Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-07-15 / 29. szám

KT. BERM. BP. TS. Mindennapi kenyerünk! Megmozdul a falvak népe. Július van: az aratás ideje. A legne­hezebb munka, amelyet mégis a legszívesebben végez dolgozó parasztságunk. Hiszen a jövő évi kenyérért fáradozik ma min­den dolgos kéz. Az időjárás, az idei termésre kissé mostoha volt, de Isten gondviselő kegyelme és a kenyérért fáradozó erős kezek mégis teli magtárakkal ajándékozzák meg né­pünket. Amikor ezekben a napokban mi keresztyének a Miatyánkot bmádkozzuk, akkor e mondat elmondása közben: „Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma’’ — az aratásra gondolunk. S amikor most e kérésnek a mondanivalóját leszűkítjük a min­dennapi kenyérre, nem hallgathatunk azokról sem, akik fára­doztak, hogy asztalainkra új kenyér kerüljön. Ajkunk a Miatyánk elmondásán túl is tele van hálaadással Isten iránt, Aki adja az aratás lehetőségét, a magtárak kincsét és mind­ehhez az erőt! ARATÖK! Míg ezek a sorok születnek, addig ők izzadnak a jövő évi kenyérért Az én kenyeremért is! A jövő aratói kom­bájnon ülve, figyelő szemmel keresik a tábla végét. Kezük biztosan és határozottan fogja a kormány kér eket s míg a mo­tor zúgását figyelik, szemük előtt kirajzolódnak a boldog ar­cok. Mert tudják, hogy kimondhatatlan öröm az, amikor a gyermekeink kezébe kenyeret adunk, amikor öregeink resz­kető kezébe odahelyezzük a fehér kalácsot. Nagyon kell vigyáznunk minden szem gabonára. Ezért a kombájnok mellé odaállnak az aratásnak hagyományos beta- takarói: a kézzel aratók nagy csapata. Féltve és vigyázva vág­ják a rendet, hogy senki asztalára ne kerüljön kisebb ke­nyér, Kezük-munkája a záloga a jövő évi kenyerünknek. Min­den kaszasuhintásuk egy szelet kenyér, egy boldog mosoly. Az új kenyérért fáradoznak, hogy minden otthon asztalára odake­rülve hirdesse a boldog jelent és reményteljes jövőt. „Urunk, amikor a mindennapi kenyérért könyörgünk, tekints fezekben a hetekben különösen is azokra, akik kint a mezőn a jövő évi kenyerünkért fáradoznak: az aratókra! Áldd meg ke­zeik munkáját, adj erőt nékik, hogy gondviselő munkád rájuk bízott részét hűségesen elvégezzék!” KENYÉR! A lágyan hullámzó búzatenger még ki nem perge­tett kalászaiból, már az új kenyér fénye csillan felénk. Látjuk hz izzadó homlokok verítékét a pirosra sült cipóban. Megvá­gott teste úgy fehérük, mint az égen magasan kúszó bárány­felhő. Ebben a fehérségben benne az emberi akarás minden mozdulata, a boldogság, a testvériség, a béke! „A mindennapi kenyérért kömyörgünk! Az aratás gazdagsá­gáért és sikeréért. Dús kévékért és kövér szemekért. Fehér ke­nyérért és boldogságért. Mindenki asztalára adj kenyeret, hogy a világ egyetlen pontján se kelljen éhenhalniok embereknek! Kegyelmeddel és gazdagságoddal látogass meg minket!” ISTEN! A felénk integető mosolygó kalászokban mi keresz­tyének■ Isten szeretetének és gondviselő kegyelmének a nagy­ságát és erejét látjuk. Fülünkbe cseng Jézus Krisztus szava: Én vagyok az életnek kenyere. Aki ezzel az Úrral „táplálko­zik”, aki ennek az Úrnak a kegyelmeként él a mindennapi ke­nyérrel, az a maga szűk területén túl is tud tekinteni, hiszen 'Jézus Krisztus nemcsak az én, hanem a mi kenyerünk is! Aratás idején, éppen ezt a felelősséget is kell látnunk. Hiszen a világon még ma is milliók élnek mindennapi kenyér nélkül, kikért meghalt Jézus Krisztus. Nekünk keresztyéneknek meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy a nélkülöző em­beriség is hozzájusson a mindennapi kenyérhez! Szavunkkal oda kell hatnunk, hogy a földkerekség minden embere, bármi­lyen néphez, fajhoz is tartozzék, Urunk rendelése és akarata szerint részesedjék szeretetének drága földi kincséből: a ke­nyérből! Mert nem elég naponta elimádkozni a Miatyánkot, benne a negyedik kérést, hanem amit kérünk Istentől, azért munkálkodunk is kell. Mert önző módon nem lehet a Miatyán­kot imádkozni! „Urunk, aratás idején minden ember kenyeréért könyör­günk! És azért, ami szükséges ahhoz, hogy a mindennapi ke­nyeret el is tudjuk fogyasztani: a békéért. A mi hazánkban az idei aratás ideje egybeesik a világ békeszerető népeinek a kon­ferenciájával. Hazánk népének békevágyát áldd meg gazdag aratással, bő terméssel, hogy mi így tudjunk hozzájárulni a Te szent akaratodhoz: a békéhez! A mindennapi kenyér jelentsen boldogságot minden embernek az Általad teremtett földön. Amen.” Karner Ágoston Vallom a béke evangéliumát! D. Dr. Vető Lajos evangélikus püspök leszerelési és békevilágkongresszusról — mondotta a moszkvai „Úgy szólván kezdettől fog­va részt vettem korunk egyik legnevezetesebb történelmi összefogásában, a Békevilág­tanács vezette békemozgalom­ban. Hiszen magyar népünk képviseletében részt vettem már 1949-ben a párizsi béke­világkonferencián, majd a Bé­kevilágtanács több stockhol­mi fontos gyűlésén, a népek bécsi békevilágkongresszusán, s az itthoni békemunkában is. Valahogy a szülő szereteté- vel és reménységével nézem tehát az óriássá nőtt s még egyre izmosodó béke-világ- mozgalom minden megmozdu­lását. Különösen nagy jelentősé­gűnek tartom azonban a most kezdődő leszerelési- és béke­világkongresszust éppen azért, mivel az Moszkvában, az em­beriség békés jövőjét építő szocializmus szellemi és po­litikai központjában lesz. A Szovjetunióban a béke-vi- lágmozgalomnak' még nem volt ehhez hasonló nagysza­bású gyűlése. Az tehát az ér­zésem, hogy a mostani lesze­relési- és béke-világkongresz- szus különösképpen is hozzá fog járulni az emberiség bé­kéjének megszilárdításához és biztosításához. Közelebbről azt remélem, hogy a leszerelési- és béke­világkongresszus tényleg kö­zelebb viszi az emberiséget a radikális leszereléshez, ami nélkül nem képzelhető el az emberiség tartós békéje, s ami viszont magától hozza meg a hidegháború enyhülé­sét, az általános bizalom és jóakarat, az emberszeretet és az általános jólét megvaló­sulását. Mint a magyarországi evan­gélikus egyház vezető püs­pöke, azért várok és azért remélek sok jót a moszkvai leszerelési- és béke-világkong­resszustól, mivel hiszem és vallom az evangéliumot, vagy­is a jó hirt arról, hogy Isten a békét s az emberiség töké­letes boldogságát akarja. Nem is marad el az áldás és si­ker ott, ahol ilyen nagy jóért, az emberiség békéjéért mun­kálkodunk. Ez nem csupán az én egyéni meggyőződésem, hanem elmondhatom tiszta lelkiismerettel, hogy az egész magyarországi evangélikus egyház akaratát fejezi ki.” Törődik velünk az Isten Jeremiás 29, 11. VANNAK IDŐK, amikor a Biblia egyes kijelentéseire jobban rávilágít a történelem Ura. Ilyenkor korok és nem­zedékek szinte életközelségbe kerülnek régmúlt idők és em­berek gondjaival és remény­ségeivel. így van a mai nem­zedék a fenti jeremiási mon­dattal, amely két és félezer esztendővel ezelőtt íródott olyan embereknek, akik két­ségek és reménységek között hányódtak-vetődtek és valami biztató isteni ígéretre vártak mindennapi életük és a hol­nap kérdéseiben. Itthon, a magyar földeken, szorgos pa­rasztkezek és gépek aratják mindennapi életünk fontos szükségletét: a kenyeret, az életet. Moszkvában az embe­riség jobbik, nemesebben gon­dolkodó és érző képviselői ví­vódnak szintén az életért: föl­dünk holnapjáért. Az élet megtartása és szeretete nin­csen kötve sem világnézethez, sem fajhoz, sem korhoz. Az életet mindenki egyformán .szereti és akarja. - Mégis úgy gondolom, hogy nekünk ke­resztyéneknek ilyenkor kell jól értenünk és hangosan hir­detnünk azt, amire a Szent­írás ólyan világosan tanítani akar bennünket a fenti jere­miási mondatban is, hogy ISTEN TÖRŐDIK AZ EM­BERREL. Az egész Szentírás arról tanúskodik, hogy milyen drámai harcot folytat Isten az emberért, mert ő nem akarja a bűnös ember halár lát, hanem, hogy megtérjen és éljen (Ez. 33,11). Nem egy­szerűen az ember leikével vagy a szívével törődik, ha­nem az egész emberrel és an­nak minden szükségletével. Nemcsak a választottjaival gondol, hanem az egész te­remtett világgal, amelyre a teremtés után azt mondta, hogy „jó” és „szép”. Nem valami tőlünk elvonatkozta­tott, különleges világot szeret és tart fenn, hanem ezt • a mi világunkat, amelyben az em­beriség békétlensége, gyűlöl­ködése, a bűne sokszor szinte robbanásig feszíti az ellenté­teket. Ebben a világban kell elhangoznia annak a keresz­tyén bizonyságtételnek, hogy az Isten törődik vele, gondo­latai és szándékai vannak fe­lőle. BÉKESSÉGNEK ÉS NEM HÁBORÚSÁGNAK A GON­DOLATAI ezek, mondja Je­remiás. Békességet és nem a rosszat akaró gondolatok ezek. Azt akarja ezzel először is mondani, hogy maga az Isten nem akar háborúságban élni velünk, tehát nem az ítélet „damokles-kardját” tartja fö­löttünk mind amiatt a rossz miatt, amit ma fölhalmoztak ebben a világban — atom­fegyverekben és hidegháborús propagandában. — De azt is jelenti, hogy aki az ő követ­ségében akar járni és élni, az a békesség szándékával köze­ledhetik az embertársához, mert az a parancsolatunk van Tőle, hogy aki szereti az Is­tent, az szeresse az embertár­sát is! (1 Ján. 4,21). Hiszen amikor Isten a békességről beszél, akkor nemcsak arra a békességre utal, amely köz­te és az ember között a bűn­bocsánat által létre jön. Az emberek, népek békés, ki­egyensúlyozott, fegyver- és fé- jellem nélküli élete is benne van abban a jó gondolatban, amit Isten táplál felőlünk! És ezt még csak aláhúzza a pró­fétai ige, amikor arra utal az utolsó mondatban, hogy ISTEN AZ EMBERI RE­MÉNYSÉGET BETELJESÍTŐ ISTEN. És itt megint ne gon­doljunk általános dolgokra. Nagyon is konkrét és kézzel­fogható reménységeket tart Isten számon. Azt, hogy ha házat építetek, békében lak­hattok abban. Ha kerteket ül­tettek, élvezni fogjátok a gyümölcsét (29,5 k). Dolgozza­tok, „igyekezzetek a városnak jólétén”, mert mindenki a maga helyén ezzel munkálja a saját maga és mások bé­kességét és jólétét. A szántó­földeken arató parasztok, az üzemekben dolgozó munkások itthon így bizonyíthatják meg a békébe vetett reménységü­ket, amelynek a beteljesítésé­re Istentől ígéretünk van. Dr. Pálfy Miklós IMÁDKOZZUNK Lukács 16, 10—12. Uram, hűséges Istenem! Csak álmélkodnom és csodálkoz­nom kell a Te színed előtt azon, hogy nem fáradsz el velem törődni és foglalkozni. Számtalan jellel erősíted napról-napra, amit Igédben is elmondasz felőlem: nem vagyok közömbös Szá­modra, drága áron tettél magadévá és azt szeretnéd, ha gyer­mekedként teljes bizalomban és engedelmességben élnék. Nemcsak Fiadat adtad értem. Megadod naponta mindazt, amire testemnek, lelkemnek szüksége van. Még életem kudar­caival, nehézségeivel is közelebb tudsz vonni magadhoz. Sok­szor csak akkor látom mennyire drága ajándékod az egészség, a mindennapi kenyér, az emberek közelsége, a munka, a belső és külső békesség, a hazám, az otthonom, a gyülekezetem, ami­kor egyik-másik ajándékodra felhő vet homályt. Kérlek, ajándékozz meg nyitott szemmel, ajándékaid meg­látására. Ajándékozz meg bizakodó és engedelmes szívvel, hogy mindannak, amit az élet nagy gazdagságából reám bíztál, jő sáfára lehessek. Jézus Krisztusban nagy belső szabadsággal ruházod fel gyermekeidet. Tarts meg engem is ebben a sza­badságban. Ne engedd, hogy azzal visszaéljek. Fordítsd tekin­tetemet önmagámról a másik ember felé, hogy meg tudjam érteni testvéreim örömét, bánatát, reménységét, gondját és vá­gyakozását a boldogságra. Segíts megértenem a kort, amelyben élünk. Add, hogy napi munkámat, célkitűzéseimet el tudjam helyezni a mi nem­zedékünk kérdéseinek összefüggésében. Tarsd távol tőlem a meggondolatlan, felelőtlen beszédet. Nyisd fel ajkamat naponta hálaadó és könyörgő imádságra az egész keresztyénséggel együtt az emberiség békéjéért és boldogulásáért. Adj hűséget napi munkámban. Szabadíts meg a felületességtől, a saját ké­nyelmem szeretetétő!, a halogatástól, mert ezzel megszomorí- talak és másokat károsítok meg. Az örökélet teljességével akarsz egyszer megajándékozni, segíts, hogy hűségben állhas­sak helyt már most. Ámen. Szolgáljunk szabadon! Isten Igéjében mindig tanít minket, mert azt akarja, hogy életünk jó úton haladjon és hasznossá váljék. (Ézs. 48,12—» «•> Hasznossá csak akkor válik az életünk, ha felismerjük azt az alapvető tényt, hogy ebben a világban nem egyedül élünk, hanem az emberek nagy közösségében. Isten úgy alkotta meg ezt a közösséget? hogy minden láncszemnek meg van a maga rendeltetése? feladata, s egymás nélkül nem élhetünk. Nekünk is vad feladatunk embertársunkkal szemben, segítenünk kell egy= máson. Ez az, amit szolgálat^ nak nevezünk. Szolgálni kétféleképpen le1 hét: szabadon és kényszer ha­tása alatt. Kétségtelen, az. eni*: béri élet leghatalmasabb moz­gatói közé tartozik a szabad­ság utáni vágy. öncélúvá is válhat az embernek szabadság után való vágyakozása. Pedig a szabadság ném lehet pusz­tán célja, hanem inkább kö­vetkezménye valaminek. A ke­resztyén ember szabadsága an­nak a következménye, hogy Krisztus széttépte azt a drót­sövényt, amelyet bűneink fon­tak körénk. Ezzel a szabad­sággal soha nem élhetünk vissza. (Gál. 5,13—14.) Elhatá­rozásainkat és cselekvésünket nem szabad a bűnnek korlá­toznia. Nem szabad önző élet­folytatással egyéni életünk bástyái mögé bezárkóznunk; Tekintettel kell lennünk má­sokra is. Ez a másokra ügye­lés; hogy ki, mikor, miben szorul reánk, szolgálatunk kez­dete és kiindulóponjta. Csak az a keresztyén ember él iga­zán szabadon, aki szolgálata kötelességeinek teljesítésében. leli örömét. A szolgálattól elválasztha­tatlan a hűség. (Lk. 16,10—12.) A hűség állandóságot jelent; Nem hangulatok által keltett érzelmi felbuzdulás, vagy ro- konszenv az irányítója szolgá­latunknak, hanem az a belá­tás, hogy csak így haladha­tunk Isten útján. A hűséghez hozzátartozik az is, hogy szol­gálatunk mezején mindig a lehető legtöbbet tesszük, anél­kül, hogy fizetségre, vagy elis­merésre tartanánk igényt. Egy bölcsnek ezt a hármas kérdést tették fel: „Melyik idő legfontosabb az emberi életben, ki a legfontosabb em­ber, és mi a legfontosabb ten­nivaló?” A bölcs azt felelte: „Az egyetlen fontos idő a je­len, mert csak a jelenben cselekedhetünk. A legfonto­sabb ember az, akivel a jelen pillanatban van dolgunk, mert senki sem tudhatja, lesz-e még valaha más em­berrel dolga. A legfontosabb tennivaló pedig az, hogy ez iránt az ember iránt szerete- tet gyakoroljunk, mert az em­ber életének egyetlen célja az,’ hogy minden ember iránt sze- retetet tanúsítson.” Szívleljük rues ezt mi is. Kú. n Ernő %

Next

/
Oldalképek
Tartalom