll: „Nem hiábavaló az Ürban!”

az Írás közepe

MIRŐL VAN SZÓ A BIBLIÁBAN? Joggal veti fel a bibliaolvasó ember ezt a kérdést, hiszen egy több mint ezeroldalas könyvben nem könnyű eligazodni. S a bibliában éppenséggel nehéz. Annyi történet, esemény, személy és tanítás, példa és elbeszélés teszi rendkívül színessé, változatossá. gazdaggá ezt a hatalmas könyvet, hogy szinte belekáprázik az olvasó szeme. S könnyen úgy jár véle, hogy nem látja a fáktól az erdőt. Az „írásoktól” nem találja az írás közepét. Nem veszi észre azt a „vörös fonalat”, ami végighúzódik az egész Szentíráson s ami eligazíthat bennünket abban, hogy megtaláljuk benne azt, amiért megíratott. Helyesebben: hogy megtalálhasson bennünket. Az, aki azért íratta meg ezt a könyvet, hogy forró szerete- tének ékesen szóló levele legyen, minden ember szívéhez címezve.

S ezzel máris előbbre jutottunk egy lépéssel. Mert igaz, hogy

a Biblia nagyon sok mindenről szól, de mindezekben nem valamiről, hanem sokkal inkább valakiről beszél. Nem tankönyv akar lenni, bölcs tanítások és tanulságos történetek kincses tára — bár az is —, hanem élő személyről szóló híradás. Istenről szól, az 0 szentségéről és bölcsességéről, jóságáról, de haragjáról is, cselekedeteiről, akaratáról és terveiről.

Isten könyve a biblia, így is mondhatnék. Ehhez azonban azonnal hozzá kell tenni: és az ember könyve is. Mert amikor Istenről beszél, mindjárt az embert is említi. Ügy szól Istenről, mint aki megteremtette az embert, aki keresi az embert, aki vezeti az embert, aki haragszik az emberre, aki megtalálja és meggyógyítja az embert — mert szereti az embert.

Ügy szól Istenről, mint aki az ember Istene és úgy szól az emberről, mint aki az Isten embere.

Minden bibliai történet, esemény, példa és elbeszélés, tanítás' és tanulság ebben a mondatban foglalható össze: Isten útja az emberrel. Az ember minden útja a biblia szerint, Istenhez vezet, vagy tőle elfelé tart, de semmiképpen nem maradhat Isten nélkül. Mert Isten örök úti társul szegődött az emberhez, az ö emberéhez. Valahogy olyanformán gondoljuk ezt el, mint ahogy Jézus csatlakozott Húsvét délutánján az Emmausba igyekvő tanítványokhoz és beszélgetve „együtt ment velők az úton”.

ISTEN TÖRŐDÉSE AZ EMBERREL, vele való útja kiváltképpen abban van, hogy beszél vele. Isten igéjének szoktuk mondani — némi egyszerűsítéssel — a bibliát, mert Isten beszédéről szól. A Zsidókhoz írt levél szerzője így foglalja ezt az igazságot ösz300 év óta első ízben fordítják le az egész Bibliát lengyel nyelvre. A munkában, melynek 1966-ig kell elkészülnie, evangélikus teológusze, nagyon magvasan és egyszerűen: „Az Isten hajdan sokszor és sokféleképpen szólott az atyáknak a próféták által, ezekben az utolsó időkben pedig szólott nekünk Fia által, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot is teremtette” (Zsidók 1,1—2).

Istenről úgy tanúskodik a biblia, hogy ő a

beszélő Isten s nem néma, mint a bálványok. Azt is mondhatnék: a biblia

egyetlen roppant párbeszéd; Isten szól s az ember hallgatja, Isten kérdez és az ember felel, az ember Istenhez kiált és Isten válaszol azoknak, akik öt keresik és segítségül hívják.

„Így szól az Ür”, ;.. legtöbbször így kezdik prédikálásukat a próféták. S mily gyakran halljuk a küldő parancsot: Mondjátok meg Izrael népének! A biblia első mondatai azt beszélik, hogy Isten szólott — és hitünk szerint Isten teremtő szava a világ, az élet kezdete. Az Üjtestamen- tom így vallja ugyanezt: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige. Minden általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami létrejött.” (János 1,1—3).

A biblia azonban nemcsak arról tanúskodik, hogy Isten beszélő Isten, hanem azt is vallja, hogy

Isten ma is szól hozzánk. Nemcsak híradás arról, hogy Isten hajdan szólott, hanem az élő Istennek mostani hozzánk szóló üzenete is egyúttal. Nemcsak emléke Isten egykori szólásának, hanem eszköze mostani beszédének

A Zsidókhoz írott levél imént idézett mondata azt is meg- monja, hogy miként cselekszi ezt Isten.

A Jézus Krisztusban, az Ö életében és halálában, feltámadásában, tanításában és cselekedeteiben szól ma is hozzánk, ö az Ige, Isten emberré lett beszéde.

Amikor Isten az ember útitársául szegődött, s*zóba állt vele, megteremtette és gyermekévé elhívta, akkor mindezt úgy cselekedte, hogy maga is emberré lett. Ennyire közel jött hozzánk. Nemcsak társalogni

sok csoportja tevékenykedik. Az új bibliafordítás célja, hogy felváltsa az eddig használatban levő ún. „danzigi bibliát”.

akart velünk, nemcsak társaságába fogadott bennünket, hanem emberi életünket is magára vette. Nemcsak velünk akart élni, de valósággal olyan lett, mint egy közülünk való (Filippi 2, 7). Őbenne, Jézus Krisztusban, teljesedett be az ótestamentomi jövendölés: „Prófétát támaszt neked az Űr, a te Istened közüled, atyádfiai közül... öt hallgassátok” (V. Mózes 18, 15), akkor amikor Jézus megdicsőülésekor az Atya maga tett tanúságot Fia mellett: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok.” (Márk 9, 7.) S ezért kell az egyháznak minden időkre megszívlelnie magának Jézusnak az intelmét: „Egy a ti mesteretek a Krisztus —” (Máté 23, 8.) Erről tettek boldog szívvel tanúságot a tanítványok: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad.” (János 6, 68.) S ezt vallja az egyháznak egy a mi napjainkban született hitvallása, a németországi Hit- valló Egyháznak a hitleri tévelygés elleni harcában létrejött úgynevezett barmeni nyilatkozat (1934): „Jézus Krisztus úgy, amint a Szentírás róla bizonyságot tesz, Istennek az az egyetlen igéje, akire hallgatnunk, akiben életünkben és halálunkban bizakodunk és akinek engedelmeskednünk kell.”

JÉZUS KRISZTUS AZ IRAS KÖZEPE, öt hirdeti a teljes biblia, az ó- és az újtestamen- töm. Ahogyan Luther vallja:

„mi egyéb az újszövetség, mint Krisztusról szóló prédikáció az ószövetség szavaival, amelyek róla jövendőinek és benne teljesülnek be? ... itt találod a jászolt és a pólyát, melybe Krisztus van takarva... egyszerű és. szegényes köntös ez, .de drága kincset rejt magában: Krisztust”. „Az újszövetség nem más, mint az ónak a megfejtése. Mintha valakinek először egy lepecsételt levelet adnak a kezébe s azután felnyitják azt. így az ószövetség is Jézus Krisztusról szóló levél, melyet Krisztus az ő halála után nyitott fel s most olvastat és hirdet- tet az evangélium által.”

Nem egy könyve van tehát a keresztyénségnek, hanem élő Krisztusa, aki e könyvet használja fel eszközül, hogy a Jó Pásztor szavával vezesse nyáját (János 10, 3). Az Ö hangját halljuk benne — ezért drága nekünk a biblia. Biblia- vasárnapon ezért adunk hálát Urunknak.

Ez azt is jelenti: •

a bibliát mindig Krisztus felől és őbenne kell olvasnunk és megértenünk. Minden kis részletét a közepe felől.

így, Krisztusra tekintve igazodhatunk el benne s értjük jól — és nem értjük félre. Így rendeződik el a biblia sokféle, sokszínű tartalma a számunkra. így tudjuk megkülönböztetni benne a fontosat a kevésbé fontostól, a mostanit a tegnapitól. Isten hajdani szolgáinak tanúságtétele a bibliában az élő Krisztus mostani szavává lehet a számunkra. S életté is kell válnia; a mi cselekedeteinkben, szavainkban, szeretetünkben megmutatkozó életté. S ez csak akkor lehetséges, ha nem a biblia betűihez ragaszkodunk, — ez csak hordozója az élő üzenetnek —, hanem az élő Ür szavára hallgatunk. „Mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít” (II. Korinthus 3, 6).

Groó Gyula

Lengyel Bibliafordítás

A Hseretetről

Szeretnék a szeretetről szeretettel írni. Ezért emlékeztetem mindnyájunkat a szeretet szép pillanataira: az anyacsókra és a karácsonyestére, a párunk felcsillanó szemére és a munkatársunk vidám, megszólító szavára.

Szép a szeretet, akárhol és akármikor találkozunk is vele. Nos erről a szeretetről, az életünk legszebb színéről, a boldogságunk titkáról mond ma tanítást ez a vasárnap.

Először is azt mondja el, hogy a krisztusi szeretet mindig cselekvő szeretet! Ö, nemcsak színes szó és nemcsak vidám vallomás. Nemcsak valami elringató hangulat és nemcsak valami szívünket átforrósító ünnepi érzés. A szeretet mindig cselekedet. Gondoljunk arra, hogy Isten szeretete hogy készítette a karácsonyt és hogy készíti mindennap örömünk, boldogságunk és üdvösségünk szép ajándékait. Gondoljunk csak arra, hogy Jézus Krisztus szé- retete nemcsak szép igazságokat mondott a Hegyen, vagy a galileai tó napfényes partján, hanem egész élete a szeretet szüntelen mozdulata volt a betegek gyógyításától a Megváltó kereszt vállalásáig.

Szeretni csak így lehet. Látható és megmutatkozó mozdulatokban. Mert a szeretetnek keze van, munkája, simoga- tása és gyógyítása.

Aztán azt is elmondja a mai vasárnap, hogy a krisztusi szeretet mindig segítő szeretet! Felemelő, talpraállító, életre elindító szeretet. A szeretet nem morzsákat odavető, alamizsnával megszégyenítő mozdulat, amelyik csak csendesít, csillapít, de nem megoldása az életnek. A szeretet olyan, mint a gyermek első léptein körülötte kinyúló szülői kar, amelyik elindítja és vigyázza a gyermeket.

Szeretni csak így lehet. Szívet és két kezet kitárni mindenütt és mindenki felett, aki a közelünkben él.

Végül azt is elmondja a mai vasárnap, hogy a krisztusi szeretet hűséges szeretet! Amikor Jézus Krisztus a mai vasárnap egyik igéjében azt mondja: „Maradjatok meg a szereietben...” és azt, hogy „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok”... — akkor ezzel azt akarja mondani, hogy a szeretet — szent szenvedély! Nem szeszély, amelyik csak néha van és csak néhol van, hanem szüntelen és szakadatlan szenvedély, amelyik a Tőle tanúit legszebb igazságot és a leggyönyörűbb parancsolatot gyakorolja személyválogatás nélkül az élet minden lépésén és minden lepergő pillanatán.

Szeretni csak így lehet. Hűséges, szent szenvedéllyel!

Milyen jó, hogy szeretni nekem is szabad. Hiszen az a Biblia, amelyikről ma annyi templomban prédikálnak, ezt a mondatot üzeni Isten ajkáról minden hívőnek üdvösségül és örömül: — szeress, hiszen látod én is — „Örökkévaló szeretettel szeretlek téged!” (f.)

4