Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-09-16 / 38. szám

PÁRIZSI BESZÁMOLÓ AZ EGYHÁZAK VILÁG- TANÁCSA KÖZPONTI BI­ZOTTSÁGA évenként szoká­sos ülését idén Párizsban tar­totta augusztus 7—17 között. Az ülésen részt vett a Köz­ponti Bizottság két magyar- országi tagja: dr. Bariba Tibor református püspök és Káldy Zoltán evangélikus püspök, továbbá dr. Kenéz Ferenc, az Ökumenikus Tanács főtitká­ra. A Központi Bizottság 100 tagján kívül sok vendég, megfigyelő és újságíró volt jelen, így a létszám általában 250 körül mozgott. Az ülések Párizs „egyetemi város”-ának központi épületében voltak. A napi programot — amely reg­gel fél 9-től este 10 óráig tar­tott — mindennap áhítat ve­zette be és este áhítat zárta. Az áhítatokat az öt világrész különböző felekezetű tagjai végezték, köztük dr. Bartha Tibor püspök. A napi prog­ramból kiemelkedett a Louvre oratóriumában augusztus 12-én tartott ökumenikus isten- tiszteleft, melyen a Központi Bizottság több tagja szolgált. Augusztus 7-én tartott meg­nyitó ülésen a francia kor­mány nevében Couve de Murville külügyminiszter üd­vözölte a Központi Bizott­ságot, a franciaországi pro­testánsok Ökumenikus Taná­csa nevében pedig Ch. West- phal lelkész köszöntötte a je­lenlevőket. A Központi Bi­zottság tagjait a párizsi vá­rosházán fogadta Párizs pol­gármestere, St. Germainban pedig a francia kultuszminisz­ter adott fogadást. A munka­ülések között egy alkalommal Versailles-ben, a királyi ká­polnában orgonahangverse­nyen vettek részt a Központi Bizottság tagjai. A KÖZPONTI BIZOTT­SÁG PÁRIZSI ÜLÉSÉT idői- leg három esemény tette je­lentőssé. Az Egyházak Világtanácsa ■Űj-Delhiben 1961 végén tar­tott III. nagygyűlése után ez volt az első ülése az új Köz­ponti Bizottságnak, így alkal­mai szolgálhatott arra, hogy az új-delhi-i nagygyűlés ese­ményeit és visszhangját érté­kelje. A második esemény az, hogy nem sokkal a párizsi ülés előtt volt a Moszkvai Le­szerelési és Béke-Világkong- resszus, amely igen erőtelje­sen juttatta kifejezésre a vi­lág békeszerető népeinek az általános leszerelésre vonat­kozó álláspontját. Az Egyhá­zak Világtanácsának is — több idevonatkozó nyilatko­zata után —1 egész konkrét formában kellett hallatnia szavát a leszerelés kérdésé­ben. A harmadik esemény, amivel a Központi Bizottság­nak foglalkoznia kellett, az októberben sorra kerülő II. Vatikáni Zsinat, amely mel­lett szintén nem mehetett el a Központi Bizottság szó nél­kül, hiszen ami ott majd tör­ténik, vagy nem történik, va­lamilyen formában feltétlenül érinti a Rómához nem tar­tozó keresztyénséget. Általánosságban elmondhat­juk, hogy a Központi Bizott­ság a párizsi ülésen meglehe­tősen jól látta az előtte álló feladatokat és nem tért ki a problémákra való válaszadás elől. Válaszai is általánosság­ban olyanok voltak, amelye­ket figyelemre méltóiénak kell mondanunk. Ezzel a megállapítással nem akarjuk azt mondani, hogy a Központi Bizottság bizonyos kérdések­ben nem lehetett volna hatá­rozottabb és nem adhatott vol­na még konkrétebb felelete­ket, de az tény, hogy az öt világrészből összesereglett különböző társadalmi, gazda­sági és politikai viszonyok között élő, különböző feleke­zetekhez tartozó bizottsági tagok igyekeztek megkeresni a módját annak, hogy közös és felelős szót mondjanak ki például olyan kérdésekben, mint az általános és teljes leszerelés, vagy a Rómához való viszony. Az volna jó, ha az Egyházak Világtanácsa a jövőben is tovább tudna haladni ezen az úton és nem engedné, hogy bizonyos visz- szahúzó erők — amelyek gá­tolják az előrehaladást — megzavarjájí az előrejutás út­ján. Ugyanis a párizsi ülésen is lehetett tapasztalni, hogy bizonyos egyházi csoportoknak még mindig van kísértése arra, hogy a hidegháború esz­közei legyenek, vagy hogy úgy avatkozzanak bele külön­böző országok és egyházak belügyeibe, hogy azok életét nem segítik, hanem megnehe­zítik A jíöZPONTI BIZOTTSÁG A BÉKE ÉS LESZERELÉS KÉRDÉSÉBEN hozott határo­zatának bevezetőjében ezeket mondja: „Isten a Jézus Krisztus­ban megbékéltette magá­val a világot és nekünk adta a békéltetés szolgá­latát. Ez megkívánja tő­lünk, hogy fáradozzunk a nemzetek és a népek, va­lamint minden ember egymással való megbékí­tésén. Mi viszont minden keresztyént arra hívunk fel, hogy támogassák a kormányoknak azokat az őszinte erőfeszítéseit, ame­lyekkel igazságos és tartós béke megvalósítására tö­rekszenek.” A Központi Bizottság e be­vezető mondatok után a kö­vetkező határozatot hozta: „A Központi Bizottság méltánylással fogadta az Egyházak Világtanácsa Központjában tartott genfi Béke- és Leszerelési Tár­gyalás nyilatkozatát, vala­mint a Nemzetközi Ügyek­kel Foglalkozó Bizottság Végrehajtó Bizottságának határozatát és megelége­dettséggel vette tudomá­sul, hogy a három vezető nukleáris hatalom öröm­mel fogadta a nyolc semle­ges hatalom közös memo­randumában foglalt kez­deményezését. amely me­morandumot a 18 nemzet leszerelési bizottságának konferenciája elé terjesz­tettek. A Központi Bizott­ság mégegyszer hangsú­lyozni kívánja annak sür­gős szükségességét, hogy törekedni kell a mielőbbi megegyezésre a nukleáris kísérletek megfelelő biz­tosítékokkal való meg­szüntetésében és a folya­matos és nemzetközileg ellenőrzött általános és teljes leszerelés megvaló­sítására.” EZ A HATÁROZAT HI­VATKOZIK a Nemzetközi Ügyekkel Foglalkozó Bizott­ság határozatára, melyet a Központi Bizottság magáévá tett. A határozatban — amely­re hivatkozás történik — töb­bek között ez olvasható: „Er­kölcsileg a leszerelésre vonat­kozó megegyezések nagymér­tékben arra a mélységes meg­győződésre támaszkodnak, hogy emberileg elviselhetet­len tovább folytatni a jelen­legi féktelen fegyverkezési versenyt. A leszerelés nyilván bizonyos kockázatokkal jár. Mégis, a fegyverkezési ver­seny folytatása vagy gyorsí­tása sokkal veszedelmesebb és fenyegetőbb kockázattal jár együtt. Elkerülhetetlen a választás a kockázatok között s az emberiségre az a kötele­zettség hárul, hogy azt a koc­kázatot válassza, amely a leg­több ígérettel kecsegtet a je­lenlegi holtponton való át- jutásra." A Központi Bizottságnak a leszerelésre vonatkozó határo­zata egy lépéssel való előre­haladást jelent az Egyházak Világtanácsa eddigi határoza­taihoz képest. Ez a határo­zat konkrétebb, mint az ed­digiek. Nem általában beszól a leszerelésről, hanem konk­réten támogatja a nyolc sem­leges hatalom leszerelési ja­vaslatát, Ezzel a döntésével a Központi Bizottság bizonyítja, hogy az egyházaknak a világ­ban neim kell feltétlenül „elvi magaslatokon” maradnia a vi­lág különböző kérdései között, hanem egészen konkréten odaállhatnak egy olyan javas­lat támogatására, amely még- csak nem is az egyházból in­dult ki. Az is helyes, hogy a határozat sürgeti a leszerelést és ilyen értelemben fordul a kormányokhoz is. A II. VATIKÁNI ZSINAT­TAL IS FOGLALKOZOTT a Központi Bizottság. Elsősor­ban Visser’t Hooí't főtitkár tért ki jelentésében erre a kérdésre. Kijelentette, „jelen pillanatban nehéz világos ké­pet nyerni a zsinat előkészü­leteivel kapcsolatban a jelen­legi helyzetről”. Van olyan hír — mondja a főtitkár —, hogy a II. Vatikáni Zsinat „igen messzire akar menni a megújulás és a reform út­ján... de van olyan hír is, hogy semmilyen lépést nem fognak tenni a római kato­likus egyház és a többi egy­házak közötti viszony jelentős megváltoztatása érdekében”. A főtitkár négy pontban foglalta össze azt, hogy látá­sa szerint milyen magatartást kell tanúsítania az Egyházak Világtanácsának a II. Vati­káni Zsinattal kapcsolatban: 1. Igyekeznünk kell tájéko­zódni a zsinat munkájával kapcsolatban. Ebben a szel­lemben fogadta el az Egyhá­zak Világtanácsa a meghívást egy vagy két megfigyelő ki­küldésére. 2. Világossá kell tenni az Egyházak Világtaná­csa tagegyházai előtt, hogy nincs szó semmiféle tárgya­lásról szervezési kapcsolatok­ra vonatkozóan és még ke­vésbé van szó arról, hogy az Egyházak Világtanácsa ebben a kapcsolatban tagegyházai­nak bármelyike vagy összes­sége nevében lépéseket tenne. 3. Párbeszédet kell folytatni a római katolikus egyházzal abban a reménységben, hogy a római katolikus egyház is tud nyitott lenni a protes­táns, vagy ortodox szempon­tokkal szemben. 4. Azt kell mondanunk, „hogy a párbe­szédes magatartás bizonyos következményekkel jár. Ezért érdekel bennünket különösen az az akció, amelyet a Zsinat végrehajt, vagy nem hajt végre az egyházak viszonyát érintő kérdésekben, mint ami­lyen a vallásszabadság (római katolikus és protestáns vi­szonylatban!), a vegyesházas­ság stb.” ELMONDHATJUK, HOGY AZ EGYHÁZAK VILÁGTA- NÄCSA nagyon józan állás­pontot képvisel a II. Vatikáni Zsinattal kapcsolatban. Egy­szerűen tájékozódni akar ar­ról, hogy mi történik októ­berben Rómában, de megfi­gyelőinek semmiféle felhatal­mazást nem adott arra, hogy ott az Egyházak Világtanácsa, vagy bármelyik tagegyháza nevében bárkivel is tárgyal­janak. Viszont természetes, hogy az Egyházak Világtaná­csa tájékozódni akar a zsi­nattal kapcsolatban, mert ami Rómában történni fog, vala­milyen formában mégis csak érinti a protestáns, az orto­dox és az anglikán egyháza­kat. Igen jelentősnek kell tar­tanunk, hogy a főtitkár a Ró­mával való viszony kérdésé­ben nyíltan felvetette a ve­gyesházasság és a vallássza­badság kérdését. Tudjuk, hogy Róma hazánkban is, még ma is reverzális harcot folytat, és sok esetben zavar meg boldog családi életeket, azon a cí­men, hogy a házasság protes­táns templomban köttetett meg, tehát „nem érvényes”. Azt is tudjuk, hogy azokban az országokban, ahol a római katolikus egyház túlnyomó többségben van, milyen elnyo­más alatt élnek a protestán­sok. Szükséges tehát ilyen ér­telemben felvetni a „vallás- szabadság” kérdését Rómával szemben. Mindenesetre helyes volna, ha a II. Vatikáni Zsi­nat tudna jó lépéseket tenni i devonatkozólag. Abban a re­ménységben tekintünk a II. Vatikáni Zsinatra, hogy ott fognak is ilyen lépéseket tenni. A Központi Bizottság ülé­sének szép aktusa volt az, amikor az Egyházak Világ­tanácsa tagjai közé felvették a szovjetunióbeli észt és lett evangélikus egyházakat, a szovjetunióbeli baptistákat, a grúziai ortodox egyházat és az armen-apostoli egyházat. Le­gyen áldás szolgálatukon az Egyházak Világtanácsában. Káldy Zoltán LONDONBAN MECSETET ÉPÍTENEK az ott lakó mohamedánok, akiknek száma 80 000. Az egyminaretes, egyiptomi stí­lusú mecset építését még az idén elkezdik. Hasonló tervek­kel foglalkoznak Birming­ham és más brit városok isz­lám-követői. Mindez azzal függ össze, hogy mind több mohamedán vándorol be a szigetországba Indiából és Pakisztánból. ZÁGRÁBBAN ÜNNEPÉLYESEN BEIKTATTAK tisztébe a Horvát, Boszniai és Hercegovina! Népköztársa­ság Evangélikus Egyházainak esperesét, Vladimir Deutsch lelkészt. Imádkoztak — letartóztatták őket Hetvenöt személyt, többsé­gükben New York és New Jersey állambeli lelkészeket tartóztatott le a rendőrség nemrégiben Albany ban (Geor- gia-állam), mert a városháza előtt imádsággal demonstrál­tak az amerikai déli államok­ban dívó faji megkülönböz­tetés ellen. A csoport vezető­je két protestáns lelkész volt és egy rabbi. Egy indiai ifjú ítéletet mond A nyugati „segély“ és a kereszt> én felebaráti szeretet Josef Reding indiai utazásá­ról beszámoló könyvében töb­bek között egy indiai egye­temi hallgatóval folytatott beszélgetését közli. Azt kér­dezte a fiatalembertől, hogy mi az, amit az európai em­ber megtehet és amit meg is kellene tennie. Az indiai if­jú így felelt: „Első lépésként a ti átkos íelfuvalkodottságotoktól a sze­retet felé vivő lépést kellene megtennetek. Ti azt hiszitek, hogyha a pénzeteket beledob­játok a Karitas-automatába, mindjárt és szemmel látha­tólag egy csinosan átkötött siker- és hálálkodás csoma­gocskának kell az automata nyílásán kiesnie. Milyen jólla­kottnak kell lennie nemcsak a hasatoknak, de az agyatok­nak is, hogy ilyesmit tudtok elvárni Madrasban a nyugatnémet tudósító elbeszélgetett egy if­júval, aki egy, a fejlesztési segélyből létesített lakatos­üzemben dolgozott. Ez a be­szélgetés is számot tarthat a figyelmünkre. Az indiai: — „A ti segélye­teknek örülünk, de ugyanak­kor szomorúak is vagyunk miatta.” A nyugatnémet: „Hogyhogy szomorúak?” Az indiai: „Mert néha az a benyomásunk, hogy nem azért segítetek rajtunk, mert rászorulunk, hanem a kom­munizmustól való szorongás­tok miatt.” A nyugatnémet: „Miért gon­dolod ezt?” Az indiai: „A keresztyénség sokkal régebbi mint a kom­munizmus. Miért nem küld- tétek a segélyeteket már jó­val előbb? Gyakran nehezen hihetővé teszitek, hogy való­ban a keresztyén felebaráti szeretet lelkesít benneteket eljárástokban.” A nyugatnémet hallgatott... Mi is hallgatunk?.. ISTEHTISZTELETI REND BUDAPESTEN, 1962. SZEPTEMBER 16-ÄN Deák tér de. 9 (úrv.) Trajtler Gábor, de. 11 (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6 dr. Kékén András. Fasor de. fél 10 Koren Emil, de. 11 Koren Emil, du. 6 Koren Emil. Dózsa György út de. fél 10. Ül­lői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) dr. Szilády Jenő, de. 12. Thaly Kálmán u. de. 10 Szirmai Zoltán, de. H Káldy Zol­tán (templomavatás), du. 6 Szirmai Zoltán Kőbánya de. 10 Veöreös Imre, du. 5 szeretetvendégség: Uzon László. Utász u. de. 9 Ta­kács József. Vajda Péter u. de. fél 12 Takács József. Zugló de. 11 (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8 Szabó István. Gyarmat u. de. fél 10 Boros Károly. Fóti út de. 11 Gádor András. Váci út de. 8 Gádor András. Frangepán u. de. fél 9. Üjpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár-Ujte- lep de. fél 9. Pestújhely de. 10 Kürtösi Kálmán. Rákospalota- MAV-teiep de. 8. Rákospalota- Nagytemplom de. 10. Rákospalota- Kistemplom du. 3. Rákosszent­mihály de. fél li Karner Ágoston. Sashalom de. 9 Karner Ágoston. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél li, du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9 Schreiner Vilmos, de. 11. Szelényi Zoltán, este 7 Schreiner Vilmos. Torockó iér de. fél 9 Szelényi Zoltán. Óbuda de. 9 Vámos József, de. 10 Fülöp Dezső, du. 5 Vámos Jó­zsef. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9 Zoltai Gyula, de. 11 Zoltai Gyula, este fél 7 Zoltai Gyula. Pesthidegkút de. fél 11 Ruttkay Elemér. Budakeszi de. 8 Barcza Béla. Kelenföld de. 8 Uzon László, de. 11 (úrv.) Uzon László, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út de. 9 dr. Rezessy Zoltán, Al­bertfalva de. 7. Kelenvölgy de. 9 Visontai Róbert. Budafok de. 11 Visontai Róbert Nagytétény du. 3 Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. KÉPEK A TEOLÓGIAI AKADÉMIA MEGNYITÁSÁRÓL A tanévnyitó ünnepély elnöksége — Balról jobbra: Koren Emil a Déli Egyházkerület püspökhelyettese, dr. Vető Lajos, az Egyetemes Egyház püspökelnöke, az Északi Egyházkerület püspöke, dr. Ottiyk Ernő az Akadémia dékánja, dr. Pálfy Miklós az Akadémia prodékánja A hallgatók egy csoportja Az Akadémia dékánjának dolgozószobája Az Akadémia tanári szobája Az Akadémia egyik tanterme (Foto i ény-Szöv. VI. — íezkovic Jenő felvételei)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom