Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-03-13 / 11. szám
KP. BERM. BP, 72. Nyitott ajtó Tföjt áldott időszaka köszöntött ránk! Minden böjti időszakban jelmerül az a kérdés, hogy mit w jelent tulajdonképpen a böjt, mit kell ilyenkor az Istenben 5 hivő embernek cselekednie, mitől kell tartózkodnia, vagy mire kell jobban figyelnie? Elöljáróban tisztázzuk azt, hogy mi evangélikusok nem böjtölünk katolikus értelemben! Vagyis nem tulajdonítunk semmiféle érdemet annak, hogy például pénteken nem fogyasztunk húst. Vannak katolikusok, akik pénteken nem esznek húst, de hallal, vagy tojással jóllaknak és azt hiszik, hogy valami jót cselekedtek Isten előtt! Az evangélikus ember nem „törvényeskedhetik”, különben megtagadja Jézust, aki egyedül a golgotái kereszthalálával szerzett nekünk örökéletet. Szabadságunkban áll ugyan a testünket kordában tartani, megfegyelmezni, de eszünkbe sem juthat, hogy ezzel a mennybe vezető ajtót kinyitottuk. A böjt azt jelenti, hogy a mennybe vezető út ajtaja a Jézus Krisztus által már nyitva van! Ezt látjuk meg és éljük át minden böjtben és ezért még böjtben is örülünk. Vitatkozó házastársak, testvérek, munkatársak sokszor úgy vetnek véget a vitáknak, hogy egyik rácsapja az ajtót a másikra és nagyhangon kijelenti: Végeztem, nincs tovább' Láttunk már ilyent és talán magunkkal is előfordult ez a nem éppen épületes jelenség! Istennek nagyon sokszor lett volna oka és joga arra, hogy rácsapja az ajtót az egész emberiségre, vagy éppen ránk és kijelentse: Végeztem, nincs tovább! A böjt mindig azt mondja el, hogy Isten nem csapta ránk az ajtót, hanem inkább tágra nyitotta, hogy bűnbánattal keressük őt. A bűnbánatot tartó emberek szívét kimondhatatlan öröm tölti el, mert látják a nyitott ajtót. Az ajtó nincs ránk zárva, lehet közeledni az Istenhez! A nyitott ajtóra rácsodálkozik a szemünk és boldogan kiáltjuk: Isten irgalmas és kegyelmes! Valaki elmondta, hogy fiatalember korában nagy bánatot okozott a szüleinek. Hosszú hónapokon át nem mert hazamenni! És amikor egy éjszaka mégis csak hazaindult és a szülői ház ajtajához ért, valami nagy feszült izgalommal tette rá remegő kezét a kilincsre és kinyílt az ajtó! A züllés útjáról megérkezett fiú sírvafakadt örömében, mert nyitva volt az ajtó! Várták! Éjjel-nappal hazavárták! A böjt azt mondja el, hogy az Istenhez vezető út ajtaja mindig nyitva van: A böjt nemcsak figyelmeztet a nyitott ajtóra, hanem kér is! Azt kéri, hogy mi is nyissuk ki a szívünk ajtaját Isten számára. Érdekes, hogy ajtót végső eredményében nem azért készítenek, hogy ki lehessen nyitni, hanem, hogy be lehessen zárni. Vagyis, hogy az ajtón csak az mehessen be, akit a ház gazdája beenged. A szív ajtaja előtt ketten várnak: Jézus és a Sátán. A bibliaolvasó emberek ismerik a két igét, az egyik: íme, az ajtó előtt állok és zörgetek! A másik: A bűn az ajtó előtt leselkedik... Isten nem töri b.e a szívünk ajtaját, csak zörget! A böjt azt kéri, hogy nyissuk ki a szívünk ajtaját Isten számára. A böjt a figyelmeztetés és kérés mellett tanít is. Arra tanít, ^ hogy két kinyitott ajtó alapján válik lehetővé Istennek az emberrel való találkozása. Isten szíve örül, amikor megtalál bennünket elveszett embereket! Roy Krisztina „Napországban” c. könyvében van szó egy édesapáról, aki elveszíti a fiát és évek múlva megtalálja. Az édesapa öröme leírhatatlan, amikor újra átöleli a fiát. A biblia ezt úgy írja le, hogy fent a mennyben még az angyalok is örülnek, ha valaki Istenhez talál! És mindezeken túl a böjt egy döntő jelentőségű igehirdetés is! Ennek az igehirdetésnek a nagy tanítása az, hogy a két ajtót Jézus nyitja ki és így a találkozásunk Istennel Jézus müve! Jézus az élő út Istenhez! Jézus azt mondotta, hogy „senki sem mehet az Atyához, hanem csak én általam”. A bűn elzárta az utat Isten és az ember között. Jézus elvállalta, magára vette, hogy áttöri az akadályokat és utat készít az ember számára. Az út pedig úgy készült el, hogy Jézus maga ellen döntött! Jézus maga ellen döntött, amikor vállalta a kiközösítést, amikor a halálos ítélet alá helyezte magát. Jézus önmaga ellen döntött önkéntes engedelmességével és azzal, hogy nem önmagával, hanem velünk törődött. Páratlan esemény volt ez, hiszen nagypénteken földrengés támadt, a kősziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak és a szentek szentélyét eltakaró vastag kárpit tetejétől az aljig megrepedt! És ekkor kinyílt az ajtó az ég és a föld között. íCzus önmaga ellen döntött másokért. Ez a győzelmes út. J Jézus nyomdokain indulunk el, hogy legyen találkozásunk Istennel és eljussunk a békességhez, szeretethez és az üdvösséghez. v Böjtben a kereszt szólal meg, mert a böjt középpontjában a kereszt áll. a kereszt pedig azt hirdeti, hogy szeret bennünket az Isten! Isten szeretete viszont minket is kötelez a szeretetre. Isten szeretete, Jézus harca értünk, kell, hogy bűnbánatra indítson bennünket. Mit kell tudnunk az Isten szerinti bűnbánatról? Azt, hegy az igazi bűnbánat nem hangulat, hanem cselei:edct és engedelmesség! Az Isten szerinti böjtölés és bűnbánat. után sokkal több szeretetnek kell áradnia az életünkből a családunk, munka- í társaink, hazánk és mindenki felé. A megtérés és bűnbánat gyümölcseit teremni kell! Ez a kedves böjt és bűnbánat Isten előtt! Egyházunk 1848 márciusában A történelmi helyzet feszültsége nőttön-nőtt. 1847. decemberében az utolsó rendi országgyűlésen nyilvánvalóvá vált a régi rendszer tehetetlensége. 1848. február 24-én kitört a párizsi forradalom. Lajos Fülöpnek, a demokratikus jogok kiszélesítéséről hallani nem akaró „polgár-királynak” az uralma megbukott, ő maga menekülni kényszerül! s köztársasági kormány alakult. Ennek hatására Kossuth Lajos március 3-án az országgyűlésben előterjesztette híres felirati javaslatát, amely a közteherviselést, az úrbériség kármentesítéssel történő megszüntetését, a politikai jogok kiszélesítését, a népképviseletet, felelős nemzeti kormány felállítását kívánta. Beszédét ezzel fejezte be: „Nem lehet a néptől áldozatokat várni, ha az országgyűlésről szétoszlanánk anélkül, hogy megvinnők a népnek, mit a törvényhozástól annyi joggal s oly méltán vár.” Március 13-án kitört a bécsi forradalom. Kossuth ismeretessé vált javaslatai kirobbantották a polgárság elégedetlenségét. Március 15-én pedig kitört a pesti forradalom. Petőfi. ezt írta erről a napról: „Nagyapáink és apáink Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt.” (15-ik március 1848.) Egy csapásra megszületett a jobbágyság felszabadítása, az ősiség, tized eltörlése, a sajtószabadság megvalósítása stb. Ezek az eredmények tűzbe hozták az egyházi sajtót is. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1848. március 19-i számának homlokzata nagy betűkkel hirdeti: „A sajtó szabad!” Majd az első oldalon közli a lap Szikács József „Ima” című alkglmi versét. A nemzeti élet kiemelkedő fordulópontját az óda nemes pátoszával méltatja a költő. Tartalmi szempontból fontos teológiai igazságot fejez ki Székács verse. Isten írta a népek szívébe az „ősi szent jogért” való küzdelem erkölcsi igazságát. Ez az „ősi szent jog” a szabadság. Ezt rabolta el az elnyomás és zsarnokság, Az „ősi szent jogért” való küzdelemben elért sikerért Istené a hála, aki őrzi erkölcsi világrendjének törvényét és igazságát. Azért írhatta Székács azt, hogy „a ' mi győzelmünk több, mint emberi”. A konkrét igazságtalanság legyőzésével -megvalósul valami Isten egyetemes világrendjének igazságából. Az ünneplés mellett a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap választ adott arra a kérdésre is, hogyan nézze a keresztyén ember a gyorsan pergő eseményeket. A lapnak ugyanaz a száma foglalkozik a párizsi forradalommal is, és nem minden tendencia nélkül állapítja meg: „Mivel Lajos Fülöp és hajthatatlan ministere Guizot, a’ közszükségnek,. melly e’ szócskában „reform” nyilatkozott, homlokegyenest ellenszegülni merészkedtek: új tanúsága annak, hogy az általános meggyőződéssé vált közkívánatnak, nincs erőhatalom, melly ellenállhasson!” (Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848. 358.) A cikk nem öncélúan foglalkozik a párizsi eseményekkel, hanem összekapcsolja azokat a pestiekkel. A protestantizmus útját a haladásban jelöli meg, hiszen ezen az úton jár a protestantizmus századok óta. „Az emberiség a’ haladás és tö^életesbülés lobogóját kitűzvén, — természetes, hogy a’ protestantizmus, ki egyháziakban már századok óta ezen zászló . alatt életre halálra küzd, tulajdon múltján tanulva ’s okulva, sem vérmes reményektől elragadva túlságokra nem takad. sem a’ mutatkozó nehézségek miatt kétségbe nem esik, hanem az új eszmékkel, mint egy ro- konszenvű baráttal ölelkezve, tapasztalás-edzette ildomossággal halad a’ * kitűzött irányban”. (Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1848. 360.) A protestantizmus évszázados tapasztalatának a megszólaltatása ezekben a mozgalmas napokban biztos iránymutatást jelentett. Ebben az iránymutatásban (i haladó eszmék habárát l köszöntése van. Az eseményeket éberen figyelő evangélikus főpásztor, Haubner Máté dunántúli püspök, az egyházkerülete espereseihez, s rajtuk keresztül a lelkészekhez és gyülekezetekhez intézett körlevele arról szól, hogy az evangélikus embertől nem lehet közönyt és nemtörődömséget kívánni a nemzeti élet nagy eseményeivel kapcsolatban, sőt Isten gondviselése iránti hálával kell fogadni a márciusi eseményeket s azok előmenetelét kell munkálni. Amint az 1848 márciusi események következtében megalakult az új nemzeti kormány, egyházunk az elé a feladat elé került, hogy tisztázza viszonyát az eseményekkel s magával az új kormánnyal, a vallásegyenlőséget biztosító új állammal. 1848. március 19-én kelt körlevelében Haubner azzal fordult espereseihez: „Rendkívüli események idején, minő a’ miénk, midőn a’ Polgári élet terén kevés napok, sőt órák alatt, több évek után sem várt roppant változások merülnek fel: evangélikus honfiaktól azt kívánni, hogy ők a’ történtek által éppen ne érdekeltessenek, ’s azoknak részvétlen nézői legyenek, kétségkívül természet . elleni követelés volna. Minden jókat, melyeket az Isteni gondviselés böltsessége az előre haladó mívelődés ösvényén napjainkban az emberiség üdvére kifejt, hálás örömmel fogadni keresztyéni szent kötelességünk.” Ezzel adta meg Haubner az új államhoz való viszonynak az alaphangját. A nemzeti kormány iránt a protestáns lelkesedés csak nőtt akkor, amikor háromszáz éves elnyomás után Kossuth Lajos előterjesztésében törvénybe iktatták a bevett vallásfelekezetek egyenlőségét és viszonosságát. De nemcsak a vallásegyenlőség kimondásáért lelkesedtek, hanem azért a nagy eredményért is, ami a jobbágyság felszabadítását és az emberi szabadságjogok kiszélesítését jelentette. Az embertársak megbecsülése, az emberek, — s mivel a legelnyomottabbak a legtöbb szeretetre szorulók, — a volt jobbágyok különös szeretete vezeti Haubnert, amikor lelkes hangon számol be az emberi együttélés kivívott új rendjének eredményeiről: „Honunkban 12 millió jobbágyember ezentúl nem robotol; véres verítékkel szerzendő vagyonkájából ötödöt, kilenczedet, tizedet nem kénytelen adni; személyes és családi nyugalma, a hajdútól kezdve felfelé, 20— 30 kisebb és nagyobb, kény- uraságok szeszélyétől nem függ; fölötte bíráskodó felsőségét saját bizodalma szerint választja, a törvény előtt minden más polgártársával egyenlő.” Hosszasan lehetne szemléltetni püspökeink, lelkészeink, egyházi közgyűléseink nyilatkozataiból azt, hogy milyen mélységesen hittek a Habs- burg-elnyomás elleni küzdelemnek a feltétlen erkölcsi igazságában. Ezért csendült ki mindenhonnan az összefüggésnek és kapcsolatnak a keresése:' az Isten egyetemes erkölcsi világrendje és a márciusi sikerek között. A jó és igaz ügynek a szolgálata töltötte el hazafias lelkesedéssel a szíveket, s ez adott értelmet a fáradozásnak, áldozatvállalásnak, és ha kellett, a hősiességnek! Dr. Ottlyk Ernő VALAKI RAMTEKINT Szemem lehunyom, de látom megint: Valaki hosszan, csendben rámtekint. Már régen tudom, hogy nyomon követ . Reggel és este, menet és jövet. Ha megáPok, ha messze elfutok, Bűvköréből kijutni nem tudok. Ajka nem szólít soha nevemen, Csak szemefénye ég a szívemen! Olyankor érzem, hogy most jó vagyok. Elülnek bennem gondok, sóhajok, Ss nem tudom, hogy miért vagy hogyan" Csak száll belőlem a fény boldogan. Sápadt arcokra víg mosoly derül, Szívem csak adni, adni kényszerül. Óh! Mit adhatnék Uram én Neked? Fogadd e gyarló hálaéneket! S engedd, hogy lássam újból és megint Ür Jézus, mikor szemed rámtekint! Palotay Gyula ISTEN VOLT AZ, KRISZTUSBAN AÁEGBÉKÉ LTE1TE /wagAv4l A VILÁGI II.,KOK. 5,19. Isten Veled! Hányszor hangzik, amikor valakitől búcsúzáskor ezzel a köszöntéssel válunk el. Szívünk szeretetével Isten oltalmazó gondviselő jóságába ajánljuk életét. Isten legyen veled, akkor az Ö atyai hűségének erős várában mindig biztonságban lehetsz. Nem árthat telkednek, testednek sem a bűn, sem a világ kísértő gonoszsága. Mert „Ha az Isten velünk kicsoda ellenünk?” Az Ö mentő szeretete Jézus Krisztusban hajolt le hozzánk. Tulajdon Fiát mindnyájunkért odaadta és a keresztfa oltára azt hirdeti: Látod, így szeretlek, hogy Őbenne mindent néked ajándékoztam! Pedig bűnösségünk miatt csak vádat, kárhozatot és ítéletet érdemeltünk volna. De Isten nem haraggal és bosszúval, hanem könyörülő kegyelemmel állított meg a bűnök halálba torkoló lejtős útján. Nem azért jött Jézus, hogy eitaszlison, hanem, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett. Isten velünk van! Ezt a boldogító bizonyosságot érezzük, tudjuk és megtapasztaljuk Krisztusnak mindeneket átfogó szeretetében. De ez a szeretet kötelez! Ebben a megtartó szeretetben igazolnunk kell, hogy életünk a Krisztus leikétől átjárt szolgáló szeretet, hogy úgy szeretjük egymást, amiként Ö szeretett bennünket. Ha Isten nem vádol, nem kárhoztat, hanem Krisztusban mindent nekünk ajándékozott, méltók vagyunk-e reá, megbecsüljük-e valóban legdrágább ajándékát? Sajnos, magatartásunk nem ilyen! Vádaskodunk, kárhoztatunk, ítélkezünk és gyakran átkot szórunk egymás fejére. Pedig azt valljuk: mi a Krisztus tanítványai vagyunk. Öt követjük. De vajon ez-e a tanítványi lelkűiét, amely haragot lövel, bosszút forral és a „szemet szemért, fogat fogért" farizeusi igazságérzetében, a megfizetés kárörvendő elégtételében keresi gyönyörűségét? Jézus tanítványait is elragadta ez az indulat, mikor a samaritánus falu nem fogadta be őket szállásra. Készek lettek volna az ég sújtó tüzével elpusztítani az egész falut. Csak akkor lohadt le haragos, hosszút lihegő indulatuk, mikor Jézus szemének szelíden is megrovó tekintete és szava szívünket átjárta. Látod, ezért esedezik érettünk ma is Az, aki az Isten jobbján van, hogy ugyanaz az indulat legyen meg bennünk is, amely Őbenne lakozik. Hogy „sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény el ne szakaszt- hasson minket az Isten szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” Reminiscere: emlékezzél és indulj tovább. Isten veled! P. Gy.
