Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-05-15 / 20. szám

Püspöklátogatás Kiskőrösön

„Az ellenség szivünkben van!“

A Bács-Kiskuni Egyházmegye legnagyobb , gyülekezetét Kiskőröst április 3-án meglátogatta az egyházkerület püspöke Káldy Zoltán. A püspököt, aki feleségével együtt érkezett, a templom ajtajában a 90 tagú egyháztanács és a négy helyi lelkész fogadta.

A püspök több szolgálatot végzett a gyülekezetben. A délelőtti istentiszteleten nagy gyülekezet előtt X. Ján 3,1—6. alapján prédikált. „Nagy ajándéka Istennek — mondotta többek között —, hogy a Fiú, a Jézus Krisztus által, mi is fiák vagyunk: szerető mennyei Atyánk gyermekei és ugyanabban a dicsőségben akar részesíteni bennünket az Atya, mint amiben egyszülött Fiát részeltette. Ügy élhetünk a földön, hogy tudhatjuk: Isten nemcsak teremtő, mindenható és gondviselő Isten, hanem mindenek felett Atya, aki bűnbocsátó szeretettel hajol le övéihez és ajándékozza meg őket az istenfiusággal együttjáró ajándékokkal: békességgel, örömmel, tisztasággal és reménységgel. Különösen hangsúlyos a textusnak ez a sora: „akiben megvan ez a reménység Őiránta, az mind megtisztítja magát".

Isten gyermekeinek a kapott kegyelmet fel kell használniuk. Az istenfi- ak az Ö Atyjukkal közösségben élnek a hit által. Az Atyával való közösséggel pedig nem fér össze semmiféle tisz- tátalanság. Tisztátalan- ság az a szeretetlenség, amellyel az Isten „fiai" sokszor a gyülekezeten kívül valókra néznek, ahogy róluk beszélnek és munkájukat lebecsülik. Szeretetlenség az is, amikor Isten „fiai“ itt Magyarországon az új magyar világot, amelyben élnek, csak itélgetni tudják, ahelyett, hogy a szeretet áldozatával szív- vel-lélekkel dolgoznának annak még szebbé tételéért.

Tisztátalanság az a reménytelenség is, amivel a gyülekezet tagjai az egyház jelenére és jövőjére néznek és a világ szebbé tételéért folyó emberi munkát, továbbá a népek békéjéért folyó fáradozásokat lekicsinylik, Tisztátalanság főképpen az a hitetlenség, amely eltakarja Isten „fiai’ elől az Atya szere- tetét, hatalmát és erejét. Az Isten fiainak meg kell szabadulniuk mind ezektől, hogy a Szentlélek Űristen megtölthesse szíveiket a mi időnk„Az Ökumenikus Tanácsban helyet foglaló egyházaink híveinek népi demokratikus államunkhoz való viszonya őszinte és pozitív.

Üjra és újra meggyőződünk arról, hogy államunk a dolgozók jólétéért nagy társadalmi feladatokat hajt végre; hogy a békéért küzd; hogy az egész társadalom érdekeit képviseli és széles lehetőségeket tár fel, hogy az ember a közösség keretei közt jogos igényeit és érdekeit érvényesíthesse és kielégíthesse; a rosszat bünteti, az alkotó munkát támogatja; a béke és a boldog emberi élet előfeltételeit teremti meg. És még ezen túl: rendszeresen és céltudatosan fáradozik, hogy az önzés bűneit — amelyek a mély társadalmi ellentétekből nőttek ki — legyőzze.

Az osztálynélküli társadalom, amely a szocializmus célkitűzése, közel áll az egészséA BAKTEOROLŐGIAI HADVISELÉS ELLEN. 30 amerikai teológiai professzorból és hallgatóból álló csoport április 9-én és 10-én Frederickben a bakteorológiai hadviselés előkészítése ellen tiltakozó őrséget tartott. Tíz óra hosszat egyfolytában némán álltak a Fort petrick bejáratánál, ahol a bakteriológiai fegyvereket állítják elő és raktározzák.

ben élő hittel, élő reménységgel és cselekvő szeretettel".

A presbitereknek tartott előadásban hangsúlyozta a püspök:

„A presbitereknek ma különösen figyelniük kell arra amit Péter apostol ír a gyülekezet vezetőinek: „legeltessétek ... a nyájat... örömmel" (1. Pét 5,2). Minden okunk megvan arra, hogy szolgálatunkat örvendező szívvel végezzük, hiszen Isten Jézus Krisztusban bűnbocsánatot adott, örökéletre hívott és arra méltatott hogy reánk bízta a „békéltetés szolgálatát". Vannak presbiterek, akik ahelyett, hogy ebben az örömben járnának és szolgálnának, kedvetlenkednek, rossz hangulatot árasztanak és panaszkodnak. Szeretnék több vonatkozásban konzerválni a múltat az egyház életében, de a gazdasági és társadalmi életben is és amikor azt látják, hogy Isten „új szántást“ kezdett egyházunk életében és a gazdasági és társadalmi életben is nagy változások mennek végbe, amelyek természetszerűleg őket is érintik, elvesztik örömüket. De

az evangélikus presbiter soha sem lehet „maradi- askodó“, visszahúzó, mert tudnia kell, hogy az egyház Ura, egyben a történelem- , nek is Ura, aki jól irányítja az egész világ életét és jól kormányozza a nagy átalakulások között is az egyház hajóját. Aki komolyan veszi az örömüzenetet, hogy Isten az egész világot szereti és az Ö Fia jelen van az egyház hajójában, az bizakodó reménységgel néz a nagy gazdasági és társadalmi átalakulásokra, vállalva a nagy idők nagy feladatait és nem panaszkodik amiatt, hogy az egyház hajójának „új vizeken" kell eveznie. Az evangélikus presbiternek pozitív felelősséggel kell az újat munkálnia mind az egyház életében, mind magyar népünk életében."

Vasárnap délután Káldy püspök a gyülekezet imatermében tartott előadást szovjetunióbeli és kínai útjáról. Ismertette azt a nagy fejlődést, aminek tanúja lehetett ebben a két hatalmas országban. Elmondotta, hogy

a nagy változások közepette az egyházak megtalálták azt a helyes utat amelyen járniuk kell Isten és az emberek iránt való szeretetben. Külön is kiemelte, hogy ebben a két országban a keresztyének nem idegen testges társadalom keresztyén felfogásához. Ebben a földi életben minket is az a keresztyén erkölcs vezet, hogy olyan társadalmi viszonyokra törekedjünk, melyekben az embert a közös munka alapelvéből az egymás iránti megbecsülésnek és a másikért végzett szolgálat örömének kell vezetnie. Erre törekszenek azok a honfitársaink is, akik más meglátásból harcolnak az osztálynélküli társadalomért.

A népi demokratikus rendszer gazdasági, kulturális és szociális eredményei nálunk is és a többi népi demokratikus államban is kellőképpen mutatják a szocialista társadalom életképességét.

Csehszlovákia szovjet hadsereg általi felszabadulásának 15. évfordulója közös ünnepünkké lett és bő lehetőséget nyújt számunkra a béke és alkotótörekvéseink mérlegének elkészítéséhez.

Arról van szó, hogy mi ezekben a törekvésekben közösen minden jóakaratú emberrel, együtt munkálkodunk, és mi, akik valljuk, hogy Isten Űr és Teremtő az örök igazság igéjével erősítjük: „Légy bátor és erős és munkálkodjál... Isten, az Űr, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el nem távozik, tníglen minden munkádat... elvégzed.” (I. Krón. IS, 20.)

ként élnek nemzetük életében, hanem örömmel vesznek részt népük hatalmas építő munkájában.

A püspök szolgálatait a gyülekezet igazgató-lelkésze és felügyelője köszönte meg, kiemelve, hogy a kiskőrösi gyülekezet bizalommal néz az egyház vezetőire és mindenben támogatja munkájukat.

(Folyatás az 1. oldalról)

Isten békére teremtette a világot, tehát arra, hogy békességgel dolgozzék, gyarapodjék és békével dicsőítse Teremtő Urát.

Igen, Isten ügye a béke, a békének minden áldása és minden mások javára való munkálkodás. Határozottan el kell utasítanunk annak az amerikai teológusnak álláspontját, aki azt vallja, hogy „azt a sajátos bűnt, amelyet az atomfegyvernek a béke ideiglenes biztosítékaként és elrettentő eszközként való megtartása jelent, vállalni kell.” Világosan meg kell mondanunk, hogy nincsen olyan cél, amellyel igazolni lehetne az emberirtás eszközeit. Sem Nyugat megmentése, sem — ahogy Nyugaton gyakran mondják — „a Keleten rabságban élő testvérek felszabadítása” nem lehetnek olyan célok, amelyekért háborút lehetne kezdeni vagy az atomfegyverkísérleteket tovább szabadna folytatni, Nagyon szomorú, hogy az egyházak szerte a világon nem tudnak teljesen egy értelemre jutni az atomfegyverek megsemmisítése és a háború kiküszübölése érdekében. Ez a tanácstalanság sokakban azt a gondolatot keltheti, hogy maga az egyház sem tudja, hogy mi a bűn és mi nem bűn.

Természetesen

nem elég az egyházaknak kimondaniuk, hogy ne legyen háború és ne legyen fasizmus, hanem aktívan munkálkodniuk is kell az emberiség békés jövőjéért.

Az egyháznak ezt a szolgálatot elsősorban a maga sajátos eszközéivel kell elvégeznie. Hirdetnie kell Isten üdvözítő evangéliumát és törvényét. De ezen túlmenőleg, a világot fenntartó és kormányzó Isten szolgálatában keresztyénekkel és nem-keresztyénekkel ösz- sze kell fogni a világ fennmaradásáért. A világ békéje olyan nagy ügy, hogy annak érdekében háttérbe kell szorítani minden ideológiai ellentétet és felszabadult szívvel együtt kell dolgozni azokkal, akik meg akarják menteni a világot egy végzetes katasztrófától, Minden teológiai érv, amely ezt az együttműködést ellenezni kívánja, tarthatatlan és haszontalan.

Az egyház azonban csak úgy tud jó szolgálatot teljesíteni a világban kifelé, ha maga is békességben él. Nem lehet úgy a békesség szolgálatába állni mások felé, ha közben maga is békételen és békétlenséget szit. Vajon nem békétlenség szítása-e az, ha egyes egyházi vezetők a Német Demokratikus Köztársaság és más szocialista állam vezetőségét úgy tüntetik fel, hogy azok jogtalanul állnak népeik élén és nem lehet őket Isten rendelésének tekinteni és ezért nekik csak taktikai szükségszerűségből kell engedelmeskedni, nem pedig lelkiismeretből? Ebből meg az következik-e, hogy akkor cselekszenek helyesen a szocialista országokban élő keresztyén állampolgárok, ha keresztyénségükön keresztül gyöngítik, vagy esetleg aláaknázzák saját társadalmukat és államukat? Egy ilyen felfogás csak hamis hitből szár- mazhatik és békétlenséget szül a keresztyén állampolgárok között. Nekünk először a magunk területén belül kell ezzel a hamis hittel leszámolnunk, hogy hitelképes legyen szolgálatunk a világ felé. Itt kell megemlítenem, hogy Di- bélius püspök álláspontját — mely szerint az olyan felsőbb- séget, mint a Német DemokBertrand Russel angol filozófus „Négy perc őrület” c. békecikkének ezt a megragadó mondatát idézte Mihályfi Ernő. a Magyar Nemzet fő- szerkesztője, egyetemes egyházunk felügyelője „Nem utópia” előadásában 1960. május

3-án az Országos Béketanács elnökségének egésznapos kibővített ülésén a Parlamentben

ratikus Köztársaság és nyilvánvalóan a többi népi demokratikus országé, nem tudja a Római levél Í3. fejezete értelmében felsőbbségnek tekinteni — a magyarországi protestantizmus megütközéssel fogadta és elítélte.

Mi azt valljuk, hogy az egyház tagjainak a népi demokratikus országokban is lelkiismeretből kell engedelmeskedniük állami felsőbbségüknek és hatalmuk mögött Isten megtartó akaratát kell látniuk.

Pozitív irányban kell polgári felelősségüket gyakorolniuk és igazi emberiességgel, Istentől kapott szeretettel kell részt venniük az élet szebbé és jobbá formálásában.

Ugyancsak békességre kell jutnia az egyház tagjainak az átalakuló gazdasági életben is. Nem kétséges, hogy különböző nehézségekkel jár az, amikor a gazdasági életben az „enyém” fogalma fölé oda- tesszü'k a „miénk”-et. Az bizonyos, hogy az egyház vezetőinek ebben a kérdésben szeretettel kell fordulnia a földműves hívek felé — akiknél ez az, átalakulás nemcsak anyagi, hanem lelki kérdés is — de nem a részvétszeretet- re van szükség, hanem a bátorító szeretette, amelynek nyomán bizalommal és reménységgel telnek meg a gyülekezet tagjai, amikor a közösségi gazdálkodás útjára lépnek. Nem kétséges, hogy a közösségi gazdálkodás a jövendő útja és földművelő híveink egyéni boldogulása is azon fordul meg, hogy menynyire tudják legyőzni az egyéni önzést és a közösségi munka készségében megszilárdulva, mekkora összefogó jóakarattal tudják az összesség javát szolgálni.

A belülről békességre jutott egyház kifelé is jó szolgálatot tud tenni azokban a kérdésekben, amelyek szinte az egész emberiséget mozgatják.

Többek között az egyháznak állást kell foglalnia és munkálkodnia kell a különböző fajú, világnézetű és különböző gazdasági, politikai és társadalmi rendben élő népek békés együttélése mellett. Nem vitás, hogy a következő évek vagy a rettegés évei lesznek, vagy pedig a népek megtalálják a módját annak, hogy a kölcsönös megértés szellemében egymás mellett éljenek. Állást kell foglalnunk a teljes és általános leszerelés mellett. A fegyverkezési hajsza a szakadék szélére sodorhatja az egész emberiséget. Az atomfegyverekkel folytatott mindenfajta kísérlet beszüntetését kell tekinteni az első valóságos lépésnek a világméretű és teljes leszereléshez.

Ki kell mondanunk, hogy a nagyhatalmak vezetőinek csúcsértekezletétől

a nemzetközi feszültség további enyhítését, a népek békés együttélésének munkálását és a béke megszilárdulását várjuk.

Állást kell foglalnunk a német békeszerződés megkötése mellett. Tudjuk, hogy milyen fájdalmas Németország ketté- osztottsága. Munkálkodnunk kell azért, hogy egy békeszerető, a fasizmussal minden vonatkozásban szakító Németország megtalálja a maga helyét a népek közösségében.

Isten nagyon gazdagon áldja meg Konferenciánk munkáját és egyházaink szolgálatát. Munkálkodjunk Istenre tekintő reménységgel a békéért, mint akik tudják, hogy „munkájuk nem hiábavaló az Űrban

Az ülés témája: Fegyver nélküli világ — háború nélküli világ, s Russel mondata nagyszerű summázása volt mindannak, ami a gyűlésen történt. A leszerelésnek és a békének nincsenek objektív akadályai. A történelem utolsó negyven esztendejének hihetetlenül meggyorsult sodra ezeket már elhárította. Az ellenség ma már nem kívül van, hanem belül: a szívekben. A leszerelés és a béke ellensége a félelem, a félelem a másiktól, a másik támadó szándékától. Ez a félelem készteti az egyes államokat a pusztító fegyverek felhalmozására, sorozatos vak riadókra s néha őrületbe zuhanó idegességre. A másik ellenség a gyűlölet, igen: a re- vansvágy, a más fajokat s

különösen a színeseket lenéző gőg. A harmadik a haszonvágy, a fegyvergyárosok mérhetetlenül önző vágyakozása a milliós haszon után. S végül a negyedik a tudatlanság, a béke után vágyakozó embermilliók tájékozatlansága a háború és béke nagy kérdésében.

Ilyen előadások hangzottak el az ülésen, Mihályfi Ernő a már említett előadásban nagy történelmi tájékozottsággal azt mutatta ki, hogy a leszerelés megvalósítása ma már nem utópia, hanem az emberiség egyetlen reménye s a jövő egyetlen útja. Bognár József egyetemi tanár arról beszélt, hogy a fegyverkezés nem elösegítője, hanem akadálya a gazdasági fellendülésnek. Várterész Vilmos, a sugárbiológiai intézet vezetője, azt a nagy veszedelmet ecsetelte, mely a levegőnek

rádióaktív anyagokkal való fertözöttsége következtében a

Ezzel az igével érkezett meg a gyászjelentés Bonnból, hogy D. Hans-Joachim Iwand 60 esztendős korában május

2-án meghalt. A rendszeres teológia professzora volt a bonni evangélikus teológiai fakultáson és nekünk hűséges barátunk. Fájdalmas és váratlan ez a halálhír, hiszen április 26-i dátummal még egy levelet hozott tőle számomra a posta, amelyben a tőle megszokott bizakodással és reménységgel ír terveiről és közös ügyünkről: az emberiség megbékéléséről. Hadd álljon itt ebből a levélből néhány mondat: „Hús- vétkor a rádióban kellett prédikálnom és ez szinte beteggé tett engem. Ezek a rádiós igehirdetések ugyanis igen könnyen formálisak, üresek, személytelenek lesznek, mert mindent a stopperórával mérnek. Utánam hangzott el ugyanabban a rádióban a pápa szózata! Majd testvéremmel <és nagyobbik leányommal, akit Ön is ismer, 8 napig Párizsban voltam, ahol 30 esztendeje nem voltam és a képek, a székesegyházak, de az ottani valamivel értelmesebb politikai légkör is egyenesen üdítően hatottak reám. Ha eltekintünk Algériától, akkor ma Franciaország valóban fontos tényező a Kelet és Nyugat megértése szempontjából. Itthon viszont mindig furcsa a helyzetem és csak azon csodálkozom, hogy ennek ellenére jól vagyok. Talán azzal függ ez össze, hogy a mostani helyzetnek a természetellenességét már sokan világosan érzik... Csodálatos napokat töltöttünk Prágában. Fölöttébb boldog voltam. Ügy voltunk együtt, mint a 12 — de Judás nélkül! Valami valódi dolog izmosodik itt. Úgy beszélünk, ahogyan a szivünk diktálja, egyek vagyunk és fittyet hányunk minden függönynek.” Iwand professzor Felső- Sziléziában született 1899-ben. Apja evangélikus lelkész volt. Rendkívül nehéz és hányatott volt az élete, mint mindenkinek a hitleri Németországban, aki felismerte a fasizmus veszélyeit és harcolt ellene. Iwand professzor ezt tette. Kezdettől fogva a német hitvalló egyház harcosa és a Testvéri Tanács tagja volt. Ezért már 1934 őszén

ma élő és az elkövetkezendő embernemzedékeket fenyegeti. Lukács Tibor újságíró a modern fegyvereknek a nemzetközi helyzetet befolyásoló hatásáról 0 eszelt. Felszólaltak

az ülésen a külföldi vendégek is. James Endicott kanadai lelkész, a Béke Világtanács álelnöke, Boock erfurti polgármester, Puzin szovjet fizikus és Musztafa Saar afrikai munkásmozgalmi vezető.

Az ülésen egyházi emberek is jelen voltak. Katolikus részről Grősz érsek, Horváth, Be- resztóczy és Mag lelkészek, református részről Bartha püspök, Mezey esperes, Huszti lelkész, evangélikus részről e sorok írója. James Endicott lelkészt külön is üdvözöltük, néhány szívélyes szót váltottunk vele, s nagyon örültünk felszólalásának.

Befejezésül visszatérek Várterész Vilmos előadására. Néhány adata egészen megdöbbentő volt. Az eddigi robbantások miatt már a mai nemzedékünkben közel félmillió csecsemő hal meg sugárfertőzés következtében.

Nekünk, akik 02 egyházi békeszolgálatot végezzük, nem pusztán az a feladatunk, hogy az emberpusztításnak ezt a heródesi bűnét mindenkinek a tudomására hozzuk, hanem az is, hogy győzzük le a szivekben rejtőzködő ellenséget; a félelmet, gyűlöletet, önzést* tudatlanságot. Reménykednünk kell abban, hogy szolgálatunk nyomán Isten sok embernek olyan új szívet ód, melyből nem a halál, hanem a béke és az élet sugárzása indul ki csecsemők és felnőttek megmentésére és boldogi- fására.

Dr. Kékén András

megindult ellene a hajsza és a háború végéig szinte nem, volt hely, ahol nyugodtan térhetett volna nyugovóra. Bujkálnia kellett, de a háttérből egyik szellemi irányítója volt Niemöllerrel és másokkal együtt az ellenállási mozgalomnak, nemcsak egyházi, hanem politikai síkon is.

A háború után Bonnban lett teológiai professzor és írásaiban, előadásaiban, igehirdetéseiben következetesen harcolt a végleges megbékélésért. Két esztendővel ezelőtt járt a Szovjetunióban is. 1958 őszén pedig ellátogatott hozzánk Magyarországra. A kíséretében levő nagyobbik leányával együtt csillogó szemmel mondta el élményeit és tapasztalatait, amikor itt- tartózkodása végén előadást tartott az Evangélikus Teológiai Akadémián. Nagyon megszeretett bennünket magyarokat és a mi háború utáni nagy eredményeinket és sikereinket szinte a magáénak tekintette. Ennyire eggyé tudott lenni velünk abban a harcban és küldetésben, ami reánk keresztyénekre hárul a mai világban!

Iwand professzor kezdettől fogva részt vett a Prágai Keresztyén Békekonferencia munkájában, aktív és lelkes harcosa volt azoknak a céloknak és feladatoknak, amelyeket a prágai mozgalom tűzött ki maga elé. Hitt, mélyen hitt abban, hogy a mozgalom eléri célját és erről minden előadásában bizonyságot is tett. A nyugatnémet evangélikus lelkészek testvéri közösségeinek egyik vezéralakjaként mindvégig harcolt a német hadsereg felállítása, fölfegyverzése, tehát lényegében a mai nyugatnémet rezsim ellen. A hírhedtté vált Oberländer miniszter leleplezésében igen nagy szerepe volt és sokszor már attól kellett tartanunk, hogy letartóztatják.

Nagy tekintélyű tudóst, igaz barátunkat és munkatársunkat veszítettük el benne. Isten úgy akarta, hogy eltávozzék közülünk munkánk gyümölcsének a leszüretelése előtt. De példája hűségre indít bennünket és emlékét nemcsak a szívünkben, hanem a cselekedeteinkben is megőrizzük. Dr. Páify Miklós

Együttmunkálkodunk minden jóakaratú emberrel

A Csehszlovák Egyházak Ökumenikus Tanácsa Csehszlovákia felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából a következő nyilatkozatot adta ki:

Ki kell világosan mondanunk: a háború bűn!

D. Hans Joachim Iwand

„Én élek és ti is élni fogtok“