Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-11-05 / 45. szám
PÜSPÖKI JELENTÉS a Déli Egyházkerület évi közgyűlésén A Déli Egyházkerület október 10-én tartott évi közgyűlésén elhangzott püspöki jelentést lapunk folytatólagosan közli. Az alábbiakban a jelentésnek a „Hazai evangélikus egyházunk a szocializmusban” e. szemelvényét ismertetjük. Erőt és reménységet adó emlékezés A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának tagegyházai október 29-én, vasárnap este tartották hagyományos reformációi emlékünnepélyüket a Kálvin téri református templomban. Tagegyházaink hívei zsúfolásig megtöltötték a templomot, amikor 6 órakor bevonult a budapesti protestáns egyházak vezetősége. Az emlékünnepélyen az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletében Veres Pál osztályvezető vett részt. Felhangzott a reformáció himnusza; Erős vár a mi Istenünk... Nagy József, a baptista egyház alelnökének imádsága után Káldy Zoltán evangélikus püspök hirdette az igét. Igehirdetésének ismertetését mai számunk vezércikkében olvashatjuk. Weltler Jenő vezényletével a Lutheránia kitűnő tolmácsolásában Sveelinck: 121. Zsoltárának és Bárdos Lajos: Az Úristent magasztalom... szárnyaló hangjai töltötték be a templomot. Az ünnepi beszédet Szamosközi István, a Dunamelléki református egyház- Ebből az ünnepi beszédből Evangélikus egyházunk a szocializmust építő Magyarország területén végzi szolgálatát. Ennek a szolgálatnak a végzésére nézve immár egyetért a hivek túlnyomó többsége abban, hogy úgy kell szolgálatunkat betöltenünk, hogy „egyház legyünk a szocializmusban”. Ennek a mondatnak mindkét tagja hangsúlyos. Az is, hogy „egyháznak” kell lennünk, amelyben az igét tisztán és igazán hirdetjük, a szentségeket Krisztus rendelése szerint szolgáltatjuk ki, de az is hangsúlyos, hogy mindezt nem valami légüres térben, nem is valami polgári, kapitalista társadalomban kell elvégeznünk, hanem az épülő szocializmusban. Természetesen egyházunknak a szocializmusban végzett szolgálata közben ismételten kérdései vetődnek fel, — hiszen új társadalmi, politikai és gazdasági körülmények között folyik ez a munka — de ezek a kérdések az Isten Igéjének világosságában és az Isten színe előtt használt józan értelmünk segítségével újra és újra megoldódhatnak. A problémáink között egyse gyakrabban merül fel az un. nép-egyház kérdése. Ez a kérdés a világban végbemenő szekularizáció következtében nemcsak a mi hazai evangélikus egyházunk kérdése, hanem végeredményben az egész keresztyénségnek problémája. Ügyis szoktuk ezt mondani, hogy vége van a nagykonstantinuszi korszaknak, amelyben az összlakosság szinte azonosítható volt a keresztyénséggel, vagyis a bedeszületés, ill. az általános szokássá vált gyermekkereszt- ség révén lett valaki az egyház tagjává. Nem vitás, hogy ez a korszak mind Nyugaton, mind Keleten letűnőben van. Ezzel józanul, nyugtalankodás nélkül le kell számolnunk és a szekularizációval összefüggésben ezt a folyamatot pozitívnek kell minősítenünk. E folyamat révén sokkal tisztábban rajzolódik ki az egyház arca és egyre inkább azzá lehet az egyház, aminek lennie kell. Magyar Népköztársaságunkban biztosított vallásszabadság helyes értelmezése is jó irányba segíti elő ezt a tisztulási folyamatot, mert a vallásszabadság nemcsak azt jelenti, hogy egy keresztyén embernek szabadsága van a hitre, hanem azt is, hogy az embereknek szabadságuk van nem-hinni is. Október 15-én, vasárnap hármas ünnep volt Fonyódon, á balatonszárszói anyagyüle- iezet fiókgyülekezetében. Ezen á napon ünnepelte a gyülekezet a fonyódi közös protestáns templom 25 éves jubileumát, iktatta hivatalába Kardos József lelkészt és az új presbitériumot. A fonyódi hegy oldalán épült templomot 1936 nyarán szentelték fel. A templom építésére egy evangélikus család létesített alapítványt, de az volt a kérés, hogy az építendő templomot az evangélikus hívek együtt használják a reformátusokkal. A templom megépülése után, közös ünnepen szentelték azt fel az evangélikus és református egyházak akkori vezetői. Azóta is — az adományozó akaratának megfelelően — az evangélikus és református hívek közösen használják a templomot. A reformátusoknak helyben van lelkészük, az evangélikus lelkész pedig Balatonszárszóról jár át havonta két alkalommal. Maga a templom egyik legkedvesebb templomunk: mennyezetét és falait fenyődeszkák burkolják. A nyitott templomajtón keAz adott helyzetben világosan kell látnunk evangélikus egyházunk feladatát. Semmiképpen nem feladatunk az, hogy bármilyen módon feltartóztassuk ezt a folyamatot, és védjük a népegyházi kereteket. Az egyház léte és szolgálata nincs kötve a népegyház formájához. De akkor sem cselekszünk helyesen, hogyha siettetjük a tisztulási folyamatot és ennek érdekében olyan intézkedéseket teszünk, hogy gyülekezetünkön belül valamilyen szempont szerint mi magunk határozzuk meg, kik az egyház „igazi tagjai”. Sem az a módszer nem helyes, amely valamiféle „hivő mag” létrehozásán fáradozik, sem az, amely az anyagi áldozatok meghozatala vagy meg nem hozatala alapján dönti el, hogy végeredményben kik tartoznak a gyülekezethez. Az sem helyes szempont, ha a kazuáliák igénybevétele, vagy mellőzése alapján mondunk ítéletet gyülekezetünkbe beleszületett tagok felett. Mindegyik említett meggondolás és módszer megtagadása evangélikus teológiánknak, mely hitvallási iratainkban tükröződik. Az Ágostai Hitvallás 7. cikke szerint az egyház ott van, ahol az igehirdetésnek az eseménye helyesen megy végbe, nem pedig ott, ahol az „igazán hívőket” elválasztják a „nem hívőktől”. Ez az elválasztás teljességgel lehetetlen. Nem a válogatáson, hanem a helyes igehirdetésen van a hangsúly. Az tehát a feladatunk a mi időnkben, hogy Isten evangéliumát és törvényét helyesen hirdessük és majd ez az ige összegyűjti azokat, akik ’’hallgatnak á Jó Pásztor szavára és követik Öt”. A konkréten, az emberek valamennyi életterületét érintő evangélium teremti meg evangélikus egyházunk és benne gyülekezeteink új életformáját a- szocializmusban. A népegyház problematikájával kapcsolatban külön is ki kell térnem a kazuáliák kérdésére. Kétségtelen tény, hogy egyre többen lesznek azok, akik nem tartanak igényt a keresztségre, az egyházi eske- tésre és temetésre. Ugyanakkor, amikor az egyház el van kötelezve, arra, hogy a ke- resztség szentségével szolgáljon Krisztus rendelése szerint és mindenkinek hirdesse Jézus Krisztus üdvözítő evnagéliuresztül az oltárról a Balatonra és Badacsonyra lehet látni. A templom jubileumi ünnepének keretében történt Kardos József lelkész beiktatása. Az új lelkész balatonszárszói központtal nagy szórványterületet gondoz és egyúttal a balatonszárszói lelkészüdülő gondnoki tisztét is ellátja. A két szolgálatnak az összevonása anyagi könnyebbséget jelent a balatonszárszói gyülekezetnek, másfelől ezzel a megoldással lehetővé válik, hogy a nyári három hónapi munkáért ne kelljen egy egész esztendőn keresztül külön gondnokot foglalkoztatni. Ez a megoldás az ésszerű összevonások jó példája. Ugyancsak a jubileumi ünnepen' iktatták be hivatalukba az új presbitereket, akiket a gyülekezet a nagy szórvány különböző gyülekezeteiből választott meg. A 7 vagy 8 szórványgyülekezetből választott presbiterek ezen az ünnepen találkoztak — mint presbiterek — először egymással. Bár sok helyről jöttek, mégis meglátszott rajtuk, hogy összeöleli őket a balatonszárszói gyülekezet minden öröme és minden gondja. Az mát, nincs hivatva arra, hogy „az igazak székébe ülve” szeretetlenül ítélkezzen azok felett, akik szolgálatát nem igénylik. Ellenben arra van hivatva, hogy ezeket is szeresse. Nem kell nyugtalankodnunk afelett a tisztulási folyamat felett, amely a kazuáliák igény- bevétele, vagy igénybe nem vétele formájában is nyilvánvalóvá lesz. Igazat kell adnunk a Csongrád—Szolnoki Egyházmegye esperesének, aki erre- vonatkozólag esperesi jelentésében ezeket mondja: „Tudomásul kell vennünk, hogy kü- iönösen a városokban igenis vannak, akik nem veszik igénybe az egyházi szertartásokat. Ezt keserűség nélkül, tárgyilagosan kell tudomásul vennünk. Ez nem jelenti a hit csökkenését, hanem csupán annyit, hogy egy egyházi cselekmény lassan megszűnik a társadalmi funkció, vagy folk- lóri sajátosság lenni és azzá lesz, ami volt kezdetben is: hitbeli cselekedetté. Arra kell törekednünk, hogy e tekintetben is őszinteség uralkodjék. Akinek hite van, hite szerint élhessen és éljen is, akinek nincs ne legyen kénytelen mutatni azt”. Az egyháznak a szocializmusban való szolgálatával kapcsolatban néhány szót kell szólnunk az egyház szeretetszolgálatáról is. Gyülekezeteink a maguk körében arra hivatottak, hogy gondoskodjanak azokról, az öregekről, árvákról, akik közöttük élnek. Ez alól a kötelesség alól a gyülekezeteket soha senki föl nem mentheti, mert ezeket a szolgálatokat Isten kívánja meg a gyülekezetektől. A gyülekezeti szeretetszolgálaton kívül evangélikus egyházunknak van lehetősége arra, hogy intézményesen is végezze a diakónia szolgálatát. Ez is jó és szükséges. De azt is világosan kell látnunk, hogy a diakóniai szolgálatunknak is bizonyos értelemben változnia kell az épülő szocializmusban. Hiszen államunk hatalmas méretekben lép előre a szociális intézkedések terén. Gondoskodik az öregekről, betegekről és árvákról. A jövőben diakóniánkkal kapcsolatban egyre inkább a magunk területén, közelebbről a gyülekezeti munkásokkal kapcsolatban kell gondoskodni. De azt is szögezzük le, hogy az egyház szeretetmunkájához tartozik az is, ha államunkat támogatjuk erkölcsileg is abban, hogy ezeket az embermentő cselekedeteket el tudja végezni és általában népünk életszínvonalát egyre magasabbra tudja emelni. ünnepély előtt a presbiterek szeretetvendégség keretében beszélték meg a nagy szórványgyülekezet kérdéseit és feladatait. A hármas ünnep szolgálatát Káldy Zoltán püspök végezte, aki feleségével együtt érkezett Fonyódra. A püspököt a templom kapujában Ottófy Ottó felügyelő köszöntötte meleg szavakkal. A templomot megtöltötték a különböző szórványokból érkező hívek. Jelen volt az ünnepen Szabó Lajos, a testvér református gyülekezet lelkésze is, aki szeretettel üdvözölte a gyülekezetei. Káldy Zoltán püspök igehirdetésében 1 Pét. 2,5 alapján arról beszélt, hogy a jubileumi ünnepen nem elég elgyönyörködni a szép, faburkolatos templomban, hanem a nagy szórványgyülekezet tagjainak „élő kövekként" kell beleépülniük a gyülekezetbe. A nagy területről nyilvánvalóan nem tudnak a gyülekezet tagjai sem Fonyódra, sem Balatonszárszóra, sem Balatonszemesre minden vasárnap összejönni, mégis együtt lehetnek nemcsak vasárnap, hanem hétköznapokerület püspöke tartotta, közöljük az alábbiakat: „Október 31-ét nem egyszerűen a reformáció ünnepének, hanem a reformáció emlékünnepének nevezzük kezdettől fogva. A fődolgunk tehát az erőt és reménységet adó emlékezés.” Szamosközi püspök előadása emlékeztette a gyülekezetét Isten irgalmas szeretetére, mellyel a XVI. század hitvalló nemzedékét az akkori egyház által elhagyott helyes útra vezérelte. Emlékeztetett Isten hűséges szolgáira, történelmi nevekre és névtelenekre, akik „megtelítődtek Istentől kapott szent felelősséggel, az emberek iránt pedig egyszerre megalkuvás nélküli kérlelhetetlenséggel és alázatos gyengédséggel. Dr. Luther Márton, Zwingli Ulrich, Kálvin János, Melanchthon Fülöp és Béza Tódor mellett és után mi, magyarok, különös jó ízzel ejtjük ki... Szegedi Kis István, Dévai Bíró Mátyás, Méliusz Juhász Péter és Heltai Gáspár nevét”, akik átvették és áthozták közénk az isteni tüzet, hogy felra- gyogtassák az evangéliumot a megerőtlenült egyházban, a sebekkel borított és elárvult magyar nép között. Emlékeztetett az előadó arra, hogy a reformáció kora a polgári társadalom kialakulásának ideje volt. „A reformáció éppen azzal tanúsította életerejét, felelősségét és engedelmességét, hogy elszakította magát az alábukó középkortól és egész szolgálatával maga is az élreszökő polgár- I ság útját egyengette.” Emlékeztetett arra, hogy „o kard és a feszület jól összefért a katolikus klérus, a prépostok és a jezsuita szerzetesek kezében.” Szólt az ellenreformáció kegyetlenségéről s megállapította, hogy „ha modernebb változatban is, de egészen 1945-ig a lekicsinylés, a káros megkülönböztetés, a háttérbeszorítás, a vér nélküli inkvizíció ezer raffinált fogásával folytatódott az ellenreformáció a magyar földön”. Emlékeztetett azoknak hátrányos megulön- böztetésércfl, hivatalok betöltésénél, akiknek „a keresztlevekon is, ha egyek a hitben, mert a hitben élő gyülekezeti tagokból Isten mint élő kövekből, megépíti a „lelki templomot”. És ennek a lelki templomnak a felépülése még a kőből épült templom fennállásánál is fontosabb. De úgy kell beleépülniük a gyülekezeti tagoknak ebbe a nagy „lelki templomba”, hogy közben „nem épülnek ki” falujuk életéből, sőt inkább a „lelki templomban” nyert erővel és szeretettel dolgoznak a maguk helyén falujuk és egész népük jelenéért és jövőjéért. A gyülekezet új lelkésze a presbiterekkel együtt végezze örömmel és áldozatosan szolgálatát. Soha ne felejtsék el, hogy Isten őket „szent papsággá” tette, vagyis olyan emberekké, akik az Isten tulajdonai és akik ennél fova Istennek tartoznak végső számadással. A presbiterek álljanak a lelkész mellett és segítsék a nagy szórványban végzendő munkáját. Az istentisztelet után díszközgyűlés volt, amelyen Kardos József lelkész felolvasta a templomépítés történetét. Több zn köszöntötték a jubiláló gyülekezetét, közöttük Lágler Béla, a somogy- zalai egyházmegye esperese. A püspök külön is üdvözölte Ottófy Ottót, aki több mint 30 esztendeje segíti a fonyódi fiókgyülekezetet. lét nem a katolikus plébánián állították ki”. Megállapította, hogy „ahol államvallás a katolicizmus, ott jaj a protestánsoknak, ahol egyenjogúvá teszi magát, ott megkezdődik a kíméletlen lélekvadászat”. Végül emlékeztetett arra, hogy „a reformáció egyházai a világ minden részében — így nálunk is — nemzeti egyházakká lettek, összeforrot- tak a legjobb népi törekvésekkel, magukévá tették a nemzet boldogulásának ügyét... A mi prédikátoraink forró nyárban és dermesztő télben a falvakat és tanyákat járták. Porban és sárban, dérben és hóban otthagyták csizmájuk nyomát: tanították, vigasztalták — ha kellett lází- tották — a népet, amelyből vétettek. Egyházi életünk az egyszerű emberek életéhez igazodott... A példakép legjobbjaink szívében mindig az a kopott ruhájú prédikátor maradt, aki a legszegényebbek tanítója, orvosa, ügyvéd- I je, szolgája és vezetője volt egyszemélyben. Ezután arról szólt az előadó, hogy az emlékezés útján járva vonjuk le a figyelmeztető emlékek gyakorlati következményeit: „Kenyerünk és fegyverünk: Isten élő igéje volt. Mindörökké az is marad... A mi dolgunk ma is a prédikálás hitben, reménységben és sze- retetben. A mi dolgunk az üdvösség hirdetése és az engedelmes, kegyes élet útjának feltárása ... Akarnunk kell azt, amit Isten akar, szolgálnunk kell azt, amiért Jézus Krisztus meghalt: szeretnünk kell az embereket, akiket Isten megteremtett és megváltott. Minden nemzedékre egy nemzedéknyi feladat vár. A mi nemzedékünk itt, Magyarországon azt a kiváltságot kapta, hogy két nemzedékre való szolgálatot végezzen el. Először azt, hogy múltunkból mindent, ami értéktelen, elvessen, mindent, ami értékes, megtartson és a jövő számára hasznosítson. Másodszor: egészen új körülmények között az egyház életének egészen új formáiban ápolja és fejlessze a régi és mindig megújuló tartalmat... Az új kor hajnalán csupán arról volt szó, hogy az egyik, szűk vezetőréteg uralmát egy viszonylag kevésbé szűk uralkodó réteg vette át és ezt az uralmat tüstént azok ellen a tömegek ellen irányította, amelyek segítségével hatalomra jutott. Most viszont a nép egésze lett vezető és a maga javára alakítja át az egész életét... A mi helyünk nem lehet másutt, mint a kiteljesedő néphatalom mellett... Mi a nemzeti újjászületést munkáló szocialista társadalom fejlődését támogatjuk.” Ezután arról szólt Szamosközi püspök, hogy a kard és feszület terrorjában a katolicizmus részéről az ellen- reformációs lelkületben nemigen tapasztalható a feledé- kenység. „Különböző utakon- módokon ma is tovább él és dúl a reverzális-harc ... Még meg sem született gyermekek vallási hovatartozásának kérdését egyáltalán felvetni is: ezt végtelenül visszataszítónak, lelki szatócskodásnak tartjuk... Az egyházi esküvő nélkül egybekelt párokat még ma is ágyasoknak kiáltják ki, s ezzel meghasonlásokat, lelki válságokat idéznek elő családok ezreiben. Az ilyesmit szigorúan tiltja az Isten által minden keresztyénnek megparancsolt szeretet-törvény, de véleményem szerint tiltja alkotmányunk szelleme is... Különös, hogy rossz és népellenes célzatok eléréséért már a múltban is sok engedményt tettek a másik oldalon ... A felszabadulás után még sokáig kísérletek történtek arra, hogy egy mélységesen nemzetellenes, ún. keresztyén frontot kovácsoljanak ki a keresztyén egyházak között. Csak a rossz politika zászlaja alatt képesek odaát bizonyos vallási türelemre? A nemzet egysége érdekében ez a vallási türelem már csődöt mond?” A Vatikán „egységtörekvéseiről” szólva kijelentette a püspök: „A keresztyének egységéről természetesen, mi nem mondunk le, de ennek munkálásához valóban a hit becsületessége igényeltetik, nem pedig átlátszó és jelentősen politikai színezetű taktikázás.” „Nemzeti egyház vagyunk — mondotta befejezésül — és ez arra kötelez, hogy az egymással vállalt és egyre erősödő közösségünk egyúttal mélyítse és erősítse a népekkel, a békeszerető emberiséggel és a világon mindenütt élő atyafisággal való közösségünket is.” Szamosközi István püspök ünnepi beszéde után Kupay Dénes vezényletével a Kálvin Kórus Schütz: Jézus dicsőség... és Händel: Messiás oratóriumából a Halleluja kórust adta elő. A kiváló tolmácsolást Szathmáry Zsig- mond főiskolai hallgató kísérte orgonán. Hecker Adóm methodista szuperintendens befejező imádsága és az áldás után a gyülekezet egy szívvel, hittel énekelte a 90. Zsoltárt: „Te- benned bíztunk eleitől fogva...” IMÁDKOZZUNK Titus 3,1-8 Hálát adunk Neked, Istenünk, földi és mennyei hazánkért. Köszönjük Neked a ml magyar földünket, népünk életének új szakaszát. Áldunk Téged azért, hogy ebben az országban mindenkinek meglehet a mindennapi kenyere. Köszönjük Neked, hogy a kenyér mellett a kultúra is osztályrészül jut azoknak is, akik azelőtt csak a megélhetés gondjában őrölték fel életüket. Kérünk Téged, adj nekünk állampolgári húséget és cselekvő hazaszeretetek Állíts bennünket is azoknak sorába, akik jó lélekkel végzik munkájukat és engedelmeskednek népünk vezetőinek hazánk felvirágoztatásáért. Cselekedő, hogy a hi- vők elöl járjanak a jó cselekedetben, a szeretetben, mások javára végzett szolgálatban. És köszönjük Neked a mi mennyei hazánkat. Az örök otthont, amelyet készítettél magadnál a tieidnek. Most, az egyházi esztendő vége felé elvonulnak előttünk újra nagy ünnepeink. Mindegyik a te üdvözítő munkádnak egy-egy állomásán hirdeti nekünk irgalmadat. Áldunk Téged, hogy karácsonykor megjelent Jézus Krisztusban jóvoltod és szereteted. Dicsérünk, hogy nagypénteken Fiad vérét adtad bűneink bocsánatára és húsvétkor Krisztus feltámadásán át reménységet nyitottál a mi feltámadásunkra. Magasztalunk, hogy pünkösdkor kiárasztottad Szentlelkedet, hogy elvezessen bennünket az Igaz hitre: nem a mi érdemeinkért, hanem a Te kegyelmedből üdvözítesz. Kérünk, készíts fel bennünket az utolsó időre és a mi utolsó útunkra. A lombhullató ősz körülöttünk az elmúlást hirdeti, de mi örök tavasz felé tartunk atyai szereteted ígéretéből. Ámen. (Folytatjuk) Hármas ünnep Fonyódon
