Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-10-14 / 42. szám

«i KP. BtLRM. BP. 72. Megelégedéssel olvastuk Számtalan külföldi újság, egyházi folyóirat és sajtótájékoz- tató érkezik szinte naponta szerkesztőségünkbe. Nyugat­ról, sőt tengeren-túlról is. El is olvassuk őket, hogy tájékoz­tathassuk olvasóinkat a határainkon túl élő egyházak és ke­resztyén testvérek életéről, s magunk is tájékozódjunk az eze­ket az egyházakat foglalkoztató problémák felől, vagy afelől, hogyan látják ezekben az egyházakban más egyházak, a né­pek, sőt az emberiség törekvéseit, helyzetét, s hogyan vesznek — vagy nem vesznek — maguk is részt azokban. Hálásak va­gyunk azknak, akik ezeket az újságokat, folyóiratokat, sajtó­tájékoztatókat küldik nekünk. Köszönjük P. Wieser főszer- kesztő-lelkésztestvérünknek is, hogy a szerkesztésében meg­jelenő Svájci Evangéliumi Sajtószolgálat is hétről hétre ott található a postánk között. Testvéri őszinteséggel meg kell azonban mondanun k, nagyon sokszor az a tapasztalatunk, hogy a szocializmusban élő egyházakkal kapcsolatban közölt hírek, ismertetések, tájékoztatók nélkülözik ebben a sajtó- szolgálatban is az alaposságot, a tárgyilagosságot. Mi alázato­san elismerjük, sok hiányosság lehet pl. itt Magyarországon is egyházunk szolgálatában. Lehet, hogy még jobban meg kell bizonyítanunk hívő és nem hívő honfitársaink között Krisztus szeretetét, még áldozatosabban kell síkraszállnunk azért, hogy hazánkban, de hazánk határain túl is, minél több keresztyén testvérünket mozgósítsuk a fegyvernélküli világ embereinek békés életéért. Bizonyos, hogy minden nap újra és újra kell keresnünk Isten igéjének a ma hozzánk szóló üzene­tét, s hogy ezt nemcsak tisztán kell továbbadnunk, de enge­delmesen megélnünk is keU; és pillanatról pillanatra kell. hogy szorongasson bennünket az emberek üdvösségéért szí­vünkbe helyezett felelősség. Örülünk, hogy szocializmust építő hazánk annyi lehetőséget nyújt egyházunknak is e szolgála­tai végzésére, s őszintén örülünk, hogy részt vállalhatunk ab­ban a törekvésben is, amely embertársaink, felebarátaink földi életének szebbé és gondtalanabbá tételére irányul. Nos, ezek­ben a kérdésekben érezzük úgy sokszor, hogy a Svájci Sajtó- szolgálat itt is, ott is görbe tükröt tart olvasói elé. Jól tudjuk, hogy közölt híreit csak mint híranyagot közli, tehát nem fejez ki elvi állásfoglalást. (Mi — őszintén megvallva — inkább vagyunk az elvi állásfoglalás hívei:) T átszólag tál sok az eddigiekben a negatívum. Minderre azonban szükség van, hogy annál inkább hangot kapjon a pozitívum, az a megelégedés, amellyel a sajtószolgálat októ­ber 3-án megjelent 40. számában olvastuk a „Keresztyén szol­gálat ma a Német Demokratikus Köztársaságban” című kis cikket (10. old.) Az írást a józan tárgyilagosságra törekvés jel­lemzi, s ezért — ha itt-ott lenne is megjegyzésünk — az alábbiakban ismertetjük: — „NDK” vagy „Szovjetz&na”'? Hogyan kell nevezni azt a területet, mely nem a Szövetségi Köztársaság-Németország- hoz tartozik? Ez a kérdés már évek óta foglalkoztatta ezen a területen belül és ezen kívül a lakosságot. Aki ma látogat oda, azt állapítja meg, mint ismerik ott fel 1961. augusztus 13-a óta egyre világosabban az emberek, hogy az NDK léte­zését nem lehet letagadniok, még ha a nevét állhatatosan ke­rülik is. Mióta Berlinben felépítették a falat, sokak számára — akik azt egyszerűen nem akarták valóságként elfogadni — lett világossá: AZ NDK LÉTEZIK. Két német állam van. Gyakran éppen egyházi körök számára nehezen elviselhető ezt elfogadni. Ma már néhányan megjegyzik, hogy végzetes dolog volt ennek az NDK-nak egyfelől a létét tagadni, s ugyanakkor az NDK vezető helyeitől elvárni, hogy velük szem­ben előzékenyek legyenek és kívánságaiknak eleget tegyenek. Vannak, akik látják, hogy ílymódon az egyháznak az NDK kormánya szemében kétkulacsosnak és tisztességtelennek kel­lett tűnnie. Még ma is sok egyházi férfiúnak nehezére esik, hogy már nem a poroszok keresztyén királya alatt, hanem olyan államban élnek, melynek vezető férfiúi magukat ateis­táknak vallják. Kevesen gondolnak itt arra, hogy a porosz királyok között is akadtak férfiak, akik minden mások inkább voltak semmint hívő keresztyének!” Azután azokról az egyes családokat érintő nehézségekről ír, melyek ezekre a családokra Nén.ctország kettészaka­dása következtében nehezednek, s megállapítja, hogy az NDK 1961. augusztus 13-ai intézkedései végeredményben a két vi­lág között már régen meglevő határvonalat tették hangsú­lyossá. „Ha a határ tovább nyitva maradt volna, ez csak ne­hezebbé tette volna a helyzetet... De nem mindenki gondol arra, hogy a fejleményekhez az első indítékot németek szol­gáltatták a maguk egészségtelen politikájukkal.” „Most pedig ebben az NDK-ban olyan dolgok is történ­nek, melyeknek éppen a keresztyéneknek kell örülniök. Szep­tember 23-án ünnepelték a Züssowi-szeretetintézmények egy új testvérház felavatását. Fiatalembereket képeznek itt majd a gyülekezetekben és otthonokban végzendő szeretetszolgálat­ra. 1500-an jöttek össze az ünnepségre a gyülekezet kornyéké­ről. S annak ellenére, hogy az NDK i ,~ságai éppen ezekben a napokban a burgonyatermés szedésére hívták fel a lakos­ságot, semmiféle akadályt nem gördítettek az ünnepség útjá­ba. Lehetővé tették azt, s ugyanakkor autóbuszokat és a részt­vevők ellátásához elegendő mennyiségű élelmiszert bocsátot­tak rendelkezésre __” * Me gelégedéssel olvastuk a tárgyilagos beszámolót, örül­tünk az új hangnak, mert erre van szükség, hogy mélyüljön közöttünk a bizalom. A bizalom légkörében többet tehetünk az egyetemes bizalom érdekében is. Gádor András HÁROM SZÓ Igetanulmány Rm. 8, 6. alapján XI. Amikor a gyilkos, pusztító háborúk és tömeggyilkosságok okait keressük, akkor igénkre figyelünk, mely szerint a bű­nös „test dolgaival való tö­rődés: halál”. Itt is vigyáz­nunk kell az Ige helyes értel­mezésére, elsősorban a „test” szó itteni tartalmára. Mert nyilvánvalóan nem arról a testről van szó, amelyet az Isten szépnek és jónak terem­tett, s amely a Szentírás sze­rint ,,a Szentlélek temploma”. A „test” kifejezés ebben az összefüggésben sokkal inkább annak megjelölésére szolgál, amit emberi bűnnek, gonosz­ságnak, bűnös vagy önző kí­vánságnak nevezünk. Ilyen ér­telemben bátran mondhatjuk, hogy azok, akik bűnös önzésük, világhatalmi és uralmi tö- , rekvésük, céljaik elérése érdekében százezrek és milliók halálát okozták, „a test dolgaival törődtek” s annak csak halál lehetett a vége és eredménye. És ma is úgy van, hogy azok, akik egy újabb világháborúra spekulálnak, amelyben az atom- vagy hidrogénbomba játszaná a főszerepet, a bibliai értelemében is a bűnös „test dolgaival törődnek” s nem az alkotó emberi élet elősegítői, hanem a mindent elpusztító, borzalmas tömeghalálnak lel­kiismeretlen, gyászos ügynö­kei. Ilyen értelemben áll meg szentigénk igaz állítása, hogy a bűnös „test dolgaival való törődés: halál”. IGÉNK ILYEN IRÁNYÜ MAGYARÁZATA UGYAN­AKKOR NINCS ELLENTÉT­BEN azzal a felfogással sem, hogy a bűnös test dolgaival való törődés „örök” halál. Hi­szen az örök halál vagy kár­hozat képzete egyáltalában nem esik távol a bűnös em­beri pusztító szándék és cse­lekedet megtorlásának képze­tétől. „A bűn zsoldja a halál”, mondja a Szentírás (Róma 7,23). Ez nem csak azt jelenti, hogy a Szentírás sehol sem biztat gyilkosságra vagy pusz­tításra, sőt a leghatározottab­ban elítéli a bűnnek minden formáját, így a gyilkosságot, mások életének kioltását — gondoljunk az ötödik paran­csolatra —, hanem ugyanak­kor azt is jelenti, hogy „a test cselekedeteit cselekvők” (Gál. 5,19,21), vagy mai igénk sza­vaival a bűnös „test dolgaival törődök”, akik közé tartoznak a gyilkosok is, „Isten országá­nak örökösei nem lesznek” (Gál. 5,21). Ez más szóval azt jelenti, hogy a gyilkosoknak, a halál ügynökeinek méltó osztályrésze az örök halál, a kárhozat. III. Béke IGÉNK IGEN FIGYELEM­RE MÉLTÓ TOVÁBBI ÜZE­NETE az, hogy „a Lélek dol­gaival való törődés: békes­ség”. Figyelemre méltó ebben az, hogy Isten Igéje a békesség, vagy röviden a béke kér­dését nem vonja ki és nem választja el az ember bel­ső életétől, hanem egye­nesem ö«*«kapcsolja ássál akker, amikor a Lélek dolgaival való törődéssel köti össze a béke kérdé­sét. Eszel igen világosan rámutat arra, hogy a béke kérdése nem idegen vagy távoláén valami a keresz- tyénság belső lényegétől, hanem annak fontos tar­tozéka. Más szóval: a béke kérdése nem kizárólagos értelemben vett politikai kérdés, amely­hez semmi köze sincs a ke- resztyénségnek, hanem éppen ellenkezőleg: az igazi keresz- tyénség, amely vallja, hogy feladata „a Lélek dolgaival való törődés”, egyszerűen nem töltheti be hivatását a béke munkálása nélkül. Amilyen természetesen mondta az igénk, hogy „a Lélek dolgai­val való törődés: élet”, ugyan­olyan magától értetődően mondja azt is, hogy „a Lélek dolgaival való törődés: békes­ség”. Élet és békesség: így kap­csolódik Igénkben közvetlenül egymás mellé emberi létünk­nek ez a két legdrágább kin­cse és értéke. Egymást felté­telező, boldogító valóságok ezek. Micsoda nagyszerű prog­ramot és feladatot tűz elénk ez a két szó: élet és békesség! AMIKOR SZENTIGÉNK A BÉKÉT HANGSÚLYOZZA, akkor ezzel a szép feladatun­kat akarja megjelölni, hogy mi keresztyének akkor „törődünk helyesen a Lé­lek dolgaival”, ha itt a földön, az emberek között a béke következetes és öntudatos követei va­gyunk. Csak hálásak le­hetünk Istennek azért, hogy ezt az egyházi szol­gálatunkat olyan társadal­mi rendben végezhetjük, ahol a béke ügye és vé­delme külön törvényben van biztosítva. Nem tudjuk eléggé felbecsül­ni és felmérni, hogy ez a tény mennyivel könnyebbé és ered­ményesebbé teszi egyházunk szolgálatát egész társadal­munkban. Éljünk hát bölcsen ezzel a drága lehetőséggel és vigyük a béke örömüzenetét az emberek szívébe és hajlé­kaiba. Vállaljuk készséggel és örömmel a békének ezt a szol­gálatát mindenkor, hiszen er­re kötelez bennünket nem csak a Szentíráson alapuló keresztyén hitünk, hanem jó­zan emberi eszünk is. A má­sodik világháború borzalmai még élénken emlékezetünk­ben élnek; kiáltsuk hát bát­ran a szeretett népünk, csalá­di otthonaink békéjét veszé­lyeztetők felé: elég volt a há­borúkból, mi békében aka­runk élni! Csatlakozzunk szív- vel-lélekkel azokhoz, akik a fegyvermentes, félelem nélküli élet mielőbbi beköszöntéséért fáradoznak, s ne csak imád­ságainkkal, hanem minden erőnkkel és tehetségünkkel munkálkodjunk azon, hogy a békeszerető emberek százmil­lióinak ez a törekvése minél hamarább valóra válhasson! Tegyük ezt azzal a tudattal, hogy ezt maga a mi mennyei Atyánk kívánja, sőt egyenesen megköveteli tőlünk, hiszen igénkben is tudomásunkra ad­ta, hogy „a* Lélek dolgaival való törődés: békesség”, vagy fordított sorrendben: amikor a békéért küzdünk és fárado­zunk, akkor törődünk igazán és helyesen a Lélek dolgaival. UGYANAKKOR EZ NINCS ELLENTÉTBEN IGÉNK OLYAN ÉRTELMEZÉSÉVEL sem, hogy a Lélek dolgaival való törődés „lelki” békessé­get is eredményez. A külső békéért való fáradozásunk és a lelki békesség szépen meg­fér egymás mellett, sőt egy­mást feltételezi. Hamis és kép­mutató ugyanis a mi lelki bé­kességünk, az Istennel való kiengesztelődésünk, ha ugyan­akkor nem munkáljuk az em­bertársainkkal való békessé­günket (Máté 5,23 kk.). Csak akkor lehet igazán zavartalan a mi lelki bé­kességünk, vagy Istennel való békességünk, ha ma­radéktalanul igyekszünk eleget tenni annak a bé­keszolgálatunknak, amely embertársaink, felebará­taink irányában elkötelez bennünket, vagy még tágabb értelemben véve: népünk és az egész em­beriség békéjének munkálása vonalán mindennapi felada­tunkká válik. Megváltónk, az Ér Jézus. Krisztus elvégezte a nagy bé­kemunkát, amikor kiengesz­telt bennünket Istennel és egymássaL Reánk bízta a bé­kéltetés drága szolgálatát (II. Kor. 5,1-8 kk.). Nem az ő lelke van követőiben, ha azok bosz- szútól lihegve „tüzet kiálta­nak” az őket be nem fogadók­ra (Lk. 0,54 kk.), mert Igénk szerint „a Lélek dolgaival való törődés: békesség”. Áll­jon előttünk szüntelenül Jézus Krisztus idevonatkozó tanítá­sa, amely így hangzik: „Bol­dogok a békességre igyeke- zők, mert őket Isten fiainak hívják” (Máté 5,91, * Azzal kezdtük, hogy igénk­nek három szava súlyos mon­danivalót tartalmaz a mi szá­munkra. Élet, halál és békes­ség volt e három szó. Valóban így is van: tegyük ezt a há­rom szót, annak minden mon­danivalójával együtt lelki­ismeretünk mérlegére. Isten legyen nekünk irgalmas és ke­gyelmes, hogy ne találtassunk könnyűknek ezen a mérlegen! Fogadjuk meg Szentigénk in­tését s legyen „a Lélek dol­gaival való törődésünk” olyan, hogy abból valóban élet és békesség származzék! ityty csatád mtytyuuk A mai vasárnap mondani­valói közül hadd írjunk le ma három gondolatot. Az első az, hogy az egyház­ban, a Krisztus testében, eb­ben a nagy családban mindig és mindenütt egyformán egyek az emberek. Mondhat­juk így is: Isten családjában mindig és mindenütt egyfor­mán gyermekek vagyunk. Is­ten atyai szívéből egyformán árad a szeretet a Hozzá kö­zeledő hivő és imádkozó gyer­mekei felé, akár fehérek, akár feketéit, akár fiatalok, akár öregek. Isten előtt nincs kü­lönbség sem a szeretetben, sem az ajándékokban. Egy Lélek öleli át Isten családját. A keresztyén egység Isten atyai szívének a napsütése a keresztséghen éppenúgy, mint az úrvacsora terített asztalár náL, az Ige megszólító Szávái­ban éppenúgy, mint abban a sok ajándékban és meglepe­tésben, amire olyan sok öröm­mel csillan fel boldogan a szemünk. A második, amit nem szar had elfelejtenünk az, hogy Is­ten családjában csak úgy tér hetünk gyermekek, ha testvér rek vagyunk. Egy család var gyünk nemcsak szép otthor mnkban, csendes templor murikban, hanem a munka, helyünkön is, az utcán is, az emberek között is, az életben is, hiszen egy a sorsunk, a munkánk, a feladatunk és a jövendőnk. Az egész emberi életnek közös családi vonásai vannak: élni akarunk igazán szépen, békésen és boldogan. Isten ezért akarja, hogy a „tagok” segítsék egymást, hogy a megajándékozott gyer­meki kéz kinyújtott testvéri kéz legyen! A harmadik, amit ma meg kell hallanunk, az, hogy min­denkinek helye, szerepe van az emberiség nagy családjá­ban. Senki sem született és senki sem él hiába! Isten mindenkibe rábízott valamit és ezért az élet mindenki szá­mára nagyszerű feladat. Nem mondhatom, hogy én nem számítok, hogy én gyönge va­gyok, mert Isten számít rám és szegényebb és szomorúbb lenne valahol a család, a kö­zösség, az emberiség, az élet, ha én nem keresném meg és nem vállalnám a helyet, a szerepet és a szolgálatot. Hatalmas zenekar próbálja a nagy zeneművet. Szólnak a harsonák, a dobok, a messze- hangzó hangszerek. A kis fló­ta zenésze egyszercsak leteszi hangszerét és ezt mondja ma­gában: — Minek muzsikáljak, senki sem veszi észre, ha ab­bahagyom. A karmester azon­ban megállítja a zenekart: — Hol maradt a flóta?! Isten észreveszi, ha valahol, vagy valamikor elmaradna az a szolgálat, amit tereád bízott. Bátran előre, imádságban, munkában, hitben és szeretet­ben, hiszen — egy család va­gyunk! (í.) Mekis Ádátn >l!lllll!l!lll!l!lllllllll!lll!lll!lllllll!lllll!lllllll!l!lll!lll!lll!llll!!lilil!l!!ailllíl'l!l!lll!lllll!lll!l!l!l!!il!lil!lli:i!l!lll!l!lll!lll!!ilil>lll!l!l!ll!!lll!!l'! IMÁDKOZZUNK János 17,20—26. Irgalmas Istenünk! Szereteted mértéke felülmúlja szívünk erejét. Fiadban emberré lettél, közel jöttél hozzánk, hogy megértsünk téged s jobban megértsük egymást, erődből erőt merítsünk, jóságod alatt megjavuljunk, szeretetedből táplál­kozzunk s veled egyek lehessünk. Urunk, te nem vagy személy-válogató. Taníts hát minket is széthúzás helyett szeretni, különbségek élezése helyett szeretni, vitatkozások helyett szeretni, sértődések helyett szeretni, mére- getések helyett szeretni, — mindenek fölött szeretni, ahogyan te szeretsz minden embert s Fiadat adtad értünk, hogy minden válaszfalad lerombolj ember és ember között, közted és az em­ber között. Könyörgfink e világban ma is a békéért. Munkálkodj ben. nünk Szentlelkeddel, hogy ott legyünk, ahpl az emberiség bé­kéjéért munkálkodnak, a háborúra számítókkal szemben. Ne hagyj el, jó Atyánk: Olyan jó bízni a békében, az emberi­ség egyetakarásában, nagy összefogásában mindnyájunk ja­vára. Segíts előbbre jutnunk abban, ami neked is akaratod: hogy mindnyájan egyek legyünk. Ámen. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom