Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-06-18 / 25. szám

A hit és a testvériség igazi közösségében

1. Hromádka professzor nevezte így a most Prágában összeült első összkeresz- tyén Békevilággy ülést. Aligha lehetne egy mondatban találóbban jellemezni azt, ami a világ legkülönbözőbb részeinek és területeinek hivatalos egyházi küldötteit és önkéntes résztvevőit összegyűjtötte Prágában. A Jézus Krisztusba vetett hit, az evangéliumnak az a verbuváló ereje ez, amely Pált apostollá, Luthert reformátorrá s bennünket, mai keresztyéneket az egész emberiség holnapjáért dolgozó emberekké formált a Krisztus követségében. Az a hit gyűjtötte most össze Prágában a világ- keresztyénség embereit, színeseket és fehéreket, keletieket és nyugatiakat, ortodox keresztyéneket és kínai protestánsokat, amely prófétai és apostoli szolgálatra küldi ma is azt, aki hiszi és vallja, hogy

az „Ember-Krisztusban”

az élet győzött a halál felett, a szeretet a gyűlölet

fölött, az emberiesség az embertelenség fölött.

Benne ismerjük meg mi keresztyének azt az isteni sze- retetet amelynek a jegyében győzelmes harcot vívhat minden keresztyén ember az életben uralkodó legnagyobb rossz: a békétlenség ellen! Ez a hit vezette Prágába azokat a keresztyéneket, akiket a szeretet nagy parancsolata hajt és unszol az összefogásra, az egyetértésre és egységre nem a világ ellen, hanem a világért. Mert Krisztusban felismerték a másik embert, aki velünk együtt vágyódik a békesség után Istennel és az emberei. Az evangélium világosságában lép elém a felebarát, akiért Krisztus meghalt és feltámadott és azt hirdeti, hogy a bűn és a halál nem egyetlen szava Istennek. Ez a bizodalmas hit rombolja le bennünk a válaszfalakat, és teremti meg azt a közösséget, amelyre a prágai mozgalomban kezdettől fogva törekedtünk: imádkozva és tusakodva Istennel és az emberekkel.

2. A Krisztusba vetett bizodalmas hit emlékeztet bennünket, és vési eszünkbe és szívünkbe Prágában mélységes összetartozásunkat a másik emberrel, az egész emberiséggel, hazánkkal és mindazzal, ami benne olyan szép és sokatigérő. Prágában újból és újból megéljük az emberi embert: nehézségeivel és örömeivel, reménységével és vágyaival együtt

bizonyossá bennünket, hogy ami ma megoldhatatlan kérdésnek látszik, azt holnap vagy holnapután türelemmel és szívós munkával meg lehet oldani. A hit cselekvő szeretete nem engedi, hogy érzéketlen megfigyelői és szemlélői legyünk a világ dolgainak.

Izzó meggyőződés, lobogó hit és exisztenciális elszántság az emberi békés együttélés megoldására — ennek kell megmozgatnia a gyűlés minden résztvevőjét, ha keresztyéneknek tudják és vallják magukat!

Luther Márton szerint a

Szentlélek nem kételkedik.

Nekünk még azt is hozzá kell tennünk ehhez a reformátori igazsághoz, hogy

a bátor hit megtudja teremteni a kölcsönös bizalom és megértés egységét, anélkül, hogy testvéri szentimentalitással és magunkra erőszakolt keresztyén kegyeskedéssel el akarnánk mesterségesen tussolni a különbségeket és a vélemények különbözőségét.

De az igazi hit nem tűri a langymeleg és felületes egyetértést sem. Nem félünk attól, hogy hitet tegyünk az eddig járt út helyessége mellett, amikor

arról lesz szó, hogy milyen Jegyen a jövendő békéje," hogy mi az a szabadság, amelyre bennünket vezetett el az egyház Ura, hogy mi az az igazság, amelynek a jegyében mi értjük a világ békés rendjét és milyen úton- módon lehet odáig eljutni.

Bátran hivatkozunk államférfiakra, terveikre és javaslataikra, tudósok és egyszerű emberek szavára, amikor arról van szó, hogy számunkra legfontosabb az élet — a béke.

A prágai mozgalom elindulásakor 40 keresztyén ember „dugta csak össze a fejét” és szőtte terveit arról, hogy hogyan mozgósítsa az egész ke- resztyénséget és az emberek lelkiismeretét a tömegpusztító fegyverek, az atomháború, a faji gyűlölködés, a hidegháború és minden ellen, ami nem megértés, hanem e'lei- ségeskedéÉs

most majdnem ezer embert gyűjtött össze a „testvériesség igazi közösségében” ugyanaz a cél és szándék!

Talán szabad azt mondanom, hogy nagy „álmunk” valóra vált! Megértettek bennünket és a legfontosabb keresztyén küldetés é* emberi feladat dolgában lassan-lassan egy- gyé formálódik a világ ke- resztyénsége. Mellénk és hozzánk szegődtek abban a meggyőződésben, hogy

a keresztyén bizonyságtétel és a politikai döntés, a nagy parancsolat betöltése és az emberiség megbékélésének a munkálása elválaszthatatlan keresztyén feladatok.

S éppen a béke és a háború, a hidegháború és a békés együttélés és együttmunkálko- dás kérdésében meghozott döntésünk próbaköve ma a keresztyén hitnek. Ma itt kényszerülünk hitvallásra! Az Isten békességének a hirdetése és a hatékony földi béke megteremtése éppen ezért nem alkalmi feladata a keresztyén embernek, hanem a Jézus Krisztus követségében járó embernek az ismertető jegye.

Távolról sem vagyunk azonban rajongók! Látjuk az emberi bűn, az önzés, a rosszakarat és ellenkezés nagy erejét.

Nagy bizalommal vagyunk ac emberek jóakarata iránt.

De nem táplálunk illúziókat sem. Tudjuk, hogy az út hosz- szú és göröngyös, amely ennek az igazságnak a felismeréséhez vezet. Azt is tudjuk, hogy munkánk eredményessége nem csupán rajtunk áll vagy bukik. Életünk és munkánk eredménye annak a kezében van, akire ezen a Világgyűlésen fölnézünk. Az ö követségében tudjuk magunkat s ezért vagyunk a béke emberei. De

erősít és bátorít bennünket az a tudat is, hogy gyülekezeteink tagjai velünk együtt imádkoznak a világ Urához, hogy áldja meg a Prágai Keresztyén Békevilággyűlés munkáját és tegye bizonyság- tételét a szeretet és igaz megértés, a hit és emberség hitvallásává ebben a sokat szenvedett és béke után sóvárgó világban.

Dr. Pálfy Miklós

Prágától a gyülekezetig

Prágában vallani fogunk, arról, amire Isten az elmúlt másfél évtizedben megtanított bennünket: ezer meg ezer elszakíthatatlan kötelék köt össze bennünket korunk minden problémájával. Prágában bizonyságot teszünk arról, amit mi hitben és szerétéiben, reménységben és bizakodásban, kemény harcokban ismertünk föl és ajándékként kaptunk. Prágában arról fogunk beszélni, hogy aki hisz az evangéliumban, az nincs és nem járhat egyedül Krisztus tanújaként a világban, hanem megszámlálhatatlan kapocs fűzi össze mindazokkal, akiket ma szorongat a gazdasági és szociális élet, a gyarmati és félgyarmati sors.

Prágában a felelősség közös terhe alatt fogunk gondolkodni, érezni, beszélni és dolgozni. Mint akiket harcba küld az a felismerés, hogy

mi magunk is felelősek vagyunk minden ember és minden nép jövőjéért. Felelősek vagyunk a feszültségekért, amelyek ma is mérhetetlen károkat okoznak népeknek és fajoknak gazdasági és kulturális téren egyaránt. Felelősek vagyunk együtt a bizalmatlanságért és ellenségeskedésért. Felelősek vagyunk azért, hogy ez holnap ne így legyen! Mert az igazi hit mindig és mindenkit arra unszol, hogy álljon az ember oldalára, aki élni akar boldogan és békében.

Az igazi hit abban a reménységben tesz erőssé és

Ezekben a napokban ülésezik a Prágai Keresztyén Békevilággyűlés. A gyűlés lefolyásáról sugároznak híreket a rádiók, a jelentősebb határozatokról a napi sajtó világszerte megemlékezik. Országos hetilapunk pedig állandóan tudósit az eseményekről.

Kétségtelen, hogy ezen a héten keresztül Prága mind a keresztyénség, mind az emberiség élete szempontjából fontos események színhelye. A keresztyénség szempontjából azért, mert az ott megjelent egyházi képviselőknek vizsgázniok kell Istenünknek való engedelmességből, az ige megiéirtésébő'l és az egyház iránti szeretetről. Az emberiség élete szempontjából pedig azért, mert Prágában — éppen az előbbiek következtében — megszólalhat az a keresztyén világhang, amely erősítheti a keresztyéneket a békés életre törekvésükben.

De mit cselekszenek gyülekezeteink azon idő alatt? Isten és ember ellen való bűn lenne, ha azt gondolnánk magunkban: a Prágai keresztyén együttlét jelentéktelen akár egy fővárosi gyülekezet, akár egy szórványközösség számára. Esetleg elolvassuk, hogy mi történt, de az élet azért megy a maga útján tovább... Ez a közömbösség és felelőtlenség, sőt hitetlenség álláspontja lenne, mert akkor lemondanánk arról az ígéretről, amelynek birtokosai vagyunk: „ahol ketten-hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”. Azok a küldöttek, akik Prágában találkoznak egymással, a mi egyházunkat és gyülekezeteinket is képviselik, tehát nemcsak

őket, hanem saját magunkat, Krisztus egyháza ügyét hagynánk cserben ezzel a hidegrideg gondolkodással.

Minden keresztyén ember lélekben résztvevője a prágai konferenciának. Amikor Pál Jeruzsálembe ment és tanácskozott az apostolokkal, akkor ugyanígy jelen volt a ko- rinthusi vagy a filippi~i, a debréi, vagy a római gyülekezet. Mi most hasonló helyzetben vagyunk, azért nem hagyhatjuk magukra sem a magyar küldötteket, sem az afrikai, vagy ázsiai, a skandináv vagy orthodox küldötteket. Imádsággal kell mellettük állanunk. Sokan jelennek meg a gyűlésen a kapitalista világból is, akik közül néhá- nyan talán előítéletekkel indultak el, talán egyoldalú látással, de tőlünk is függ, mennyire tudnak kiszabadulni minden kötöttség alól és mennyire lesznek képesek együtt lenni, sőt eggyé lenni az alázatban és a szeretetben.

A mi feladatunk, szolgálatunk — a könyörgés.

Az imádság határtalan lehetőség. Közösség tekintetében minden gyülekezetnek vállalnia kell ezt a tusakodást, de külön-külön is várjuk és kérjük testvéreinket száz és száz gyülekezetben, ezer és tízezer szívvel álljanak azok mellé, akiknek döntése bizonyságtevéssé kell legyen a feltámadott és dicsőséges Jézus mellett, aki azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett. Azért is jött, hogy a teremtett világ, a népek, a hatalmasságok békességben éljenek egymással is, egymásért is.

Várady Lajos

A papi-vizsgán

Lépésről lépésre

Ez a címe a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa kiadásában, Szamosközi István, dunamelléki református püspök tollából megjelent kis füzetnek. A füzet célja, hogy olvasóit a legkülönbözőbb egyházi munkaterületeken át lépésről lépésre elvezesse annak meglátására, bogy egyházaink közösen és célirányosan miként tették meg egyik lépést a másik után annak a békeszolgálatnak az útján, »melyet a széles körben már jól Ismert Prágai -Keresztyén Béke- konferencia igyekszik jó lelkiismerettel irányítani és gondozni. Az alábbiakban bemutatjuk a füzet egy fejezetét.

A mélykék őszi égbolton ezüstszínű ökörnyál úszik keresztül, mint valami mesebeli légi vitorlás. Föltűnik a kollégium négyszögletű egén, aztán játszadozva továbbsuhan. De jó 'neki, hogy olyan messzire mehet... Még lehullott falevélnek is jó ilyenkor lenni, hiszen azt is könnyedén arréb emeli a szél. Hej, csak a diáknak nehéz most a sorsa! Kivált ezeknek, itt a jó meleg őszi napon, talpig feketében. De hiszen kedves barátaim ők: ifjú papjelöltek, akik jól megtanulták már öt év alatt a teológián szent stúdiumaikat, gyakoroltak is rá egy esztendőt, s most szabadságra bocsátotta őket a gyülekezet: hadd tegyék le a második lelkészi vizsgát is, s lehessenek a négyszázesztendős eklézsia legifjabb papjai.

Na jó-jó, mindez szépen hangzik így. ahogy az ember írja, meg olvassa, de más az, amikor átéli. Ha lehet perc a percnél még nehezebb, akkor most ez a pillanat lett a legsúlyosabb. Az első emeletről a szenior szava hallatszik:

— Tessék följönni! A vizsgabizottság várja a jelölteket!

Igen. A főtiszteletű és tudós professzori kar, az egyik kerület püspökének elnöklete mellett együtt van már az egyházkerület által választott vizsgabizottság tagjaival.

Szép nagy szobába lépünk. Az elnöki asztal mögött az atyák és testvérek ünnepélyes serege, mintegy tizenöten. Előttük négy keskeny asztal, négy drukkoló diákkal. Értsük meg őket is: nagy dologról van itt most szó. Hivatalos tanulmányaik ünnepi befejezése következik. Ki tudja hányszor álmodták meg kicsi diákkorukban ezt a percet. Hányszor képzelték el: s íme most előttük a valóság.

A bizottság tagjai azonban derűsek, az elnök kedvesen szól: Tiszteletes Urak, kedves Fiaim! Azzal kívánlak benneteket üdvözölni, hogy elmondom, mindnyájunkat a gyülekezetek küldtek ide. Ti is azért vagytok itt, mi is, hogy őket szolgáljuk. Azokat a gyülekezeteket, akiket ti szerettek és mi szeretünk, akik bernieteket és minket együtt is szeretnek. Az Ür Jézus Krisztusnak ebben az élő szeretjében kívánlak benneteket üdvözölni életetek e fontos napján. Legyetek meggyőződve arról, hogy mindnyájan a legjobb indulattal és azért vagyunk együtt, hogy hiteteket és tudásotokat lehetőleg megismerjük, és közös jó lelkiismerettel adjunk át benneteket magyar református egyházunk gyülekezeteinek szolgálatára. A vizsgát megnyitom. Bátorítalak benneteket, mint testvér a tesvéreket. Határozott és hallható szóval feleljetek. A professzor urak rendre átnyújtják nektek azokat a cédulákat, amelyeken a vizsgatételek vannak. Ezekből húztok egyet és mindenkinek jut elégséges idő a gondolkozásra.

— Felkérem az újtestamentumi tudományok professzorát, hogy szíveskedjék tárgyából a vizsgát lefolytatni!

A professzor nagy köteg kutyanyelvvel a diákok elé lép, abból azok rendre húznak egyet, és a névsorban első diáknak most néhány perce van arra, hogy átgondolja tételét, esetleg az előtte fekvő üres papírlapra vezérszavakat jegyezzen fel.

De nicsak, ennek a fiúnak a szeme villan, úgy látszik nincs szüksége hosszabb gondolkozást időre. Már jelenti is, hogy kész felelni. Társai most nyilván szerencsés legénynek tartják, hiszen sok-sok nehéz tételből Máté evangéliuma 6. részének elejét húzta: a hegyi beszédet, ott a Miatyánknál. Na úgy látszik, mégsem olyan veszedelmes a helyzet, feloldódik a hangulat, a többieken sem látszik az aggodalom. Nyilván jól készült mindenki. Fiatal barátunk szépen fordítja a görög újtestamentumot. A professzor leplezetlen derűvel megjegyzi, amikor az Ür imádságánál járnak:

— Na, azt elhiszem, hogy a Miatyánkot tudja, de nézzük csak ott a 12. versnél. Na ugye az ott egy kappás perfektum, vagyis helyesen hogy szól a szöveg?

A jelölt feleli: múlt időben hangzik helyesen a fordítás, így kell mondani: miképpen mi is megbocsátottunk azoknak, akik tűéi nünk vétkeztek.

Aztán szó esik ennek az értelmezéséről Arról, hogy voltaképpen az imádkozó ember arról tesz ily módon hittmllást, hogy nem csupán kéri a bocsánatot, hanem maga is kész embertestvéreinek megbocsátani.

Szépen megy ez a tárgy, s a többieknél sincs különösebb kifogás. Néha egy-egy érdeklődő, vagy segítő kérdést a bizottság tagjai is tesznek föl, de a megelégedés általános: derék fiatal segédlelkészek ültek a vizsgaasztal mellé.

Másfél, két óra szünetet rendel el az elnök. Mindenkire ráfér egy kis pihenés. A már levizsgázott négy jelöltet szurkoló teológusok társasága veszi körül:

— Mondd, hogy mentél?

•— Mit kérdeztek?

•— Tudtál? ‘;■

e— Beleszólnak?

A fiúk most már nyugodtak. Látják, hogy csakugyan idősebb testvéreik vizsgáztatják őket, s ámbár szigorú és határozott mértékkel mérnek, de aki tud, az boldogul.

Vége hát a szünetnek, ismét mindenki helyet foglal s most modern tárgy következik: társadalomtudományi ismeretek.

Fiatal lelkipásztoraink ugyanis szaktudományaikon túl felvilágosult, tájékozott, értelmes magyar emberekként lépnek pályájukra. Tanulnak államunk rendjéről, népi demokráciánk szervezetéről, s azokról a törvényekről is, amelyek a magyar állampolgárok jogait és kötelességeit összegezik. Ezzel együtt tájékozódnak az egész világ, a nemzetek egymásközötti helyzetéről.

Az imént olyan jelesen felett diákunk most húzza épp a tételt: „A Prágai Keresztyén Békekonferencia előzményei’’.

A töltőtoll serceg a papíron, rövid vezérszavakat jegyez fel és már kezdi is:

— Midőn az emberiséget az atomfegyver- kezés egyre inkább nyugtalanítja, a csehszlovákiai teológiai fakultások professzorai Modorban konferenciát tartanak 1957. október 4—5-én. Itt kezdeményezik a Prágai Keresztyén Békekonferenciát. Ez alkalommal mutatnak rá az egybesereglett professzorok arra a teológiai felelősségre, ami a háború és béke kérdésében az egyházakat terheli.

A feladat lánglelkű ügyvivője Bohuslao Pospisil, a Commenius fakultás professzora így emlékszik vissza ez első időkre:

— Az egyházak engedtek a felhívásnak,: s 1957. december 3—5-re hívták össze Prágába azt az ökumenikus konferenciát, amelyen kétszáz teológus és egyházi munkás vett részt. Itt is kedvező fogadtatásra talált a Modorban már előzőleg felvázolt terv, hogy egy ökumenikus zsinatot kell összehívni, amely majd megvitatja keresztyén hittani alapon a háború és béke kérdését az atomkorban. A csehszlovákiai ökumenikus tanácsot bízták meg azzal, hogy erre az összejövetelre a keresztyénség képviselőit felekezeti és állampolgári különbség nélkül hívja meg. Így jött létre 1958. június 1—4-e között az első Prágai Keresztyén Békekonferencia.

Az elnök, a tanári kar és a bizottság tagjai meghatódott kegyelettel néznek maguk elé. Egy percre megelevenedik a fiatalember szavából az akkoriban is már nagybeteg Bohuslav Pospisil professzor fáradt, de határozott hangja, kemény és céltudatos vonásai. szelíd és szolgálatkész személye. Már rég halott, de íme az ügy tovább él az utódokban.

__ Ez az első konferencia — folytatja feleletét a mi diákunk — komoly előkészületet igényelt. A Commenius fakultás dékánja, Hromádka professzor több látogatást tett nyugati és keleti egyházakban, hogy az ügyet ismertesse. Ennek során 1958 márciusában nálunk Magyarországon is volt. A Magyarországi Evangéliumi Egyházak ökumenikus Tanácsa Végrehajtó Bizottsága ez időtájt kelt nyilatkozatában lelkesen üdvözli a tervet és azt javasolja, hogy a konferenciát olyan városba hívják össze, amely nem valamelyik atomfegyverrel rendelkező nagyhatalom területén fekszik. Így esik a választás Prágára és 1958. június 1. és 4. között a csehszlovák fővárosban először ülésezik az azóta világhírűvé vált ökumenikus együttes: az első Prágai Keresztyén Békekonferencia. Ekkor kilenc országból harminc külföldi résztvevő érkezett.

S

z

épen, lábujjhegyen lépdelve hagyjuk el a szobát. Menni fog ez a vizsga most már jól. Benne vannak fiaink a lendületben. Látogassunk el most egy másik helyre.

Felvétel a Teológiai Akadémiára

Evangélikus Egyházunk leendő lelkészeinek kiképzése a budapesti Teológiai Akadémián történik.

Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, felvételi kérvényüket — az Akadémia Felvételi Bizottságához címezve — legkésőbb július 15-ig küldjék be a dékáni hivatalhoz (Budapest, VI., Lend- vay utca 28.)

A felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mellékelni: a) születési bizonyítvány, b) a■ legmagasabb iskolai végzettség bizonyítványa, c) helyhatósági vagy más olyan bizonyítvány, amely a kérvényező lakását, szociális helyzetét, szüleinek foglalkozását és kereseti ill, szociális viszonyait feltünteti, d) orvosi bizonyítvány (részletes), e) keresztelési bizonyítvány, f)

konfirmációi bizonyítvány, g) részletes önéletrajz, mely feltárja a kérvényező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkészi szolgálatra indulás okait, h) esetleges egyházi működésről szóló bizonyítvány. A felvételhez szükséges továbbá az illetékes lelkésznek és esetleg még a vallástanító lelkésznek részletes bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkésznek a jelentkezőt részletesen jellemző bizonyítványa a lelkészi pályára alkalmasságáról, aki a folyamodónak a legutóbbi években lelkipásztora volt. Ezt a lelkészi bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvénnyel együtt egyidejűleg levélben közvetlenül az Akadémia dékánja címére küldje meg. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolatokat „egyházi használatra” megjelöléssel egyház- községi lelkész is hitelesítheti. Az akadémiai tanumányi idő öt esztendő.

A felvételi kérvénnyel egy- időben a jelentkezők kérjék felvételüket az Evangélikus Lelkésznevelő Intézetbe is, ahol az Akadémia hallgatói lakást és ellátást kapnak. Ez a kérvény is a dékáni hivatalba küldendő, részletes önéletrajz kíséretében. A férfi hallgatók elhelyezéséről, a tartásdíjról stb. az Intézet igazgatója, dr. Pálfy Miklós (Budapest, Vili. Puskin utca 12.) ad felvilágosítást levél- beni megkeresésre.

Kérjük a lelkészeket, szíveskedjenek az érdeklődők figyelmét erre a hirdetményre felhívni.