Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-11-12 / 46. szám
* PÜSPÖKI JELENTÉS a Déli Egyházkerület évi közgyűlésén dulóján és Alkotmányunk 10 pesten és vidéken lelkészeink LUTHER - AZ EMBER A Déli Egyházkerület október 10-én tartott évi közgyűlésén elhangzott püspöki jelentést lapunk folytatólagosan közli. Az alábbiakban a jelentésnek „A nemzeti célok támogatása” e. szemelvényét ismertetjük. A nemzeti célok támogatása. Annak a tételnek a hang- súlyozása, hogy „egyháznak kell lennünk a szocializmusban” arra is kötelez bennünket, hogy egyházunk a maga sajátos eszközeivel elvégezze szolgálatát szocializmust építő népünk körében is. Ugyanakkor, amikor az Isten iránti ezeretetről szóló parancsolat számunkra az első parancsolat, arról sem feledkezhetünk el soha, hogy Jézus értelmezése szerint a második parancsolat „hasonlatos ehhez”, ez pedig a felebarátaink iránti szeretetről szóló parancsolat. Az a tény, hogy Jézus „hasonlatosnak” mondja a második parancsolatot az első parancsolathoz, figyelmeztet bennünket arra, hogy kerüljük el azt a hamis felfogást, mely szerint az egyháznak tulajdonképpeni feladata az evangélium hirdetése és minden más csak szekundér feladat. A kettő elválaszthatatlanul összetartozik. Nem lehet primer, és szekundér feladatról beszélni. Istent félni és szeretni és a felebarátot szolgálni: ez egy feladat! Az. Isten iránti és a felebarát iránti szeretetet, a hitet és cselekedetet, az Istent és a felebarátot összetarto- zónak valljuk. Ezekből a megfontolásokból kiindulva kell elvégeznünk népünk felé szolgálatunkat. Segítenünk kell abban, hogy népünk gazdasági és politikai síkon egyre jobban megerősödjék és be tudja tölteni hivatását a szocializmust építő népek nagy családjában. A közjó munkálása beletartozik az egyház feladatába! Egyházunk tagjainak el kell végezniük hivatásuk telejesí- tése gőzben azokat a feladatokat, amelyeket Isten ruházott rájuk. Evangélikus híveinknek elöl kell járniuk a kötelesség teljesítésében, a hazaszeretetben. Odaadó és fegyelmezett munkával kell erősítenünk a mi időnkben népünk egységét. A falu szocialista átalaku- ásánál gyülekezeti tagjainknak az a feladata, hogy erősítsék a szövetkezeteket, egyre jobban építsék ki a közös munkát és védelmezzék annak jórendjét. A termelés szüntelen fokozása nemcsak az ország érdeke, hanem a szövetkezeti parasztságnak is és ezen belül az evangélikus szövetkezeti tagoknak is. Egyik esperesünk, véleményem szerint, helyesen állapította meg esperesi jelentésében a következőket: „lelkészeink és presbitereink túlnyomórészben azok közé tartoznak, akik felismerték a kollektív, korszerű, nagyüzemi gazdálkodással járó előnyöket és jó tanácsaikkal és példamutató magatartásukkal bátorították és támogatták az aggódókat és ezzel sokakat átsegítettek a kezdeti nehézségeken.” Egyházkerületi közgyűlésünkkel egyidőben tárgyalja az Országgyűlés a második ötéves népgazdaság fejlesztési tervről szóló törvényjavaslatot. Ennek a törvényjavaslatnak a végrehajtása nagyban segíti a szocializmus megerősödését hazánkban, cs előmozdítja népünk gazdasági fejlődését. A magunk részéről örömmel üdvözöljük ezt a törvényjavaslatot és rajta leszünk, hogy a magunk eszközeivel segítsük népünket a további fejlődésben. Itt kell beszámolnom arról, hogy evangélikus egyházunknak államunkhoz való viszonya őszinte és jó. Az 1948- ban megkötött Egyezmény mindkét fél alapvető érdekeinek figyeiembevételvel építő módon biztosítja az egyház és az állam együttélését. Fel- szabadulásunk 15 éves évforéves jubileumán evangélikus egyházunk szívesen nyilatkoztatta ki, hogy továbbra is államunkkal való jóviszony munkálá- sára törekszik és segíti a maga helyén azoknak a céloknak a megvalósítását, amelyek arra irányulnak, hogy népünk békében és jólétben éljen. Államunk a maga részéről nemcsak biztosította a vallás szabad gyakorlatát, hanem jelentős anyagi támogatást is adott. Az egyezményszerű 50%-os rendes államsegélyen túlme- nőleg 40%-os rendkívüli államsegélyt is biztosított és a kortgrua rendezések során olyan intézkedéseket hozott, hogy kisebb fizetésű lelkészeink kongruáját emelte. Azt sem felejthetjük el, hogy nyugdíjasaink nyugdíját is emelte. A rádiós istentiszteleteket biztosította. A külföldi egyházakkal való kapcsolataink fenntartása érdekében sok lehetőséget adott külföldi utazásokra. Mindezért hálás köszönetét mondunk. Meg kell köszönnünk a Hazafias Népfront Országos Vezetőségének, hogy BudaA Fésze/c-klub Dési Huber István gondosan válogatott hagyatéki festményeiből és grafikáiból rendezett kiállításán felelevenítette a kiváló munkásfestő emlékét, aki 17 év előtt hunyt el tüdőbajban, negyvenkilenc éves korában. A haláila óta eltelt értékelő idő távlatában alkotásai immár kijelölik méltó helyét a magyar piktúra művelői között. Eredeti festő volt, aki a külföldi (Von Gogh, Cézanne, Toulouse-Lautrec) és a hazai (Rippl-Rónai, Nagy István, Koszta, Kmetty) hatásokat teljesen áthasonlította a maga egyéni stílusába. Színeinek puritán egyszerűségével és az áhított beteljesülést érzékeltető harmonikus és változatosan merész vonalritmikájával: akaratlanul is, önmaga leghívebb portréját örökítette meg. ö üvölt felszegett fejű, elbő- dült bikájával, az ő féltő aggodalma borong baljóslatú festményén, amikor felzúg a gyársziréna, vagy amikor bivalyokat úsztat a Szamosban, a lubickoló kamaszokkal, amikor a forró álmokba ringatott pásztorleánykát a behemót legelészek közé fekteti, vagy amikor vízmosta, csupasz gyökereivel, egy korhadó fatörzs- zsel azonosul. Komoly festő volt, anélkül, hogy rideg lett volna. Képein nem ragyog napsütés? csak szelíd fénnyel áramlik, hűvös árnyékban, a bölcs szemlélődés derűje. számára tájékoztató jellegű előadásokat tartott. Ezek az előadások nagyon tanulságosak és gyümölcsözőek voltak. Segítették a helyes tájékozódást népünk életében és a nemzetközi helyzetben. Egyházunknak a szocializmusban való útja keresése és megtalálása teológiai kimunkálásánál nagyon jelentős szolgálatot végzett és végez Teológiai Akadémiánk, örüljünk annak, hogy vannak professzoraink, akik nemcsak magukévá tették az egyház- vezetőségnek egyházunk új útjára vonatkozó látásait, hanem ők maguk is jelentős módon segítették az egyházvezetőséget ebben a munkában. Teológiai Akadémiánk munkáját nagyra kell értékelnünk és ennek a munkának a megbecsülésére kell tanítanunk egész egyházunk népét. Annak is örüljünk, hogy van elegendő teológusunk. Gyülekezeteink a teológus otthon munkáját azzal is segítették, hogy a szupplikáció kapcsán anyagi áldozatot is hoztak ezért a fontos munkáért. Kérjük a Teológiai Akadémia profesz- szorait, hogy valamennyien egyértelműen segítsék elő egyházunk útjának helyes járását a jövőben is. Derkovits nevével hozzák kapcsolatba az övét. Mindketten nyomorúságos sorból küz- dötték fel magukat. Ha nincs erős akaratuk és hivatástudatuk, elmerültek volna a sivár közönyben. De míg Derko- vitsot a keserűség emésztette, addig Dési Huber rendületlenül hitt a szépség megnemesítő, jótékony hatalmában. Legerősebb fegyverének a meggyőzést tartotta. Ellenállhatatlanul hatott is mindig azzal, amit ki akart fejezni, mert híven a valóságot ábrázolta, akár alakokat, akár tájakat rögzített meg jelképes kompozícióiban. És mert őszinte, tisztaszándékú jellem is volt, nemcsak igaz művész, az együttérzését az elnyomottakkal, felháborodását az igazságtalanság miatt, tiltakozását az erőszak ellen, minden átélt szenvedését és kényszerű tűrését a festészetének és a rajzainak kötőanyagaként értékesítette: színeit a vérével, vonalait az idegrostjaival elegyítette. Akárcsak József Attila, nevelő lelkesedéssel át akarta adni másoknak, az utánajö- vőknek, mindazt a megalázó gyötrődéssel igazgyöngyként kisajtolt tapasztalását, amiből, mint végső tanulságot, az élet nagyobb megbecsülését, a szépség tiszteletét, a lelkiismeret szabadságát szűrte le. Hails Géza „Jöjjetek, kapaszkodjunk meg az óriásban!” — most is fülembe cseng a verssor. Reményije Sándor írta 1921-ben, a wormsi birodalmi gyűlés 400 éves évfordulója alkalmából. Sokszor hallottam diákkoromban október 3I-i emlékünnepségen. Az óriás Luther Márton, az egyszerű szerzetes. „Sisakok, dárdák, kardok, koronák, zászlók veszik körül”. Ott áll „egy vas- és aranygyűrű közepén”, „egy világ ellen egyedül”. Ezzel a hithőssel, az „óriással” találkozunk a legtöbb Luíher-szo- borban és azokon a történelmi festményeken, melyek őt a wormsi birodalmi gyűlésen ábrázolják, egy feszült történelmi pillanatban, mikor szembeszáll a pápával, a császárral, az egész középkorral és kimondja: „Itt állok, másképp nem tehetek!” Így látták őt később festők, szobrászok és költők. Óriásnak, hősnek. Az is volt. A nagy történelmi pillanatban azonban nem látszott annak. A birodalmi gyűlés előkelő és fényes közönségéből inkább csalódást és bosszúságot váltott ki viselkedése. Csalódást okozott megjelenése. Mikor bebocsátották és végre beszélni kezdett, nagy zavar vett rajta erőt. „Egészen halk, bátortalan hangon beszélt, úgy, hogy még a közelében sem igen lehetett hallani, mintha ijedt és megrémült lett volna.” — így tudósít a jelen volt frankfurti követ. Ha egy mai filmrendező, vagy televíziós riporter lett volna jelen, biztosan közbekiáltott volna: tessék kihúzni magát és nem lesütni a szemét! Mit szól hozzá majd az utókor, amely egészen más viselkedést vár az ilyen történelmi pillanatban. Luther azonban akkor nem egy történelmi szerepet játszott el a késő utókor gyönyörűségére. Elfogódottságát meg kell Vidéki asszony vett egy bibliát, még hozzá bőrkötésest. Ajándékba vette házassági évfordulóra. Nézegette, forgatta, bele-belenézett, mintha először látna ilyen könyvet. Ezzel a beszélgetés már el is indult. A LELKÉSZ: Ha már másnak vesz ajándékba bibliát, megkérdezem: van-e saját bibliája? AZ ASSZONY: Hogyne volna! Éppen azért, mert tudom, hogy mit jelent számomra Isten igéje, a más kezébe is ajánlom. A LELKÉSZ: Régen olvas már bibliát és rendszeresen? AZ ASSZONY: Pontosan meg tudom mondani. Amikor házasságot kötöttünk, kaptunk ajándékba mi is egy családi bibliát, amelybe beleírták az adatainkat, az esketési igét, az eskető lelkész nevét. Egy évre rá meglátogatott a lelkészünk és megkérdezte: hol van az ajándékba kapott biblia? Majd elsüllyedtünk szégyenünkben, mert hirtelen nem találtuk sehol... Azóta olvasóm... Csak az a bajom, hogy nem rendszeresen. Pedig reggel is szeretném, este is. Van hozzá Útmutatóm. őszintén megmondom, abból néha csak átfutom a sorokat ... A LELKÉSZ: Nem szeretném, ha félreértene és olyat se kívánok ajánlani, hogy akkor inkább ne olvasson bibliát. Az ember — ha Isten reá köszön reggel az igében — még se tegye azt. hogy csak ügy „kutyafuttában” figyel oda, mintha egy gyerek szavát hallaná... AZ ASSZONY: Bizony így van, nem tagadom magam sem. Annál is inkább, mert már számtalanszor tapasztaltam, hogy mennyi erő van az igében a mindennapi élethez. Valamivel nyugodtabb, megértőbb vagyok másokkal szemben is. Sokkal inkább érzem, hogy gondolataimmal és cselekedeteimmel, egész életemmel Isten színe előtt járok. A LELKÉSZ: Talált-e már olyan igét, amely egy bizonyos napra valami különös üzenetet jelentett és segített értenünk. Teljesen kimerültén, mint mondanák „idegze- tileg kikészülve” lépett a császár és a birodalmi ülés színe elé. Mielőtt bebocsátották volna, több órát kellett várakoznia. Viselkedésével nemcsak csalódást okozott. Bosszantó is volt. Barátai is bosszankodtak. Ez a bátortalan, el- fogódott hangon beszélő ember mégis nagyon bátor — barátai úgy vélték —, túl bátor dolgokat mondott. Nem vont vissza semmit sem tanításából. Egyetlen könyvét sem tagadta meg. Nem fogadta meg a jószándékú tanácsokat, pedig sokan fáradtak megmentése érdekében. Nyakas paraszt, háládatlan ember — gondolták magukban. Így viselkedett tehát az „óriás” 1521-ben, életének és az egész európai történelemnek egy sorsdöntő pillanatában, a wormsi birodalmi gyűlésen. Hogyan látta önmagát Luther ebben az órában? Óriássá nőtt önmaga előtt? Élvezte, hogy ő, az egyszerű kis szerzetes ilyen nagy port vert fel? Aligha. „Most meg kell halnom” — ez a gondolat foglalkoztatta útközben. A jövőt így látta maga előtt: „A szemem elé idéztem az elkészített máglyát és gyakran mondogattam: oh, milyen szégyent hozok drága szüléimre.” Egyet tudott azonban és ezt meg is vallotta: „Lelkiismeretemet fogva tartja Isten igéje.” Akik akkor hallották, talán nem is fogták fel szavainak jelentőségét Pedig itt kell keresnünk egész emberi magatartása és viselkedése kulcsát Madách „Az ember tragé- diájá”-ban színre lépteti Luthert is. Ügy állítja elénk, mint a nagy kazánfűtőt, aki nem tud ellenállni a tűz igézetének, túlfűti a kazánt s így szól az őt rendreutasító tudóshoz: „Nem ismered a tűznek varázsát, Ki csak fazék alatt isméred azt.” Luther azonban nem így látta önmagát. Másképp vallott magáról. Természete szerint félénk ember volt. Félt mindig a tűztől és nem szeretett vele játszani. Ennek a természettől fogva félénk embernek a lelkiismeretét azonban Isten igéje tartotta fogva. Ez egész emberségének titka. Minket most az a kérdés foglalkoztat, hogy milyen volt Luther, mint ember. A szobor, a hős, az óriás helyett az embert keressük. Azzal az emberrel szeretnénk megismerkedni, akinek lelkiismeretét Isten igéje tartotta fogva. Hogyan formálódik az ember embersége, ha lelkiismeretét Isten igéje tartjr fogva? — ez a kérdésünk Mit jelent embernek lenni? £ hogyan lehet igazán ember nek lenni? — ez a kérdés m: körmünkre égett. Sokak tapasztalata, hogv Lutherrel, az emberrel, érde mes ismerkedni és barátkoz ni. Vele nem fogunk kitérni, elmenekülni a kérdés elől. Érdemes meglesni kertjében, amint gyümölcsfái között sétál. Érdemes asztala mellé ülni, mikor vacsora után elbeszélget asztaltársaival. Érdemes mögéje hajolni, mikor levelet ír távolból feleségének. Érdemes betegágyához telepedni, vagy együtt dúdolni vele, mikor pengeti a lantot. Érdemes felvenni az asztaláról azt a szeletke papírt, melyre utolsó sorait, ezeket a szavakat írta: „bizony koldusok vagyunk.” Érdemes, mert felbátorodunk arra, hogy a körmünkre égett kérdésre szüntelen, bizakodva és reménykedve, fáradhatatlanul keressük az elvi és gyakorlati feleletet. Jelentkezés kántori tanfolyamra Az Egyetemes Kántorképe- [ zőknek részletes tájékozta- sítő Bizottság 1961. március 1-ig bentlakásos kántori tanfolyamot rendez Foton. Jelentkezhetnek 16. életévüket betöltött, de 42 évesnél nem idősebb férfiak és nők. A jelentkezést írásban a következő címre kell benyújtani: Egyetemes Kántorképe- sítő Bizottság, Budapest, VIII., Puskin u. 12. Mellékelendő rövid életrajz, hatósági orvosi bizonyítvány és lelkészi ajánlólevél. Jelentkezési határidő: november 15. Részvételi díj: havi 350 Ft, amelyben benne van a tandíj, szállás és élelmezés. A jelentkeKÖZVÉLEMÉNY-KUTATAS A VALLÁSRÓL ÉS AZ EGYHÁZRÓL SVÉDORSZÁGBAN (Stockholm) A svéd közvéleménykutató intézet kérdést tett közzé: Szükségesnek tartják-e az emberek a vallást? A megkérdezettek 82 százaléka igen-nel válaszolt. 9 százalék azon a nézeten volt, hogy az ember éppoly jól megvan vallás nélkül is, mint tást küldünk. Az Egyetemes Kántorképesítő Bizottság Budapesten is rendez tanfolyamot. A tízhónapig tartó középfokú tanfolyamon kétféleképpen lehet részt venni. Vagy heti két délután, vagy kéthetenkénti bejárással. Jelentkezés november 20-ig, részvételi díj a heti két alkalommal bejárók részére havi 150 Ft, a kéthetenként bejárók számára alkalmanként 30 Ft. Az összeg egy félévre előre fizetendő. vallással, és 1 százalék szerint az ember jobban megvan a vallás nélkül. A megkérdezettek 8 százaléka nem nyilvánított véleményt. Erre a kérdésre: „Volt-e Ön a legutóbbi négy hét alatt templomban (esküvőt, temetést, keresztelést nem számítva)? — ez volt a felelet: 9 százalék válasza: többször is; 14 százaléké: egyszer; és 77 százaléké: egyszer Sem. (Folytatása következik) Benczúr LénK Lelkipásztori beszélgetés a bibliaolvasásról a biblia nem áXlitja szembe valamilyen kérdésben dönteni? AZ ASSZONY: Sokszor volt már! De talán még többször is lett volna, ha... Tetszik tudni, gyakran a lelki készség is hiányzik hozzá. Arra azonban mindig vigyázok, hogy ne magyarázzák bele valamit az igébe. Másokkal való beszélgetésnél tapasztaltam, hogy a bibliából azt veszik ki, ami éppen jólesik nekik. Ügy gondolom, nem szabad magunkat Isten akarata fölé emelni. A LELKÉSZ: Ha ezt üyen helyesen mondja, mert helyesen mondja, azt is megkérdezem: talált-e olyan igét, amely a világ sorsára vonatkozik? AZ ASSZONY: Bizony sokat is. Olyat, hogy Isten szereti a világot, elárasztja kegyelmével gazdagon. Nekünk pedig, akik az Ö gyermekei vagyunk, szolgálnunk kell, amíg van reá időnk, hogy az emberek szeretetben és békességben éljenek egymással. A LELKÉSZ: Ezek szerint LELKIISMERETI KÉRDÉS 196I-BEN! Az „America” című katolikus folyóiratban arról folyik jelenleg a vita, hogy mi legyen „a keresztyén ember magatartása az atomháborúban?” A főkérdése ez: „Szabad-e a keresztyén embernek — ha komoly a helyzet — a szomszédját elutasítania és ezzel a biztos halálba küldenie, ha az atombumker csak a saját családjának biztosít helyet és megmaradási lehetőséget?” A folyóirat szerint McHugh jezsuita páter azt válaszolta, hogy igen. „Arra a megállapításra jut el, hogy az embernek egyenesen kötelessége megakadályoznia, a szomszédját abban, hogy bemenjen a bunkerba, ha ezzel a benne tartózkodók megmaradási esélyét komolyan veszélyezteti”. Protestáns részről pedig úgy nyilatkoztak, hogy a problémára végleges választ adni nem lehet: minden a „lelkiismereti döntésen” fordul meg. A jezsuita pátert még csak a keresztyén embert a világgal? AZ ASSZONY: A bánnal szembe állítja, de a felebarátokkal, akik éppen úgy, mint mi, szenvednek a bűn miatt, semmiképpen. Sőt azok javára, lelki örömére kell munkálkodnunk.. Ez vonatkozik a más felekezetek, egyházak tagjaira is. Igaz, hogy sokban különbözünk másoktól, de egy Urunk van, voltaképpen a bibliánk is egy és főképpen Jézus Krisztus, aki nem a világ egyik feléért szolgált csupán, hanem az egészért Ha az Ö szeretete hatna át bennünket, akkor még többet tehetnénk azokért, akiknek szükségük van testvéri támogatásra akár jó szóban, akár a szeretet áldozatában. A LELKÉSZ: Örülök, hogy így gondolkodik. Kívánom, hogy ezen az ajándék biblián legyen a Szentlélek áldása ... Feljegyezte: Horváth András megértjük. De az evangélikus teológusokat nem. Luther ha ma élne, a maga „világos” nyelvén megmondaná nekik: „Ostobák vagytok. Ma nem az a kérdés, hogy mit csináljatok, ha atomháború lesz. Azért tegyetek meg mindent, hogy ne lehessen atomháború!” „HANS-IWAND-HAZ” A bonná egyetem evangélikus teológus otthonát „Hans- Iwand-Ház”-nak nevezték el. D. Hans-Joachim lwand, aki a múlt esztendőben húnyt el, első igazgatója volt az intézetnek a háború után és rendkívül sokat fáradozott az épület külső és belső kiépítésén. ÜJ KATONA-PÜSPÖK Bonn (NZ) Dr. Hengsbach, a „Ruhr-püspök” lett az új katolikus katona-püspök. Dr. Hengsbach kifejezetten a nyugatnémet katolicizmus szociál- demagóg és klerikál-fasiszta irányzatának képviselője. Dési Huber Istvánról emlékezünk
